Pest Megyei Hírlap, 1967. augusztus (11. évfolyam, 179-205. szám)

1967-08-18 / 194. szám

1967. AUGUSZTUS 18., PÉNTEK

Bogi háló - 1967 (I.)

Mindenki mást mond...

Ami a tényeket illeti — nincsenek tények. Legalábbis nem sok olyan, ami kétnapos kutatás, keresés után az újságíró számára többszörösen igazolódna. Mert mindenki mást mond. Annyi azonban bizonyos, — és ez sem kevés —, hogy Bag 4200 lakosú község a gödöllői járásban, nem messze Aszódtól, s lakóházainak száma 1000. Nos, a számok, mint számok valóban stimmelnek, de ami két egyszerű szám mögött van, az azonnal magyarázatra szorul. S ha már a magyarázatnál tartunk, belekerültünk a tények bagi hálójába.

Vélemények kapásból

' — Negyedik hónapja nincs a községben tanácstitkár. Vagy tán azért nincs, mert nincs is rá szükség?

— Nincsen járda. Nyáron bokáig a porban, télen bokáig a sárban járunk ...

— Megépítették a kultúrhá- eat. Több, mint kétmillióért. Aztán mi van benne? Üres az, bizony.

— Ha szigorúan vennék, a község kútjainak 99 százaléka ivásra alkalmatlan, az egészségre káros vizet ad.

— Nem tudunk építkezni. Pedig itt szeretnénk, Bagón. De nem lehet, mert telket nem osztott a tanács a háború óta.

— Nincsen férfifodrász, nincsen elég üzlet. Ha hajat akar nyíratni az ember, mehet Aszódra, ha húst akarunk enni, cipelhetjük Pestről.

— Egyetlen jó kút van a faluban. Azt is körülkerítik most. Pedig százan írtuk alá a kérvényt, hogy ne tegyék.

Víz, utak, művelődési ház, ellátás. Ezek az alappanaszok 1967 nyarán Bagón.

A tanács elnöke,

Tóth Mihály, négy hónapja áll a község élén. Meg is mondja:

— Mint tanácstag és végrehajtó bizottsági tag, ugyan bizonyos ismeretekre szert tettem, a közigazgatási pálya számomra mégis ismeretlen. A négy hónapos elnök, nem tudván pontosan, hogy mondania mit szabad és mit nem, óvatosan válaszol a feltett kérdésekre.

— Ami a titkári státust illeti, az előző titkár nyugdíjba ment, s a helyére még nem került eddig senki. A tanácsülés egy 22 éves fiatalember, Kékesi János mellett foglalt egységesen állást, de felsőbb szerveink még nem hagyták ezt jóvá.

— Ami a járdát illeti, a lakosság panasza — jogos. Mi foagiak nagyon büszkék vagyunk a falunkra és úgy szoktuk mondani: „Hol van Hé- vízgyörk Bagtól? ” — de meg kell vallani, hogy ebben nagyon elmaradtunk, összesen két km járdánk van betonlapokból és még 1200 méter, amely azonban felújításra vár. Az erőforrások felét, 150 ezer forintot fogunk járdaépítésre fordítani évenként. Ez körülbelül annyit jelent, hogy évente két kilométerrel növekszik a járdahálózat. Ugyanakkor azt hiszem, kevés olyan község van, amely ®lyan szép parkkal büszkélkedhet, mint a mienk; 130 ezer forintért pedig ravatalozót építettünk. Nem is beszélve a kultúrházról, amely 2 és fél millióba került, s magyarázatképpen teszem hozzá, hogy a hiteltörlesztések tíz év községfejlesztési alapját vitték el.

_ — Az igaz, hogy több ember jár a templomba, mint a művelődési házba, de az nem igaz, hogy utóbbiban nincs pezsgő élet. Különböző szakkörök működnek és Bagó József, az igazgató, nagyon agilis ember. Nemrégiben például egy csehszlovák delegáció járt nálunk és a filmszakkör filmjét levetítettük nekik a járás életéről, s elmondhatjuk, hogy a csehszlovákoknak is minden nagyon tetszett. Sajnos, az igazgató most szabadságon van, úgyhogy nem tudom bemutatni magának.

— A vízellátás tényleg súlyos gondot okoz. A kutak túlnyomó része kolibacilussal fertőzött, s az egyetlen ártézi kútra azt mondják az emberek, hogy egy gyerek többet pisil, mint amennyi abból kijön. Az újtelepi iskola kútját pedig az iskola kérésére valóban lezárjuk. Ez a végrehajtó bizottság döntése. Törpe vízmű kéne. Csakhogy ebben a tekintetben annyira megnövekedtek az igények, hogy félünk, ha kérünk is, nem biztos, hogy kapunk rá hitelt meg támogatást.

— A szolgáltatás valóban rossz és új üzlet is kellene. Talán majd az új gazdasági mechanizmusban ...

— Házhely valóban nincs a községben, de elkészítettük Bag településfejlesztési tervét, s ha túl leszünk a különböző szakvéleményezéseken, akkor nagyon optimista számítás szerint 1968-ban elkezdhetjük a parcellázást.

Ügy tűnik, számok és tények birtokában a tanácselnök felelni tud a panaszos és követelő kérdésekre. De felelni nehéz. Ha tovább hallgatjuk

a község lakóit,

a tények ismét bizonytalanná válnak.

— Két okból akarják a Kékesi Jánost tanácstitkárnak. Egyrészt, mert jó focista. És ebben a faluban két dolog a fontos. A foci és a vallás. De kérdem én, azért legyen valaki tanácstitkár, mert jól rúgja a labdát? Másrészt azért akarják tanácstitkárnak, mert az apja jegyző volt. Nem csoda, ha a járás esetleg nem akarja. Akár akarja a járás, akár nem, az azonban tény, hogy a szegények most is szegények, és most is azok vezetik a községet, akik gazdagok voltak.

— Parkot csinálnak, meg olyan kultúrházat, ahol csak egy klubszoba van, meg ravatalozót. így nem csoda, ha nem jut a járdára. Én nem azt mondom, hogy nem fontos a kultúrház, de ha már van, legyen is ott valami.

— A csehszlovák vendégek? Na, az tényleg szépen sikerült! Mi kérdezgettünk mindenfélét tőlük, de ők kitértek a válasz elől. Aztán elvitték őket a reprezentációs vacsorára. A fotókör meg csak azért van, hogy az igazgató a lagziban fotózzon, a magnót nem használhatjuk, hogy el ne rontsuk, a filmfelvevőre még gondolnunk sem szabad ... Tessék elhinni, hogy ez van a fiatalságnak a kultúrban ...

Feleselnek, ellentmondanak egymásnak a vélemények. S a tények tény volta így mosódik el, átfűlik azokkal az ellentétekkel, azzal a hangulattal, amiben a község éli hétköznapjait.

S ez a hangulat, ami néha nem mentes a vezetőkkel szembeni ellenséges tartástól, nem mentes természetesen a túlzásoktól sem. Leírni mégis kötelesség, mert figyelmeztet.

Figyelmeztetnek ezek a vélemények arra a politikai érzékenységre, ami még most is, huszonkét évvel a felszabadulás után is számon tartja és elválasztja a gazdagokat a szegényektől.

Figyelmeztetnek ezek a vélemények arra is, hogy milyen nagy hiba egy-egy Tcözség vezetésében a tervszerűtlenség.

Bag felnőtt lakóinak mintegy 60%-a bejáró dolgozó. A tanácselnök szavaival élve: „Nálunk minden út a vasútállomáshoz vezet.” Ilyen adottságok között, bármiféle kultúrpolitikai meggondolásból több mildió forintért művelődési házat, más százezrekért parkot és ravatalozót építeni a meglevő anyagi lehetőségek és perspektívák ismeretében, nem volt szerencsés elhatározás. A kultúra — ha van —, fontos, de az út még fontosabb, hogy be lehessen lépni a kultúra kacsalábon forgó fellegvárába.

Amely egyébként a község fiatal és idősebb lakosságának általam ismert véleménye szerint — életüket, hétköznapjaikat nem érinti...

Nádas Péter

Ml MIT TUD?

» i ^

V/W///////////////////V////////////////y/////////y/////////íS

Ez a táncdalfesztivál nekem több okból jól jött. Ha megengedik felsorolom.

Először:

Választ kaptam egy kérdésre, mely idestova harminc éve foglalkoztat. Éppen hétéves voltam, amikor egy tudós bácsi azt kérdezte tőlem:

— Tudod-e kófic, mit csinál a szél, amikor nem fúj?

Nem tudtam. A bácsi pedig nem mondta I meg. Most a fesztiválon elhangzott „Tudod” című dal pontos választ adott:

„... sir a szél a csendben ...”

Teljesen világos. Mive), csend van, a szél nem fúj, mert olyankor zizegnek a lombok, ha nagyobb a szél, hullanak a cserepek. De most csend van, tehát nem fúj. És mit csinál? Sír. Sír, mert nem fúj, nincs mit csinálnia. Siralmas is lehet szegény helyzete, mert nem szél a szél, ha nincs fújni valója, ezért sír, utána legalább kifújhatja az orrát. Másodszor:

E kérdés kapcsán felmerült bennem egy másik probléma: Mit csinál a csend, amikor sír benne a szél?

A választ ismét a fesztivál adta imigyen: „Csönd, ami zúg, ami harsog.”

Ez az! Itt az ideje, hogy leszámoljunk a buta konvencióval. Igenis, a csend tud zúgni,' harsogni. Ezért, amióta ez kiderült, nekem verheti a szomszéd éjjel a falat, hogy halkít- sam le a magnóm, melyen a fesztivál számai zúgnak és harsognak. Én visszaüvöltök, hogy nálam csend van, csak ez modem, korszerű csend, amibe beleremegnek a falak.

Persze nem minden csend zúg és harsog. Van muzikális csend is. Ez sem csendes csend. Ez, mint a „Nem futhatsz el” című műből kiderül, idézem:

„Alszik a ház, csak a csend hegedül.”

Lám országunk a korlátlan lehetőségek hazája lett, ahol még a csend is hegedül, sőt feltehetően gitározik is, ami sokkal könnyebb hangszer. Ha így haladunk, nemsokára zongorázni is megtanul, ami szintén örvendetes, csak ne trombitáljon, mert azt nem szeretem. Harmadszor:

Bebizonyosodott, hogy nemcsak a csend hegedül. E felismerés az „Üldöz a múlt” című zenés fejtegetésben található, hogy azt mondja:

„Ne is halljam, mit a múltam hegedül.” íme, az egyszerű múlt, amiről eddigi ismereteink szerint csak azt tudtuk, hogy kísérteni tud, már zenél is. Ezután már nem baj, ha

egy hölgynek múltja van, csak hegedülni tudjon, sőt: mennél nagyobb az a múlt, annál jobb: talán kitelik belőle egy vonósnégyes.

(Csak zárójelben jegyzem meg, hogy valaki azt mondta, hogy a csend és a múlt azért hegedül, mert- mindkét esetben a szerzőnek az „egyedül”-re kellett rím. E rosszindulatú beállítást cáfolnom kell, hiszen az egyedülre annyi rím van. Csak példaként néhány: cefetül, beledűl, tevefül, penderül, hagy csak a legjobbakat említsem. A rím miatt tehát nem kellett volna a csendnek és a múltnak is hegedülni. Szép lett volna az a megoldás, hogy a csend hegedül és erre a múlt penderül.., tudniillik táncra perdül.)

Negyedszer:

A legszebb felfedezés, mely alapjaiban rázza meg a csillagászati tudományokat, a harmadik döntőn hangzott el. A közönség rögtön megértette a dolog korszakalkotó jelentőségét. Ezért is tette azt meg, ami nálunk teljesen szokatlan, hogy a hivatalos zsűri egyébként tiszteletben tartott ítéletével oly élesen szembeszegült és százezernél több szavazattal bizonyította lelkesedését. A „Kedvesem, ilyen az élet” című zenés poémából megtudhatjuk a napfényről, hogy nemcsak süt, melegít és leéget, hanem:

„... a napfény hajnali himnuszt zeng az ég peremén.”

Holnap felkelek hajnalban. Megvárom, míg a napfény felér az ég peremére, ott megtalálja az egyensúlyát és zengeni kezd egy himnuszt. Csodálatos élmény lesz, annál is inkább, mert a csend és a múltam hegedűn kíséri, míg a hegedülő csendben sírni kezd a szél éppúgy mint én, amikor ezt a sok szépséget hallom.

(ősz)

Az udvariasság

— Professzor űr, sikerűit felfedeznünk egy rendkívül pusztító bacilust, és szeretnénk önről elnevezni. „

(Pásztor Péter karikatúrája)

Néhány, 18 éven felülinek szánt részlet

Mm ádám emummÁBóL

M

ii.

jásnap reggel anyja a kezébe nyomta a 118 forintot. Ádám csalódott volt, azt remélte, hogy 120- at leap, így marad egy kettese. Reggel befizette a pénzt. Személyesen, az igazgató elvtársnak kellett átadni, aki megveregette a fejét, aztán a zsebébe süllyesztette a pénzt. Utána ■ egy alsóbbosztályos gyerek következett a sorban, arra is barátságosan mosolygott az igazgató, de miután a fiú eldadogta, hogy azt üzeni anyukája, hogy most nincs pénze, dühösen ordítani kezdett.

Akkor még egy osztályba járt Ti- hay Bulcsúval.

— Akarsz lógni? — szólította meg őt Bulcsú az egyik szünetben. Már reggel az első óráról eltűnt, most is csak beszaladt az osztályba és kivett a táskájából valamit.

— Hát persze — válaszolta félénken Ádám.

így együtt mentek ki az osztályból, végig a folyosón, éppen a szünet végét jelezte a csengő, amikor szembejött velük Varga Béla, az osztályfőnök. Ádám ijedtében a falhoz húzódott. Az osztályfőnök persze megállt előttük és rájuk mordult, „miért nincsenek a helyükön"! Ádám hebegni kezdett, de Tihay Bulcsú megállt előtte és nyugodtan kijelentette, hogy ők az igazgató elv- társ megbízását teljesítik.

— Az más — mondta a tanár, így nyugodtan tovább mehettek.

— Na, te kis hülye — nézett végig rajta Tihay fölényesen. Aztán otthonos mozdulattal kinyitotta a tanári szoba ajtaját.

7dám eddig talán háromszor járt A ebben a szentélyben. Egyszer az intőkönyveket hozta be Manger tanárnő megbízásából, legutóbb pedig — tavaly — egy pofonért kellett jelentkeznie, mert rosszalkodott az oroszórán. Zsivánd Ágnes, az orosztanárnő, Prog Eleket, a tornatanárt bízta meg maga helyett a pofonok kiosztásával. Hatalmas pofonokat adott a tornatanár, az már igaz. A

tanári szobában most óriási volt a felfordulás. Mindenfelé hatalmas kö- teg papírhalmokat lehetett látni. Az egyik ott volt előtte, óvatosan be lelesett.

EMLÉKLAP

olvasta a díszes feliratot, de ekkor Tihay továbbráncigálta, egyenesen az igazgató szobájába. Ott az igazgató megveregette Bulcsú vállát és azt mondta, hogy jó munkát végzett.

— Ez a srác is ügyes — mutatott most rá Tihay.

— Jól van — bólintott az igazgató és szó nélkül Ádám kezébe nyomott egy kis keskeny könyvet, meg egy köteg EMLÉKLAP-ot.

K

int a folyosón nézte csak meg, mi az, amit kapott. Tihay még bentmaradt az irodában. Először az oklevelet tanulmányozta. Ezt olvasta:

EMLÉKLAP

a Sziklás utcai általános iskola sok sikert kíván Önöknek a szocializmus építéséhez és ezúton köszöni meg,

azt a

........................forint adományt,

a

melyet iskolánk könyvtárának létesítésére volt szíves juttatni. „A tudás hatalom!” A könyv fegyver! Éljen a Béketábor!

7dám, miután végigolvasta, elö- A szőr az tűnt fel neki, hogy az EMLÉKLAP-on szokatlanul hosszú helyet hagytak ki a pénzösszeg nagyságának beírására. A kis könyvecskéről kiderült, hagy csekkfüzet, ezt hagyják ott, elismervényként. Az egész ügyet Tihay magyarázta el, majd villamosra szálltak.

— Ha jól dolgozunk, kapunk két színházjegyet, ezt ígérte az igazgató — mondta Tihay és bementek a városba. A jegyeket Ádám vette meg. „Hagyd csak” intette le fölényesen a zsebében kotorászó Tihayt, aki sajnos, valóban hagyta. Először egy ruházati szövetkezet irodájába mentek be. A gyerekeket bevezették az elnökhöz Az elnök magas, bajuszos férfi volt, nyájasan fogadta őket, de miután Tihay előadta, mi járatban

vannak, kissé elkomorodott. Volt ott a szobában egy másik férfi is, vele váltott pár csendes szót. Ádám csak szófoszlányokat hallott. A másik férfi valami ilyesfélét mondott, „hogy ma már elmúltak azok az idők”, de az elnök azt felelte, hogy „nem árt az óvatosság”. Miközben beszélgettek, körülnézett az irodában. Szép nagy szoba volt, vastag szőnyegekkel, két telefonnal, ötven forintot kaptak, köszönve hátráltak ki a szobából, Ádám csukta be az ajtót, így látta, hogy az elnök az EMLÉKLAP-ot a papírkosárba hajítja. Még négy helyen jártak aznap. Tihay elégedett volt a 350 forinttal. Hazafelé, Ádám a hosszú villamosútok, lelkiismeretfurdalást érzett a kihagyott órák miatt, otthon egész délután tanult, de este alig tudott elaludni a színházjegyek miatt. Egyszer volt csak színházban, a Hős falu-t látta, a második szomszédjukban lakott egy fiú. Kocsis Zoltán, ö jött be egy délután, hogy elviszi magával. Kocsis Zoltán fekete MTH- egyenruhába öltözötti a haját egy fémszalaggal szorította hátra. Az egyenruha miatt sokat morgott útközben, dehát különben nem engedték volna be az előadásra, mert ingyenjegyet kapott. Ádám nagyon hálás volt a nagyfiúnak. Csak később jött rá: biztos nem talált lányt, ezért vitte őt el, Gyönyörű volt a színház, a második, vagy a harmadik felvonásban egy ló is bejött a színpadra, el is potyogtatott néhány gombócot, de a színészek úgy csináltak, mintha semmi sem töHént volna. Szüleinek adja majd a színházjegyet, lelkesedett az ágyában fekve, pedig tudta, hogy Szigeti Marival megy majd el, több mint három órát fognak egymás mellett ülni és az nagyon jó lesz.

E

gyik napról a másikra vette észre, hogy lányok is vannak a világon. A szerelemről olyan elképzelése volt, hogy az valami óriási kegy a NŐK részéről. Volt már ideálja is. Egy lágyarcú, barnahajú kislány. Egy könyvből kölcsönözte, amelynek azt a jelenetét olvasta el többször is, amelyben a fiú hazajött szabadságra a háborúból. Ott lakott szüleinél szerelme, egy lágyarcú bar- nahajú kislány, aki, amikor a fáradt katona este lefeküdt, beszökött szobájába és csak úgy hálóingben, mellébújt az ágyba, „összesímultak.” Így fejeződött be ez a részlet, és akkor még Ádám képzeletében nem fűzte tovább az éjszaka történteket. Nem is képzelt, nem is várt többet a szerelemtől, mint az összesimulást, Az iskola előtt — ott gyűltek össze délutánonként, várták, hogy a lány- iskolában befejeződjék a tanítás — egy fiú büszkén mesélte, hogy a mo- ziban megfogta egy lány mellét, Ádám akkor félrevonult és nem tudott rájönni, mi jó lehet abban? Az ö ideáljának nem volt melle, a hosz- szú hálóing törés nélkül futott végig vékony testén. Ugyanazon a napon történt, hogy valaki elkiáltotta magát: „Nézzétek, milyen jó lába van annak a nőnek!” Mindenki odafordult, a fiúk csettintgettek; az ámt Ádám most sem tudta, mitől jó annak a nőnek a lába.

a z iskola négyszögletes tömbjének

A belsejében volt az udvar. Tavasszal és ősszel ott tartották a tornaórákat. Amikor a lányok szaladgáltak lenn, mindig az ablaknál szorongtak. Így látta meg Szigeti Marit, szűk fekete trikóban volt, és hosszú haja szerteszét repült, ha a tomata- nárnő futást vezényelt. Néhányan az osztályból, Holtczenhopfer, Bajai és Juhász kijártak a térre, ahová a lányok is kijöttek, azok, akik már „fiúztak”. Ők lábteniszeztek. Juhásznak igazi focija volt, de gyorsan abbahagyták a labdázást, és fogót játszottak a lányokkal. Holtczenhopfer egy alkalommal hozott magával néhány lapot egy könyvből. Egy pad köré gyűltek, ahol fel is olvasta. A részlet, persze, arról szólt. Arról, amiről Ádám is sokat hallott, de még nem hitte el. A legnagyobb hatást az tette rá, hogy, bár pirulva ugyan, de a lányok is végighallgatták a felolvasást. Ha történetesen Szigeti Mari is velük van, akkor Ádámnak most eszébe sem jutott volna színházba menni vele.

TJÜV aludt el, hogy lelkiismeret- furdalása volt. Azt érezte, megcsalja apját és anyját, nekik kellene adni a két jegyet. A nehéz helyzet végül úgy oldódott meg, hogy nem kapta meg az ígért színházjegyeket. Az igazgató egyik napról a másikra eltűnt az iskolából. Azt mondták, áthelyezték, de többen is beszélték, hogy letartóztatták. Sikkasztott — mondták róla, a nyaralásból nem lett semmi és elveszett a 118 forint is.

Benedek B. István