Pest Megyei Hírlap, 1967. július (11. évfolyam, 153-178. szám)
1967-07-09 / 160. szám
A “TÄirfap 196T JÜLITJS 9.. VASÁRNAP ŐSZ FERENC RIPORTJA PÁRBESZÉD... ISMERŐS A FOGALOM. SZERTE A VILÁGON FOLYIK AZ ELLENTÉTES ELVEN ÁLLÓ EMBEREK ÉS EMBERCSOPORTOK PÁRBESZÉDE, AZÉRT, HOGY MEGÉRTSÉK, MEGISMERJÉK EGYMÁST ÉS MEGTALÁLJÁK AZ ELVI- ÉS VÉLEMÉNY- KÜLÖNBSÉGEK ELLENÉRE IS AZ EGYÜTTMŰKÖDÉS LEHETŐSÉGEIT, AZ EMBERISÉG ALTALANOS ÉRDEKEIÉRT: ELSŐSORBAN A BEKÉÉRT. AZ ALANTI PÁRBESZÉDEKBEN NEM HANGZANAK EL VILÁGVÁLTÖ GONDOLATOK DE MERT EZEKET A PÁRBESZÉDEKET NAP MINT NAP, KISEMBEREK IS FOLYTATJÁK, EZEKRŐL A KÉRDÉSEKRŐL SOK SZÓ ESIK UTCÁN, KÁVÉHÁZBAN ÉS HIVATALBAN: IDÉZÜNK NÉHÁNY ILY ÉN BESZÉLGETÉST. 0 — Nézze viram, maga akármit ír a vallásról, az igaz, éppúgy mint az ellenkezője! — Hogy érti ezt? — Az ateisták, ugyebár azt mondják, hogy íl vallás a „lélek narkotikuma”, a tudatlanság elleni gyógyszer, az egyszerű emberek menedéke. Igaz? — Tökéletesen, — Ezzel szemben nagyon sok művelt, okos ember vallásos, akiknek nincs szükségük semmiféle narkotikumra. Ez is igaz? — Igen, bár a narkotikumszükséglet független az egyetemi diplomától. — Menjünk tovább: azt mondják, hogy a vallás különösen válságos időkben terjed, háborúk alatt, a halál közvetlenebb közelében, járványok idején, amikor az ember tehetetlen a természettel, leggyakrabban a saját természetével szemben. — Valóban így van. — Es mégis a békeidőkben, a nyugodt korszakokban is erősödnek az egyházak. Nemcsak a szerencsétlen, de sok boldog ember is keresi istent. Ezenkívül: divatos állítás, hogy a vallás manapság már csak az Idősebb korosztályokban talál követőkre. — Igen. — Tudja maga, hogy hány fiatal vallásos? Anélkül, hogy a rétegek szélességét illetően becslésekbe bocsátkoznék, úgy látom, hogy az ifjúság egy része valóban eljut a materialista gondolkodáshoz, részt vállal a társadalmi harcokból. A második réteg a teljes közönybe és nihilbe süllyed, míg a harmadik istent keresi meg. Ezért mondom, hogy semmit nem tud megállapítani, ami igaz, ami cáfolhatatlan. Csak feleslegesen sért meg embereket, érzelmeket és hiteket. Minek ez? — ön nagyon képzett tisztelendő úr! Azért én mégis megpróbálkozom. — Köszönöm az elismerést. Válóban sokat tanulmányoztam Marxot, Engelst, és előfizetője vagyok a Világosság című ateista lapnak. — Megengedné, hogy néhány fiatal minist- tánsával beszélgessek? — A templom és a parókia területén sem- Iniesetre sem. Ha az utcán elkapja őket, azt nem akadályozhatom meg. Ezzel ért véget a sekrestyében lezajlott korrekt „párbeszéd” és azzal a tapasztalattal mentem ki, hogy íme nemcsak egyes üzemekből. hanem isten házából is kiküldhetik az újságírót, ha nincs felsőbb szervektől engedélye. © — Szervusz, öcsi! Láttalak ministrálni! Széfen csinálod! — Ugye? — De nem meleg rajtad az a szoknya, meg fez a... — Karingnek hívják ... — Hány éves vagy? — Tizenöt. — Iskolába jársz? — Felvettek a gimnáziumba. — Úttörő voltál? — Igen. Már át is írtak a KISZ-be. — Gyakran jársz ministrálni? — Mindennap szokok ... Vasárnap többször ís... Meg litánián is. És temetésen. — Ebből mikor lehet kiöregedni? — Van itten öreg bácsi is. aki ministráL Ügy mondják, hogy régen katonatiszt volt. — Hallottad ezt a szót: ateizmus? — Nem. — Hát azt, hogy materialista? — Az, aki azt mondja, hogy nincsen isten? — Igen. Ismersz te Uyet? — Nem. — Hát a tanítóid? — Egyszer volt nálunk a tanító néni és mondta anyunak, hogy a vallás nem pótolható semmivel. — Hittanra jártál? — Nem. Apu azt mondta, hogy akkor nem Pennének fel a gimnáziumba. De a tiszi bácsi knított minket. — Mi akarsz lenni? — Orvos... mérnök... még nem tudom. — Milyen volt a bizonyítványod? — Jeles. — Ez derék. Te mondd, de őszintén: Szoktál te bűnt elkövetni? — Igen ... Legtöbbször bocsánatosat. De volt már halálos is. Gyóntatni akar a bácsi? — Nem. Mikor jársz gyónni? — Minden első péntek előtt. A bocsánatosokat nem is kell meggyónni, csak az ember imádkozik és áldozhat. — Ide figyelj! Ha egy iskolatársadat mondjuk beárulod igazságtalanul, akkor az milyen bűn? — Hazudás. Bocsánatos! — Ha az iskolában puskázol, ha nem tudsz semmit és a szomszédod irkájából lesed le a leckét, az mi? — Bocsánatos... — Ha megtudod, hogy egy ember éhezik, nincs neki mit enni és te nem viszel neki élelmet az bűn? — Nem tudom... Erről nem beszéltünk! — 'Mit kell olyankor tenni, ha mondjuk, valakit sanyargatnak, vagy akár az életét veszélyeztetik és te ezt látod? — ... Hát... ! — Imádkoztál te valaha például a vietnami emberekért? — Nem .... Még nem... Ott háború van ... — Igen. Szemben állnak egymással a vietnamiak és az amerikaiak. Te kiért imádkoznál? » — Mind a kettőért... — De az amerikaiak betolakodtak oda. ök ölik a vietnami embereket... — A templomban mindig szoktunk imádkozni a békéért... — Kiért, vagy miért szoktál még imádkozni? — Először is a szüléimért, aztán a rokonaimért. meg azért, hogy a családnak legyen egészsége, meg pénze... — És másért nem szoktál imádkozni? — De... Tavaly volt egy modellező verseny. Imádkoztam, hogy én nyerjem meg. — Es? — Első lettem. — Biztos a tied volt a legjobb repülőmo- delL — Az nem elég... A gyerek láthatóan únja már a beszélgetést. Meghívom egy fagylaltra: nem fogadja el. — Anyu nagyon haragudna... Megtiltotta. Scsóklom... © — Ügy tudom, a néni a híres asszonybrigád vezetője a tsz-ben ... — Igen... Aztán megint írni akarnak rólunk? Már kétszer bent voltunk az újságban. Igaz, egyszer csak a képünk... — Azt is hallottam, hogy emellett a templomban az oltárdíszitő „brigád” vezetője is. — Áh, ott nincs brigád. Beosztjuk egymás között, hogy melyik napon, ki visz friss virágot az oltárra. De mit akar ezzel? — Arról szeretnék beszélgetni, hogy... Hát szóval, néni. maga egy szocialista nagyüzemben dolgozik, mint hallom, kiválóan. Közben pedig... — Igen. Vallásos vagyok. Az az egész brigád! Régebben azért is nem mentünk bele a tsz-be, mert azt mondták, üldözik a vallásos embert. — És üldözik? — Nem, hála istennek! — De hát, miért az istennek hálálkodik, miért nem a kormánynak? — Én akkor még nem voltam tsz-ben, de mesélik, hogy volt itt egy elnök — amolyan gyütt-ment városi — aki vasárnap délelőttön mindig kivezényelte volna az embereket a földre, hogy ne menjenek a templomba. Persze. hiába. — A néninek tetszik a tsz? — Nagyon. En tavaly harmincezret kerestem, meg ami otthon termett. — Most jó az elnök? — Megjárja... — Nem bántja magukat, mert vallásosak? — Miért bántana? Megtesszük a magunkét.., — Ügy tudom kaptak valami kitüntetést is? Ehhez mit szólt a tisztelendő úr? — örült. A mi papunk békepap! — Az mit jelent? — Híve a tsz-nek is. Még agitált Is mellette hatvanban. Aztán meg tavaly aratáskor áttette a misét estére, hogy nyugodtan mehessünk vasárnap is dolgozni. — De hát, az bűn. ,,Az úr hetedik napját megszenteljed” — így hangzik a parancsolat ... — Igen. De az úrnak nem érdeke, hogy megrohadjon, vagy kiperegjen a termés. A mi papunkról mesélik, hogy egyszer besegített a tanácsnak is. Az úgy volt, hogy akkoriban itt mindenki kenyérrel etette az állatokat. Régen erre törvény volt, de most már nincsen ... Mondják, hogy a tanácselnök hiába agitált, aztán elment este a tisztelendő úrhoz, megittak egy liter bort, és másnap a tisztelendő úr azt prédikálta, hogy isten testét nem szabad az állattal feletetni. Egy héttel később már fele annyi kenyér fogyott a boltban ... — Szóval a néni szerint az isten helyesli a szocializmust? — Jézus is kommunista volt! Osztott a szegényeknek, kiűzte a kufárokat a templomból, meg azt mondta, hogy az emberek egyenlők. — A család többi tagja is vallásos? — A férjem, meghalt, szegény... Bűnben halt meg! Nem kívánta a papot. — Es most a pokolba jutott? — Oda! — Rossz ember volt ? — Nem. Csak hát megitta a magáét, meg olykor idegen szoknyák után is kapkodott. De hozzám mindig jó volt. meg a gyerekekhez is. — És akkor igazság ez, hogy mégis a pokolra került? — Mondta a néni, hogy gyerek is van. — Egy fiú. Már negyvenéves. Lakatos Pesten. — ö vallásos? — Az volt. De elvált és amiatt bűnben éL Kitaszította magát Pedig rossz asszony volt a felesége. — Akkor vele kellett volna élni? — Isten őrizz! De a házasság mégiscsak szentség! En is otthagytam volna az uramat., isten nyugosztalja szegényt — Mit tehát a bűn? — Benne van a parancsolatokban ..'. — Ha a maga brigádjában valaki nem dolgozik és a többiekkel végezteti a munkáját, az bűn? — Bűn! Azaz! — Melyik parancsolat szerint? — Nincs mindenre parancsolat... Azt érezni kell. Az nem becsületes. — Mi a legnagyobb bűn? — A gyilkolás __ — A háború is. Ugye? — Igen. Az a legnagyobb bűn. — A néni szerint Vietnamban ki a bűnös? — Nem értek a politikához... Mindenki bűnös, aki öL , — És ha valakik rriost betörnének, hogy felgyújtsák a házát, elvegyék a földjét, akkor mit kellene tenni? — Az más! Aki békésre támad, az megérdemli a sorsát. — Ügy legyen... © — Tudja, az a baj, hogy sokan összetévesztik a vallás elleni harcot a világi hatalomra törő klérus elleni harccal. En lelkész vagyok és én is harcolok az egyházi dogmatizmus, a klérus korrupt, rosszul politizáló tagjai ellen. Az egyház nem azonos a vallással. Az egyházak között, sőt egyetlen egyházon belül is nagy nézetkülönbségek vannak. És mindent nem lehet elintézni enciklikákkal, kinyilatkoztatásokkal. Én a marxizmussal, mint gazdasági rendszerrel egyetértek. Sőt! Lelkes híve vagyok! — A marxizmus nemcsak gazdasági rendszer, hanem filozófia is. Materialista filozófia! — Igen. De nem ad feleletet a két legnagyobb kérdésre. A bűn és a halál kérdésére. A múltkor találkoztam egy emberrel. A felesége akkor halt meg rákban. Ez az ember, ott a felesége halálos ágyánál rádöbbent, hogy komisz volt, mert megcsalta, egyedül hagyta ... Teljesen összetört. És én ott a nyílt utcán feloldoztam. „Nyugodj meg, Isten megbocsátja a te nagy vétked”. Az ember megkönnyebbült, és megérezte isten végtelen irgalmasságát ... — És ez helyes? Nem jobb lett volna-e annak az embernek, ha szembe kell néznie önmagával, ha a bűnbocsánat katharzisát önmaga éli át. Megbocsáthatja-e isten azokat a vétkeket, amelyeket az ember ellen elkövettek? — Csak az isten bocsáthatja meg. — Ezek szerint elképzelhető, hogy Eich- mann, vagy Mengele feloldozásrt kapjon, hogy részesüljön az isteni megbocsátás kegyelmében és üdvözöljön? — Elképzelhető. — Nincs több kérdésem... — ön vallásos? — Hát... igen ... De nem vagyok bigott. Nem járok templomba, de hiszem, hogy kell lenni valakinek, aki a világ dolgait irányítja... — Ha van ilyen, akkor nagyon rosszul teszi a dolgát! — Azt mi nem tudhatjuk! — Gondolja, hogy a második világháború, Auschwitz és a többi szörnyűség, valami felső parancsra, isteni elrendelésre történt? — Igen ... — Es ez helyes elrendelés? — Isten így bünteti a bűnös embert! — De ártatlanok szenvedtek, önnek halt meg valakije a háborúban? — Sokan ... — Bűnösök voltak? — Ne beszéljünk erről, kérem... — Azt szeretném megkérdezni, hogy miért íratta be hittanra a fiát? Miért nem hagyja, hogy szabadon válassza meg világnézetét. — Ez csak mese. Az ember nem választ szabadon! És még egy! Ez a legdöntőbb. A vallásos nevelés egy fék. A gyerek szertelen, ki van téve a rossz barátoknak, ezer csábításnak. Mi mindketten dolgozunk, délutánonként egyedül van, nem tudjuk ellenőrizni. Tehetetlenek vagyunk ... — Gondolja, hogy a vallás által belenevelt félelem megakadályozza abban, hogy rossz legyen? — Meggyőződésem. A mai iskolákban jól tanítják a fizikát, meg a számtant, de nem tanítanak erkölcstant. — Ezek szerint ez azt jelenti, hogy délutánonként a szülői felügyelet helyett az „isten szeme mindent lát" elv tartja féken a gyereket? — Hiába cinikuskodik, ez így van! — És nem gondolja, hogy helyesebb lenne, ha a gyerek tetteinek elkövetése előtt értelmi alapon döntene? ön — elnézést a durva példáért — csak azért nem követ el főbenjáró bűnöket, mert fél az istentől? — Egy felnőtt más ... Én tudok már gondolkozni. De egy gyerek buta. Annak hiába magyaráznám el a dolgokat. — Megkísérelte? — Emlékszem, gyerekkoromban engem i# az istentől való félelem tartott vissza a bűntől. — Ügy gondolja, hogy akik nem részesülnek vallásos nevelésben, több bűnt követnek el? — Ez egyedi dolog... Az én gyerekemnek kell ez a fék. — Es akik vallás nélkül is becsületesek? — Elhiszem, hogy vannak ilyenek is. — Nem értékesebb, tartalmasabb becsület az, mely az emberi értelmen és öntudaton alapul? Nem ez lenne a cél? — Ez ebben a világban ma még utópia, kérem ... © — Te most KISZ-titkár vagy a kirendeltségednél ? — Igen... — Azt mesélik rólad, hogy valaha vallásos voltál, sőt, pap akartál lenni. Igaz? — Igaz __Két évet hallgattam is a teológ ián ... — Miért hagytad abba? — Mit kell ezt mesélni? — Szeretném ha elmondanád? — Most valami szenzációs istentagadó nyilatkozatot akarsz belőlem kicsikarni? — Azt szeretném, ha elmondanád a véleményedet! — Én nagyon szegény gyerek voltam. Anyám egyedül nevelt, nem tudott volna iskoláztatni ,.. Persze, nehogy azt hidd, hogy számításból mentem papnövendéknek. Segíteni szerettem volna az embereken... Küzdeni a gonoszság ellen ... a szegénység ellen. Tulajdonképpen még gyerekfejjel döntöttem a papság mellett. Anyám nagyon vallásos volt és örült a választásomnak... — Akkor miért léptél ki? — Egyszerű mese ez... Éppen az anyám sorsa figyelmeztetett. Ö mindig a túlvilágtól várta a boldogulást, pedig ezen a világon kellett volna egy kicsit élnie, örülnie, boldognak lennie. Rájöttem, hogy az ima csak ai egyes ember lelki megnyugvását, pontosabban fogalmazva: beletörődését eredményezheti. En pedig lázadó alkat voltam. Az egyház úgy vélem nem lázadókat, hanem — mai kifejezéssel élve — opportunistákat nevel. Mindenbe bele kell törődni. A nyomor isten rendelése, a betegség isten rendelése... Hát nem... Sok bajom volt, mert mindig lázadtam. Itt kell a földön rendet teremteni és nem belenyugvással ... — Rendben! De ez szerinted kizárja isten létét? — Az ember először az egyházzal szakit. Ea az első lépés. Ekkor még csak azt tudja, hogy az egyházi politika —, ha szabad így nevezni — téves. Aztán — mint ez az én esetemben történt — megismerkedik az élettel. Tanul. körülnéz a világban, rájön, hogy a törvények korántsem isteni eredetűek, az állapotok megváltoztathatók. Ekkor filozófiaiiag is revízió alá veszi hitét... Hosszú iskola ez... Tudod, nekem sok ismerősöm van, még a fiatalok között is, akik eljutottak helyes következtetésekre. Ma már nem vallásosak, de ha megkérded tőlük, hogy van-e isten, nem tudnak, vagy nem mernek határozott választ adni. Ez már sokkal bonyolultabb dolog. Az az érzésem, hogy az a fajta istentagadó, aki egyszerűen rávágja, hogy nincs isten, az éppúgy egy vakhit rabja, mint az istenhivő. Ezt már tudni kell. Ehhez sok dolgot kell ismerni a világból. sok kérdésre kell választ adni. Én is előbb csak az egyházzal szakítottam, de még magamban sem mertem feltenni az isten létének kérdését... Ma már felelni is tudok rá. De nem hitből. Tudom ... — Hogyan van az mégis, hogy nagyon képzett, tudományos pályán dolgozó emberek is lehetnek istenhivők? — Egyelőre a tudományok sem tudnak mindent megválaszolni. De nem is az a döntő. Az ember számára a halál mindig megfoghatatlan marad és nem tud beletörődni. Kell valami vigasz... valami magyarázat Olyan rossz azt tudni, hogy felfordulok és velem megszűnik minden... — Es erre a kérdésre te hogyan feleltél? — Két fiam van ... Bennük az én öröklétem, mint ahogy én apám, nagyapám örökléte vagyok. És még valami. Most technikusként dolgozom. Járok az egyetemre ... Három év és vízműépítő mérnök leszek. Remélem, hogy néhány csatorna, talán egy kisebb vízierőmű is jelzi majd, hogy itt jártam, hogy nem hiába voltam itt. Rajta hagyom a föld képén a kezem nyomát... De nézd. csak! Már- meg majdnem úgy beszélek, mint egy pap. — De erre én is azt mondom: Amen.
