Pest Megyei Hírlap, 1967. június (11. évfolyam, 127-152. szám)

1967-06-25 / 148. szám

MKW 1961. JÜNTUS 25* VASÁRUAF Ma újabb Koszigin-Johnson találkozó (Folytatás az 1. oldalról) nrietívak voltak. A légkör javait. Politikai megfigyelőik egyéb­ként hangoztatják, hogy a ta­lálkozó elsősorban a nemzet­közi légkör javulásához járul hozzá s egyáltalán nem való­színű, hogy azonnali megöl­Közlemény Podgornij kairói látogatásáról (Folytatás az 1. oldalról) lág népei békéjének és bizton­ságának érdekében. Podgornij szovjet és Nasszer egyiptomi államelnök pénte­ken este tartotta utolsó, öt óra hosszat tartó megbeszélé­sét. Az AZ Ahram című kairói lap úgy értesült, hogy Pod­gornij üzenetet kapott Koszi- gin miniszterelnöktől New Yorkból, és ennek az üzenet­nek az alapján folytatott esz­mecserét Nasszer elnökkel. A szovjet államfő szomba­ton reggel repülőgépen haza­indult Moszkvába. Podgornij, útban a Szovjet­unióba, szombaton Pulába ér­kezett. A pulai repülőtéren Joszip Broz Tito jugoszláv elnök és más hivatalos személyiségek fogadták Podgornijt. Podgornij és Tito a pulai repülőtérről Brioniba utazott. Vietnami jelentés Az. amerikai légierő kalóz­gépei pénteken kétnapon be­lül másodszor ismét a Nam Dinh-i hőerőművét vették célba. A vadászbombázók több raja vett részt a táma­dásban. Az amerikai légierő ezenkívül Hanoitól északra, Kép és Pac Le térségében (mindkettő hatvan-nyolcvan kilométerre fekszik Hanoitól északra), vasúti berendezése­ket, összekötő útvonalakat bombázott Dél-vietnami szabadsághar­cosok megtizedeltek egy ame­rikai gyalogsági századot. Két szaakszt elvágtak egységétől, hetvenhat amerikai katonát megöltek, huszonöt megsebe­sült — jelzik a nyugati hír- ügynökségek a saigoni ame­rikai parancsnokság közle­ménye alapján. A véres harc a dél-vietnami középfennsí­kon alakult ki. dást hozna minden fontos kér­désben. Koszigin szovjet miniszter­elnök egyébként szombaton a Niagara-vízeséshez látogatott el, kíséretének tagjaival együtt. Johnson a szombatot Texasban töltötte. A két ál­lamférfi vasárnap budapesti idő szerint este fél hétkor ta­lálkozik ismét Glassboróban. Fock Jenő, a Miniszterta­nács elnöke, az ENSZ rendkí­vüli, sürgős közgyűlésén rész­vevő magyar küldöttség veze­tője és a küldöttség tagjai szombaton a New York-i ENSZ-misszió épületében ba­ráti összejövetelen találkoztak a New York-i magyar kolónia tagjaival. Fock Jenő és Péter János szombaton d:lelőtt a Niagara- vízeséshez látogatott el. A két magyar államférfi több más ország vezetőivel együtt ugyanazzal a repülőgéppel utazott New Yorkból a Niaga­rához, amelyen Koszigin szov­jet miniszterelnök és a szov­jet delegáció tagjai voltak. CSAK RÖVIDEN... A MAGYARORSZÁG ÉS IZRAEL közötti diplomáciai kapcsolatok megszakítása után a Magyar Népköztársa­ság érdekeit Izraelben a Svéd Királyság Tel Aviv-i nagykö­vetsége képviseli. Izrael állam érdekképviseletét Magyaror­szágon a Svájd Államszövet­ség budapesti nagyikövetsége vette át. PÉNTEK ESTE véres össze­tűzések voltak Hongkongban, szombat reggelre, pedig sztrájk robbant ki. HATTAGÚ magyar küldött­ség utazik Stockholmba a jú­lius 6-án összeülő nemzetközi vietnami konferenciára. NEMES DEZSŐ, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja — felszólalt Prágában a „Bé­ke és szocializmus” című fo­lyóirat ideológiai konferen­ciáján. MEGVONTÁK az amerikai műszaki segélyt az EAK-tól. FRANZ STANGLT, a treb- Iinkai és sobibori náci halál­táborok volt parancsnokát Düsseldorfban vizsgálóbíró elé állították, majd előzetes letar­tóztatásba helyezték. Magyar tiltakozás a svájci szövetségi kormánynál 1967. június 23-ra virradó éjjel ismeretien tettesek erő­szakkal behatoltak a berni magyar nagykövetség keres­kedelmi osztályának irodá­jába. Azt-feldúlták, az ott található készpénzt elvitték és a hivatalos iratokat is elrabolták. A Magyar Népköztársaság Külügyminisztériuma utasí­totta június 23-án a berni nagykövetet, hogy fenti eset miatt tiltakozzék, majd 24-én a Svájci Államszövetség bu­dapesti nagykövetének is eré­lyesen tiltakozását jelentette be a történtek miatt. Hatá­rozottan felhívta a svájci szövetségi kormány figyel­mét arra, hogy elvárja a bűncselekmény elkövetőinek felkutatását és felelősségre­vonását, valamint a szüksé­ges intézkedések megtételét, hasonló cselekmények meg­akadályozására. SZUEZ A 3£Őzép-kel«li harcok elnök éltetéséért megszűnése óta pénteken el- feleltek; egy palwgttnai sőízben engedték meg a világ- tó kijelentette, az MTI tudósi- sajtó képviselőinek, hogy el- tójának: „Számomra a icg- látogassanak a Szuezi-csator- megdöbbentőbb az vált, hogy na övezetébe. Száz egyiptomi a fasizmus hajdani üldözöttel és külföldi újságíró, rádió- és tv-riporter kereste fel a gazai övezetből kiutasított Pa­lesztinái menekülteket. A menekültek napok óta érkeznek a gazai övezetből a csatorna keleti partján lévő Kantara városkába, ahonnan az Izraeliek kompon át küldik őket a nyugati partra. Több -ezer palesztinai mene­kült, főleg fiatalember ér­kezeit egy szál ruhában, min­den érték nélkül. Több napos koplalás-szomjazás után. Is­kolákban, sátortáborokban he­lyezték el őket. Általános volt a panasz az embertelen bá­násmódról, . az ütlegelésről; a menekülteket étlen-szomjan fasiszták barbár módsze­reit alkalmazták.” íz ma ilia városa most a csatomaövezet védelmének központja. A város folytatja mindennapi életét, de köz­ben felkészül az esetlege® to­vábbi harcra. A hadsereg nem vont össze nagy erőket Ez- maíliában, de a város straté­giai pontjain páncélosok ál­lanak. Az egyiptomi katonák távcsövei állandóan végig­pásztázzák a csatorna keled partját, ahol izraeli katonák tartanak őrjáratokat. A csatorna úgynevezett oafc- toszigéténél, a Balah-kitérőnél a Nasr egyiptomi olajtartály- hajó sértetlenül horgonyoz a nyugati ágában. Kp szállították és mindenüket „„ elrabolták. Zokogó fiatalok mondották a tudósítók mag- _ ,v __ .„ressIiA netofonszalagjaira családjuk íl.ífí 5 keresetbe áUt meggyilkolásának történetét. elsö perceiben Keresetbe aut a palesztinai táborok lakói- “j."a borsaimat. A^Nagé nait sommás kivégzését, ott- dályozza a forgalmat. A - agy hónaik lerombolását A me- Keserű tavaknM 15 hajó vesz- nekültek népirtással. Háborús je„el, szegletüket *» vádolták Lzra- EAK megkülönböztetés neikin bűntettekkel vaaoitak izra eUátja xilxeit eleiemmel. A Elmondták, hogy az izraeli h»!«* id«* katonák agyonlőtték lesztínai kommandók tag- jait: kivégezték a Khan-Ju- J®“ . u nesz-1 Kórház minden be- Jük, °‘ 18 ‘“‘J***® tegét, sebesültjét, orvosát és torlaszolják, ápolóját, kirabolták, a pol- A roncsok kiemelése gári lakosságot; vérfürdőt ren- szabb időt vesz majd Igény* deztek Rafah táboraiban; min- be. A révkalauzoknak: den tiltakozó szóért, Nasszer vi szabadságot adtaik. raeli veszteglő najwK. uo»*u Da_ állnak majd horgonyon, mórt a csatornát az Izraeli repü- . rí.- lök által elsüllyesztett ba­kéiba­Aratnak a dobosi járásban (Folytatás az 1. oldalról) rendre arató gép vezetők fel­ajánlották, hogy a 10 200 holdnyi aratás he­lyett 13 000 holdról taka­rítják be a termést. Ily módon egy-egy kombájnra átlagosan 386 hold aratás jut. Juhász Sándor brigádja 600 holddal toldotta meg a válla­lást, Jámbor István brigádja pedig 800 hold gabona terven felüli betakarítását jelentette be. Minthogy a kánikula szemlátomást meggyorsította ~~ T~— Még mindig több mint háromezer fogoly.. Patakosz tábornok, a görög katonai kormány belügymi­nisztere, pénteken cáfolta a nemzetközi jogászbizottságnak azt a közlését, amely szerint letartóztatták Averoff volt külügyminisztert Tatomisz belbiztonsági mi­niszter ugyancsak pénteken jelentette be, hogy háromezer embert szabadlábra helyeztek az április 21-én végrehajtott katonai hatalomátvétel során letartóztatott hatezeregyszáz- harmincnyolc személy közül. Totomisz azt állította, hogy azok, akik még mindig bör­tönben, illetve internálótábor­ban vannak, nem hajlandók aláírni a kormány által kö­vetelt okmányt, amelyben megígérnék, hogy szabadon bocsátásuk után „csöndben maradnak”. a takarmány, de a kenyérga­bona érését is, ma tartják Dabas környé­kén az első vasárnapi aratási műszakot. A jó hangulatban lezajlott termelési tanácskozás résztve­vői egyébként versenyre hív­ták ki a szomszédos Kiskun- lacházi Gépjavító Állomás kombájnosait, aratógépveze­tőit. Más járásokból még nem ér­kezett hír az aratás elkezdé­séről, annál lázasabban halad a felkészülés a néhány nap múlva meginduló nyári mun­káikhoz. Monor környékén — a járási mezőgazdasági állan­dó bizottság legutóbbi kőrút­ján meggyőződhetett róla — jól kihasználták a felkészülé­si időszakot. Munkára kész a gépjavító állomás 41 kombájnja. 12 aratógépe, s a járulékos tennivalókhoz szükséges erőgépek is rendelkezésre állnak. Kiválasztották azokat a szere­lőket is, akik kombájnnyereg­re cserélik a franciakulcsot Gondoskodtak a szervizszol­gálatról, két műhelykocsi jár­ja majd a földeken dolgozó gépeket, s a kisebb hibákat a helyszínen megjavítja. Kedvező a helyzet a ceg­lédi járásban is. Tegnap estére valamennyi közös gazdaságban lezajlottak a gépszemlék, a bizottságok elégedetten vehették tudomá­sul, hogy a termelőszövetkeze­tek lelkiismeretesen felké­szültek az aratásra. Ezen a nyáron 5545 hold őszi árpát és több mint 18 ezer hold ke­nyérgabonát kell betakar! ta­hi ok a lehető legkisebb szem­veszteséggel a gépjavító állo­más és a tsz-ek aratóinak. Er­refelé is meggyorsult a kalá­szosok érése, elsőként a törtei! határ­ban. majd a kőröstetétleni, a jászkarajenői és az abo- nyi körzetben indulnak meg a gabonabetakarító gépek. Szakemberek véleménye sze­rint, ha hűvös, csapadékos volt is a tavasz és a nyár ele­je, Péter-Pálra megyeszerte elkezdődik az aratás. Súlyán Pál Egy hét a világp Koszigin—Johnson találkozó — Podgornij Kairóban — Brit mesterkedések Aden körűi — A francia „nem" — Vietnamban minden változatlan Levelező tagozatú közgazdasági technikusi képzés! Általános • iskolai végzettség­gel négy, érettségivel két év. Jelentkezési határidő: lülius 15. Kérjen Jelentkezési lapot. Berkes Ferenc Közgazdasági Technikum levelező oktatás. Kecskemét. Bajcsy-Zsilinszky u. 1. szám. Telefon: 29 — 75. „Az Agrórtudoményi Egyetem Gazdasága gödöllői üzemi konyhájára SZAKKÉPZETT SZAKÁCSOT es 0ZEMI KONYHAYEZETÖT keres felvételre, fizetés megegyezés szerint. Jelentkezés a gazdaság központjában, Gödöllő, Honvéd u. 24." Kiemelt budapesti állandó munkára, jó kereseti lehető* séggel kőműveseket, ácso­kat, hidegburkolókat, vas­betonszerelőket, férfi és női segédmunkásokat, kubiko­sokat — komplett brigádo­kat is —, valamint festőket, asztalosokat, vízszerelő­ket, villanyszerelőket, köny- nyűgépkezelőket KERESÜNK FELVÉTELRE Építőipari dolgozóknak szál­lást, étkezést biztosítunk. Jelentkezés: „Április 4” Ktsz Bp. Vili., Auróra u. 23. ipari tanuló felvétel: kőműves, ács, burkoló és bádogos szakmában. Jelentkezés iskolai jelent­kezési lappal személyesen vagy postán. Budapesti la­kás vagy napi bejárás szükséges. Foglalkoztatós tancsoportokban. Munka­ruhát, étkezést, szabad szombatot biztosítunk. JELENTKEZÉS .ÁPRILIS 4" KTSZ Bp. Vili., Auróra u. 23. szagok sajtója nagyra értékelt a Szovjetunió segítségét és méltatja azt a világméretű diplomáciai akciót, amelyben a szocialista országok erőfeszí­téseket tesznek az agresszió következményeinek elhárítá­sára. A KÖZEL-KELETI válság­gal függ össze, hogy Adenben, a brit gyarmatosítók egyik utolsó fellegvárában, a nem­zeti felszabadító mozgalom harcosai fokozták tevékeny­ségüket, s nőtt az angol meg­szállók nyomása is. Nagy- Britannáa egyidejűleg újabb gyanús manőverekbe kezdett az Adentól északra levő Je­men jelenlegi rendszerének megdöntése céljából. Köztudo­mású, hogy a jemeni nép Adent az országához tartozó­nak tekinti. A Gibraltártól Szingapúrig terjedő brit „stra­tégiai lánc” fontos láncszeme a támaszpontváros, amelyet a londoni kormány a jelek sze­rint úgy akar megőrizni, hogy Jemenben vissza akarja fordí­tani a történelem menetét... Jemen kormánya U Thanthoz, az ENSZ főtitkárához fordult és felhívta a világszervezet fi­gyelmét az angol aknamun­kára. Természetesen a Közel-Ke­let ügye is napirenden szere­pelt azokon a megbeszélése­ken, amelyeket Wilson brit miniszterelnök és De Gaulle francia köztársasági elnök a hét elején Versaillesban, a trianoni palotában folytatott. A francia álláspont hatása érződhetett később az ENSZ- ben, Brown angol külügymi­niszter felszólalásában is, ami­kor London képviselője az iz­raeli területi követelések el­fogadhatatlanságáról beszélt. De Gaulle tábornok ugyanis — a szerdai francia minisz­tertanácsi ülésen — újból ha­tározottan leszögezte, hogy az erőszakot nem, jutalmazhatja a világ területek odaítélésé­vel... DE GAULLE ÉS WILSON találkozóján a főtéma mégis az Európai Gazdasági Közös­séghez való angol csatlakozás volt. A Párizsból és a Lon­donból származó értesülések egybehangzóan azt mondják, hogy a francia elnök változat­lanul nem mondott sem igent, sem nemet az angolok belépé­sére a Közös Piacba. Párizs va- lósznűleg tovább akarja húz- ni-halasztani az ügyben ho­zandó döntést. S nemcsak jú­lius elsejét akarja megvárni, amikor a „hatok Európájában” a három intézmény (a Közös Piac, a Montán Unió és az Euratom) végrehajtó szerve egy közös, úgynevezett „euró­pai bizottságba” olvad össze. Párizs megnyugtatására szol­gál, hogy az összeolvadó vég­rehajtó szervnek az elnöke már nem a nyugatnémet Hall- stein professzor, hanem a bel­ga Jean Rey lesz. A közel-keleti válság sem feledtetheti a világgal, hogy az elsőszámú nemzetközi prob­léma az Egyesült Államok ke­gyetlen vietnami agressziója. A vietnami háború változat­lan heveséggel folyik. A hét nagy kérdése éppen az, hogy a Koszigin—Johnson találkozó hoz-e változást az USA viet­nami politikájában? Pálfy József rS/’SSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSJ’SSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSASSSSJ'SSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSJj n I NAPJAINKBAN a diplomá­cia nemzetközi gépezete a kö­zel-keleti problémacsoport kö­rül forog. Az Egyesült Nemze­tek Biztonsági Tanácsa — miután kétségtelen szolgálatot tett a világnak azzal, hogy ha a negyedik határozatával is, de végül mégis csak elérte a tűzszünetet — a továbbiakban már képtelennek bizonyult a közel-keleti rendezés módjai­nak megtalálására. A SZOVJETUNIÓ kezdemé­nyezése az ENSZ rendkívüli közgyűlésének sürgős összehí­vására azért is talált oly nagy és kedvező visszhangra — hiá­ba ellenezte ezt az Egyesült Államok és Izrael kormánya —, mert nyilvánvaló volt, hogy a világszervezet legfőbb fóru­ma lehetőséget nyújt a problé­macsoport alapos és részletes megvitatására, alkalmat ad a világ országainak, hogy vala­mennyien kifejtsék vélemé­nyüket Mindemellett pedig kézenfekvőnek tűnt, hogy az ENSZ-közgyűlésre New York­ba érkezett államférfiak két­es többoldalú külön tanácsko­zásokon is kereshetik a kive­zető utat A HÉT legfontosabb nem­zetközi eseményére is így ke­rült sor: szinte félúton New York és Washington között, égy amerikai kisvárosban pén­teken találkozott Koszigin szovjet kormányfő és Johnson, az Egyesült Államok elnöke. Éppen hat esztendő telt el az­óta, hogy szovjet kormányfő és amerikai elnök személyes találkozón fejthette ki a ma­ga álláspontját. A világ mai megoldatlan és súlyos nemzet­közi problémái: a közel-keleti válságtól az amerikaiak viet­nami agressziójáig, az atom­fegyverek elterjedésének meg­akadályozását célzó nemzetkö­zi szerződés létrejötte körüli huzavonától az európai prob­lémákig mindennek a megvi­tatására alkalom adódott ez­zel. Érdemes felhívni a figyel­met arra, hogy míg a közel- keleti kérdések látszanak el­sősorban gyors megoldásra váróknak, a nyugati országok­ban is sok helyütt (Franciaor­szágtól Dániáig) a vezető ál­lamférfiak összekapcsolják a közel-keleti rendezést a többi nagy nemzetközi probléma megoldási kísérletével, így el­sősorban a vietnami háború befejezésével. AZ ENSZ KÖZGYŰLÉSÉN nagy figyelemmel fogadták a tagállamok küldöttségei a Ko­szigin miniszterelnök előter­jesztette szovjet javaslatot, amely azt tartalmazza, hogy az ENSZ ítélje el az izraeli agressziót, s akadályozza meg, hogy a támadó hódításra hasz­nálhassa ki katonai sikereit. El kell érni, hogy haladéktala­nul, minden feltétel nélkül vonják vissza a fegyverszüneti vonal.mögé az izraeli csapa­tokat, Izrael állam pedig té­rítse meg az Egyesült Arab Köztársaságnak, Szíriáinak és Jordániának az okozott káro­kat. A szovjet határozati ja­vaslattal szemben az amerikai küldöttség javaslata —, ha el­vileg nem is ajánlotta az iz­raeli területi követelések el­fogadását — jogászi csürés- csavarással lehetőséget kívánt teremteni arra, hogy a későb­bi tárgyalásokon kielégítsék az izraeli igényeket. MEGFIGYELŐK véleménye szerint hosszú diplomáciai küzdelemre van kilátás, mind az ENSZ-ben, mind a világ­szervezeten kívül. Eközben a Szovjetunió és a haladó arab országok kapcsolatai szoro­sabbra fonódnak. Ezt jelzi Podgornij szovjet államelnök kairói útja és rendkívül rész­letes, hosszan tartó megbeszé­léssorozata Nasszer elnökkel és más egyiptomi vezetőkkel. (Itt említjük meg, hogy Nasz- szer átalakította kormányát a héten, ő maga pedig átvette az Arab Szocialista Unió főtitká­ri tisztségét is.) Az arab or-

Next

/
Thumbnails
Contents