Pest Megyei Hírlap, 1967. június (11. évfolyam, 127-152. szám)
1967-06-17 / 141. szám
Újabb lakások a belvízkárosultaknak Jó ütemben haladnak a belvízkárosultaik számára készülő lakások építkezésével. Két épület már elkészült, és nyolc család már beköltözött új otthonába. A többi ház falai is állnak már. Most a belső munkákat végzik rajtuk és a födémet készítik el. A hideg, esős időre nem számítottak, s így az időjárás kissé hátráltatta a továbbiakat A salakkal töltött födémhelyek át- nyirkosod'tak. A hét épület teljes átadását augusztus végére tervezik, de mihelyt egy- egy elkészül, lakói beköltöz- j hetnek. Így a hónap végén ismét átadnak néhány lakást, a többit pedig augusztusiban vehetik át. PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA TÍZ EVES A „BALESETI Harminchat ágy - évi háromszáz műtét Szívesen „tanít" a főorvos - Fejlődjön az ortopédia A CEGLÉDI JÁRÁS ES CEQL XI. ÉVFOLYAM, 140. SZÁM 1961. JUNIUS 17., SZOMBAT Holnap; ÖNKÉNTES RENDŐRÖKET JUTALMAZNAK Vasárnap délelőtt kilenc órai kezdettel ünnepséget tartanak a Fegyveres Erők Klubjában. A csoportparancsno-k- eág az önkéntes rendőrök munkáját a napokban értékelte, s az ünnepségen ennek ismertetése hangzik majd el. A jó munkát végzett önkénteseket az ünnepségen jutalomban részesítik. Május a „vándormadaraké" - Ali 'esz a fiatalokkal? Esztergályosok, szerelők, lakatosok kellenének Szakembereket, segédmunkásokat var az építőipar Május a munkaerővándorlás hónapja — tartják a munka- közvetítő irodában. Ilyenkor változtatják leginkább a téli munkahelyeket azok, akik a jó idő beálltával követik a „vándormadarak” életét. Jobb kereseti lehetőség után kutatnak azok is, akik télen — sokszor a járhatatlan utak miatt — falujukhoz, vagy a tanyavilághoz vannak kötve, s a téli szerény „bevételüket” az építőiparban, vagy szezonmunkákeyüiötte a rendőrt a részeg „autóstopom 6« Még az elmúlt nyáron történt az eset: Abonyban egy ittas férfi az országúton leállította a gépjárműveket. Az arra haladó rendőr felszólította, hagyja abba az „autóstopos” kísérletezést. A részeg, ahelyett, hogy engedelmeskedett volna, megütötte a rendőrt, aki nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett. A rendőr — előállította az izgága embert az abonyi rendőrőrsre. Itt őrizetbe vették. Megállapították, hogy Bertóki Károlynak hívják, 40 éves, lakatos és a Középtiszai Vízügyi Igazgatóságnál dolgozik. A bíróság Bertóki Károlyt hivatalos személy elleni erőszak miatt 1000 forint pénzbírságra büntette. Ha a vádlott nem fizeti ki az összeget, húsznapi börtönre változtatják a büntetést. — A végzés jogerős. (sz. m.) nál igyekeznek a nyári hónapokban pótolni. Városunk munkalehetőségeiről Zsámberger Pál, a városi tanács munkaügyi főelőadója adott tájékoztatást — A munkakeresők száma valóban májusban a legmagasabb. Az elmúlt hónapban harminchármán kértek munkát irodánkban. Közülük mindössze hét volt vidéki, a többi ceglédi. — Milyen igények mutatkoznak szakmunkások, illetve segédmunkások iránt városunk üzemeinél, intézményeinél, a termelőszövetkezeteknél? — Sajnos, szakmunkáshiány van. Különösen nagy szükség lenne esztergályosokra, vasbetonszerelőkre, általános gépszerelőkre, szerszámlakatosokra és építőipari szakmunkásokra. — Segédmunkások? — Itt fordított a helyzet. Persze, ez a „fordított” helyzet igen érdekes képet mutat. zettség nélküli jelentkezőket nem tudjuk íróasztalhoz tenni, de még konyhára, takarítónői beosztásba sem. — Sok olyan érettségizett jelentkezik, aki nem akar, vagy nincs módjában tovább tanulni. Amikor ipari tanulóként I szeretnénk elhelyezni őket, | attól sokán húzódoznak. ! Sok üres íróasztal kellene még | városunkban, hogy ezeket el i tudjuk helyezni, ; — Jelentkeztek-e már a j most végző mezőgazdasági j technikumosok, a gépíróisko-1 lások, vagy az iparitanuló- ‘ iskolások a hivatalban? j — Ez idáig még nem. Ez j azonban mindennap várható,' az évzárók után. A jelentkezés ' összesítése után mérjük fel a városban levő üzemek igényeit és a lehetőségekhez mérten igyekszünk elhelyezni a jelentkezőket — mondotta Zsámberger Pál. (csat—) A baleseti kórház kapujánál gyakran fékez a mentő. Éjjelnappal gyorsan nyílik a kapu, pillanatok alatt a műtőbe, kórterembe kerülhet a sérült. A város és a járás szerencsétlenül járt, sebészeti beavatkozásra szoruló betegei gyógyulnak a városi kórház Pesti úti baleseti osztályán. Már tíz esztendeje működik a „baleseti”. A harminchat ágyas kórházi osztályon szemészeti ellátás is folyik. Dr. Bagóczky Lajos szemészfőorvos kezeli itt a betegeket. A gyógyító munkát dr. Anka Péter sebészfőorvos vezeti. Egy szak alorvossal és két segédorvossal látja el a tennivalókat. Az emberek vigyázatlansága, a figyelmetlensége bizony elég sok beteget juttat az osztályra. Az ágyak ugyancsak foglaltak voltak az elmúlt évben. Természetesen sürgős esetek ellátására mindig tartanak fenn szabad fekvőhelyeket. Tavaly összesen 302 műtétet végeztek a „balesetiében. A műtétek nagyobb részét a főorvos személyesen csinálta. Ügyes, jól képzett segítőtársakkal dolgozik, szívesen oktatja őket, bővíti szakismeretüket. A baleseteseken kívül általános sebészeti ellátásra is fogadnak betegeket a monori és nagykátai járás egy-egy részéről. A fiatal orvosok így szakmai gyakorlatukat gazdagabb tapasztalatokkal végezhetik, a baleseti sebészet mellett az általános sebészet tennivalóit is ellátják. Az idén 80 ezer forintot költöttek az épületre. Tekintélyes összeget jelent a betegek gyógyszerellátása. A gyógyászati felszerelések még kiegészítésre szorulnak. Hasznos lenne az ortopédiai ellátás fejlesztése ezen az osztályon, mivel ez a városunkban még kezdetleges. (t) Meghívás „tanévzáróra“ Kopognak, nyílik az ajtó. Két kipirult arcú úttörő- lány köszön illedelmesen. Még a folyosón megbeszélték, hogy ki lesz a hírmondó, ki beszéljen kettőjük közül. — Mert ugye, illetlen dolog egyszerre kettőnek szólnia, még akkor is, ha nagyon fontos. Fehér karton meghívót adnak át, színes virágok díszítik: már a külseje Is vidám. Mit rejthet a papír? „Szeretettel várjuk június 17-én reggel 8 órakor a Földváry Károly Általános Iskola tanévzáró ünnepélyére” — áll zöld tintával, gyöngy betűkkel a meghívón. S a gyerekek egyike, hogy még szívélyesebben csalogasson, hozzáfűzi: — Ugye, el tetszenék jönni az iskolánk tanévzár- órára? — S mikor a botlást észreveszi, belepirul, s nagy igyekezettel helyesbíti a megbicsaklott szót. Kedvesek voltak. És a kis piruló« sem tévedett nagyot. Az évzáró tényleg a tanév zárórája lesz. Arról a kispajtás sem tehet, hogy a nyelvújítók ezt a szót még „elfelejtették felfedezni”. (e. k.) OLCSÓBB A CSATORNAÉPÍTÉS, MINT A BELVÍZKÁR A döntetlen lett volna igazságos! Nem lesz Cegléd vízivárosi Februártól júniusig 197 lakóház rongálódott meg a víztől A Pest megyei Hírlap már beszámolt a Ceglédi Vasutas és az NB I-es MTK mérkőzéséről. Most utólag néhány gondolatot a találkozóról. Akik ott voltak a lelátón, nem csalódtak csapatunkban. Nem játszottunk alárendelt szerepet, sőt többször volt olyan eset, hogy szellemesebben iszőttük a támadást, mint a nagynevű fővárosi csapat. Igaz, ők gyorsabbak voltak, de sokat cipelték a labdát, így lehetőségünk volt akciójukat megakasztani. Az első góljuk lesből esett, a másodikat Nem hűtötte le a kö zvéleményt a mirelit vacsora zongorakíséreltel Nemrég hírt adtunk a ceglédi Aranysas bisztró átalakulásáról: arról, ho-gy már nemcsak süteményt, reggelit árusít, hanem mélyhűtött ételeket is. A vendég belép a boltba, az étlapról és a hűtőpultról kiválasztja, amit szívesen enne, leül az asztalhoz — és néhány perc múlva már hozzák is a gőzölgő eledelt. Már az első napon sok kíváncsi vendége volt a „lehűtött Aranysasnak”, s azóta szinte állandóan akad betérő fogyasztó. Újdonság, érdekesség ez mindenféleképpen, hiszen az emberek nagy része jobban szereti a házi kosztot a vendéglátó ételeinél, s a mélyhűtött pörköltet, szalontüdőt, lecsót sokan kóstolgatják idegenkedve. Azok, akik már régóta vásárolják a boltokban ezeket a dobozolt készítményeket, nagy jövőt jósoltak az átalakított bisztrónak. így vélekednek azok is, akik már szinte a kialakuló törzsgárdához tartoznak: megéri —, mondták a kérdezettek, s hozzáfűzték, hogy estefelé, mikor zenés szórakozóhellyé alakul az Aranysas, olyan kellemesen érzik magukat, mintha otthon vacsoráznának. Hamza feje fölött ravaszul átejtették. Tiszteletgólunkat Papadimitrusz a második félidő utolsó perceiben egyéni akcióból lőtte. Igazságosabb lett volna a döntetlen eredmény. (sz) — Sertést hizlalni csak tavasztól késő őszig lehet igazán! — tartja a közvélemény. Különösen a háztáji gazdaságokban áll ez, s érthető is. A hideg idő alkalmas a húskészítmények elraktározására, tartósítására. Nyár felé már erősen megfogyatkozik a készlet — de sebaj, már nevelődik az utánpótlás az ólakban. Szerencsére ilyenkor a húsboltok segítenek friss áruval a megüresedett kamrák gazdáin. A köröstetétleni Vörös Csillag Termelőszövetkezetben nyáron is szívesen foglalkoznak hizlalással. Hizlaldájukban szép eredményekről hallottunk. Nemrég adtak át 125 hízót, s máris benépesítették az üressé vált ólakat. ÁllomáPéldául a a Báes megyei Építőipari Vállalat nagy számban tudna foglalkoztatni segédmunkásokat, azonban a fizikai munkára jelentkezők inkább gyárakban szeretnének elhelyezkedni. Különösen a nőknél vannak nagy gondok, ugyanis a képnyuk ezerháromszáz disznó. Ebből ötszázat nevelnek hízótáppal. Az állatok gondozói, Farkas István és Nagy István elmondották, hogy a nyári hizlalásnak sok az előnye. Ilyenkor a jószágnak kevesebb energiát kell felhasználnia arra, hogy a saját testhőmérsékletét fenntarthassa — tehát jobban tudja hasznosítani a felvett táplálékot. Mondhatnánk tehát úgy is, hogy „közvetve a nap melegét alakítják át sertéshússá”. A másik előny az, hogy a száraz abrak pótlására zöld lucernát is adhatnak. Az elhullás pedig szinte ismeretlen a tsz sertésállományában. Ez a jó állatorvosi ellátásnak és a gondozók lelkiis meretességének köszönhető. Városunkban az utóbbi három évben mind több gondot- okoz a belvíz. A földrajzilag kedvezőtlen fekvés, a talajszintviszonyok, valamint a sok eső következtében Cegléd időnként szinte Vízivárossá alakul. Az elvezető csatornák elhanyagolt állapotban vannak, a sok csapadékot és a belvizeket csak üggyel-bajjal tudják elvezetni. Egy-egy nagyobb zuhatag után szinte fél napig áll a víz az utcákon, rongálja a házakat és olykor komoly zavart okoz a közlekedésben. Bár a csatornák karbantartására 1962 óta jelentős összegeket fordítottak, az eddigi munka nem hozott komolyabb változást Halaszthatatlan lett a város belvízrendezési tervének elkészíttetése. A csatornarendszernek az a része, amely a Szolnoki Vízügyi Igazgatóság hatáskörébe tartozik, szintén elhanyagolt. A Gerje—Perje főcsatorna kotrására fordítottak ugyan komolyabb összeget, de fenne még mit tenniük. A tél végi sok csapadék és a tavaszi-nyáreleji esőzések megrongálták a század elején épült vályog és vertfalú házakat, annyira, hogy több közülük lakhatatlanná vált. Február 3-tól június 9-ig Cegléden 197 lakóház és 45 melléképület rongálódott meg. A lakóépületen kívül a belvíz a burkolt utakban több milliós kárt okozott. A város termelőszövetkezeteinek a munkáját 1965 óta zavarja komolyan a belvízveszély. Ennek oka főleg az, hogy a földet védő csatornarendszerek közül a kisebbeket veszni hagyták, beszántották, vagy a szél temette be a homokkal. Az első csapadékos év készületlenül érte a tsz-eket, és az 1966-os esztendő már kárt okozott. A tsz-ek belvízrendezését 1966-ban azonnal megkezdték. A Kossuthban, az Alkotmányban és a Vörös Csillagban már kivitelezték a Gerje— Perje Vízgazdálkodási Társulatnál készült terveket, s a többiben is elk ' ~zülték a csatornázási tervek. Még az idén, a kalászosok betakarítása után 9 kilométernyi csatornahálózat építését kezdik meg. A múDt hónapban készült el a Táncsics, a Petőfi és a Dózsa tsz csatornázásának terve. A Kossuth Művelődési Házban ma délután 4 órai kezdettel a művelődési ház balett- kaira bemutatót tart. Belépődíj 6 és 8 forint. Este 8 órától egy óráig táncest lesz az emeleti táncteremben. Vasárnap este 6—10 óráig tánczenei koktél. Játszik a Lawers gitáregyüttes. A KGV Dózsa Művelődési Házában ma este 8 órától táncest lesz. Játszik a Klubegyüttes. MOZIMŰSOR Szabadság: ma és holnap: Szekérrel Bécsbe (csehszlovák). Kossuth: vasárnap: Jónapot, én vagyok (szovjet). Dózsa: ma és holnap: Beszéljünk a nőkről (olasz). Albertirsa: ma és holnap: Kancsal szerencse (lengyel). Jászkarajenő: ma és holnap: Apa (magyar). Törtei: Hami- da (NPK—tunéziai). Cegléd- bercel: ma és holnap: Alibi a vizen (csehszlovák). Abony: ma és holnap: Hanka asszony naplója (lengyel). HÉT VÉGI SPORTMŰSOR SZOMBAT: A Vasutas SE Sportcsarnokban délután 6 órakor területi ökölvívó-bajnokság lesz, a Ceglédi Vasutas SE—Kun Béla SE csapata között. VASÁRNAP: Az Építők tekepályáján délelőtt 9 órakor NB Il-es bajnoki mérkőzést A tervekkel egy Időben számításokat is készítettek. Ezekből kitűnik, hogy ha a belvízkárok értékét összehasonlítják az azt megakadályozó csatornarendszerek építési költségével, akkor megállapítható, hogy a védelemre szánt összeg elenyészően kicsi a belvíz okozta károk értékéhez képest. Ez pedig világos beszéd. (—es) játszik a Ceglédi Építők SE— Budapesti Spartacus csapata. KÉZILABDA: Női megyei bajnokság. Az • Építők kézilabdapályáján délelőtt fél _ 10 órakor a Ceglédi Építők női— Abony TSZ SK női csapata játszik. Az NB Il-es férfikézilabda bajnoki mérkőzésre délelőtt fél 11 órakor kerül sor a Ceglédi Építők—Szegedi Előre csapata között. LABDARÚGÁS: NB Il-es bajnoki mérkőzés: Vasutaspályán délután fél 5 órakor a Ceglédi Vasutas SE—MGM Debrecen csapatok között. Az Építők gerjei labdarúgó- pályáján déli fél 1 órakor területi bajnokságot játszik a Ceglédi Építők SE—Pilis ifi csapata. Délután 2 órakor a Ceglédi Építők SE—Pilis területi bajnoki mérkőzést játszik. A CEGLÉDI FÖLDMŰVESSZÜVETKEZET mozgó fagylaltárusokat KERES Törteién és Cegléden történő foglalkoztatására. Jelentkezni lehet: az FMSZ-i iroda (Áruház felett) személyügyi osztályán HIZLALÁS - NAPENERGIÁVAL Ahol az elhullás szinte ismeretlen ünetetőkből kosztolnak a süldők a hizlaldában. Irta és fényképezte: Jakab Zoltán HÉT VÉGI MŰSORKALAUZ