Pest Megyei Hírlap, 1967. május (11. évfolyam, 102-126. szám)

1967-05-09 / 107. szám

1967. MÁJUS 9., KEDD mr mcm ífűrlap Nincs eredmény? Kérésemre lakatot halász­nak elő, és kinyitják a szek­rényt: aljától a tetejéig játé­kok — de nem ám egymás hegyén-hátán, hanem sorjá­ban, rendesen egymás mellé, fölé rakosgat­va. És ebből a szek­rényből még el nem tűnt semmi. — Ez mi? — kérdezem a szőke, zöld szemű, csíkos, slic­ceit kabátkát viselő, szeplős fiútól, akinek a számtan a legerősebb oldala. — Diavetítő. — És ez? — Abban a dobozban ba­bák vannak, ott állnak a fü­zeteink, itt a törülközők, ezek társasjátékok, ez építőkocka, az ott játékdaru... — sorolja tovább egy fekete hajú, kínai szemű kisfiú. Legtöbbjének mindeddig nem volt játéka. Ezeket az or­szág különböző részeiből küld­ték a napközi otthont vezető tanítónő kérésére a Nők Lapja olvasói. Küldtek még ruhákat is mindenhonnan, mert két- szer-háromszor egy évben itt minden gyereknek teljes rend öltözetet osztanak ki. ,Sajnos, nem nagyon tudok eredményekre hivatkozni” — jutnak eszembe az iskola, diákjait — magánzó, mar­káns arcú, kedves, „diri bácsi­jának" szavai. — „A tehetsége szerint a községbeli cigány- gyerekek 80 százalékát el tud­nám vinni legalább a nyolc ál­talánosig. De a környezet visz- szahúzza őket: négyévi erőfe­szítés után az akkori elsősök közül mindössze egy gyerek jutott el a negyedikig. Négy évvel ezelőtt a kistar- esai általános iskola — igazga­tójának kezdeményezésére — akciót indított a cigánygyere­kek beiskolázásának támogatá­sára. Egyúttal analfabéta-tan- folyamot hirdettek az időseb­beknek: azt tizennégyen el is végezték... Négy év óta az iskolás cigánygyerekek ingyen tanszert kapnak. Azóta, ha va­laki hiányzik közülük, az. igaz­gató úr még aznap személye­sen megy érte: ha a szülők ar­ról sopánkodnak, hogy hiszen nincs cipője, hogy mehetne el otthonról — viszik még aznap a cipőt is. Négy év óta ebbe a külön, számukra létesített napközibe járnak Kistarcsdn a cigánytelepi iskolás gyerekek. Ne értsük félre: nem az elszi­getelési szándék vezette taní­tójukat, hanem a felismerés, hogy ezek a gyerekek nagyobb ballaszttal indulnak — jobban kell segíteni őket. Itt kiemelt módon törődnek nevelésükkel, foglalkoznak ta­nulásukkal. Ingyen ebédet, uzsonnát is kapnak. A sarokban, kosárban, ny­lonzsákban most is ott áll már a vajas kenyér felvágottal. Mellette asztal, vödör, nagy lavór víz: mind en dél­után kétszer kézmo­sás! — Nincs eredmény? — kér­dezem magamban, majd hang- gosan egy tíz év körüli, lófa­rok frizurás sovány, őzike né­zésű kislánytól: — Hányán vagytok itt a napközben? — Huszonnégyen, de a fel­ső tagozatosok már a rendes napközibe járnak a többiekkel. A felső tagozatos cigánytele­pi gyerekek részére értelmet­len lett volna külön napközit létesíteni, hiszen alig páran vannak. — De az osztályban a töb­biekkel vagytok, igaz? — kér­dezem tovább az őzike sze­műt. — Persze, igen. — Együtt is játszotok, ügye? — Igen! Igen! — helye­selnek valamennyien. Leülök az egyik padba, körülvesz­nek: gyanútlan, tiszta, nyílt gyerektekintetek. Pár hónap alatt leszoktak a csúnya beszédről. Az isko­lán belül is, az iskolán kívül is kedvesek, tisztelettudók mindenkivel. Amikor a nap­közit vezető tanító néni meg­betegedett, küldöttségben lá­togatták meg: szegfűt vittek neki. Pedig mikor ide ke­rültek, némely dologra úgv kellett tanítani őket, mintha még most is a járókánál tartanának. — Moziba jártok-e? Sokan járnak, és dicsérik a szomszéd falu moziját, hogy az szebb, tágasabb, mint a községbeíi. — Pesten ki volt közüle- tek? Négyen. A zöld szemű, szep­lős kisfiú már járt a roko­naival a Balatonnál. Egy kis­lány a Mátrában is volt, mert a papáját ott kezelték. — Hát könyvet melyiktek olvasott? Az őzike nézésű olvasta a Csilicsala csodáit. Hadd mond­jam el róla, hogy ót itt úgy tekintik, mint aki karriert csinált: saját kortársaival együtt jutott el a harmadik­ba, és kis híján kitűnő ta­nuló. — Év végére talán nem is lesz négyesem — mondja csendesen, áhítattal. — Mi szeretnél lenni? — nézek a szeplős kisfiúra, él­vezve a kalandozást ismere­teik bővülő tárházában. — Lakatos. A nagybátyám mondta — jelenti ki kono- kan. — Én kazánfűtő! — Én takarítónő! — Én takarítónő! (neki súg­tak). — Én boltos! — énekel egy cérnahangocska. A gaz­dája rém csinos frizurát, és abban egy nagy nylonmasnit visel, elsős, és Erikának hív­ják. Előveszi a tankönyvét, és olvasni kezd énekelve, csilingelve, szótagolva. Aztán mind olvasni akar már: versenyeznek. Előve­szik az iskolai ellenőrzőt, mutatják az osztályzatokat — versenyeznek. Versenyeznek, és ez jó, mert a vetélkedés iránya alakuló új normák, igények felé mutat. Tisztában vannak azzal, mire kell tö­rekedniük — mint ahogy tisz­tában vannak mostani helyze­tükkel is. — Én színésznő szeretnék lenni, vagy énekesnő, mint Kovács Apollónia — súgja mély hangon egy nagyobbacs­ka lány. — Hány éves vagy? — né­zem meg. — Tizenhárom — feleli za­vartan. — Tizennégy vagy! — kiált­ják rá kórusban a többiek fájdalmat okozva. S egymás­ra is rámondják: Már nyolc vagy! Már tíz vagy! ahol a helybeli pedagógusok is alig jutottak túl egy ilyes­fajta, megrekedt, reakciós szemléleten __ Eszembe jut a z a két, öt év körüli cigány­gyerek, akiket egy poros falu utcáján szólítottam meg nem­rég: kiderült, hogy bizonyos mássalhangzók kiejtésére sem képesek, alig tudnak be­szélni, mert nem tanították meg rá őket. S még azok is, akiket beszélni megtanítanak — milyen világképet hor­doznak? Lehet-e azzal élni? Elnézem ezt a huszonnégy gyereket: felszabadultak, oko­sak — s hogy idáig jutottak, sok-sok lépcsőfokkal többet kellett megjárniuk, mint töb­bi osztálytársaiknak. Az bi­zonyos, hogy puszta jóakarat­tal, ráolvasással, nem lehetett volna mindezt elérni. Négy­éves cselekvő erőfeszítés kel­lett hozzá. Igaz, mindaz, amit velük elértek, csak részered­mény. Hogy huszonnégy sors fordult olyan irányba, amely emberi élethez vezet. Padányi Anna Nyugdíjas vasutasok közgyűlése Vasárnap délután tartották a Túra és környéke nyugdí­jas vasutasainak közgyűlését Túrán, a párt és tanács he­lyi szervei képviselőinek rész­vételével. A közgyűlésen meg­jelent a túrái országgyűlési választókerület képviselője, Gódor János is, akinek a nyugdíjasok írásban nyújtot­ták át kéréseiket. ___________— S — M agyar turisták Bulgáriában Az IBUSZ az idén körülbe­lül 2000—2500 magyar turis­tának teremt csoportos utazási lehetőséget Bulgáriába, még­pedig hat útvonalon. Magyar kirándulók üdülhetnek a bol­gár tengerparton, lehetőség nyílik román—bolgár—jugo­szláv, illetve bolgár—török körutazásokra. Az egyéni be­tétlappal rendelkező utasok­nak Várnában és Burgaszban elsőosztályú magánszállásokat foglal az IBUSZ. A két életmentő szovjet orvos útja az országban A söregpusztai lakodalmi vendégek, a magyar anya és újszölöttje életét megmentő két tudós szovjet orvos, dr. Votjakov Benjamin és dr. Szalganik Rudolf az Országos Béketanács vendégeként Sze­geden meglátogatta a város­nak azokat a pontjait, ahol a háború idején jártak és az or­vosegyetem néhány tudomá­nyos intézetét. Aztán a Bala­ton partjára mentek, majd Szombathelyre és ma Veszp­rémből érkeznek vissza csa­ládjukkal Budapestre, ahol a Béketanács este fogadást ad tiszteletükre. Novoszibirszkből egyébként táviratban értesítették dr. Szalganikot, hogy május else­jén tudományos munkássá­gáért a Munka Vörös Zászló­rendjével tüntették ki. A XXL kongresszus után A küldöttek, akik négy na­pon át érezhették magukon a közvélemény figyelmét, annak a hatalmas „kategóriának” de­legátusai voltak, amelyet így szoktunk nevezni: bérből és fizetésből élők. Különös dolog, de nagyon reálisan nézve, ez az ország nagyobbik fele, mert csaknem egymilliót meg­közelítő nyugdíjaslétszámunk jó része is korábban bérből és fizetésből élt — jelenleg pedig abból a nyugdíjjárulékból, amelyet maga és társai adtak össze bérből és fizetésből. Hát még ha figyelembe vesszük, hogy a hárommillió munkás­hoz, tisztviselőhöz, alkalma­zotthoz, akik a szakszervezeti tagságot jelentik: mennyi csa­ládtag tartozik. Magyarán: a most lezárult szakszervezeti kongresszus, számszerint a huszonegyedik a magyar szakszervezetek törté­netében, a munkásosztály és az alkalmazotti rétegek leg­időszerűbb feladatairól, gond­jairól, érdekeinek védelméről tárgyalt. Államot vezető, ha­talmon levő osztály esetében ez természetes, A kongresszus anyaga köte­tekre rúg. Azok, akik figye­lemmel kísérték a tanácsko­zást — láthatták, hogy min­den munkaterületre kiterjedő, a szorosan vett szakszervezeti mozgalmi feladatokat széles politikai hátterükkel együtt néző és látó tanácskozás volt ez. Nem csupán szervezeti és személyi feladatokat oldott meg (például a vezető szervek újjáváiasztását, amely minden ilyen tanácskozáson szereplő „napirendi pont”), hanem ala­posan és behatóan megtár­gyalta az új gazdasági mecha­nizmus előestéjének szakszer­Eszembe jut, hogy a gyere­kek általában öregítik magu­kat, füllienitéssel sürgetve a hőn óhajtott felnőttebbé vá­lást. S pajtásaik olyankor letorkolják őket: ne vágj fel, csák jövőre leszel annyi! A gyerekeknél általában a fia­talítás megy sértésszámba. Itt fordítva van: ők sajátmagu- kat fiatalítják, s társaik a kiskorúak ösztönös kegyet­lenségével szemükbe mond­ják a felfelékerekített valósá­got: tizenkettő vagy! tizenhá­rom vagy! — Tisztában van­nak helyzetükkel. — Nyolc vagyok — szólal meg csendesen a kínai szemű kisfiú. — Hazudsz, Sült Uborka! Másodszor járod a másodikat. — így a kórus. — Miért Sült Uborka? — csodálkozom. — Mert egyszer az apukája részegen ment haza és az anyukájától sült krumpli he­lyett sült uborkát kért —, közlik csillogó szemekkel. Muszáj velük nevetni. — Hányán vagytok a har­madikban? — kérdezem a szeplőst. — öten. De egy sem fog bukni közülünk. — És ti? — nézek a cérna­hangú elsős Erikára. — Tizen. De csak hatan já­runk — csipogja. Nincs eredmény? Eszembe jut néhány rikoltó példa eb­ből az egész, nehezen átlátha­tó témakörből, amelyben itt az iskola megpróbált önerejé­ből előrelépni. Hogy egy fel­„Lehet, de fizetni kell!" Teheraytéjavftás közreműködőkkel - Egy büntetőper tanulságai — Sanyinak nem akarod ki­adni? Ezt a kérdést az 1. sz. AKÖV budapesti fődarabrak­tárában Hargitai Béla, a vál­lalat műszaki átvevője tette feL „Sanyi”, Kozma Sándor szerelő, ugyanis egy sebesség- váltót akart vételezni, kiadá­sát azonban a raktárosnő meg­tagadta. Mégedig azért, mert a szerelő nem tudta hirtelené- ben megmondani annak a Csepelnek a rendszámát, ami­hez a fontos és nagy értékű alkatrészt kérte. A műszaki átvevő tehát ép­pen a legjobbkor jelent meg: szavai után. a raktárosnő, elő- iratva egy raktárjegyet, kiadta a sebességváltót. Ez az alkatrész nem sokkal azután, kalandos utat tett meg. Kozma ugyanis átszálh'totta a vállalat Mogyo­ródi úti telepére, s ott az ud­varon — egyszerűen letette. Ott sem időzött sokáig; hama­rosan megjelent az AKÖV anyagbeszerzője, Mokri József, a kocsijába tette, s kihajtott véle a telepről. Hazavitte Pi- liscsabára. A „szívességért” Hargitai és Kozma ezer-ezer forintot kap­tak, de a sebességváltó ka­landja ezzel még nem ért vé­get Mokri József ugyanis a pi­liscsabai Haladás Tsz részére „szerezte” be. Ott — bár na­gyon nagy szükség volt rá — csak úgy vették volna át, ha szabályos számlát is ad a kért összegért cserébe. Bizony, ezt már nem lehetett csak úgy, egyszerűen megszerezni; így hiúsult meg az anyagbeszerző külön üzlete.' Hogy szabadul­jon tőle, Mokri elvitte vállala­ta egy másik, vidéki telephe­lyére és otthagyta. Onnan küldték azután vissza az mérés szerint három Gyön- AKÖV központi fődarabraktá­gyös környéki faluban a la­kosság 65 százaléka jelentette ki: nem akar kultúrálódott cigányok szomszédságában sem élni. Eszembe jut az rába. A bagi Vörös Csillag Tsz gépkocsivezetője, Tóth László, nem kért számlát. Amikor ugyanis tönkretette a rábízott egyik Pest megyei község, i teherautó sebességváltóját, azt mondták a tsz-ben: ő a hibás, az ő dolga pótolni. Hogy minél előbb szállíthasson a kocsival, segítségül, előleget is kiutaltak neki. Ebből azután megfizette azt az ezerötszáz forintot, amit Hargitai Béla kért egy jó sebességváltóért Tóth odaad­ta hát a rosszat, s vitte haza a jót Talán mondani sem kell, ez a főalkatnész is az AKÖV raktárából származott. Egy másik termelőszövetke­zet teherautójának, a galga- mácsai Hunyadiénak az ügye még bonyolultabb. A tsz gépkocsijának javítását mindenütt hosszú időre, 6—12 hónapra vállalták volna csak, Kurucz József gépkocsivezető elindult hogy valamilyen gyors megoldást keressen. És talált is, mégpedig az 1. sz. AKÖV aszódi telepén. Ju­hász József oszlopvezető gyakorlatias ember lévén, így szólt, amikor meghallgatta, milyen nagy gondban van kol­légája. — Lehet, de fizetni kell! Kijelentése nem ok nélkül volt ilyen magabiztos: közben­járására ugyanis az AKÖV központjában, Hargitai műsza­ki átvevő hajlandó volt a nagyjavítás lebonyolítására, de kerek négyezer forint köz­reműködési díjat kért. Galgamácsán a tsz-elnök és a főkönyvelő már nem a pilis- csabaiak gyakorlatát követték: kiutalták a kért összeget, s a pénztárkiadási bizonylat meg­kapta a „költség gk.-vásárlás- hoz” címet. Most már vihette a sofőr a teherautót nagyjavításra. A műszaki átvevő át is vette (le­adott egy ezrest a közvetítésért Juhásznak), s a Teherautója- vitó Vállalat 5. sz. telepére az­nap eggyel kevesebb AKÖV- kocsi került be. A galgamácsai közös gazdaságé viszont meg­lepően hamar készült el. A nagyjavításért — ezúttal sza­bályos számlára — ki is fizet­tek 30 759 forintot. A kocsi azonban nem sokáig szállítha­tott, elromlott. Ismét a gyors, bevált megoldás következett: Hargitai szerzett alkatrészt, amit úgy számoltak el a Te­herautójavítónál, mintha az AKÖV egyik kocsijába szerelték volna be. A tsz az újabb segítségért Hargitait háromezer, Ju­hászt pedig egyezer forinttal jutalmazta. íme, a három, tsz-tulajdon- ban levő teherautó javíttatá­sának története, annak a vas­tag iratkötegnek az alapján, amely jelenleg a Gödöllői Já­rásbíróságon egy büntetőeljá­rás alapját képezi. Az ügyészség, a Pest megyei Rendőrkapi- tányság, mindenre kiterjedő nyomozás után, Juhász Józse­fet — aki mintegy 10 ezer fo­rint értékű szerszámot, alkat­részt is elvitt az AKÖV tele­péről a lakására — a társa­dalmi tulajdont károsító sik­kasztással, orgazdasággal és csalásra való felbújtással vá­dolja. Hargitai Béla, az AKÖV műszaki átvevője a csalásban bűnsegédként tevékenykedett, ugyanígy a másik két alkal­mazott, Mokri József anyagbe­szerző és Kozma Sándor sze­relő is. Mindannyian a maguk zse­bére dolgoztak, kihasználták, a teherautó javításánál fenn­álló alkatrész- és kapacitás- hiányt. De, hogy mindezt meg­tehették, ahhoz „segítséget nyújtott" nekik az 1. sz. Autó- közlekedési Vállalatnál ural­kodó gyenge ellenőrzés is. A megyei főkapitányság erre kü­lön átiratban hívta fel az igaz­gatóság figyelmét. Ez a/ ügy egyik tanulsága, a másik: az orgazdaság és vesztegetés ak­kor is bűncselekménynek szá­mít, ha nem saját zsebükre és személyes hasznukra, hanem a termelőszövetkezet érdeké­ben követik el. Ezt a tanulsá­got a galgamácsai Hunyadi Tsz elnöke, Viszneg János, fő­könyvelője, Roób János és gépkocsivezetője, Kurucz Jó­zsef vonhatja le. Het-esi Ferenc Pál vezeti feladatait. Erre vonat« kozó figyelemre méltó gondon latokat fejtett ki beszámolója« ban Gáspár Sándor főtitkár —■ és sok szakmai vezető. Küld« nős súlyt adott a kongresszus« nak a párt első titkára, Kádár János felszólalása, aki beszé« dében nyomatékosan aláhúzta a szakszervezetek növekvő le* hetőségeit, szerepét. Hangsú* lyozta a szakszervezetekkel szemben jelentkező egyre nö­vekvő igényt: „ma már nem elegendő 8 vagy 10 jelszót be­tanulni és ezt minél sűrűbben emlegetni ahhoz, hogy jó szakszervezeti funkcionárius legyen az ember” — mondta a többi között, és ez a megálla­pítás kissé történelemmé, rég­múlttá tette azt a korszakot, amelyben sokan, valóban haj­landók voltak ilyen mércével mérni a szakszervezeti mun« kát. Az új mércék mások. Nem« zeti és nemzetközi mértékben is korszerűsödik az igény: ha« zánkon belül például létfon« toss ágú kérdés a szakszerve« zetek megfelelő színvonalú te« vékenysége az ugyancsak nö­vekvő önállóságú gazdasági vezetéssel és a pártszervekkel, tanácsi apparátussal, állami irányítással. A szakszervezeti munka normái: a mechaniz­mus lényegének megértése, a szocialista társadalmat erősítő intézkedések reális alátámasz­tása és a munkástömegek ér­dekeinek az országos érdekek védelmével „szinkronba ho­zott” szolgálata. Hiszen ma már világos, hogy a reform nem járhat a munkások érde­keinek csorbításával, viszont a jobb munka megfelelő mél­tánylását, az eddiginél diffe­renciáltabb ösztönzését kel] szolgálnia. Nemzetközi méret­ben a többet és jobban politi­záló, a világ és világrészünk sorsdöntő kérdéseiben egy­aránt aktivan állástfoglalé szervezett munkásság maga­tartása a „norma”. Jól jelzi ezt a XXI. kongresszus két dokumentuma, amelyet a viet­nami kérdésről és az európai biztonságról fogadtak eL A küldöttek hazatértek. De új feladataik előestéjén tértek haza. A munka csak most kezdődik igazán. (B. F.) SZŐNY Import kénmentesítő Megérkezett a Szovjetunió­ból a Szőnyi Kőolajfinomítóba a gázolaj kénmentesítő üzem berendezéseinek első csoport­ja. Megyei sikerek Salgótarjánban Amatőr tánczenekarok országos fesztiválja Május 4-én kezdődött, va­sárnap fejeződött be az ama­tőr tánczenekarok négynapos országos fesztiválja Salgó­tarjánban. A fesztiválon ti­zenkét dzsesszzenekar, tizen­négy hagyományos tánczenei együttes és harmincöt gitár­zenekar versengett. Vendég­ként részt vett a fesztiválon egy szovjet, egy jugoszláv és egy csehszlovák zenekar is. Pest megyét két zenekar képviselte a fesztiválon, a monori Ezüst gitár együttes Pesti Imre vezetésével és a nagykátai járási művelődési ház tánczenekara Hochreiter Ede vezetésével. Mindkét ze­nekar bronzérmet nyert a fesztiválon. A Gonda György vezetto zsűri ezúttal igen szigorúnak bizonyult, mindössze egyet-1 len aranyérmet adott ki, Boldog tulajdonosa: Batin Klára, a monori Ezüst gitár együttes táncdalénekese, aki a fesztivál legkiemelkedőbb teljesítményét nyújtotta.,

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents