Pest Megyei Hírlap, 1967. május (11. évfolyam, 102-126. szám)

1967-05-28 / 124. szám

"/fíi-laD 1967. MÄJUS 28., VASÄRNAP Rövidesen aratnak Készülődnek a kombájnosok Közeledik az év legnagyobb nyári mezőgazdasági munká­ja: az aratás. Előreláthatóan 5—6 hét múlva érik vágás alá a gabona, állhatnak táb­lába a kombájnok. Az idén még a tavalyinál is nagyobb rész jut a be­takarításból a gépeknek. Az aratás elkezdéséig ugyanis jó néhány termelőszövetkezet­be érkezik meg a saját kom­bájn, arató- és a bálázógép. Persze a munkák oroszlánré­ELLENORZO SZEMLEK JÚNIUS 10 ES 20 KÖZÖTT TOVÁBB GÉPESÍTIK Á GABONABETAKARÍTÁST sze ezen a nyáron is a gépja­vítóállomásokra hárul. Légrá- di László megyei igazgató szerint gyors tempóban ha­lad a kombájnok javítása. Jú­nius 10. és 20. között kerül sor a nyári gépszemlékre s addigra mind a 419 arató­Három és íéi milliós kár Június 20-őn kezdődik a Biatorbágyi Fmsz sikkasztó vásározóinak tárgyalása • Monstreper kezdődik június 20-án a Fővárosi Bíróságon. A Legfelsőbb Ügyészség egy szekrényre való iratot és „ve- zérkönyvként” kétszázötven­két oldalas vádiratot küldött át A tanácsvezető bírónak 37 vádlott bonyolult kapcsolatait kell kibogoznia, 125 tanút kell meghallgatnia, hogy — előre­láthatólag — októberben, no­vemberben ítéletet hirdethes­sen a Székely-ügyben. Még 1960-ban kezdődött. Székely Ferenc budapesti la­kos akkor lett a Pátyi Fmsz vásározó részlegének vezetője. Páty később beolvadt a Bia­torbágyi Fmsz-be — Székely továbbra is a vásározó részleg jól kereső vezetője maradt, egészen 1965. november 15-ig. Ekkor a Legfőbb Ügyészség nyomozói letartóztatták. Tár­sai azonban — ha óvatosab­ban is — tovább „üzleteltek’’, aztán 1966. elején őket is le­tartóztatták. Hat év alatt Székely és tár­sai több mint három és /él milliót sikkasztottak. „Nagy­üzemi” módon korrupt kap- Ismeretlen tettes Danúvia csőlátókat létóSftottek; s- ezek * motorkerékpárral -május 17- ellenében soron kívül kaptak én, este 8 órakor, Nagykátán keresett textjláifultg.ü jSS a ke- perccel Mór út 2$. számú ház resett és szabálytalaHul féérté- előtt elütötte Szabó Kálmán mi csoportvezetője, Witzl Já­nos, a Tolna megyei Textil- feldolgozó Vállalat igazgatója, Miletics János, e vállalat anyagbeszerzője és Vezér End­re, a Könnyűipari Textilérté­kesítő Vállalat előadója meg­felelő jutalékért leértékelve szállították a jó minőségű, ke­resett anyagokat. A főnök a többi „maroktar­tót”, a feletteseket is megken­te. Tury Ferenc az fmsz-nél, Hatos Mihály a MESZÖV-nél, Tímár Nándor és Heisler Ti­bor a FÖLDSZÖVÁRU-nál hunyt szemet a vásározó rész­leg üzelmei felett, illetve se­gítették Székelyéket a további kapcsolatok kiépítésében. A cikkben felsoroltak elő­zetes letartóztatásban vannak. A többiek — hosszú lenne mind a 37 vádlottat felsorolni — szabadlábon várják a jú­nius 20-án kezdődő tárgyalást. cséplő gép üzemképes álla­potba kerül, örvendetes, hogy a javítás gyorsabban halad a korábbi évekénél. Kevesebb gondot okoz most az alkatrészek hiá­nya is. Az állomások szerelőinek egy része, ha a betakarítás elkez­dődik, a kombájn nyergébe ül. Emellett az idén is nagy szükség lesz a termelőszövet­kezetek kombájn-vezetéshez értő dolgozóinak munkábaál- lítására. Az állomások már januárban megkötötték a szerződéseket a közös gazda­ságokkal az aratásra, az elkö­vetkezendő napokban vizs­gálják felül, nem lesz-e szük­ség e megállapodások módo­sítására. — sp — mai nap 1967. május 28., vasárnap, Emil napja. A nap kél: 3.54, nyugszik: 19.29 órakor. A hold nyugszik: 7.54 óra­kor. 1967. május 29., hétfő, Magdolna napja. A nap kél: 3.53, nyugszik: 19.30 órakor. A hold kél: 0.13, nyugszik: 9.08 órakor. Var ható IBÖJÁRÁl Főképp nappali felhőképző­dés, eső nélkül. Déli, délnyu­gati irányból szélélénkülés. Hűvös éjszaka, erősödő nap­pali felmelegedés. A legmaga­sabb nappali hőmérséklet 22— 25 fok között. HÉTFŐN Lottó tárgynyereniény-sorsolás A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság hétfőn Nádor ut­cai székházában rendezi meg a lottó májusi jutalomsorsolá­sát A húzáson a 18. játékhét szelvényei között több mint ezer tárgynyereményt sorsol­nak ki. Ezúttal négy főnyeremény — egy kétszobás és egy há­romszoba hallos öröklakás, va­lamint két személygépkocsi — jut a legszerencsésebb lottó­zóknak. Újdonságként Herku- les-fürdői társasutazásokat, 25 ezer forint értékű export szo- baberendezéseket, s a forga­lomban még nem levő Tokaj televíziókat is kisorsolnak. Cserbenhagyta áldozatát kelt árukat felárral eladták, főleg kisiparosoknak; sokszor önhatalmúlag is rendeztek leértékelést, hamis leltárokat vettek fel. A szezon végi kiáru­sításoknál fiktív blokkok tö­megét állították ki. Mindezek révén dőlt a pénz. Székely ebből a „többletből” gavallérosan fizethetett, s így, ilyen zsebpénz ellenében való­ságos bűnszövetséggé képez­hette és képezte át a vásározó részleget. Öccse, Székely An­tal s a többi beosztott: Boros Andor, Viosz Imre, Bíró Jó­zsef, Untener Béla az „oszta­lékért” mindenre kaphatók voltak. A jó üzleti érzékkel rendel­kező főnök természetesen a többletből vásárolta meg a textileseket. Szabó László, a Győri Textilművek áruforgal­mi holttestet vetett ki a Duna Sződliget határában isme­retlen nő holttestét vetette partra a Duna. A vizsgálat megállapította, hogy az elhalt: Nádasdi Ferencné 47 éves, ve­rőcei lakos, aki május 17-én eltűnt a lakásáról. Szabó Dezső 24 éves gépla­katos, dunakeszi lakos — mint erről már lapunkban beszá­moltunk — május 14-én csó­nakázás közben a Dunába ful­ladt. Holttestét a víz Halászte­leknél kivetette. 47 éves alkalníi munkás, nagykátai lakost. A helyszín­ről segítségnyújtás nélkül to­vább hajtott. A gyalogos a baleset következtében súlyo­san megsérült. Az ismeretlen motorkerékpáros világos szí­nű bukósisakot viselt, amely­nek a tetejére fekete csík volt festve. A baleset követ­keztében a visszapi Hintó tü­kör a korrpányról letörött. A rendőrség kéri, hogy akik a balesetről, illetve az ismeret­len motorkerékpárosról fel­világosítást tudnak adni, je­lentkezzenek a nagykátai ka­pitányságon, vagy a ceglédi közlekedésrendészetnél, szó­ban, írásban, vagy telefonon. 59 négyes A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a 21. játékhéten 5 talalatos szel­vény nem érkezett. Négy ta­lálatot 59 fogadó ért el, nyere­ményük egyenként 64 020 fo­rint. Három találata 4757 fo­gadónak volt, nyereményük egyenként 397 forint. A két- találatos szelvények száma 142, 589, ezekre egyenként \7 forintot fizetnek. A közölt nyereményösszegek nyere­ményilleték levonása után ér­tendők. Gázolás Bagón Pénteken reggel 8 órakor a bagi MÁV-állomáson a Bu­dapest—Miskolc között köz­lekedő gyorsvonat halálra gázolta Palya Tibor 79 éves nyugdíjas, bagi lakost. Az ed­digi megállapítások szerint tiltott helyen akart átmen­ni a vasúti pályatesten és nem vette észre a közeledő vo­natot A rádió és televízió műsora vasárnap KOSSUTH RADIO 8.10: Manón. Részletek Massenet operájából. 8.40: Édes anyanyel­vűnk. 8.45: Az Ifjúsági Rádió Vi­dám Színpada. A gépszerelmes. Fantasztikus rádiókomédia. 9.38: A színfalak mögött. Portrék-a deb­receni Csokonai Színházból. 10.00: Vasárnapi koktél. Komjáthy György műsora. 12.10: Zenés séta a Budapesti Nemzetközi Vásáron. 12.55: Művészlemezek. 13.33: Fedő­név: Prométheusz. Dokumentum­műsor. 13.58: Artur Schnabel fel­vételeiből. 15.03: Családi körben: „A legboldogabb ember.” Doku­mentumjáték,. 16.00: A Krímtől a Kaukázusig. Czigány György űti- jegyzete — hangképekkel, muzsi­kával — IL rész. 16.40: Holnap közvetítjük... Charles Münch hangversenye a Rádiózenekarral, Bónis Ferenc és Meixner Mihály műsora. 17.05: Slágerről slágerre. 17.35: Renata Scotto hangversenye. 18.20: Mérkőzések percről percre. 19.40: Szovjet drámaciklus. Ljubov Jarovája. Trenyov színművének rádióváltozata. 21.15: Magyar nóta- és népdalest. 22.20: A gcrolsteini nagyhercegnő. Részietek Offenbach operettjéből. 23.10: Kamarazene. 0.10: Filmzene. PETŐFI RADIO 8.15: Miska bácsi lemezesládája. A Gyermekrádió műsora. 9.00: Operakalauz. Debussy: Pelléas és lYIélisande. Ismerteti: Kecskeméti István. 10.00: Századok, szenzációk. 10.30: Térzene. A Békéscsabai Honvédhelyörség fűvószenekara játszik. 11.00: A magyar költészet századai. Csokonai Vitéz Mihály. I. rész. 11.15: Zenekari muzsika. 12.25: Mit hallunk a jövő héten? 12.58: A dzsessz kedvelőinek. A Dobsa­együttes játszik. 13.13: Az álher­cegnő története. Hauff meséjéből (ism. hangfel.). 14.03: Táskarádió. Az Ifjúsági Rádió zenés műsora. 15.03: Ez is, az is, 120 percben. 17.03: Benedek Elek, a nevelő. Jegyzet. 17.18: Szovjet kórusok. 17.25: Mérkőzések percről percre. 18.18: Artur Schnabel zongorázik. 18.55: Tudósaink arcképcsarnoka. Gillemot László akadémikus. Haj- duska István írása. 19.10: Magyar nóták. 20.10: Közvetítés a Vasas— Újpesti Dózsa labdarúgó-mérkőzés II. félidejéről. 21.00: Szokolay Sán­dor: Vérnász. Háromfelvonásos opera. URH 18.05: Hanglemezparádé. 19.00: Operarészletek. 19.45: A dzsessz kedvelőinek: a Mulligan együttes játszik. 20.00: Prágai Tavasz — 1967. (Elő.) Közvetítés a Smetana- teremböl. A Szlovák Filharmoni­kus zenekar és kórus hangverse­nye. Közben: kb. 21.10: Látogató­ban Lengyel Józsefnél. Kovács Jú­lia riportja (ism.). Kb. 22.10: Liszt­dalok. 22.30: Mendelssohn: C-moll trio. 23.00: Hanglemez MK. TELEVÍZIÓ 8.00: Iskola-tv. Fizika (középisk. II. oszt.). 8.25: Kémia (középisk. I. oszt.). 9.00: Angol nyelv (középisk. Ill—IV. oszt.). Walter és Connie meg az öreg hölgy. 9.15: Etétmér- földes kamera. Uttörőhíradó. 9.30: Moszkvai nevezetességek. A Bjelo- rusz pályaudvar. Az Intervízió mű­sora Moszkvából. 10.00: Filmössze­állítás — a nemzetközi gyermek­nap alkalmából. 1. Jacek és kutyá­ja. 2. Hogyan vándorol a nyuszi? (Lengyel rajzfilmek.) 3. A mimóza titka — szovjet kisfilm. 4. Egy fon­tos nap — finn kisfilm. 11.00: A művészet világából. Helyszíni köz­vetítés a Budapesti Néprajzi Mú­zeumból. Magyar népi bútormüvé- szet. intervízió-müsor, Budapest­ről. 11.30: Többet ésszel, mint erő­vel. Az Iskolatelevízió országos matematikaversenye VIII. osztá­lyosoknak. 13.43: Virágzik az orgo­na. Közvetítés Moszkvából. 14.15: Elveszett örökség. Popeye-sorozat. (Ism.) 14.20: A Magyar Hirdető mű­sora. 14.30: A IV. Miskolci Film­fesztivál díjnyertesei. 16.00: Női tornász Európa-bajnokság. A sze­renként! döntök közvetítése Amsz­terdamból. 18.00: A IV. Miskolci Filmfesztivál díjnyertesei. 18.35: Monitor. Az éhező világ . .. 19.00: Belle és Sebastian. Magyarul be­szélő francia filmsorozat. 2. Mene­dékház a nagy Bau-ban. 19.25: Esti mese. 19.50: Sporthírek. 20.00: Tv-híradó. 20.20: Tv-szőttes---­20.40: Könyvsátor 1967. Irodalmi est az ünnepi könyvhét alkalmából. 22.30: Tv-híradó — 2. kiadás. HÉTFŐ KOSSUTH RADIO 8.15: Muzsikáló fiatalok. Az Ifjú­sági Rádió műsora. 8.45: Könnyű­zene Kerekes János müveiből. 9.10: Látogatás a Kossuth-klubban. Ri­port. 9.25: A hét előadóművésze: F'jodor Saljapin. Kecskeméti Ist­ván előadása. 10.10: Óvodások mű­sora. 10.30: IfJ. Magyari Imre népi zenekara játszik. 11.00: Természeti szépségek Budapest határában. Ri- portmüsor. 11.10: Természeti szép­ségek Budapest határában. Riport- műsor. 11.10: Zenekari muzsika. AZ ÁLLAMI STATISZTIKAI HIVATAL MEGSZERVEZŐJE 1892. május 29-én halt meg Kele­ti Károly gazdaságpolitikai és statisztikai író, az Állami Sta­tisztikai Hivatal megszervezője és első igazgatója. 1848-ban, mint honvédtüzér harcolt. A fegyver- letétel után bujdosott, majd csaknem egy évtizedig pénz­ügyőrként szolgált. Eközben szá­mos cikke jelent meg. 1859-ben Eötvös József meghívta „Politi­kai Hírlap” című lapjának szer­kesztésére. Főként nemzetgazda­sági tárgyú cikkei és tanulmá­nyai sűrűn jelentek meg. 1871- ben kinevezték a Statisztikai Hi­vatal vezetőjének. Húsz évig tar­tó igazgatói működése alatt nagy érdemeket szerzett az országos statisztikai adatszolgáltatások megszervezésével és kiépítésével, valamint a népszámlálási adatok mintaszerű feldolgozásával. Te- Kintélyét emelte, hogy Magyar- ország nemzetiségi viszonyaira vonatkozó előzetes számításait az 1880. évi népszámlálás teljes mértékben igazolta. TEGNAP: ÉJSZAKAI MULATÓ NYÍLT VISEGRÁD0N Az idegenforgalmi szezon nyitányaként tegnap megnyílt az évek óta tervezett első dunakanyari éjszakai mulató Visegrádon. A volt irodalmi eszpresszót alakították át éj­szakai, zenés, táncos szórako­zóhellyé. A vendégek másod- osztályú áron fogyaszthat­nak. Az este 9-kor nyíló ven­déglátóipari egység éjjel 3- ig tartja nyitva kapuit. Ezen­túl rendszeres autóbuszjáratok hozzák ide a külföldi vendé­geket. Júniusi lottómenetrend A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság sorsolási naptára szerint a következő hónapban öt lottóhúzást rendeznek. Június 2-án Tiszaföldváron, 9-én Szarvason, 16-án Moson- magyaróvár ott, 23-án Keszthe­lyen húzzák a lottó esedékes heti nyerőszámait. A hónap utolsó lottósorsolását június 30-án Budapesten rendezik, s erről a húzásról a televízió helyszíni közvetítést ad. — Szombaton délelőtt Zai­nar Harszán, a kairói Mu- szawar c. képes hetilap női rovatának vezetője, a Ma­gyar Üj sági ró Szövetségben találkozott magyar kollégái­val. Zainar Harszán, az arab nők megváltozott életéről be­szélt, majd a magyar asszo­nyok helyzetéről, eredmé­nyeikről és gondjaikról ér­deklődött. — Ma zárul a gödöllői Petőfi Művelődési Házban a Pest megyei Iparcikk Kiske­reskedelmi Vállalat és az aszódi bútorszaküzlet vásár­lással egybekötött bútorkiál­lítása. — A Keleti pályaudvarról Nagykáta felé induló sze­mélyvonat lépcsőjére felug­rott Juhász János 16 éves se­gédmunkás. Táskája a vá­gány melletti betonoszlopnak ütközött, ettől egyensúlyát vesztette, leesett és a vonat kerekei alá került, amely mindkét lábát levágta. A fia­tal fiút életveszélyes álla-' pótban szállították kórházba. — Mától június 17-ig va­sárnap, június 18-tól a hét utolsó munkanapja kivételé­vel naponta autóbuszjárat indul Budapest és Tihany között. 12.15: Tánczenei koktél. 13.18: Che­rubini operáiból. 13.45: Válaszolunk hallgatóinknak. 14.00: Kóruspódi- um. Veszprém város vegyes kara énekel. 14.10: Claudio Villa énekel. 14.40: Kedd, szeTda, csütörtök . . . Dobozy Imre regénye folytatások­ban. X. rész. 15.10: Kérdezzen... Üzemi postánkból. 15.15: Gyöngyö­si Rácz Géza népi zenekara ját­szik. 15.55: Édes anyanyelvűnk. 10.00: Harsan a kürtszó! A Gyer­mekrádió műsora. 16.40: Fúvósze­ne. Lendvay Kamilló müveiből. 17.15: Fjodor Saljapin.énekel. Négy részlet Muszorgszkij Borisz Godu­nov jából. 17.45: Tájak és -sorsok. Séta a római Virágok-terén. 18.00: Húszas stúdió — Diákmüvészek színpada. 19.35: Közvetítés az Erkel Színiiázból. (Élő.) Az IY1RT szim­fonikus zenekarának bérleti hang­versenye. A szünetben: kb. 20.30: Czine Mihály könyvszemléje. Kb. 21.35: Népdalok, népi táncok. 22.20: A Csehszlovák Rádió tánczeneka­ra játszik. 22.40: Te és a társada­lom. Szecskő Tamás műsora. 23.00: Kamarazene. 0.10: Filmzene. PETŐFI RADIO 10.00: Zenés műsor üdülőknek. 12.15: Liszt- és Chopin-müvek. 12.57: Gazdaszemmel hazánk mező- gazdaságáról. 13.12: Ismerkedjünk a dzsesszmuzsikával. 14.08: Szeren­csés utazás. 14.25: Fiatalokról — fiataloknak. 14.30: Dániel Safra gordonkázik. 14.45: Falusi percek. 14.50: Szórakoztató zene nyugdíja­soknak. 12.25: Ünnepi könyvhét — 1967. 15.33: Háry János: Részletek Kodály daljátékából. 15.53: Ünnepi Könyvhét — 1967. Mózes egy, hu­szonkettő c. regényéről. 16.05: Ver­bunkos muzsika. 16.21: Mai témák, mai dalok. 16.31: Két bécsi nyi­tány. 16.50: Áthelyezés. Földes György írása. 17.00: ötórai tea. 18.10: Hanglemezgyűjtők húszper. ce. 18.30: Világirodalom az ünnepi könyvhéten. Könyvszemle. 19.00: Anny Schlemm és Giorgio Tozzi énekel. 19.30: Kórusok, népdalok. 20.35: Falusi udvarlás. Kis komédia két szólamra. Irta: G. B. Shaw. 21.07: Könnyűzene. 21.30: Nőkről — nőknek. 22.00: A cirkusz csillagai. Operettrészletek. 22.25: Fjodor Saljapin a hét előadóművésze. Kecskeméti István előadása. URH 18.05: Tánczenei koktél. 18.50: Kamarazene. 19.40: Trisztán és Izol­da. Wagner operarészletek. 20.36: A fausti gondolat a romantikus ze­nében. Előadás. 21.20: Láttuk, hal­lottuk . .. 21.40: Zenekari muzsi­ka. ... . -S&O'i Jü-ruiIJ.; i.J, Jiavuuíwj Ami egy aláírásnál kiderül — Parancsoljon! Ezzel a tollal! A belga üzletember fejbólintással és halvány mo­sollyal köszönte meg az udvariasságot. Az áramvonalas, elegáns golyóstoll nyomógombját kereste, aztán meg­nyomta a tetejét, s a test két része egymásba csúszott, halkan kattanva. Ebben a pillanatban megjelent az irón- betét golyója. Következett az aláírás. Siklott a toll a papíron. A kül­földi elégedetten nyújtotta vissza tulajdonosának a kéz- hezálló írószerszámot. — Jó kis Parker — jegyezte meg elismeréssel. Nem Parker volt. A magyarázat hálás feladat. El­mondhatták a Pest megyei Vegyi- és Kézműipari Vállalat munkatársai, hogy ez a márkás írón nem külföldről érke­zett. Szentendrén készült, s készül még sok-sok ezer tár­sa, hogy a Parkerhez hasonló, kitűnő minőségű és tartós golyós- és töltőtollat adhassanak az igényesebb vásárlónak. A Pax golyós- és töltőtoll család a vállalat eddigi legsikerültebb, legjobb minőségű terméke. A BNV újdonsága a PAX Senior. Ennek a családnak teleszkópos változatát dicsérte meg a külföldi, s mondta magától értetődő természetességgel: „Jó ez a Parker..." Az elmúlt évek során különféle Írón látott napvilágot, Szentendrén. Jelentős részük külföldi piacra került. A kez­deti, mindenekelőtt fémkonstrukciók után egyre nagyobb tért hódított a műanyag. A korszerűbb, de olcsóbb vál­tozat külsejét, tokját is .ebből állítják elő. Csak a festék­tartály és golyósszerkezet fém. A Budapesti Nemzetközi Vásáron fárasztó gép pró­bálja, hogy hányszor bírja ki a váltást, a szüntelen igénybevételt a nyomógomb és kaocsolószerkezet. Ez a golyóstollak mechanikai vizsgája. A kívülálló csak látvá­nyosságnak Ítéli, a szakember tudja, hogy a próba a meg­bízhatóság jele is. Közérdekű újság: ma már a szentendrei üzem bér­munkát is végez. Hárommillió golyóstoll összeszerelésére vállalkozott — osztrák rendelésre. Onnan szállítják a hoz­závalót, s itt építik össze a csinos irónokaf., A közeljövőben ennél is többet ígér. Nemsokára új üzletet köthetnek. Ha létrejön, ugyancsak osztrákok szál­lítják a golyóstoll gyártáshoz szükséges gépet, szerszá­mot és fémalkatrészt. A műanyagköpenyt, testet illetve al­katrészt saját berendezéseikkel állítanák elő. Ezzel lehe­tőség nyílik a korábbinál több valuta szerzésére, s egy­úttal a nagyobb hazai áruválaszték előteremtésére. Két esztendő alatt nyolcszorosára ugrott a termékek mennyisége. Svájcból beszerzett, Szentendrén, az új üzemben felszerelt automatagépek gyártják sorozatban a különböző alkatrészeket. A hazai és szomszédországok kereskedelme tízezer számra hozza forgalomba. Az évek­kel ezelőtt még sok gonddal küzdő golyóstoll-üzem ma már kifogástalan termékekkel jelentkezik az egyre igénye­sebb piacon. A vásár eddigi mérlege: több külföldi partner érdek­lődött a kiállított gyártmányok iránt. A BNV zárásakor bi­zonyára újabb üzletkötésekkel dokumentálhatják a Pax golyós- és töltőtollak, s társaik kitűnő minőségét, (x).

Next

/
Thumbnails
Contents