Pest Megyei Hírlap, 1967. május (11. évfolyam, 102-126. szám)

1967-05-16 / 113. szám

PEST MEGYEI VHÁC PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! Megkezdte munkáját a vibarjelző szolgálat AZ MSZMP PEST MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA XI. ÉVFOLYAM, 113. SZÄM 'ÁRA 50 FIM,ÉR 1967. MÁJUS 16., KEDD Megnyílt a SZÖVOSZ VI. kongresszusa Hétfőn, az Építők Rózsa Ferenc Művelő­dési Házában ünnepélyesen megnyílt a Szö­vetkezetek Országos Szövetségének VI. kong­resszusa. A kongresszuson mintegy 470 kül­dött, valamint számos meghívott vendég — az állami és társadalmi szervek, a társszö­vetkezetek képviselői — jelent meg. Részt vett a magyar földművesszövetkezetek kong­resszusán 33 ország szövetkezeti küldöttsége is. A kongresszus elnökségében foglalt helyet Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke, to­vábbá Fehér Lajos, a Minisztertanács elnök- helyettese és Nyers Rezső, a Központi Bizott­ság titkára, az MSZMP Politikai Bizottságá­nak tagjai, dr. Tímár Mátyás, a Miniszter- tanács elnökhelyettese, Dobi István, az Elnöki Tanács nyugalmazott elnöke, valamint a szö­vetkezeti mozgalom számos képviselője. Az elnökség tagja G. J. Nijhof, a Holland Szö­vetkezetek Szövetségének elnöke is, aki a Szövetkezetek Nemzetközi Szövetségét kép­viseli a SZÖVOSZ VI. kongresszusán. Dr. Sághy Vilmos, a mezőgazdasági és élel­mezésügyi miniszter első helyettese nyitotta meg a kongresszust. Javaslatára megválasz­tották a kongresszus különböző bizottságait. Ezután Szirmai Jenő, a SZÖVOSZ elnöke ismertette az Országos Földművesszövetke­zeti Tanács beszámolóját. Az Országos Meteorológiai Intézet viharjelzö szolgálata az üdülési idény kezdetén meg­kezdte munkáját Siófokon, A magyar tenger meteorológusai a világ minden tájáról kapják az időjárási adatokat. A vár­ható időjárásról rendszeresen tájékoztatják a kiránduláso­kat irányító idegenforgalmi szerveket, a szabadtéri műso­rok rendezőit és az érdeklődő­ket is. Gumiballon és teodolit se­gítségével éjjel-nappal ellen­őrzik a magassági szél irányát és sebességét a különböző lég- rétegekben. Legfontosabb munkájuk a várható veszély, a vihar előre­jelzése. Viharjelzéskor a rév- kapitányság ügyeletesei vízre szállnak és figyelmeztetik a vízi járművek vezetőit, a ffir- dőzőket, majd felkészülnek az- .................................................tmm T.,...um . esetleges segítségnyújtásra. ' S/SSSSSS/S/SSS/SSSSSSSSSSSS/SSSS.'S/SS//SS/SSSSSSSSS/SSSXSSSSSSS///SSSSS/S/SSSSSSSSSSSSSSSSSJ'SSSSSSS/SSSSSS/SSS/SSSSSSSSSSS//SSS/SS/SSS Rendelkezés a dolgozó anyák érdekében: Á gyermekgondozási folyósításának végrehajtási Szirmai Jenő beszámolója utasítása Bevezetőben a kongresszust megelőző, mintegy 18 000 he­lyi tanácskozás tapasztalatai­val foglalkozott. Ezeken, mintegy másfél millió föld­művesszövetkezeti tag jelent meg, s közülük 120 000 részt vett a vitában. Szinte teljes egyetértés alakult ki a tekin­tetben, hogy a szövetkezetek tagságának összetételében be­következett változások, vala­mint tevékenységi körük bő- •gülése miatt időszerű a „föld­Kítüntetések [ A Népköztársaság Elnöki j Tanácsa a SZÖVOSZ VI. I kongresszusa alkalmából ki­tüntetéseket adományozott a földművesszövetkezeti háló­zat kiemelkedő munkát vég­ző dolgozóinak. A kitünteté­seket hétfőn délben a Parla­ment kupolatermében Lo­sonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke adta át. Az ünnepsé­gen részt vett Fehér Lajos, az MSZMP Politikai Bizott­ságának tagja, a Miniszterta­nács elnökhelyettese, Szir­mai Jenő, a SZÖVOSZ elnö­ke és Rév Lajos, at MSZMP gazdaságpolitikai osztályá­nak helyettes vezetője is. A Munka Érdemrend arany fokozata kitüntetést a következők kapták: Brachna János, a Bács-Kiskun megyei MÉSZÖV igazgatóságának elnöke, Gombos Pál, a SZÖ­VOSZ főosztályvezetője, Horváth Mihály, a Mezőgaz­dasági Termékeket Felvásár­ló és Értékesítő Földműves­szövetkezeti Országos Köz­pont igazgatóhelyettese, Ká- dasi János, a Zala megyei MÉSZÖV igazgatóságának elnöke, Kovács György, a Fejér megyei MÉSZÖV igaz­gatóságának elnöke, Molnár Károly, a SZÖVOSZ elnök- helyettese és Tóth József, a Borsod-Abaúj-Zemplén me­gyei MÉK igazgatója, a MÉSZÖV elnökhelyettese. A Munka Érdemrend ezüst fokozatát harmincötén, köztük Batár István, a Pécel és Vidéke Körzeti Földmű­vesszövetkezet igazgatóságá­nak tagja, a bronz fokozatot pedig ötvenhatan, köztük id. Doroszlai László, a Kiskun- lacháza és Vidéke Körzeti Földművesszövetkezet „Kis­kun” étterem-bisztrójának vezetője, Tiboldi Tiborné, a Szövetkezetek Szentendrei Járási Központja Igazgató­ságának elnöke, Zarubay Béla, a Dömsödi Földműves­szövetkezet cukrászüzeménck vezetője kapta. A kitüntetettek nevében Brachna János mondott kö­szönetét az elismerésért Az ünnepség után az El­nöki Tanács fogadást adott » kitüntetettek tiszteletére. műveszövetkezet” elneve­zést „általános fogyasztó- sí és értékesítő szövetkezet­re” változtatni. Nem talál­kozott azonban teljes meg­értéssel az a javaslat, hogy a részjegyek névértékét az eddigi 50 forintról 100 forint­ra emeljék. Az utóbbival kap­csolatban éppen ezért azt ja­vasolta, hogy a végső döntés joga maradjon a tagságé, il­letve a szövetkezeti küldött- közgyűléseké. A beszámoló a továbbiak­ban a földművesszövetkezeti mozgalom két kongresszus kö­zötti időszakát elemezte. A földművesszövetkezetek nem­csak lépést tartottak az álta­lános fejlődéssel, hanem sajá­tos gazdasági és társadalmi tevékenységükkel elő is segí­tették azt. A földművesszö­vetkezeti kiskereskedelem for­galma öt év alatt 45 százalék­kal, a vendéglátóiparé pedig 53 százalékkal növekedett. A falusi kereskedelem és ven­déglátóipar -korszerűsítésére ugyanezen idő alatt mintegy kétmilliárd forintot költöt­tünk. örvendetes, hogy gazdasági eredményeinkkel együtt nö­vekedett a szövetkezeti szer­vek társadalmi befolyása. Bő­vült a szövetkezetek mozgal­mi tevékenysége és tovább szélesedett a szövetkezeti de­mokrácia. ” kereskedelmi munka középpontjában a vevő áll A földművesszövetkezetek tagsága ismeri és magáénak vallja a IX. pártkongresszus ^ határozatait és teljes erejével ^ kész dolgozni azok megváló- ^ sításáért. ^ Az új mechanizmus viszo- ^ nyai között a fogyasztó — a ^ vevő — kerül a kereskedelmi ^ munka középpontjába, s ez az ^ eddiginél rugalmasabb keres- ^ kedelmi tevékenységet kíván. S A földművesszövetkezeti ke- reskedelem az ésszerű gazda- § ságosság követelményeit szem ^ előtt tartó verseny mellett § foglal állást. A kereskedelmi ^ tevékenységet tehát nemcsak ^ a versengésnek, hanem az ^ egyes ágazatok és szektorok ^ együttműködésének is jelle- ^ meznie kell. A szövetkezeti s kereskedelem tevékenységé- Len az új mechanizmusban $ fokozott hangsúlyt kap >az § eladási módszerek fejlesztése. ^ A helyi szervezetekben a sző- § vetkezeti vezetők és a bolti § dolgozók keressenek az üzleten ^ kívül is kapcsolatot vevőikkel. § Vezessék be a minta utáni ér- ^ tőkésítést, szervezzék meg az ^ élelmiszerek és iparcikkek § házhozszállítását, az ipar- ^ cikk-szaküzletekben nyújtsa- nak az áruhoz kapcsolódó | szolgáltatásokat, rendezzenek ^ árukiállításokat, jelenjenek ä meg a vásárokon és piacokon, s ha szükséges alkalmazzanak ügynököket. A zöldség-, gyümölcsfelvásárlás és értékesítés problémái A következőkben a zöldség- gyümölcs-felvásárlás és érté­kesítés problémáival foglalko­zott. A szövetkezetek munká­jának ez a része — hangoztat­ta ezzel kapcsolatban Szirmai Jenő — szinte szó és értelem szerint mindennap az ország egész lakosságával kapcsolat­ba kerül valamilyen módon. A kedvező és kedvezőtlen vé­lemények, a jogos és jogtalan bírálatok kereszttüzében, s részben ennek eredményeként ez a szakma is számottevően fejlődött. Az 1961. évihez vi­szonyítva 40 000 vagonnal nőtt a felvásárolt mezőgazdasági termékek mennyisége, s így 1966-ban már elérte a 180 000 vagont Ugyanakkor nagymér­tékben növekedett a mezőgaz­dasági termékek exportja is. Javult a szövetkezeti felvásár­ló és nagykereskedelem anya­gi-technikai megalapozottsága. Korábban egyetlen hűtőrak­tárral sem rendelkezett, jelen­leg pedig már minden megyé­ben legalább egy hűtőraktára áll az ellátás szolgálatában. A felvásárlás, illetve az áru­termelés alapvető bázisai a szocialista nagyüzemek. 1966- ban a szövetkezeti kereskede­lem által felvásárolt zöldség (Folytatás a 2. oldalon) A SZOT Társadalombiztosí­tási Főigazgatósága közzétette a gyermekgondozási segély fo­lyósításának végrehajtási uta­sítását. A rendelkezés szerint a dol­gozó nőt, ha gyermekének gondozása miatt fizetésnélküli szabadságot vesz igénybe, a gyermek két és fél éves ko­ráig gyermekgondozási segély illeti meg. Ez a juttatás annak jár, aki közvetlenül a szülés előtt tizenkét hónapig munkaviszonyban volt, vagy másfél éven belül összesen legalább 12 hó­napig állt munkaviszony­ban, s a munkakörében megállapí­tott teljes munkaidőben dol­gozott. A gyermekgondozási segély folyósításának időtarta­ma a szülési szabadság idejé­vel együtt a harminc hónapot nem haladhatja meg. A gyermekgondozási segély nem társadalombiztosítási szolgáltatás, ezért a jogosult­ság nincs biztosítási jogvi­szonyhoz kötve. E juttatásban részesülhet például az a ta­karítónő is, akinek biztosítása nem kötelező, s napi nyolc órát dolgozik. Nem jogosult gyermekgon­dozási segélyre a bedolgozó, az otthon dolgozó. A bejáró- és a bentlakó háztartási alkalma­zott azonban nem tekinthető otthon dolgozónak és ha napi nyolcórás lekötöttséggel mun­kaviszonyban áll, úgy gyer­mekgondozási segélyt kaphat. E segély a dolgozó nőt örökbe­fogadott, mostoha és nevelt gyermeke után is megilleti. A mezőgazdasági, termelő- szövetkezet nőtagja a se­gélyre akkor jogosult, ha a születést megelőző nap­tári évben vagy 12 hónap­ban tsz-tagként legalább 120 napon át részt vett a közös munkában. Egy munkanapnak tíz munká­ban eltöltött óra számít. A kö­zös munkában eltöltöttnek kell tekinteni azokat a napokat is, amikor a termelőszövetkezet nőtagja kártalanítási segély­ben, kórházi ápolásban, be­tegségi segélyben részesült, szülési szabadságon volt; a közgyűlés hozzájárulásával közép, vagy felsőfokú oktatási intézmény nappali tagozatának hallgatója volt, vagy egészna­(Folytatás a 2. oldalon) Országgyűlési képviselők választóikért Mi a jó munka alapja? Az országgyűlési képviselők Pest megyei csoportja hétfőn délelőtt megbeszélést tartott, amelyen dr. Wild Frigyes tit­kár tájékoztatta a megjelen­teket: mik a feladataik az or­szággyűlés munkájának előbb- revi telében? A vita, a hozzászólások hűen tükrözték a képviselő- csoport lendületét. Kristóf István szerint a képviselői munka alapja választókerüle­tük alapos ismerete. Otthon kell lenniük a közösséget érintő minden kérdésben. Dr. Stark Janka kifejtette, hogy nem végezhetnek jó munkát, ha nem állnak baráti kapcso­latban választóikkal és nem működnek szorosan együtt a párt és a tanácsi, valamint a Hazafias Népfront helyi szer­BMV Utolsó simítások vezeteivel. Antalfia Jenő el­mondta, hogy mennyire meg­nőtt minden területen a járá­sok szerepe. Igényt tart a pon­tos, alapos tájékoztatásra, ami a jó törvényalkotói munka alapja. Javasolta, a képviselő- csoport, ha a napirenden levő téma kívánja, más-más terü­leten tartsa meg ülését. Pála Károlyné arról szólt, meny­nyire szükséges tevékenysé­gük egybehangolására a kép­viselőcsoport megalkotása. He­lyes, ha törekszenek egyes, a fejlődést gátló törvény meg­változtatására. Kérte, vegye­nek részt minél több járási és községi tanácsülésen. Itt tájé­kozódhatnak legjobban a so­ron levő kérdésekről. Nemes István felvetette, oldják meg, hogy gyakran találkozhassa­nak az országgyűlés vezérka- ^ rával, hogy elmondhassák S szerzett tapasztalataikat s út- § mutatást kérjenek. Benke La- $ josné kiegészítette dr. Wild $ Frigyes beszámolóját és kö- ^ zölte, hogy lesz lehetőség ta- ^ lálkozni az országgyűlési ve- ^ zetőkkel. Megígérték, hogy ^ esetenként eljönnek a képvi­A MAGYAR HA- ^ „eltartaná HelyeS~ irt nARIT- SneK tartaná, ha az azonos rvÁR VÁROSL1- | problémák megvitatását közö- GYAR VAROSiL sen beszélnék meg más érin­MINDEN § tett megvék képviselőivel. így GETI TÁSA ÉVBEN A BNV TÍZEZREKET VONZÓ SZÍN­§ a Dunakanyar fejlesztését a § Komárom megyeiekkel. Vá­§lasztóik érdekében ÍÖLÍJA Képűn! § sajtónyilvánosságot Aíiirnr $ kepviselocsoport tevékenvsé- KttN. AZ L TOL- | gének. Végül jónak találná, & ha a törvénytervezeteket el- s készültük előtt a csoportülé- s sek elé terjesztenék, mert így !; több módjuk lenne a kiegé­szítésre. Gyenge Károly kérte, ^ hogy a képviselőcsoporti mun- § katervben szerepeljen a budai & járás ivóvízellátásának meg- § javítása. KÖN: AZ UTOL­SÓ SIMÍTÁSO­KAT VÉGZIK A NEMZETI HAJÓ­GYÁRTÁSUN­KAT REPREZEN­TÁLÓ PAVILO­NON. (Tudósítás az oldalon.) Befejezésül dr. Sánta Anna, k a Hazafias Népfront megyei S titkára a képviselők és a nép- S front kapcsolatát ismertette, s Csak kölcsönös egymásra- s utaltságban tudnak választó- s kerületükben eredményesen S munkálkodni.

Next

/
Thumbnails
Contents