Pest Megyei Hírlap, 1967. május (11. évfolyam, 102-126. szám)

1967-05-14 / 112. szám

rt* »

NEcrei

’^Mívlap

196L MÁJUS 14., VASÁRNAP

Művész és felelősség

Egyre többször fordul elő ;

velem, hogy ankétokon, vi- < tákon úgynevezett izgalmas , művekkel találkozom: a né- i zők, akik leülnek egy rö- 1 vid beszélgetésre, neon arról- < számolnak be, mennyire tét- ' szett nekik a regény vagy a i film, hanem többnyire szén- | vedélyesen vitatkoznak a művel, és így nem is annyira , a tetszés—nem tetszés állás- pontjai csapnak össze, hanem , több történik ennél: a mű ' magatartását, értelmezhetősé- ‘ gét, figyelmeztető vagy felébresztő gesztusát boncolgat- , ják — és innen teszik fel ( kérdéseiket. Ezek a ' művek - tehát egy „kerülőúton” lesz- . nek sikerré: a gondolatok vi- ' táján, az elfogadás problé- máin áttörve. Ezt a vitát ki- J váltó, felrázó hatást olykor l jelentősebb sikernek érzem, mint amikor az író kezét : rázzák és lelkesednek egy- ; ,egy regény-film érdekes for- ■ dulataiért, de aztán a tegnapi ( focimeccsről kezdenek beszél- , ni. Ilyen vitákban gazdag siker volt az utóbbi időben a \ Hideg napok (Kovács And- , rás filmje), Thurzó Gábor , A szent című regénye és a belőle készült darab (Az ördög ügyvédje), H. Bartha La- i jós Kiáltás című dokumen- . tűm játéka, és az Utószezon 1 című Fábri-film, de szatíri- i kus hangjánál, kísérletező i formai megoldásánál fogva i ide sorolnám az ugyancsak i vitákat kavaró Moldova-re- 1 gényt, a Gumikutyát is, mely i nemcsak a gazdaságirányítás ! reformjának gondját elemzi, i hanem áz átalakulás félté- < teleit megteremtő emberek ■ pszichológiai-etikai készülő- i dését is — bár ezt a görbe 1 tükör segítségével teszi. 1

Am, ha leszögezzük, hogy ' itt egy

1

újfajta sikertípussal állunk szemben,-]

ehhez azt is hozzá kell ten- i

nünk, hogy csaknem mind- ■ egyik mű etikai-erkölcsi prob- - lómát bogoz, a felelősség útjait vizsgálja és a társadalmi lelkiismeret formálását tűzi ki céljául. A vitákat aztán éppen ez a kegyetlen őszinteségre törekvő, ítélke- < zést követelő magatartása ! robbantja ki: az olvasókat, 1 nézőket is ráébreszti a na- l gyobb összefüggésekben, or- < szágos gondokban való gon- 1 dolkozás felelősségére. H. 1 Bartha egy gyilkosság társa- f dalmi összetevőit keresi visz- f sza, Kovács András az egyéni s felelősség elaltatásának, a bel- i sö felmentés logikájának szer- t kezeiét kutatja az újvidéki j mészárlás eseményeinek fel- 1 kutatásában, az Utószezon a < lelkiismeret jelenségét köze- 1 líti meg, Thurzó a tehetet- s lenség felelősségét elemzi — j más és más oldalról, más és 1 más művészi eszközökkel, sőt 1 művészi nívón, de ugyanaz s a nagy kérdés jelentkezik i ezekben a művekben. Ezek a 1 művek mai életünk egyik z legfontosabb kérdését talál- ;

gesztusa ezekben a művekben

harmonikus egységre talált egy, új valóság-mozzanat felelős-^ ségteljes felfedezésével.

Művészeink érzik, hogy e,

két probléma — az alkotó felelőssége közönségéért, és a

jövő förmálódásáért — összetartozik: ebben látom a jelenlegi művészi sikerek legfontosabb közös jellemzőjét. Ez a művészi magtartás segítette világra ezeket a sikeres alkotásokat. A kérdés mégis mintha kevesebb 6Úlyt, jelentőséget kapna a kritikai-művészi közéletben: az utóbbi két-három évben — tehát amikor az új alkotások ezekkel az alkotói gondokkal jelentkeztek — a kritika mintha szégyenlősen kitérne a probléma elvi-etikai, vagy művészetpali.tikai elemzése elől. Mintha a kritikus úgy érezné, hogy a művész társadalmi felelősségéről szólni dogmatikus ízű lenne, s nem veszi észre, hogy ez a húr zódozás csupán annak a jelenségnek egyik tünete, mely a felelősség vállalását általában sem tartja kényelmes dolognak. Bár a művészet társadalmi hivatásáról szóló Elmér leti Munkaközösségi dokumentumban, valamint IX. párt- kongressszus művészetekkel foglalkozó vi tálban többször is felmerült a probléma, a kritir kai közélet lassabban ébred a kérdés fontosságára, s nem érez rá arra a sajátságra, hogy itt mai művészi fejlődésünk egyik döntően új jelenségéra és a továbbhaladás egyik alap? vető kérdésér® van szó.

Hol van itt a probléma?

— kérdezhetnék, hiszen egy sor jó mű született, kialakuló- ban van egy új művészi mai gatartás — legfeljebb a kritika maradt le erről a fejlődésről —; de ez a művekhez képest, mégiscsak másodlagos szemi pont. A kérdezőnek sok tekini tetben igaza van, a dolog mégi sem ilyen egyszerű. A probléi ma másik oldala ugjranis ügy fest, hogy e jelentős előretör rés' mellett, nem alakult W megfelelő, áramlatot teremtő közhangulat. Egy ilyen új műi vészi törekvésnek csak akkor van hordereje, kifutása, távla» ta. sőt áttörési lehetősége, ha egy széles irodai mi-művészi derékhad mélyíti el az általa kialakított hídfőállást, ha aj élcsoport előrefutó ékjét támogatni tudja az összfejlődés, a művészi közhangulat, aj áramlatot alakító közízlés.

Vagyis: a művész felelőssége elképzelhetetlen a művészt közélet felelőssége nélkül: ezt a közéleti hangulatot, belső „pezsgést’ kellene tovább élesztenünk, hogy ez a most jelentkező új és életképes irányzat valóságos művészi szintézishez, a művészi felelősség reneszánszához vezethessen.

Almási Miklós

JciA. 5 IliiVc hciucaucu

sgyikük sem ad egyértelmű „használati utasítást”, hanem a nézőre bízza, hogy maga találja meg a megoldást — ezért e művek hatása csak vitákban, szenvedélyes gondolatcserékben forrja ki magát.

Ezzel az új művészi jelenséggel azonban felmerül egy másik, ma még keveset elemzett probléma is: o művész társadalmi felelőssége. Ez a gond ebben az összefüggésben azt jelenti, hogy a művész felelős közönségéért, az Dlvasók-nézők emberi formálódásáért, világnézeti horizontjuk tágulásáért, sőt ízlésük és gondolkozásuk alakulásáért. Akkor is, ha a mai ember világképét a művészetek csak részben formálják: hiszen az elsődleges formálóerő maga a társadalmi gyakorlat, az élet, melyben helytállnak, küzdenek, örülnek, vagy szomorúak. Az a József Attila-i mondat, hogy „én egész népemet fogom, nem ' középiskolás fokon tanítani” — minden igaz művész vezérlője.

Mit jelent mindez a művészi gyakorlatban? Azt, hogy a művésznek gyakran szembe kell néznie azzal, hogy mit szeretnének olvasni-lát- ni a nézők, mert publikumát rá kell vezetni az új összefüggések, szokatlan, néha furcsának tűnő összefüggések átélésére, társadalmi konfliktusok meglátására és a felelősség súlyának — olykor cseppet sem kellemes — átélésére. Sőt: nemcsak ilyen „elméleti" kapcsolatot kell kiépítenie közönségével, hanem mindezt egy lebilincselő, és vonzó műben kell a nézők-olvasók műélvezetének, élményének tárgyává tennie. Ez a művészi felelősség tehát több rétegű: egyaránt jelenti az illúziókkal való leszámolást, a régi ízlésnormák és romantikus fordulatok lassú-türelmes átépítését, és a valóság magas művészi hatásfokú felfedezését.

De hol van itt

a felelősség mozzanata?

Dtt, hogy ebben a munkában i művésznek legtöbbször felér foltokat kell meghódítania, is itt az összpolitikai fejlődés ittekintésének, a közéleti jár- asságnak éppúgy részévé kell /álnia alkotómunkájának, mint i közönség befogadóképességét, fogékonyságát, érdeklődéért érzékelő képességének. A nűvész nemcsak kérdéseket esz fel, hanem jelzi, olvasóéból „provokálja” a válaszodat is. Tehát nem felelőtlenül ;sak kérdez, hanem a közvé- emény formálójaként befolyá- ol is, és ennyiben részese a övő társadalmi-emberi formá- ásának is. A Húsz óra, vagy a Hideg napok azért jelentettek szintézist, mert ez a sokoldalú nűvészá felelősség volt az al- totómunka kerete: a felfede- és értékeit az emelte, hogy i7 í'ii ízlé.Qnnrmák alakításának

A

mikor jó huszonöt esztendővel ezelőtt Bencze lenő vállalati könyvelő és felesége, született Márkus Pi- "oska házasságot kötöttek, örökölték Márkus nagyma- nától a zugligeti családi hátukat.

Ebben a házban született és lőtt fel az első gyerek is, az romáron tizenkilenc éves

i. gylánnyá cseperedett IIon- ta. A fiú egyetemista, a lány

tavaly végezte el az élelmiig-éri pari technikumot. Amióta a gyerekek felnőttek, a mama is dolgozik, statisztikus egy óbudai vállalatnál.

A kis család békés és kiegyensúlyozott élete a múlt év elején megváltozott: a mama tisztán száznegyvenezer forintot nyert a lottón, annak a ké* szelvénynek egyikével, amelyet hetenként kitöltött, bízván a szerencséjében, mint

ctllliy 1 ő VliVci.il- IliCtOVÍiV.

— Naív lélek vagy, Piroskám, ha azt hiszed, hogy pont neked lesz majd ötös találatod — mondta nem is egyszer Bencze a feleségének.

— Nem vagyok olyan nagyigényű és telhetetlen sem vagyok. Én megelégszem négye3 találatai is — felelte és amikor kifizették a száznegyven- ezer forintot, valóban nagyon elégedett is volt.

Eleinte egészen jól indult a tervezés. Különösen az csi- gázta föl a családot, hogy nyáron, a szünidőben, a mama pénzt és fáradságot nem kímélve, meglepetésként

mind a négyük számára há-> romhetes külföldi IBUSZ- utazást szervezett a Dalmát tengerpartokra.

S

zerfelett elégedetten, vidáman és napsütötte barnán érkezett haza a család kis otthonába.

— Nem ismerünk rád, Piroska — mondták a kartársnők a hivatalban, és nem győzték dicsérni, hogy menynyire megfiatalította a lottónyeremény, meg a nyaralás. De nemcsak ennyit mondtak

Miért tetszik és miért nem?

Picasso grafikája

Sylvia és Dániel megálltak az utolsó teremben és egymásra néztek. Mindketten azt várták, hogy azonos gondolatokat és érzelmeket váltanak majd ki belőlük Picasso itt kiállított grafikai művei, de soha még ellentétesebb arckifejezéssel nem állt szemben két szerelmes.

— Olyan csalódott képet Vágsz — mondta Dániel.

— Te meg olyat, mintha felfedezted volna a bölcsek kövét, — mondta Sylvia.

— Bizony, felfedeztem, — lelkesedett Dániel.

— Én többet vártam, — húzta el ajkát Sylvia.

— En meg többet kaptam attól a kiállítástól, mint amennyit vártam — válaszolta nevetve Dániel.

— Hol itt az a híres avant- garde, amelyet annyian támadtak és annyian védtek? Ezek a lapok tisztes kísérletek valami formaújításra ■— semmi más. És hol itt az egység, amely kialakítja egy- egy művész senkivel össze nem téveszthető profilját? — méltatlankodott Sylvia.

Leültek egy padra és körülnéztek a teremben.

— Azt hiszem nem értetted meg Picassót, — mondta Dániel.

— Talán túl buta vagyok hozzá ... jegyezte meg epésen Sylvia.

— Nem vagy buta, csak megfertőzte az agyadat az a Sok érv és ellenérv, amit Pi- cassóról hallottál és kialakítottál róla elveket, anélkül, hogy egyetlen festményét, vagy rajzát láttad volna eredetiben.

— Láttam reprodukciókat.

— Éppen ez a kiállítás bizonyítja, mennyire képtelen egy reprodukció , közvetíteni az eredeti alkotást. A reprodukcióban nem több és kevesebb vész el, mint a kép hangulata... És e sajátos hangulat nélkül nem lehet tiszta képet alkotni Picassó- ról.

— De most már látom az eredeti rajzokat, mégsem igazolják a várakozásomat... — Válaszolta Sylvia.

— Nem igazolják . .. ezt mondod? Ez éppen azt bizonyítja, hogy elfogultan jöttél ide és nem tudtad tiszta szeménél nézni a rajzokat. A művészet nem arra való, hogy igazoljon bármit is.

— Te tiszta szemmel nézted?

— Azt hiszem, igen, — lelkesedett Dániel és felfedeztem azt, amiért a világ rajong Pi- cassóért és amit a reprodukciók alapján én sem tudtam felfedezni...

— Na és miben áll a te felfedezésed? — nézett Sylvia hunyorogva Dánielre.

— Ez bonyolult dolog, ösz- szefügg korunkkal, a művészettel és azon belül festészettel és grafikával...

— De azért leszel olyan kedves ugye és elmagyarázod nekem a rossz szeműnek és az elfogultnak? — mondta gúnyosan Sylvia.

— Hogyne, nagyon szívesen — vette át a hangsúlyt Dániel, de aztán elkomolyodott. — Nézd ... absztrakt festők védelmében szokták elmondani, szerintem a sznobok, hogy ö, mármint az absztrakt festő, így, absztraktnak látja a világot. Ez nem igaz. Az absztrakt festő is ugyanúgy látja a világot, mint te vagy én. A különbség csupán abban rejlik és ez nagyon lényeges különbség, hogy ki hogyan értékeli a világot. Az emberek között és így a festők között is vannak optimisták és anarchisták, vannak pesszimisták, lelkesedők, katasztrofisták, megalkuvók és realisták ... Ezzel azt akarom mondani, hogy ezek a különböző, persze nem mindig szigorúan elhatárolható életfelfogások kifejeződnek a festészetben a papíron, vagy a vásznon is.

— És Picasso esetében?

— Picasso világfelfogása és azt hiszem minden formai és mesterségbeli újdonságon túlmenően, ez a lényeg, egyszerre harmóniában és diszharmóniában áll korunkkal, helyesebben szemben áll mindazzal, ami a mi világunkban rossz és képviseli azt, ami jó.

— Ezt én nem fedeztem fel.

— Nézzük meg ismét néhány rajzát — mondta Dániel és felállt.

Ismét körülsétáltak a termekben és megálltak egy-egy kép előtt.

— Az európai ember a m korunkban — folytatta Dá niel — hajlik a pesszimiz musra és nem ok nélkül Iszonyatos háborúk után a atombombák háborús veszély és konkrét háborúk árnyé kában élünk. Európa felet benzingőz lebeg és az embe rek úgy érzik, végérvényeset beszorultak a városok kalic kaiba. Ezek a tények nert sugallnak éppen kelleme gondolatokat.

— És mit tesz ebben a hely zetben Picasso? — vágott köz be Sylvia. — Az emberiség na gyobb gyönyörűségére kétfejt nőket fest!

— Azt is fest. De fogalmaz zunk pontosabban. Picasst nem az „emberiség gyönyö rűségére” fest, hanem csal a kiválasztottak gyönyörűsé gére, hiszen köztudott, hog\ a világ lakóinak kétharmai része éhezik, tehát nemhogy képet, de betűt sem látót még és nem is ez a legföbl gondja.

— És ez Picasso szempont jából, miért lényeges?

— Azért, mert ez a zsenid lis festő látja, hogy végső el lentmondásokkal terhes ko runk képletesen szólva: meg alkotta a kétfejű torzszülöt teket. De azért nagy művés: Picasso, mert ennél a felfe dezésnél nem áll meg. Eb ben a szörnyűségekben bővelkedő korban alkot egy játékossággal, humorral, vidám Sággal, tréfával és gúnnyá teli világot. Nézd meg, képeinek többségéből árad a: irónia. És nagyon szereti a: életet. Bikaviadalok, ölelkezések, kentaurok, nimfák faunok, minotaurusok, bacchu- sok népesítik be ezt a világot, azok az élvezetek é: mesék, amelyekre a nagyvárosi életbe szorított embe 1 annyira vágyik.

— Be kell vallanom — mondta Sylvia, hogy mindezt én is éreztem. De mién szükségesek ehhez a világlátáshoz a kusza vonalak él torz formák?

— Azért, mert Picasso nem felelőtlen ember. Miközben minden érzékével ízleli os élet gyönyörűségeit, ott érzi ólálkodni azokat a szörnyűségeket is, amelyeket kitermeli ez a század. Nem festhet úgy mint Raffaello.

Sylvia elgondolkodott, dt nem szólt egy szót sem. Amikor később elváltak és Dániel villamosra ült, ő visszament, hogy megnézze újra s kiállítást.

Nádas Péter

Ötödször Magyarországon a Mojszejev Táncegyüttes

Harminc évvel ezelőtt egy fiatal orosz balettmester maga köré gyűjtötte azokat a lelkes ifjú táncosokat, akik érdeklődtek művészi tervei iránt, s velük együtt hozzálátott a népi táncok tanulmányozásához. Neve: Igor Moj- ßzejev.

Mojszejev járt Ukrajnában, Belorussziában, Tádzsikisztánban, a Volga-vidéken, az Ural hegyei között, Szibériában, a Kaukázusban és a Krim-fél- pzigeten. Hol vasúton-, hol kocsin, máskor lovagolt, sőt gyalogosan is nekivágott a távol eső falvakba vezető utaknak. Leghitelesebb forrásainál ismerkedett meg a népi táncművészettel. A falusi ünnepségeken és klubestéken találkozott a tehetséges népi táncosokkal; gyűjtötte a tapasztalatokat és ismereteket „A népművészet nyitotta meg előttem hivatásom útját" — mondja.

Az együttes eredetileg 35 táncosból állt Sokan közülük öntevékeny művészegyüttesektől jöttek. A Mojszejev-együt- tesnek jelenleg száz tagja van, S csaknem valamennyien elvégezték a táncművészeti iskolát A fiatalok átveszik az idősebb nemzedékektől az együttes hagyományait: a népi táncokban érvényre jutó kifogástalan stílusérzéket, az előadás páratlan könnyedségét, elsajátítják a rendkívüli összeszokottságot amelynek alapján a táncosok csoportját valóban együttesnek lehet nevezni.

A műsorban a népi táncok mellett — több mint nyolcvan ilyennel dicsekedhetnek — akadnak olyan számok is, amelyek teljes tematikai ciklusokat alkotnak.

A „Képek a múltból” a forradalom előtti Oroszország életét bemutató szatirikus jelenetekből áll. Legsikerültebb közülük a „Moszkva környéki Ura" és a „Vasárnap”. A „Képek a szovjet életből” legjelentősebb száma a „Partizánok": a Nagy Honvédő Háború történetének egyik dicsőséges fejezetét mutatja be.

A táncosok műsort szerkesztettek a kollektíva utazásairól. Óriási földgömböt állítottak a színpad közepére, s azon megjelölték az együttes csaknem harminc év alatt megtett útját A távolság azóta tovább nőtt: az együttes most fejezte be negyedik föld körüli útját.

Magyarországon az együttes 1946 elején járt először. A most következő vendégjáték már az ötödik lesz.

A Mojszejev-együttest nemrégiben a Szovjetunió Akadémiai Népi Együttesének címével tüntették ki. Ezt a címet a Szovjetunióban csak a legkitűnőbb és legkiforrottabb színházi és zenei kollektíváknak adományozzák. Igor Mojszeje- vet is nagy kitüntetés érte az idén: az „Ut a tánchoz” című műsoráért Lenin-díjjal jutalmazták.