Pest Megyei Hírlap, 1967. április (11. évfolyam, 77-101. szám)

1967-04-03 / 79. szám

1967. ÁPRILIS 3., HÉTFŐ rear HEcrii ^JCírlap 3 Az MSZMP Pest megyei Bizottságának köszöneté A Magyar Szocialista Munkáspárt Pest megyei Bizottsága ez úton fejezi ki elvtársi, baráti köszönetét mindazoknak, akik az elmúlt időszakban, az országgyűlési és a tanácsválasztások előkészítésében, lebonyolításában részt vettek. A megyei, a já­rási, a városi és a községi pártszervezetek és tanácsok tagjai­nak a Hazafias Népfrontban, a KISZ-ben, a nőtanácsban, a szakszervezetekben és egyéb tömegszervezetekben dolgozó ak­tivistáknak — munkásoknak, termelőszövetkezeti tagoknak, kisiparosoknak, pedagógusoknak, orvosoknak — mindazon dol­gozóknak, akik fáradhatatlan és lelkes munkát végeztek a vá­lasztások sikeréért. Az egész _ lakosság együttes tevékenysége is hozzájárult, hogy mindenütt rátermett, a nép bizalmát, megbecsülését él­vező dolgozókat választottak tanácsaik élére. A megyei pártbizottság tagjai most, hogy már megalakul­tak az újonnan választott tanácsok, a választási munka vala­mennyi részvevőjét arra kérik: továbbra is segítsék tevékeny közreműködésükkel a tanácsok és azok állandó bizottságainak munkáját, vegyenek részt a párt IX. kongresszusa határoza­tainak megvalósításában, megyénk városainak, községeinek fejlesztésében. A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT PEST MEGYEI BIZOTTSÁGA Felszabadulásunkat ünnepeljük (Folytatás az 1. oldalról) Cservenka Ferencné, a Pest megyei Pártbizottság első tit­kára helyezte el. S ezt köve­tően percek alatt elborították a koszorúk az emlékmű talap­zatát. A tavasz, az új élet vi­rágainak illata töltötte be a jácintok díszítették az emlék­művet. A katonazenekar ünnepélyes zenéje tette teljessé a benső­séges ünnepséget. Újabb vezényszavakat hal­lottunk. A csapatok felsora­koztak, s megkezdődött a ka­tonai díszszemle. A géppiszto- környéket. Pompázó szegfűk, lyos katonák feszes vigyázzban vonultak el a dísztribün előtt. | dőre, megelevenedik képzele- Tisztelgésük egyszerre szólt a i tünkben az újjáépítés, eszünk- múlt hőseinek, a megjelent magasrangú katonáknak és vezetőknek s valamennyi ün­neplőnek. Az ünnepség után fogadást rendeztek a vendégek tiszte­letére. Mennyi küzdelem, áldozatvállalás hozta meg eredményeinket Megtartott ígéret Nem volt jelölő gyűlés Ecse- ren, ahol ne kérték volna a falu egészségügyi ellátásá­nak javítását. Azóta jófor­mán csak egy hónap telt el, és a tanács máris gondos­kodott az ígéretek beváltá­sáról. Alig akad család a község­ben aki ne kötött volna tár­sadalmi munkaszerződést az egészségház építésére. Gutái Pál tanácselnök íróasztalá­nak egyik fiókja tömve je­lentkezési lapokkal: Két hét múlva, a kijelölt területen megteszik az első kapavágást s megkezdődik az orvosi és csecsemőrendelő­ből, váróból, valamint a szol­gálati lakásból álló háztömb építése. Az építkezés féd millióba kerül. A községnek mindösz- sze százhúszezer forint a készpénze. A megyei tanács kétszázezer forinttal segíti őket. A hiányzó 160 ezer fo­rintot pótolja a lakosság tár­sadalmi munkája. Kibővített párt-végrehajtó­bizottsági ülést tartottak teg­nap délelőtt a ráckevei párt- bizottságon. Az ünnepi ülésen, amelyet hazánk felszabadulá­sának huszonkettedik évfor­dulója alkalmából rendeztek, megjelent Barinkat Oszkárné, a Pest megyei Pártbizottság titkára, valamint a hazánkban állomásozó szovjet hadsereg képviseletében Andrejev ve­zérőrnagy, Abramov ezredes és Kosztyikov százados. A kibővített párt-végrehaj­tóbizottsági ülést Bogáts Dezső, a járási pártbizottság titkára nyitotta meg. Ezt követően dr. - Mondok Pál, a Ráckevei Járási Pártbi­zottság első titkára mondotta el ünnepi beszédét. Többek között arról szólt, hogy a ma­gyar nép számára ezeréves történelmünk legdicsőbb kor­szakainak, legjobbjaink har­cának és álmainak valóra váltását jelentette hazánk fel­szabadítása. Űj szakasz kezdő­dött április negyedikével ha­zánk történelmében: a nép hatalmának, a szocializmus építésének szakasza. Ezután Andrejev j nagy emelkedett tököli szovjet hősi emlékmű­nél folytatódott az ünnepség, itt Barinkai Oszkárné, a me­gyei pártbizottság titkára em­lékezett meg felszabadulásunk szólásra, méltatva a nap jelentőségét, a szovjet és magyar nép meg­bonthatatlan barátságát. A kibővített párt-végrehaj­tóbizottsági ülést követően a vezérör- huszonkettedik évfordulójáról. — Ezen az ünnepen — mondotta többek között —; el­ső gondolatunk a hazánkat felszabadító szovjet hősök fe­lé száll. Ha visszagondolunk az elmúlt huszonkét eszten­be jutnak a hősiességnek es megpróbáltatásoknak, az eredményeknek és a nehézsé­geknek az emlékei. Mennyi küzdelem, munka, áldozatvál­lalás kellett ahhoz, hogy ma azt iftondhassuk: jó módúi erős iparral, szocialista mező- gazdasággal, sok nagy kultu­rális vívmánnyal rendelkező ország lettünk. Ma a nemzet ■ a jó módú, tartalmas, szocia- | lista jövendő kapuit ostromol- ! ja. Régi idők emléke az a kor, amikor százan százfelé húz­tunk. Most egybeolvad az egyén és a közösség, az állam­polgár és a haza érdeke. A mai kor emberének százszorta több lehetősége van ahhoz, hogy a hazát és egyben a ma­ga érdekeit is szolgálja. Az ünnepi beszéd elhangzá­sa után Barinkai Oszkárné a megyei pártbizottság nevében megkoszorúzta a tököli szov­jet hősi emlékművet. Alkotó módon, odaadóan dolgozzunk A KAPITÁNY Az ecseri kövesút két olda­lán rügyező faágakat cibál a tavaszi szél. Távolabb traktor pöfög, a sarjadó fűből búbos­pacsirta les ránk, apró gyöngy­szemével. Csupa béke, meg­újulást váró nyugalom a táj. Túl a sorompón, bal kézről, keskeny utcácska fut versenyt a vasúti sínpárral. Két partját kertes házak szegélyezik. Az elsőn fehér márványtábla inti megállásra az idegent: „Ebből az utcából indult el utolsó útjára 1944. december 27-én Steinmetz kapitány, a felszabadító szovjet Vörös Hadsereg hős parlamentere, akit a fasiszták orvul meggyil­koltak. Emléke örökké élni fog! Ecser község dolgozói.” Az utcát akkor Meskó Ru­dolfról nevezték. Ma Stein­metz kapitány utcának hívják. A ház, ahonnan utolsó út­jára indult, a huszonegyes számot viseli. Itt él ma is, em­lékei között, a kapitány házi­asszonya, özvegy Dankó Gyu- láné... Bezárul az acélgyűrű 1944 decembere. Európa egy részében véget ért a háború: a szovjet csapatok felszabadí­tották a lengyel, román, bol­gár és a jugoszláv népet. Át­keltek a Kárpátok hágóin, s már a Dunántúlon kergették az ellenséget. Karácsonyra be­zárult az acélgyűrű Budapest körül. A fasiszta csapatok és nyilas csatlósaik sorsa megpe­csételődött: a további ellenál­lás reménytelenné vált. „Jónapot kívánok" Dankó néni megszokta a vá­ratlan vendégeket. Nyomolva­só úttörők, KISZ-ista fiatalok sokszor felkeresték már a kér­déssel: h'ogyan is történt? A kisszobába vezet bennün­ket, ahol a családi képek kö­zött gyűrött kis amatőr fotót őriz: Steinmetz kapitányt, bajtársaival. ... Napok óta közelről dö­rögtek az ágyúk, de a faluban még a német volt az úr. De­cember 27-én elhallgattak a fegyverek. Félve lestünk ki az ablakon: az utcán földszínű köpenyes, géppisztolyos kato­nák közeledtek. Az uram, meg az öcsém a Fő utcára mentek, ott várták őket. Szembe jött velük, másodmagával, egy szi­kár, vállas, fiatal kapitány. Zászlók selyme borítja a hátteret. Középen kezeit jó szándékkal, bizalommal fel­tartva a zászlós parlamenter. Azt a pillanatot őrzi, amely még maga volt a reménység. A lövés csak ezután dördült el. Azóta is harsányan kiáltja a világnak: megbocsáthatatlan ^ a békét akaró meggyilkolása. ^ Erre a tegnapra emlékeztek ^ a Csepel Autógyár művelődési ^ otthonában rendezett ünnep- ^ ség részvevői. Lovász Vince, ^ az autógyár pártbizottságának $ titkára üdvözölte a megjelen- ^ teket és átadta a szót a Pest ^ megyei Pártbizottság titkárá- $ nak, Szakali Józsefnek. Be- § izédében visszatekintett az el- § múlt két évtizedre, majd nap- ^ jainkra térve így folytatta: zet azt kívánta, hogy éhesen, rongyosan, csak puszta lelke­sedésből építsünk hidakat, gyárakat, vasutakat, bányász- szűk a szenet, műveljük a földet... Ma már nem ez a feladat, de ugyanilyen lelke­sedést kíván. Szakali József elemezte a nemzetközi helyzetet, ismer­tette annak bíztató és borús tüneteit. Elismeréssel emléke­zett meg a vietnamiak hősies erőfeszítéseiről. — A szocialista külpolitika egyik legfőbb feladatát ma ab­ban látjuk, hogy nemzetközi összefogással elejét vegyük egy borzalmas világháború elin­dításának. El vagyunk szánva, mindent megteszünk, hogy megakadályozzuk... Ügy gon­doljuk, hogy a ránk váró fel­Belpoli­céljaink adatok egyértelműek, ükai és külpolitikai mindenki előtt ismertek, s a választásokon népünk szívvel- lélekkel támogatta... Most azt kérjük, hogy alkotó módon, odaadóan vegyen részt minden dolgozó a gyakorlati megvaló­sításában. Szót kért az ünnepség ma­gasrangú vendége Andrejev tábornok. Beszédében többek között ezt mondta: — A szovjet nép most a di­cső október 50. évfordulójá­nak megünneplésére készül. November 7-ig a szovjet dolgo­zók áttérnek az ötnapos mun­kahétre. Ezzel az intézkedés­sel bizonyítjuk jelszavunk igazságát: „Mindent az em­berért, mindent az ember ér­dekében!”. két óra körül visszajövök. Ad iig fűtsenek, hogy jó melei legyen.” Kikísértük a kapuig Az autóból még mosolyogva visszaintegetett... Hajnalig fűtöttük a kisszo bát, kézzel-lábbal beszélget tünk Valterral. Mikor látta hogy fáradtak vagyunk, a te nyerőbe hajtott fejjel bizta tott: feküdjünk le, majd ő vir raszt reggelig ... A kapitány nem tért vissza ... Másnap reggel levág tam a tyúkot, ahogy meg ígértem. Tizenkét órakor a asztalon párolgott a leves. í verandán terítettem, mert ; szomszédban lakó barátját i meghívtuk ebédre. Fél há romig vártuk a kapitányi Akkor félre tettem a részé' s megebédeltünk. Alkonyat kor két katona Valtert keres te. Fehér volt az arca, ami kor visszajött, s azt mondta „Kapitän kaput”. Ez volt a első orosz szó, amit megta nultam... Az uram, meg az öcsém se gített behozni a holttesté Sírva mosdattam, öltöztetten A verandán ravataloztuk fe ahol ebéddel vártam. Táboi nokok álltak díszőrséget koporsójánál. Aztán kivitte a temetőbe, s katonai pompa val temették. A holmiját é őriztem, míg eljuttatták szüleinek. Az anyja pár h< nappal élte túl csupán ... Augusztusban eljött az édes apja, két nővére Moszkva ból. Mindent tudni akarta Miklósról. Amikor elmonc tam, hogy egyetlen vágy volt: meglátni szülőhazái fővárosát, az apja elfordul Belefájdult a szívem ... Negyvenhétben a komme nisták táblát akartak elhe lyezni az utcában a kapi tány emlékére. Pénzük nei volt, így hát Lojkovits Józsi adta oda az éjjeliszekrény márványlapját. Egy helybe kőműves véste rá a szőve get. ötvenhatban ezt is meg gyalázták. Mintha másodszc is megölték volna ... Dankó néni sárgult újság lapok közé rakja a párán} fényképet. ... ötvennégy esztendős len ne, ha élne. De én mindi úgy látom magam előtt, fis talon, nevetősen, ahogy a autóból visszintegetett... Nyíri Éva dődhet a költözés. Az új kör­nyezet ideális színhelyéül szolgál majd a várostörténeti kiállításnak, amely az őskor­tól napjainkig mutatja be a főváros fejlődését. Már koráb­ban rekonstruálták a múzeum új épülete környékén feltárt Mátyás-korabeli romokat, a Buzogány-torony közelében levő török temetőt, így szabad­téri kiállítás is kiegészíti majd a történeti anyagot. A várostörténeti kiállítás előreláthatólag a jövő évben nyílik meg a közönség számá­ra. Létesítését több évtizedes kutatómunka előzte meg. A szabadtéri kiállítás valószínű­leg korábban nyílik. Első ké­pünk: folynak a befejező mun­kálatok. A múzeum kertjében (második kép), a Romkertben szép szökőkút épült. „Zdrasztvujtye” — köszöntötte az uram. „Jó napot kívánok” — fogadta a kapitány. „Segí­tenének nekünk, szállást ta­lálni?” Az öosém kapott előbb észbe, ö felelt: „Költözzék hozzánk, kapitány úr.” Együtt jöttek hazafelé. A kiskonyhában voltam, amikor megérkeztek. Elhülve hallgattam az ízes magyar szót, az orosz kapitány aj­kán. „Magyar vagyok én, né­ni, Pécsett születtem” — mo­solygott csodálkozásomon. Ezt a kisszobát ajánlottam fel né­kik, megköszönte. „Fűtsön be, kedves néni, ha van mivel, mert nagyon átfáztunk” — kérte. Szegény uram, még az útcút is összejárta egy kis hulladékért, tűzrevalónak. Én meg addig kérdésekkel ostromoltam. Nagyon fáradt­nak látszott, de szívesen felel- getett. Még a térképén is megmutatta, hol tart a front Újságokat vett elő, s lefordítot­ta. „Kiverjük őket Magyar- országról is; meglátja, hama­rosan vége lesz” — biztatott. Annyi rettegés, nélkülözés után jó volt hallani. Aztán engem kérdezett: van-e csa­ládom? Egy fiam, mondtam, a fronton. Azt sem tudom él-e, régóta nem írt. Elmond­tam, hogy jogot végzett, Pé­csett doktorált. Egy fizetés­ből taníttattuk, kesérvesen. Százhatvan pengőt keresett havonta az uram, s volt olyan tankönyv, ami háromszázba került. A kapitány átölelte a vállamat, s azt mondta: „Ne sírjon, néni, ha él a fia, én megkerestetem, s hazasegítem. Biztosan fogságban van, azért nem ír.” Valternak hívták a társát, egy szót sem értett ma­gyarul, s nem tudta, miért sí­rok, meg nevetek egyszerre. Kapitány úr, — mondtam. Maga olyan jó hozzám. Há­rom tyúkom maradt, abból egyet holnap levágok. Olyan húslevest főzök maguknak, hogy amíg él, megemlegeti. Este jött a parancs... ölébe ejtett kézzel hallgat egy kicsit. ... Hát nem sokáig élt sze­gény. Késő este megverték az ablakot. Két katona ke­reste. Parancsot hoztak neki, s a kapitány azonnal öltöz­ködni kezdett. Hová megy, ilyen későn fiam? —■ így sza­ladt ki a számon, hogy fiam, s láttam, jól esett neki. „Dol­gom van, néni, de éjjel egy­Elkészült ä Budapesti Történeti Múzeum új épülete A budai Várpalota déli szárnyában kap új otthont a Budapesti Történeti Múzeum. Az évszázados épületrészek újjáépítése a napokban befe­jeződik. A termek többsége vörösmárvány padlózatú. A műszaki átvétel után megkez-

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents