Pest Megyei Hírlap, 1967. április (11. évfolyam, 77-101. szám)
1967-04-25 / 96. szám
A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA Fókusszal a „kis krokodilusra A békahalászatról jí XI. ÉVFOLYAM, 95. SZÁM 1967. ÁPRILIS 25., KEDD Tizenhat új szocialista brigád Hat ezüst-, tizenöt bronzérem Alig ért még az óramutató a tizenegyre. A konzervgyár portája előtt gyűrűben az emberek. Székelyhídi József gondnok hóna alatt papírba burkolva két tábla. A jelenlevők szurkolása közben csavarhúzóval sértetlenül veszik le a régi cégtáblát, hogy új kerüljön a helyére. Fekete alapon arany betűk „A Szocialista Munka Vállalata”. A * szakszervezeti bizottságon azt is elmondják, hogy a gyár megkapta a Minisztertanács és a SZOT vörös vándorzászlóját a kongresszusi oklevéllel együtt. Bekő Dezső gazdasági igazgató közben telefonon az Arany János nevét viselő szocialista brigádok után érdeklődik. Megkérdezem Tarjányi Aladárt, a szak- szervezeti bizottság munkatársát, — Hány szocialista brigád alakult az idén? — A válasszal megvárjuk a telefonbeszélgetés végét. — Nyolc Arany-brigádja van a gyárnak — szól a válasz a telefonnál. — A legidősebb Ben de Piroskáé, a legfiatalabb Kocsis Istvánnéé, a dobozüzemben. Ez márciusban alakult, meg, és Arany János születésének 150. évfordulója tiszteletére vette fel a költő nevét. Ök vittek koszorút a költő szobrához. — Hát ezt is elintéztük — mondja Tarjányi Aladár. — Hány brigád versenyezik az idén? — Jelenleg száztizenkilenc szocialista címért küzdő brigádja van a gyárnak, és ezekben ezertizenegyen dolgoznak. — Az elmúlt évet százhárom brigád zárta jó eredménnyel, tehát az idén tizenhat új brigád alakult, hogy együtt dolgozzék két évig a szocialista brigád cím bronzfokozatáért. — Az idén hányán kapják meg az elmúlt évek jó munkájáért a fokozatot? — Arról beszélek, ami már biztos. Az ÉDOSZ elnöksége tizenöt brigádnak ítélte oda a bronzérmet, és hatnak az ezüstöt. Ezüstérmet kapott: Várkonyi László (raktár), Mecsker Györgyné (raktár), Erdődi Balázsné (raktár), Varga László (konzerv II), Horváth Dénesné (konzerv III), Szőke Jánosáé (konzerv VI) brigádja. Bronzérmet kapott: Bodó Ferencné (konzerv IV), Horváth Istvánné (konzerv I), Csonka Antalné (konzerv I), Radics Sándomé (konzerv IV), Ferkő Mihályné (raktár), Balogh Jánosné (raktár), Varga Ferencné (konzerv V), Szemők Ferencné (konzerv VI), és a II. telepről Pécs BaláZsná, Kiss Pál- né, N. Kiss Kálmánná, Dezső Balázsné, Gonda Imréné, B. Tóth József né, és Kőházi Ferenc brigádja. Agronómus lesz Letelik a gyakorlat Hegedűs Dezső mezőgazdasági technikumot végzett, most egyéves gyakorlatát tölti a Hunyadi Termelőszövetkezetben. Gyakorlati éve az idén letelik. Ha a vezetőség úgy határoz, szívesen maradna a Hunyadi Termelőszövetkezetben. Megismerte a területet, az embereket is megszerette. — Mivel foglalkozik a gyakorlati idő alatt? — kérdem. — Minden mezőgazdasági munkában segédkezem, de emellett konkrét feladatokat is sikerrel megoldok, ha rám bízzák. — Továbbképzésre is gondol? — A növénytermesztési és a szőlészeti-borászati felső fokú technikumot szeretném elvégezni. A kettőt egyszerre. — Jó erőben van. Sportol? — Igen, ha ráérek még lovagolok is néha az állami méntelepen. De a legnagyobb sportom most a KRESZ megtanulása, mert ha meglesz a jogosítvány, egy jó motort veszek. Szabadságom alatt bejárom a baráti országok állami gazdaságait latokért. ta pasztafehér Hagyományos felvonulás május 1-én Reméljük, az időjárás is kedvez és ragyogó napsütésben ünnepük városunk lakói május 1-ét. Az ünnepség formája hagyományos. Fél 10-kor zene köszönti a város lakóit, 10 órakor az úttörő-díszszázad vezetésével megkezdődik a színpompás felvonulás. Az élen most is a konzervgyár halad. Utána a ládagyár, amely tizedszer lett élüzem. Az Abonyi út kanyarödójá- nál felállított dísztribünön mintegy ötszáz kiváló dolgozó köszönti a felvonulókat. Az ünnepi beszédet Pullai Árpád, az MSZMP Központi Bizottságának titkára mondja. Délután vidám vetélkedők, sportesemények zárják a napot. Nyugdíjastalálkozó A konzervgyár vezetősége találkozóra hívta össze május 6-án műszaki klubjukba a gyár nyugdíjasait. Programjukban az üdvözlésen túl rövid műsor, uzsonna szerepel. Érdekessége a találkozónak, hogy három saját filmjüket vetítik le a vendégeknek. Az első film az 1966-ban nyugdíjba lépőket örökítette meg, a tavalyi május 1-i felvonulás lesz a következő film, majd az üzem rekonstrukciójáról kapnak ízelítőt a nyugdíjasok. Április végén megkezdődik a békahalászat. Hosszabb a szezonja, mint a csigának. Csak júniusban és augusztusban nem lehet békázni. — Aki békahalásznak jelentkezik, területi halászati engedélyt kell beszereznie a budapesti halászati felügyelőségen Kovács Ivántól. Azon a területen, ahol békázni akar, a felvásárlótól kap oktatást a „mesterség” fortélyairól. Utána megkezdődhet a munka — mondja Schüssler Miklós csiga- és békafelvásárló. — Hogyan vadásznak békára? — Hasonlít a krokodilvadászathoz. Este csónakra ülünk, vagy felhúzzuk a gumicsizmákat, ha sekély a víz és belegázolunk, ha szükséges. A fókuszra állított és friss elemmel töltött nagyobb erejű zseblámpával végigpásztázzuk a partokat. Éjjel a béka a partokon pihen. Ha belekerül a féiy bűvkörébe, megdermed, nem tud menekülni. Már csak fel kell markolni. Ügyes halászok Szeged környékén este hét órától tizenegyig 15—20 kiló békát is összefognak. Tavaly egy ügyes emberünk rövid idő alatt öt mázsa békát szállított be hozzánk és több ezer forintot kapott érte. Ez az éjjeli békászat nyáron nagyon kedvelt foglalkozás. Vannak, akiknek könnyen szenvedélyévé válik. És, úgy látszik, megéri a fáradságot! — Pest környékén horoggal is fogdossák a kecskebékát. — Magáncélra úgy is lehet, mert buta állat a béka, a horogra sűrűbben ráharap, mint a hal. Aki szereti ezt az ínyenceknek, gyomorbajosoknak való drága csemegét, könnyűszerrel megszerezheti nappal is egy jó horgászbottal. De az így kifogott békákat szállításra átvenni nem lehet, mert sérültek, véreznek, elpusztulnak. (fehér) SPORT £,» no i n úííá s Sok gól — szép győzelmek Nagykőrösi Kinizsi—Szigetújfalu 4:0. Vasárnap a Kinizsi a hazai pályán játszott és jó játékkal szép győzelmet aratott. A legérdekesebb az első csapat játéka volt. A vizes, csúszós talajú pályán az első csapat a következő összeállításban játszott: Gömöri — Vass, Szomo- lányi, Baranyai — Csikós II, Pécsi — Klenovics, Lányi, Tor- nyi, Józsa, Decsi. A hazai együttes játszott fölényben, több jó helyzet is volt, de a csatárok nem tudtak gólt lőni, 0:0-ás állásnál Gömöri nagyszerűen védett egy Munka a kertészetben így is lehet De lehetne még ennél is jobban „Elnézést kérünk, leltározunk” — mondja egy fehér táblára írt fekete szöveg a divat-, kötött-, rövidáru- bolt bejáratánál. Már elég régen elszoktunk az ilyen kedves, udvarias hangtól, talán azért tűnik fel és azért esik olyan jól, hogy végre ismét találkozunk vele. Eddig ahány üzletben a leltározás miatt szünetelt az árusítás, a vásárlókat a lezárt boltajtótól egyetlen kurta és rideg szó tanácsolta el: „Leltározunk!”. Vagy csak ennyi: „Leltározás!” Itt most kedvesen, sajnálkozva elnézést kérnek, amiért nem szolgálhatnak ki. Ha az első pillanatban bosszankodik is a vevő, hogy hiábavalónak bizonyult az útja a lezárt boltig, az udvarias szöveg rögtön elfújja a bnrz- szankodását. Még alaposabEzúton mondunk hálás köszönetét rokonainilcnak, jó ismerőseinknek, jó szomszédainknak, akik szeretett jó feleségem, édesanyánk: Szűcs Dénesné elhunyta alkalmából részvétükkel bánatunkban osztoztak, a temetésén megjelentek, sírjára koszorút, virágot helyeztek. Szűcs Dénes és családja. ban elfújná, ha néhány szóval kiegészítenék, ha röviden útba igazítanák, hogy addig is, amíg a leltározás tart, hol vásárolhatja meg azt, amiért idefáradt? Legközelebb talán már ez is helyet kap a fehér táblán. (mitru) Foto: Gábor Köszönetnyilvánítás. Köszönetét mondunk mindazon rokonoknak. ismerősöknek, jó szomszé daluknak, akik felelthemtlen 16 feleségem, édesanyánk, nagyanyánk Hegedűs Györgyné gzéntpéteri Mária temetésén "résztvettek. sirjára koszorút, virágot helyeztek és nagy fájdalmunkban osztoztak. Gyászoló család. Száznegyvenhárman érettségiznek az idén az Arany János Gimnáziumban. Az öt negyedik osztályból nyolcvanegyen jelentkeztek egyetemre, főiskolára és felsőfokú technikumokba. Agrártudományi Egyetemre és mezőgazdasági felsőfokú technikumba tizen. Kilencen gépipari technikumba, huszonhatan tanárképző egyetemekre és főiskolákra, ti- zenketten orvostudományi egyetemre adták be felvételi kérelmüket. A kora reggeli napsütés már egy csoport fiút talál az udvaron. Edzenek. Az igazgató őket nézi, onnan hívom el rövid beszélgetésre arról, hogy reális ez a jelentkezési arány, van-e változás a korábbi évekhez képest és melyek a divatos pályák az idén. — Az idei jelentkezések jellegét meghatározza, hogy 1967-ben első alkalommal érettségiznek tagozatos osztályok hallgatói Az öt osztályból egy matematika—fizika, egy pedig angol—orosz szakos osztály. A két osztály REÁLIS TERVEKKEL Kutatófizikusok — katonatisztek — tanárok lesznek a gimnazistákból tanulóinak emelt óraszámmal tanítjuk ezeket a tantárgyakat. Amíg a korábbi években a tanári pályára jelentkezők nagy része humán szakra adta be pályázatát, az idén a reálszak iránt nagyobb az érdeklődés. — A tagozatos osztályokból jelentkeztek kutató fizikusnak, matematikusnak is, és hogy ez nem irreális, bizonyítja. hogy az elmúlt évben tizet vettek fel az egyetemre, tőlünk hárman jelentkeztek, és közülük kettőt előfelvételivel felvettek. — Megszűnt a szakmadivat. Orvostudományi Egyetemre tizenketten jelentkeztek. A száznegyvenhármas létszámhoz viszonyítva ez reális arány. Valamennyi jóeszű gyerek, bizonyos, hogy megállják helyüket az egyetemen is. A nyelvszakos osztályokból többen jelentkeztek nyelvtanári pályára, a Közgazdasági Egyetem nemzetközi ismeretek szakára és idegen nyelvű levelezőnek. A szakosított nyelvi osztály tanulói ugyanis heti hat órában foglalkoznak a nyelvvel. A három általános osztályban gyengébbek az eredmények. Az osztályfőnökök igen tapintatosan meggyőzték őket, hogy tanulmányi eredményük alapján sok reményük nem lehet az egyetemi, főiskolai felvételre. így aztán közülük többen jelentkeztek felsőfokú technikumba, többen tanulnak szakmát. A lányok egy része ápolónő, KÖJÁL-ellenőr, asszisztensnő lesz. Csak a leány-kollégiumból nyolcán jelentkeztek egészségügyi pályára. Nagyon örülünk annak, hogy a gyerekek önként jelentkeztek mezőgazdasági felsőfokú technikumba, agrár- egyetemekre. Főleg a paraszti származásúak. Korábban szinte kötéllel sem lehetett volna ide irányítani őket. Ügy vélem, ebben szerepe van a termelőszövetkezetek javuló munkájának is. — Az arányváltozást egészségesnek tartom, azt hiszem, hogy nincs eltérés a népgazdaság és a gyerekek egyéni érdeke között. Összhangban vannak a vágyak a lehetőségekkel. Megszűnt a harc az íróasztalért. Három-négy kevésbé önálló gyerek vár csak íróasztalra. — öt fiúnk jelentkezett- katonatiszti iskolára. Rangja lett a katonai pályának, amiben szeredé lehet annak is, hogy a katonai diplomával együtt tanári vagy műszaki képzettséghez jutnak a fiatalok. Summázva a tényeket, az arány jónak látszik, az elképzelések reálisaknak. így látja Rózsás László igazgató. (b. h.) veszélyes helyzetben. A kőrö- si fölény a 38. percben ért góllá Klenovics jó lövése nyomán. A szigetújfalui védelem a gól után zavarba jött és a 48. percben öngólt vétettek. A második félidőben a kétgólos vezetés tudatában magabiztosan játszott a Kinizsi, az 55, és a 75. percben lőtt gólokkal bebiztosította a győzelmet. Sportszerű, jó mérkőzésen, a talajhoz jól alkalmazkodva, biztosan nyert a körösi csapat, Gömöri jól beleélte magát a játékba és nagyszerűen, biztosan védett. Vass tartja a jó formáját. Szomolányi sallangmentesen, nagyon biztosan, jól játszott. Baranyai jól segítette társait. A két fedezet jól látta el feladatót és a pálya középső harmadát is tudták uralni, így jól támogatták a támadásokat. Klenovics magabiztos mozgásán látszik, hogy kezdi visszanyerni önbizalmát, gólja is bizonyítja. Lányin és Tornyin meglátszik, hogy kevés edzőmérkőzésen vesznek részt. Józsa épitőmun- kája most is hasznosnak bizonyult. Decsi rutinja és lendülete mindig veszélyes az ellenfél kapujára. A játékvezető hibátlanul vezette a sportszerű mérkőzést. Szerdán idegen ellenfél nem lesz, az első és második csapat játszik egymás ellen. Nagykőrösi Kinizsi ifi—Szigetújfalui ifi 6:0. Kinizsi ifi: Vilcsák II — Hupka, Balogh, Tóth — Hegedűs, Farkas — Szabó, Manger, György, Lengyel, Tolnai. A körösi ifik javuló játékkal biztosan nyertek. A fedezetpár és Lengyel játéka dicsérhető. Góllövők: Lengyel 3, Hegedűs 2, (egyet 11-esből) és György. P. S. MIT UTUNK MA A MOZIBAN? A méltatlan öreg hölgy. Bertolt Brecht novellájának szélesvásznú francia film- változata. Főszereplő: Sylee, Korhatár nélkül megnézhető. Kísérőműsor: Magyar híradó. 4. sz. Ifjúsági híradó. Előadás kezdete: 5 és fél t órakor. ANYAKÖNYVI HÍREK Született: Tanács Lajos és Ober- frank Anna: Anita, Hajdú László és Horváth Mária: Mária, Tóth László és Horváth Mária: Mária* Dénes István és Vladár Irén: Erika, Szigetvári Lajos és Bózsik Ilona: Lajos, Pelbárt Nagy Balázs és Pécs Éva: Éva, Kósa László és Nagy Mária: László nevű gyermeke. Házasságot kötött: Rákosi Lajos és Bot Anna, Sági Dénes és Hupka Terézia, Hagymási Sándor és Godány Terézia. Meghalt: Táncos Zoltán (HeTr meczi u. 8.), Halmi Károlyné Dem- jén Zsuzsánna (Ady Endre u. 12.), Szívós Ambrusné Pesti Terézia (Szolnoki u. 33.), Cseh Sándorné Péczeli-Szabó Terézia (Csipvári u. 18.), Tóth László (Encsi u. 9.). f