Pest Megyei Hírlap, 1967. április (11. évfolyam, 77-101. szám)
1967-04-19 / 91. szám
1997. ÁPRILIS 19., SZERDA "Wá'rlflP Olajkályha huzatszabályozó Jelenleg százezer olaj kályhát használnak hazánkban, s az idén további 45 ezer talál gazdára Minőségük kifogástalan, mégis sok a panasz, hogy drága velük a fűtés. A szakemberek szerint a rossz hatásfok oka az, hogy a kéményebben sokszorosan nagyobb a huzat, mint amekkora szükséges. A Pest megyei Iparcikk Kiskereskedelmi Vállalat kiért berendezkedett huzatszabályozók gyártására. S őszre valószínűleg a szükséges mennyiséget a fogyasztók rendelkezésére tudja bocsátaítélet a volt zuglói nyilas pártszolgálatosok bűnügyében Több hónapig tartó tárgyalás után kedden a Fővárosi Bíróság ítéletet hirdetett Kröszl Vilmos és tizennyolc bűntársa ügyében. A bíróság háborús és népellenes bűntett miatt Kröszl Vilmos, volt nyilas kerületvezetőt, Német Lajos volt nyilas kerületi fegyveres pártszolgálat vezetőt és Sándor Alajos volt nyilas fő kerületi összekötőt halálbüntetésre. Bükkös György, Hollay József, Szőke Antal, Baráth Kálmán, Kálmán László, Erős János, Füredi Pál vádlottakat 15—15 évi, Krauth Józsefet tizennégy évi, Kovács Jánost és Kovács Istvánt 13—13 évi, Mészáros Lászlót 12 évi, Hernádi Jenőt Felfedezés Budapest mellett: A soroksári Duna-ág Védelmet a fáknak — Menetrendet a vízisportnak (Tudósítónktól) Néhány évvel ezelőtt arról írtunk, hogy a szép tájakban bővelkedő, üdülésre és pihenésre kiválóan alkalmas soroksári Duna-ágat hétvégi üdülőhellyé — Budapest strandjává kellene fejleszteni. Abban az időben a 6000 rendszeresen lejáró horgászón, meg a környék lakóin kívül, ritkán láttunk kirándulót a vízen. Ma már szombat délután sátrak épülnek a vízparton és esténként kígyóinak a tábortüzek. Vasárnap reggel megindul a motorcsónakok hada, a horgászok nem kis mérgére. Esténként megtelnek a vízparti vendéglők és éttermek, hogy ott másfajta szórakozáshoz jussanak a kirándulók, mint amit a víz tud nyújtani. Halászlét!, az,.i«edro.énv- telen horgászoknak, egy kis zetiét a fiataloknak, néhány korsó hideg sört a szomjazó embereknek. A budapestiek és a Kis-Duna környékiek felfedezték a soroksári ágat, ahol kellemes pihenést, jó hétvégi kikapcsolódást találnak. Még tökéletesebb volna azonban a pihenés, ha több vendéglő, camping, vasárnap is nyitvatartó élelmiszer-, zöldség- és gyümölcsbolt állna a kirándulók rendelkezésére, hogy ne kelljen a két napra szükséges élelmet, meg teljes felszerelést magukkal cipelniük. Az illetékeseknek szigorúbb intézkedéseket kellene hozniuk az engedély nélküli fa- kivágók és építkezők ellen. A vizparti fakivágások és árkörnyezetbe nem illő épületek megbontják a táj összhangját és rontják szépségét. Azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a Duna-ág elsősorban horgászvíz. Ha a motorcsónakok és a vízisportolók közlekedését nem szabályozzák, a nyolcezer horgászból rövid időn belül csak hírmondó marad, vagy megszöknek, vagy bizonytalan kimenetelű háború kezdődik. Horváth László GYULA BÁNK BÁN Negyedik alkalommal nyitja meg kapuit július 1-én a gyulai Várszínház. Katona József „Bánk bán” című drámáját adják elő, amelynek címszerepét Bessenyei Ferenc kétszeres Kossuth-díjas érdemes művész alaláhec. Melinda szerepét Béres Ilona játssza. Elégették a kerekeket Visszaesőként, társtettesként elkövetett rongálásban és lopásban mondotta ki bűnösnek a Pestvidéki Járásbíróság tegnapi tárgyalásán Kanalas Gusztáv és Csurál József alkalmi munkásokat, érdi lakosokat. Tavaly októberben a két fiatalember elhatározta, hogy bosszút áll egy súlyos sérelemért a szomszéd családon. A családfő lovakocsiját baltával megrongálták, illetve a kocsi kerekeit elégették. Ezután behatoltak a lakásba, ahonnan különböző ágyneműket vittek magukkal, valamint tíz méter ruhaanyagot, amelyet Budapesten értékesítettek. A járásbíróság Kanalas Gusztávot tizhónapi, Csurál Józsefet egyévi szabadság- vesztésre ítélte: Karóval fejbevágta apósát Két hét múlva meghalt a kórházban A Budai Járási Rendőrkapitányság halált okozó súlyos testi sértés miatt eljárást indított Horváth János 24 éves büntetett előéletű pilisvörös- vári lakos ellen. Horváth április 2-án lakása udvarán szóváltás közben egy karóval fejbevágta apósát, az 56 éves Fát Mátyás segédmunkást, aki súlyosan megsérült. A körzeti orvos a sérültet további szakorvosi vizsgálatra utalta, Fát azonban nem ment el oda, sérülését otthon gyógyítgatta. Április 7-én állapota súlyosra fordult, ekkor kórházba szállították, ahol 15-én meghalt. A vizsgálat megállapította, hogy Fát halálát a 2-án kapott sérülés okozta. A rendőrség Horváth Jánost előzetes letartóztatásba helyezte, s ügyében a vizsgálatot tovább folytatja. Autóját, motorkerékpárját GYORSAN. JOU SZERELI. JAVÍTJA A #5^ Gödöllői járási Javító- Szolgáltató KTSZ. Gödöllő, Szabadság i>. 23. Telefon: 498 — 499 | tizenegy évi, Krauth Gyulát j és Baráth Jánost tíz-tíz évi, I Pataki Ferencet és Monostori I (Mihalik) Gyulát nyolc-nyolc évi szabadságvesztésre ítélte. I A bíróság mellékbüntetésül I vagyonelkobzást és a közügyek gyakorlásától való eltiltást is kimondott A terjedelmes bizonyítási eljárás eredménye alapján megállapított tényállás szerint a vádlottak 1944. október 16-tól 1945. január 10-ig részt I vettek emberek kivégzésében, I megkinzásában és kifosztásában. A büntetés kiszabásánál a bíróság súlyosbító körülményként értékelte a bűntettek elkövetésében megnyilvánult kegyetlenséget, az áldozatok nagv számát, az elkövetett rablásokat és fosztogatásokat, viszont figyelembe vette a vádlottak egy részénél feltáró jellegű, őszinte beismerésüket. Mivel a tárgyaláson adatok merültek fel arra, hogy 1944. december 25-ig a terrorcselekményeket parancsaival és tevékeny részvételével Szelepcsé- nyi László, a zuglói pártház jelenleg szökésben levő, külföldön tartózkodó volt parancsnoka irányította, a bíróság az ítélet jogerőre emelkedése után az ügy iratait megküldi az ügyészségnek, hogy Szelepcsényi László ellen a nyomozást megindíthassa. Az ítélet nem jogerős. nmnap 1967. április 19., szerda, Emma napja. A nap kél: 4.49, nyugszik: 16.38 órakor. A hold nyugszik: 2.52, kél: UJ>5 órakor. Var ható időjárás Felhőátvonulások, többfelé futó eső. élénk, helyenként átmenetileg erős északnyugati szél. A hőmérséklet csökken. A legmagasabb nappali hőmérséklet 9—14 fok között. Színházépítő 120 EVE, 1047. április 15-én született Ferdinand Fellner osztrák építőművész, társával Hermann Helmer- rel korának legkiválóbb és leghíresebb színházépítője. Több, mint ötven színházépületet terveztek, építettek és rendeztek be, a korszak legfejlettebb színháztechnikai színvonalán. Heesen kívül a többi között Prágában, Brnoban, Fiúméban, Berlinben, Wiesbadenben, Augsburg- ban, Hamburgban, Karlovy Va- r j ban, Temesváron, Pozsonyban, Kolozsvárott és Nagyváradon építettek színházat. Az ő alkotásuk a szegedi és a tatai színház, a budapesti Népszínház (a nemrég lebontott Nemzeti Színház), továbbá a Vígszínház és a Fővárosi Operettszínház épülete is. — Piliscsabán május 7-én tartják a békehónap budai járási megnyitóját. Délelőtt tíz órakor a szovjet emlékműnél Nagy Miklós ország- gyűlési képviselő, a megyei tanács vb-elnökhelyettese mond beszédet. Az emlékmű megkoszorúzása után a munkásőrség, a rendőrség és a katonai egységek tisztelgő díszmenetet tartanak. — -A költészet napja alkalmából pénteken délután 17 órakor nyitják meg Váe- hartyánban az új községi könyvtárat. OPW — Pesten Tegnap délelőtt külföldi vasuuus szaktekintélyeit többnyire miniszterhelyettesek találkoztak a Geliert Szálló kischan izmus és ennek hatása a közös kocsipark üzemeltetésére, s a legmodernebb módszerek alkalmazása a forgalomtermében. Itt kezdték meg ban. Egyre inkább gépek, kitöbbnapos értekezletüket Té--'j bernetikus berendezések, tech- májuk: a szocialista országok ; nikai és tudományos újdon- közős vagonparsjának haszao- \ ságok váltják fel a régi meg- sitása. Az OPW azg jelenti, oldásokat é.s így az eddiginél hogy az így megjelölt tenarva-' \~7tSsznosabban -és- nagyobb tél- gonok egy másht külföldi or- j jesítménnyel üzemeltetik a szágba érve részt vesznek az ottani szállításban is. Korábban az ilyen kocsikat kirakás után azonnal visszairányították indulási pontjukra. Rengeteg üres járattól szabadította meg a közös vagonpark felállítása a résztvevő államokat. Így mondhatta el: tegnap Lindner József MÁV vezérigazgató-helyettes, a kilencedik tanácsülés elnöke, hogy az elmúlt esztendőben országaink között 3000 üres kocsival kevesebbet kellett mozgatni vasúti pályákon. Ezzel szemben több mint mds- félezer kocsival növekedett a közös forgalomban résztvevő hasznosan vontatott, tehát szállító vagonok mennyisége. A megbeszélés témaköreihez tartozik az új gazdasági meházi és közös kocsiparkot. A megbeszélés érdekességeiről a hét végén tájékoztatják az újságírókat. t gy. — Az egyének, a kollektívák szerepe a gazdasági reformban, a vállalatok eredményében, címmel tart előadást ma Vácott, a városi tanács dísztermében dr. Beré- nyi József, a Közgazdaságtudományi Intézet munkatársa. — Kilenc éve alakult a ceglédi postagalamb sportegyesület. Az egyesületnek jelenleg 27 tenyésztője van. A kétévenként sorrakerülő galambolimpián, tavaly ceglédi versenyző is indult. — Nagykőrösön június elseje és december 31-e között 420 gázigénylő gáztűzhelyét kapcsolják be. — Az 1000 éves Lengyel- országról tartanak előadást csütörtökön este a tököli művelődési ház ifjúsági klubjában. Mi lesz a hajómalommal ? N ápoltig lestük az újságokat, mikor emelik ki az iszap- tengerből a ráckevei vizimai- mot. íme ez is csak három napig volt szenzáció. Ma mái senkinek sem Jut eszébe, mi lesz a sorsa e közép-európai ritkaságnak. Rendbehozzák? Kiállítják? Működtetik is? . .. Ilyen kérdéscsokor forgott a fejeanben, mikor a telefonkagylót felemeltem. — Oroszágos Műemlék Felügyelőség? Restaurálják már a vízimalmot? — Még nem, bár egy időé hajóácsmester ápoigatja odalenn, de tényleges javításról nincs szó. — Mi az oka? — Még nem érdemes, jelenleg Ráckevén van, az Árpád Múzeum tulajdonaként. Amint megnyílik a szentendrei állandó szabadtéri kiállítás, rend.be- hozatjuk és ott a szárazföldön várja majd az érdeklődőket. — Működni is fog? — Nem. Sajnos elég rossz állapotban van a kiemelés óta. Ennél többet nem tudok mondani. Hát ennyi az egész, ami a hajómaiom sorsáról kiderült. HLaváts Gabriella Meghalt Vadnai László Vadnai László író 63 éves korában kedden délután Budapesten váratlanul elhunyt. A 20-as évek elején tűnt fel, mint kabaré író, a jellegzetes pesti llacsek és Sajó sorozat szerzője. 1938-ban Amerikába — Bővítik a sülysápi álló- emigrált és itt mint forgatómással szembeni önkiszolgá- könyvíró. televíziójátékok ló és ruházati boltot. — Humor az irodalomban, címmel Vácott, a Rádi úti munkásszálláson csütörtökön este vetélkedőt tartanak. — A dunakeszi József Attila Művelődési Otthon gyermekszínjátszói nagy lelkesedéssel készülnek Gajdár: Timur és csapata című 3 felvonásos színművének előadására. — A nagykátai járásban 4 év alatt 2 ezer magánlakás épült. szerzője dolgozott. Látogatóba jött haza Magyarországra és a főváros egyik szállodájában rosszul lett, a mentők kórházba szállították, segíteni azonban már nem tudtak rajta. Hungazin helyett Safrin Megszüntették a kukorica gyomírtószerének kedvezőtlen utóhatását A veszprémi Nehézvegyipari Kutató Intézet növényvédőszer osztályának munkatársai korszerűsítették a kukorica ismert védőszerét, a Hungazint. Ez a szer rendkívül hatásos, de kedvezőtlen tulajdonsága, A rádió és a televízió mai műsora KOSSUTH RADIO 8.22: Verbunkosok, népdalok. 9,4*1: Fogorvosi tanácsok. A fog- c* szájápolásról. Bartók; Scherzo zongorára és zeaaeaarra. !>.24: Mindennapi kenyerünk, Hegedűs András a/ocioiogu-s^ai beszélget Kerényi Mária. m.iO: Könnyűzene Prágából. 10.30; Dalok. íi.íh): iskola-rádió. 11.30; A Szabó család. 12.13: Tánczenei koktél. 13.03: Válaszolunk hallgatóinknak! 13.18: Zenekari muzsika. 14.06: A mester. Dezséay László műsora. 14.36: A debreceni II. nemzetközi korus- f osztóval felvételeiből XXI. rész. 15.13: Népszerű melódiák, népszerű eióadók. 13.4«; Rádióegyetem zenei tagozat. 16.37: Leopárd. Victor Reid jamaicai író regénye folytatásokban. 16.57: Hallgatóink figyelmébe! 17.15: Magyarországon először .. . Tamberg: Balettsziamó- nia. 17.34: A mezőgépgyártás és a KGST. 18.09: Nyilvános tánczenei hangverseny a rádió 32-es stúdiójából. 18.43: Holnap közvetítjük . .. Durkó: Magyar díszítőelemek című müvének bemutatója. 19.30: Esti pihenő — muzsikával. 20.25: Híres prímások muzsikálnak. 20.54: Gondolat. A rádió irodalmi lapja. 21.34: Lemezek közt válogatva . .. 22.10: Időszerű nemzetközi kérdések. 22.20: Sporthírek. 22.25: Beethoven goncionka-zoing'oraszorjiátái. L rés«. 23.17: yMagyar nóták. PETŐFI RADIO 10.00: Schubert—Berté: Három a kislány. 12.06: Zenekari muzsika. 12.47: Gazdaszemmel a nagyvilág me&őgazdaságáröl. 13.02: Könnyűzenei híradó. 13.32: Iskola rádió. 14.08: Horváth Tivadar énekei, a Dobsa együttes játszik. 14.25: Fogorvosi tanácsok. A fog- és szájápolásról. 14.30: Négy keringő: 1. Falusi percek. 14.50: A lipcsei rádió fuvószenekara játszik. 15.05: Balt os Géza táncdalaiból. 15.15: Szép magyar vers. Babits Mihály: Édes az otthon — Messze . . . mesz- sze — Sugár — Esti kérdés. 15.25: Mozart: Kis semmiségek — balettzene. 15.47: Os-váth Júlia operettdalokat énekel. 16.05: Mai témák, mai dalok. 16.13: Karl Denver negyedórája. 16.28: Tudnivalók egy házgyári lakásban. Pfeiffer Pál riportja. 16.38: Marezis Demeter énekel. 16.55: Hirdetőoszlop. 17.05: Donizetti: Lamermoori Lucia. 17.20: Fiatalokról — fiataloknak! 17.25: Délutáni frissítő. 18.05: Iskolarádió. 10.00: Puccini: Pillangó- kisasszony. Háromiel vonás os opera. 22.00: Tánczene. 22.30: Szemelvények a moldvai irodalomból. 22.56: Ugetőverseny-eredmények. URH 18.05: Tánczenei koktél. 18.50: Kamarazene. 10.35: Közvetítés a Zeneakadémiáról. A Szegedi Bartók Béla zenekar és a Zenebarátok kórusának hangversenye. Közben: Kb: 20.25: „A tett a legnagyobb vigasztalás*’. Bálint György írásaiból. Kb: 20.46: A hangversenyközvetítés folytatása. Kb: 21.35: Hangszerszólók. 22.00: A magyar rádió dzsesszversenye. 22.15 Törté- ne-lmi operákból. TELEVÍZIÓ 17.18: A mi őrsünk... 17.50: Hírek. 17.55: Tessék kérdezni, a nyelvész válaszol. Lőrincze Lajos műsora. 18.25: Hazai tükör. Aktuális jegyzet. 18.30: Randevú a klubban. Riportműsor. 18.00: Show-hivatal. A könnyűműfaj rivaldája. 19.50: Esti mese. 20.00: Tv-híradó. 20.20: Névtelen csillag. Magyarul beszélő román—francia film. (14 éven felülieknek). 21.40: A képzőművészet Liszt: Elfelejtett keringő — I., 2. , __ B rahms: A-dur keringő. 3. Chopin: története. Irányzatok a XX. század Asz-dur keringő Op. 69., 4. Csaj- i művészetében. 22.10í Tv-híradó. 2. kovszkij: Yalse sentimentale. 14.45: I kiadás. hogy túlságosan hosszú ideig tart az utóhatása. Ezért a vegyi kezelést követő évben nem vethetnek más fajta növényt, például búzát, a kukoricaföldbe. A kedvezőtlen utóhatás eltüntetése régóta foglalkoztatja a kutatókat. Abból indultak ki, hogy ha a Hungazin hatóanyagához, az aktinithez megfelelő arányban ként vegyítenek, akkor ezzel átalakítják molekulaszerkezetét. „Labilisabb” lesz a vegyület, hamarabb bomlik a földeken. Lényegében tehát a kénes kezeléssel eltüntették a gyomirtó korábbi rossz tulajdonságát. A korszerűsített növényvédőszert Satrinnak nevezték el és az eljárást — miután az új anyagot sikerrel próbálták ki — találmányként jelentették be. Az Észak-magyarországi Vegyiművekben próbaüzemet rendeztek be, ahol megalapozzák a Satrin nagyüzemi gyártástechnológiáját. — HÉV-korlátok Gödöllőn. Gödöllőn, a Szabadság úton a járdaépítés szükségessé tette a korlátok át* építését. A HÉV 500 méter hosszú, magasított csőkorlátot épített a gyalogosok testi épségének megóvása érder kében. A munka beféjezé- séhez közeledik. — Az 1968 és 1969-es esztendő a villamosítás esztendeje lesz Tápiósülyön. A külső területek házainak minden egyes helyiségbe bevezetik az áramot. — Százhalombattán a hegyről eső vagy hóolvadás esetén lezúduló víz elvezetésére átereszeket építenek. A múzsa és a költő — Istenien homlokon csókoltál, de nem lehetne valami készpénzt is? (Pásztor karikatúrája) Postabontás A MÁVAUT-tól, a MÁVAUT-ról Romvári Pál gyömrői lakos kéri levelében, hogy a nagy forgalomra váló tekintette] állítson be a MÁVAUT még egy kocsit a Monor—Gyömrő vonalon 14.30 és 17 óra között. A MÁVAUT-tól Nemere Zoltán forgalmi osztályvezető válaszolt: Kérését a jelenlegi kocsihelyzet mellett sajnos nem teljesíthetjük. A szóban forgó időben a monori kirendeltség valamennyi járati kocsija általában bérletjegyes dolgozókat szállít, ezért azokat nem vonhatjuk ki a forgalomból. Hogy az említett zsúfoltságon enyhítsünk, intézkedtünk, hogy a Monorról 17 órakor Gyömrő felé induló autóbuszok egyike pótkocsival közlekedjek.