Pest Megyei Hírlap, 1967. április (11. évfolyam, 77-101. szám)
1967-04-19 / 91. szám
1967. Április i9., szerda Hiányzott a partjelző — hiányzott a kapus Vecsésen hiába várták a kijelölt partjelzők egyikét: Kozma nem jelent meg. Szécsényi játékvezető ennek ellenére kitűnően látta el feladatát. A Vecsés—Csepel Autó rangadó sorsát eldöntő 11-es- ről Soóe Béla, a megyei labdarúgó-szövetség főtitkára így vélekedett: — Akik megfelelő látószögből figyelték a jelenetet, világosan láthatták, hogy a berohanó ,szígetszentmiklósi védő lába először Kalász lábát érte, így a büntető jogosságához nem férhet kétség. Igaz, Üllőn láttam Kalász egy-két „színészi” alakítását, vasárnapi esése azonban valódi volt. 12 dühös ember A mogyoródi pálya betiltása miatt Kerepesen került sor a Mogyoród—Püspökszilágy találkozóra. — Rendkívül megnehezítette működésemet, hogy Bánfai partjelző nem jelent meg — mondotta Hanfeld István a A BUDAI CSOPORTBAN HELYCSERE AZ ÉLEN A Dunakeszi Kinizsi, Túra és Ceglédbercel továbbra is vezet A területi labdar ú g<5-baj n olts ágban a 4. fordulót játszották, s a múlt heti éllovasok közül csupán Budakalász engedte át első helyét rosszabb gólaránya miatt. A me- Bőnyben csupán Ceglédbercel 100 százalékos. Budai csoport A fordulóban csak egy vendég- győzelem született. Biatorbágy elvesztette veretlenségét. Szigethalam nagy arányban nyert és felváltotta az élen Budakalászi. Tárnok-—Ráckeve 0:2, Sziget halom—Sóskút 4:1, Szentendrei IVlat- Jhiász—Délegyháza 5:0, Budakalász —-Biatorbágy 2:1, Szigetszentmár- ton—Szentendrei Építők 5:0, Di'ósd —Zsámbék 2:2, Halásztelek— Pomáz 2:1« Északi csoport A Dunakeszi Kinizsi pontot adott le Alsógódön, a Dunakeszi Vasutas győzelmével a 3. helyre zárkózott fel. Dunakeszi Vasutas—H. Esze Tamás SE 5:1, Fóti SE—Doniony l:l, Mogyoród—Püspökszilágy 3:1, Honvéd ÉTI—Verőce 5.*0, Szód— Szokoiya 4:1, Kisnémedi—Szob 0:3, Alsógöd—Dunakeszi Kinizsi 0:0. 1. D.-keszi K. 422— 8:26 2. Szob 4 2 2 — 11: 4 6 3. D.-keszi VSE 4 2 2 — 10: 4 6 4. Szód 4 3 — 1 11: 5 6 1. Szigeth. 2. B.-kalász 4 4 3 3 1 1 — 9: 4 8: 4 3. Sz.-mórton 4 2 1 1 9: 2 4. Halásztelek 4 2 1 1 6: 6 5. Ráckeve 4 2 1 1 11:12 6. Sz. Mathiász 4 2 — 2 11: 7 7. Zsámbék 4 1 2 1 10: 7 S. Bia 4 1 2 1 6: 5 9. Diósd 4 1 2 1 6: 6 10. Sóskút 4 2 — 2 8:10 11. Párnáz 4 1 1 2 9:10 12. Délegyháza 13. Sz. Építők 4 4 1 1 1 2 3 3:10 3:10 14. Tárnok 4 — — 4 3: 9 Közép csoport Túra mindkét pontot elhozta Tá- piósülyről, a többi találkozón hazai győzelem született. Maglód és Űri elszenvedte első vereségét. Farmos—Nagykáta 2:1, Tápió- sűly—Túra 0:4, H. Lórin ez SE— Maglód 2:1, Ecser—Hévizgyörk 2:1, Galgahévíz—Űri 2:1, Gyömrő— Szenlmártonkáta 2:0. 1. Túra 4 3 1 __ 9: 1 7 2. Maglód 4 2 1 1 7: 4 5 3. Galgahévíz 4 2 1 1 6: 5 5 4. I&aszeg 3 1 2 — 4: 3 4 5. Gyömrő 4 1 2 1 4: 4 4 6. Űri 4 1 2 1 4: 5 4 7. Ecser 4 1 2 1 2: 3 4 8. Farmos* 3 2 1 — 8: 5 3 9. Hévizgyörk 4 1 1 2 6: 6 3 10. H. Lőrincz SE 4 1 1 2 7:11 3 11. Nagykáta 3 1 — 2 3: 2 2 12. Tápiósüly 3 — 1 2 3: 8 1 13. Sz.-mártonk. 4 — 1 3 3: 9 1 5. H. ÉTI 6. Alsógöd 7. Fóti SE S. Domony 9. Kisnémedi 10. Mogyoród 11. P.-«zilágy 12. Szokoiya 13. H. Esze T. SE 4 — 1 14. Verőce 4 — l 2 1 1 8: 3 1 3 — 5: 3 1 3 — 7:6 2 11 2 3 3 3 3 3 2 — 1 — 1 — 1 — 5: 4 7: 5 6: 8 6:11 3: 9 1:12 1 1:13 1 ♦Farmostól két büntetőpont levonva. Déli csoport Négy döntetlen született. Ceglédbercel idegenben dia dalim asko- dott. D. Gyón első győzelmét aratta, Kakucs, első vereségét szenvedte el. Ocsa—Táborfalvi KSK 2:2, H. Kilián SE—Péteri 1:1, Nagykőrösi Építők—Kakycs ?:,0, Dánszentmik- lóá—Ceglédbercel 1:3, Albertirsa— Pilisi KSK 2:2, Üjhartyán— Ceglédi Építők 1:1, D. Gyón—Tápiószele 2:1. 1. C.-bércéi 4 4 __ __ 8: 1 2. öcsa 4 3 1 — 7: 3 3. Péteri 4 2 2 — 9: 5 4. Pilisi KSK 4 2 2 9: 6 5. Ceglédi Ép. 4 2 1 1 6: 5 6. Táborfalva 4 2 1 1 8: 7 7. Kakucs 4 1 2 1 4: 4 8. H. Kilián SE 4 1 1 2 8: 5 9. Tápiószele 4 1 1 2 8: 8 10. N. Építők 4 1 1 2 3: 7 11. Albertirsa 4 — 2 2 4: 8 D. Gyón 4 1 — 3 5:10 13. Dán szén tim. 4 — 1 3 3: 8 14. üjhartyán 4 — 1 3 2: 7 Ne hanyagolja el gépkocsiját! AUTÓÁPOLÁSI SZEREKET vásároljon az AUTÓ ÉS ALKATRÉSZKERESKEDELMI VALLALAT megyei fióküzleteiben BUDAPEST IX., Ráday u. 31. VI, Népköztársaság útja 28. Szolnok, Beloiannls u. 22. Shamponok, balzsamok, fényesitöszerek stb. nagy választékban Cellulózgyártó, papírgyártó üzemünkbe és térüzemi anyagmozgatáshoz férfi segédmunkásokat FELVESZÜNK Munkaidő átlag heti 42 óra, folyamatos munkarendben. (Minden hat munkában töltött nap után két nap szabadnap.) Ezen túlmenően vasútüzemi kocsirendezőt is keresünk felvételre Megfelelő keresti lehetőséget a munkakönyvi bejegyzéstől függően biztosítunk. Munkásszállásunk nincs. JELENTKEZÉS : Papíripari Vállalat Budapest XXI. (Csepel), Duna u. 42. Telefon: 279-^20/142 m. A kiváló szovjet ejtőernyősök folytatják világcsúcs kísérleteiket és legutóbb is nagyszerű eredményeket értek el Taskentben négy új férfi és három női világrekordot állítottak fel. PE.ST MEGYEI HÍRLAP a Magyar Szocialista Munkáspárt Pest megyei Bizottságé és a Pest megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: SUHA ANDOR Kiadja a Hírlapkiadó Vállalat Felelős kiadó: CSOLLANY FERENC Szerkesztőség: Budapest, VIII., Somogyi Béla u. 6. U. tm. Kiadóhivatal: Budapest, Vili., Blaha Lujza tér 1. Egész nap hívható központi telefon: M3—100, 142—»0 Gépíró szoba 10 órától 18 óráig 140—44* 18 órától 21 óráig 140—441 Titkárság: 131—24*. Egyéb számok: 111—162, 111—238 Előállítja: Szikra Lapnyomda Budapest. Index: 25 064 Terjeszti: Magyar Posta. Előfizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési dij 1 hónapra 12 forint. FELVESZ esztergályos, marós, villanyhegesztő szakmunkásokat. Térítéses vasútijegyet és szállást biztosítunk. Jelentkezés: levélben Budapest Vili., Vajda Péter u. 10. Munkaerőgazdálkodás mérkőzés bírája. — A játékosok figyelmeztetésem ellenére rendkívül keményen, helyenként durván játszottak. 12 püspökszilágyi szurkoló, köztük néhány an ittas állapotban a sértések özönét zúdította rám. A vendégek intézője, Szotfrid János is megbízatásához méltatlan magatartást tanúsított velem szemben. Különösen akkor, amikor a 73. percben Erdős nevű játékosát kiállítottam. A mérkőzés végén néhány sportszerűen gondolkodó püspökszilágyi játékos védőgyűrűjében érhettem az öltözőbe. Tíz percig tízen Nagy izgalom előzte meg a Szigetújfalu—Pécel találkozót. A hazai kapus felesége kisbabát várt, s férje bement hozzá a kórházba, azzal az ígérettel, hogy a találkozó kezdetéig megérkezik. Azonban hiába várták. Már tíz perce folyt a játék tíz emberre1, ekkor egy mezőnyjátékos állt be az újfalusi kapuba. Természetesen a lámpaláz rányomta bélyegét teljesítményére. Két potyagólt kapott, a harmadikat pedig kis szerencsével védhette volna. — Fekete — Ceglédiek Újpesten A Ceglédi Vasutas labdarúgói ma 15.30-kor az Újpesti Dózsával vívnak barátságos mérkőzést. A két együttes játékosai körében érthetőén nem a legrózsásabb a hangulat. A lila-fehéreknél azért, mert nem tudták megszakítani a Ferencváros győzelmi sorozatát, a ceglédiek pedig: még nem tudtak beiratkozni a győztesek sorába. Akárcsak a legutóbbi találkozókon. most is hiába volt nagy fölényben a Vasutas. Szünet után csak kiegyenlíteni tudta Papadimitriusz révén a Kecskeméti TE előnyét, s így l.T-es döntetlen született Cegléden. A ceglédiek így álltak fel: Hamza — Fekete, Oláh, Zátonyi, Csontos, Halmi, Papadimitriusz, Cseh, Csurgói, Liptai, Kábák. Szerdai sportműsor LABDARÚGÁS. Előkészületi mérkőzések: Szigetszent- miklósi Csepel Autó—Egyetértés (16), Vecsés—Maglód (16.30). Közgyűlés Zsámbékon A Zsámbéki Felsőfokú Mezőgazdasági Technikum sportköre ma délután fél ötkor tartja közgyűlését. Totófippjeink 1. Magyaro.—Jugoszlávia 2. Nyíregyh.—Egyetértés 1 x 1 1 x 1 1 X 1 X X 1 3. Székesf.—Szállítók 4. Űzd—Budafok 5. KISTEXT—Szóin. MÁV 6. KTE—Békéscsaba 7. Fűzfő—Z. Dózsa 3. Nagykanizsa—Dombóvár 1 9. Pápa—Pécsi VSK 1 10. Atalanta—Milan x 1 11. Brescia—Bologna x 1 12. Cagliari—Napoli 1 x 13. Mantova—Lanerossl 1 x Pótmérkőzések: 14. Máza—K. Kinizsi 1 X 15. Szombath.—MÁV DAC 1 x 1«. Szeg. VSE—Cégi. VSE 1 1. SZVSE 5 4 1 — 13: 6 • 2. Szóin. MÁV 5 2 3 — 8: 2 7 3. Szóin. MTE 5 3 1 1 11: 3 7 4. Budai Sp, 5 3 1 1 6: 3 7 5. Kecskemét 5 1 4 — 2: 1 6 6. Jászberény 5 2 1 2 8: 5 6 7. MGM. Debr. 5 1 4 — 8: 7 6 8. Pénzügyőr 5 3 — 2 7: 6 6 9. Martfű 5 2 1 2 7: 5 5 10. KISTEXT 5 1 3 1 5: 4 5 H. B.-csaba 5 2 1 2 6: 5 5 12. K. Goldb. 5 1 2 2 5: 7 4 13. K.-félegyh. 5 1 1 3 5:11 3 14. Cegléd 5 — 2 3 2: 8 2 15. Gyula 5 — 1 4 5:16 1 16. Mk.-háza 5 — 1 4 1:10 1 Kikapott a kétszeres világbajnok Csehszlovákia, C csoport: 1. Hétfőn a késő éjjeli órákban befejeződtek Csehszlovákiában az ötödik női kosárlabda világbajnokság selejtező küzdelmei. Jugoszlávia kosárlabda válogatottja nagy harcban győzött a kétszeres világbajnok Egyesült Államok ellen, így az amerikaiak nem kerültek a hatos döntőbe. A harmadik mérkőzésen is győzött a VB eddigi meglepetése, az NDK együttese. Eredmények: A csoport: 1. Szovjetunió, 2. Jugoszlávia, B csoport: 1. Dél-Korea, 2. Pillanatkép a vasárnapi (Egy bátor ember) Ma reggel meglátogattam a Költői Anna úti kórházban, bár még minden testrésze fáj, de legfájdalmasabb, ahogy elpanaszolta, hogy a Dózsa kikapott ... Pásztor Péter karikatúrája NDK, 2. Japán. A Keleti csoport további eredményei: Mezökováesháza—Szegedi VSE 0:1, Kiskunfélegyháza—Martfű 1:3, Szolnoki MÁV—Gyula 5:0, KISTEXT—Budai Spartacus 0:0, Jászberény—Szolnoki MTE 1:1, Békéscsaba—Pénzügyőr 0:1, MGM Debrecen—K. Goldberger 1:1. Országos Bányagépgyártó Vállalat Mélyfúró Berendezések Gyára Budapest, X., Fertő utca 8. azonnali belépéssel felvesz szerszám élező, vizsgázott darukeze- 16, és hegesztő szakmunkásokat. Munkásszálló van. Jelentkezés: a Munkaügyi Csoportnál. MOSZKVICS 407-es elsőkézből eladó. Cegléd, Zrínyi utca 38. szám. Felvételre keresünk 16 évet betöltött leányokat fonó és szövő átképzősnek 4 hónapi átképzési időre. Felvételhez 8 ált. isk. végzettség környéki lakás és bpesti vagy szükséges. Keresünk továbbá férfi segédmunkásokat 18 évtől. Érdeklődni és jelentkezni lehet: PAMUTNYONÖ- , IPARI VÁLLALAT Kelenföldi Textilgyár felvételi irodáján Bpest, XI., Budafoki út 111—113. Telefon: 258—900/215 mellék. Eladó a központban beköltözhető ház és egy modern márkás zongora. Nagykőrös, IV.. Bessenyei u. 1. Berva motorkerékpár eladó. Nagykőrös, IV., Bocskai u. 13. 200 négyszögöl egész évi heretermés eladó. Nagykőrös, IX., Balia G. utca 72. Beteg asszony mellé gondozót keresünk, azonnali felvétellel. Érdeklődni: este 6 órától, Nagykőrös, I., Jázmin u. 3. _________ L akatost, kovácsot és vontatóvezetőket felveszünk. Talajjavító, Szentendre, Római sánc utca 9. (volt gépállomás)._________ A MÁV Hídépítési Főnökség Bp. XIV.. Mexikói út 71. felvé' te^e keres budapesti, vidéki munkahelyeire vasúti hidak mázolására mázolókat, mázolási munkákban gyakorlott segédmunkásokat, valamint vizsgával rendelkező kishajó vezetőket. Bérezés teljesítmény szerint. Különél ési pótlékot, munkásszállást, MÁV. utazási kedvezményt családtagoknak is, biztosítunk. Jelentkezés személyesen,' vagy levél útján. ____________ S zarvashegvi autó- buszmegálló melletti üdülőtelepen, 709 négyszögöl te7ek azonnal eladó. Érdeklődni : Budapest, VIII.. Nénszínház utca 22. Gócza. Ponvva és hátizsák javítás- és ringlizés. Bükköspart 41. SZENTENDRE, ugyanott futball javítás is. Vállalat részére 3 szoba június 1-től szeptember 1-ig B. bogláron üresen, vagy bútorozva kiadó. Erdélyi Józsefné. Ba- latr^boglár U. 51. Vizsgával rendelkező rakodógépkezelőt FELVÉTELRE KERES az L sz. AKÖV 1. sz. üzemegységének ceglédi főnöksége. Jelentkezés: Cegléd, Külső-Körösi út 7. Segédmunkásokat, csatornatisztító segédmunkásokat és autószerelő szakmunkásokat felveszünk. Vidékieknek szállást biztosítunk havi iá Ft. térítésért. Jelentkezés: Fővárosi Talaj erőgazdálkodási és Értékesítési Vállalat. Budapest, V., Alpári Gyula u. 11. Munkaügyi Osztály. ÉM Beton elem gyártó Vállalat Szentendréi Betonáru gyára — váci telepére — több éves gyakorlattal rendelkező lakatos szakmunkásokat keres azonnali belépésre. Tanácsi igazolás szükséges. Felvétel személyes Jelentkezés esetén: Vác. Kisrét dűlő 1. (Fortegyár és váci kisállomás mellett.) Azonnali belépéssel felveszünk karbantartó kőművesek mellé férfi segédmunkásokat, továbbá 1 fő éjjeliőrt. Munkásszállást vállalatunk biztosítani nem tud. Jelentkezés: az Erdészeti Fa- és Vegyesipari Vállalat (volt Kocsigyár) munkaügyi osztályán, Szentendre — ízbég, Eötvös utca 1. sz. Adminisztratív munkakörben gyakorlattal rendelkező nődolgozót felvesz a Vecsési Háziipari Szövetkezet. Jelentkezés: főkönyvelőnél, Vecsés, Bajcsy- Zs. u. 62. Ipari tanulókat szerződtetünk 1967—68-as tanévre, előszerződéssel kőműves, ács, bádogos, vízszerelő, festő és villanyszerelő szakmákban. Jelentkezés: Iskolai jelentkezési lappal, személyesen vagy postán. Étkezést, ösztöndíjat, munkaruhát, biztosítunk. Budapesti lakás szükséges. Jelentkezés: Április 4. Magasépítő Ktsz. Bp„ vm„ Auróra u. 23 Munkaügyi Osztály Kiemelt budapesti állandó munkára, jó kereseti lehetőséggel kőműveseket, ácsokat. kubikusokat. — komplett brigádokat is —, kőművesipari tanuló oktatókat, kitűzőket.. festőket, vízgázszerelőket. asztalosokat.. vasbeton- szerelőket. villanyszerelőket. képkezelőket. valamint fé»*- fi- és nőt se^finvm- kiesünk fölvételre. Férfi eV <?7 állmát biztosijuk. Jo- ^entvezé.s: Bt>. VTTT. A t < it *>a Nyársapáti Haladás MG. TSZ. kertészete jó kereseti lehetőség mellett munkásokat alkalmaz. Vasútállomástól, búszmegálló- tól 5 perc. Fél ház eladó Nagy- Hunyadi . kőrös, II., Bástya u. 1L A Gödöllői Agrártudományi Egyetem azonnali belépéssel a Beruházási és Műszaki Osztályra általános vagy építészmérnököt beruházásaihoz, épiiletgépészmérnököt üzemvezetésre, építész vagy gépésztechnikust, fűtésszerelőket, villanyszerelőket keres. Budapestiek as Egyetem autóbuszán közlekedhetnek. Jelentkezés aa osztályvezetőnél. Szentendrei Beton- árugyár, azonnali belépésre felvesz férfi segédmunkásokat, beton elemgyártó munkakörbe. Üzemi étkezés és munkásszálas van. Tanácsi igazolás szükséges. Felvétel személyes jelentkezés esetén, a gyái egység Munkaügyi Osztályán, Szentendre, Dózsa György út 34. szám alatt lehet. Szentendrei Beton- árugyár — váci telepére — azonnali belépésre felvesz férfi segédmunkásokat, be- tog elemgyártási munkakörbe. Tanácsi igazolás szükséges. Üzemi étkezés és munkásszállás van. Felvétel személyes Jelentkezés esetén Vác Kisrét dűlő 1. szám alatt. (A Fortegyár és a váci kisállomás melett.) ______________ R ózsa töveket, nemzetközi újdonságaimból Kardvirághagymák. Díszcserjék, egres. rlbizlit szállítok postán Közüle- teknek is Kéri«* díjmentes árjegyzékemet Koller Károly dísznövény-kertészete Bp . IH.. Bécsi Ót 256 ________________ Ü vegesek Ktsz, Budapest. VIII., Baross u. 66—68. Telefon: 330—706. Épülő családi házának üvegezés! munkáit elvállaljuk. felmérjük és a kívánt határidőre soronkíyül elvégezzük. 1 m* 2 mm-es ablaküvegezés ára 37.60 Ft 4- 2% pótlék. Minden egyéb üvegfajtával is rendelkezünk és üvegezést vállalunk. A Pest-Nógrád megyei Húsipar! Vállalat Ceglédi gyára azonnali felvételre keres tmk részlegéhez vizsgázott hegesztő géplakatos Megvételre keresünk tíz, vagy tizenkét lapos fűrészgattert. Cím: Tsz. Hedrehely. Somogy megye.