Pest Megyei Hírlap, 1967. március (11. évfolyam, 51-76. szám)

1967-03-10 / 59. szám

rear hbcvki 'ZJiirlap 1967. MÁRCIUS 10., PÉNTEK Vietnami jelentés Csütörtökre virradó éjszaka a felszabadítási arcvonal egyik alakulata pusztító támadást hajtott végre a 4. amerikai gyalogoshadosztály 1. dandár­jának állásai ellen a dél-viet­nami Tuy Hoa városától 28 kilométernyiré északnyugatra. Az AFP francia hírügynök­ség jelentése szerint a közel négy órán át dúló harcban a partizánok gránátokkal és hordozható robbanó töltetek­kel rohamoztak. A Vörös folyó egész völgye fölött uralkodó kedvezőtlen időjárás ellenére az amerikai vadászbombázók bombatá­madásokat hajtottak végre az ebben a térségben lévő kü­lönféle célpontok ellen. Az AFP jelentése szerint az ame­rikai gépek folyami járműve­ket és teherautókat bombáz­tak. A B—52-es óriásbombázók az utóbbi 12 órában négyszer bombázták Dél-Vietnam föld­jét. Az amerikai parancsnok­ság közlése szerint a gépek részben a Junction City- és a Sam Houston hadművelete­ket támogatták, részben fje­dig igyekeztek elpusztítani a gerillák alagútrendszereit. Garrison „kiteríti kártyáit"... Egy New Orleans-i bíróság kötelezte Garrison körzeti ügyészt, hogy záros határidőn belül terjessze elő bizonyíté­kait a Kennedy elnök meg­gyilkolására szőtt összeeskü­vésről. Garrison korábban azt állította, hogy minden bizo­nyíték a kezében van. Az ügyész azonban mindeddig csupán egyetlen esetben indí­tott eljárást, Clay Shaw New Orleans-i üzletember ellen. A bíróság elutasította Shaw kérelmét, hogy hatálytalanít­sák az ellene indított eljárást. Az előzetes bírósági eljárás kedden indul meg Shaw ellen. Garrison azt ígéri, hogy min­den bizonyítékot a bíróság elé tár. Az ügyész egyébként nyo­mozást folytat Miamiiban és a Nevada államban lévő Los Vegas szórakozóhelyein, olyan személyek után, akik a me­rénylet napján Dallasban tar­tózkodtak. ÓPIUM A Schweizer Illustrierte című svájci polgári hetilap nemrég nagy cikket közölt a KNK berni nagykövetsé­gének tevékenységéről. A cikk elmondja, hogy Bern­ben működik a kínai titkos- szolgálat európai központ­ja, 1964 végén a berni kí­nai nagykövetségen 79 sze­mély dolgozott, amikor az ottani amerikai nagykő­búcsút a svájci fővárosnak, a Schweizer Illustrierte azt írja, hogy Pekingben vég­zett katonai akadémiát és a kínai titkosszolgálat ezrede­se volt. Amikor a svájci hatóságok a nagykövetség túlságosan magas létszámá­ra kértek magyarázatot, ő azt felelte: „Nagykövetsé­gem azt a feladatot kapta, hogy képezzen ki fiatal kí­vetségnek 42, a szovjet nai diplomatákat Közép- és nagykövetségnek 39 beosz- Nyugat-Európában”. tottja volt. 1965 júliusában, mint a svájci rendőrség kiderítet­te, a berni kínai nagykövet­ségen 18 Kína-barát oszt­rák kommunista részesült kiképzésben. Közülük ötöt továbbképzés céljából .kü­lönleges” tanfolyamokra Pekingbe küldtek. Valami­vel később a kínai nagy­követ fogadta az úgyneve­zett „Francia Marxista-­Leninista Kör” 6 tagját, el­látta őket nagyobb összeg­gel és propagandaanyag­gal. Azt a feladatot tűzték ki eléjük, hogy bontsák meg a Francia Kommunista Pártot és hozzanak létre a pártban egy „pekingi” szár­nyat. A svájci lap két példát is említ, amelyekből az tűnik ki, hogy a Kínai Népköz- társaság berni nagykövetsé­ge kapcsolatot tart a taj­vani titkosszolgálat embe­reivel. Ami pedig a kínai nagykövetség anyagi forrá­sait illeti, a svájci lap meg­jegyzi: „Nyugati körökben nem egészen alaptalanul feltételezik, hogy Peking az egész világra kiterjedő kém- és ügynökhálózatát titkos pénzforrásból, jelen­tős ópiummennyiségek el­adásából fedezi”. A Schweizer Illustrierte megjegyzi, hogy az európai kommunista pártok ellen irányuló kínai aknamunka A kínai nagykövetről, központja részben áttevő­aki 1965 végén mondott dött Brüsszelbe. Árvízveszély Firenze környékén Az esőzéstől megduzzadt Arno folyó Firenzétől mint­egy harminc kilométerre dél­re elsodort egy pontonhidat, egy másikat szétzúzott. Fenye­getően emelkedik a víz szint­je Firenzétől északnyugatra is. Firenzét, hír szerint, nem fe­nyegeti veszély. BECS Kodály-hangverseny A bécsi rádió zenekara a jövő héten nyilvános hang­versenyen adózik Kodály Zol­tán emlékének. A hangverse­nyen a Budavári Te Deum és a Psalmus Hungaricus szólal meg. ATHEN Bomba Athén központjának egyik utcájában, a Régészeti Múze­um közelében bomba robbant, egy fél napon belül a második. A robbanás betörte a környező házak néhány ablakát. A JUGOSZLÁV KORMÁNY ÜLÉSÉN megvitatták a jugo­szláv—albán viszony alakulá­sát is. MOSZKVA Podgomiß vátas&tási h&sséde Nyikolaj Podgornij, a Szov­jetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnöke csütörtö­kön választási beszédet mon­dott a moszkvai Nagy Szín­házban. Belpolitikai kérdésekkel fog­lalkozva, Podgornij kijelen­tette, a gazdasági reform a párt politikájának tengelye a gazdasági építés jelenlegi szakaszában. Az ipar, a mezőgazdaság fejlesztése, a tudományos-mű­szaki haladás számunkra so­hasem öncélú — folytatta Podgornij —, hanem a szoci­alista gazdaság fellendítésé­nek fő forrása. A párt nem rejti véka alá, hogy gyors előrehaladásunk közben akadnak még hiányos­ságok. Józan,1 tudományos mérle­gelés után megfelelő esz­közöket és utakat keres és talál a hiányosságok leküzdésére. A pártot az egész nép segíti. Podgornij ezután külpoli­tikái kérdésekről beszélt. Ki­jelentette, hogy a szovjet kül­politika fő célja minden eszközzel elősegíteni a szocia­lizmus, a demokrácia és a béke hadállásainak bővülé­(Folytatás az 1. oldalról) gal, a maradisággal szemben, a kulturáltabb élet megterem­téséért. Beszéde végén Varga Fe­renc arra kérte az .egybegyűl­teket, szavazataikkal is tegye­nek hitet március 19-én to­vábbhaladásunk programja mellett. Jámbor Miklós, az MSZMP Pest megyei Bizottságának tit­kára felszólalásában a megyei pártbizottság üdvözletét tol­mácsolta Alsónémedi és kör­nyéke választópolgárainak. Ünnepi beszédében feleleve­nítette a régi választásokat, amikor még a vagyoni hely­zet és más kiváltságok hatá­rozták meg, kik járulhattak az urnák elé. _ — Nem volt érdemes akkor — mondotta — dolgozó em­bernek baloldalra adni a szavazatát. Nem, mert aki ezt megtette, hamar munka nél­AfSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSfSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSS/SSSS/SfSSfSSSSSSfSSSSSSSSSSSSSSSSfSSSSSSSSSSSSSSSS/ Reklám s Reklám s Reklám llfOH Párizs Az egyik francia áruház propagandistája az áruház vécéjében használt toalett- papírra folytatásos regénye­ket nyomatott. Arra számít, hogy ezzel az ötlettel sike­rül növelni az áruház for­galmát, mert a vevők ha másért nem, a folytatásos re­gény olvasása végett megint eljönnek az áruházba, ahol azután csak vásárolnak is. Párizs egyik sokat látoga­tott kozmetikai intézetében a következő felírás olvasható a bejáratnál: „Beszélünk fran­ciául, angolul, spanyolul és oroszul”. Kívánságra a legtel­jesebb csendben is kiszolgál­juk”. Róma San Francisco San Franciscó egyik étter­mének bejárata fölött a kö­vetkező felírás olvasható: „Ha rágós önnek a mi pecsenyénk, költözzön át Európába. Ameri­kának erős fogú emberekre van szüksége”. Hannover Egy hannoveri vendéglős, a következő szöveggel csábítja a vendégekét: „Nálam ugyan­olyan kitűnő ételt fogyaszthat, amilyent a felesége főzött, amikor még nem volt televí­ziójuk!” Egy római kocsma tulaj­donosa ügyes sakkhúzással elérte, hogy a kocsmájában mindig rengeteg a vendég. „A helyiséget utolsónak el­hagyó vendégnek nem kell megfizetnie fogyasztását” — ezt a táblát akasztotta ki a kocsma ajtajára. E kedvezményre- számítva, a vendégek többsége hosszan időzik a kocsmában, sokat fo­gyaszt és a kocsmáros min­dig megtalálja számításait. Mindenesetre a vendégek egy­re inkább fokozódó versengése a hőn áhított „utolsó helyért” arra vezetett, hogy a kocs- márosnak rendfenntartó szol­gálatot kellett bevezetnie. kül maradt. Az akkori válasz­tásokat csendőrsortüzek, tün­tetések „fémjelezték”. Persze a kapitalista országokban, ha többet is adnak a demokrati­kus mázra, ma sem sokkal jobb a helyzet. Jámbor Miklós részletesen kitért az Amerikai Egyesült Államok választási politikájá­ra, elemezte mit ígért az USA ma uralmon levő elnöke, aki tulajdonképpen a bukott je­lölt Goldwater háborús célki­tűzéseit váltja valóra. — A mi választási rendsze­rünk lényege — hangsúlyozta a továbbiakban — népgazda­ságunk gyorsütemű fejleszté­se, a magasabb életszínvonal. Szégyenkezés nélkül állha­tunk választóink elé hiszen “eddigi eredményeink a büsz­keségre is feljogosíthatnak. Ezt népünk áldozatos és szor­galmas munkája, a technikai fejlődés tette lehetővé. A belpolitikai elemzés mel­lett a felszólaló beszélt hazánk < külpolitikai célkitűzéseiről is, 8 a békés egymás mellett élés­éről, a szocialista országokkal $ való együttműködésről, az ^ amerikaiak vietnami agresz- _______ ^ sziójáról. Végül a IX. párt­8 kongresszus, mezőgazdasággal m m m 8 kapcsolatos határozatait mél­LOS AnCelCS \ tatta. Hangsúlyozta, hogy a é megvalósításra kerülő intéz- Los Angelesben egy európai ^ kedések — oz új földtörvény, nagy csodálkozással olvasta^a tsz-tagok nyugdíjazása, a egy étteremben a következő 8 termelőszövetkezeti kong- felírást: „Ha nem azért akar | resszus összehívása, mind a élni, hogy egyék, étkezzék é mezőgazdasági termelés biz- azért, hogy én élhessek. Ha é tonságát és fejlesztését szol- meg volt elégedve, jöjjön el é gálja. ismét Ha nincs megelégedve,^ Felszólalt a gyűlésen a küldje el hozzánk haragosát ^ 14. választókerület országgyű- Bizonyítsa be, hogy »egészen ^ lési képviselőjelöltje Horváth más jellemű ember, mint töb- 5 László is. Megköszönte az al- bi vendégünk: ne vigye magá- 8 sónémediek bizalmát és ígére- val az evőeszközöket. Ha van é tét tett, hogy ha megválaszt- valami panasza, forduljon a é ják, igyekszik méltóképpen pincérhez, aki szabadfogású é képviselni körzete érdekeit. birkózóbajnok” ül Párizs (s. p.) sét és erősödését nemzetközi síkon. A jelenlegi nemzetközi hely­zetben minden eddiginél fon­tosabb, hogy erősítsük a szo­cialista világrendszert. Az utóbbi napok esemé­nyei megmutatták, milyen képmutató és hazug a vietnami békére való tö­rekvésről elhangzott szá­mos amerikai nyilatkozat. Nyikolaj Podgornij hang­súlyozta, hogy a Szovjetunió mindenfajta segítséget meg­adott és a jövőben is meg­ad a testvéri vietnami nép­nek a bűnös amerikai agresz- szió ellen vívott harcában. Külpolitikánk egyik idő­szerű feladata harcolni az eu­rópai biztonságért — foly­tatta a szónok. Az NSZK számára a ki­utat az jelenti, ha egy sor­ban halad a békére és az igazi európai biztonságra tö­rekvő más államokkal. A jövőben is támogatást nyújtunk azoknak a népek­nek, amelyek harcolnak a gyarmati iga és a neokolo- nializmus ellen. Nyikolaj Podgornij utalt a kínai vezetők nemrég közzé­tett terjedelmes nyilatkoza­tára. Mao Ce-tung és kör­nyezetének a szocializmussal szemben ellenséges politikai vonalát egyre jobban visz- szautasítják a világ haladó erői. KÖZLEMÉNY . Wladyslaw Gomulka és Józef Cyrankiewicz magyarországi látogatásáról (Folytatás az 1. oldalról) „Programunk az ország előrehaladását szolgálja64 fej lesztósének lehetőségeit, megvitatták a nemzetközi helyzet időszerű kérdéseit, az európai békéért és biztonságért folyó közös harc feladatait, kicserélték véleményüket a nemzetközi kommunista és munkásmozgalom helyzetéről, az egység erősítését szolgáló további lépésekről. A szívélyes légkörű, elvtársi eszmecseréken a két testvér­párt, a két szocialista ország vezetői megelégedéssel álla­pították meg, hogy eredmé­nyesen fejlődik népeink ba­rátsága, politikai, gazdasági és kulturális együttműködése. A megbeszélések igazolták a két fél nézeteinek teljes azonos­ságát valamennyi megtár­gyalt kérdésben, azok a két nép barátságát, a szocializmus és a béke ügyét szolgálják. A két párt vezetői kölcsö­nösen egyetértenek abban, hogy a jövőben is rendszeres eszmecseréket, konzultációkat folytatnak egymással. ★ A Magyar Szocialista Mun­káspárt Központi Bizottsága és a forradalmi munkás-paraszt kormány Wladyslaw Gomulka és Józef Cyrankiewicz tiszte­letére csütörtökön ebédet adott az Országház vadásztermében. Az ebéden részt vett Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára, Do­bi István, a Népköztársaság El­nöki Tanácsának elnöke; Kál­lai Gyula a kormány elnöke, Apró Antal, Biszku Béla, Fe­hér Lajos, Komócsin Zoltán, Nemes Dezső, Szirmai István, az MSZMP Politikai Bizottsá­gának tagjai, dr. Ajtai Miklós, Czinege Lajos, Ilku Pál, Né­meth Károly, a Politikai Bi­zottság póttagjai, Cseterki La­jos, a Központi Bizottság tit­kára, dr. Bíró József, dr. Csa- nády György, Nagy József né, Péter János, a kormány tag­jai, Pólyák János, az ország­gyűlés alelnöke, Sarlós István. Budapest Főváros Tanácsa végrehajtó bizottságának elnö­ke. Részt vett az ebéden Jan Kiljanczyk, a Lengyel Népköz- társaság budapesti nagykövete s a nagykövetség több tagja. A meleg hangulatú, baráti ebéden Kádár János és Wla­dyslaw Gomulka pohárköszön­tőt mondott. Wladyslaw Gomulka és Jó­zef Cyrankiewicz csütörtökön délután elutazott Magyaror­szágról. Búcsúztatásukra a Ferihegyi repülőtéren megjelent Kádár János, Kállai Gyula, Biszku Béla és Komócsin Zoltán, Né­meth Károly, a kormány több tagja és sokan mások. Moszkvai nöszimpozion Csütörtökön Moszkvában a szovjet köztársaságok nőkül­döttségeinek, valamint 85 or­szág és számos nemzetközi szervezet több mint 200 kép­viselőjének részvételével nem­zetközi szimpozion kezdődött* amelyen megvitatják a nők helyzetét a szocialista társada­lomban. A háromnapos vita annak a beszámolónak alapján bonta­kozik ki, amelyet Nyina Popo­va, a szovjet nők bizottságá­nak elnöke terjesztett elő. A beszámoló elhangzása után megkezdődött vitában felszólalt Valentyina Nyikola- jeva Tyereskova, a világ első űrhajósnője. Elmondotta, hogy a leendő szovjet űrhajósok csapatában van egy nőkből álló csoport is. A nők a felkészülés nehéz­ségeivel éppúgy megbirkóz­nak, mint a férfiak. Szovjet szárnyashajók A Szovjetunió száz utast be­fogadó szárnyashajót szállít Jugoszláviának, a Német Szö­vetségi Köztársaságnak és Finnországnak. Az Egyesült Államokból megrendelés érke­zett a harmincöt csomós se­bességet kifejtő „Kometa” szállítására. I A párizsi közönség Yves ^ Jamaique „Le Point h” című 8 darabját előzetes jegyvétel S nélkül tekintheti meg. A né-8 zőkkel közölték, hogy belépő- 8 jegyeiket csak az előadás vé-$ gén fizessék ki, amennyiben ^ tetszett nekik a darab. Az előadások első hónap- § jában a látogatók 90—95 szá- ^ zaléka pozitiven válaszolt a ^ bizalomra. A kísérlet tovább J folyik. Vajon, egy ilyen hogyan végződne ^ kísérlet nálunk? 8 FELÚJÍTOTT MŰTEREM VÁRJA A Dunakanyar Vegyesipari Ktsz Vác, Köztársaság u. 13. sz. alatt (piac mellett) FÉNYKÉPÉSZ SZAKOZLETÉBEN • ESKÜVŐI KÉPEK • IGAZOLVÁNYKÉPEK • GYERMEKFOTO • AMATÖRMUNKAK A Pest megyei Tanácsi Építőipari Vállalat (Vác, Elhurcoltak tere 4.) a budai, a ráckevei és kiskunlacházi munkahelyeire 1967. MÁRCIUS 15-TŐL állandó munkára FEL VESZ KŐMŰVES, ÁCS, VILLANYSZERELŐ SZAKMUNKÁSOKAT ÉS SEGÉDMUNKÁSOKAT. Jelentkezni lehet: a vállalat munkaügyi osztályán

Next

/
Thumbnails
Contents