Pest Megyei Hírlap, 1967. március (11. évfolyam, 51-76. szám)

1967-03-26 / 73. szám

2 1961. MÁRCIUS 26., VASÁRNAP hírlap A Belkereskedelmi Kölcsönző új szolgáltatásai (Folytatás az 1. oldalról) jes laboratóriumi felszerelés­nek fognak örülni. A „zágrábi nyilatkozat" aláíróinak közleménye Kizárták a pártból a horvát írószövetség elnökét Megrendeltek három mo­sószalon berendezést, »hol a két és fél méter hosz- szú automata a fehérneműtől a felsőruháig mindent kimos. A gép bizonyos összeg ellené­ben maga adagolja a mo­sószert, forralja a vizet és az öblítés után a csavarást és a szárítást is elvégzi. Három ilyen szalont rendeznek be, amelyről a nagyközönséget Időben értesítik. Még a nyár folyamán újabb járműkölcsönző bol­tot nyitnak. a VII. kerületben, ahol Pannó­nia és Simpson motort, autó és motor utánfutókat, csomag­tartókat és kempingfelszerelést lehet majd korlátlan időre igénybevenni. A Balaton mentén 43 köl- esönzőhelyet nyitnak. Eddig 350, ezentúl 500 csónakot tud­nak kiadni, s aki még vidá­mabban akarja szelni a habo­kat, 4 személyes vízi napozót, vagy kétszemélyes lábmeghaj- tásos vízijárművet bérelhet. Forgalomba állítják a ná- ♦ lünk még újnak számító 4 személyes benzinmotoros víziautókat is. Lesz vizisíkölcsönzés, de ezt a sportot előbb meg kell „ta­nulni”. Ezért —, kellő számú jelentkező esetén — Siófokon, Boglárom, Földváron és Ti­hanyban a nyáron vízisí tan­folyamokat rendeznék. Aki a szárazföldön szeret száguldani: Siófokon és Balatonlellén két­személyes Danuvia motort köl­csönözhet. A JKSZ zágrábi pártbizott­sága pénteken Pero Pirker el­nökletével újabb ülésen vitat­ta meg a horvát írószövet­ségnek „A horvát irodalmi nyelv elnevezéséről és helyze­téről” nemrég kiadott nyilat­kozatát. Az ülésen hozott határozat az alapszervezetek feladatává teszi, hogy vizsgálják meg a nyilat­kozatot aláíró kommunis­ták felelősségét. A zágrábi pártszervezet megállapította Vlatko Pav- leticsnek, a horvát írószö­vetség elnökének felelősségét és ezért kizárta őt a városi pártbizottságból, s a JKSZ- ből. A múlt héten „A horvát iro­dalmi nyelv elnevezéséről és helyzetéről” nyilvánosságra hozott „zágrábi nyilatkozatot” aláíró tizennyolc kulturális és tudományos intézmény pénteken közleményben szá­molt be a nyilatkozat létre­jöttének körülményeiről. A szombati jugoszláv la­pok a közleményt teljes terjedelemben, kommentár nélkül hozzák. A közlemény hangsúlyozza, a nyilatkozat a közélet általá­nos demokratizálódásának légkörében született. Az aláíró intézmények kö­vetkeztetéseiket az alkotmány tervezett módosítása közben figyelembe veendő javaslat­nak szánták. A közlemény elismeri, hogy a tanácskozások során jobban kellett volna törekedni a po­Felemelték a dohányfelvásárlási árakat: Szabolcsi és Debreceni dohányét 25—30%-kal, Kertiét 22, Szuloki és Havanna dohányét 33, • a Hevesi zölddohányét 50%-kaL A felemelt felvásárlási árak, kedvezményes természetbeni futtatások, Ingyenes védőszer és permetezési költségtérítés mellett érdemes dohányt termelni. KÖSSÜK MEG MIELŐBB A DOHÁNYTERMELÉSI SZERZŐDÉST SZÖVETKEZETÜNK VÁLLALJA: BOTOROK, KÁRPITOSMUNKÁK HORDOK, KADAK KÉSZÍTÉSÉT, JA VÍTÁSÁT valamint AUTÓFÉNYEZÉST ÉS KÁRPITOZÁST a Cegléd Déli út 47. Telefon 231 Albertirsa, Dózsa György u. 26. Telefons 4 Tápiószele. Bartók Béla u. 3. Tel.: 23. alatti részlegeiben litikai fórumok bevonására. Az aláíró intézmények ’kije­lentik: „Mélységesen sajnál­ják, hogy a javaslat annyi fél­reértést keltett” és hogy a nyi- s ______________ l atkozatot úgy lehet értelmez­ni, mintha a testvériség, egy­ség és a nemzeti felszabadítá- si harc más vívmányai ellen irányulna. FREETOWN Nyugalom Freetownban, Sierra Leone fővárosában a péntekre virra­dó éjszaka történt katonai ha­talomátvételt követően nyuga­lom van. A hadsereg teljesen ura a helyzetnek. Lansana dandártábornok, aki kedden röviddel a hivatali es- j kü letétele után őrizetbe ve­tette Siaka Stevens miniszter- elnökké kinevezett ellenzéki I vezetőt, most maga is korábbi beosztottjainak, a Nemzeti Új­jászületés Tanácsa néven hata­lomra jutott tiszti csoportnak a fogságában van. Stevens és Sir Albert Margai volt minisz­terelnök „védő őrizetben”, Sir Henry Lightfoot Boston fő­kormányzó, aki kedden az el­lenzék vezérét nevezte ki mi­niszterelnökké, házi őrizetben van. Ambrose Genda alezredes, a Nemzeti Újjászületés Tanácsá­nak elnöke, aki a katonai ha­talomátvétel pillanatában Si­erra Leone ENSZ-küldöttségén másodtitkárként teljesített szolgálatot New York-ban, ki­jelentette, hogy a a rádióból értesült a hazá­jában történt fordulatról és hivatalosan még nem kö­zöltek vele semmit. A 40 éves Genda alezredest 1966 febru­árjában Sir Albert Margai ak­kori miniszterelnök száműze­tésként küldte New York-ba, mivel a fiatal tisztnek szere­pe volt egy kormányellenes katonai összeesküvésben. Afroázsiai írók harmadik értekezlete Bejrutban, Libanon főváro­sában szombaton nyílt meg az afroázsiai írók harmadik értekezlete. Bejrutban már több mint 40 küldöttség gyűlt össze. Kína képviselői lemondták az értekezleten való részvé­telt, azonban Peking minden eszközzel megpróbálja za­varni a tanácskozás munkáját. Bejrutban arab, angol és francia nyelven osztogatják az Üj-Kína hírügynökség nyilat­kozatát arról, hogy az írótalál­kozó, úgymond, szabálytalan. A 15 tagú szovjet delegáció­nak tagja Jevtusenko, az is­mert szovjet költő is. DJAKARTA • • r ÖSSZETŰZÉSEK Jáva középső részén újabb összetűzések voltak a hata­lomfosztott Sukarno elnök hí­vei és ellenfelei között., Djogjakartában egy jobbol­dali diákot agyonlőttek. Solonban nacionalista és jobboldali diákok csaptak ösz­sze és nagyszámú nacionalista fiatal megsebesült. Bandung közelében „kom­munista fegyveres felkelés" fenyegetett és a hatóságok le­tartóztattak 16 személyt, akik állítólag a felkelést akarták előkészíteni. HANNOVER Fekete himlő A hannoveri egészségügyi hatóságok egy sor biztonsági intézkedést hoztak, miután be­bizonyosodott, hogy dr. Jurgen Fischer 47 éves orvos fekete himlőben megbetegedett. Fischer csütörtökön tért vissza háromhetes indiai ta- nulmányútjáról egy orvoskül­között dán és svájci orvosok is voltak. Űj Delhiben a kül­döttség felkeresett egy fekete- himlő-kórházat. Fischer csa­ládját szombaton reggel elkü­lönítették. A hannoveri ható­ságok szerint járványveszély nincs. KÖZGLETEK ÉS A LAKOSSÁG RENDELKEZÉSÉRE ALL A MEGYE EGÉSZ TERÜLETÉN AZ 1. sz. Autóközlekedési Vállalat DARABÁRLS SZOLGÁLATA HÁZTÓL HÁZIG FUVAROZÁS! GYORS, MEGBÍZHATÓI Tájékoztatás: Az AKOV (TEFU) darabárus kirendeltségeken, képviseleteken, a TANÁCSOKNÁL és a vasútállomásoknál levő HIRDETMÉNYEK útján 900 év Húsvétkor az NDK-ban. ju­bileumi ünnepség-sorozat színhelye lesz Wartburg vára és az alatta elterüld Eisenach. A 900 éves fennállását ünnep­lő Wartburg várában költötte és dalolta sok énekét a XIII. század elején Walter von der Vogelweide és Wolfram von Eisenach. A vár nyújtott menedéket 1521. húsvétján Lu­ther Mártonnak. A várhegy lábánál fekvő Eisenachban alapították meg 1869. augusztus 7-én az ország minden részéből összesereglett küldöttek a szociáldemokrata munkáspártot. Az ünnepségekre 15 országból érkeztek külföldi vendégek. CSAK RÖVIDEN... KAIRÓBA utazott a dél­arábiai helyzet kivizsgálására kinevezett háromtagú ENSZ­misszió. 140 KILOMÉTERES SZÉL­VIHAR zúdult Karachi váro­sára, amely sötétségbe borult; tíz ember meghalt. VÁMBÉRY ARMIN ismeret­len leveleire bukkantak a tas- kenti levéltárban. AUSZTRIA hivatalosan is kikéri Brazíliától Stanglt, a treblinkai és sobibori haláltá­bor volt parancsnokát. TOSCANINI Itália e hét végén hangver­senyekkel, ünnepségekkel emlékezet meg Toscanini születésének 100. évforduló­járól. A nagy karmester 1867. március 25-én szüle­tett és tiz évvel ezelőtt halt meg New Yorkban. A milánói Scalában, ahol a karmester kiemelkedő si­kereit aratta, szombaton Tos­canini emlékére Verdi-estet rendeztek, amelyen Saragat elnök is részt vett. PEKING Csou En-laj beszéde Pekingben március 22-én megtartották a pekingi „forra­dalmi munkások és alkalma­zottak képviselőinek konferen­ciáját”, amely — Csou En-laj miniszterelnök szavai szerint — előkészítése volt az új pe­kingi hatalmi szerv, az úgyne­vezett „forradalmi bizottság” megalakításának. Ez a szerv váltja majd fel a népi bizott­ságot Csou En-laj a konferencián elhangzott beszédében felhívta a munkásokat, hogy tartsák be a fegyelmet. Csou En-laj sza­vai szerint „a termelési rend biztosítása érdekében” küldtek katonai csapatokat a vállala-. tokhoz. MOSZKVA 189 rendjel, illetve érem A Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának elnöksége rendje­lekkel és érmekkel tüntette ki azt a 189 szovjet diplomatát és külképviseleti tisztviselőt, akik Kínában a „vöcösgárdis- ták” szovjetellenes kampá­nyának tetőpontján, nehéz vi­szonyok között mintaszerűen és bátran teljesítették szolgá­lati kötelességüket. Egy hét a világpolitikában JOHNSON „KARTYAJA” — LÉLEGZETVÉTELNYI SZÜ­NET WASHINGTONNAK — AZ OSZTRÁK ÖNÁLLÓSÁG FESZÜLTSÉGEK AFRIKÁBAN A Johnson—Ho Si Minh le­vélváltás nyilvánosságra ho­zatala, a guami haditanács és az agresszió kiterjesztését szolgáló újabb amerikai lépé­sek az elmúlt napokban ismét Vietnam felé irányították a közvélemény figyelmét. A tá­bornokok voltak a hangadók a Guam szigetén rendezett ér­tekezleten, amelynek eredmé­nyei és visszhangja megerősí­tette, hogy a Johnson-kor- mányzat mindent „egy kár­tyára” tesz fel Vietnamban: megpróbálja kierőszakolni a katonai győzelmet, még a jö­vő évi elnökválasztási had­járat előtt. A Hanoiban közzé­tett februári Johnson—Ho Si Minh levélváltásból is kitűnik, hogy az Egyesült Államok a holdújévi tűzszünet utáni na­pokat (amikor rövid ideig szü­neteltették a VDK elleni bombatámadásaikat) politikai kelepcének szánta, s fő célja az volt, hogy elfogadhatatlan feltételekkel a világ előtt a VDK-ra hárítsa a felelősséget a bombázások felújításáért. A vietnami békéhez vezető egyetlen járható út a VDK bombázásának feltétel nélkü­li beszüntetése. Guamon vi­szont éppen a vietnami expe­dícióé haderő létszámának to­vábbi felduzzasztásáról és a VDK elleni hadműveletek fo­kozásáról, s a háború indokí­nai kiterjesztéséről tanács­koztak. Ezeknek a fokozott katonai erőfeszítéseknek az árnyékában méginkább kétes értékűnek tűnnek azok az amerikai erőfeszítések, hogy újabb látszatintézkedésekkel próbálja „liberalizálni” a sai- goni rezsimet és elfogadhatób- bá tenni, legalábbis a hábo­rús szövetségesek szemében. Ky tábornok-miniszterelnök azonban Guamon elhangzott beszédében szertefoszlatta ezeket az amerikai reménye­ket, amikor „totális háborút” követelve nemcsak a bombá­zások kiterjesztésére, hanem Laosz és Kambodzsa elözörílé- sére biztatta az amerikaiakat. A Kambodzsával kapcsola­tos amerikai tervekről Noro­dom Szihanuk államfő is nyi­latkozott, leleplezvén a CIA amerikai hírszerzőszolgáiat el­lene irányuló összeesküvését. Washingtonból a legutóbbi hó­napokban összehangolt had­járatot indítottak Kambodzsá­nak a semlegességtől való el­térítésére. A dél-kelet-ázsiai eseményekhez tartozik az a legújabb hír is, hogy Fran­ciaország nem vesz részt a SEATO dél-kelet-ázsiai ka­tonai paktum áprilisi tanács­kozásain. Párizs ezzel az el­utasítással valójában Wa­shington vietnami, s egész dél- kelet-ázsiai politikájáról mon­dott újból ítéletet... A vietnami agresszió árnyé­ka kezdettől fogva súlyosan nehezedett a nemrég újrakez­dett genfi íeszerelési tárgya­lásokra, s most amerikai ja­vaslatra hat hétig ismét szüne­telnek a tanácskozások. Az atomsorompó-tárgyalások má­jus 9-ig történt elnapolását azért sürgette az amerikai kormány, mert „lélegzetvétel­nyi” szünethez próbál jutni — elsősorban Bonn ellenzése miatt. Az elmúlt hetekben a nyugatnémet kormány széles körű propagandaakcióba kez­dett az atomsorompó-egyez- ménnyel szemben, mivel egy ilyen szerződés gátat vetne a nyugatnémet atomfegyverke­zés elé. Mint Humphrey ame­rikai alelnök ezzel kapcso­latban elismerte, az Egyesült Államok „nem akarja keresz­tezni Nyugat-Németország jo­gos érdekeit”. Hogy ezek az úgynevezett jogos érdekek mennyire jogtalanok, s milyen nagy veszélyt jelentene Euró­pa és az egész világ számá­ra, ha a nyugatnémet milita­risták atomfegyverekhez jut­nának, arra rámutattak azo­kon a tanácskozásokon is, amelyeket egyes szocialista országok vezetői folytattak a? elmúlt hetekben az európai biztonság kérdéseiről. Klaus osztrák kancellár moszkvai tárgyalásain az európai kérdések mellett első­sorban a két ország kapcso­latai kibővítésének szentel­tek figyelmet. A jól alakuló szovjet—osztrák viszony mel­lett Ausztria és a Közös Piac kapcsolatainak kérdésében azonban továbbra is eltérnek egymástól a vélemények. Ezért a szocialista párti Arbei­ter Zeitung bírálta a Klaus- kormányt, mondván, hogy „a kormány külpolitikájának hi­bája éppen az, hogy makacs csökönyösséggel mindig min­dent egy lapra, a Közös Piac­ra, tesz, s nem akarja belátni, hogy ez a kártya nem ütőké­pes”. Klaus maga is elismerte, hogy a Közös Piachoz való osztrák csatlakozással szem­beni szovjet aggodalmak „Ausztria függetlenségének és önállóságának féltéséből erednek”. Ázsia és Európa után pil­lantsunk Afrika térképére, ahonnan az elmúlt napokban két kis ország eseményei ke­rültek a világlapok címoldalá­ra. A vasárnapi népszavazás után Francia-Szomáliföldön. Djibutiban tüntetések robban­tak ki: az ellenzék választási hamisítással vádolja a ható­ságokat. A franciák most egy­szerűen deportálni akarják gyarmatukról az ellenzéket, Szomália viszont ENSZ-meg- figyelőket kért. Sierra Leonéban is választá­sokat rendeztek, ahol az első eredmények szerint Margai miniszterelnök pártja veresé­get szenvedett. Mivel az ellen­zék vezérét az angol főkor­mányzó túlságosan hamar, még a végeredmény közzété­tele előtt kinevezte miniszter­elnöknek, Lansana vezérkari főnök vezetésével a hadsereg vette a kezébe a hatalmat. Lansana indoka, hogy — úgy­mond — megakadályozza egy nyíltan amerikai orientációjú, „libériái típusú” kormány hi­vatalba lépését. Kérdés, hogy a hadsereg átadja-e a hatal­mat a most megválasztott par­lament által kinevezendő kor­mánynak. vagy eggyel több lesz a katonai rendszerek szá­ma az afrikai kontinensen? . __ Sebes Tibor

Next

/
Thumbnails
Contents