Pest Megyei Hírlap, 1967. március (11. évfolyam, 51-76. szám)
1967-03-14 / 62. szám
± yxcI WAPL Éneklő, zenélő ifjúság Városunkban is megkezdődött a fiatalok idei kulturális seregszemléje. Szerepléseiket mindenütt érdeklődés, siker kíséri. * PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XI. ÉVFOLYAM, 21. SZÁM 1967. MÁRCIUS 14„ KEDD Egész héten - nőnap Idén a járási és városi népfrontbizottságok voltak a nőnapi ünnepségek gazdái. . Jól sikerültek mindenfelé. A Madách Imre Művelődési Otthonban dr. Szabó Géza járási főügyész köszöntötte meleg szavakkal az asszonyokat, lányokat. Pompás műsort és — a népfrontbizottság ajándékaként — cgy-egy csokor virágot kaptak a megjelentek. A járás 18 községében mindenütt megemlékeztek a nemzetközi nőnapról. Ügyszólván ünnepi hét lett belőle, mert múlt kedden tartották az elsőt és 12-én, vasárnap az utolsót. Kereskedelmi vizsgálat a vásárlók értlekében Heves viták a NEB márciusi ülésén A járási-városi népi ellen-* őrzési bizottság múlt heti ülésére szóló meghívó két fontos témát jelzett a napirend szerint. A tanácskozáson kitűnt, hogy a két jelentés — amit a Kiss Károly vezette brigád terjesztett be — szorosan ösz- szefügg egymással. Hogyan érvényesül a vásárlók érdekvédelme a boltegységeknél? — erre a kérdésre keKétszázezer forintos felajánlás A Gyapjúmosó- és Szövőgyár váci gyáregységének dolgo- ?ói — az éves fő feladatok ismeretében — az alábbi vállalásokat teszik a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 50. évfordulója tiszteletére: Versenyvállalásunk pontjai: 1. 1 százalékos termelékenység-növelés. 2. 0,2 százalékos önköltségcsökkentés. 3. Az I. osztályú fonalak 70 százalékon való tartása. 4. Balesetek számának csökkentése az 1968. évhez viszonyítva. 5. A fonodái bővítéssel kapcsolatos munkáknak az év végére való befejezése. Az éves felajánlások forintértéke: 20 000 Ft. A fenti feladatok teljesítését a gyáregység vezetősége, párt- és szakszervezete, valamint KISZ-szervezete a munkafelajánlások szervezésével segíti elő. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom méltó megünneplésének tiszteletére külön egyhónapos ünnepi műszakot fogunk szervezni és az Októberi Szocialista Forradalom jelentőségét az ebben az időpontban megtartandó értekezleten fogjuk méltatni. A munkaverseny szervezése során egy szakmánybán beindítjuk a „szocialista műhely” címért folyó versenyt. Ezen keresztül kívánjuk a versenyformákat kibővíteni. A versenyeredmények nyilvánosságát a szakszervezet, valamint a gyáregység vezetősége folyamatosan biztosítja, amennyiben külön versenyidőszakot indít be, ebben az esetben naponkénti értékelést fogunk készíteni. A Gyapjúmosó- és Szövőgyár váci gyáregységének dolgozói és vezetői ezen vállalt felajánlásokkal kívánják az éves feladataikat maradéktalanul teljesíteni. Marcsók János párttitkár Vuklovszki János igazgató Búzás Andrásné szb-titkár Fehér László KISZ-titkár resett választ először a bizottság. A brigád ellátogatott tíz élelmiszerboltba, a 247-es háztartási boltba, a váci malomba és a FÜSZÉRT Vállalat helyi telepére. 17 népi ellenőr vett részt a vizsgálatban. Megállapították, hogy a vásárlók túlzott tapintata sok hiba forrása. Nem szívesen írnak a panaszkönyvbe, nem szólnak egy-két dekás súly- hiányért, vagy a súlyosabb csomagolópapiros kiadásáért. A bolti dolgozók viszont nem szívesen mérik le a kenyeret. A boltvezetők nem tesznek észrevételt sok esetben a nagykereskedelem vagy a kiszerelő vállalatok illetékeseinél. Legnagyobb hiány az előrecsomagolt lisztnél és a rizsnél mutatkozik. A malom képviselője azzal védekezett, hogy egy hónap alatt 23 000 darab zacskót küldött vissza, rossz ragasztás miatt. Baj van a FŰSZERT mérlegeivel, mert hatból négy használaton kívül áll. Pontatlan beállítású mérleget találtak a 19-es és 28-as élelmiszerboltban, valamint a 247-es háztartási szaküzletben. Nem pontos a szavatossági idők feltüntetése egyes áruféleségeknél. Találtak rozsdás külsejű konzerveket is. Kifogásolták a hiányos árkiírásokat, a súlyhiányos kenyereket, péksüteményeket. Sok hozzászólás, heves vita követte a jelentést. Szót kért Gurdon Károly, a megye NEB képviselője, s Magyar András, a járási pártbizottság munkatársa is. Vasanics Béla, a FÜSZÉRT új vezetője ígéretet tett a hibák megszüntetésére. Dr. Lébold Jenő higiénikus orvos hasznos tanácsokat adott a tojáslámpázáshoz, a romlott áruk kezeléséhez és a cukrászsütemények „rázásmentes” szállításához. Bernáth Endre, a népbolt központ igazgatóhelyettese elmondta, hogy a boltok korszerűsítése miként növelte a vállalat forgalmát s hogyan növekedtek a hibalehetőségek is. Jólesett hallani olyan boltvezetőről, aki megrója alkalmazottját, amiért nagy zajjal húzza fel a redőnyt, reggel hat órakor. Szikora Pál NEB-elnök hasznosnak találta a napirend megvitatását s ígéretet tett, hogy továbbra is figyelemmel kísérik a vásárlók érdekeit. Leltári hiányokat és többleteket vizsgáltak ezután az ülés részvevői. Az ajándékbolt 13 ezer forintos, a járműbolt 10 ezer forintos, a KERAVILL 7 ezer forintos vagy a TÜZÉP 69 ezer forintos többlete ugyanúgy megvizsgálandó, mint a piaci halsütöde 18 ezer forintos, vagy a vácrátóti élelmiszerbolt 32 ezer forintos hiánya. Ezekből arra lehet következtetni, hogy a belső ellenőrzés nem törekszik az üzleti szabályok betartására. Itt is nagy volt a vita, különösen a vendéglátóipari leltáreltéréseknél. A részvevők több-pontos határozati javaslatot fogadtak el a hibák kikii^öbölésére, a kiskereskedelmi vállalatok pedig intézkedési tervet készítenek a hiányok és többletek mielőbbi csökkentésére. (P. R.) A zongoránál: Sivó Antal Az Urbán—Szabó fuvolakettős Líthori utcai iskola úttörőkórusa (Gyimesi felvételei) Új tánciskola kezdődik kezdők részére március 20-án este 19 órakor A VÁCI VÁROSI MADÁCH IMRE MŰVELŐDÉSI HÁZBAN Táncoktató: KISSNé KÉKESI ILONA Egy délelőtt a bíróságon KALAUZVERÉS+PÉNZLO- PÁS. A 22 éves Makrai Sándor büntetett előéletű, de nem okult eddigi tapasztalataiból. Ismét szembe került a törvcny- nyel s két okból is. Egy alkalommal tiz pohár sör elfogyasztása után ült Vácon a vonatra. Kötekedni kezdett Varga Sándor jegykezelővel és amikor megállt a vonat, Sződligctnél ő is lelépett s ar- culütötte, megrugdosta a kalauzt. Más alkalommal ittas állapotban kísérte haza barátOLCSÓ TŰZIFA! FÜRÉSZELÉSI HULLADÉKFA KAPHATÓ A BÖRZSÖNYI ÁLL. ERDŐGAZDASÁG VÁC VÖRÖSHÁZI FATELEPÉN. Egy köteg keményfa fürészelési hulladék 120 cm hosszú, 25 cm átmérőjű. Súlya cca 35 kg. Megtekinthető és befizethető az Erdőgazdaság Vörösházi fatelepén minden héten hétfőtől péntekig, de. 8 és 12 óra között. Egy köteg ára: 14,— Ft. 10 köteg vásárlása esetén kívánságra díjtalanul házhoz szállítjuk! ját, Szabó Jánost. Kihasználta a férfi borgőzös voltát és 400 forintot emelt ki a szekrényből. A járásbíróság büntetőtanácsa több tanú meghallgatása, a súlyosbító és enyhítő körülmények figyelembevétele után egy évi szabadságvesztésre ítélte Makrait. A jogerős ítélet ezenkívül két évre eltiltja a közügyek gyakorlásától. ROSSZ SZOMSZÉDSÁG. Foton, a Szabadság út 46. számú házban napirenden volt a háborúskodás az ott lakó Nagy Elemérék és Antonov Ivánék között. Egyik este An- tonovné italos állapotban ismét veszekedést provokált. A céltábla szomszédja felesége volt. Már állt a vihar, amikor Nagy hazaérkezett. Először figyelmeztette a sértegető szomszédot, majd amikor ez nem használt, úgy arculütöt- te, hogy annak állkapcsa törést szenvedett. Az önkéntesen ítélkező férfit jogerősen három havi szabadságvesztésre ítélte a bíróság, a büntetés végrehajtását azonban három évi próbaidőre felfüggesztették. ÖT NAPP A VÁLASZTÁS ELŐTT Városunkban 32 helyen történik a szavazás POKOLCSÁRDA MEGNYÍLT! Házi ételkülönlegességek, KITŰNŐ TÁJJELLEGŰ BOROK! A városi választási iroda jelenti: Március 19-ig, a választás napjáig még sok feladatot kell megoldani azoknak a társadalmi munkásoknak és hivatali dolgozóknak, akik a szavazás előkészítésében, lebonyolításában és a szavazás eredményeinek megállapításában közreműködnek. A közeli napokban ismét felkeresik a népnevelők a választókat s átadják részükre az értesítéseket, amelyék a választásokkal kapcsolatos tudnivalókat tartalmazzák. Ezt a választás napján át kell adni a szavazatszedő bizottság elnökének. Vácott 32 helyen történik a szavazás. A szavazatszedő bizottságok tagjai letették az esküt, részt vettek a kioktatásban, ismerik feladataikat. Hét végén biztosítják, hogy a szükséges nyomtatványok, urnák, szavazófülkék időben helyükön legyenek. Szavazás napján mindenki vigye magával személyazonossági igazolványát. Mindenki egy borítékot és háromféle szavazólapot kap. A rózsaszínű az országgyűlési, a világoskék a megyei, a világosbarna a városi jelöltekre vonatkozó szavazásra szolgál. Az állandó lakóhelyüktől távollevő, választójogosult személyek a választás napján is kérhetik az illetékes szavazatszedő bizottságnál a névjegyzékbe való felvételüket. A lakásukon fekvő betegek és a kórházban ápoltak vándorurna segítségével szavazhatnak. A városi tanácsnál minden este 20 óráig ügyeleti szolgálatot tartanak. Akinek a választással kapcsolatban problémája van, forduljon hozzánk bizalommal. András bácsi éjszakázik András bácsit tisztes családapának ismerik a Hanusz utca környékén. Élete párjával, családjával együtt megy a városba, vasárnap a moziba. Életrendje megszokott, fegyelmezett. Februárban és márciusban mégis több ízben megesett vele, hogy házon kívül tölA 38-as körzet jelöltje Lukács Ferenc tanácselnök javasolta: Feltétlenül írjunk a. 38-as körzet jelöltjéről! Eleget teszünk a kérésnek. Bemutatjuk B. Kovács Andrást, a 25-ös Építő Vállalat főmérnökét. Fiatal kora ellenére elmondhatta, hogy sok szép munka kivitelezésében volt része. Kazincbarcikai és kecskeméti évek után jött Vácra, 1965-ben. Vezetése alatt épült fel a Rádi úti lakótelep. Részt vesz a kötöttárugyár rekonstrukciós építkezésén. Ö irányítja a kenyérgyár és a 476 ágyas új váci kórház építését. Megkérdeztük: van-e terve megválasztása esetére? Sokat, nagyon sokat építeni szülővárosom számára — mondja mosolyogva s újra beszél tervekről, elgondolásokról. Jelölése hasznos nemcsak szűkebb választókörzete, de az egész város lakossága számára. (G. F.) tötte az éjszaka nagy részét. Hajnaltájban, vagy csak reggel került ágyba. Csodálatosképpen, felesége nem dorgálta, nem pőrölt vele. Any- ' nyit kérdezett: Nem vagy nagyon fáradt? Leleplezzük a titkot: F. Nagy András a Magyar Hirdető munkatársaként plakátokat ragasztott éjszakánként, városszerte. Eddig másfélezer fehér és rajzos, színes hirdetményt tett ki, pontosan, a törvényben előírt határidőre. A kiragasztott plakátok régóta nem tatarozott épületeken, téglakerítéseken is láthatók. Elmondja az érdeklődőknek, hogy az 1670/1949- es kormányrendelet értelmében helyezték oda azokat. A agasztás savmentes folya- •kkal történik, nem hagy ltot a falakon. így a választás befejeztével könnyen eltávolíthatók. T Aktfotók a klubban Győr meghirdette nyárra az első országos aktfoto-kiálli- tást. Mi sem maradhatunk el a dunántúliaktól. Csütörtökön — a Dunakanyar Foto- klub rendezvényeként — dr. Végvári Lajos művészettörténész „Az emberi test szépségéről a fotóban” címmel beszél az aktfényképezés művészi szépségéről és annak esztétikájáról. Előadását hazai és külföldi diapozitívek vetítése és gazdag képanyag bemutatása illusztrálja. A földművesszövetkezet küldöttértekezlete A Vác és Vidéke Körzeti Földművesszövetkezet március 15-én, délután 13,30-kor tartja idei küldöttértekezletét a Lenin úti pártház nagytermében. Napirend: 1. Kovács László igazgató elnök beszámolója. 2. A felügyelőbizottság jelentése. Előadó: Szaszovszki József fb. elnök. 3. Javaslat az 1966. évi eredmény felosztására. Előadó: Matus Ferencné főkönyvelő. 4. Igazgatósági és felügyelőbizottsági tagok, valamint a megyei küldöttértekezlet tagjainak megválasztása.