Pest Megyei Hírlap, 1967. március (11. évfolyam, 51-76. szám)

1967-03-15 / 63. szám

PEST MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! AZ MSZMP PEST MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA XI. ÉVFOLYAM, 63. SZÁM ARA 50 FILLER 1967. MÁRCIUS 15., SZERDA Megkezdődött forradalmi ifjúsági napok eseménysorozata Ma: megyei ünnepség Cegléden Kedden az Erkel Színház­ban „A harcban nem szabad megállni" című műsor dísz­előadásával megnyílt a for­radalmi ifjúsági napok ese­ménysorozata. A Kommunista Ifjúsági Szövetség idei első és egyben legnagyobb akció­jával a tavaszi történelmi ünnepeket, március 15-ét, március 21-ét és április 4-ét köszöntik a fiatalok. A dísz­előadáson, amelyen társadal­mi életünk több vezető sze­mélyisége is részt vett, do­kumentum-oratóriumot mu­tattak be történelmünk és if­júságunk életének legjelen­tősebb sorsfordulójáról. A műsorban egyebek között a Pénz áll a házhoz Ezekben a napokban vizs­gálják és hagyják jóvá a mi­nisztériumok, irányító ható­ságok a benyújtott vállalati mérlegeket, s ilymódon a hó­nap vége felé országszerte megkezdődhet a nyereségré­szesedés kifizetése. Mivel a mérlegfelülvizsgá­latok most folynak, végleges adatok még nem állhatnak rendelkezésre, annyi azonban máris bizonyos, hogy a múlt évi javuló gazdálkodás ma­gasabb nyereségrészesedésben is tükröződik majd! Ismeretes, hogy 1966-ban a tervezett 4 helyett mintegy 6 százalékkal nőtt a nemzeti jövedelem, alapot teremtett ahhoz, hogy — előzetes számítások sze­rint — mintegy 130 millió fo­rinttal több nyereségrészese­dést oszthatnak ki, mint ta­valy. Viszonylag kevés azoknak az üzemeknek a száma, ahol a tavalyi munka gyengéi miatt március végén nem ad­hatják át a dolgozóknak eze­ket a nehezen várt borítéko­kat. A nyereségrészesedési rend­szer ösztönző erejéről, haté­konyságáról évek óta vitáznak az érdekeltek és a szakértők. Kétségkívül van néhány olyan elvi-módszerbeli gyengéje is a részesedési rendszernek, amely korlátozza az érdekelt­ségi vonzást. Ide sorolható mindenekelőtt az, hogy — köztudomásúan — tavaszi „idénycikkről” van szó; a nye­reségrészesedés inkább csak e tavaszi hetekben kerül a vál­lalati közvélemény fókuszába, év közben a várható összegek ösztönzési hatása kevéssé ér­vényesül. Ez viszont azzal függ össze, hogy a jelenlegi mechanizmusban elkerülhe­tetlen a mérlegfelülvizsgálat­tal együttjáró korrekciók, utó­lagos módosítások alkalmazá­sa. Más szóval ez azt jelenti, hogy ilyenkor sor kerülhet a „bizonyítvány magyarázatá­ra”; a főkönyvelők és a mi­nisztériumi illetékesek vitájá­ból alakulhat ki a végleges összeg, tehát év közben aligha sejthető, mi lesz e tavaszi vi­ta végeredménye. Ám az objektív mérce hiá­nya sokkal kevésbé vonatko­zik a vállalaton belüli elosz­tás módszereire — mégis, sok éves tapasztalat jelzi, hogy valójában itt mérséklődhet Igazán a nyereségrészesedés ösztönző ereje! Az immár ha­gyományosnak tekinthető el­osztási módszerek ugy anis sok vállalatnál fölöttébb egysze­rűek: meghatározzák, hány napi bérnek megfelelő összeg „jár”, és ezt azután minden­ki megkapja. Jobbára csak a Munka Törvénykönyvében jelzett fegy elmi vétségek ese­tében, a paragrafus kötelező előírásai szerint élnek a nye­reségrészesedés megvonásá­nak szankciójával. Talán nem árt megjegyez­nünk, hogy az érvényben levő szabályok is előírják a nyere­ségrészesedés differenciált el­osztását, annak az elvnek megfelelően, hogy a gyáregy­ségek, a műhelyek és a dol­gozók olyan arányban része­sedhetnek ebből az összegből, amilyen munkával előterem­téséhez hozzájárultak. A SZOT elnökségének határozata ki­mondja, hogy az elosztás alap­elve kettős: egyrészt az év fo­lyamán ténylegesen munká­ban töltött időt veszi alapul, másrészt pedig azt, hogy az átlagnál magasabb összeget kell kapniuk a nyereségrésze­sedés megtermelésében ki­magasló munkát végzett gyár­egységeknek és dolgozóknak, amiből másfelől az is követ­kezik, hogy egyáltalán nem, vagy csak csökkentett része­sedést kaphatnak azok, akik rontották a vállalat jövedel­mezőségét, gazdaságosságát. Az idei nyereségrészesedés vállalati elosztása voltakép­pen a jövőre érvénybe lépő új mechanizmus „előiskolája- ként” is értelmezhető, mert hiszen nincs szó egyébről most sem, mint a munka sze­rinti elosztás elvének — tehát annak az elvnek az érvényesí­téséről, amelyre az új gazda­ságirányítási rendszer egész érdekeltségi struktúrája épül! Talán nem árt hozzátenni: ez az előiskola módot ad arra, hogy a vállalatok felkészül­jenek a kényelmes, konfliktu­sokat tompító „mindenkinek jusson” elv alkalmazásának végérvényes beszüntetésére. Az anyagi érdekeltségnek az a rendje, amely nem értékeli messze az átlag felett a kima­gasló teljesítményeket, s amely nem meri nyíltan vál­lalni az anyagi elismerés jog­szerű megvonásának kényel­metlenségeit, csak középszerű­ségre „ösztönözhet”, csak azt a nézetet táplálhatja, hogy nem érdemes nagyon jól dol­gozni és a gyenge munkából sem lehet nagyobb baj. Köz­tudomású, hogy az új gazda­ságirányítási rendszer éppen ezt a langyos középszerűséget veszi célba, valóban széles skálát nyitva a teljesítmények elismeréséhez. Évek óta az örömteli vára­kozás időszaka a kora tavasz; a vállalatoknál is, a családi tervezgetésben is számolnak már a várható pénzzel. Ko rántsem e várakozás örömét akarja mérsékelni néhány megjegyzésünk, ellenkezőleg: arra emlékeztetnek, hogy az átlag feletti elismerés, öröm jár azoknak, akik év közben az átlag feletti teljesítményt nyújtva dolgoztak! T. A. U Thant áprilisban ázsiai körútra indul New Yorkban hétfőn hivata- bejelentették, hogy U § Thant, az ENSZ főtitkára az Sév áprilisában Ceylon, India, § Nepál, Afganisztán és Pakisz- ^ tán kormányának meghívásá- ji ra hivatalos látogatást tesz a S fenti országokban. I ___________ I Vatikáni vendég az Egyházügyi | Hivatal elnökénél $ § Prantner József, az Állami ^ Egyházügyi Hivatal elnöke ^ udvariassági látogatáson fo- ^ gadta Monsignore Louigi Bon- !$ gianino pápai tanácsost, aki ^ a vatikáni államtitkárság meg- | § bízásából a magyar katolikus | >! püspöki kar vendégeként né- :f ^ hány személyi jellegű kérdés- : ^ ről megbeszéléseket folytatott | > — a magyar katolikus egy- % ház több vezetőjével és pap- § iával. j , -------------­* BRÉMA Elítélték a „galíciai fenevadat" % \ A brémai bíróság három* í hónapos tárgyalás után élet- ^ fogytiglani börtönbüntetésre ^ ítélte Philipp Ménsinger SS- ^ hóhért, a „galíciai fenevadat”, ^ aki szadizmusból és fajgyűlö­letből koncentrációs táborbeli S foglyokat gyilkolt meg. | .­------------- , | Szovjet zarándokok i Szaűd-Arábiában Foto: Kötroczó S KISZ központi művészegyüt­tese, az Egyesített Tiszti Is­kola ének- és tánckara, va­lamint a határőrség és a karhatalom művészeti cso­portjai, illetve á Vámos Ilo­na egészségügyi szakiskola hallgatói léptek fel. A forradalmi ifjúsági na­pok résztvevői országszerte ezernyi formában bizonyítják, hogy méltó utódaik népünk legjobbjainak, folytatói a for­radalmi hagyományoknak. A forradalmi ifjúsági napok keretében a KISZ Cegléden rendezi a megye nagyszabású március 15-i ünnepélyét. Dél­előtt tíz órakor kezdődik a nagygyűlés a Kossuth-szo- bornál, ahol Arató András, a KISZ Pest megyei Bizott­ságának első titkára tart ün­nepi beszédet. Az ünnepség látványos meg­nyitása- a sortűz lesz 1848-as öreg mozsárágyúkból. A Him­nusz hangjai mellett a fiata­lok dlszőrsége hozza a sok csatát megért 48-as zászlót. Cegléden megkoszorúzzák Kos­suth, Táncsics és Földváry emléktábláját is. Gödöllőn tegnap a KISZ vá­rosi bizottsága és a városi ta­nács művelődési osztálya kö­zös rendezésében mintegy 250 fiatal részvételével nyílt meg a forradalmi ifjúsági napok ünnepségsorozata. Emlékezés március idusán 1848 márciusára emlékeztek az iskolákban. Az általános és középiskolákban kedden or­szágszerte megemlékeztek az 1848-as forradalom és szabad­ságharc évfordulójáról. A pe­dagógusok méltatták a korabe­li események történelmi jelen­tőségét. Moszkvába érkezett az osztrák kancellár Dr. Josef Klaus, osztrák szö­vetségi kancellár dr. Lujo Toncic-Sorinj szövetségi kül­ügyminiszter kíséretében ked­den délután a szovjet kormány meghívására, hivatalos látoga­tásra Moszkvába érkezett. A kancellár március 21-ig tar­tózkodik a Szovjetunióban és Moszkván kívül Leningrádba, Kijevpe, Tbiliszibe, valamint hipeckbe is ellátogat. Az osztrák kormányfő foga­dására a vnukovói repülőté­ren megjelent Alekszej Koszi­gin szovjet miniszterelnök, Nyikolaj Tyihonov miniszter­elnök-helyettes, Andrej Gro- miko külügyminiszter, Jeka- tyerina Furceva művelődés­ügyi miniszter, és több más vezető személyiség. A repülőtérről Klaus kancel­lár Koszigin miniszterelnök társaságában moszkvai rezi­denciájára hajtatott Ezt követően Klaus kancel­lár a Kremlben látogatást tett Nyikolaj Podgornijnál, a Szov­jetunió Legfelsőbb Tanácsa elnökségének elnökénél. A két államférfi baráti megbeszélést folytatott, amelynél jelen vol­tak a külügyminiszterek is. port Mekkába látogat el. és Medinába. Márciusi hó Szarajevóban és Bosznia- Hercegovina más vidékein kedden havazott. A hótakaró vastagsága a városokban 10 centiméter, a hegyvidékeken pedig elérte a 35 centimétert. A havazás miatt Montenegró­ban több útvonalon megsza­kadt a közlekedés. Kivonult a mezőgazdasági légit loft a Zsuzsanna napjára érkeztek a pacsirták, itthon vannak már a seregélyek, s ami ugyancsak a korai tavaszt bi­zonyítja: elindultak téli pi­henőjükről a „gépmadarak” is. A budaörsi Repülőgépes Nö­vényvédő Állomás légiflottá­ja február utolsó napjaiban kelt szárnyra tavaszi, nyári szálláshelyére, az Alföld kü­lönböző tájaira. Azóta 46 re­(Folytatás a 2. oldalon) Saláta 3 hét múlva 500 «»/»/«* fóliatelep Szenilórinvktítán Hatvanezer forint egy holdról Űjdonságszámba megy még, de már a legnagyobb kertésze­tekben ott feszül a korai pa­lánták fölött a tejszínű mű- anyagfólia. Tavaly 60 ezer négyzetméteren alkalmazták — jórészt kísérletképpen — az idén 120 ezer négyzetméterre terjesztik ki Pest megyében a fóliás ter­mesztést. Szentlőrinckátán az Oj Vi­lág Termelőszövetkezetben az 500 ágyas fóliatelepről ezen a tavaszon is korán kap primő­röket a piac. A salátát már április első napjaiban szedhetik. A gazdaságban a Kertészeti és Szőlészeti Főiskola segítségé­vel a múlt évben honosították meg a fóliát. Dr. Horváth Gyu­la működött közre megyénk legnagyobb 500 ágyas telepé­nek a kialakításában. Salátát, karalábét, paradicsomot és paprikát termeltek a műanyag­sátrak alatt a szentlőrinckátai kertészetben. S hogy nem rosszul, azt a tízholdas fóliás terület bevétele bizonyítja leg­inkább. Holdanként ugyanis a bruttó bevétel elérte a 60 ezer forintot. Hozzájárult a jövedelemhez a házilag gyártott, földpréssel készített tápkockák alkalma­zása is. Az idén — leszűrve a kísérleti esztendő jó és rossz tanulságait — először a már említett saláta nyitja a pri­mőrsort, majd a karalábé, az­tán a korai paradicsom és a paprika következik. Kókai Márton a szövetkezet elnöke nem titkolja, hogy 1967-ben a tavalyinál is nagyobb bevétel­re számítanak a fóliás kerté­szetből. (s. p.) KÉT BAR LAN CT LAKÓ A szemlőhegyi expedíció két tagja, Eggenhofer Péter és Bokodi Béla — mint közöltük — elsőként jött fel a barlang­itól, 30 napos ott-tartóikodás után. Az állandó sötétség miatt most védeni kell sze­müket a naptól. Társaik ugyancsak kettesével a követ­kező három napon térnek vissza. Mindannyian egészsé­gesek, jól bírták a hosszú föld alatti életet, sőt, „négy napot Fiatalodtak", mivel saját idő­számításuk szerint ennyivel rö- videbbnek érezték az eltelt időt.

Next

/
Thumbnails
Contents