Pest Megyei Hírlap, 1967. február (11. évfolyam, 27-50. szám)

1967-02-11 / 36. szám

19«T. FEBRUAR TU SZOMBAT “^Cíi-tao 3 Aszódon átadták rendeltetésének a Pest megyei pártiskolát FOLYT ATÖPHAK A JELÖLŐ GYŰLÉSEK Dabason Fodor Pál alezredest jelölték I a megyei tanácstagok sorába Egyetértés Tsz elnöke, a közös Aszód főterén, az egykori járási pártbizottság épületében már elcsitult a munka zaja. Eltűntek a vakolószerszámok és a festőlétrák, helyükre ke­rültek az új bútorok, függö­nyök. Tízesztendei szünet után ismét lesz pártiskolája Pest megyének. Tíz év után újból jól felszerelt tantermek, kol­légiumi szobák várják a ta­nulni vágyókat Izotóplaboratórium Pártiskolára kerülni minden kommunista számára megtisz­telő megbízatás. Kétszeresen megtisztelő ezen az iskolán ta­nulni, amely annyi áldozatos erőfeszítésnek köszönheti lét­rejöttét Megnyitása alkalmából sze­retettel köszöntjük az iskola létrehozóit, vezetőit és első hallgatóit A világhírű balatonfüre­di szívkóirház korszerűsí­tésének egyik fázisaként Mirtusz: évi 200 ezer Elfogynak a mozilátogatók 1964- ben 5 millió 500 ezer mozijegyet adtak el Pest me­gyében. 1965-ben már csak 5 millió 300 ezret. 1966-ban újabb 200 ezerrel csökkent a látogatók száma. 1965- re 52 ezer 200 előadást terveztek, s 52 ezer 400-at tar­tottak. 1966-ban már 53 ezer 170 előadás volt tervbe véve, s a tervezettnél most is jóval többet, 54 ezer 100 vetítést tar­tottak. A látogatók számának ala­kulásában az idei év sem ígér javulást. A csökkenés ten­denciózusan tovább tart. Ja­nuárban a tavalyi tények alap­ján 454 ezer mozilátogatóra számított a Pest megyei Mozi- üzemi Vállalat, azonban már csak 397 ezer jegy kelt él. A mozi a jelenlegi árak mellett csak jelentős állami dotációval tartható fenn. Ha a jelenlegi moziférőhelyeket minden alkalommal megtöl­tené a közönség, az üzemelte­tés a mostani árak mellett nem lenne ráfizetéses. Az 1967 januári kimutatás szerint azonban a nézőterek kihasz­náltsága csupán 43 százalékos: minden 100 székből 57 üres. 1960-ban ez az arány még 70 százalék volt. Jelentkezés a Képzőművészeti Főiskolára Festő, szobrász, grafikus és res­taurátor szakra hirdet felvételt a Magyar Képzőművészeti Főiskola az 1967—68-as tanévre. A jelentke­zőknek, bármelyik fakultásra ké­rik felvételüket: a rajztanári-szak egyidejű felvétele is kötelező. Részletes felvilágosítást a jelent­kezés rendjéről a főiskola (Bu­dapest. VT. kerület, Népköztár­saság útja 69/71. szám) Igazgatói hivatala nyújt az érdeklődőknek. Dabas község gyónd harma­dik kerületében gyűltek össze tegnap délután a választóikerü-' let lakói közül többszázan, hogy jelöljék a megyei, a járá­si és a községi tanácsba kül­dötteiket. A gyűlést Opoczky Ferenc nyitotta meg, majd javaslatot tett az elnökség tag­jaira, amelyben a jelenlévők egyetértése után, Bujáki János a járási pártbizottság titkára, Udvardi János őrnagy, a járási rendőrkapitányság vezetője, Kovács Sándor, Dabas község pártbizottságának titkára, Ge- rócziki András a községi tanács vb-elnöke és Stupka János, a Hazafias Népfront községi titkára foglaltak helyet. Ezt követően Udvardi János emel­kedett szólásra és tette meg javaslatát a megyei tanácsi választókerület jelöltjére. Er­re a tisztségre Fodor Pál alez­redest, a Pest megyei Rendőr­főkapitányság helyettes veze­tőjét, a megyei tanács végre­hajtó bizottságának tagját ja­vasolta, aki már az elmúlt vá­lasztási ciklusban is képviselte a megye parlamentjében a da- basi választópolgárokat. Illyés Géza, a helyi iskola igazgatóhelyettese javasolta, hogy a járási tanácsba jelöl­jék Péli Sándomét, a község lakóját, aki konzervmester a dabasi tartósító üzemben. Ezenkívül javasolta, hogy ve­gyék fel a községi tanácsi je­lölő listára Dömök Antal is­kolaigazgatót, Hegyezi Sándor nevelőt, Jobbágy Rezsőt a he­lyi népfromtbizottság elnöíkét és Balogh (Raszki) Józsefet, a községi építő brigád ácsát A jelenlevők közül többen felszólaltak. Katona János, az gazdaság tagjai neveben támo­gatta a javasoltakat, Tusák Miklósné ugyancsak egyetér­tett mindannyiuk jelölésével és elmondotta: Fodor Pál mint megyei tanácstag, az elmúlt négy évben kiérdemelte a vá­lasztók bizalmát, rendszeresen támogatta a községet külön­böző gondjainak megoldásá­ban. Szót kért Fodor Pál alezre­des is: — Eddig is szívesen jöt­tem ide, mindig jól éreztem magam és amennyire módom volt, igyekeztem eleget tenni megbízatásomnak. Köszönöm, hogy ebben segítségemre vol­tak. Kérem további támogatá­sukat, hogy ha megválaszta­nak, ismét kiérdemeljem bizal­mukat. A jelölő gyűlés részvevői egyhangúan, ellenszavazat nél­kül fogadták el a jelölteket és egyetértőén vették tudomásul, hogy az országgyűlési válasz­tókerületben dr. Palotai Sán­dor tatárszentgyörgyi körzeti orvost jelölték egy korábban megtartott gyűlésen. i elkészült a modernül felszerelt izotóplaboratórium. A i műszerek által rajzolt görbéből következtet az orvos a i vizsgált szerv működésére, megbetegedésére. Az új ké- | szülék szív, máj, vese vizsgálatára, valamint az agy vér­áramlásának ellenőrzésére használható. (MTI foto) 5WVVSVVA\\\Vt\\X»\VV\VV\WN\\\\VVKSVeWCk^^ kVSSXSv\\V\\\\\\\\\V (h. f. p.) Egyébként az a véleményem... ... hogy a szövetkezeti asszonyoknak a melegágyban, illetőleg a melegágynál van a helyük, s nem a szövetkeze­tek vezetésében. Igaz, hogy legtöbb szövetkezetünkben a tagságnak jószerint a fele, másutt még annál is több az asszony, leány, s az is igaz, hogy két kezük munkája nél­kül aligha lenne szövetkezeti mozgalom Magyarországon, de megint más a munka, s megint más a vezetés. A dol­gok úgy vannak rendjén, ha egy szövetkezetben a férfiak vezetnek, s az asszonyok dolgoznak. Végtére is mindenki beláthatja, hogy dolgozók és vezetők nélkül egyetlen szö­vetkezet sem képzelhető el... Azt is beláthatja minden­ki, hogy még a szocializmusban is vannak és 'esznek em­berek, akik vezetnek, s emberek, akiket vezetnek. Namármost, ha ez így van, mert nem is lehet más­képpen, akkor ,— miután a vezetők mindig kevesebben vannak, mint a beosztottak — természetes, hogy a férfiak a -vezetők, mert ők kevesen vannak és a nők a beosztot­tak, mert ők sokan. Ugye, hogy világos! Eme világos elv alapján alakult ki aztán nálunk az a gyakorlat, hogy munkacsapat-vezető az még lehet asz- szony, brigádvezető már csak álig-alig, szövetkezeti elnök meg olyan ritkán, mint az a bizonyos fehér holló. S mi­után ritka „madár”, úgy mutogatják és úgy beszélnek róla, hogy a gyanútlan szemlélő azt hiszi: hóha, íme egy kardos tsz-elnöknő a sok közül. Pedig talán csak „egy közül” való. Azt is mondják a férfiemberek, hogy a feleség az ne uradzzék, ne játssza meg a főnököt, kapáljon, gondozza a jószágot, főzze meg a vacsorát, és úgy várja, várja ... szóval úgy várja haza az urát, mint mondjuk húsz vagy ötven évvel ezelőtt. Mert az ilyen asszonyok legtöbb jé-- nek a férje komolyan dolgozik a családjáért, mármint- hogy üzembe jár, napi nyolc kemény órát töltve el a gép mellett, vagy vakolókanállal a kézben ... Míg az asszony? Az csak a termelőszövetkezetben dolgozik. Meg azt is mondják a férfiemberek, hogy az ő fele­ségük márpediglen ne járjon értekezletre, megbeszélésre, ne hozzon határozatokat, meg mifenét, mert az az okosok dolga. Mármint a férfiembereké. Merthogy a férfiember számára az okost mindig a férfi jelenti. Ez is világos, nem? Az asszonyok tehát arra válók, hogy mondjuk egy négyszáztagú szövetkezetben ők több mint háromszázan adják a hadsereget, meg legfeljebb tíz őrvezetőt vagy ti­zedest, de az őrmestertől felfelé az már férfigond, férfi­szakma. így volt ez, amióta a világ világ, s úgy gondol­ják, nem is egyesek, hogy még ezután is úgy lesz, amikor már a világ régen nem lesz világ. Ezért van aztán az, hogy az újságíró, ha a többszáz asszony gondja után ér­deklődik, a férfiakhoz fordulhat, akik megmagyarázzák, hogy mi fáj az asszonynépnek, de ha a férfigondok után érdeklődik, akkor nem az asszonyokhoz kell fordulnia — ahogyan ez a kölcsönösség alapján illene —, hanem ter­mészetesen a férfiakhoz... Ök tudják valóban. Ölt a ve­zetők! Aki pedig most azzal vádol, hogy árulója lettem a férfinemnek, avagy pedig azért szid, hogy könnyű né­zni, egy szerkesztőségi íróasztal mögül okítani a tsz fér­fi vezetőit — hát azoknak jó szívvel írhatom: méltatla­nok hozzám. Nem azt akarom én, hogy leváltsák a fér­fiakat, s mindenütt és mindenáron nőket ültessenek a he­lyükre, mert nem ez a női egyenjogúság titka. Azért a férfi is értheti a dolgát, nem igaz? Érti is, ezt igazolja a szövetkezeti mozgalom izmosodó ereje. De azt viszont valóban könnyű innen is látni, amit, úgy látszik, nehéz meglátni onnan, hogy munkájuk és a szövetkezetek életében betöltött szerepük arányához képest, sajnos, na­gyon elenyésző a szövetkezeikben vezető posztot betöltő nők száma. S még akkor is kevés, ha a falun élő nők között — múltból örökölt helyzetüknél fogva — számarányukhoz képest viszonylag válóban kevesebb a vezetésre termett. Mert nincs olyan szövetkezet ebben a megyében sem, ahol — nem is sok, de inkább őszinte gondolkodás után — ne tudnának négy-öt, néha tíz-húsz olyan asszony-, vagy leánynevet felsorolni, aki úgy, ha nem jobban, megállná a helyét, mint sok férfi... Nem beszélve azokról, a sze­rencsére azért mind kevesebbekről, akik csak azért veze­tők egy szövetkezetben — mert férfiak. Egyébként az a véleményem, hogy a szövetkezeti asz- szonyoknak a melegágynál, de a vezetésben is ott a he­lyük. éppen úgy, mint a férfiaknak. Nem csupán azért, hogy udvariasak legyünk a korántsem olyan gyengébb nem iránt, mint sokkal inkább azért, hogy az igazságnak is a hasznosságnak megfelelően teremtsük meg a szövet­kezeti asszonyok fürge ujjai mellett, okos fejük becsületét is. És ha ezek után is árulással vádolnak, tisztelt férfi­társaim, ott a szövetkezetekben — nem tehetek mást: vállalom. Talán csak megvédenék az asszonyok! Gyurkó Géza BEMUTATJUK KÉPVISELŐJELÖLTJEINKET: A gyermekek képviselője Nehéz a feladatom. Benke Lajosnéról kellene írnom, Ceg­léd város országgyűlési kép­viselőjéről, , akit a Hazafias Népfront ceglédi bizottsága is­mét jelöltnek javasolt. Írnom kellene róla, de zavarban va­gyok. Az egysíkú embert könnyebb bemutatni. Benké- nét azonban nyolc éve isme­rem. Sokat beszéltem vele képviselőként, találkoztunk a városi nőtanács megbeszélé­sein, s nem egyszer felkerestem a Hámán Kató Általános Is­kola igazgatói irodájában. Is­merem feleségnek, nagylánya gondos édesanyjának. Annyi­szor hallgattam mindig a lé­nyegre törő hozzászólásait, ja­vaslatait, törődését a helyi és országos ügyekkel, hogy nem tudom, miről írjak? ★ Tudom, milyen lelkiismere­tes. Az országgyűlés kulturá­lis állandó bizottságának tit­kára. Itt nagy nevek a part­nerei, híres írók, miniszterek, politikusok. Mégis, amikor két évvel ezelőtt a vidéki iskolák körzetesítéséről volt szó és a tervet mindenki támogatta, ő vétózott. Illetve amellett szállt »ikra, hogy csak ott valósítsák meg, ahol a feltételeket meg­teremtették. Tárgyi alapja volt, amit mondott. Kora haj­nalokon felkelt, s már hat órakor ott állt a bekötőutakon a Vörös Csillag és a Kossuth Tsz tanyai gyermekei között. S nem egyszer látta, a túlzsú­folt jármű elsuhant mellettük. A várost környező több tele­pülésről ma már iskolabusz hordja-viszi a kis „általánoso­kat”, ha még nem is minden­ünnen. S ekkor kérte először a Kossuth Tsz vezetőségét, épít­senek a Törteli útra fedett vá­rót az iskolásoknak. Sürgető szava eddig nem talált meg­hallgatást. Mintha nem a sa­ját gyermekeikről lenne szó, úgy veszik a kérést. Hol anyag, hol pedig munkaerőhiányra hivatkoznak, pedig nem az, csupán a szeretet hiányzik. S milyen kitartó! Ha a Cif­rakerti Állami Gazdaság isko­laügyét hozza szóba, sokan úgy néznek rá, mint a tyúk a piros kukoricára. — Ha rólam lenne szó — mesélte legutóbb a képviselőcsoport ülésének szünetében —, már régesrég hagytam volna az egészet. Csak hát hatvan kisgyerek ül naponta több órát egy aládú­colt életveszélyes épületben! Sokszor fölkereste az állami gazdaság igazgatóságát, sőt a minisztériumot, de valahogy nem tudnak pénzt kerekíteni új iskolára. Pedig ha a gazda­ság megnyitná az erszényét, a megyei tanács tantermenként hatvanezer forintot pótolna hozzá. Most egyenesen Lo- sonczy Pálhoz fordult. — Sze­mélyesem fogom megvizsgálni mit lehet tenni — ígérte a mi­niszter. Egyszer részt vettem egy fo­gadónapján. Bejött hozzá egy asszony és elég szemérmetlen módon protekciót kért. Kere­ken visszautasította. Mikor a nő elment, Benkéné nagyon dühös volt. Kikelt az olyan nézet ellen, hogy a képviselő afféle magas szintű „kijáró”. Akkor fogalmazta meg saját munkája ars poeticáját: első­sorban nem az egyeseket, ha­nem a közösséget képviseli. Adatokat, indokokat, érveket kell olyan logikus sorrendbe fűznie, hogy nyilvánvaló le­gyen mindenki előtt, akitől függ, hogy egy-egv kérelem teljesítése sokak ügyét viszi előre. Tudom például róla azt is, hogy „idegen” létére meny­nyire „bennszülöttként” kép­viseli a város érdekeit. Húsz éve szállt le a vonatról, amely egyenesen Székelyudvarhely­ről hozta őket férjével, kislá­nyával. Egyszer elmesélte, mi­lyen nehéz volt beilleszkednie az egészen más világba, mint amilyen Erdély volt. De a gye­rekek, a tanítás átsegítette a kezdeten. így ismerte meg a legégetőbb problémákat és amikor képviselővé választot­ták nyolc évvel ezelőtt, kedve­zőbb helyzetben harcolhatott megoldásukért. Ma már pél­dául nincs napközigond a vá­rosban. S most ugyanolyan energiával — tanácsi össze­fogással — küzdhet a bölcső­dei helyek szaporításáért. Amikor a legutóbbi országgyű­lési tudósításokban azt olvas­tam az újságban, hogy az óvodai férőhelyeket három­ezerre emelik az eredetileg tervezett kétezer helyett, tud­tam, hogy Benkéné is részes ebben. Mert az igaz, hogy kul­turális terület az övé, de gyak­ran átrándul a szomszédos bi­zottságokba. ★ Jó egy éve jártam nála Ceg­léden, amikor szintén nagy munkában, volt. Elmondta, hogy az országgyűlés egészség- ügyi állandó bizottságának el­nöke, dr. Pesta László meg­kérte, vizsgálja meg a gyógy- pedagógiás és állami gondo­zott gyermekek helyzetét a vá­rosban. Szívesen vállalta a megbízatást, így jutott átfo­gó tájékozódottsághoz a böl- csődék-óvodák iránti igény mértékéről is. Mostanában csendes, magá­ban ünnepelt jubileumokból áll az élete. Huszonöt éve ta­nít, abból húszat Cegléden. Tíz kerek esztendeig volt a vá­rosi nőtanács titkára. Szep­temberben adta át ezt a meg­bízatást Petró Józsefnének, a Május 1 Ruhagyár szakszerve­zeti titkárának. Jó utódra ta­lált, de nehéz megválni at­tól, amit úgy szeret az ember. Sok volt ennyi feladat, eny- nyit jól végezni. Csakhogy... Ma is eljár a nőtanácshoz, be­benéz a fogadóórákra, mint ahogy állandó vendége a Ha­zafias Népfront bizottságnak. Mint ahogy részt vesz a városi tanácsüléseken. Figyeli, hogyan alakul á kórházépítkezés ügye. Ott vitázik a tanács­tagokkal egy sorban az új la­kótelepek kereskedelmi ellá­tásáról. Maga sem tudja, hányszor tárgyalt a belvízkár sújtotta ceglédi lakosok ügyé­ben. Mint mondtam, Benke La- josnét évek óta jól ismerem. S nem tudom, hogy a kép amit adtam róla, tükrözi-e az em­bert? Nem lírai egyéniség. Matematika-fizika szakos ta­nár, ma is ezt tanítja. Pon­tos, egyenes kérdései, vála­szai nem tűrik a színes kalan­dozást eddig megtett életútjá- ról. De én arra is emlékszem, két éve mát dolgozott, hogy egy béna kislány családja emeletes udvari lakását a ta­nács földszintes utcaira átcse­rélje. S arra is emlékszem, milyen örömmel mesélte, hogy a kulturális állandó bizottság jelzése nyomán a munkaügyi miniszter fendelete lehetőséget ad az idős pedagógusoknak, többet dolgozhatnak az ötszáz forintos határnál. Akad, aki tartózkodónak ta­lálja. Én is így láttam az el­ső időkben. Amióta megismer­tem, más a mércém: őszinte, együttérző ember. Biztos, hogy Cegléden még jobban ismerik erről az olda­láról. Komáromi Magda

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents