Pest Megyei Hirlap, 1967. január (11. évfolyam, 1-26. szám)

1967-01-20 / 17. szám

Automaták és — kézikocsik A laikusnak is azonnal szembetűnik, az érdekes el­lentmondás: Diósdon, a csapágygyárban a jórészt házi­lag készített nagy termelékenységű félautomaták és cél­gépek mellett ládákban, apró kézikocsikon szállítják az anyagot és a készterméket. Anyagmozgatók — hangzik a hivatalos meghatározás e beosztás gyakorlóira, s az üzemek munkájában kevésbé jártas ember aligha gon dolja, hogy az „anyagmozgatás” címszó alatt összefoglalt gondok iparunk egyik legsúlyosabb, s csak lassan gyó­gyuló rákfenéjét jelentik. A gyárban kidolgoztak egy hasznos, jó javaslatterve­zetet a belső szállítás, anyagmozgatás korszerűsítésere, de a megvalósítás aligha a közeljövő eseménye lesz. Pedig sürgetik a műszakiak, a szocialista brigádok, s maguk azok is, akik a nehéz fizikai munkát végzik, az anyagszállító segédmunkások. Nincs rá pénz, mert — ez az igazság — a belső szállítás korszerűsítése sokba kerül. Vannak azonban olyan kezdeményezések is, ahol sikerrel találkozott a szán­dék és a lehetőség. Ilyen például a Lenfonó- és Szövőipari Vállalat budakalászi gyárában megvalósított, elnevezése szerint kötött, alsóláncpályás szállítóberendezés. Az előké­szítő üzemrész anyagmozgatását oldották meg vele: a cér- názó, kér észt csévélő gépekhez — illetve gépektől — na­ponta 11 tonna anyagot kell szállítani, apró kiterjedésű, nagy tömegű anyagot. A most fél éve működd szállító­rendszer minden tekintetben beváltotta a hozzá fűzött re­ményeket, s nem kis dolog, hogy másfél év alatt amorti­zálódik, azaz ennyi idő alatt megkeresi a létesítésére for­dított összeget. A gyár különben a pénzt visszatérülő hi­telből szerezte, s mint a tények tanúsítják, nem volt rossz befektetés. Az új szállítási mód nemcsak jelentős' létszá­mot szabadított fel, hanem a többszöri átrakodás meg­szűntetésével a hulladékcsökkentéshez, a szennyeződés elkerüléséhez is jelentős mértékben hozzájárult. A kalászi gyáregységen kívül a csillaghegyiben is jól működik a be­rendezés, s alkalmazható mindenütt, ahol apró termékek nagy tömegű mozgatását kell biztosítani. Alkalmazásával azonban — bár a gyár jó néhány helyen felajánlotta — másutt nem nagyon sietnek... Említhetnénk még példákat, így a Mechanikai Mű­veket, a Nagykőrösi Konzervgyárat, ahol már tettek, s még inkább tenni akarnak a belső anyagmozgatás korszerűsí­tése érdekében, de nem egy esetben áthághatatlan falként értetlenségbe, segíteni nem akarásba ütköznek azok részé­ről, akiktől megértést remélnek: kooperáló vállalatoktól, a rakodólapos szállítástól „idegenkedő” cégektől, a szállító- berendezések, így például a villamostargoncák elosztóitól. Pedig nagy, igen nagy dologról van itt szó: a Központi Statisztikai Hivatal által végzett felmérés szerint például a gépgyártásban az összmunkáslétszám 37,7 százaléka, a közlekedési eszközöket gyártó iparban 36,8 százaléka, a textiliparban 31 százaléka tartozik a kisegítő létszámhoz, s ezen belül az anyagmozgatással, szállítással, raktározás­sal 17, illetve 16 és 8,6 százalék foglalkozik! Az anyagmoz­gató, szállító, raktározó munkások aránya az összdolgozó- kéhoz viszonyítva legmagasabb az építőiparban, ezután a bányászat, majd a fafeldolgozó ipar következik, s igencsak elgondolkoztató, hogy például az élelmiszeripari dolgozók mindössze 43,5 százaléka végez alaptevékenységet, s 56,5 százalék kisegítő-munkát, s ezen belül húsz százalék (!) foglalkozik anyagmozgatással! Az elmúlt két évben — a párt Központi Bizottságának 1964 decemberi határozata óta — erőteljesebb törekvések tapasztalhatók a gyáron belüli anyagmozgatás, szállítás korszerűsítésére — így például valamelyest fejlődött a ra­kodólapos szállítás, több szállító-, emelőtargoncát kaptak üzemeink —, de még nja is az a jellemző, hogy az esetek többségében a jelenlegi kevesebbért feláldozzuk a holnapi többet, azaz a ma megtakarítható — vagy legalábbis meg­takarításnak vélt — fejlesztési összeg fejében vállaljuk to­vábbra is a holnapi, holnaputáni többletkiadásokat. Igaz, a milliók nem hevernek az üzemek pénztárában, s a bankszámlákon, de az. is igaz, hogy nem egy esetben a meglevő összegeket sem a leghatékonyabban használják fel, nem arra fordítják, amire a legjobban szükség lenne, így például a legritkább esetek közé tartozik, hogy a gyá­ri belső utak karbantartására, fejlesztésére, felújítására költenének, s ennek tudható be, hogy tucatjával törnek, mennek tönkre az új targoncák, emelőszerkezetek, mert — hiába a fejlesztés egyik oldala, ha ugyanakkor másutt minden változatlan marad. A belső szállítás, anyagmozga­tás — ahogyan ezt a bevezetőben említett diósdi terv is hangsúlyozza — komplexkérdés. Toldozni, foltozni annyi, mint ... amit a leírhatatlan, tömör közmondás kifejez. Az anyagmozgatás egészét kell vizsgálat alá venni, annak szerkezetét, mert tíz elektromos targonca sokat jelenthet, de szinte semmit, ha a rossz utakon két hét alatt tönkre­mennek. Az új gazdasági mechanizmus a vállalati beruházások saját hatáskörbe utalásával, a kellő pénzügyi fedezet kép­zésének lehetőségével végre módot teremt arra, hogy e te­rületen is kimozduljunk a holtpontról: ehhez, azonban az kell, hogy vállalatainknál már most mérjék fel a lehető­ségeket, az igényeket, szükségleteket — ahogy ezt például a Mechanikai Művekben teszik —, s már határozott ter­vekkel kezdjék gyűjteni pénzüket a — kézikocsik eltünte­tésére. Mészáros Ottó PEST MEGYEI VIIÄG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! AZ AVSZMP PEST M E G Y E I. B I ÍO T.TSÁ G Á\ E S A,MEGYEI TANÁCS LAPJA;; XI. ÉVFOLYAM, 17. SZÁM ARA 50 FILLER 1967. JANUÁR 20., PÉNTEK Eddigi legnagyobb veszteségét szenvedte el az USA hadserege Vietnamban Amerikai vadászbombázók szerdán, immár harmadik egy­mást követő napon támadást intéztek a VDK fontos vasúti csomópontjai ellen az észak­vietnami főváros közelében. Bombatámadásokat jelentettek Hanoitól 32, illetve 64 kilomé­terre északkeletre. Az Egyesült Államok Dél- Vietnamban harcoló katonai egységei a január 14-ével vé­get ért héten a vietnami hábo­rú eddigi legnagyobb veszte­ségét szenvedték el. Egy amerikai katonai szó­vivő szerint az említett időszak során 1194 ameri­kai katona halt meg, sebe­sült meg, illetve tűnt el. A veszteség megoszlása a következő: 144 halott, 1044 se­besült és hat eltűnt katona. A szóvivő a nagy arányú veszte­; ségeket a dél-vietnami vashá­romszögben lezajlott „Cedar Falls" hadművelettel, vala­mint a fokozódó harci tevé­kenységgel hozta összefüggés­be. A vietnami háború történe­tében az amerikaiak csupán egyszer, az 1965. november 20- án véget ért héten vesztettek (Folytatás a 2. oldalon) Tito Ausztriába látogat Dusán Blagojevics, a ju­goszláv külügyminisztérium szóvivője csütörtöki sajtóérte­kezletén megerősítette, hogy Joszip Broz Tito februárban Ausztriába látogat. A látoga­tás végleges időpontját később állapítják meg. Kozmosz 138. A Szovjetunióban csütörtö­kön földkörüli pályára juttat­ták a Kozmosz 13S jelzésű mesterséges holdat. A szput- nyik rátért pályájára. Beren­dezése kifogástalanul műkö­dik. \ világ eddigi legnagyobb cipőeladása A Financial Times a világ eddigi legnagyobb cipőeladá­sának nevezte azt az üzletkö­tést, amellyel a szovjet külke­reskedelmi szervek több mint egymillió fontért férfi és női cipőt vásároltak a Lotus nevű angol cégtől. Összeülnek a választási elnökségek és kerületi inzotts ágok Ünnepélyes eskütétel január 23-án Megtörtént a választási el­nökségek és a választó kerü­leti bizottságok tagjainak ki­jelölése. A Hazafias Népfront Megkezdődött a tárgyalás a nyilas tömegtjyilkosok hűnp&rében A második világháború utolsó időszakában nyilaske­resztes pártszolgálatosok által elkövetett háborús bűntettek ügyében kezdődött tárgyalás tegnap a Fővárosi Bíróságon Tizenkilencen kerültek a vád­lottak padjára. A fegyveres pártszolgálatot a nyilaskeresztes párt buda­pesti főkerületének utasításá­ra Szelepcsényi László kerü­letvezető szervezte meg Zug­lóban. Fegyverrel látta el nemcsak a „Hungarista moz­galom” legvadabb képviselőit, hanem azokat a szadista haj­lamú, fosztogatásban jártas bűnözőket Is, akik a nyilaske­resztes pártba tömegesen je­lentkezve rablással kívánták megalapozni jövőjüket. Sze­lepcsényi 1944 végén nyugatra szökött, s jelenleg Nyugat-Né- metországban él. Az elsőrendű vádlott, Kröszl Vilmos — jelenleg 56 éves, s utoljára kazántisztítóként dol­gozott — 1944 decemberében (Folytatás az 5. oldalon) lénfciszereificséfleiiségek Súlyos bányaszerencsétlen­ség történt csütörtökön az új- zélandi Greymouthban. A vá­ros közelében az egyik legna­gyobb új-zélandi állami szén­bányában robbanás következ­tében beomlott egy tárna, amelyben 19 bányász dolgo­zott. Valószínűnek tartják, hogy a tárnában dolgozó 19 személy közül egy sem ma­radt életben. Csütörtökön hajnalban a kelet-csehországi krkonosei bányavidéken bányaomlás tör­tént. A szerencsétlenség kö­vetkeztében hat bányász ak­nában rekedt. A mentőknek sikerült összeköttetést terem­teniük a hat bányásszal, akik­hez állandóan friss levegőt szivattyúznak a felszínről. megyei, járási, városi és köz­ségi vezetői hétszáz emberrel, a társa­dalom legkülönbözőbb ré­tegeinek képviselőivel ta­lálkoztak az elmúlt napokban, őket kér­ték fel, mint közmegbecsülés­nek örvendő embereket, hogy legyenek tagjai a válasz­tási szerveknek, ismertették előttük, hogy milyen jogok­kal, kötelességekkel és felelős­séggel jár majd munkájuk. Az új választójogi törvény értelmében — az idén első íz­ben ----- nemcsak a soronkö­v etkező választások előkészí­tésére és lebonyolítására, ha­nem az országgyűlés és a ta­nácsok megbízatásának tel­jes időszakára hívják életre a választási elnökségeket és a választókerületi bizottságokat. A testületek tagjai tehát általában négy évig töl­tik be rangos tisztségüket és kettős feladatot látnak el! azokban a választókerületek­ben, ahol időközben megüre­sedik az országgyűlési kép­viselő, illetve tanácstag he­lye, részt vesznek az új válasz­tások lebonyolításában és ezenkívül ahhoz is segítséget adnak, hogy még eredménye­sebb, sokrétűbb legyen a kép­viselő és a tanácstagok tevé­kenysége. A választási elnökségek és a választókerületi bizottságok tagjainak névsorát az illeté­kes tanácsok végrehajtó bi­zottságai szerdán egységesen megerősítették, január 23-án pedig sor kerül az eskütételre, amely után megtartják első ülésüket. Új ipari tanulókra várnak az üzemek LEGTÖBB HELY A VASIPARBAN A megye területén az 1967/68-as tanévben körülbelül 3500 első éves ipari tanuló képzése kezdődik. Je­lentős részüket természetesen nagyüzemek szerződtetik, de el­szállásolásukról gondoskodni nem tudnak. Vácott azonban a 204. sz. inté­zet bárhol lakó fiúkat felvesz Ön­tőtanulónak, miután 140 első évest helyezhet el kollégiumában. Pilisvörösvárott viszont a 43. sz. Építőipari Vállalathoz felvett kő­művestanulók elhelyezése bizto­sított. Legtöbb tanuló a vasipari szak­mákban helyezkedhet el. E téren legnagyobb igénnyel a buda­pesti IKARUS-járműgyár je­lentkezik a megyében. A gödöllői iparitanuló-intézetben folyik elméleti oktatásuk. Ugyan­csak a gödöllői intézethez tartoz­nak az Ikladi Műszergyár, a Gö­döllői Gépgyár, a Ganz Áram­mérő és az Autóalkatrészgyártó Vállalat tanulói is, így csak eb­ben az intézetben 630 első éves ta­nuló számára van ősztől kezdve hely. Dunakeszin és környékén 300 elsőéves fiatal tanulhat a jármű­javító telepén levő intézetben. A Csepel Autó, a Pest-vidéki Gépgyár és a Szerszámgépipart Fejlesztő Intézet részére össze­sen 312 elsőéves tanulót vesz fel a szigethalmi iparitanuló-intézet. Csak érettségizettek, jelentkezhet a repülő­repülőgépműszerész 30-----30 fő g épszerelő szakmára. A Május 1. Ruhagyár ceglédi ''**'**'s*************''*s'ss*ssssss*sssssssss*sssss*sssssfssss/y7ssss*fAfsy**ssss*sxsssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssss, üzeme idén 70 női szabó tanulót $ vesz fe’. A nagykátai helyi ipari N tanulóiskoLa 25 leányt női szabó- ™ . nak. ; : Valamennyi, a megyében lévő » üzem vár tanulókat, de érdekes- : í ségként még megemlítjük, hogy ! Százhalombatta két új nagy 5 üzeme először jelentkezik, ta- í nulókat keres, i J Budapesti üzemek szintén kö- j rülbelül 3500 Pest megyei fia­> talt vesznek fel idén is első éves ^ tanulónak. $ A Budapest-vidéki Postaigazgató- sj ság Pest megyei fiúkat kíván $ szerződtetni híradástechnikai ipari s tanulónak. Két évig a főváros- ^ ban, tanulóotthonban, a harmadik ^ évben már szüleiknél lakhatnak S és a közelben végeznek karban- $ tartási, valamint hálózatépítő gya- $ korlatot. ' Érettségizetteket is szívesen $ lát a postaigazgatóság. > Több száz első éves tanulót vár $ az állami építőipar is. Szerződ­je tetnek még építőipari tanulókat — >5 természetesen kisebb számban — $a kisipari, valamint mezőgazda- ^ sági termelőszövetkezetek, állami ^gazdaságok, tanácsi építőbrigádok, § egyéni! eg dolgozó kőművesmes­terek is. MŰHELYBEN Foto: Kotroczó

Next

/
Thumbnails
Contents