Pest Megyei Hirlap, 1966. december (10. évfolyam, 283-308. szám)
1966-12-18 / 298. szám
^^r/CíHap 1966. DECEMBER 18.. VASÁRNAP APA Nem lehet olyan egy apa, hogy a fia számára ne 6 lenne a legkiválóbb, legokosabb, legbátrabb. Még akkor sem, ha a gyerek ismeri cselekedeteit, családjához való viszonyát. Ez a mítosz szükségszerűen fokozódik, ha az apáról mindössze három rövid emlék marad, s ha halála után a tanító, a rokonok, a szomszédok minden egyes csínytevés esetén azzal hozakodnak elő: „Ha szegény jó apád élne, ha szegény jó apád tudná ...” Ezek között a mondatok között nő fel a kis Takó. Apja sebészorvos, a felszabadulás után pár nappal hal meg, s koporsóját, amelyet a kórház kertjében helyeznek el, sokan állják körül. Volt kollégái, betegei, még néhány szovjet katona is. A temétés után a kisfiú, ahogy kiér az utcára, az.t veszi észre, hogy minden házra kitették a gyászlobogót. S ezt természetesen apja halálának tulajdonítja. A halott apa alakja egyre növekszik a kisfiú vágyaiban, fantáziájában, s a maga teremtette legendákhoz menekülő fiú a felnőtt kor küszöbén azt veszi észre, hogy a legendák nélkül már nem tud megállni a maga lábán, se önmaga, se társai előtt. S egyszer csak szembekerül önmagával, a maga teremtette illúziókkal. Rájön, hogv a hétköznapok nem engedik meg számára az álomvilágban való élést. S ha felnőtt emberré akar válni, ha azt akarja, hogy önmagáért becsüljék, akkor elsősorban önmagában kell lerombolnia a maga teremtette mítoszt. Elfogadni, hogy az apa nagyon rendes, egyszerű ember volt, jó orvos, akit mindenki szeretett, de ennél nem több. Szabó István, a film írója és rendezője, most is — mint elF IL M TOM JONES John Osborn forgatókönyve nyomán Tony Richardson olyan filmet alkotott az angol realista irodalom XVIII. századból ' való remekéből, amely szellemesen franciás, robbanékonyán olaszos, s egyben magán viseli az amerikai kalandfilmek stíluselemeit is. A sokszálú történetet nagyszerű ritmussal pergeti a film, a rendező pedig nem riadt vissza attól, hogy a filmkészítés történetének minden fravpánsan hagyományos elemét alkalmazza a némafilm eszközeitől kezdve, a látványos, helikopterről készített felvételekig. Bár a burleszk eszközeivel él a rendező, a néző mégis úgy érzi, hogy tökéletesen hiteles képet kap a XVIII. század angol társadalmáról. A történet lehetőséget BERND NAUMANN: A Frankfurtban lezajlott pert az egész világ közvéleménye figyelemmel kísérte. A televízió képernyőjén, fényképen láthattuk a nevető vádlottakat, akik „jót nevettek” hóhértársaik szellemeskedésein, pimasz közbeszólásain, míg a tanúk halottakról, ezrekről, tízezrekről beszéltek. Mulka és a többiek semmit nem tudtak, nem láttak, csupán — mint vallották — „hallottak arról”, mi történik a táborban. Abban a táborban, amelynek hóhérai voltak ... Mulka: a parancsnok segédtisztje. Boger: a tábori Gestapo, a politikai osztály rettegett hóhéra. Kaduk és Baretz- ki: a szórakozásból gyilkoló fenegyerekek. Dr. Frank és dr. Capesius: a doktor címet Az Auschwitz-per Goldman György emlékkiállítására Vecsésen, egy kis kultúrotthon dísztermében képzőművészeti kiállítás fogadja -a látogatót: a község éppen tiszteleg szülötte, a mártírhalált halt Goldman György szobrászművész emlékének. A terem, mint mondom, nem nagy, de az anyag bőven elfér —, Goldman György munkái közül nem sok maradt az utókorra. Eltűnt müvek felvételei, néhány kritika, pár igazolvány, és egy bírói perirat másolata egészíti ki, köti össze a néhány szobrot, vázlatot. Elöljáróban két olyan művének történetével kezdeném, amely itt nem látható, s amelyeknek sorsa sajnálatosan példázza, mint fogadták Goldman György művészetét Az első síremlék; egy illegális mozgalomban életét . vesztett munkáslány memen- tójára emelte a művész. A szobor fényképén egy fiatal lány és egy kalapácsot emelő munkás mellszobra magasodik a sírdomb fölé. Feljegyezték, hogy az egyház tiltakozott amikor a szobor a temetőbe ,keriilt. 1944-ben a síremléket szétverték. A második szobrot, amelyről beszélnék, alkotója a Csillag börtönben faragta fából, bicskával. (Ebben a börtönben töltötte életfogytiglani büntetését, mint politikai fogoly, miután a Schönherz Zoltán és társai ellen indított perben őt is elítélték.) A figura egy láncot szétszakító nőt ábrázol: faragója Felszabadulás névre keresztelte. A szobrot a háború után valamelyik szervezet kölcsönkérte — nyoma veszett, kézen-közön elkallódott. A nyílt fasizmusba torkolló Horthy-rezsim hivatalos kultúrpolitikája ellenségesen fogadta az alkotásaiban is kommunista szobrászművészt. Sajnos, a felszabadulás utáni évek művészetszemlélete a szocialista képzőművészet hazai ősei, úttörői sorából Goldman Györgyöt éppúgy száműzték, akár egy Derkovitsot: Goldman első hazai gyűjteményes kiállítására csak halála után tíz évvel, 1955-ben került sor. Mit mondanak a megmaradt művek? Hogyan jellemezhetnénk Goldman művészetét? Talán így: politikai tett számba menő szocialista és realista alkotói tevékenységével kitűnően megfért a finom egyénítés. Előbbi, premier művészi törekvését mutatja megcsúfoló emberkínzók, ök és a többiek ültek ott a vádlottak padján, róluk és a perről ír megdöbbentő, mert ridegen tényszerű beszámolót a nyugatnémet újságíró, a Frankfurter Allgemeine Zeitung munkatársa. A világ sokat tud már arról, ami a halálgyárak legnagyobbikában, Auschwitzban történt. Sokat, de nem mindent És most újabb tényékkel, adatokkal bővült az iszonyatos lista, amit a nácizmus tetteiről állított össze az emberiség, s aminek számonkérését soha nem szabad lezárni. Naumann kimondatlanul, de nagyonis következetesen megmutatja: a vádlottak padján ülő, gyilkosok közül hányán vannak, akik vidáman só filmjében, Az álmodozások korában — egész egyéni hangvétellel állítja a néző elé ezt a rendkívül szubjektív és mégis olyan sokakat érintő témát. Nem szépíti a fiú gyenge oldalait, s ugyanakkor az ő szemszögén keresztül mutatja be a háború óta eltelt idő minden fonákságát, szép oldalát, az azóta felnövő új generációt belső problémáival, küzdelmeivel, vágyaival együtt. A kis Takót, majd a felnőtt Takót megelevenítő Erdei Dániel és Bálint András, mindketten nagyon szuggesztíven, emberközelbe hozzák ennek a fiúnak az arcát. Ön kivel készítene interjút? Berkesi Andrással nyege az volt, hogy ön nem író. Mi erről a véleménye? BERKESI: Minden lap- szerkesztőnek és kritikusnak szuverén joga, hogy kit tart írónak és kit nem. Egyébként sem a telefonkönyvben, sem másutt nem írtam le, hogy író vagyok. A személyi igazolványomban sem szerepel... Lehet, hogy egyszer az leszek... József Attila sem volt költő egyesek szerint. Külföldön írónak tartanak. Egyébként hála istennek, sokan olvasnak.., (elgondolkodik) Azt hiszem, hogy egy országot nem lehet becsapni tíz éven keresztül. Mi azt mondjuk, hogy munkás- osztályunk, értelmiségünk és parasztságunk egyrészt csodálatos dolgokat hajt végre, másrészt csak akkor nincs ízlése, ha‘Berkesit olvas... De meg kell nézni a könyvtári statisztikákat, ugyanazok olvassák Németh Lászlót, Darvast is — tehát nincs egy külön Berkesi olvasóközönség. Én még 1942-ben azt tanultam, hogy Ady nem volt költő, József Attilát pedig meg sem említették, ÜJSAGÍRÖ: Olvasóira figyel. Figyel a kritikára is? BERKESI: Amikor még kezdő író voltam, nagyon elkeserített egy kritika. A feleségem óikkor azt mondta: „Nézd csak!” — evvel megfogta az újságot és nyugodtan a tűzre tette. Feleségemnek igaza volt. A múltkoriban kiterítettem magam elé az egyik könyvemről írott kritikákat és végigolvastam. Komolyan mondom, előzőleg elhatároztam, hogy megfogadom kritikusaira tanácsát, de dilemma elé állítottak. Kinek a tanácsát fogadjam meg? Az egyik azért szid, amiért dicsér a másik«» Furcsa és meggondolandó dolog, hogy egyik kritikus sem a maga nevében, hanem töb- bes&zámban a közönség nevében beszél., Csak éppen azt nem tudják a kritikusok, hol áll a közönség, (elgondolkozik). Én tudok olyan leveleket mutatni magának, amelyet börtönből írtak, hogy olvasták a Fodor Jutkát és szeretnének olyanok lenni. ŰJSÁGÍRÓ: Sok levelet fis nak önnek az olvasói? BERKESI: Sokat. És minden levélre válaszolok ... Az egyik levélben azt kéri egy tanítónő, hogy küldjem el Somos Géza és Fodor Jutka címét, mert nem hiszi el, hogy nem élő emberek és szeretne velük levelezni. Az egyik kritikusom azt írta. figuráim hibája, hogy nem hús-vér emberek ... No és arról már •nem is merek beszélni, hogy a Győri Textilművekben elneveztek rólam egy szocialista brigádot... ÜJSAGÍRÖ: Berkesi András brigád? BERKESI: Igen. Tiltakoztam ellene, de azt mondták, hogy ők ezt már elhatározták, mert szeretnének olyan erkölcsi normák alapján élni, amelyeket könyveimben lefektettem. Vásárosnaményból értelmiségiek fordultak hozzám és hívtak meg. Azt írták: „Néha úgy hisszük, hogy bosszankodni kell az igazság, a legnagyobb eszme hirdetőjére, hiszen büntetlenül merészel olyanokká tenni, hogy a régi módon már nem tud élni az ember, az új módon pedig nem lehet. Segítsen a lehetőség megteremtésében, ha már odajuttatott, hogy magasra raktuk azt a mércét, amiért élni érdemes.” Hát már ezért is érdemes volt írnom... ÜJSAGlRÖ: Köszönöm válaszait. Még egy kérdést: Ha ön újságíró lenne, kivel (és miért) készítene interjút? BERKESI: Kállai Ilonával. Szeretem a játékát, s szeretem azért is. mert önzetlen terjesztője a kultúrának. Rengeteget jár üzemekbe, s kíváncsi lennék, miért teszi éppen ezt? Nádas Péter kaphat az író ezektől a találkozásoktól? BERKESI: Minden írónak el kell döntenie,' hogy kinek akar írni. Vannak olyan írók, akik az utókornak dolgoznak — ez dőre dolog. Én a ma emberének akarok írni. Roger Martin du Gard mondja: „Aki az öröklétben gondolkodik, az megfeledkezik a máról.” Ha viszont vállalom, hogy korunk emberéről, korunk emberének írok, akkor úgy kell fogalmaznom, hogy az érthető legyen a Nyírségben és az Atomfizikai Kutató Intézetben is. Ügy kell fogalmaznom, hogy amit írok, az társakra találjon. Véleményem szerint egy megírt mű önmagában nem jelent semmit. Akkor válik valamivé, ha találkozik az olvasókkal. Ha ezt vállalom, akkor figyelnem kell az olvasókra. Számomra azért izgalmasak az író—olvasó találkozók, mert egyszerűen ellenőrizni tudom saját írói koncepciómat. ÜJSAGÍRÖ: És a gyakorlat mit mutat? Az olvasók menynyire értik meg írói szándékait? BERKESI: Már nyolc éve járok író—olvasó találkozókra, túl vagyok most már a nyolc- századiikon. És az az érzésem, találkoztam olvasóimmal. ÜJSAGÍRÖ: Hozzávetőlegesen hány példányban jelentek meg eddig könyvei? BERKESI: Ha a könyvnapra megjelenő regényem példányszámát is hozzászámítjuk, túllépem az, egymilliót... ÜJSAGlRÖ: Tapasztalata szerint olvasóinak többsége milyen társadalmi rétegekből adódik? BERKESI: .Azt csak egyesek hiszik, hogy olvasótáborom, valamiféle társadalmi rétegre korlátozódik. A Távközlési Kutató Intézetben éppúgy olvasnak, mint a Nyír-, ségben vagy a bölcsészkaron? Hívnak az Orvostudományi Egyetemre — az utóbbi években egyre több fiatal olvasóm van. Októberben például 20 író—olvasó találkozóra hívtak meg. ÜJSAGlRÖ: Egyike a legtermékenyebb íróknak. Mikor jut ideje a munkára? BERKESI: Éjszaka írok. ÜJSAGlRÖ: És mikor alszik? BERKESI: Amikor befejeztem a munkát. Persze az én alkotói módszerem tulajdonképpen független az íróasztaltól mert fejben írok. Amikor leülök a papír elé, akkorra a fejemben már minden elkészült. írás közben is alakul a történet, de követi a fejben megírtak főbb vonalait. Ezért én, ha utazom, ha külföldön § vagyok, vagy akárhol, mindig s mindenütt dolgozom. Soha ^ nem ülök le úgy írni, hogy ^ne tudnám, mi lesz a történet | vége... $ ÜJSAGlRÖ: Milyen nyeltekre fordították eddig köny- ^ veit? ^ BERKESI: Majdnem min- ^ den könyvem több nyelven is ^ megjelent. | ÜJSAGlRÖ: Érdekes, erről § nem nagyon adott hírt a saj- ^tó... | BERKESI: Igen, hát nekem nincs nagyon időm, hogy írói 8 asztaltársaságokba, vagy kátéházakba járjak. Ha akad ^ egy kis szabad időm, akkor vi- tékre megyek, vagy szeminá- ^riumot vezetek... Állásban is $ vagyok. § ÜJSAGlRÖ: Mint a Magve- 5 tő Könyvkiadó felelős szerkesztője, milyen munkát vé- ^ géz? Foglalkozik mai ma- ^ gyár irodalommal? | BERKESI: Nem. Nem tartatom szerencsésnek, ha írótár- ^saim könyveit kellene olvas- 8 nőm. mert az író szubjektív. 8 Viszont szeretek felfedezni 8 olyan munkákat, amelyeknek § szerzőit még nem ismerik az ^ olvasók. Foglalkozom külföl- ^ dl irodalommal és részt veszek t Magvető Almanach szer- ^kesztési munkájában is. ^ ÜJSAGlRÖ: Az Élet és Iro- $ dalom egyik cikke kétségbe § vonta az ön irodai mi tevékenv- ^ ségének értékét. A cikk léEgy újlipótvárosi bérház hatodik emeletén lakik, átlagos méretű két szoba, hallos lakásban. Dolgozószobájából, ahol sok a könyv, szőnyeg és puha fotel, hatalmas tetőterasz nyílik a házak fölé. Berkesi szürke pulóvert, fehér inget visel, függőleges barázdáktól szántott arcán enyhén szarkasztikus mosoly ül. ÜJSAGlRÖ: Göröcs János önnel készítene interjút. BERKESI: Göröcs itt lakik valahol a környéken, szoktam í találkozni vele. ÜJSAGlRÖ: Szereti a futballt? BERKESI: Igen. ÜJSAGlRÖ: Akkor talán ; kezdjük ... Megkérném, beszéljen azokról a pontokról, amelyeket irodalmi pályafutásában fontosnak tart. BERKESI: Talán az első novellám megjelenése 1956 de- ; cemberében ... ÜJSAGlRÖ: 1956 decembe- ; rében? Hol jelent meg? BERKESI: A Népszabad- i ságban. Érdekes dolog voll ; nyomtatásban látni azt, amit • írtam. Aztán jelentős eseménj i volt számomra első könyvem | megjelenése 1958 januárjában i 1957 nyarán fejeztem be, t ; kiadó megjelentette és Józsel | Attila-díjat kaptam. Nagj : örömet és nagy félelmet ho- jzott a díj. ! ÜJSAGlRÖ: Féléimet? | BERKESI: Igen. « ÜJSAGlRÖ: Az Októberi vi- Jhar megjelenése után — em- I lékszem — irodalmi körökber !azt mondták önről, tipikusai ; „egykönyves író”. Ettől félt? ( BERKESI: (mosolyog) Az- (óta tíz regényem jelent meg.. ; Nagy élményem volt első da- $ rabom bemutatása. Áztál $ megszokja az ember, hogj J megjelenjenek az írásai.. 1 Ügy van ez, hogy amíg írok J biztos vagyok a dolgomban ) hiszen többet tudok, minden (tudok a figuráimról... Az iz (galom akkor kezdődik, ami (kor átadom a kéziratot a ki- $ adónak. Vajon ugyanazt ér $ tik-e, amit én akartam? / 5 könyv megjelenik és ezutár J ismét izgulni kezdek. Mit sző ! hozzá az olvasó? ; ÜJSAGlRÖ: Azt hiszem s (magyar írók közül ön találko ^ zik legtöbbet olvasóival. Mi zőmüvészek Csoportjának. Később letartóztatták. Meghalt Dachauban, 1945-ben”. „Magyarország — mártírokban gazdag ország”; jegyezte meg nemrég egy ismerősöm, Radnóti, József Attila, Bálint György, Derkovits kapcsán, s e keserű mondatával tragédiát akart érzékeltetni. E mondat keserű felhangjával száll most vitába bennem, ebben az ütött-kopott kultúrotthonban néhány szobor, néhány csökönyösen ismétlődő téma. Goldman György tragikus korban élt —, új eszményeket keresett politikában is, művészetben is, a világ szemléletében is. Nemcsak gondolatban fordult szembe a sorssal, korral, történelemmel —, megpróbált tenni. A klasszikus dráma szigorú törvényei halálra ítélték az ilyen hősöket. Goldman Györgynél teljes keménységében érvényesültek ezek a törvények, mondhatnánk azt is, hogy úgy halt meg, mint egy görög hős. Mártírságba vezető élete mégsem volt tragikus, akkor lett volna az, ba hiába, ha semmiért halt volna meg —, mint a kor annyi más áldozata. Goldman György úgy élt, és cselekedett, hogy az utókor őrizetére méltó nyomot hagyott maga után. Ennél ma- gasabbrendű dolog nem történhet emberrel. 1 P. A. élvezik a szövetségi köztársaság „feledékenysége” nyújtót ta szabad életet, s úgyneve zett tisztességes polgárokkén tevékenykednek. Néhány vád lőtt is — dühében, amikoi már végképp nem szabadulhatott a tanúk állította kutyaszorítóból — kifakadt: i nagy gyilkosok, az igazi hóhérok hol vannak? Mert azokból is volt elég. Dokumentum Naumam könyve: a szöveg nagy többsége a tárgyalóéi napok hivatalos jegyzőkönyvének idé zése. Iszonyatos dokumen tűm: olyan, mint maga : nácizmus valósága volt. (Kossuth Könyvkiadó. (m. ».) életnagyságú Munkás című szobra. Gondolkodó munkása, vagy Rendőr című kisplasztikája is. Azt, hogy Goldman- nak e nagy összegező munkáit mennyi pontos, szinte gyengéd megfigyelés előzte meg, szépen példázzák fennmaradt portréi és ceruzavázlatai. Kitűnően egyesíti a művész e kettős törekvését Elemisták című domborműve. A munka két bájosan darabos mozdulaté, kerek fejű, iskolapadra könyöklő kisgyereket ábrázol. Számomra titok maradt, mitől sugárzik ez az alkotás egyúttal politikai mondanivalót, történelmi hozzászólást, jövőbe vetett bizalmat is —, hiszen látszólag nem politizál. Néhány szobor, vázlat, pár kritika, igazolványok, egy bírósági perirat — ennyi az egész. És az ember aztán megkérdezi: Vajon a tragikus, vagy a győzelmes elemek voltak az elsődlegesek Goldman életében? Tragikus, vagy győzelmes élet volt ez? Az életrajz adatai keményen zárják magukba a titkot. „Született Vecsé- sen. Elvégezte a képzőművészeti főiskolát. Utána Párizsban tanult. Hazatérve előbb tagja, majd vezetője lett a kommunista pártsejtet is magában foglaló Szocialista Képis nyújt hozzá, hogy ez a kép teljessé legyen, hiszen bepillantást enged a vidéki nemesi házak és a londoni paloták életébe, az országúti fogadók és kocsmák forgatagába, az erdőszéli viskó és a városi nyomornegyed kétes elemeinek világába. Ezeken száguld keresztül hányatott sorsa folyamán Tom Jones, a vélt lelencgyerek, akit Albert Finney kedvesen szimpatikus nagyvonalúsággal alakít a filmben. Mégis azt kel1 mondanunk, hogy a hősnő Sophia Western (Susannah York alakítja) édesapja, a bővérű Western úr szerepében elénk lépő nagyszerű karakterszínész, Hugh Griffith teremti meg a filmnek azt az alaphangulatát, amely nagyszerű szatírává avatja az angol filmet. — Ungvár —
