Pest Megyei Hirlap, 1966. november (10. évfolyam, 258-282. szám)
1966-11-06 / 263. szám
1966. NOVEMBER 6., VASÄRNAP ÖN KIVEL KÉSZÍTENE INTERJÚT? Marx Györggyel DARAZS ENDRE: Dolgozószobája ajtaján kis fekete tábla: dr. Marx György egyetemi tanár. A dolgozó- szoba berendezése, azt hiszem, nem jellemzi tulajdonosát. Hivatalból kirendelt bútorok. ízlésére csupán a falon függő kínai vízfestmények engednek következtetni. Marx György 1927-ben született. Csillagásznak készült, de amikor dr. Novobátzky Károly az egyetem elméleti fizikai tanszékének élére került, előadásait hallgatva elhatározta, hogy fizikus lesz. Ez 1948-ban történt. 1956-ban Kossuth-díjat kapott. Egyetemi tanár, a Fizikai Szemle főszerkesztője, a TIT fizikai szakosztályának elnöke. Gyorsan és különös, mondhatnánk, matematikai pontossággal fogalmaz. Szavaiból biztonság, hangjából nyugalom árad. És beszélgetés közben többnyire mosolyog. MARX GYÖRGYí (mosolyog) Háromnegyed órám van. ÜJSAGlRÖ: Ez megnehezíti, de izgalmasabbá is teszi dolgomat. Röviden tehát: Jancsó avval adta önnek tovább a „labdát", hogy érdeklődik a nézetei iránt. MARX GYÖRGY: Jancsó Miklóssal egyszer volt alkalmam találkozni, társaságban, ahol a természettudományok és a művészet kölcsönhatásáról beszélgettünk. ŰJSAGÍRÖ: Miben áll a két látszólag távolálió terület kölcsönhatása? MARX GYÖRGY: Abban az időben, amikor a népdalok születtek, a rét, az erdő volt az ember természetes környezete. Most a gépek, a villanyáram jelentkezik az ember környezeteként. A villanyáram, mint megszelídített természet. A természettudományok a mi századunkban nagy befolyással vannak a világra, s mivel a művészetnek a társadalomban élő ember problémáit kel] kifejeznie, fel kell fedeznie a megváltozott formában jelentkező természetet. IJJSAGfRÖ: Ez azonban nagyon nehéz. Meghallgattam az ön egyik előadását. Nagyon szerettem volna érteni/ Nem értettem semmit. Amikor ön mágneses mezőkről beszélt, előttem a népdalok (fogalomköréből származó zöld mező jelent meg. A természettudományok mindig távolabb álltak a közember gondolkozásától, mint például a történettudomány. Ez a távolság azonban most, napjainkban mintha szakadékká szélesült volna. Nem tartja ezt a szakadékot tragikusnak? MARX GYÖRGY: Kétségtelen, hogy napjainkban a természettudomány egyre el- vontabbá válik. Hogy miért? Azt hiszem, ezt nem keli részletezni. Létezik azonban egy másik tendencia is. A természettudományok, a műszaki tudományok egyre nagyobb szerephez jutnak a társadalomban. A társadalmi termelés egyre inkább a technika felé hajlik. A főiskolák, egyetemek és technikumok legtöbbjében az ipari termelés különböző területeire készítik fel a fiatalokat, a szakágnak megfelelő tudományos-elméleti megalapozottsággal. Ezért egyre nagyobb lesz a társadalomban azoknak a száma, akiknek a mágneses tér épp olyan természetes fogalom, mint a „virágszedés a me- -őn”. Sőt az új generációk számára a virágszedés — mezőn másodlagos dologgá zsugorodik. ÜJSAGlRÖ: A szakadékot tehát nem érzi fenyegetőnek? MARX GYÖRGY: A természettudományok fejlődése ennél súlyosabb problémát termelt. Evvel az általánosan használt kifejezéssel jelezhetném: ..a második tűzgyújtás'’. Az újkori tudomány átalakítja a társadalmat, mert képessé teszi az embert, hogy függetlenné váljon a természet erőitől. Ugyanakkor az ember függővé válik a természettudomány erőitől. Irinyi feltalálta a gyufát. A gyufa feltalálása után meg kellett tanítani az embereket a könnyen megszerezhető tűz pozitív és negatív tulajdonságaira. Mire használjuk a tüzet, házak felgyújtására vagy begyújtásra? Ez etikai probléma. Ilyen etikai problémákat vet föl az atomenergia felhasználásának kérdése is. De nem szabad csupán az atomról beszélni. A társadalom forradalmasításában legalább olyan nagy szerepet játszik a kibernetika, az elektromos számítógépek fel- használása. Ez a tudomány lehetővé teszi az emberiség számára, hogy rengeteg kínos munka alól felszabaduljon, és eszét, ereje 1 másra fordíthassa. ÚJSÁGÍRÓ: Nyugaton és keleten szociológusok, írók, gondolkodók egyaránt sokat foglalkoznak a kérdéssel. Az elektromos agyak általános elterjedésével mire fogja felhasználni az emberiség a felszabaduló szabad időt? MARX GYÖRGY: Ez a veszély minket nem fenyeget, mert ez a század el fog még telni hagyományos munkával. ÚJSÁGÍRÓ: De a technikai fejlődés már a jelenlegi színvonalon is rengeteg veszélyt rejteget. Déry Tibor a Nagyvilágban megjelent cikkében ezt frappáns mondatban jelzi: „Az ember szárnyalni kívánt, s helyette egy karosszéket kapott, amely a levegőben repül. A messzi elérhetetlen dolgokat kívánta látni, s a technika televízióval fizette ki, amelynek stúdióiban kivonatolják a valóságot” MARX GYÖRGY: Igen. A tudomány folyamatosan adja az ember kezébe a lehetőségeket. Az eszközök gazdagíthatják az emberiséget és halálát is okozhatják. Minden eszközt kétféleképpen lehet használni. Az atom okozhat atomháborút, gondolkodás helyett lehet a tévé előtt bambán ülni, és bizonyos gyógyszerek adagolásával elérhető, hogy az ember a teljes megelégedettség állapotában lebegjen. Ezek valódi veszélyek. De ezeket a veszélyeket elhárítani nem a tudósok feladata. A megoldás nem bízható csak az adminisztratív vezetőkre, de a fizikusokra, Tellerre és Oppenheimerre 5 sem. S ÜJSÄG1RÖ: Akkor kire? ; MARX GYÖRGY: Dürren; matt írja a Fizikusokban: ami \ mindenkire tartozik, azt csak 5 az összes ember oldhatja meg. i Amit Déry írt, annak azért í van fontos helye, mert fel- $ hívja valamire a figyelmet, $ tudatosítja az emberekben, $ hogy olyan kérdések előtt áll- $ nak, amelyeket meg kell ol- $ daniuk. A művészeteknek $ igen nagy szerepe van abban, ^ hogy tudatosítsák az új jelen- i ségeket, az új etikai kérdés- $ fpl fűi’óet í ÚJSÁGÍRÓ: Mintha a tár-^ sadalmi kérdésekben felelős- $ séget vállaló tudós, mint ^ amilyen például Oppenhei- $ mer vagy Einstein volt, ki- ^ veszőben lenne, s helyébe a ^ Teller típusú „szupertechniku- % sok” lépnének, akiket nem $ érdekel, hogy egy-egy tudó- ij mányos felfedezés esetleg ez- $ rek halálába kerül. Mi erről a $ véleménye? MARX GYÖRGY: A fő $ probléma az, ha a tudósok 5 abban éreznek felelősséget, ^ amiben nem felelősek. A 5 megoldás az kell legyen, hogy $ a tudósok felelőssége a prob- $ léma tudatosítása és nem a $ döntés. Az ember mindent $ kipróbál, a kutatás az embe- t riség alapvető vonása, attól t nem fosztható meg. Egyéb- í ként a atomenergia azért 5 sem a legszerencsésebb téma, $ mert ezt mi, itt, Magyarorszá- $ gon fotelból nézzük. Szá- $ munkra sokkal lényegesebb és $ élesebb kérdéseket vet fel a t kibernetika, a számítógépek J alkalmazása, a molekuláris ^ biológia. Mint már említettem, 5 bizonyos szerekkel el lehet í érni. hogy az ember megelé- 5 gedett legyen, azt is el lehet $ érni, hogy ne annyi gyerek $ NO VEMBER Zászlónk lobog, bár eső nehezíti, mint anyánkat, Ki konokul, bízón várt és lám, nagy emlék A szél, ahogyan a tér négy sarkából nyomult, mint Tüntető tömeg, mely munkát, s kenyeret követelt S nem irgalmat az erősnek jogán ... Ünnepünkhöz ez méltó: a sok szürke felhő, mely Akár vállkendős anyánk, kibomlott hajjal, Felszabadultan rohan a szélben s a széllel a Hegységek torlaszán át, óceánok fásultságán Keresztül, fellázítva az alázatos pusztát, az Önmagába fordult mezőket, a magányos csúcsokat /. . Fegyveres november! Zömök vas-alakod Mellett kései villámok füttyögnck el, mint kósza Lövedékek s ahol jársz, kell ott a téli szigor, hogy A fagy a férget ölje, de edződjék az erős és Felkészülten várja mindenkor a tavaszt! § LEONYID PERVOMAJSZKIJ: Pinhusz-Moiya esernyője (Szőnyi Gyula rajza) /////////////////////////////////////////////' ////////////////////y////////'/////////////////////// — Szóval, elmész? — Jelentkeztem önkéntesnek. Pinhusz-Motyát nem lepte meg a hír. Csak azt kérdezte: — Hát leik? — Vigyázzon rá, amíg visz- szatérek. Akkor azután majd mindkettőjükkel én törődöm. — Jól van. — egyezett bele a.z öreg asztalos. — Legyen úgy, ahogy mondod. ... És még ugyanaznap, alkonytájt, a vörösök utolsó szerelvénye is kifutott a kis állomásról. Azon a szerel vényen utazott Jákov is, Pinhusz-Motya fia, a kis leik apja. P inhusz-Motya, amikor meghallotta az állomásról kifutó mozdony utolsó füttyentését, furcsa ijedtséget érzett. Nem úgy követték egymást az események, mint régen, filozófiája nem tudta megmagyarázni, miért van az, hogy amikor azelőtt változott a rendszer, szóltak az ágyúk és kattogtak a golyószórók, ma pedig minden szokatlanul csendes az elfáradt földön, amelyet gazdagon ragyogott be a lenyugvó nap vöröses fénye? így okoskodott: ha a vörö.sóK harc nélkül mentek cl, akkor ez azt jelenti, hogy alaposan szorongatják őket, de minthogy a vörösöknek nem szokásuk harc nélkül visszavonulni, azt kell gondolni. hogy ez csupán taktika. És mivel optimista volt, s két szék közül mindig a puhábbat választotta, meg is maradt annál a gondolatnál, hogy ez csak taktika. Ugyanakkor félt is a városkában uralkodó szokatlan csendtől. Ez a pogromok előtszülessen, mint amennyinek természetszerűleg meg kellene születnie. Ezekben a kérdésekben nem adminisztratív intézkedésekre van szükség, és nem is e szerek felfedezőire vár a döntés. A döntés a társadalom egészére vár. Irinyi János, a gyufa feltalálója nem bűnöző, bár találmánya számos tűzvészt okozott. Ilyen tragédiákról naponta olvashatunk. Amióta gyufa van, a gyerekeknek elmagyarázzuk, mire jó és mire nem jó a gyufa. Ugyanez valósul meg a természettudományos forradalommal — mondhatnám, az emberiség olyan lakásokban fog élni, ahol kis atombombák hevernek majd, mint most a gyufás-skatulyák. Az emberiségnek fel kell nőnie. A lehetőségeket pozitív irányba kellett felhasználni! Ennek a tudósok részéről előfeltétele az, hogy ne csupán legyártsák a lehetőségeket, hanem mondják meg azt is az embereknek, hogy miben kell dönteniük. Oppenheimer tévedése abban áll, hogy zárt ajtók mögött, mintegy a tudósok és politikusok magánügyeként kezelve akarta megoldani a kérdést. Illetve megállítani a kutatásokat. A kutatásokat nem lehet megállí- i tani. Viszont zárt ajtók mögött sem lehet tárgyalni, mert I a fizikusok között is akadhat i Teller. ÚJSÁGÍRÓ: Azt mondta, i hogy a tudós feladata meg- j mondani, miben kell dönteni. ] ön mit tesz ennek érdeké- j ben? MARX GYÖRGY: (egészen | csendesen és gyorsan) Isme- : retterjesztő előadásokat tar- i tok, könyveket írok, most je- i lent meg például egy cikkem : az Üj Színházban éppen a i „Galilei”, a „Fizikusok” és | az „Oppenheimer-ügy” jogcí- j mén, lényegében ugyanerről. ] ÚJSÁGÍRÓ: Utolsó kérdé- : sem, annál is inkább, mert a ’ kiszabott időt már túlléptük: j ön kivel készítene interjút? j MARX GYÖRGY: Váci Mi- ! hállyal. ÚJSÁGÍRÓ: Miért? MARX GYÖRGY: Mert többek között azt is a költészet feladatának látom, hogy : sugallja az embereknek, ne legyenek megelégedettek, ne mondják semmire, nem az én dolgom, nem rajtam múlik. : Egyszóval: mert Váci aktív, i szenvedélyes ember. Nádas Péter zére, de a járás is, különösen a nagy hőségben. Igaz, hogy volt egy esernyője, isten tudja, honnan szerezte, de szinte soha nem nyitotta ki. S húzta a magacsinálta kocsit a városka utcáin, húzta hazafelé a törött székekkel megrakott kocsit. A nap éget, de az esernyő csak ott fekszik a kocsin. Az emberek megállnak, beszédbe elegyednek Vele. — Jó ember, ideje lenne kinyitni az esernyőt. — Aztán minek? — Mert már ugyancsak tüzel a napocska. — Hát az a jó, hogy nem eső esik. Ebből állt egész átlátszó életfilozófiája: a világon minden úgy történik, ahogy előre meg van szabva. A fatalizmusnak és az optimizmusnak eme naív keveréke tartotta a földön az öreget. Jákov, a fia, egészen más ember volt, bár ez ellentmond annak a közmondásnak, hogy az alma nem esik messze a fájától. Jákov messze esett. Egyszer hazajön Jákov a forradalmi bizottságból és azt mondja az apjának: — Visszavonulunk, apám. Nem elég erős a mi Vörös Hadseregünk, hogy ellenálljon Gyenyikin tábornok fehér bandáinak. De ne keseredjen el, apám, visszatérünk; nem sokáig keli várnia rám. még Margolin kastélyában, két-verandás házában lakni. De azt sem maga Pinhusz- Motya, sem szomszédai nem tudták, minek kell történni ahhoz, hogy minden megváltozzék és hogy az öreg beülhessen a gépesített vajköpülő- üzem tulajdonosának „kastélyába”. Meg aztán senki nem is tulajdonított különösebb jelentőséget szavainak. Beszél az ember, hát hadd beszéljen: csak a rendőrkapitány meg ne hallja. r Í gy élt, éldegélt Pinhusz- Motya, csendben, békében. Aztán kitört a háború, a háború után megjött a proletariátus győzelmes forradalma, bekukkantott a kis városkába és mindent fenekestül felforgatott, kisöpörte a rendőrkapitányt és a forradalmi bizottság elnökévé Ivan Liho- poenkót, a kerületükben élő cipész fiát tette. De mindezek ellenére az öreg asztalos életében semmi nem változott. Ugyanúgy mesterségéből élt, mint régen, bár egyre kevesebb vevő akadt. Fia, Jákov, akinek meghalt a felesége, gondjaira bízta kis unokáját, ő meg napokra eltűnt vagy a kovácsműhelyben, ahol segédként dolgozott, vagy Ivan Lihopoenkónál, a forradalmi bizottságban. Az öreg teljesen megöregedett, már nemcsak a munka esett neheE gy történet dereng fel emlékeimben ... Egy kisváros' a színhelye, azokban a napokban, amikor a szétszaggatott ország útjain és mezőin tűz és vihar pásztázott, a jó és szelíd szívek nem bújhattak meg sehol, nem volt menedék szamukra. De hát ilyen szivek sem voltak. Nem voltak szelíd szívek, — még Pinhusz-Motya, az öreg istenfélő is lázadó lett, pedig őt mindenki „isten bá- ránykájának” tisztelte. Pinhusz-Motya egész életében az asztalosmesterséget űzte és ott élt, ahol a többi asztalosok, cipész és vizhordó — a városka szélén, a piactér és a folyó között. Szívják csak a gazdagok a port a fű nem nőtte kikövezett főutcákon, mi itt közelebb vagyunk a földhöz és az éghez is, nem beszélve arról, hogy mennyivel alacsonyabbak a házbérek. Mégis, Pinhusz-Motya asztalos szomszédai átkozták a rossz sorsot, amely ide vetette őket: messzire kellett vinni a munkát a megrendelőkhöz, messze volt a piac és az isten háza. Egyedül Pinhusz-Motya nem ! elégedetlenkedett — Várjatok, csak, jó embe- I rek — mondogatta — lesz még máskép is... A föld örökkön fogva lesz, a nap is, de gazdagok nem les- nek örökké, í Minden megváltozik. Fogok én