Pest Megyei Hirlap, 1966. november (10. évfolyam, 258-282. szám)

1966-11-02 / 259. szám

pear UMIß* ß 1966. NOVEMBER 2„ SZERDA 3 Mérnök ismerősöm csípős nyelvű ember, sokszor meg­győződhettem róla.. A folyo­són kap el, a Csepel Autó­gyár központi igazgatásának épületében: olvasta? Választ sem várva folytatja: látja, már megint sajnálják a pénzt az emberektől. Inkább millió­kat hagynak veszni, csakhogy ne kelljen ezreket kifizetni. Semmit sem értek, s csak las­san, lépésről iépésre jutok nyomára méltatlankodása oká­nak. ‘ Hónapok óta beszédtéma az üzemekben, hogy „valami van” az újítómozgalom körül. Hírek, rémhírek, ferdítések, találgatások keltek szárnyra, s piszkálták fel elsősorban a műszakiakat. Ismerősöm most kezembe nyomja az Újítók Lapja 19. számát, leültet, ol­vassam el, azután beszélünk róla. A lap dr. Csanádi György, a Marx Károly Köz­gazdaságtudományi Egyetem jogi tanszéke vezetőjének ta­nulmányát közli A mérnökök újításairól címmel. Az első nyilvános kifejtése ez mindan­nak, ami hónapok óta beszéd­téma: az új gazdasági mecha­nizmus és az újitómozgalom kapcsolatának. És annak a koncepciónak, hogy az új mechanizmusban művezető­től felfelé — tehát értve az összes műszakit — szűnjék meg az újítások jelenlegi rendszere. A tanulmányt a lap vitacik­ként közölte, megjegyezve, hogy annak „számos megálla­pításával nem ért egyet”. Is­merősöm, miután végigolvas- j tam a tanulmányt, mellemet ! böködve faggat: igaz, hogy megint a pénzt sajnálják? ! Hiába próbálom nyugtatni, ! háborog. — És igaza van .,, o A Csepel Autógyár újítási osztályának vezetőjével, Illés | Lászlóval beszélgetünk: Saj- j nos. jó ideje foglalkoztatja ez \ a műszakiakat, de meg kell mondani, nem csak őket. Négy éve vajúdik az új újítási renr. délet, s mire meglesz, addig­ra elavul... Az új mechaniz­mus kapcsán valóban szó ke­rült az újítómozgalom esetle­ges változásairól, de semmi­féle tájékoztatás, irányelv, elképzelés, elsősorban az Or­szágos Találmányi Hivataltól, nem jutott el hozzánk. így azután hiába jöttek érdeklőd­ni, csak a magánvéleményem mondhattam... A tanulmányt különben is­meri, a benne foglalt elképze­léseket nem tartja reálisnak: a realitások igen messze van­nak mindattól, amit a tanul­mány írója javasol. Papírokat nézegetünk: évente mintegy 20 millió forint — utókalkulált eredmény! — megtakarítást je­lent a gyári újitómozgalom. A nagy jelentőségű, nagy megta­karítást eredményező újítások kivétel nélkül — érthetően — műszakiakhoz fűződnek: az évi húszmillióból 14—15 millió ne­kik köszönhető. Mennyi lenne ez, ha — bár­milyen tetszetős elképzelések alapján is — éppen őket re- kesztenék ki a mozgalomból, s csupán munkakörük része­ként vennék figyelembe — jutalom- és prémiumosztáskor — e tevékenységüket? Illés László nagyon őszintén vála­szol: — Maximum évi két-há- rom millió. Tehát: egyetlen gyárban tízmillió, vagy tizen­kettő repülne ki az ablakon. Lehet, hogy ennyire gazdagok vagyunk? Megengedhetjük magunknak? o Egy házzal odébb: a gyár és a szakszervezeti bizottság ver­senyfelelősével beszélgetünk hármasban. Munkájuk szoro­san kapcsolja őket az újító- mozgalomhoz, hiszen a munka- verseny-mozgalomban jelentős szerepet játszanak az újítások, most, a párt IX. kongresszusa tiszteletére is igen sok újítást dolgoztak ki. nyújtottak be. El­sősorban tehát erről esik szó. Autógyárban vagyunk, stílusos hát Molnár Sándor, a szak- szervezeti bizottság versenyfe­lelősének hasonlata: — Olyan ez. mintha egy motort hármas sebességből egyesbe tennénk vissza, s azt mondanánk, lám. most az igazi. Lemondani arról az erőről., amit a vorsenvben az újítások jelentenek: öreg hiba lenne. ^ Délibábok és realitások 4 4 4 4 A kívülállók is rossznak tartják Sok milliót, egyetlen tollvonással? Vitát, de ne tyúk-tojás alapon Tanulmány a mérnökök újításairól összegét Ez viszont — kép­telenség. EGY MARÉK - ÖTVEN TOLL SZENTENDREI PARKER-KONKURRENCIA Bilinczky Tibor, a gyár ver­senyfelelőse tovább folytatja a gondolatot: — Az újító, a neki kifizetett összeg solcszorosát keresi meg a gyárnak, a nép­gazdaságnak. Jogos a maga része, hiszen tett érte, kimu­tathatóan „hozott” a konyhá­ra. Nálunk a gyárban jóné- hány olyan műszaki van, aki sokszoros milliomos — újítá­saival hosszú évek alatt millió­kat adott a népgazdaságnak. Én éppen fokozott ösztönzésü­ket tartanám kívánatosnak... Ismét egy házzal odébb. A technológia kísérleti és beren­dezésgyártó üzem Együttes Erővel nevű szocialista bri­gádjának tagjaival beszélgetek. Komplexbrigád ez, technikus, technológus éppúgy van ben­ne, mint szerszámlakatos, vagy szerkezeti lakatos. Ök nem maradnának kívül a „ke­rítésen”, az elképzelések rájuk nem vonatkoznak, ahogy ed­dig —. mert kivétel nélkül minden brigádtag nevéhez több újítás fűződik — úgy to­vábbra is törhetik a fejüket új. jobb elképzeléseken. Az alaphang azonnal meg­van a beszélgetéshez: rossz­nak, mint egyikük mondja „délibábosnak” tartják mind­azt, amit a tanulmány írója kifejt. Tomano József üzem­vezető azt mondja: — Jó dolog, hogy vitatkozunk az új gazdasági mechanizmus különböző részterületi fel­adatain. Csak nehogy úgy járjunk, hogy tyúk—tojás vitába keveredjünk. Vannak bizonyos dolgok, melyek ész­szerűségét kétségbe vonni felesleges, csak energiapo- csékolás. Az egész világon rohamos léptekkel fejlesz­tik a műszakiak újító, gaz­daságosabbat nyújtó elkép­zeléseket eredményező al­kotókedvét. Nálunk miért lenne éppen ennek a fordí­tottja? Marik Pál saját példájá­val érvel: — Kidolgoztam egy újítási javaslatot a ke­rékanyák hidegfolyatására. Elfogadták. Nos, az eljárás­hoz kell egy olyan szer­szám, amelynek megterve­zése mintegy négyszáz szer­kesztői munkaórát igényel. Otthon, a konyhaasztal mel­lett, a szobában, a tv-t le­csukva. Őszinte legyek? Ha tudnám, hogy mindezért „majd”, valamikor jutalom­osztáskor kaphatok valamit, igencsak meggondolnám, meg­csináljam-e?! Az újítási díj: jár! Amit a professzor ja­vasol, az csupa feltételes mód. Jutalom, prémium: ad­ható. Átcsúszna az egész a szubjektív elbírálás terüle­tére, márpedig ennek éppen ellenkezője lehet csak a cél. Kiss András igen okos dologgal hozakodik elő: volt egy újítása, a fémszórási el­járások hatásosabbá tételé­re. Részletes kidolgozásához segítségül hívta egyik mér­nökismerősét. — Egy laka­tos nem tudhat mindent — mondja. —, de lehetnek jó ötletei. Nos, ha megvalósulna mindaz, amit bizonyos kö­rökben elképzelnek, kihez menjen a lakatos? Segít-e nekem az ismerősöm, ha anyagilag nem érdekelt ben­ne? Mert arra nem lehet utasítani, hogy munkaköri kötelességeként csinálja. Mi köze az ő munkakörének az én újításomhoz? Újabb . és újabb ellenér­veket, erősen elgondolkod­tató momentumokat sorol­nak; Juhász Lajos azt hang­súlyozza, hogy nem létezik olyan bérrendszer — már­pedig' a javaslat szerint azon belül jutalmazzák a mű­szaki fejlesztési tevékenysé­get — amely kellő rugal­massággal értékelhetné egy- egy, ma újításnak nevezett megoldás eredményét. Vagy ha igen, megtörténhet, egyet­len embernek kell kifizetni az egész üzem prémium­Varsányi Pál, Feiner Ernő, Jung Ferenc véleménye is bekerül a jegyzetfüzetbe: té­nyek, érvek amellett, hogy százszor is meg kell gondol­ni egy esetleges intézkedést, amely beláthatatlan követ­kezményeket vonna maga után. Megyek vissza mérnökis- merősömihöz, s mondom neki, mit végeztem. Diadalmasan mosolyog: na ugye! Am némi kétkedéssel azt is meg­kérdi: megírja mindezt? Mi­ért ne írnám meg — kér­dezek vissza. — Mert pénzről van sző — mondja. És ná­lunk, sajnos mindig ott akar­nak lecsípni a pénzből, ahol a legkevésbé kellene. Nem? Nincs már idő vitatkozni, este lett, szalad a HÉV-hez, mert ha lekési, nem éri el a buszcsatlakozást Már tár­saitól tudom meg, hogy eb­ben az évebn három olyan elgondolást is kidolgozott, amit benyújthatott volna újí­tásként. Nem tette. A zsebét félti tehát? Nem, dehogy. Sokkal in­kább azt az erőt ami el­veszne a műszaki előreha­ladásból. Remélhetőleg ag­godalma nem bizonyul jogos­A megyei vetélkedők mintá­jára honismereti vetélkedőt rendeznek a monori járásban. A ceglédi és az újszászi vasút­vonal köré csoportosuló közsé­gek versengenek egymással. Pilis és Gyömrő lesz a két cso­port gyülekezőhelye. A „hatos stúdió” szerepét Monor tölti be. A néphadsereg egyik hír­adós alakulata biztosítja a technikai feltételeket. Így va­lóságos rádiós körkapcsolást tudnak majd teremteni Gyöm­rő, Pilis és Monor között. Az itteni művelődési házakban je­lenlevő közönség hangszórón át hallja, mi történik a rácBó­A főcím szó szerint igaz. Egy marókra való golyóstollcsúcs- ból percek alatt 40—50 kész írónbetét lesz. nem sokkal ké­sőbb komplett golyóstoll. A szentendrei üzem új. sokat tu­dó berendezése nemrégen lé­pett szolgálatba. Ez a kis szek- rénynyi szerkezet az irócsúcso­hálózat többi pontján. Két URH-kocsi lep meg a játék ideje alatt a két körzetből 3— 3 községet. Az ottani lakosok ts kapnak versenyfeladatot. A vetélkedő érdekessége lesz, hogy a programban olyan fel­adatok is szerepelnek, ame­lyek megoldásához a magán- gépkocsi-tulajdonosok készült­ségére lesz szükség. A KISZ, a Hazafias Népfront, az MHS és a járás népművelőinek kö­zös rendezvénye a járás tör­ténelmi, néprajzi és irodalmi hagyományainak terjesztését szolgálja. kát összeilleszti a festéktar- táliyal, megtölti s az odavaló rugó számára meg is roggyant- ja a hosszú testet. Többek kö­zött ennek a legújabb automa­tának köszönhető, hogy meg­kezdhették a Parkerhez hason­ló nagytartályos golyósírón sorozatgyártását. A Pax nevet viselő irón üzembiztos, s leg­alább 3000 kilométer hosszú­ságú vonal húzására képes. A beszerzett új gépek ellenérté­keként a külkereskedelem öt évre előre lekötötte az új gyárt­mányt. Azért jut a hazai piac­ra is: 10 000-et kapnak az író- szerboltok. A decemberben forgalomba kerülő újdonság ára extra kivitelben 80 forint, míg a cserebeté­té 28 forint lesz. Négy év múl­va már esztendőnként 2 millió darabot készítenek. Gábor felv. Tömörkény és Erasmns vándorgyűlés November 3, 4 és 5-én iro­dalmi vándorgyűlést rendez­nek Szegeden, Tömörkény István születésének 100. és Rotterdami Erasmus születé­sének 500. évfordulója alkal­mából. nak... Mészáros Ottó Rádiós körkapcsolás — Magánautók készenlétben Községek közötti vetélkedő a monori járásban Sértődöttek „Van egy 1951-ben született gyerekem, amit még akkor ál­lami gondozásba adtam 1959- ben az aláírásommal örökbe fogadta egy házaspár. Teltek az évek, kapok egy idézést, hogy gondoskodjak a gyerek­ről. Vagy újból állami inté­zetbe kerül. Vissza is került az intézetbe. És nekem az it­teni gyámhatóság a munkahe­lyemen 400 forint tartásdíjat vont le a fizetésemből. Milyen törvényrendelet van erre, kö­telezhetnek-e az ilyen esetben a gyermektartásra. holott örökbe lett adva, és a nevem­ről is törölték? Tisztelettel: H. I. Kiegészítésül: a gyerekről állítólag házasságfelbontás miatt mondtak le.” AMIKOR ELUTAZOM A FELADÓHOZ, három dolog érdekel: a jogi oldal, hogyan látja a világot H. I„ s ezenkí­vül szeretném megkeresni a gyereket, „amit” születése után közvetlen állami gondo­zásba adtak. Vagy hét család ajtaja nyí­lik a földszintes ház udvarára, ahol belépéskor egy hokkedli- re állított lavórba, s a fölötte mosó asszonyba ütközöm. H. I. felől kérdezősködöm. A negyven év körüli, élénk sze­mű, sovány nő, fülében az aranykarikákkal gyanakodva néz, de azért mosolyog, és megadja H. I. munkahelyének címét. A gyár jó félóra járás­ra esik innen. Már kifelé in­dulnék, amikor utánam szól, miért keresem a férfit Meg­mondom, ki vagyok, megmu­tatom a levelet — A gyárban majd meg­találja — mosolyog. Mégsem a gyárba megyek először, hanem a tanácsházá­ra. Kedves, középkorú asszony a gyámügyi előadó. Készsége­sen felvilágosít, bár a fejét csóválja: miért nem hozzá jött H. I. a problémájával? Különben, mint mondja, igen méltányosan járt el, amikor három hónappal ezelőtt havi 400 forintos eltartási hozzájá­rulást állapított meg a gye­rek után: a férfi akkor azt mondta, 1500 forint a kerese­te, ezt lekontrollálta vállala­tánál, kiderült, hogy H. t. 2300 forint átlag jövedelemmel ren­delkezik. De ő csak 2000 után szabta ki a húsz százalékot,.. Tisztázom az elóadónővel. hogy nem a férfi vélt jogait védelmezem — egyéb dolgok érdekelnek. A jogi oldalt azért tisztázzuk. Megtudom, hogyha az örökbefogadási szerződést felbontja a bíró­ság, akkor a családjogi tör­vény 52. paragrafusának má­sodik bekezdése értelmében, bírósági nyelven szólva, fel­éled a szülő eredeti kötelezett­sége. Sajnálattal hallom, hogy a fiú, akit Istvánnak hívnak, je­lenleg egy kecskeméti intézet­ben van: oda nem utazhatom eL Meg kell elégednem tehát az előadónőtől kapott kilónyi aktatömeggel: ebből bizonyá­ra kiolvasok valamit a gyerek életéről. MEGTUDOM például, hogy H. I. — a levél írója — há­zasságon kívül él élettársá­val. Az asszonynak három gye­reke van, közülük a két fiata­labbat ismerte el sajátjának H. I. Mindkét fiú az ötvenes évek elején született. Még csecse­mőkorukban állami gondozás­ba kerültek. Érdekes viszont, hogy H. I. élettánsánaik leg­idősebb gyermekét, akinek nem is ő az apja, felnevelte. — Az ötvenes évek elején lettem gyámügyi előadó. Nem ismertük ki magunkat mi még akkor a rendeletekben. Az in­tézkedéseket sem a paragrafus, hanem a szándék irányította legtöbbször. Amikor láttam, hogy egy-egy gyerek lehetet­len körülmények között él, a rendeletek adta út méregetése helyett azonnal állami gon­dozásba vétettem —, mondja az előadón ő. aztán hagyja, hadd lapozzak tovább az ina­tokban. Egy feljegyzés arról tudó­sít, hogy H. I.-ék soha nem lá­togatták meg gyermekeiket. Aztán mások örökbe fogadták mindkettőt. Az akkor nyolc­éves Istvánt 1959-ben egy fa­lusi házaspár. DE ÜJ SZÜLEI 1963-ban már az örökbefogadási szerző­dés felbontását kérik a bíró­ságtól. Indokuk: ők mindent megadtak, „a gyermek azon­ban csintalan volt... Állan­dóan a gépszínben tartózko­dott, s a gépek tetején sétált... Az iskolában a lányok ruhá­ját húzogassa ..Tehát a ma 15 éves István, „amit” szü­letése után idegenbe adtak, „amit” szülei soha nem láto­gattak — mivel örökbefoga­dóinál nem átallott csintalan­kodni, s még a lányok ruhá­ját is húzogatta, visszakerült az állam szárnyai alá... — Harmincötezer állami gondozott van az országban. Hát bizony, sok lemondással, felelősséggel jár egy-egy gye­rek, nem mindenki vállalja. Az enyém nemrég végezte el a vegyipari egyetemet. Ha kiszámítom, kiderül, hogy mindaz, amit én napi 9—10 órai munkával kerestem, és az energia, amit igen sok tanulás­ra fordítottam — őrá ment el... Most Budapesten alkal­mazták a fiamat 1300 forint a fizetése. így nekem még mindig hozzá kell pótolnom. Ki fizesse az albérletét, ha nem én? Furcsa, ahogy néha én látok: ha valaki felelőtle­nül él — előfordul, hogy nem kevesebbre, de többre viszi másoknál. így elmélkedik a kedves gyámügyi előadónő. Elbúcsú­zunk. H. I. alacsony, vézna ember. Lakásuk felé tartunk. — Magának két fia van, akik eddig csak annyi pénzbe kerültek, mint mondjuk, ne­kem. Azaz semmibe. Tényleg olyan felháborítónak érzi, amikor most, első alkalommal, bizonyos anyagi hozzájárulást kívánnak magától az egyik gyerek felneveléséhez? — kér­dezem. — Kéremszépen, miért fi­zessek én? Amikor a bíróknak még annyi szívük sem volt az örökbefogadási tárgyaláson, hogy azt mondták volna a gyereknek: nézd, ez az anyád, ez meg az apád! Csak álltunk ott, mint az idegenek! Sajnálja magát. Úgy érzi, ki­toltak vele. — Ha maguk addig nem érezték szükségét, hogy megis­merkedjenek a gyerekkel, ak­kor idegenek mutassák be? Nem érti, miről van szó. BELÉPVE AZ UDVARUK­BA, kiderül, az az asszony az élettársa, akivel már találkoz­tam. Dühös leszek nagyon, írnak az újságnak, természe­tesnek veszik, hogy leutazom, s bár ő is megadhatta volna a kért felvilágosítást, inkognitó­ban marad és tovább irányít, hadd sétáljak még egy kicsit! Ezek 20 év óta mindent termé­szetesnek vesznek. Hogy a férfit nem teszik ki állásából, pedig iszákos — ezt is megtud­tam a gyámügyi osztályon, — azt is, hogy a gyereküket he­lyettük mások neveljék! Konyhájuk tiszta, rendes. Becsületes arcú, kucsmás férfi fotográfiája néz le a falról — az asszony édesapja. Mellette masnival a nyakában egy cica bekeretezett képe. Egy másik képen meg bájos, selymes sző­rű kutyusok. Mintha igazol­nák, hogy a házigazdáknak is van érzelmi életük, mint minden embernek. A hálószo­ba — valóságos cukordoboz. Egy nagy cukordoboz. És sok következetességgel ismétlőd­nek képekben, porcelánokban a cicák és kutyusok. Büszkén mutatják a lakást. — Maga nem dolgozott még soha? — kérdezem az asszonyt. — A szervezetem nemigen bírja a gyári munkát. — A legnagyobb gyerek? — Itt az ágya a konyhában. Nagy lány az már kérem. Dol­gozik. De nem szeret bennün­ket. Csúnyán beszél az anyjá­val — és én nem bírom halla­ni a csúnya szót. Azt az egye: nem állom! Már arra is gon­doltam, idevennénk azt a fiút. megmondanám neki. mostan­tól élhetsz itt — de mi lesz. ha ő is úgy viselkedik velünk, mint ez a lány? — Hát... — feszengek. Mi­ről beszélgessünk? AMIKOR BECSUKOM A7 UDVAR AJTAJÁT, a hátán mögött éktelen káromkodó,! hallok. De nem ők voltak. csN a szomszédasszonyuk, ök ne ti bírják a csúnya szót! Padányi Anna

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents