Pest Megyei Hirlap, 1966. október (10. évfolyam, 232-257. szám)
1966-10-27 / 254. szám
A. Váci Fonó gólzáporral második Dunakeszi a megyei férfibajnok A férfi kézilabda NB n fináléján a Váci Fond gólzáporos győzelmet aratott, így jobb gólaránya révén második lett. Az ötödik helyen végzett Cegléd és a sereghajtó Gödöllő idegenben alulmaradt, akárcsak a Forte lányok, akik az utolsóelőtti helyen végeztek. A megyei férfibajnokságot a Dunakeszi Vasutas nyerte, idegenben kivívott győzelmével, az éllovas Csepel Autó ugyanis alulmaradt Abonyban. Budakalász két legutóbbi sikerével feljött a hatodik helyre. A nőknél a forduló meglepetését a szobi lányok okozták aho- nyi bravúrjukkal. A terület A-cső portjában az ősszel veretlen Nagymaros, a B-csoport- ban pedig a Táborfalvi Honvéd végzett az élen. A férfi ifjúságiaknál pontveszteség nélkül lett első a Csepel Autó. NB II férfi Váci Fonó—KISTEXT 40:1« (18:10) Vác. V: Tóth II L. V. Fonó: Török S. — László (3), Modróczky (3), Vértesi (3), Bara- csi (7). Vuklovszky (3), Török G. (10). Csere: Schwartz, Pákozdi (4), Kocsis (1). A legjobbjai eltiltása miatt tartalékos vendégcsapatnak, jó játékkal vágott vissza a Fonó tavaszi vereségéért. Jó: Török G. (a mezőny legjobbja), Baracsi, László, Vértesi. Békéscsaba—Ceglédi Építők 17:13 (7:6) Békéscsaba. V: Péli Tóth. Szegedi Építők—Gödöllői Vasas 27:12 (13:7) Szeged. V: Varga A. NB n női KISTEXT—Váci Forte 10:5 (5:3) Vác. V: Auspitz. Elmaradt mérkőzés. Híradás technika—Váci Forte 12:5 (6:0) Daróczi út. V: Tritz. V. Forte: Lakatos — Czenczik (1), Kokovai, Máthé, Nagy, Básii (1), Sulyánszkyné (3). Csere: Török M. A tartalékos mezőnycsere nélkül kiálló váciak ellen a bajnok már 7:0-ra vezetett. Jó: Czenczik, Sulyánszkyné. Végeredmény 1. Híradó 22 21 — 1 206:89 42 2. Hódmezőv. 22 18 — 4 190:112 36 3. B.-csaba 22 14 — 8 169:131 28 4. MTK 22 10 2 10 131:123 22 5. Szarvas 22 10 2 10 139:159 22 6. Elektr. 22 9 2 11 137:123 20 7. HÚSOS 22 9 2 11 111:115 20 8. Testv. 22 8 2 12 100:130 18 9. Kiskunh.* 22 8 3 11 130:160 18 10. KISTEXT 22 8 — 14 116:139 16 11. Váci F. 22 5 1 16 121:208 11 12. Tipográfia 22 4 2 16 102:153 10 * Büntetőpont levonva. Az utolsó kettő osztályozót játszik a bennmaradásért. Megyei férfibajnokság Dunakeszi Vasutas—Ceglédi Honvéd 18:14 (13:9). Cegléd. V: Mestyán. A vendégek három gólos vezetését a Honvédek hamar kiegyenlítették, de utána jobb erőnléte révén hat góllal húzott el a Vasutas és biztosan nyert. Ld: Czipó (7), Szabó (5), ill. Czebe (6), Szalkay (4). Abony—Csepel Autó 27:15 (13:9). Abony, 500 néző. V: Nyilassy. A nagy tét nyomta rá bélyegét a mérkőzésre. Az autósok igen izgatottan, tervszerűtlenül játszottak, a hazaiak pedig a kiesés rémétől sarkallva, mindent beleadtak és ilyen arányban is megérdemelten nyertek. A bíró kiválóan vezette a játékvezetői szempontból igen nehéz mérkőzést. Ld: Marina, Filó (7—7), Berta, Tóth-Fekete (6—6), ill. Tóth I. (6). Túra—Váci Honvéd 26:14 (15:6). Túra. V: Holfinger. Ld: Sima (11), Benke (7), ill. Kátai, Rácz (4—4). Budakalász—Nagykőrös 27:10 (13:5). Nagykőrös. V: Tóth. Ld: Forgách (8), Valentin (7), ill. Győrffy (4), VEIM NAPOK a Váci Vendéqlátóipari Vállalat rendezésében október 16-tól október 30 iq Ma, csütörtökön A VÁCI KŐKAPU KISVENDÉGLŐBEN délben és este hal- és vad étel- különleqesséqek! KISMAROSON, A PATAK KISVENDÉGLŐBEN házi disznótoros ebéd és vacsora, népi zenével, maqyarnóta énekessel. A VÁCI DEÁKVÁR KISVENDÉGLŐBEN este C órai kezdettel vidám műsoros est, fővárosi művészek közreműködésével. DUNAKESZIN A PAVILLON ÉTTEREMBEN küíönleqes halételekből halvacsora, népi zene, maqya.rnota énekessel! Váci Híradás—Váci Spartacus 16:15 (7:4). Vác. V: Sereghy. A váci ci rangadó Híradás győzelmet és három végleges «kiállítást hozott. Ld. Pálinkás, Toldi (4—4), Ül. Vámos (6). Nagy tárcsái Honvéd—GEAC 24:21 (11:7). Gödöllő. V: Zahorán. A hétközi mérkőzésektől fáradt egyetemisták ellen biztosan nyert a jobb erőnlétű Honvéd. Ld; Pánczél, Veres (7—7), ill. Pacs, Pintér (5—5). GEAC—Váci Spartacus 17:16 (8:3). Vác. V: Lusztig. Ld: Pacs (7), Csörgő (5), ill. Budavári (8), Vámos (4). Budakalász—Vecsés . 35:19 (16:7). Budakalász. V: Pintz. A Vecsés—Alsógöd mérkőzésre Alsógöd nem jelent meg. Végeredmény 1. D.-keszi 26 20 1 5 541:337 41 2. Cs. Autó 26 20 — 6 480:339 40 3. Túra 26 20 — 6 557:441 40 4. GEAC 26 18 1 7 470:410 37 5. V. Honv. 26 16 1 8 367:378 33 6. B.-kalász 26 15 1 10 470:405 31 7. N.-tarcsa* 26 13 2 11 475:390 27 8. Cégi. HSE 26 13 1 12 453:472 27 9. Abony 26 11 1 14 488:484 23 10. Váci Sp. 26 9 1 16 449:455 19 11. Vecsés 26 9 1 16 378:486 19 12. V. Hír. 26 4 — 22 380:517 8 13. N.-kőrös* 26 4 1 21 344:544 8 14. Alsógöd* 26 4 1 21 245:419 4 * Büntetőpont levonva. Az utolsó három helyezett kiesett, de Vecsés és a Váci Spartacus helyzete sem biztos. Az NB II utolsó helyezettje a Gödöllői Vasas ugyanis osztályozót játszik a bennmaradásért, a megyebajnok Dunakeszi Vasutas pedig az NB II-be jutásért. Szereplésüktől függ a 10. és 11. helyezett sorsa. Megyei női bajnokság GEAC—Váci Híradás 13:2 (11:0). Vác. V: Sereghy. Iyd: Tóth (4), Vi- tézné (2), ill. Klucsár (2). Dunakeszi Spartacus—Gödöllői Spartacus 7:1 (4:1). Dunakeszi. V: Szirmai. Ld: Németh J. (5), ill. Hegedős. Ld: Both (4), ilL Sulyok. Papp. Szob—Abony 6:3 (4:1). Abony. V: Ceglédi Építők—Nagymaros 17:2 (3). (7:1). Nagymaros. V: Zsák, Ld: Korpácsi, Telekes (6—6), ill. Déri, Willem. 1. GEAC 20 19 1 — 242: 60 39 2. Cegléd 20 15 1 4 125: 66 31 3. Abony 20 13 — 7 85: 70 26 4. V. Húsos 19 11 3 5 107: 85 25 5. Fóti VSC 19 11 3 5 105: 90 25 6. D.-keszi 20 8 1 11 43: 63 17 7. V. Hír. 20 8 1 11 73: 98 17 8. Szob*** 20 7 2 11 49: 74 13 9. N.-maros 20 4 1 15 56:155 9 10. Göd. Sp.* 20 4 1 15 85:154 8 11. Pécel** 20 1 — 19 22: 78 — 12. Veresegyház visszalépett * Büntetőpont levonva. Területi férfibajnokság A-csoport: Szentendrei Honvéd ÉTI—Dunakeszi Spartacus 15:17, Gyömrő—Erdőkertes 21:11, Tahitót- falu—Visegrád 24:22, Pilisi Bányász—Nagymaros 12:23, Verőce— Zebegény 15:12. Elmaradt mérkőzés: Szentendrei Honvéd ÉTI— Nagymaros 13:24. B-csoport: Pécel—Üllő 18:16, Do- mony—Gödöllői ITSK 20:11. Férfi ifjúsági bajnokság Ceglédi Építők—Dunakeszi 9:10, Abony—Csepel Autó 8:17, Nagykőrös—Budakalász 25:16, Váci Híradás—Váci Spartacus 10:7. B. L. Mézeskalács szív a győztesnek A hét végén a prágai Slávia-pályán megrendezték az első csehszlovák női labdarúgótornát. A mérkőzéssorozaton 26 csapat lépett pályára, és a találkozók kétszer 20 percesek voltak. Nagy küzdelem után a döntőben a Slávia együttese 1:0 arányban győzött a Sparta ellen. A játékvezető a neves csehszlovák bíró, Vicék volt. A 3. helyet eldöntő mérkőzésen — ugyancsak kuriózumként — az első csehszlovák női játékvezető, Sylva Gregrova bíráskodott. Az értékes díjak között a győztes csapat jutalma egy 65x66 cm-es mézeskalács szív volt. Dunaújvárostól Dunakesziig A fővárosban három napon át folytak az országos asztali- tenisz tizek bajnokság küzdelmei. Férfiak: 1. Papp József (Aknamélyítő Bányász) 9 győzelem, 2. Pignitzky (Bp. Spartacus) 6 győzelem, (21:10), 3. Harcsár (KÖZÉRT) 6 győzelem, (20:15). Nők: 1. Kóczián Eva (Bp. V. Meteor) 8 győzelem, 2. Lukácsné (31-es Építők) 7 győzelem (23:9), 3. Papp A. (Statisztika) 7 győzelem (24:11). Dunaújvárosban két napig tartott a vidéki tizek bajnokság. A női mezőnyben egy Pest megyei is rajthoz állt és végeredményben Bálint, a Dunakeszi Kinizsi versenyzője, öt ponttal a hatodik helyet szerezte meg. Egyébként * nőknél a kaposvári Bódis, a férfiaknál a pécsi Horváth dr. végzett az élen. Dunakeszin a megyei ifjúi sági tízek bajnokságán szoros küzdelem alakult ki az első három helyért. Végül is a nyolcpontosok között a játszmaarány döntött. I. Jeszenszky László (Dunakeszi Kinizsi), 2. Kiss László (Dunakeszi Kinizsi), 3. Kude- lich (Ceglédi Vasutas), 4. Bar- tinai (Dunakeszi Kinizsi), 5. Lábai, 6. Takács (mindkettő Váci Kötött), 7. Mádi (Abony), 8. Erdélyi (Dunakeszi Mechanikai Labor), 9. Klávik (Váci Kötött), 10. Pribil (Dunakeszi Mechanikai Labor). Géléi a kapus, Puskás a jobbösszekötó az osztrákok ellen Az osztrákok ellen készülő magyar labdarúgó-válogatott szerdai előkészületi mérkőzésének napsütéses, „tavaszi” idő kedvezett, maga a játék azonban már nem volt olyan örvendetes, mint az időjárás. A főpróba gyengén sikerült. BVSC—Magyar válogatott 4:3 (3:1) Szőnyi út, 1000 néző. V: Aranyosi. A válogatott együttes mind a két félidőt az alábbi összeállításban játszotta: A lengyelek jutottak tovább A Hungária úti semleges pályán harmadik mérkőzést játszott szerdán délután a bajnokcsapatok Európa Kupájában való továbbjutásért a lengyel és az NDK bajnok. Gornik Zabrze—Vorwärts Berlin 3:1 (2:0). Hungária út, 6000 néző. V: Zsolt. A Gomik Zabrze a három mérkőzés alapján 6:4-ee összgólarány- nyal került tovább a BEK-ben és következő ellenfele a CSKA Szófia lesz. Megállapodott a Győr és a Braga A Győri Vasas ETO és a portugál Braga szerdán véglegesen megállapodott labdarúgó KEK mérkőzésük két időpontjában. Az első találkozót november 9-én Győrött, a visszavágót december 8-án Bragában játsszák le. Ócsai ezüstérmes A Vasas rendezésben szombat—vasárnap került sorra a birkózók Szelky Ottó emlék- versenye, amelyet az olasz Palermo csapatának részvétele nemzetközivé avatott. A Pest megyeiek közül legjobban a ceglédi Öcsai állta meg a helyét, lepkesúlyban ezüstérmet szerzett. A csapatversenyt a Vasas nyerte. PEST MEGYEI HÍRLAP a Magyar Szocialista Munkáspárt Pest megyei Bizottsága ás a Pest megyei Tanács -apja. ' Főszerkesztő: SUHA ANDOR Kiadja a Hírlapkiadó Vállalat Felelős kiadó: CSOLLANY FERENC Szerkesztőség: Budapest, vm., Somogyi Béla u. 6. II. em. Kiadóhivatal: Budapest, Vili., Blaba Lujza tér 3« Egész nap hívható központi telefon: 343—100, 142—220 Gépii úszóba (hívható 20 óráig): 140— 447. Titkárság: 131—248. Egyéb számok 140—449. 141—162, 141— 258. Előállítja: Szikra Lapnyomda Budapest. Index: 25 064 Terjeszti: Mac yar Posta. Előfizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj | hónapra 12 forint. MOZAIK _ A szovjet jégkorong válogatott az új idény nemzetközi feladataira készül. Jelenleg ugyan még a klubcsapatokban edzenek a válogatott jelöltek, de hamarosan megkezdik az együttes felkészülést, elsősorban a kanadai vendég- szereplésre. Csemisov a szovjet jégkorong válogatott edzője azonban mint ahogy a TASZSZ munkatársának nyilatkozta, eléggé nagy gondban van, mivel a világbajnok együttesnek nincsen megfelelő képességű, jő kapusa. Szombaton és vasárnap, valamint a jövő hét végén újabb erőpróba előtt állnak a magyar asztaliteniszezők. Becsben és Újvidéken állnak asztalhoz, az osztrák, illetve jugoszláv nemzetközi bajnokságon. Vagy alusznak... Nem a népszerű népdal kezdő sorait akarjuk folytatni, csak kérdezzük a monori vezetőket: nem tűnik-e fel nekik az a kis monori „kórus”, amely már Vecsésen is és PLasz Vince szövetségi ellenőr elbeszélése szerint legutóbb Üllőn „csürhézte” az ellenfelet. Vajon az NB III-ba pályázó kék-fehér gárda a bajnoki pontokért folyó nehéz küzdelem hevében igényli-e az ilyen segítséget? Ügy véljük, nem! Akár megyei, akár NB III-as szinten ez a kórus csak bajt okozhat. Majdnem meglepetés A területi bajnokság északi éllovasa Pécel, majdnem kellemetlen meglepetéssel szolgált szurkolóinak. Kisnémedi a 22. percben ugyanis már 2:0-ra vezetett és a kihagyott péceli 11-es után a vendégek majdnem újabb gólt értek el. Lassan belemelegedtek a játékba a hazaiak, s aztán kidomborodott technikai fölényük és biztosan győztek. Géléi — Bakos, Mátrai, Ihász, Mészöly, Rákosi, Molnár, Puskás, Albert, Farkas, Korsós. Kezdettől fogva eléggé akadozott a válogatott gépezete, egymást érték a rossz átadások, s egyik-másik játékos eléggé bizonytalanul mozgott a helyén, így elsősorban Mészöly. Bizony Illovszky Rudolf szövetségi edző sokat bosszankodott a látottak miatt. Az edzőmérkőzés végén Illovszky nemcsak kommentárt fűzött a játékokhoz, de azt azonnal közölte, hogy Ausztria ellen a szerdán délelőtt játszott csapat szerepel majd, tehát Géléi lesz a kapus, Puskás a jobbösszekötó a kezdő együttesben. Képünkön balról jobbra: Kudelich, Jeszenszky, Kiss. (Mészáros István felv.) Csütörtöki sportműsor KÉZILABDA. Területi férfibajnokság. Zebegény—Szentendrei Honvéd ÉTI (15). Egy^fő vizsgázott ka-' zánfűtőt sürgősen felveszünk! Jelentkezés a munkaerőgazdálkodónál. Váci Kötöttáru- gyár. Vác, Sallai Imre u. 8—10. Azonnali belépésre felveszünk esztergályos szakmunkásokat, továbbá férfi segédmunkásokat. Jelentkezni lehet: Erdészeti Fa- és Vegyesipari Vállalat, (volt kocsigyár.) munkaügyi osztályán. Szentendre—ízbég. Eötvös utca l. szám alatt. AZ É.M. 25. SZ. Állami építőipari vállalat Bp. XX3. kér. (Csepel) Kiss János altábornagy u. 19—21. 4 AZONNALI BELÉPÉSRE KERES építőipari gyakorlattal rendelkező anyagkezelőt, akit Vácon kíván foglalkoztatni. Jelentkezés a vállalat személyzeti osztályán. Fekete Pannónia jó állapotban eladó. Cse- mő. Bállá dűlő 165, sz. Építész húszéves kivitelezői beruházási gyakorlattal, tervadoptálást, műszaki ellenőrzést kv. készítését, felmérést, készít generálba, Budakalász — Vác útvonalán. „Másodállás 54639” jeligére Felszabadulás téri hirdetőbe. FELVÉTELRE KERESÜNK mg. gépszerelőket és Diesel-motorszerelőket. Aszód, Gépjavító Állomás. Traktoros, jogosítvánnyal elhelyezkedne tsz-be vagy állami gazdaságba. „Lakás szükséges” jeligére a nagykőrösi Hirdetőbe. Üjszerű cseh hálószobabútor eladó. Nagykőrös, Szultán u. 24. AZ EGYESÜLT IZZÓ GÉPGYÁRA FELVÉTELRE KERES: esztergályos, marós, általános műszerész, géplakatos szakmunkásokat férfi betanított munkást, női betanított munkásokat. Jelentkezés a gyár Személyzeti Osztályán szombat kivételével, naponta 8—14 óráig. Budapest TV.* Szilágyi u. 26. Rákospalota — Üjpest vasútállomás mellett. Azonnali belépésre keres 16. évet betöltött leányokat szövőátkép- zősnek a HPS. Soroksári Gyára Budapest XX.. Soroksár, Marx Károly u. 294. A KÖZLEKEDÉSÉPÍTÉSI GÉPJAVÍTÓ VÁLLALAT lakatos, lemezlakatos, hegesztő, bádogos szakmunkásokat keres felvételre. Jelentkezni lehet: Cegléd, XIV. Külső Kátai út 35/a. szám alatt. KÉZISZERSZÁM- GYAR felvételre keres férfi segédmunkásokat, férfi és női gépmunkásokat, géplakatosokat. betanított lakatosokat. Jelentkezés Bp. XIII., Hunn u. 4/b munkaügyi osztályon. Szentendrei Városi Tanács Községfejlesztési Csoportja építőipari segédmunkásokat keres felvételre. Jelentkezés a Városi Tanács Építési Osztályán. Szentendre, Városház tér. 3. Beköltözhető ingatlanok a gödöllői kirendeltség területén. Szada: 2 szoba, konyha, kamra, nyárikonyha, műhely. 80 n-öl telek. Ara: 60 000 Ft. Gödöllő: 2 szoba, konyha, kam- . veranda, 1600 n-öl gyümölcsöstelekkel Ara: 110 000 Ft. szoba konyha, kamra, 659 n-öl gyümölcsöstelekkel. Ara: 80 000 Ft. 2 szoba, konyha, fürdőszobahelyiség. veranda, 4- 1 szoba, konyha, kamra, 250 n-öl telekkel. Ara: 90 000 Ft. szoba, konyha, speiz, fürdőszoba. pince, 430 n-öl telekkel. Ara: 120 000 Ft. Kistarcsa: szoba, konyha, fürdőszobahelyiség. 130 n-öl telekkel Ara: 65 000 Ft. Érdeklődni lehet: PIK. Gödöllő, Dózsa Gy. u. U. Chinoin gyár váci raktártelepére éjjeliőrt és általános lakatost (targoncavezetőt) azonnal felvesz. Jelentkezés: VÁC Derecske dűlő 10. _____ S iófok Tisztviselő-telepi—Balatonszabadi állomások között 196 n-Öles vízparti telek eladó. Bővebbet ugyanott, Móricz Zsigmond u. 1L _________ H ízott sérti# «tadó 160—170 kilós. Nagykőrös, Baross G. 15. Aszód az élre tör? A megyei labdarúgó-bajnokságban ma a 24. forduló két elmaradt mérkőzését vívják. Mindkettő igen jelentős. Az aszódiak győzelmük esetén ugyanis az élre törnek. Ha döntetlenül végeznek, továbbra is Bag marad az első, ugyanis egy tizeddel jobb a gólaránya. Persze, ezek csak találgatások, hisz a kitűnő tormában levő Dunaharaszti igen nehéz feladatot jelent az ősszel csak két vereséget szenvedett aszódiak számára. A dunakeszi meccs kiesési rangadónak is beillik. Ha Kartal alulmarad, nagyon leszakad a mezőnytől, a pontjait szorgalmasan gyűjtögető Dunakeszi viszont megerősíti bennmaradási esélyeit. Dunakeszi Vasutas—Kartal (Sándor), Dunaharaszti—Aszód (Opálszki). Mindkét mérkőzés 14 órakor kezdődik. Ha az adott gólok döntenének... A labdarúgó NB II Keleti csoportjában a Ceglédi Vasutas az utolsó előtti helyen tanyázik. Kár, hogy nem az adott gólok döntik el a sorrendet, ugyanis ebben lényegesen jobban áll a Vasutas. Kecskemét (61), a Szolnoki MÁV (56), a Pénzügyőr (54) mögött 51 góllal áll holtversenyben a Bp. Előrével a negyedik helyen a Pest megyei gárda. A góllövőlista élcsoportja: 22 gólos: Sülé (Pénzügyőr), 15 gólos Dobó (Békéscsabai Előre), 14 gólos Csurgai (Cegléd). A többi legeredményesebb ceglédi csatár Kökény (9), Markó, Pintér (8—8), Csontos és Liptai (5—5). A kapott gólok szempontjából viszont nem ilyen rózsás a Vasutas helyzete. A legtöbb gólt Kiskunfélegyháza kapta (66), a Miskolci Bányász (59) és ezután következik Cegléd (58). Ez történt az ifik-nél Megyei ifjúsági labdarúgó-bajnokság: Kartal—Dunaharaszti 5:0, Aszód—Gödöllői Vasas 0:3, Albert- irsa—Bag 4:0, Nagykőrös—Dunakeszi Vasutas 3:4, Törökbálint—' Vecsés 3:2.