Pest Megyei Hirlap, 1966. október (10. évfolyam, 232-257. szám)

1966-10-02 / 233. szám

1966. OKTOBER 2., VASÄRNAP

'“v/ílVlűD

Bemutatjuk Derek Walcott-ot, a nagy néger költőt

| CSANADY JANOS:

PAVEL KOVALEV:

OTTHONOK

Az a költő, akit most bemutatunk olvasóinknak, minden bi- | zonnyal az angol nyelvű néger világ legnagyobb jelenlegi köl- ^ tője. Pedig csak harmincas éveiben jár. Nem afrikai néger, ^ hanem a nyugat-indiai szigetvilágból való. Középiskolai tanul- | mányainak befejeztével Angliába költözik, hogy ott szerezzen § elismerést, elsősorban nem saját magának, hanem hazájának | és a négerek művészetének. Alig telik el néhány év, máris ^ „befut”. Hírneve nöttön-nő. Sokan nemcsak nyugat-indiai. | vagy néger költőnek tartják, hanem a legjobb értelemben vett § modem, angolnyelvű jelenkori költészet egyik legkimagaslóbb $

alakjának.

LEVELEZŐLAP

Skizofréniásan, két stílustól facsartan (Az egyik bér-próza) élek meg A száműzetésben. Mérföldeket rovok a parton.

Barnaság, égj,

Hadd vedlcm

Le a táj-imádatot, ami ön-szerelem.

Életet cseréljen, aki nyelvet cseréL

Néhány sirály rozsdásan vijjog A partonrekedt, rothadó kenuk fölött. Charlotteville-ben szúrós csőrű felhőként repültek. §

§

Üj rosszakat meg nem javíthatok.

Hullámok a horizontba fáradnak, visszatérnek.

A legjobb elmék begyökereznek, mint Kegy-morzsákért kutyák.

Lassan, amint a Középkor elér, égett bőr.

Hagyma-vékony papír, foszlik le kezemről,

Mint Peer Gynt titka.

Mélyén semmi sincs. Nem félek A haláltól. Túl sok halottat ismerek.

Mind meghitt, mind méltó önmagához,

Az is, ahogy meghaltak. Tűzön,

A hús nem retteg már a Föld kemence- Szájától, a nap-kohótól, salakhegyétől,

S

Sem a holdsarlótól — felhők mögé és elöbújik — Fényében a part friss, fehér lap.

Közönye más közegben harag,

Raáb György fordítása

Ezek a nehéz arcok, komolyak, a sőrtehaj, az ifjúsági-szeplők,

Pattanások, a megfogott szavak, mint szerszámaik: nehezen kelendők, és nyugalmuk, mellyet a bizalom ültetett ifjú és izmos szívükbe: hogy munka és kenyér az asztalon, melyet az otthonokban körbeülve közösen, szépen fogyasztanak el apáik sorsától messze-kerülve: akik úgy gyökereznek már e földbe, mint az erős növények, tartva talajukat és megtartatva tőle minden viharokban, minden időben; a nemzedék, amelyet elkerül „Az ifjúság” viták hullámverése, satupadra, iskolapadra dőlve tollal, szerszámmal, alig hallhatón, s harsogva zengi a jövő dalát! ^

^ SSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSJ ^ § ^

Az igényes főnök

(Cs. Uhrin Tibor rajza)

irSSSSS/SSSSSSSSSSSSSSSS/SSSS/SSSSS/S/SSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSS/SSSSSSSSS^

1 A „ ,, !

I A gyuru i

§ I

>////////////////////////////////////////y////////7//////////////////////OT/////>A

állapotában az öreg bolygó körül, hiába körözte le az időt, másfél óránként látélve a nappal és az éjszaka változásait, a gvűrűvel nem versenyezhetett.

A gyűrűpróba megállás nélkül folyt, a lányok egymás ujjárói húzkodták le a szünetben, s töviről-hegyire megtárgyalták az eljegyzés intim részleteit is.

— ö húzta fel a gyűrűt?

— Megcsókolt?

— Naná! Hogy lehet kérdezni ilyen hülyeséget.

— Szájon?

— Isteni klassz!

A gyűrű tulajdonosa pedig

úgy állt a zsibongó lányok között, mint akit tulajdonképpen az égé:- - — is é-1 kel, mintha mindennap eljegyzés volna.

Egyszercsak az egyik lány ezzel állt elő:

— Add kölcsön néhány napra ... Hadd pukkadjon meg az a hólyag.

Az a hólyag egy szemüveges bölcsészhallgató volt.

Mintha bomba robbant volna fel.

— Nekem is...

— Ugye, nekem is...

— Hordhatjátok mind — mondta a szép sudár leány > ‘tan. azzal a fölényes biztonsággal, amely csak a magukat birtokon belül érző nők sajátja.

— -;-------- Hol az

h hordtak is. egyik,----------------------- hol a

másik leány tartogatta a pénztárcájában, hogy a randevú előtt felhúzza és flottatüntetésre 1 '■ználja, felcukkolva szegény fiúkat egy nemlétező vőlegény félelmetes árnyával.

így ment ez egész héten át, s ment volna tovább is. ha a szép sudár leány szombaton

—:------------- vagy valami

Ü

Z tette-e | más, a szép,------------------ sudártermetű leány kezét megkérte valaki. Akadt az osztályban, aki tudni vélte, hogy csuda klassz pali, egy menő fej, aki talpig férfi. Mások arról suttogtak, hogy tulajdonképpen a leánj apjának hajdani barátja é: a papa egy korábbi szívessé gért adja neki a leánya kezét Volt, aki romantikus megoldásokat keresett, s gyerekkor: szerelemről beszélt, amíg k: nem derült, hogy a vőlegénj vidéki állatorvos, egy nyakigláb, szőke fiú, 28 éves, motorja van, de még az esküvő előtl egy Skoda Octaviát vesz, mer: azzal könnyebb egyik faluból a másikba járni. Az eljegyzéshez vezető ismeretség pedig az elmúlt nyáron a balatoni öldvári Keringőben köttetett, ahol a fiú felkérte táncolni a leányt.

A

z iskola életét felkavart ügy akkor kulminált, amikor a lány szülei engedélyi kértek az igazgatótól, hogy lányuk eljegyezhesse magát amit az igazgató összeegyeztethetetlennek ítélt az iskolí rendtartásával. és meg ü adott. Azután lezajlott az eljegyzés is. Az osztály tagja közül senkit sem hívtak meg ami általános sértődöttsége váltott ki a IV/B-ben.-------------------------- azonbar

| A sértődöttséget | eifújta {------------------------- gyűrű

a

mely csak ekkor lépett a maga fénves valóságában színre A gyűrű szenzáció lett, egyedülálló érdekesség, amelyel mindenki megnézett, mindenki kézbevett és mindenki felpróbál'. Azon a héten lőttél fel éppen Gagarint : ~ űrbe Hiába keringett azonban p; első űrhajós a súlytalanság

——------ . . hogy a gyű| Aki azt hiszi. | rű, amelyet--------------------- e történet

*

hősé”-vé avat, vaiami különleges gyűrű volt, meglehetősen téved. Nem ölelt apró cirádákkal különös metszésű és sejtelmesen csillogó követ, nem volt titkos társaság megkülönböztető jelzése, nem lehetett öblös fejében méregfiolát elrejteni, s varázsereje sem volt mindenható szellemek megidézésére. Arról nem is beszélve, hogy még pecsétviasz szétmázolására sem lehetett alkalmazni, mivel valójában csak egyszerű arany karika volt. Éppúgy lehetett 14 karátos, mint több, vagy kevesebb. Tulajdonképpen senki sem tudta, hogy mennyi. Egy azonban biztos: valódi arany volt s az afany mivoltába vetett általános hitet még ez a cinikusnak tűnő megjegyzés sem tudta megrendíteni:

— Arany? Ugyan, szivi, trombita ez. Éppen csak meg nem szólal.

Nyilvánvaló, hogy a sárga irigység hangja volt ez a pesti... utcai leánygimnázium 1V/B. osztályában, de senki sem méltatta különösebb figyelemre. S végeredményben nincs is azon semmi meglepő, hogy a IV/B-ben ez volt az idő tájt a legszebb, a legcsodálatosabb, de mindenesetre a legfigyelemreméltóbb gyűrű, amit valaha láttak —, a Saturnus gvűrűjét is beleértve.

— Haláli! — mondták'a lányok, s ez náluk az értékelés legmagasabb foka volt. Ezt mondták ugyanis a Háború és békére, Belmondóra, a fagylaltra, a törpe tűsarkú cipőre, a házibulira és a temetésre is.

A gyűrű tulajdonosa és egyedül jogos, igaz birtokosa szép, sudártermetű leány volt. Fejjel magasabb mindenkinél a IV/B-ben. Egy - házi szépség- versenyt az osztály esze ezzel a lemondó sóhajjal értékelte ki:

— Hja, neki könnyű. Az emberi kor legvégső határán levő férfiak is megfordulnak utána.

A MI INTÉZMÉNYÜNK FŐNÖKE valamikor igen magas állásban volt. Azt beszéli a fáma, hogy az e.Jobi nagyon fontos helyén nagyon gyengén dolgozott, önmagát pedig végtelenül szerette. Ezért komoly bírálatot kapott, majd hozzánk helyezték át alacsonyabb beosztásba.

És most ő nálunk dolgozik. Nem úgy, mint az elődje. Az bizony még a titkárnőjének sem tudott valamicske munkát kitalálni. Az új főnök pedig — Afanaszij Makszimo- vics — a titkárnőn kívül egy minden lében kanál titkárt is szerződtetett magának. Igaz, hogy az állományban nem szerepel ilyen állás. Ö azonban, hogy úgy mondjam, hátulról kerülte meg a törvényt: az inspektorok közül halászott ki magának valakit.

Némelyek azt állították, hogy a főnök a titkár beszervezésével jelentős akadályt állított önmaga és az ügyesbajos látogatók közé. Így azonban csak a be nem avatott és gyér tudású emberek beszélhettek. Ha Afanaszij Makszi- movicsnak nem lett volna titkára, még lélegzetet sem vehetett volna szegény, annyian törték magukat, hogy bejuthassanak az irodájába.

ÍGY TEHÄT, NYÁJAS OLVASÓ, ha be akarsz jutni Afanaszij Makszimovicshoz, szépen jelentkezz be a titkárnőnél, ő pedig átad téged a titkárnak.

— ö jobban ismeri a dörgést: foglalt-e éppen Afanaszij Makszimovics? ...

És az iratok is kizárólag a titkáron keresztül futnak. Ugyancsak ő bonyolítja le Afanaszij Makszimovics megbízásából a telefonbeszélgetéseket. Egyszóval: amint a titkár megjelent, a mi intézményünk egy csapásra fővárosi eleganciára és szolid hangulatra tett szert. Minden ügyről egyes-egyedül a titkár tesz jelentést. Ezek a jelentések nem egyszer órák hosszat tartanak. A titkár állva jelent. Ülnie nem szabad. Nem engedi meg a szolgálati hierarchia.

Honnan tudom én mindezt olyan pontosan? Roppant egyszerű: én vagyok Afanaszij Makszimovics titkára, tehát én ismerem legjobban az ő rendkívül kényes igényességét.

Nemrégiben azt rendelte, hogy készítsünk egy jelentést: „Állapotok és rendszabályok” címmel. Nálunk általában ezekkel a szavakkal kezdődnek a jelentések. Barátom, Szergej Adamejko inspektor készítette el a dolgozatot. Ez az Adamejko művelt ember, specialista, felsőbb iskolát végzett és jó elvtárs.

SZERGEJ OKOS JELENTÉST IRT, együtt olvastuk át, javítgattuk, majd legépeltettük azzal a megjegyzéssel, hogy nagyon sürgős. A dokumentumot. átadtuk megszemlélésre az illetékesnek, és utána a nagyfőnöknek. Már tudniillik Afanaszij Makszimo- vicsnak.

ö átolvasta, illetve inkább átfutotta, a tekintetével, majd visszaadta a kezembe. Arcán elégedetlenség.

— Nem elég mély. Felületes. At kell dolgozni, átfésülni... — És rám tekint.

Én, a főnök kitűnő ismerője, fogom a ceruzámat és a noteszomat. Afanaszij Makszimovics szereti, ha az ő gondolatait, célkitűzéseit, megjegyzéseit pontosan és szóról szóra feljegyzik. Ö nagvon igényes ember.

— ... Hát, kérem — folytatja a főnök —, pro primo az ügyek állapotára tekintette! több kritikai értékelést, pro szekundo konkrét rendszabályok kifejtését a felemelkedés érdekében

__ésatöbbi.

M

indent feljegyeztem, csak éppen az „i”-re nem tettem pontot. És megígértem —, hogy Szergej Adamejkoval kettesben — reggelre átdolgozzuk a jelentést. Minden megjegyzést figyelembe véve!

Kimentem az irodából, a saját szobámba. A telefon. szüntelenül csengett... Az egyik, a másik... Én pedig mindnek felelek, hogy kit és mikor hajlandó fogadni Afanaszij Makszimovics.

Azután jön a tömérdek ügyfél, látogató, s én pedig válaszolok minden kérdésre. „Afanaszij Makszimovics megígérte ...”, „Afanaszij Makszimo- v=cs azt tanácsolja...” és ígv tovább, ebben a hangnemben.

NAGY VOLT A RUMLI és

— így tökéletesen megfeledkeztem róla, hogy nekem, Szergej Adamejkoval együtt, át kell dolgoznom a jelentést. Másnap reggel Afanaszij Makszimovics. mint mindig, engem hív be először magához. Persze, a titkárnő közvetítésével. Bemegyek, a dossziéval.

— Nocsak, átdolgozták a jelentést? — kérdi.

— Parancsára :— nyögöm ki nagy nehezen és reszketve adom át a jelentés eredeti, átdolgozásán példányát.

Afanaszij Makszimovics figyelmesen megnézi az iratot, nem úgy, mint tegnap, sőt betűről betűre átolvassa egészen végig, a hetedik oldalig. Én alig állok a lábamon.

— No. látja, ez már egészen más. Meglátszik rajta, hogy alaoos munkát végeztek —, hallom a szavait. És végképp nem akarok hinni a füleimnek, amikor azt mondja: — És úgy látszik, nem vált ártalmára a jelentésnek, hogv ilyen precízen megszívlelték a megjegyzéseimet.

Afanaszij Makszimovics, fennkölt arckifejezéssel, legfelsőbb aláírásával szentesítetMONDJA MÉG NEKEM ezután valaki, hogy az én főnököm nem igényes? Mi e.z, hogv igénves! Lehetnek per-sze ellenvélemények, de én igazán jól ismerem a igazsf^ot!

(Oroszból fordította: Pogonyi Antal)

rSSfSSfSSSSSSfSSSSfS/SSS/S/SSSSSSSSSSSS/SSSSSSSS/SS/SS/SSSSSSJ'SSSS////SS//SSS/S/S//SSS/J

HEINZ KAHLAU:

Nyári dal

(Sommerlied)

Hajadon át a fénylő égre látok. Bőrödön nap nyugszik, s a tó vize barna karod között hullámba omlik, meztelén lábad körül lóhere.

i' —et semfc

V

Hová te nézel, szél jön s tovatűnik, a fák fölötted megtelnek vele.

Aratás illatú a lég kezedben, mint ha közel az érés ideje.

Nézlek és rajtad át a nyárra látok.

Megpihenek e nyár vendégeként.

Szeretnék még kisideig maradni.

A nyár keze simogat. Mint tiéd.

Hajnal Gábor fordítása

•Heinz Kahlau költő a Német Demokratikus Köztársaságban, Berlinben él. 1931-ben Drewitzben született. 1962-ben Heinrich Greif- dijat, 1963-ban Heine-díjat kapott A közölt verset Der Floss der Hinge (A dolgok folyamata —, Aufbau Verlag Berlin) című kötetéből vettük.

délután nem kap táviratot az állatorvostól: „Az esti gyorssal érkezem. Lajos”.

A gyűrű! Mit fog szólni a Lajos, ha nem látja a kezén?!

ö meg azt sem tud'a, hol van.

Rohant ahhoz a leányhoz, aki elsőnek kérte.

— Nálam? — nézett az rá csudálkozó szemmel. — Én másnap odaadtam a Macának.

Macát telefonon is el lehetett érni.

— Ketten is kérték, de tőlem Kati vitte el.

Futás Budára. Kati nincs otthon, Jucinál van, együtt tanulnak, mondja a mama. Hja, az érettségi.

És így ment ez egész délután.

Volt, hogy a lánc megszakadt, s ott állt az utcán tétován, most hol keresse. Átkozta a buta fejét, hogy belement ilyen hülyeségbe.

Végül mégis rálelt. És éppen akkor, amikor már nem is számított rá, amikor már eldöntötte, hogy azt fogja mondani a fiúnak: ,,A pvűrű? Ja, a gyűrű. Tudod, csak a dátum volt belevésve, de én elvittem az ékszerészhez, hogy vésse bele a te nevedet is”.

A gyűrű Ibolyánál volt, aki a Flórián téren lakott és éppen moziba indult.

— Csak tudnám, hova is tettem — tűnődött Ibolya, de aztán előszedte a gyűrűt a tolltartójából, radirgumi, ceruzacsonkok, rajzszögek és kenyérmorzsa közül.

Rohant a Keletibe. Csak

odaérjen időben. Az autóbuszon olykor-olykor rápillantott a kezére, s mindannyiszor túláradó öröm töltötte el: megvan, megvan!

j--------------- már benn állt,

I A vonal | amikor belihe-------------- gett a peronra.

Ú

gy tárta a karját ölelésre, hogy gyűrűs balkezét szétnyitott ujjakkal húzta el vőlegénye szeme előtt.

A fiú azonban i' —et sem vetett a gvűrűre. Nem is ‘'ette észre. Mintha a nap egyszerre csak elkezdene — dé” 12 órakor szűr-‘élni.

Péteri István