Pest Megyei Hirlap, 1966. október (10. évfolyam, 232-257. szám)

1966-10-02 / 233. szám

I» MST NECrCI kJCirtap 1966. OKTÓBER 2., VASÄRNÄP Heti jogi tanácsaink A rejtett hibáról... A társbérletről... A szóbeli figyelmeztetésről... Az illetményföldről... és a továbbtanulók kedvezményeiről... Az eladó nem felel azokért a hibákért, ame­lyeket a vevő felismer­hetett. Egyik maglódi olvasónk egy használt gépkocsit vásárolt. A megállapodásban kikötötték, hogy a vétel a megtekintett és kipróbált állapotban jött létre. Néhány hetes használat után a gépkocsi tengelye eltört, és szakértő megállapítása szerint már repedt volt a vétel ide­jén is. Olvasónk levélben for­dult az eladóhoz, és kérte ká­rának megtérítését. A válasz az volt: nem felelős, mert ki­próbált és megtekintett álla­potban adta el a járművet. Olvasónk azt kérdezi, van-e jogalapja esetleges perindítás­nak? A Polgári Törvénykönyv vonatkozó paragrafusa ki­mondja, hogy eladó csak azo­kért a hibákért nem szavatol, amelyeket a vevő felismerhe­tett. Adott esetben a tengely repedését nem ismerhette fel, ezért, véleményünk szerint, megvan az alapja annak, hogy az eladó ellen pert in­dítson. Kettős társbérlet ese­ten nem köteles a tanács kiutalni a másik társbér­lő részére a megürese­dett lakrészt. Z. M. váci olvasónk levelé­ben írja, hogy édesanyja társ­bérletben lakik egy özvegy­asszonnyal. Olvasónk azt'kér­dezi: megilleti-e édesanyját megüresedés esetén az egy szobából álló lakrész? Az általános lakásgazdálko­dási cél az, hogy a sorozatos súrlódásokat teremtő társ­bérletek megszűnjenek. A ren­delkezés szerint több társbér­let esetén a megüresedett társbérletre kiterjed a többi társbérlő joga, feltéve, hogy jogos lakásigényüket az nem haladja meg. Újabb társbér­letet a megüresedett lakrészre csak akkor létesíthet a lakás­ügyi hatóság — feltéve, hogy külön bejáratú a helyiség, vagy azzá tehető —, ha a már bentlevő társbérlő egyikének sem terjed ki a jogos lakás­igénye. Szóban vagy írásban történt figyelmeztetés miatt munkaügyi vita nem kezdeményezhető. E. L-né ceglédi lakos sé­relmezi, hogy munkabérét csökkentették, pedig ellene fegyelmi eljárás korábban nem volt. Azt elismeri, hogy 'szóban néhány esetben figyel­meztetést kapott. A figyelmeztetésekkel sem értett egyet, de hiába fordult döntőbizottsághoz, nem foglal­koztak panaszával. Most an­nak tulajdonítja bércsökkenté­sét, hogy korábban nem vizs­gálták ki a figyelmeztetések jogtalanságát. A figyelmeztetések miatt valóban nem lehet a munka­ügyi döntőbizottsághoz pa­nasszal fordulni. Ha azonban fizetését csökkentették, és en­nek indokául a korábbi fi­gyelmeztetéseket is megjelöl­ték, akkor már panasz esetén a döntőbizottság vizsgálni kö­teles a figyelmeztetések alap­jául szolgáló kötelességszegés tényét. Olvasónknak azt tanácsol­juk, ha sérelmezi a vállalat intézkedését, forduljon a vál­lalati munkaügyi döntőbizott­sághoz. Az illetményföld jöve­delme nem képez nyug­díjalapot. M. G. gyömrői olvasónk ál­lami gazdaságban dolgozik, és ez évben megy nyugdíjba. Le­velében azt kérdezi, hogy jár-e erre az évre és nyugdíj ide­jére az illetményföld, és beszá­mít-e az illetményföld jöve­delme a nyugdíjba is? Az érvényes rendelkezések szerint illetményföld csak azoknak a dolgozóknak jár, akik az állami gazdasággal éves szerződést kötnek. Ha er­re az évre megkötötték a szer­ződést, akkor erre az évre megilleti olvasónkat az illet­ményföld. De a nyugdíj évekre nem köteles az állami gazda­ság ezt a juttatást adni, még akkor sem, ha mint nyugdíjas, továbbra is az állami gazda­ságnál dolgozik. Az illetmény- föld, különben, illetve annak jövedelme, nem számítható be a nyugdíj alapjául szolgáló összeg megállapításánál, mi­vel az illetményföld nem te­kinthető bérkiegészítésnek. Továbbtanulók ked­vezményeiről. S. F. termelőszövetkezeti ve­zetőségi tag azt kérdezi, hogy a továbbtanulóknak járó ked­vezmény megilleti-e a tan­folyamra küldött továbbtanuló dolgozókat? Az érvényes rendelkezések szerint, az állami oktatási rendszer keretébe tartozó in­tézmények (általános iskolák, gimnáziumok, technikumok, főiskolák, egyetemek) esti, il­letve levelező hallgatóit illetik meg a kedvezmények. Egyes tanfolyamok hallgatóit azon­ban csak akkor, ha az bentla­kásos és ilyen tanfolyamokra a vállalat hozzájárulásával, il­letve kiküldetésével került a dolgozó. Ebben az esetben a dolgozót átlagkereset illeti meg. Mivel a termelőszövet­kezetre vonatkozóan külön jogszabály nem rendelkezik, a hasonló esetekben, vélemé­nyünk szerint, e vonatkozás­ban is irányadónak kell te­kinteni ezt a rendelkezést. Dr. M. J. ŐSZI MOZIMŰSOR: 5 krimi — 4 vígjáték, a többi dráma Megérdeklődtük, milyen új­donságokkal fogadja az őszi évad nézőközönségét a Pest megyei Moziüzemi Vállalat. A műsoron ugyanazok a fil­mek szerepelnek, melyeket az olvasó az országos előzetes programokból ismerhet, köz­tük szép számmal új magyar filmek: A férfi egészen más, Nem szoktam hazudni, Arany- sárkány, Hideg napok, Apa. Összesen 31 játék- és 2 dokumentumfilm bemuta­tója szerepel a vállalat negyedévi tervében. Többségük szélesvásznú és ci- nemascop. A filmek nagyobb része dráma, de akad köztük 4 vígjáték, 5 történelmi film, 4 klasszikus téma és 1 szatíra is. A krimi kedvelői 5 bűnügyi filmet láthatnak, köztük a francia Tökéletes bűnügyet, melynek főszerepeit Yves Montand és családja játssza. Viszontláthatják kedvelői a mozik őszi programjában Lilli Pal mert is. A bő repertoárból a 18 éven aluliak csak két filmről ma­radnak le, A drága John című svéd és a Tom Jones című an­gol filmről. 7 film szerepel majd „csak 16 éven felüliek­nek” jelzéssel, köztük A férfi egészen más című magyar, Az állhatatos feleség című NSZK, A szerelem a megfelelő ide­gennel című amerikai és a Kisasszonyok később jönnek című csehszlovák filmek. Az ifjúságnak külön aján­latcsokorral szolgálhat a Moziüzemi Vállalat, az Amíg élek (NDK), az Aranysárkány (magyar), a Le­nin Lengyelországban (szov­jet), a Negyvenegyedik (szov­jet), az Egy magyar nábob és a Kárpáthy Zoltán bemutató­jával. Az újdonságok másik részé­vel a propaganda területén ta­lálkozik majd a közönség, öt­letes propagandával készülnek a Hideg napok. Október 13-án Nagykőrösön tartják a pre­miert és utána még e hónap­ban 6 helyen játsszák. Ezzel egy időben 12 képből álló szí- nészfoto sorozatot indítanak, 12 bemutatásra kerülő film szereplőinek fotóiból. A képeket a meghatáro­zott filmekhez váltott je­gyekhez mellékelik a pénztárosok. A sorozat első képét a Hideg napok szereplői közül vá­laszthatják a nézők. Aki mind a 12 filmből birtokol egy-egy képet, azt a Moziüzemi Vál­lalat fotóalbummal jutalmaz­za. Októberben Nagykőrösön, Vácott, Cegléden, Abonyban, Gödöllőn és Budakeszin a Hi­deg napok megtekintői közül minden ötszázadik néző kap egy dedikált Cseres Tibor re­gényt. Előkészületben vannak egy fiimank étsorozat ter­vei, melyet a Hazafias Népfronttal együtt Nagykőrösön és Vácott tartanának és meghívnák rá a Hideg napok főszereplőit, al­kotóit. Végül a Pest megyei Mozi- üzemi Vállalat pályázatot hir­det majd a Hideg napok nézői között, Miért időszerű a film mondanivalója? címmel. Mégsem zárja be kapuit gödöllői irodalmi színpad Hét esztendő óta küzd a közöny ellen egy igen szép és mindenképpen dicséretes gödöllői kultürkezdeméhye- zés, a Juhász Gyula Irodal­mi Színpad. Néhány lelkes kultúrember hívta életre, hogy közvetlenebb kapcsola­tot teremtsen az akkor még egyetemi községnek titulált Gödöllő lakossága és az iro­dalom között. Nagyszerű mű­sorokat állítottak össze, ne­ves írókat, előadóművészeket szólaltattak meg a színpadon, amelynek még csak állandó helye sem volt. Az idén városi rangra emelkedett a község, az op­timisták azt várták, hogy et­től élénkebb pezsgésnek in­dul falai között a kultúr­áiét is. Annál nagyobb meg­lepetést keltett a hír, hogy az irodalmi színpad feladja a harcot, a most kezdődő szezonban már nem kísérle­tezik tovább. A legutóbbi években Ko­vács Sándorné, a járási könyvtár vezetője intézte az irodalmi színpad ügyeit. Hozzá fordultunk tájékoztatásért. — Valóban fölmerült a gon­dolat — mondotta —, hogy beszüntetjük, miután hétévi erőfeszítés árán sem sike­rült megfelelő arányú és ál­landó jellegű érdeklődést kel­tenünk iránta. Aztán mégis úgy határoztunk, hogy foly­tatjuk, hiszen nem lenne méltó Gödöllöhöz, a városhoz, hogy elsorvadjon ez a vitat­hatatlanul szükséges és hasz­nos intézménye. Már el is készítettük az idei szezon mű­sortervét. Novemberben, a Bánk bán költője születésé­nek 125. évfordulója alkal­mából Katona József-e sttel kezdjük a szezont. Koszto- lányi-e st rendezését is ter­vezzük, most lesz ugyanis halálának harmincadik év­fordulója. Januárban „Az ut­ca költészete” címen állí­tunk össze műsort, március­ban „Szerétlek kedvesem” címmel a világirodalom sze­relmi költészetéből, május­ban pedig „Orgonavirágzás” címen a tavasz költészetéből kívánunk színvonalas ízelí­tőt adni. Lesz-e eleaendő? Burgonya házhozszállítva 0 Rizs a disznóvágás idejére Ajándék az ünnepekre 0 Delta-tv, táskarádió és magnóhiány Beszélgetés az őszi-téli áruellátásról Az őszi és a téli hónapok a kereskedelem számára mindig több munkát, nagyobb feladatokat jelentenek. Felkerestük Vajda Lajost, a Pest megyei Tanács kereskedelmi osztályának vezetőjét, és megkértük, tájékoztassa lapunkat a várható őszi-téli kereskedelmi ellátásról. Hogyan alakul ősszel az élelmiszerellátás? — Az árucikkek nagy több­ségéből előreláthatólag az el­látás kiegyensúlyozott, kielégí­tő lesz. Zavartalanul biztosí­tani tudja a kereskedelem az alapvető élelmiszereket, és a múlt évhez képest lényegesen jobb lesz az ellátás zöldség­ből és gyümölcsből. Néhány fontosabbat talán emeljünk ki. Vegyük először a húst. g* SS NjMMM v ' -v ' 'V' , — Az árrendezés óta a ser­téshús iránti igény nem csök­kent, marhahúst viszont keve­sebbet vásárolnak. Megnőtt a baromfi népszerűsége is. Ezt az igényt teljesen ki tudjuk elégíteni. Általában a húsellá­tás jobb lesz az év hátralevő részében, mint az első félév­ben. Talán csak zsírszalonná­ból lesz kevesebb, de javulni fog a helyzet a sertésvágások kezdetekor, novemberben, de­cemberben. Más alapvető élel­miszerekből : tejtermékből és tojásból teljesen ki tudjuk elé­gíteni a lakosság igényeit. Csu­pán sajtfélékből lesz kisebb a választék. Még rétesliszt is lesz elegendő. A disznóvágásokra már most felkészülünk: a rizs- zsel való ellátás biztosított, vi­szont fűszerpaprikából úgy látjuk, nem lehet a keresletet teljesen kielégíteni. Mit vásárolhatunk a téli ünnepekre? — Cukorkából, édesárukból, ajándékcsomagokból, nagy lesz a mennyiség és a választék. Csokoládéból 10 százalékkal áll több rendelkezésre, mint tavaly, a karácsonyi szaloncu­kor vásárlókat is ki tudjuk elégíteni. Déligyümölcsből, mazsolából, citromból, banán­ból, fügéből a tavalyihoz ha­sonló mennyiség kerül forga­lomba. Narancs viszont keve­sebb lesz, mert a népszerű na­rancsszörpöt is a behozatalra kerülő mennyiségből gyártják. Idén jó a zöldség és a gyümölcstermés. Milyen AZ IDEI JÓ BURGONYATERMES ORSZÁGSZERTE NAGY RAKTÁROZÁSI GONDO­KAT JELENT A TERMELŐKNEK ÉS A FELVÁSÁRLÓKNAK. A SOROKSÁRI ARANYKALÁSZ TSZ BÉRMUNKÁBAN VÁLLALTA MINTEGY 500 VAGON TÉLI BURGONYA SZAKSZERŰ TÁROLÁSÁT A BUDAPESTI ZÖLDSÉG- ÉS GYÜMÖLCS NAGYKERESKEDELMI „ VÁLLALATTÓL. A HATALMAS MENNYISÉGŰ BURGONYA JAVA RÉSZÉT MÁR PRIZMÁKBA RAKTÁK. lesz a téli ellátás? — Hogy megfelelő mennyi­ség kerüljön a háztartásokba, annak érdekében már megtör­téntek a kezdeti lépések. A MÉK 2500 vagonnyi tárolását tervezi burgonyából, vörös­hagymából, fejeskáposztából, egyéb zöldségből és almából. Ezen kívül az otthoni tárolás­ra is lesz lehetőség: a megye több nagyüzemében már elő­jegyzéseket vesznek fel a dol­gozók között, és kívánságra házhoz szállítják a burgonyát. Figyelemreméltó a kiskereske­delmi és vendéglátó vállala­toknak az a kezdeményezése, hogy zöldséget és gyümölcsöt közvetlenül a termelőszövetke­zetektől és az állami gazdasá­goktól is beszereznek. Milyen lesz az ellátás ni házati cikkekből? — Az őszi-téli idényben né­hány százalékos forgalom- emelkedést tud kielégíteni a kereskedelem árufedezete. Van elég pamutszövet, s jobb lesz az ágyneművászon ellátás. Hasonlóképpen gyapjúszövet­ből is lesz elég. Lakástextiliá­ból már kevésbé megfelelő a választék, ezen javítani kell. Jó lesz az ellátás műselyem éo nylon női fehérneműből, bun­danadrágból. Előreláthatólag azonban nem tudják a boltok kielégíteni a keresletet mű­szálas gyermek tréningöltöny­ből, női, gyermek nylon-haris­nyanadrágból. Kesztyűből vi­szont lesz elegendő. A férfi és női konfekció, a készruha — egyes méret és színhiányoktól eltekintve — ugyancsak ele­gendő lesz. Ugyancsak kisebb kivételtől eltekintve, s cipővá­laszték is megfelelő. — Tartós fogyasztási cik- kékből mit vásárolhat a la-, kosság? Talán kezdjük a fűtőberen­dezésekkel. Az elmúlt évhez képest 24,6 százalékkal több kályha áll rendelkezésre, vi­szont kevesebb a tűzhely. Ha­sonlóképpen nehézségek mu­tatkoznak a füstcső ellátásban is. Olajtüzelésű kályhát na­gyon sokan szeretnének, saj­nos az igényt országosan még megközelítően sincs lehetőség kielégíteni. Ugyancsak nagy a kereslet a bútorok iránt. Az idén sem lesz több belőle, mint tavaly. Két új bútorbol­tot is nyitottunk, Érden és Szentendrén, és az országos elosztásban is külön kezelik a megye igényeit, még sincs többre lehetőség, főleg azért, mert Pest megye lakóinak új bútorok iránti érdeklődése or­szágosan is a legnagyobb. — Nagy a kereslet a rádió, a televízió készülékek iránt, több lesz belőlük 11 százalék­kal, azonban a legnépszerűbb tévéből, az 550-es Delta típus­ból nem kapunk elegendőt. Ugyancsak több zseb- és tás­karádióra lenne szüksége a kereskedelemnek. A karácsonyi ajándékok választéka és mennyisége elegendő lesz-e? — Játékokból minden mennyiség biztosított. A gyer­mekeket sok új és érdekes, közöttük számos külföldről be­hozott játék várja. Az aján­dékcikkekből is bő készlettel készülünk a várható nagy for­galomra. (h. f. p.)

Next

/
Thumbnails
Contents