Pest Megyei Hirlap, 1966. szeptember (10. évfolyam, 206-231. szám)

1966-09-01 / 206. szám

Atlétikai Európa-bajnokság Esős második nap A kedd délutáni 10 ezer méteres síkfutás döntője: az utolsó körnél még Mikitycnko (Szovjetunió) vezet, mögötte Mecscr Lajos (Magyarország), aki ezüstérmet nyert. Szerdán reggel a tízpróba első számában, a 100 méteres síkfutásban 27-en álltak rajt­hoz. A tízpróbázók távolugrá­sában Klaus ért el olyan ered­ményt 761 cm-el, amellyel a keddi távolugró selejtezőből másodikként jutott volna a döntőbe. Még folyt a női diszkoszve­tés selejtezője, amikor eleredt az eső. A magyar versenyzők nem sok izgalmat okoztak, tír. Kleibemé 53,28 m-el, Stugner 53,12-vel elsőre biztosította to­vábbjutását. A női ötpróbázóknál 80 gá­ton a svájciak szőke remény­sége Méta Antenen 11,1-et fu­tott Az ötpróbások súlylöké- sében a két szám után a szov­jet Tyihomirova került az el­ső helyre. Rúdugrásban félórás beme­legítés után pontosan 13 óra­kor megkezdődött a küzdelem. A szakadó eső erősen zavarta a versenyzőket, sőt veszélyessé vált a viadal, mivel a leszúró gödör állandóan megtelt víz­zel. Nagyon csúszott, s így egyáltalán nem volt biztonsá­gos az ugrás. Meglehetősen látványos volt, amikor az ugrásra készülő versenyzőt ernyő­vel kísérték ki a nekifutó végére, ahol minden eset­ben törülközővel a víztől csepegő rudat is letöröl­ték, A versenyszámban 28-an in­dultak, köztük az új Európa- csúcstartó NDK-beli Nordwig. A magyar színeket Miskei Já­nos képviselte, de meglehető­sen hamar „elvérzett” és — amint az várható Is volt — nem került a döntőbe. Megle­petésnek számított a szovjet Bliznyecov kiesése. Tekintve, Jiogy a 470 cm-es selejtező szintet nem is kellett átugrani, mert 460 cm-nél ab­bahagyták a versenyt, mind­azok bekerültek a pénteken 13 órakor kezdődő döntőbe, akik átugrották a 440 cm-t. Szemerkélt még az eső, ami­kor 400 méteres gátfutás 27 részvevője négy előfutamban rajthoz állt. A nagyon felázott talajon különösen jó időered­mények nem születtek. A ma­gyar Oros kiesett. A 100 méteres női síkfutás középdöntőjében Namesháziné Markó Margit biztosan jutott tovább. Amikor a férfi magasug­rók elérkeztek a 2 méteres magassághoz, már csak­nem teljesen irreálissá vált a nekifutó. Tócsák éktele- nítették és nagyon laza lett a salak. Érthetően, igen óvatosak vol­tak a versenyzők. A 206 cm-es szintet csak a német Sieghari ugrotta át, a többiek 203-mal kerültek tovább. Közöttük Medovárszky is. Noszály már 200 cm után kiesett. Nagyszerű magyar sikereket hozott a női 400 méteres sík­futás két középfutama. Sza­botté és Munkácsi bejutott a 400 m-es síkfutás döntőjébe. Szerdán délután az EB eddigi versenyeinek a legnagyobb meglepetését hozta a férfiak diszkosz- vetése. Az előkészületek során ugyan­is, amikor ennek a számnak esélyeseiről volt szó, az Euró- pa-bajnoki aranyérmet min­den nemzetközi szakértő a csehszlovák Daneknek, a vi­lágcsúcstartónak adta. Nos, ezen a délutánon, Danek nemigen igazolta a benne bí­zókat, nagyon gyenge formá­ban, láthatóan önbizalom nél­kül versenyzett, és az 5. hely­re szorult. A verseny szenzációját az NDK dobótriója jelentette. A férfi diszkoszvetés Euró- pa-bajnoka: Detlef Thorith (NDK) 57.42 m, Európa-'vajno- ki csúcs. 2. Losch (NDK) 57.34 m. 3. Milde (NDK) 56.80 m. Már kigyulladtak a fény­szórók, az enyhe széltől vala­mennyire felszáradt a salak, amikor a 100 m-es női síkfu­tás rajtjához szólították a részvevőket. Női 100 m síkfutásban Euró- pa-bajnok: Éva Klobukowska (Lengyelország) 11.5, 2. Irena Kirszenstein (Lengyelország) 11.5, 3. Frisch (NSZK) 11.0, ... 6. Nemesháziná (Magyaror­szág) 11.9 mp. Jóformán a lelkes lengyel nézők még magukhoz sem tértek diadalmámorukból, amikor már újabb nagy­szerű győzelmet ünnepel­hettek. A 100 méteres síkfutásban Mániák öldöklő küzdelemben nyerte az Európa-bajnokságot. Négy versenyző valósággal egyszerre zuhant a célba, csal; az időt tudták először bemon­dani — 10.5 mp — az ered­ményhirdetésre a célfotó elő­hívásáig kellett várni. A fotó döntötte el, hogy Mániák ha­csak „trikószélességgel is”, el­sőként érkezett a szalaghoz. 100 m férfi síkfutás Európa- bajnoka: Wieslaw Mániák (Lengyelország) 10.5, 2. Roger Bambuck (Franciaország) 10.5, 3. Claude Piquemal (Francia- ország) 10.5 mp. A férfi távolugrás döntője csak a fináléban hozott érdek­feszítő harcot. A legbiztatób­ban a szovjet Ter-Ovaneszjan kezdett. Már mindenki elköny­velte a népszerű Igor újabb Európa-bajnokságát, amikor a hatodik sorozatban az addig eléggé közepes teljesítményt nyújtó tokiói olimpiai bajnok angol Lynn Davies 798 cm-rel átvette a vezetést. A bronz­érmet meglepetésre a francia Cochard szerezte meg, ő is 788 cm-t teljesített és csak az­zal lett harmadik, hogy Ter- Ovaneszjan-nak jobb volt a második ugrása. A férfi távolugrás Európa- bajnoka: Lynn Davies (Nagy- Britannia) 798. 2. Ter-Ovanesz­jan (Szovjetunió) 788. 3. Co­chard (Franciaország) 788 cm. A prágai sportcsarnokban ünne­pélyesen megnyitották a férfi röp­labda-világbajnokságot. A magyar csapat rosszul kezdett. Az NDK ellen játszotta első mérkőzését és 3:0 (5, 13,6) arányú vereséget szen­vedett. A Kecskeméti Fémmunkás SK győzött a nagykőrösi .Arany János ’ ökölvívó emlékversenyen Szombat-vasárnap Nagy­kőrösön bonyolították le az immár hagyományos Arany János ökölvívó emlékversenyt Tíz egyesület küldte el ver­senyzőjét, s az ifjúságiaknál 17-en, a felnőtteknél 56-an léptek a kötelek közé a külön­böző súlycsoportokban. Az Arany János ökölvívó emlékverseny vándordíjának ez idei védője a Kecskeméti Fémmunkás SK ökölvívó szakosztálya lett, a pontver­senyben elért 42 ponttal. Má­sodik MTK 29, 3—4. Bp. Épí­tők és Csepel 23—23, 5. Újpes­ti Dózsa 17, 6—7. Mezőtúri AFC és Nagykőrösi Kinizsi 9—9, 8—9. Bp. ITSK 22. sz. In­tézete és a Szigethalmi Vases 5—5, 10. Ceglédi Vasutas 2 ponttal. Az egyes súlycsoportokban a következő eredmények szü­lettek: Ifjúságiak Papír súly: 1. Sallai Gy. (ITSK). Légsúly: 1. Lágymányosi F. (MTK), 2. Oláh Gy. (Kecske­mét), 3. Busii S. (Mezőtúr). Harmat súly: 1. Koczó Pál (Bp. Építők), 2. F. Szűcs S. (Nagykőrös). Pehelysúly: 1. Kari László (Bp. Építők), 2. Flórián Mihály (Nagykőrös), 3. Madár J. (Kecskemét). Könnyűsúly: 1. Boócz Endre (Kecskemét), 2. Szabó Dániel (Kecskemét). Kisváltósúly: 1. Vigh János (Kecskemét), 2. Herczeg Sán­dor (Nagykőrös). Váltósúly: 1. Bomberg Béla (Bp. Építők). Nagyváltósúly: 1. Koltai Fe­renc (Szigethalom). Félnehézsúly: 1. Vincze Ist­ván (MTK). Felnőttek Légsúly: 1. Orbán Sándor (Kecskemét), 2. Cerován S. (MTK), 3. Völgyi L. (Kecske­mét). Harmatsúly: 1. Fekete Pál (MTK), 2. Takács Gy. (Újpesti Dózsa), 3. Fekete István (Új­pesti Dózsa). Pehelysúly: 1. Manrovics I. (Csepel), 2. Nyíri Gy. (MTK), 3. Rácz J. (Újpesti Dózsa). Könnyűsúly: 1. Kovács F. (Kecskemét), 2. Kállai J. (Új­pesti Dózsa), 3. Magyar K. (Csepel). Kisváltósúly: 1. Laki L. (Cse­pel), 2. Viszkocsik J. (Csepel), 3. Likacs P. (Ceglédi Vasutas). Váltósúly: 1. Dancsi Sándor (Újpesti Dózsa), 2. Járai Zs. (Mezőtúr), 3. Gombos G. (Kecskemét). Nagyváltósúly: 1. Papp Ist­ván (Kecskemét), 2. Tóth Mi­hály (Csepel), 3. Gyimesi F. (Bp. Építők). Középsúly: 1. Kézi János (MTK), 2. Patkós János (MTK), 3. Tóth András (Mezőtúr). Félnehézsúly: 1. Kiss I. (Kecskemét), 2. Vági János (Bp. Építők), 3. Veres István (Újpesti Dózsa). Nehézsúly: 1. Sebők Ottó (Csepel), 2. K. Far János (Bp. Építők), 3. Kecse András (Me­zőtúr). Vasárnap ATLÉTIKAI CSB Vácot* és Dunakeszin Vasárnap folytatódik a me­gyei atlétikai csapatbajnok­ság. A sorsolás szerint a most következő harmadik forduló színhelye: Vác, Dunakeszi és Gödöllő. Az atlétikai Európa- bajnokság miatt azonban a gödöllői versenyt szintén Du­nakeszin bonyolítják le. A harmadik forduló párosí­tása: Vác — Albertirsa — Főt; Alsógöd — GEAC — Nagykö­rös I. — Nagykőrös 11.: Gö­döllői Spartacus — Abony — Dunakeszi — Toldi M. ITSK. Mindhárom versenyre va­sárnap délelőtt fél tizenegy órai kezdettel kerül sor. HOLNAP A vasárnapi bajnoki kézi­labda-mérkőzésekről beszámo­lónkat holnapi számunkban közöljük. Hazaérkezett a jégkorong-válogatott Hodoninból egyhetes cseh­szlovákiai „jeges” edzőtáboro­zásáról hazaérkezett a ma­gyar jégkorong-válogatott ke­ret. A vezetők szerint alaposan kihasználták a lehetőségeket, amint alkalom kínálkozott, pályán voltak, s az elvégzett munka igen dicséretre méltó. A magyar együttes a ven­déglátók kérésére barátságos jellegű mérkőzést is játszott a második ligás Hodonin ellen és attól 7:1 arányú vereséget szenvedtek. A találkozón meg­mutatkozott a helyiek sokkal nagyob jégbiztonsága, ami teljesen érthető, hiszen az egész nyarat szinte „átkorcso­lyázták”. A fiatalok közül különösen Erdős, Szeles és Ga­lambos tűnt ki nagy szorgal­mával és lelkesedésével. CSURGAI Miközben igen gyöngén sze­repel a labdarúgó NB II ke­leti csoportjában a Ceglédi VSE csapata, egyik csatára, Csurgai, igen előkelő helyet foglal el a góllövő listán. A tizenhat gólos Sülé (Pénzügy­őr) és a tizenhárom gólos Do­bó (Békéscsaba) mögött 12 góllal jelenleg a harmadik. Kapus lő - gól! A Váci Fonó NB 11-es férfi kézilabda-csapata vasárnap 28:16 arányiján győzött Szarvas ellen. A mérkőzés 21. váci gól­ja nem mindennapi körülmé­nyek között született. Török Sándor, a Váci Fonó kapusa védett egy labdát, s közben észrevette, hogy az el­lenfél kapusa több méterre ki­jött kapujából. Felismerve az adott lehetőséget, hatalmas dobásra szánta el magát, egyből az ellenfél kapujára ívelte a labdát. A 44 méteres dobás sikerült, s a labda a szarvasi hálóban kötött ki. ■X-:- ÖV­Török Sándor a saját kapujában állva, megelégedéssel nyugtázza... PEST MEGYEI HÍRLAP a Magyar Szocialista Munkáspárt Pest megyei Eizottsága és a Pest megyei Tanács lapja. Főszerkesztő; SUHA ANDOR Kiadja a Hírlapkiadó Vállalat Felelős kiadó: CSOLLANY FERENC Szerkesztőség: Budapest, VIII., Somogyi Béla u. 6. II. em. Kiadóhivatal: Budapest, VIII., Blaha Lujza tér 3. Egész nap hívható központi telefon: 343—100, 142—220 Gépxrószoba (hívható 20 óráig): 140— 447. Titkárság: 131—248. Egyéb számok: 140—449, 141—162, 141— 258. Előállítja: Szikra Lapnyomda Budapest. Index: 25 064 Terjeszti: Magyar Posta. Előfizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj i hónapra 12 forint. Férfi segédmunkáso­kat betonelemgyártási munkakörbe, azonnali belépésre felvesz a Szentendrei Betonáru- gyár. Tanácsi igazolás szükséges. Munkás- szálló és üzemi étke­zés van. Jelentkezni személyesen lehet a gyáregység munka­ügyi osztályán. Szent­endre, Dózsa György út 34. szám alatt. __ É . M. Betonelemgyártó Vállalat Szentendrei Betonárugyára (Szent­endre, Dózsa György út 34.) azonnali belé­pésre felvesz portási munkakörbe egy sze­mélyt. Felvétel szemé­lyes jelentkezés ese­tén. Tanácsi igazolás szükséges. Munkás- szálló van. Nyugdíja­sokat nem alkalma­zunk. AZ É. M. 25. sz. Állami Építőipari Vállalata Budapest. XXI. (Csepel). Kiss János alt. u. 19—21. felvételre keres építőipari anyaggazdálkodót Gödöllő területére. Jelentkezés a vállalat személyzeti osztályán. 12 darab, összesen 45 hl. (49—500 literig) príma állapotban le­vő kisipari boroshor­dó egy tételben eladó. Cím: Köntös József, Székesfehérvár, Cso­konai út 19. Kereskedelmi osztályra — nagy gyakorlattal — csoport­vezetőt keres OGV Palma Gyár­egység Váci Gyár­részlege. Jelentkezés önélet­rajzzal, jelenlegi mun- kahely és munkakör megnevezésével, vala­mint fizetési igénnyel: OGV Palma Gyáregy­ség Váci Gyárrészlege munkaügyi osztálya, Vác, Derecske dűlő. ...hogy lövése a halfáivá vetődő szarvasi kapus mögött a hálóban köt ki. (Cseprcgi István felvételei)

Next

/
Thumbnails
Contents