Pest Megyei Hirlap, 1966. szeptember (10. évfolyam, 206-231. szám)
1966-09-28 / 229. szám
/ PEST MEGYEI vilXg PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! I AZ MSZMP PEST MEGYEI BIZOTTSÁGA ES A MEGYEI TANÁCS LAPJA X. ÉVFOLYAM, 229. SZÁM ARA 50 FILLER 1966. SZEPTEMBER 28 , SZERDA | —— KADAR JÁNOS: Néphadseregünk valóban a nép forradalmi hadserege Diplomaátedási ünnepség a Irinyi Miklós Katonai Akadémián \ Munkáselbocsátások | az angol ( autóiparban ^ A British Motor Corporation ^ (BMC) nagy angol gépkocsi- ^ konszern hétfőn este bejelen- ^ tette, hogy októberben 11 000 ^ —12 000 munkását elbocsátja. ^ A BMC 40 000 alkalmazottja ^ már rövidített munkaidőben § dolgozik. I ---------A Zrínyi Miklós Katonai Akadémián kedden ünnepélyesen adták át az ez évben végzett hallgatóknak diplomájukat. Az ünnepségen megjelent Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára, dr. Korom Mihály, a Központi Bizottság titkára, Benkei András belügyminiszter, Csémi Károly altábornagy, a honvédelmi miniszter első helyettese és a tábornoki kar több más tagja. Részt vettek VARSÓ Lengyel olajvezeték az NDK-nalc Lengyelország új kőolajvezetéket épít a Német Demokratikus Köztársaság számára. A több mint 200 kilométer hosszú olajvezeték a rostocki kikötőt köti majd össze a schwedti olaj kombináttal és 1969-ben készül el. OSLO Betört a tél Norvégiába Norvégia északi és déli részén egyes helyeken mínusz 13 fok alá süllyedt a hőmérséklet és hatvancentiméteres hó esett. A termésben is súlyos károk keletkeztek. az ünnepségen a társ fegyveres testületek képviselői, valamint az ideiglenesen Magyarországon állomásozó szovjet csapatok parancsnokságának képviselői, élükön K. I. Pro- valov vezérezredessel. A Himnusz hangjai után felolvasták a honvédelmi miniszter parancsát, majd Borbás Máté vezérőrnagy, az akadémia parancsnoka átadta a diplomákat. Az ünnepségen beszédet mondott Kádár János, az MSZMP KB első titkára. Kádár János beszédében a Központi Bizottság, az Elnöki Tanács és a kormány üdvözletét, jókívánságait tolmácsolta a most végzett hallgatóknak, majd néphadseregünk jelentőségéről, a tisztek, tiszthelyettesek és harcosok feladatairól szólt. — Társadalmunk egész tevékenységének középpontjában a szocializmus teljes felépítéséért folytatott munka áll — mondta egyebek között — s oz ezzel együtt járó másik nagy feladat: népünk és az egész emberiség békéjének védelme. A Magyar Népköztársaság hadserege, szerve-§ r.ia / íí » * ■_! _ *1 * zetét és fegyverzetét tekintve^ ^ Hlíéres műszer - százezres megtakaritas a legkorszerűbb, tisztikarának^ ’ 3 gondolkodásmódját és szemlé- Dr. Varga István, a szederkényi növényvédő állomás labo- letét a marxista—leninista tu-^ ratóriumának vezetője — mondhatni fillérekből, 190 forint dolmányos elmélet hatja át; költséggel — spóracsapdát készített. A készülékkel minden kor legfontosabb és leghala-| olyan növényi betegség spórája, amely a légáramlás segít- dóbb eszméinek és céljainak, a ^ ségével terjed, felfedezhető. Napokkal, esetenként 1—2 hétszocializmusnak és a népek ^ tel előre jelezhető, hogy milyen betegség lappang a körbékéjének szolgálata vezér-^ nyéken, s a növényvédő állomás jelezheti a gazdaságnak, li. Ezért joggal mondhatjuk,^ milyen megelőzés szükséges. így a „filléres” műszer segít- hogy néphadseregünk valóban ^ ségével, a kár elhárítható és több százezer forint takarít- a nép forradalmi hadserege. § ható meg. s pärt 6iso titKärn czuiäi rámutatott, hogy a korszert haditechnikával ellátott, ütőképes katonai erő megteremtése jelentős anyagi áldozatokat, nagy erőfeszítéseket követelt meg dolgozó népünktől. A párt és állami szervei irányításával sok ezren vettek részt — különböző parancsnoki posztokon és i tisztikarban — néphadseregünk megszervezésében, létrehozásában, amely ma mái bármilyen ráháruló felada végrehajtására képes, : egyenlő rangban foglal helyei a testvéri országok hadseregeinek sorában. Bizonyítja ez (Folytatás a 2. oldalon) | Ülésezik | az Interparlamentáris Unió § § Kedden az iráni fővarosban ^ megkezdődött az Interparla- ^ mentáris Unió 55. ülésszaka. ^ Az ülést Reza Pahlavi iráni ^ sah nyitotta meg. Rövid be- ^ szédében hangsúlyozta a vi- ^ lágleszerelés szükségességét. ^ Ezután Ranieri Mazzilli, az ^ Interparlamentáris Unió bra- 4 zil elnöke üdvözölte 62 ország § 650 küldöttét. Az ülés napi- § rendje 11 pontból áll, megvi- ^ tátják többek között, hogyan ^ lehet a legfontosabb problé- ^ mákat demokratikus eszkö- ^ zökkel megoldani. Az ülésen ^ részt vevő magyar küldöttsé- ^ get Barcs Sándor, az Inter- | parlamentáris Unió magyar csoportjának vezetőségi tagja | vezeti. ^ A konferencia előtt tartott ^ ülésen az Interparlamentáris ^ Unió tanácsa elfogadta a & szovjet küldöttségnek azt a § javaslatát, hogy az 56-ik köz- § gyűlést 1967-ben Moszkvában ^ tartsák. i -----T ömeges amerikai légitámadás a demilitarizált övezet ellen Pápai misszió utazott Saigonba Guam szigetéről felszállt B—52-es amerikai stratégiai bombázók kedden délelőtt újabb Termál vonal - termálháromszög „Hévíztenger'' helyett „hévízérrendszer'' a főváros alatt A főváros hévizeinek nagyobb mértékű hasznosítása több, mint fél évszázada foglalkoztatja az illetékes szakköröket és újabban a közvéleményt is. A hévízkincs jellegére, tényleges mennyiségére azonban eddig a földtani fel- tételezéseken kívül csak a régebbi mérések alapján következtettek. Az újabb, korszerű méréseket a Vízgazdálkodási Tudományos Kutató Intézet mindössze másfél évvel ezelőtt kezdte meg, s most összegezte az első konkrét eredményeket. percenként 1740 liter vizet szivattyúztak ki, mintegy két és félszer annyit, mint amennyi természetes úton, szabadon folyik ki belőle. A nagy mennyiségű vízkivétel hatását egyidejűleg négy üzemelő hévízkútnál figyelték. tömeges légitámadást intéztek az Észak- és Dél-Vietnam között húzódó demilitarizált övezet ellen. ★ A Bertrand Russell békealapítvány képviselői kedden Londonban bejelentették, hogy előreláthatólag jövő év márciusában ül össze Bertrand Russell elnökletével az a nemzetközi bíróság, amely foglalkozik majd Johnson elnök és más vezető amerikai politikusok háborús bűneivel. ★ A vietnami néppel vállalt szolidaritás nemzetközi értekezlete, amelyen 18 ország 141 társadalmi szervezetének képviselői vettek részt Brüsszel« ben, elhatározta, hogy önkénteseket toboroznak a vietnami szabadságharcosok támogatására. A jelentkezők a spanyol polgárháború nemzetközi brigádjához hasonlóan harcolnának napjaink agresszora, az Egye« sült Államok ellen. A Fehér Ház szóvivője kedden bejelentette, hogy Johnson elnök kész részt venni jövő hónapban a Marcos Fülöp- szigeti elnök által javasolt csúcsértekezleten, amelyen a vietnami háborúban az Egyesült Államok oldalán részt ve(Folytatás a 2. oldalon) Alföldi borok is csinálhatnak „karriert" jól képzelt szakemberek segítségével Csak a laikus gondolja, hogy a gyertyafénnyel együtt — amelynek segítségével a „versenyzők” színét, tisztaságát vizsgáltáik a zsűri tagjai — a nemzetközi borversenyt is ei- fújták. A vetélkedő ugyan véget ért, de a tanulságok levonása most kezdődik a szakemberek — köztük Pan- csovai Nándor Pest megyei főkertész — számára. Hogy is szólnak ezek a tanulságok? — Az első valahogy így: alföldi borok is csinálhatnak „karriert”. A másik: a termelőszövetkezetek is képesek olyan borokat produkálni, amelyek felveszik a versenyt a hasonló jellegű könnyű borokkal, nemcsak hazai, de még nemzetközi riválisokkal szemben is. Ehhez, persze az kell, hogy olyan jól képzett borász szakemberek kezeljék ~ borokat, toint Purczeld Ádám, a ceglédi Kossuthban és Siket Gábor. ft dömsödi Aranykalász Tsz- ben. — Hány Pest megyei tsz indult a borversenyen? — Az említett kettő, három borfajtával: a ceglédiek ezerjóval és kadarkával, a dömsö- diek rizlinggel. — Az eredmény? — Mind a három bor ezüstérmet nyert! S most rátérnék a harmadik tanulságra: minden, szőlővel rendelkező termelőszövetkezetben érdemes volna az újtelepítésű borszőlő termőrefordu- lásával egyidőben borász szakemberről is gondoskodni. Az a különbség, amely a csekély hozzáértéssel, meg a szakszerűen kezelt borok ára között van, bőségesen megérné ... — Persze, a szakember egymagában csodákra nem képes. Nem szabajl megfeledkeznünk a szakmunkásképzésről sem! A márkás, jó bort már szőlő kcrában szakszerűen kell kezelni. Ehhez pedig n:m a háztájiban szerzett tapasztalat, szakiskolán kapott tudást is igényel. ny. é. A budapesti hévízkutak vízszintjét és víznyomását regisztráló műszerek felszerelésével tavaly létrehozták az első hévízmérő hálózatot. Ez volt az alapja annak a nagyszabású vizsgálatnak, amelyet az idén a zuglói volt Pascal malom melletti, a Rákos-patak közelében létesített kutatófúrásnál végeztek. A kísérleti kútból két héten át Pontos mérésekkel kimutatták, hogy a zuglói kút megcsapolása a Hősök terén és a Széchenyi fürdőnél levő kutakra kétségtelenül, az egyik margitszigeti és a Dagály utcai Szabadság fürdő kútjára pedig valószínűleg kihat. A vizsgálatok eredményeit összegezve megállapították: túlzott az a feltételezés, (Folytatás a 2. oldalon) RÓMA Mi történik Dél-Tirolban? Az Olasz Kommunista Párt véleménye Giuliano Pajetta, az Olasz Kommunista Párt Központi Bizottságának tagja Bolzanó- ban beszédet mondott a kommunistáknak a dél-tiroli kérdésben elfoglalt álláspontjáról. Bevezetőben hangsúlyozta, hogy az olasz kommunisták voltak az elsők, akik már hosszú évekkel ezelőtt elítélték a nyugatnémetországi náci mozgalmak által szított terrorista légkört és a bonni kormány ezzel kapcsolatos bűnrészességét. A dél-tiroli helyzet rosszabbodásáért a politikai felelősség — folytatta Pajetta — nagy mértékben a Kereszténydemokrata Pártot terheli, amely hosszú éveken át a fasisztákkal versengett a legszélsőségesebb nacionalizmus ma- gasztalásában és ily módon elősegítette a német nacionalizmus fennmaradását, sőt megszilárdulását. A Kereszténydemokrata Párt nem hajlandó beismerni, hogy szoros összefüggés áll fenn a dél-tiroli kérdés és a bonni kormány által támogatott pán- germán és új náci erők nem- I zetközi méretű mesterkedései 1 között. A gránilvölgy végén Lesz-e második pálya? Úion Fehérvár felé Nem is olyan régen avattuk a Törökbálint—Martonvá- sár közötti autópályát. Azóta nap mint nap kocsik végtelen sora robog rajta. Időszerű a kérdés, hol, merre tart ma a Balaton felé tartó autósztráda. Az útépítők a legkeményebb szakasz közeledő áttörésére készülnek. Pákozdnál 9— 10 méter mély bevágást robbantanak a kemény gránitba. Legkésőbb jövő hónap elején a végére érnek, így hát lassan, de biztosan haladnak előre. Még sem indokolatlan azután tudakozódni hogy a már elkészült balatoni autópálya szakasz mikor kap ikertársat, mikor lesz belőle az európai követelményeknek megfelelő kettős út? — Szóba került ez is. A forgalom itt olyan nagy, hogy semmivel sem marad le az iparilag fejlett országokétól. Ezért már most indokolt két vonalról gondolkodni. Mégis olyan döntés született, hogy előbb érjünk el Siófokig, és azHol tart ma az autósztráda? I » tán kezdjünk a kísérőpálya felépítéséhez. Nem könnyű dönteni, de ez ígérkezett legésszerűbbnek. — Hol járnak, Martonvásár után? — Az eredeti tervek szerint jövő nyáron újabb szakaszt- avattunk volna — Kápolnás- nyékig. Sajnos, kevés a cement, s így a hétnek csak egy napján betonozhatunk. Ilyen tempó mellett nem valószínű, hogy a kívánt időre célhoz érünk. — Mit lehet tenni? — Nem állunk tétlenül, minden erőnket az alapok, a földmunkák elkészítésére fordítjuk. Emellett tempósain dolgozunk, s gyorsan jutunk előre a műtárgyak, áthidalások építésével. Tizenöt, vagy tizenhat ilyen objektumot kell felhúzni. — Visszavonhatatlanul kútba esett a terv a Kápolnás- nyékig vezető második szakasz nyári üzembe helyezésére? — Ha javul a cementellátás, s kedvez az idő, még utolérhetjük magunkat. Az építő, s az azt birtokba vevő utas egyaránt ennek örülne a legjobban. T. Gy.