Pest Megyei Hirlap, 1966. szeptember (10. évfolyam, 206-231. szám)
1966-09-25 / 227. szám
rear HEcrei 1966. SZEPTEMBER 25., VASARNAP Egy hét a világpolitikában ENSZ KÖZGYŰLÉS ÉS VIETNAM — U THANT HALASZTÁST ADOTT — SUKARNÓT „ÁTNEVELIK” — A LON- »ON—SALISBURY PROTOKOLLCSATA — A FILIBUSTER DIADALA. Természetesen a kedden megnyílt ENSZ közgyűlési időszak a hét meghatározó eseménye, ennek jellegét viszont — ez alkalommal egy véleményen volt a világsajtó a Times- tól az Izvesztyijáig — a vietnami háború szabja meg. Holott a vietnami kérdés nem is szerepel a majd száz pontos, s decemberig letárgyalandó napirenden. „De a vietnami háború beárnyékol mindent, mert megmérgezi a politikai atmoszférát a Kelet és a Nyugat között, s hallatlanul megnehezíti az előrehaladást szinte minden lényeges kérdésben, kezdve a leszereléstől a vitás kérdések békés megoldásáról szóló egyezményig” — állapítja meg a Times. Vietnam tehát nem tartozik az egyébként heves vitákat ígérő napirendi pontok egyikéhez sem, de máris, a kezdet kezdetén, rányomta bélyegét a közgyűlési munkára. Formailag ez a kezdet egyelőre simának mondható. Hiszen könnyen választott elnököt, valamint egy sor más tisztségviselőt — ezek között, hazánk nagy megbecsülésével, Csatorday Károly személyében magyar alelnököt — az ülésszak, s a napirend összeállításánál csak a Nyugat által erőltetett úgynevezett koreai kérdés körül támadt vita; az amerikai delegátus megelégedett protestálással „a Kínai Népköztársaság ENSZ jogai” megfogalmazású pontnál. De az általános politikai vitát csütörtökön megkezdő küldöttek előtt ott volt U Thant főtitkár rendkívül borúlátó ösz- szefoglaló jelentése, amely az ENSZ tehetetlenségét tárja fel a jelenlegi nemzetközi viszonyok eredőjeként. A főtitkár — aki mint ismeretes, képtelennek tartja magát egy megbénított világszervezet további vezetésére —, a bajok kútfor- rásának szintén a vietnami háborút jelöli meg. S ami a legfontosabb: még az amerikai lapok is kénytelenek megállapítani, hogy U Thant a nemzetközi kapcsolatokat megrontó vietnami válság fő felelősének az Egyesült Államokat tekinti, s voltaképpen lemondásával is a konokul hibás amerikai vonalvezetés ellen kíván tiltakozni. • A főtitkár azonban igyekezett megmenteni az ülésszak amúgyis nehéz körülmények között megrendezett munkáját a bonyolult utódlási vitától, s ezért a közgyűlési tevékenység végére, decemberre halasztotta távozását, viszont a lemondás szándékához változatlanul ragaszkodva, U Thant természetesen nem annyira az utódlás ügyében akart haladékot adni a világszervezetnek, hanem nyilvánvalóan valamelyes előrehaladást vár a sorsdöntő kérdésekben. Az a nyilatkozat, amelyet New Yorkba érkezésekor Gromiko szovjet külügyminiszter tett, tanúsítja, hogy a szocialista országok hasonlóan nagy erőfeszítésekre készülnek s nem tartják eleve reménytelennek, igaz, bíztatónak sem az ülésszak munkáját. Ellenben az amerikai álláspont változatlanságának adott hangot az általános vitában sietve elsőként felszólaló Goldberg amerikai küldött, aki — jellemző módon — mentegetőző és felelősségáthárító beszéddel próbált kitérni az Egyesült Államok politikai elszigeteltségéből. • Két olyan vendég érkezett a hetven külügyminiszter sorában New Yorkba, akiknek ottléte kuriózumnak is felfogható. Couve de Murville közismerten nem számít gyakori Vendégnek sem a világszervezetben — amelyet De Gaulle sokáig szinte semmibe vett —, sem az Egyesült Államokban, Amellyel Franciaország katonai, politikai és gazdasági téren egyaránt egyre erősbödő hatalmi harcot vív. Mégis, a francia külügyérnek és az őt követő volt és jelenlegi gazdasógi csúcsminiszternek amerikai tárgyalásaitól bizonyos nyugalmat várnak a Párizs— Washington vitában, amit inkább úgy lehetne jellemezni, hogy a két fél „beássa magát”. Feltűnő — s az amerikai választással magyarázható —, hogy Johnson éppen most csoportosított át a külügyminisztériumban, az igazságügyminisztert téve Rusk helyettesévé, s valószínű utódává, valamint eltávolítva azt a Ball külügyminiszterhelyettest, aki De Gaulle nagy ellenfelének számít. Más kérdés, hogy a Fehér Ház ezt is elsősorban a vietnami eszkaláció jegyében tette. A másik illusztris vendég New Yorkban Malik indonéz külügyminiszter, aki a dja- kartai szándékok szerint teljes jogú tagként szeretne részt venni a világszervezet munkájában. S miközben Indonézia visszatért az ENSZ-be, Dja- kartában a tavaly október 1-i fordulat következtében egyre forróbb a politikai légkör. A hadsereg összecsapásokat ismert be baloldali csoportokkal. A szélsőjobboldal viszont immár elérkezettnek látja az időt, hogy Sukarno felelősség- revonását követelje, éppen akkor, amikor napok múlva kezdődik a volt első miniszter, Subandrio pere. A tábornokok, úgy tűnik, továbbra sem akarnak szakítani az elnökkel, s egyikük Sukarno „átnevelésé- re” tett ígéretet... —; a jobboldalnak. A rhodesiai válság szintén ahhoz a nagy kérdéscsoporthoz tartozik, amely afrikai problémák néven várhatóan heves vitákat fog eredményezni az ENSZ közgyűlésben is. Ismeretes, hogy a brit kormány az előző héten lezajlott nemzetközösségi értekezleten mindent megtett, hogy elkerülje a szakítást a Smith ellen erélyes eszközöket követelő afrikai tagállamokkal. S épp így akarta megakadályozni Wilson azt is, hogy a Nemzetközösség égisze alól kikerüljön s végül az ENSZ intézze a rhodesiai kérdést. A Nemzetközösséget ma még összetartó gazdasági szálak tették lehetővé Londonnak, hogy újabb haladékot kapjon. Ügy tűnik, hogy a Wilson kormány nagyon is a maga szája íze szerint értelmezi a kompromisszumot, csakúgy, mint az előző nemzetközösségi értekezlet döntését. A héten megérkezett Sa- lisbury-be az első miniszteri szintű brit delegáció, azóta, hogy a Smith kormány önkényesen dekorálta „függetlenségét”, amit London úgymond nem ismer el, de amely ellen nem is tesz semmi számottevőt. Az angol miniszterek most már maguk tárgyalnak Smith úrral... A faji kérdés természetesen nemcsak Rhodesiában probléma, s nemcsak Afrikában, hanem az Egyesült Államokban is. A választásokra készülve Johnson és demokrata pártja ugyan szeretett volna a választók valamennyi rétegének ígérni valamit, s így új polgárjogi törvényt is beterjesztett a kongresszusban, mindenekelőtt a négerek lakóhelyi megkülönböztetésének megszüntetéséről. Kiderült azonban, hogy a kormányzat fontosabbnak tartja más, demagógabb terveinek keresztülvitelét a törvényhozásban, s végül meghajolt a szenátus fajüldöző kisebbségének obstrukciója előtt. A déli szenátorok ismét bevetették a hírhedt filibuster^ a végnélküli beszédáradatot, s a többségnek nem volt politikai ereje ezt visszaverni. A New York Times megállapította: „Az, hogy a szenátus visszautasította a polgárjogi törvényt, súlyos veresége az amerikai négereknek, mégin- kább a szenátusnak és leginkább a nemzetnek.” Avar János KINSHASA Tüntetés Portugália kongói nagykövetségénél Elhurcolták a követségi ügyvivőt Lapzártakor érkezett KONGÓI JELENTÉS: Kisangani lángokban áll Szombaton délelőtt tüntető tömeg rohanta meg Portugália kinshasai nagykövetségének épületét. Mint az AFP jelenti, a portugál ügyvivőt, aki az épületben lakik, álmából riasztották fel a tüntetők. A diplomata a verekedés közben kisebb horzsolásokat szenvedett, majd kihurcolták az utcára és gépkocsin ismeretlen helyre szállították. A húszperces rohamot a rendőrség fékezte meg, több személyt letartóztattak. A tüzet eloltották. Mint ismeretes, Kongó a Biztonsági Tanácsban azzal vádolta Portugáliát, hogy Angolában támaszpontot adott az ország függetlenségét fenyegető Csombe-zsoldosok kiképzésére, s emellett a volt Kelet tartomány fővárosában újabb zsoldos-lázadás robbant ki. TANÁCSKOZIK AZ ENSZ-KÖZGYÜLÉS (Folytatás az 1. oldalról) tos és sürgős pontiként tűzzék az ülésszak napirendjére az alábbi határozati javaslatokat: „Határozati javaslat az ázsiai, afrikai és latin-amerikai országokban lévő külföldi katonai támaszpontok felszámolásáról .. „Határozati javaslat arról, hogy az államok mondjanak le az olyan cselekményekről, amelyek megnehezítik a megállapodás létrejöttét a nukleáris fegyverek elterjedésének megakadni yozásáról”. Határozati javaslat „az államok belügyeibe való beavatkozás megengedhetetlen voltáról, az államok függetlensége és szuverenitása védelméről szóló nyilatkozat teljesítésének menetére.” Elítélni az államok és népek belügyeibe való beavatkozás minden formáját, amely alapvető forrása a világbékét fenyegető veszélynek. Az ENSZ-közgyűlés általános ügyrendi bizottsága szombaton egyhangúan úgy döntött, javasolja, hogy a közgyűlés tűzze napirendjére Gro- miko szovjet külügyminiszter szeptember 23-án előterjesztett három határozati javaslatát. Egyben javasolja, hogy a közgyűlés a három szovjet határozati javaslatot Utalja a politikai bizottság elé megvitatásra. Mint a kinshasai rádió jelenti, Mobutu tábornok utasította a Kisanganiba (Stanley- rille) vezényelt kormánycsapatokat, hogy támadják meg a lázadók kezében lévő repülőteret. A zendülők, hogy megakadályozzák a kormányerők átkelését a Kongó folyó bal partjára, felrobbantották a folyón átvezető legnagyobb hidat. Legfrissebb jelentések szerint Kisangani nagy része lángokban áll. A fellázadt ka- tangai csendőrök három arcvonalszakaszon állnak harcban a Mobutu tábornokhoz hű erőkkel és — kongói katonai források szerint — a kormány- csapatok mindenütt felülkerekedtek. „Pénzes“ termény lett a kenyérgabona (Folytatás az 1. oldalról) A magasabb hektoliter súly az idén mázsánként tíz forintot hozott. Ez összesen kétszázkilenc- venhét forint. — Milyen termésátlaguk volt? — Papíron 16 mázsa. A valóságban azonban tizennyolc és fél. Számolunk a papíron szereplő adatokkal: — Négyezernyolcszáz forintnál is több jön ki holdanként. S ha a ráfordítást is figyelembe vesszük, meg azt, hogy minden munkáját gépesíteni tudjuk; úgy nyugodtan állíthatom, hogy a mi határunkban jól fizet a gabona. — Terveznek valamilyen változást^ — Megtárgyaltuk a vezetőséggel, s úgy határoztunk, hogy 40 holddal több kenyérgabonát vetünk a tervezettnél. Ügy érezzük, hogy mi már megtanultuk a gabona termelését. Az állam is hozzátette a magáét a kedv növeléséhez, amikor felemelte a gabonaárakat. Módszerekről érdeklődünk. — Ha istállótrágyát nem tudunk adni, akkor zöldtrágyával növeljük a talaj termőerejét. azokon a területeken, ahol ismét gabonát vetünk. Nem sajnáljuk a műtrágyát sem. Nálunk legjobban bevált a Bezosztája fajta. Természetes, hogy ebből vetünk a legnagyobb területen. Tavaly a Be- zosztáját szeptember végén elvetettük. Így teszünk az idén is. —m. s.— \ 4 I el a repülőtér, amely szintén a második világháború hagyatéka volt, s amely ugyancsak teljesen érintetlenül került a szövetségesek kefére. Annak idején is a szállodában székelt annak a Luftwaffe alakulatnak a parancsnoksága, amely a repülőtéren állomásozott. Az öreg Bad Wald-iek elmesélték az amerikai tiszteknek, hogy akkoriban a repülőtisztek milyen nagy mulatságokat csapiak a városka két szórakozóhelyén, egy-egy jól sikerült bevetés után. Francis tudta, hogy innen a Luftwaffe-gépek előbb az angol városok bombázására szálltak fel, majd később, 1944. nyarán egy vadászromboló egység kapott helyet Bad Waldban, amely a nyugati fronton támadta a partraszállt amerikai és angol csapatokat. Azok a németek, akik olyan készségesen sürög- tek-forogtak az amerikaiak körül, szemmelláthatólag szívesen emlékeztek azokra a győzelmi torokra, amelyeket saját katonáik rendeztek. Rowers nem gondolta végig a dolgokat ezúttal sem, megelégedett csupán annyival, hogy magában megjegyezze: az élet és a politika bizony gyakran produkál furcsa dolgokat. Rowerst, ha lehet, még kevésbé érdekelték a világ dolgai, mint azelőtt. A támaszponton nem volt túlságosan nagy az elfoglaltságuk az amerikai tiszteknek. Néhány gyakorló felszálláson kívül az égvilágon semmi teendőjük nem volt. fgy hát naphosszat a bárban ültek, éppen csak fenntartva a józanság látszatát, estére pedig teljesen eláztak, s a szesztől csaknem eszméletlenül kerültek az ágyba. Voltak tisztek, akik olvasással igyekeztek agyonütni az időt. Egyikük egyszer megkérdezte Rowerset: — Nem látta véletlenül a Walt Whitmannomat? Rowers megrázta a fejét: — Csak látásból Ismerem a legényét, nem tudom a nevét, de nem járt erre... A tiszt elnevette magát, de a bár közönségéből, az ottlevő tisztekből alig négyen-öten nevettek vele. A többiek, úgv látszik, szintén nem tudták, hogy ki volt Walt Whit- mann ... Maga Rowers is olvasott időnként, de nem költeményeket, még csak nem is regényeket, hanem comicksokat. Azt tartotta, a modem kor emberének tökéletesen megfelelnek ezek a rajzos regények. Minden benne van, s mégsem tart soká, amíg elolvassa őket Gyorsan és fájdalom mentesen lehet művelt ember bárki. Márpedig a műveltségre szükség van, ez is pénzt ér. A támaszpont egyhangú életébe Martin atya, a tengerentúlról érkezett újságíró vitt csak új színt. Martin szikár, horgasorrú, ötven év körüli férfi volt. Katonainge hajtókáján és katonasapkáján egy- egy nagy ezüstkeresztet viselt, bal karján viszont „hadi- tudósító” feliratot. Az atya foglalkozására nézve pap és újságíró volt, egy nagy New York-i vállalat, a Központi Katolikus Hírügynökség alkalmazottja. Azért érkezett Nyu- gat-Németországba, hogy riportokat írjon lapjának arró', mennyivel nagyobb vallásszabadságuk van a katolikusoknak Nyugat-Németországban. mint a Német Demokratikus Köztársaságban. Martin atya alaposan kihasználta, hogy a hazugságot a szent zsinat csak bocsánatos bűnnek minősítette. mert esze ágában sem volt. hogy megpróbáljon a Német Demokratikus Köztársaságban utánanézni, hogy van-e ott vallásszabadság vagy nincs. Egyszerűen beköltözött a Bad Wald-i szálloda egyik szobájába és onnan küldte New Yorkba „szenzációs helyszíni riportjait a vasfüggöny mögötti katolikusok szenvedéseiről”. Rowers, ha véletlenül kezébe kerül egy ilyen riport, bizonyára készpénznek vette volna, amit Martin költött. (Folytatjuk) nagyanyám lennél, amikor még a nagyapával randevúzott, persze szigorúan szülői felügyelet mellett... — No jó! — mondta a lánv és szájon csókolta a fiút. — Én szeretlek... 6. Rowers egyedül utazott első állomáshelyére, egy nyugatnémet városkába, de havonként egy-két levelet váltott Roseval. Francis ritkábban és szűkszavúan írt, a lány gyakrabban, hosszú ömlengésekkel bélelve, a légiposta borítékot Ismételten szerelmet vallott, s e forró szerelmi vallomásokat Francis csák udvarias frázisokkal viszonozta. Nyilvánvalóvá vált számára: a lány szívesen venné, ha feleségül kérné, de neki egyelőre nem volt kedve megnősülni, jól érezte magát legényemberként. A városkát, ahol állomásoztak, Bad Waldnak hívták, s valóságos paradicsomot nyújtott olyan fiatal tiszteknek, mint amilyen Francis Rowers hadnagy. Bad Wald, a városka melletti erdőben húzódó kis fürdőről kapta a nevét. A fürdőhöz hatalmas szálloda tartozott —.valamikor ki kapós férjek és asszonyok számára építették, akik vidéki üzleti út, vagy egészségügyi éghajlat- változás címén megszabadulva otthonról eljöttek ide, hogy jól érezzék magukat. Ennek megfelelően a szállodát, amely csodálatosképpen minden be-: rendezési tárgyával együtt teljesen épen maradt a háború folvamán, minden kényelemmel felszerelték. Innen gyalog félórányira, kocsin alig öt percnyire terült Francis megrázta a fejét. S akármennyire is igyekezett elhessegetni magától a gondolatot, az járt a fejében, hogy ha annak idején az orvosi bizottság másképpen dönt, s Nicket veszik fel a repülőtiszti iskolára, őt pedig később, gyalogosként kiküldik a frontra, Rose most Nickkel henteregne a ví- kendházban és felette sajnálkoznának. — Nem — mondta Francis. — Nicknek is az a véleménye, úgy döntöttél, ahogyan száz közül kilencvennyolc lány tette volna... Rose most már támadt: — Látod, neki nem jelentettem többet, mint száz közül kilencvennyolc! És neked? Francis nem tudta, mit válaszoljon. — Ne beszéljünk most erről. Olyan rövid ez a két nap! — — A jövő héten is kijöhetünk! És a városban is találkozhatunk, hiszen ráérsz! — Meddig? Két hétig. Aztán megkapom, hogy hová megyek! — Vigyél magaddal! — ajánlkozott a lány. — Az még korai lenne. Meg kell gondolni a dolgot. — Szóval magaddal vinnél, ha lehetne? A fiú megint nem tudott mit felelni. Ügy érezte, a lány győzött, ha nem is azonnal, ha nem is könnyen, de keresztülviszi akaratát. Kérdés, meddig akar vele tartani. Hiszen annak idején bizonyára Nickkel is így beszélt. — Azt mondtad, modern lány vagy — mondta Francis. — Egy darabig úgy is viselkedsz, aztán, mintha a saját XII. A lány azonban, úgy látszik, többre vágyott, mert átölelte Francis nyakát és gügyögve megkérdezte: — Szeretsz? Francis jobbnak látta, ha kitér a válasz elől, s a régi jól bevált módszerhez folyamodott. Feleletül megcsókolta Roset — azt gondolta belőle, amit akar. A lány rövid szünet után vallatóra fogta Francist. — Hallom, voltál szegény Nicknél. Rettenetes dolgokat mondhatott... Francis bólintott. — Szegény — sóhajtott a lány, de a fiú úgy érezte, hogy nem őszinte. — Szívből sajnálom. — Szörnyű lehet vakon élni — mondta Francis, akit bosz- szantott, hogy a lány szóba- hozta a fiút. Nem a féltékenység diktálta, hogy nem akart hallani Níckről, hanem a félelem: bármennyire is szeretné, nem tudja elfelejteni azt, amit Niektől hallott... — Sajnálom. És szegény, azt hitte, feleségül megyek hozzá. Csacsi fiú! Csak játszottam vele, amolyan csitri dolog volt az egész... Francis elkomorult: — Nézd, darling, nekem semmi közöm hozzá ... Anyám mondta, hogy az egész város jegyeseknek tekintett benneteket. Talán mégsem volt az olyan játék? A lány felcsattant: — Jó, nem volt olyan játék. De modernnek kell lenni. Hozzáköthetem magam egy nyomorék emberhez? Te hozzákötnél engem?
