Pest Megyei Hirlap, 1966. augusztus (10. évfolyam, 181-205. szám)

1966-08-14 / 192. szám

196«. AUGUSZTUS 14.. VASÁRNAP //teret K/Cúrhm 9 Az ausztrál vendég láttátok a kocsiját? Állati frankó taliga — jelentette ki a piactéren egy legény, melyből a nyájas ol­vasó megállapíthatja, hogy Bi- d es vár — jelen történetünk színhelye — nem valami isten háta mögötti tele­pülés, hiszen nyelvezete megközelíti a fővárosét (állati frankó), mindemellett őriz valamit a haladó népi hagyomá­nyokból is (taliga). A kocsi, egy fenemód hosszú ameri­kai autócsoda ott állt a városi tanács előtt, pontosan a tanácselnök Warsza- wája mellett. Az einök kilesett az ab­lakon és dühöngve észlelte, hogy a ko­csi körül kisebbfajta népgyűlés rögtön- ződött. A legfájdalmasabb az volt, hogy Laci az ő Warszawájának öntudatos so­főrje is a bámészkodók között állt, és szakavatott mozdulatokkal nyomogatta az autócsoda elejét. Ámuldozó képe ra­gyogott, és időnként megvető pillantá­sokkal illette eddig megbecsült munka­eszközét a jámbor Warszawát.’ — Na ez is fel van lazítva — kons­tatálta az elnök és elhatározta, hogy Lacit visszairányítja a tsz-be traktoros­nak. De előbb intézkedett, hogy a so­főr a Warszawával álljon be a garázs­ba. Mert tudta, hogyha a kapitalista nyugdíjat vagy betegbiztosítást tesszük a mi hasonló szociális juttatásaink mellé, az kiállja a próbát, de a Wársza- wát nem tanácsos egy ilyen bárka mel­lé állítani, mert az így mutatkozó kü­lönbségből a politikailag képzetlenebb elemek esetlegesen téves általánosításo­kat vonnának le. A kocsi tulajdonosa ezalatt bent ült a Kankalin cukrászdában, és unottan tűrte, hogy öt ugyanúgy bámulják, mint­ha az ő alvázát és karosszériáját is ma­ga a nagy Ford készítette volna. Az egész presszó, de az egész kisváros tud­ta már róla, hogy Ausztráliából jött és mint ilyen, néhány nagy gyár, tenger­parti nyaraló tulajdonosa. Hogy miért pont Bidesvárt tüntette ki jelenlétével az senkinek sem tűnt fel, hiszen a he­lyiek eddig sem értették, hogy a kül­földiek miért Egerbe, Sopronba vagy Pestre mennek az ő csodálatos város­kájuk helyett. helyi irodalmi kör egyik veze­tője már írt is egy lángoló han­gú vádiratot az idegenforgalmi szervek ellen, mert eddig egyet­len turista csoporttal sem szerencsél­tették Bidesvárt. A memorandum rész­letesen foglalkozik a városka múltjá­val, leírja a török korból megmaradt örbódét, a középkori mosóház helyén épült Patyolat-fiókot, valamint a mú­zeum becses emlékét: azt a husángot', melyet a legendák szerint a vándor Pe­tőfi nyesett egy azóta kipusztult mo­gyoróbokorról. Ha ehhez hozzávesszük, hogy a városnak ötágyas szállodája, kádfürdője, mozija, és újonnan épült modern ravatalozója van (épült a köz­ségfejlesztési alapból, a tűzoltók társa­dalmi munkájából, Gunverák Ernő vb- elnöksége idején), akkor egyenesen bűnnek számít, hogy Bidesvár mind­máig nem szerepel az idegeníorgalmi- lag jelentős magyar városok között. A jeget megtörte ez a jeles ausztrál mó­kus, aki mint említettem a Kankalin presszóban ücsörög és látható elragad­tatással szemléli a városka egy másik, idegenforgalmi szempontból szintén nem elhanyagolható látványosságát, Mi­cike pincérnő nemesívű lábait. — Piiz, szivuplé agyin svarckávé — csicseregte Micike, aki nyelvtudásával is felkészült az idegenforgalom várható fellendülésére és a kivételesen valóban fekete feketét az asztalra tette méghoz­zá olyan szokatlan módon, hogy csak a fele lötyögött a vendég zakójára. Ezalatt a tanácselnök irodájában is korszakot formáló események érlelőd­tek. — Elnök elvtársi Nagy nap ez a mai — robbant be a körzeti felcser a helyi népfrontbizottság kultúrosa. — Az ausztrál egyenesen hozzánk jött és négy napot tölt városunkban. Az elnök aki higgadtabb ember volt, imigyen hűtögette: — Nyugalom Mitesszer úr. nyugalom. Ne essünk hasra egy kapitalista előtt. — De elnök elvtársi Gondoljon csak Bidesvár idegenforgalmára. Ha ez a pasas itt jól érzi magát, hazamegy Ausztráliába, és ott elmondja a benn­szülötteknek: „Elvtársak én jártam Bi- desváron és mondhatom, hogy az a vi­lág közepe. Az egy ékkő. egy karbun- kurus. egy bonboniere. — Hagyja a műszavait — vágott köz­be az elnök. — És azt is elmondja, hogy a tanács­elnök egy fajin ember, aki személyesen fogadta. Ax alábbi történetnek semmi kö­ze a valósághoz, és csupán a szerző fantáziájának szüleménye. Ha ilyesmi valahol mégis meg­esett, arról a sorok írója nem te­het. — Gondolja, hogy fogadnom illenék? — kérdezte némiképp megenyhülten az elnök. — Feltétlenül. Be kell dobni egy kis repít, hadd lássa az az imperialista, hogy szegények vagyunk, de jól élünk. — Megbeszéljük — jelentette ki az elnök. Azonnal intézkedett egy értekez­let összehívásáról. A titkárnő a kultúr- ház kártyaszobájából, a presszóból és különböző magánlakásokból röpke fél óra alatt összeszedte, akik egy ilyen ér­tekezleten számosak |ermészetesen egy ilyen tanács­kozás szigorúan hizalmas jelle­gű, igy csak az a jegyzőkönyv kerülhetett birtokunkba, me­lyet a titkárnő feljegyzéseiből az öreg levéltáros készített. Az okmány ma már Bidesvár levéltárának becses kincse, és csak külön engedéllyel ve­hető kézbe. Részlet a jegyzőkönyvből: „Miután az elnök a tényálladékot is­mertette, felkérte az egybegyűlteket, hogy szóljanak hozzá. (Élénkség a szé­keken. több kéz felemelkedik.) Először a kultúrház-igazgató kapott szót. — Tisztelt elvtársak, javaslom, hogy a vendég részére holnap este rendez­zünk ünnepi matinét. (Egy hang: mati- nétot csak délelőtt szoknak rendezni.) Én vállalom, a műsort. Fellép a tánc­csoport és Klofák Jolánka, aki a Ki mit tud járási döntőjén a harmadik lett. Természetesen előtte az elnök elvtárs tartana egy ünnepi beszédet. (Általános helyeslés, éljen szeretett elnökünk — közbekiáltások.) Ezután az adóhivatal elnöke emelke­dett szólásra: Javaslom, hogy alakítsuk meg az idegenforgalmi hivatalt. Vál­lalom a hivatal vezetését és felajánlom az adóügyi osztály hat alkalmazottját. A városban úgyis csak egy adófizetésre kötelezhető maszek van, aki jelenleg szünetelteti az iparát. Bidesvár nem le­het meg idegenforgalmi hivatal nélkül. Szép reprezentatív helyiség kell, tolmá­csok, idegenvezetők, mikrobusz és va- luta-beváltó. (Egy hang: és lokál meg strip-tease.) Ezután a földszöv. vezetője kapott szót: — Én vállalom, hogy Tökfilkó nevű osztályon aluli étterem különtermében rendezünk egy bankettet. (Az egybe­gyűltek ezután mintegy fél órán át vi­tatkoztak azon, hogy mi legyen a va­csora. ) — Válasszuk meg díszpolgárnak — szólt ezután a földszöv felvásárló. Az elnök kifejtette, hogy ez manap­ság már nem divat.' — Akkor tiszteletbeli tanácstagnak — javasolta a gyógyszerész. — Ahhoz az kell, hogy a város sza­vazati joggal rendelkező dolgozói meg­válasszák — vetette ellen az alkotmá­nyos bizonyítékot az elnök. — Nálunk úgyis mindenkit megvá­lasztanak — jelentette ki a népfront elnöke. (Derültség.) Ezután a helyi plébános kért szót: — Ellenségeink azt állítják, hogy ná­lunk nincs vallásszabadság. Tisztelettel proponálom, hogy celebráljunk tisztele­tére egy misét. (Viharos helyeslés.) — Helytelenítem — szólt a kereske­delmi AB vezetője. — Hátha másvailá- sú. Befejezésül a titkár összefoglalta a hozzászólásokat, majd kijelölte azt a különbizottságot, mely köteles az intéz­kedési tervet elkészíteni, egy másik bi­zottságot, mely az elfogadott javaslatot kivitelezni, egy harmadikat, mely a költségvetést kidolgozni tartozik. £.z ér­tekezlet megbízta az iskola igazgatóját, hogy tudja meg milyen nyelven beszél­nek az ausztrálok. Végül az elnök be­rekesztette az egybegyűlteket.. Ennyit a jegyzőkönyvről. délutánra már felbolydult a vá­ros. A szállodán ismeretlen zászló lengett, melyről a pati­kus azt állította, hogy pakisz­táni, de a többség — és ez a döntő — elfogadta, hogy a bidesvári szél egy ausztrál zászlót cibál. A Fő utca fölé egy transzparenst feszítettek a követ­kező felirattal. „Éljen az ausztrál nép és Bidesvár dolgozóinak barátsága.” Hamarosan megjelentek a kézzel fes­tett plakátok is, melyek hírül adták az esti műsort, és a bankettet. Egy bizott­ság felkereste az illusztris vendéget, aki még mindig nem tudott betelni a Kan­kalin konyakjával és Micike monumen­tális kebleinek csodálatos panorámájá­val. Előterjesztették a meghívást imi­gyen: — Tisztelt Mister. Este... najt... monstre műsor... izé... varieté... zingen... kantálni... tánc ... Hejre- tyutyutyu! — Oil rájt — nyilatkozta a vendég és plasztikus kézmozdulattal azon ké­résének adott kifejezést, hogy Micikét is iktassák az ünnepi est programjába. A bizottság rugalmasságára jellemző, hogy bár erre nem volt külön felhatal­mazásuk, Micikét kinevezték az est fő­védnökévé. Ezzel búcsúztak is, a ven­déget a fővédnökre bízván. Micike a pincérkötényt levetve ingerlőén szép, mélyen dekoltált nylon ruhájába öltö­zött, hadd lássa az a fránya ausztrál, hogy van nekünk mit a tejbe aprítani. — Pliz tu konyak — hívta a vendég az új pincért, és Micike azonnal fordí­tott: — Sanyókám a mókus két konyakot kér, de nekem csak teát hozzál... Á tizedik konyak után a vendég így bömbölt bele a Kankalin légterébe: — Cigájner! Az egyik asztalnál egy elegáns ma­gyar úr azonnal meg is jegyezte: — Hiába, így mulat egy ausztrál úr!. Tudunk mi rugalmasak is lenni, en­nek bizonysága, hogy öt percen belül ide vezényelték a Tökfilkó teljes ci­gányzenekarát. "A népzenészek pedig húzták-nyúzták a nyirettyűket, hogy szakadjon bele a szív és a lélek. Az ausztrál vendég könnye hullott a ko­nyakba, úgy hallgatta a Váci utcában termett szilaj pusztai dallamokat. Aztán egyszerre az asztal tetejére pattant, és így rikkantott: — Ácsi az anyátok roma szentségit! Ide húzzátok abba a szittya magyar fü­lembe azt a keserves mindenségit an­nak a búval bélelt kacskaringós, kutya­világnak, hogy azt mondja votnekem- egyfehérszárnyúbóbitásgalambom ... cigányok kiejtették a vonót, a pincér leejtette a tizenegyedik kör konyakot. Micike csak a száját ejtette le, de ez nagyon jól állt neki. — Hát maga honnan tud ... — Ráseráncs kiscsaj! Én csak az öt­venes évek derekán koptam le. — Hát a kocsi? — Becsben vettem kölcsönbe. — És mit keresel Bidesváron? — Hát ki győzi a Royal t, vagy a Met- ropolt? Ausztráliában melózni kell ám a dohányért. Micike abszolút reálérzékére jellem­ző, hogy azonnal szegény idegenbe sza­kadt hazánkfia hóna alá nyúlt, és a bot­rányt megelőzendően az utcára támo­gatta. A vendég alatt erősen billegett a régen taposott hazai föld, ezért jó erő­sen Micikébe kapaszkodott. — Most megyünk a bankettre? — kérdezte. — Mégy ám a nyavalyába! Föl viszlek a szállodába kialszod magad és kora hajnalban úgy eltűnsz, hogy híred se maradjon — mondta a fövédnöknő és tisztéhez méltóan ó fizette a taxit, va­lamint személyesen őrködött a város majdnem díszpolgárának éjszakai nyugtalansága felett. A Tüzép telep éjjeliőre meséli, hogy még alig pirkadt, amikor látta az ame­rikai meseautót kiszáguldani a város­ból, de nem Ausztrália, hanem Buda­pest felé. — Fáin egy férfi az az ausztrál. Egyik kezében a kormány, a másikban az a kasszírnő, és úgy ment mint egy raké­ta. Hiába tudnak ezek vezetni — mond­ta. S zalatt a Fő utcán a tegnapi bi­zottság tagjai a tanácselnök sze­mélyes ellenőrzése mellett letép­ték a bankettet hirdető plakáto­kat, a transzparenst, és a Tökfilkó fe­letti virágfűzért. Mindnyájan álmosak és fáradtak voltak, mert a bankettet azért megtartották, ahol sokat ittak Bi­desvár felvirágoztatására és hamarosan fellendülő idegenforgalmára. \ — A zsűritagok ... § — Én udvariöt nem tűrök! — Nem is illik a néni korá­hoz ... Felkészülés | — Na gyerekek! Most megtanulunk angolul... | —l,„ § — Bocsánat, meg tudná mondani nekem, hogy hogyan i, mondják azt németül: — Tetszel nekem te szőke kislány... s !) — Risk a mosolyogj, fényképeznek! S Hazánk szép tájain % — Mi tetszik itt nálunk? S — A szakácsnő ... * Komádi István karikatúrái.

Next

/
Thumbnails
Contents