Pest Megyei Hirlap, 1966. július (10. évfolyam, 154-180. szám)

1966-07-03 / 156. szám

1966. JULIUS 3., VASÁRNAP “K/CívBao 9 BUDAPESTI BUDAPEST SZÉP. ÉJSZAKA CSODALATOS. EGY LENGYEL ÚJSÁGÍRÓ AZT MONDJA, HOGY BALKAN PÁRIZSA. CSAK A MAGYAROK NEM ELEG BÜSZKÉK RA, MÁRMINT AZ ÉJSZAKAI BUDAPESTRE. PEDIG SEHOL ENNYI HANGULATOS MULATÓ, BÄR, EMBER, SZÍN. NÉZZÜNK SZÉT EGY KISSÉ, IGAZAT MONDOTT-E? TALÄN BEENGEDNEK BEN­NÜNKET IS, BAR VALLJUK BE, SENKI SEM SZERETI, HA ÉJSZAKA FÉNYKÉPEZIK. Utcabál. Legalábbis a belépőnek ez az érzése. Kétezerötszáz fiatal öleli egymást az Ifjúsági Park aszfaltján, és Bergendi István zenekara olyan ütemben húzza a talpalá- vatót, amelyre te már kettőt sem tudnál ritmusban lépni.. Itt töményen érzed, meny­nyire más a mai ifjúság. Nem rosszabb, csak más. Más zenét szeret, más táncot, más a szépségideálja és mások a szokásai. A lányok ötösével, tízesével, mama nélkül jönnek. Egészségesek, csinosak, gondozot­tak. Azért egyben a régiek. Az asztalnál ülve várják a fiúkat. Igaz, szoknyájuk, no, hogyi smondj am, fel-fel szalad jóval a térd fölé, de amikor a fiúk felkérik őket, szemü­ket lesütik, tán, hogy ne látszódjék abban az öröm. A fiúk is rendelek. A park igaz­gatója és a KISZ Budapesti Bizottságának itt tartózkodó aktívái nyesegetik róluk a zöld hajtásokat. A legerősebb ital a sör. A jelszó: tiszta ing, tiszta ruha, normális haj. És tánc közben nincs lekeres. Csodálatos környezet. Itt Budán, a Vár egy régi kertje teljesen átalakítva. Az if­júság ízlésének megfelelően modernre. És mindennap tánc és mindennap történik itt valami. „Ki mit tud?” külföldi résztve­vőkkel, találkozás híres sportolókkal és filmcsillagokkal, filmvetítés. A KISZ okos gondolata volt e park, a fiatalokat ágyúval sem lehetne elzavarni innét. © „Itt járt Mátyás király és megevett hat tojást.” Ez van az ablak máriaüvegére ci­zellált gót betűkkel írva. No, a mi igazsá­gos királyunk ami azt illeti, elég szerény ember volt Jóllehet a felirat némi kis tör­ténelmi tévedésből született, hiszen Mátyás sohasem járt itt a pincében, melyet ki tudná megmondani miért, róla neveztek el. A mai vendégek sokkal igényesebbek. Kecskeméti barack aperitifnek, ka­viár, gombafejek rántva, tartármártással előétel, utána fehér bor. Mátyás-tál körítve, ehhez már kell egy kis szufla. Elkölti azért ezt is a vendég, segít a tejfölös saláta. Iszik egy kis vörös bort és utána — csodálatos ez a magyar levegő — ízlik a cseresznyés ré­tes is. A fekete után ismét vörös borral folytat­ják a lakomát, a németek stirblut-nak mondják, a magyarok bikavérnek, de egy­formán isszák. Cigaretta, szivar — csodá­latosan szép tud lenni ez az élet. Eddig a főszakács és harminc konyha­dolgozó gondoskodott a Mátyás-pince ven­dégeiről. Hogy milyen jól, csak bele kell nézni a vendégek szemébe. A felszolgáló személyzet halk, kedves és gyors. A zene­kar szordínóval játszik. Kilenc óra, meg­jött a virágárus. Mindenki szippant az il­latból, mindenki vesz a kedvesének. J. An­tal technikus és M. Gabriella mindebből semmit sem lát, kitartóan nézik egymás sze­mét. Körülöttük a násznép már jó hangu­latban nyakalja az isten tudja hányadik üveg bort. Időnként oldalba bökik egy­mást, a fiatalokra mutatnak és jókat kun­cognak. A prímás diszkréten odajön és mes­terhegedűjén finoman megszólal a húr. „Hány csillagból van a szemed Zsófikám .. Halászlé. Cseresznyepaprikával. Túrós csusza tejföllel, töpörtyűvel. Egy liter ka­dar a szabad levegőn, ez a Sipos. Ide eljön minden gourmand. Hozza a vendégét és ha meghal a szerencsétlen itt, akkor is meg­eszi a méregerős halászlevet. De megéri, mert a budai friss levegő, a jó hangulat a legjobb hétvégi pihenő. Itt van nem messze, Óbudán, a Vas­macska is, amelyben már több mint száz éve mérik a bort. Kissé furcsa kontraszt: romantikus, földszintes barokk házak, s a házak által bezárt keskeny utcában, ahoi Krúdy Gyula emléke kísért, a szemed hiába keresi a konflisokat — Mercedesek, Chevro­letek, Opelek állnak hosszú sorban. Belépsz és azt hiszed, a Queen Mary fe­délzetére értél. A vendéglőt hajónak álcázta a tervezői elképzelés. Fa — mindenütt fa­burkolat. Ez barátságossá és meleggé teszi a helyiséget. Leülsz a kormánykerék mellé, fejedre csüng a kiterített háló. A kapitány meghúzza a harangot, a vasmacskát felsze­dik, kifutunk a nyílt tengerre. Simán szel­jük a habokat, a legények hordják az italo­kat, aztán a 20. szélességi foknál, amikor már hatvan csomóval hasítjuk a tengert, viharba kerülünk. Billeg a faalkotmány, igen, azt a második üveget már nem kellett volna meginni. Száz és száz hangulatos kiskocsma, ven­déglő, mulató, de éjfél felé — különösen szombaton — egyetlen helyiségben sincs egy tenyérnyi hely sem. Az optimisták és a pityókásak türelmesen sorbaállnak az ajtók előtt, várják a portás megváltó, hívó sza­vát. Sokáig mindhiába. » Éények viliódznak. Kocsik suhannak. Meztelen vállú nők érkeznek. Angolul kö­szönnek, magyarul szitkozódnak, két atya­fit elküldenek, mert nem kötöttek nyakken­dőt. Végre bejutunk a Budapestbe. A mű­sor a századfordulót idézi, a párizsi Moulen Rouge-t. A főúr meg is jegyzi fotoriporter kollégámnak, hogy azért Toulouse-Lautrec diszkrétebben rajzolta ott a táncosnőket, nem villantott ekkorákat a vendégek sze­mébe. Tizenkétperces fergeteges tánc a színpadon és a parketten. Női ruhafodrok libbennek, szépívű combok villannak, izgal­mas a fekete harisnya és ott fenn a fehér bőr ellentéte. Mindenki tapsol, mindenki elégedett, meg is érdemlik a lányok. Tizen­kétperces gyors és kecses mozgásuk nagy energiát, erős szívmunkát igényel. A műsor többi része is színvonalas varieté-számokból áll. Gyuri bácsi, a rendező és koreográfus régi bútordarab a bárban. Pontosan har­minc évvel ezelőtt is ő rendezte az első műsort. Táncosok, vendégek megöregedtek, kicserélődtek, ő maradt és minden éjszaka végignézi a műsort. — Tudja, abból a kis szőkéből, .abból lesz valami — mondja és el is hihetjük neki. Keze alatt száz és száz táncos és artista nőtt fel, akik idehaza és Európa legkülön­bözőbb bárjaiban lépnek feL Éjjel két óra. A Pipacsba mindenki sze­relmes. Lajos, a pincér, nem. ö beúszik ezüsttálcájával a szerelmesek közé, rende­lést vesz fel, kiszolgál, mosolyog, kedves és fáj a lába. Negyven év a szakmában, az gyalog valamivel több, mint az egyen­lítő. A kiszolgált vendégek pedig felérnek egy népszámlálással. Beszél angolul, néme­tül, oroszul. Érdekes hely ez a Pipacs. Sajátos pati­nája van. Semmi szépség, semmi ötlet, semmi fogás, de a levegőben van valami pikáqs, valami az édes bűnből. Itt a ven­dégeknek semmi sem drága, pedig minden drága. Külföldi kereskedelmi utazók, nyu­gati diplomaták, artisták. természetesen partnerekkel és inkognitóban Természete­sen mindenki tudja róluk, hogy ők — ók. És természetesen itt ülnek a magyar bohé­mek, a törzsvendégek, akik pertuban van­nak Lajossal és Magdinak hívják a mixer­nőt. Reggelre azért elfásul az ember. A nem­rég nyílt Szabadság szálló bárjában minden asztalon egy tál, s abban úszik egy rózsa. Világítás nincs, illetve minden asztalon egy gyertya ég. A helyiség egy kis ékszer­doboz. A zenekar angolul énekel. A férfiak angolul suttogják a nők fülébe, hogy I love you. Ebben semmi sznobság sincs, a legtöbb vendég angol. A Budavárban rossz napot fogtunk ki, sok a részeg. Egy keszegformájú, inasnyakú férfi azt mondja a mixemőnek, igyon vele egy konyakot. „Józsi vagyok, a' szenes... Három kilót keresek naponként. Másfelet megiszok, megeszek, másként nem megy a meló.” A nő elfogadja az italt, de „linket” iszik, mert őnála viszont csak józanul megy a „meló”. Fent a Hármashatárhegyen négy-öt fok­kal esik a hőmérséklet. Leülünk kint és kérünk egy tripla feketét. De ebben semmi szemforgatás sincs a sok konyak után. Irta: Suha Andor Fényképezte: Gábor Viktor t i

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents