Pest Megyei Hirlap, 1966. július (10. évfolyam, 154-180. szám)
1966-07-03 / 156. szám
1966. JULIUS 3., VASÁRNAP “K/CívBao 9 BUDAPESTI BUDAPEST SZÉP. ÉJSZAKA CSODALATOS. EGY LENGYEL ÚJSÁGÍRÓ AZT MONDJA, HOGY BALKAN PÁRIZSA. CSAK A MAGYAROK NEM ELEG BÜSZKÉK RA, MÁRMINT AZ ÉJSZAKAI BUDAPESTRE. PEDIG SEHOL ENNYI HANGULATOS MULATÓ, BÄR, EMBER, SZÍN. NÉZZÜNK SZÉT EGY KISSÉ, IGAZAT MONDOTT-E? TALÄN BEENGEDNEK BENNÜNKET IS, BAR VALLJUK BE, SENKI SEM SZERETI, HA ÉJSZAKA FÉNYKÉPEZIK. Utcabál. Legalábbis a belépőnek ez az érzése. Kétezerötszáz fiatal öleli egymást az Ifjúsági Park aszfaltján, és Bergendi István zenekara olyan ütemben húzza a talpalá- vatót, amelyre te már kettőt sem tudnál ritmusban lépni.. Itt töményen érzed, menynyire más a mai ifjúság. Nem rosszabb, csak más. Más zenét szeret, más táncot, más a szépségideálja és mások a szokásai. A lányok ötösével, tízesével, mama nélkül jönnek. Egészségesek, csinosak, gondozottak. Azért egyben a régiek. Az asztalnál ülve várják a fiúkat. Igaz, szoknyájuk, no, hogyi smondj am, fel-fel szalad jóval a térd fölé, de amikor a fiúk felkérik őket, szemüket lesütik, tán, hogy ne látszódjék abban az öröm. A fiúk is rendelek. A park igazgatója és a KISZ Budapesti Bizottságának itt tartózkodó aktívái nyesegetik róluk a zöld hajtásokat. A legerősebb ital a sör. A jelszó: tiszta ing, tiszta ruha, normális haj. És tánc közben nincs lekeres. Csodálatos környezet. Itt Budán, a Vár egy régi kertje teljesen átalakítva. Az ifjúság ízlésének megfelelően modernre. És mindennap tánc és mindennap történik itt valami. „Ki mit tud?” külföldi résztvevőkkel, találkozás híres sportolókkal és filmcsillagokkal, filmvetítés. A KISZ okos gondolata volt e park, a fiatalokat ágyúval sem lehetne elzavarni innét. © „Itt járt Mátyás király és megevett hat tojást.” Ez van az ablak máriaüvegére cizellált gót betűkkel írva. No, a mi igazságos királyunk ami azt illeti, elég szerény ember volt Jóllehet a felirat némi kis történelmi tévedésből született, hiszen Mátyás sohasem járt itt a pincében, melyet ki tudná megmondani miért, róla neveztek el. A mai vendégek sokkal igényesebbek. Kecskeméti barack aperitifnek, kaviár, gombafejek rántva, tartármártással előétel, utána fehér bor. Mátyás-tál körítve, ehhez már kell egy kis szufla. Elkölti azért ezt is a vendég, segít a tejfölös saláta. Iszik egy kis vörös bort és utána — csodálatos ez a magyar levegő — ízlik a cseresznyés rétes is. A fekete után ismét vörös borral folytatják a lakomát, a németek stirblut-nak mondják, a magyarok bikavérnek, de egyformán isszák. Cigaretta, szivar — csodálatosan szép tud lenni ez az élet. Eddig a főszakács és harminc konyhadolgozó gondoskodott a Mátyás-pince vendégeiről. Hogy milyen jól, csak bele kell nézni a vendégek szemébe. A felszolgáló személyzet halk, kedves és gyors. A zenekar szordínóval játszik. Kilenc óra, megjött a virágárus. Mindenki szippant az illatból, mindenki vesz a kedvesének. J. Antal technikus és M. Gabriella mindebből semmit sem lát, kitartóan nézik egymás szemét. Körülöttük a násznép már jó hangulatban nyakalja az isten tudja hányadik üveg bort. Időnként oldalba bökik egymást, a fiatalokra mutatnak és jókat kuncognak. A prímás diszkréten odajön és mesterhegedűjén finoman megszólal a húr. „Hány csillagból van a szemed Zsófikám .. Halászlé. Cseresznyepaprikával. Túrós csusza tejföllel, töpörtyűvel. Egy liter kadar a szabad levegőn, ez a Sipos. Ide eljön minden gourmand. Hozza a vendégét és ha meghal a szerencsétlen itt, akkor is megeszi a méregerős halászlevet. De megéri, mert a budai friss levegő, a jó hangulat a legjobb hétvégi pihenő. Itt van nem messze, Óbudán, a Vasmacska is, amelyben már több mint száz éve mérik a bort. Kissé furcsa kontraszt: romantikus, földszintes barokk házak, s a házak által bezárt keskeny utcában, ahoi Krúdy Gyula emléke kísért, a szemed hiába keresi a konflisokat — Mercedesek, Chevroletek, Opelek állnak hosszú sorban. Belépsz és azt hiszed, a Queen Mary fedélzetére értél. A vendéglőt hajónak álcázta a tervezői elképzelés. Fa — mindenütt faburkolat. Ez barátságossá és meleggé teszi a helyiséget. Leülsz a kormánykerék mellé, fejedre csüng a kiterített háló. A kapitány meghúzza a harangot, a vasmacskát felszedik, kifutunk a nyílt tengerre. Simán szeljük a habokat, a legények hordják az italokat, aztán a 20. szélességi foknál, amikor már hatvan csomóval hasítjuk a tengert, viharba kerülünk. Billeg a faalkotmány, igen, azt a második üveget már nem kellett volna meginni. Száz és száz hangulatos kiskocsma, vendéglő, mulató, de éjfél felé — különösen szombaton — egyetlen helyiségben sincs egy tenyérnyi hely sem. Az optimisták és a pityókásak türelmesen sorbaállnak az ajtók előtt, várják a portás megváltó, hívó szavát. Sokáig mindhiába. » Éények viliódznak. Kocsik suhannak. Meztelen vállú nők érkeznek. Angolul köszönnek, magyarul szitkozódnak, két atyafit elküldenek, mert nem kötöttek nyakkendőt. Végre bejutunk a Budapestbe. A műsor a századfordulót idézi, a párizsi Moulen Rouge-t. A főúr meg is jegyzi fotoriporter kollégámnak, hogy azért Toulouse-Lautrec diszkrétebben rajzolta ott a táncosnőket, nem villantott ekkorákat a vendégek szemébe. Tizenkétperces fergeteges tánc a színpadon és a parketten. Női ruhafodrok libbennek, szépívű combok villannak, izgalmas a fekete harisnya és ott fenn a fehér bőr ellentéte. Mindenki tapsol, mindenki elégedett, meg is érdemlik a lányok. Tizenkétperces gyors és kecses mozgásuk nagy energiát, erős szívmunkát igényel. A műsor többi része is színvonalas varieté-számokból áll. Gyuri bácsi, a rendező és koreográfus régi bútordarab a bárban. Pontosan harminc évvel ezelőtt is ő rendezte az első műsort. Táncosok, vendégek megöregedtek, kicserélődtek, ő maradt és minden éjszaka végignézi a műsort. — Tudja, abból a kis szőkéből, .abból lesz valami — mondja és el is hihetjük neki. Keze alatt száz és száz táncos és artista nőtt fel, akik idehaza és Európa legkülönbözőbb bárjaiban lépnek feL Éjjel két óra. A Pipacsba mindenki szerelmes. Lajos, a pincér, nem. ö beúszik ezüsttálcájával a szerelmesek közé, rendelést vesz fel, kiszolgál, mosolyog, kedves és fáj a lába. Negyven év a szakmában, az gyalog valamivel több, mint az egyenlítő. A kiszolgált vendégek pedig felérnek egy népszámlálással. Beszél angolul, németül, oroszul. Érdekes hely ez a Pipacs. Sajátos patinája van. Semmi szépség, semmi ötlet, semmi fogás, de a levegőben van valami pikáqs, valami az édes bűnből. Itt a vendégeknek semmi sem drága, pedig minden drága. Külföldi kereskedelmi utazók, nyugati diplomaták, artisták. természetesen partnerekkel és inkognitóban Természetesen mindenki tudja róluk, hogy ők — ók. És természetesen itt ülnek a magyar bohémek, a törzsvendégek, akik pertuban vannak Lajossal és Magdinak hívják a mixernőt. Reggelre azért elfásul az ember. A nemrég nyílt Szabadság szálló bárjában minden asztalon egy tál, s abban úszik egy rózsa. Világítás nincs, illetve minden asztalon egy gyertya ég. A helyiség egy kis ékszerdoboz. A zenekar angolul énekel. A férfiak angolul suttogják a nők fülébe, hogy I love you. Ebben semmi sznobság sincs, a legtöbb vendég angol. A Budavárban rossz napot fogtunk ki, sok a részeg. Egy keszegformájú, inasnyakú férfi azt mondja a mixemőnek, igyon vele egy konyakot. „Józsi vagyok, a' szenes... Három kilót keresek naponként. Másfelet megiszok, megeszek, másként nem megy a meló.” A nő elfogadja az italt, de „linket” iszik, mert őnála viszont csak józanul megy a „meló”. Fent a Hármashatárhegyen négy-öt fokkal esik a hőmérséklet. Leülünk kint és kérünk egy tripla feketét. De ebben semmi szemforgatás sincs a sok konyak után. Irta: Suha Andor Fényképezte: Gábor Viktor t i