Pest Megyei Hirlap, 1966. július (10. évfolyam, 154-180. szám)

1966-07-24 / 174. szám

^Mírltw 1966. JtTLITJS *4., VASÁRNAP I JURIJ RITIIEN: FILM Az ideális nő Amerikai film Már a cím is kíváncsiságot és meghökkenést vált ki. „Ideális nő” — hát ez mi le­het? Az alcímtől sem le­szünk sokkal okosabbak: do­kumentumfilm, híres festők képeinek felhasználásával. „Az ideális nő” egy célt tű­zött ki maga elé, a nézőt jól szórakoztatni. Becsületére váljon, ezt a célt el is éri, kellemes másfél órát szerez a moziba betévedőnek. A film feltesz egy megvála­szolhatatlan kérdést — hogy milyen is az ideális nő? — és a látszatkérdés ürügyén igen jól elcseveg a női nem­ről, ami önmagában is há­lás dolog. „Témáját” végig­viszi a különböző korokon és szellemesen — szellemes­kedve felmutatja a sokféle kor sokféle nőideálját. Hang­neme tipikus magazinstílus, azaz a felszínességnek és komolyságnak, a szórakozta­tásnak és látványosságnak jó keveréke. A néző maga is tudja, hogy amit lát, az bár tudományosan hangzik, nem tudomány és még kevésbé művészettörténet. Nem, ő a sokféleséget, a kavargást, a színeket élvezi és két nap múlva nyilván csak erre emlékszik majd vissza és nem a kommentáló álbölcses­ségekre. A film nézéséhez titkos jel­szó szükséges: komolyan ven­ni tilos! Ha valaki ezt nem tartaná be, az igen furcsán érezheti magát a film ki­nyilatkoztatásai és kétes böl­csességei között, ha viszont betartja az intelmet, biztos jól fog szórakozni. Lou Stou- men, az író-rendező érti a szakmáját. Jól adagolja a szellemességet és a látvá­nyosságot, biztos hatásra KÖNYV hogy a tiszaeszlári vérvád csupán antiszemita mesterke­dés volt: a reakció és a ha­ladás erőinek küzdelme volt ez, s az angol Time joggal állapította meg, hogy „a per­ből a boszorkányság-korának, félhomálya árad.” 1883. augusztus 2-án hirdettek íté­letet: a vádlottakat felmen­VAJON MIÉRT? Pest megye üzemeiben, intéz­ményeiben száznegyvennyolc közönségszervező tevékenyke­dett az elmúlt népművelési évadban. Ennek ellenére ala­posan megcsappant a közön­ségszervezők által eladott szín­ház- és operajegyek száma. Míg ezerkilencszázhatvan- kettőben közel hetvenezer szín­házjegy és közel ezerhatszáz színházi bérlet talált gazdára a megyében a közönségszer­vezők útján, addig hatvanöt­ben mindössze huszonnyolc és fél ezer színházjegyet, vala­mint kilencszáz színházi bér­letet adtak el csak a közönség- szervezők. Helytelen lenne — ahogy te­szik egyesek — az ilyen nagy­arányú csökkenésnél csupán a televízió térhódítására hivat­kozni. El kell gondolkozni azo­\ Tengerre nezo ablafcú kis szobámban > ültem és írtam, amikor az ajtómon kopogtat- i tak. ! Szélesvállú, ősz, de még egyenes tartású ! öregember lépett be. Csinos, okkerszínű, bőr- ! szalaggal szegett kuhljankája ünnepi külsőt ! kölcsönzött neki. Cseko volt látogatóm. I — Azért jöttem, hogy meghívjalak... ! Felálltam, megigazítottam a zakómat. ! — ... egy nagyszerű ember temetésére... j — fejezte be a mondatot — Ne hidd, hogy a j régi sámánok módjára csináljuk! Uj módi • szerint, koporsóban temetünk... és jó lako- ! ma is lesz. A tundrából hoztak szarvashúst ! Te olyat biztosan nem eszel Leningrádban... ! Láthatta, hogy bizonytalankodom, bedobta , utolsó kártyáját: ! — És vodka is lesz ... ; Néhány perc múlva az öreggel a falu ut- 5 cáján lépdeltünk, a bejáratukkal nyugat felé í néző házak mentén. Az aisbergi határ szik- 5 rázott az erős napfényben, a tenger és a la- i gunák sima tükre messze csillogott. J Eszembe jutott: ezen a vidéken azt tartják. ! hogy ha valaki meghal, és aznap jó az idő, í a távozó nem hoz rosszat az ittmaradókra, i és a gyászolók számíthatnak rá, hogy a rosz- [ szat elviszi felőlük magával... ! A ház, ahová bementünk, közvetlenül a g kékesszínű Jeges-tenger partján állt A föld- 5 hányáson emberek üldögéltek, a férfiak vá- ! rakozóan dohányoztak és halkan beszélget- ; tek. Tekintetükben sem lehangoltság, sem j szomorúság nem volt... j A tűzhellyel kellemes melegre fűtött kony- ! hán keresztül nem túl nagy szobába jutot- ! tunk, amely a sok ember miatt még kisebb- ! nek látszott A szobában, két zsámolyon fe- ; küdt a piros posztóval fedett koporsó, a szoba j egyetlen ablaka alatt. A figyelem azonban [legkevésbé feléje irányult: az emberek az ! asztalt nézték, amelyen fürge asszonykezek i készítették elő a halotti lakomát. : Engem a kijelölt helyre ültettek, a halott ! és a traktára előkészített asztal között. Cse- | ko mellém ült és mesélni kezdett:, i — Ifjúkorunkban sokan szívesen feleségül ; vettük volna Vaalt. De arról szó sem lehetett, > hogy bárki erőszakkal elvigye magával, öreg ! szülei voltak és Vaal minden munkát elvég­• zett otthon, ezen felül pedig nagyszerűen ! varrt. Végül is egy szegény rénszarvaspász- ! tort választott férjéül. Egymás után jöttek a ! gyerekek, és mind lány volt De a férje csak- i hamar meghalt Tapasztalatlan volt a ten- i geri vadászatban, leszakadt alatta a jég. Vaal ! egyedül maradt négy lányával. Ahogy tudtuk, I segítettük ... Mestere volt a varrásnak. Sen­> kit nem lehetett hozzá hasonlítani. Ha víz­> hatlan köpenyt varrt rozmárbélből, az való- | ban vízhatlan'vÖftfE#'a tárház. amit varrt... ! abban a lábak szinte erősebbekké, gyorsab- ! bákká váltak! Messziről nézve Vaal életében ! nem volt semmi rendkívüli. De annyit mond- ! hatok: nehezen élte az életét! ! Cseko elhallgatott. Én érdeklődéssel fi- ! gyeltem a piros halotti lepel alól kiemelkedő i nyugodt arcot. Az éjjeliszekrényen, az ágy | fejénél, feküdtek az általa használt holmik: i fehér porceláncsésze, bőrkikészítő lapocska, 1 gyűszűkészlet, tűpárna, tintaceruza-csonk, 1 amit a bőr megjelölésére használt — az éjje- : liszekrény mellett pedig egy barna huzattal ! letakart „Tula”-gyártmányú villanyvarrógép. | Csekóhoz hajoltam és kíváncsian megkér­• deztem: i — Ez a gép is vele megy a felhőkön át... ? ; — Eltaláltad ... — mondta megelégedéssel. I — Nálunk úgy tartják: az ember magával | viszi a holmiját oda ... — ujjával a mennye- ; zet felé mutatott. — Ha te meghalsz, veled i temetik nemcsak a töltőtolladat, de az írógé- : pedet is ... Az arcomon meglepődést láthatott, mert í magabiztosan folytatta: — Megszolgálta! Látnád csak a kezeit. Az ujjait összeszurkálták a tűk! Csak élete vé­gén kapta meg ezt a csodát! Alig kell hozzá­érni... fut a varrás, mint valami folyó! Él­vezet volt nézni! Meg kell értened a szoká­sainkat ... Egyébként... hogy lenne ott? — és ismét a mennyezet felé bökött. VSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSAWSSSSSSSSSSSSSSSSSfffSi I SIMON ISTVÁN: Zap or de az írógé- i JEGYZETLAP Válasz — kérdésre Feszült a csend, a tüzes nap elő­előbukkan még a felhők alól, de lábát lógatja már az eső, nyugtalan jár a sürgő hangyaboly. A száraz föld, mint megrepedt üveg csillog, szomjasan lihegnek a fák. Rezegve állnak a kardos füvek, a lécek között kinyúl a virág. A felhő tornyosul, nekifeküdt az ég, talán egy perc, egy pillanat, és széttörik a levegő feszült nyugalma a víg sistergés alatt. De — kip-kop — kezdi máris az eső, dobol a cserép, egyre hangosabb. Kiszabadult a megkötött erő, és csattogtatja a villámokat. Kint állok most a cikás ragyogás fényében s friss zenéjét hallgatom, nézem, hogy füstöl, lubickol a ház, csöppök zsinórja fut az ablakon. S egy villám még, mint nagy ölelkezés karmozdulata ég és föld között; aztán eláll az eső csöppjt és nyár lett, közben a tavasz megszökött... olvasom a drezdai Verlag Zeit im Bild ízléses kiállítású kiadványát az NDK-ról. Képek, adatok, grafikonok, színes be­számolók egy ország életéről. A kiadó külföldi olvasónak szánta könyvét. A kiadó kí­váncsi az olvasó véleményére, ezért perforált lapot illesztett a kiadványba. A perforált lap egyik oldalán ez áll: „Kedves Olvasóink! Kérjük, tegye meg bíráló megjegyzéseit e kiad­ványunkról. Különösen hálá­sak lennénk, ha válaszolna a következő kérdésekre: 1. Me­lyik fejezet érdekelte leg­jobban? 2. Mely kér­désről szeretett volna rész­letesebben olvasni? 3. Mit hiányolt? 4. Üj kiadás esetén milyen változtatásokat . java­sol?” A perforált lap másik oldalán a kiadó címe. Ki kell tehát tölteni a rubrikákat, a perforáció mentén ki kell tép­ni a lapot és postára adni. A kiadó fejezeteket szán az NPK iparának, mezőgazdasá­Németh Endre rajza » V * dolgozik. Filmje szazszáza lékos kommerszfilm és éré nye, hogy egy pillanatn sem akarja titkolni. Nyíl vánvalóan ő maga sem ve szí komolyan önmagát és h fel is vet problémákat (mei lesleg komoly filozófiai é etikai kérdéseket), ezeket i csak egy-egy éle, jó poéi kedvéért. A mély gondolko dúsnak még a gyanúja sen érheti. Megkíméli ettől i nézőket is, csacsogása kelle mesen elzsongít, de nem ve szí igénybe túlzottan az agy sejteket Mindent összevéve, a: „Ideális nő” — ha nem i: ideális film — jó szórakozás ; nyári uborkaszezonban. Elek János A lakoma előkészületei befejeződtek. Cse­ko megérintette a könyökömet és az asztal­hoz vezetett, amelyen szarvashús sülttel meg­rakott tálak, két üveg sampagni bor és egy kancsó kubai likőr volt tálalva. A vendégsereg ivott, majd enni kezdett Az öregek halk beszéddel emlegették a halott dolgait. Az én fejemből pedig nem akart ki­menni a boldogtalan villanyvarrógép. Igye­keztem másra gondolni, belegondolni abba, hogy eljön az idő, amikor majd én fekszem a koporsóban, és engem készítenek elő az út­ra, „a felhőkön át...”, de tekintetem mindun­talan visszatért a barna huzatú gépre. Könnyedén megérintettem Csefcót és oda­súgtam neki: — A varrógépet azért nem lenne szabad eltemetni vele... — mutattam a koporsóra. — Miért nem— kérdezte. — Mert villannyal működik.., és ott — szemeimmel felfelé intettem — nincs vil­lanyáraim. Hová kapcsolják a gépet? Az öreg furcsán nézett rám. — Miért mondod, hogy ott — most ő in­tett tekintetével a mennyezetre —, nincs vil­lanyáram? Voltál már ott? — Nem, persze, hogy nem voltam... — szóltam —, de biztosan nincs... — Én fordítva gondolom — mondta szinte diadalmasan Cseko. — Igen, gondolj csak ar­ra, hány nagyszerű ember van már ott! Akik itt ülnek, mind jól emlékeznek Kavragatin- ra, Amtinra, Pirire, Kmojra, Csevarora... arra, amikor Amtin beutazott Anadirba, hogy elintézze: vezessék be a falunkba a villanyt. Akkor mi még mind jarangokban éltünk, há­zakról csak álmodhattunk. Mellettünk épült fel a sarki kutatóállomás. Szélmotort állítot­tak fel és elhozták hozzánk is a vezetéket. Én is kételkedtem előbb, de nem mondtam hangosan. Láttad volna, amikor a sötét, kor­mos viskóinkban meggyulladtak a lámpák! Ez volt az igazi csoda! Amtint meg is vá­lasztották a kolhoz elnökének! El kell ismer­ned, hogy ha Amtinnak sikerült a villanyt behoznia a mi nehéz körülményeink közé, akkor ott is... — megintcsak felfelé muta­tott —, nem lesz nehéz neki. Már megvan a tapasztalata ... ! Elhallgatott, megmarkolta a kubai likőrrel töltött poharát és szótlanul ittunk. A férfiak kihozták a könnyű koporsót a szobából és leállították a ház előtt előkészí­tett szántalpra. A temetési gyülekezet elin­dult a temető felé. Elől ment a halott asz- szony lánya, és vitte a fejfát, mögötte a ro­konok és Cseko, a „Tula”-gyártmányú vil- lanyvarr ógéppel. A nap még mindig fenn ragyogott, szikrá­zott a tenger síkja, az egész aisbergi határ.« Az égen bárányfelhők úsztak, és egy lökhaj- tásos repülőgép alakja tűnt elő... tették, mert a koholmányokból $ mi is bizonyosodhatott volna $ be? Mégis, a felmentő ítélet $ dacára jellemző, igen tanul-^ ságos ügy volt ez, s felidézése 1 azért hasznos, mert megmutat- J: ja, milyen súlyos helyzetet te- í remthet a faji előítéletekre $ támaszkodó lélekmérgezés. $ (Kossuth Könyvkiadó.) , ^ (m. o.) $ kon a tényeken is, hogy: a ^ szervezők igen kevés megbe- i csülést kaptak mind a színhá- ^ zaktól, mind üzemüktől, a je- ^ gyek elosztása nem volt min- \ dig kielégítő; az üzemi kul- \ túrbizottságok nem tartották \ feladatuknak az elmúlt évad- ^ ban a közönségszervezők mun- \ kájának támogatását. Helyes ^ lenne, ha a Szakszervezetek ^ Pest megyei Tanácsának kul- § turális vezetői az elkövetkező % évadban hathatósabb segítse- \ get nyújtanának ahhoz, hogy§ újra több színházjegy találjon ^ gazdára Pest megyében. Nem ^ lenne hiábavaló fáradozás. § — p — $ tőinek és gondolkodóinak weimari emlékhelyét A né­met és nemzetközi antifasisz­ták Hitler-ellenes hősi küz­delmének szentelt nemzeti emlékművek közül külön meg kell említenünk a buchenwal- di (Weimar mellett), sachsen- hauseni és ravensbrücki haj­dani koncentrációs táborok te­rületén emelt emlékműveket.” S a fejezet evvel be is feje­ződik. Tépjük tehát ki a perforált lapot és a negyedik kérdésre válaszolva írjuk ezt: A buchenwaldi, sachsenhau- seni és ravensbrücki hajdani koncentrációs táborok terüle­tén milliók pusztultak el egy értelmetlen rendszer áldoza­taiként. Franciák és olaszok, spanyolok és magyarok, szlo­vákok és németek. Ügy érez­zük, e hajdani koncentrációs táborok területe ezért nem sorolható a múzeumok és em­lékhelyek címszó alá. Üj ki­adás esetén ezt a változtatást javasoljuk. A meggyilkoltak hozzátartozói még élnek. S hiányuk az élők számára nem emlék, hanem eleven valóság. N. P. ganak; fejezet szol a politikai pártokról és társadalmi szer­vezetekről, az alkotmányról, a nők helyzetéről, az ifjúságról, a vallásról; külön fejezet be­szél az egyetemekről, főisko­lákról, az új kultúrközpon- tokról, a könyvkiadásról és sportról, filmről, rádió­ról, televízióról és fél­oldalas fejezetben szól a kiadvány a múzeumokról és emlékhelyekről is. Olvasom a fejezetet, és ked­vem kerekedik kitölteni a megcímzett és kitéphető leve­lezőlapot. A „Múzeumok és emlékhe- Ivek” című cikkecske így kez­dődik: „Az NDK több mint 500 múzeuma a művelődés igazi otthona.” S a fejezet utolsó két mon­data: „Évente számos bel- és kül­földi vendég keresi fel e né­met klasszikus kor nagy köl­Egy népnek történelme, szé­gyenfoltjaival is szembe kell nézni, még akkor is, ha oka nem maga, hanem sok ura volt. Hegedűs Sándor Ielki- ismeretébresztő, az úri. machi­nációk elképesztő szövevényét feltáró könyve a múlt század nyolcvanas évtizedét idézi fel, a „boldog békeidőket”, amikor a legsötétebb reakció szövetkezve a tudatlansággal és meglovagolva az antiszemi­tizmus szennyes hullámait, olyan „ügyet” produkált, amely heteken-hónapokon át foglalkoztatta a hazai és kül­földi közvéleményt. Tizenhárom hónapi előké­szület után, 1883. június 19-én kezdődött meg a per Nyíregy­házán: a rendkívüli alaposság­gal megolajozott reakciós gé­pezet, akárcsak addig, a per folyamán is, fittyet hányva a tényekre, a valóságra, egyet­len célt követett: minél maga­sabbra korbácsolni a szenve­délyek hullámait. A szerző igen tárgyilagos, mértéktartó módon idézi fel e napokat: érzi, elegendő a tények meg­mutatása ahhoz, hogy az ol­vasó világos képet kapjon, mi is volt a per — s az egész koholt ügy — valódi célja. Mert hiba lenne azt hinni, HEGEDŰS SÁNDOR: A tiszaeszlári vérvád

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents