Pest Megyei Hirlap, 1966. július (10. évfolyam, 154-180. szám)

1966-07-24 / 174. szám

1966. JULIUS 24.. VASÁRNAP

9

"‘k/C ú’laii

Beethoven fái alatt

Hollós Korvin Lajos:

Ferencsik János Kossuth-díjas főzeneigazgató a martonvásári hangversenyekről | Nem egyedül élek a világon, . t s nemcsak mák vannak és tej

A MARTONVÁSÁRI BRUNS- ~ ' ' ~ ‘

WIK-KASTÉLYBAN több nyarat töltött annak idején Beethoven, s egyes zenetörténészek a kastély úrnőjében,

Brunswik Terézben vélik felfedezni a „halhatatlan kedvest” is. A valóságot ma már nehéz rekonstruálni, annyi azonban biztos, hogy a nagy zeneszerző szívesen látogatott Martonvásárra és egyik legnépszerűbb zongoraművét, a Mondschein-szonátát ebben a kastélyban, ennek a parknak évszázados fái alatt komponálta. A székesfehérvári idegenforgalmi hivatal felfedezte a kastélypark különös vonzerejét, amely Beethovent is magával ragadta, és 1959 óta az Országos Filharmóniával közösen Beethoven-hangver- senyeket rendez itt.

Ferencsik János, Kossuth- díjas karmesterünk 1960-ban vezényelte a Magyar Állami Hangversenyzenekart a martonvásári parkban először.

— A martonvásári hangver- IRnyek — mondja Ferencsik János — éppúgy tradícióvá válnak, mint a pesti Károlyi kert koncertjei. Eleinte azokat is csak kiegészítőnek szánták a nyári melegben Pesten maradók szellemi szórakozásaihoz, ma már elengedhetetlen programja a főváros nyári szellemi életének. Így vagyunk Martonvásárral is. A nézőteret évről évre bővíteni kell, egyre több magyar és külföldi zenebarát keresi fel

Beethoven-hangversenyein- tet.

— Mit jelentenek számára «zek a hangversenyek?

— BEETHOVEN MÜVEIT VEZÉNYLEM LEGTÖBBSZÖR — mondja a karmester — s bár nagyon sok kedvenc zeneszerzőm van, Beethoven ezek között is az élen áll. Különös örömöm lesz tehát július 30-án a martonvásári kastélyparkban is éppen két szimfóniáját, az V.-et és a VIII.-at vezényelnem. /t ^ /• j

— Bizonyára, mint minden koncerten, most is felfedezek majd valami olyan különleges értéket ezekben a népszerű, ismert művekben, ami még izgalmasabbá és érdekesebbé teszi a tolmácsolást. Bár nem törekszem mindenáron érdekességre, mégis minden alkalommal új alkotói folyamatot élek végig, akárhányadszor is vezénylem

^ 17agyimir Oszinyin:

Nem egyedül...

| Nem egyedül élek a világon,

^ s nemcsak mák vannak és tegnapok.

J Nem egyedül vagyok, aki látom $ a magasban úszó szputnyikot.

^ Szivem és szemem segít naponta ^ felismerni a helyes nyomot; i szív a szívhez vonzódik, mióta ä e földgolyó embertől lakott.

^ ügy könnyű is jókedvvel dalolni, í ha barátok várnak mindenütt.

^ Szív és szem segít tanulni: hol, ml i s ki állja ki a próbát velünk, í Fordította: Antalfy István

Köznapi ballada

Vagy nehézzel? —

A gyermekért sírt akkor éjjel, a gyermekért, kit — könnyű szívvel? elvetélt.

A férfiért sírt akkor éjjel, a férfiért,

kit az utolsó fordulóig

elkísért.

Egy álomért sír hajnalonta, egy álomért,

melyért csak tétlenül könyörgött, s el nem ért.

C

orkery volt az éLő ember, aki megpillantotta a homokos fövenyen heverő fahasábokat. Kora hajnalban felkelt és lebandukolt a partra darabka cápahússal a szatyrában, hogy férgeket fogjon a nyári fürdővendégeknek, s ekkor szeme elé tárult a látvány: a homokos partszegélyt több, mint egy mérföld hosszúságban oregoni fenyőfa borította, s a fatörzsek barnásán csillogtak a reggeli fényben.

„Bajba jutott egy hajó valahol” — ez volt az első gondolata. S a második: „nagy hasznot hajt ez annak, aki megtalálja”. A szabadon, gazdátlanul heverésző szálfák látványa úgy szaladt fel az egyába, mint a forró rum. Egy lélek sincs a parton rajta kívül, csak a tengeri madarak vijjogása hallatszik. Zihálva szaladt hazafelé. Pillanatnyilag nem jutott eszébe, miként őrizhetné meg magának az értékes leletet, de azt elhatározta, hogy gyorsan munkához lát, mielőtt a halászok mohó bandája felébredne. Azok úgy sem közösködnek vele soha. mindenből kirekesztették, ő sem társul 'hát senkivel.

A szálfák felrakása azonban egész napi kemény munkát jelentett, s ő étel nélkül, egy kortynyi tea nélkül jött el hazulról, Tizenkét teherautó rakomány szálfa, 35 shillingjével számolva, kölcsön teherautóval az ember egy nap összeszedhet annyit, hogy megél belőle hat hónapig.

y

jjongó érzés kerítette hatalmába, amint a többi halászra gondolt. Am. ahogy visszafelé tartott az öbölbe, két alakot pillantott meg, akik szemüket a láthatárra szegezték. Az öreg Scotty volt és Matty Boylan. Miféle szél fújta ezeket errefelé? Még javában aludniuk kellene, hiszen egész éjjel kint voltak a hálókkal.

— Láttál szálfákat odakint a parton, Slug? — kérdezték tőle, ahogy a közelükbe ért.

Úgy tett, mintha nem hallaná, s közben eltöprengett: vajon mi lenne, ha megalkudna ezzel a kettővel, hogy távoltartsák a többieket? Vagy most is úgy összetartanának-e, ahogy szoktak?

— Nem láttál partrasodort szálfát? — kérdezték újból.

Hasztalan volt minden, Corkery tudta, hogy épp oly sikerrel próbálhatna egy kagylót felnyitni kézzel, minthogy titkos alkut kössön az öbölbeli halászok egyikével, másikával. Mindenben összetartottak, megosztoztak a csónakokon, őt pedig sohsem vették be semmibe. Megtűrték, de érezte, hogy megvetik a szivük mélyén.

— Nos, jól van — szólt —, hisz van itt elég mindannyiunknak. Én nem akarok senkit megfosztani attól, ami az övé ... De ne felejtsétek el, hogy én láttam meg először.

Ezalatt már megérkeztek a többiek is, és vidám kiáltásokkal, jóindulatú hátba- vágásokkal üdvözölték Corkeryt. Úgy bántak vele, mintha közülük való volna, s már nem emlékeznének a néhány évvel korábbi sztrájkra a fűrésztelepen, amikor egyedül ő, Corkery, állt munkába. Akkor sztrájktörőnek bélyegezték, és még a főnökség is edbánt vele. Adtak neki egyhónapi fizetést, s azt mondták, jobb, ha eltisztul a környékről a békesség kedvéért. Ilyen a világ. Sok szép szó hangzott el hűségről, amikor a kövek röpködtek, de amikor mindennek vége volt, fütyültek az ő hűségére.

— Ezentúl nem kell papírral betömködni a réseket a kunyhód falán — riasztotta fel gondolataiból Joyce. — Ebből a fából új házat építhetsz.

Néhány halász eközben már buzgón dolgozott a szálfákkal. Halomba gyűjtötték, kiválogatták belőle a megvetemedett, elgombáso- dott szálakat. Corkery fitymálva nézte őket.

— Szép, szép, hogy felrakjátok, de hogyan akarjátok hazaszállítani? Bukfencet vet a teherautó, semmint megközelítse ezt a partszakaszt.

— Ne izgulj — felelték. — Eszünkbe sincs ide teherautót hozni. Tutajt csinálunk, felúsztatjuk az egészet a lagúnán, és majd onnan elhordjuk a fát később.

Az ötlet nagyszerűsége felvillanyozta Corkeryt. Nekivetkőzött, felnyalábolta a szálfákat, s úgy cipelte, többet is egyszerre. A nap már felkúszott a zenitre, s ő szüntelenül cipe- kedett. Az izzadtság patakokban folyt a homlokán. a hátán már hámlani kezdett a bőr, de 6 egy percnyi szünetet sem tartott. A többiek feltették a teásfazekat a gyorsfűzőre, megkínálták egy csészével, felajánlották neki a dohányos-szelencéjüket, s estefelé még egy korty rumot is ráerőszakoltak.

— Jobb lenné, ha már abbahagynád. Slug'

Corkery gyanakodva mérte végig őket.

— És veletek mi lesz?

— Mi már elszállítottunk, amennyit akartunk. Most összekötözzük a tiedet, is és elindítjuk a tutajt, ha akarod. Feljebb, a laguna partján találsz majd egy göcsörtös gumifát, az alá elhelyezheted, s ha úgy hozza az alkalom, érte mehetsz, mert onnan csak egy ugrás a műút.

C

orkery szive megtelt elégedettséggel és jóakarattal, míg a lagúnán hajózott tutajával felfelé. Nem is olyan lehetetlenek ezek, az öreg Scotty, meg a bandája — gondolta magában. Lehet, hogy majd beveszik maguk közé máskor is, ha munka akad, hálójavítás, fuvarozás, vagy efféle. Közben megtalálta a göcsörtös gumifát is annak rendje és módja szerint s a vastag kötéllel erőlködve, felhúzta a szálfákat a meredek partoldalon. Elhelyezte valamennyit a fa lombjai alatt, s még zöld ágakat is szórt rá, hogy elrejtse a kíváncsiskodó szemek elől.

Egész este az új házról álmodozott Marthá- val. A másnap délelőttöt kocsmában töltötte, s egymás után hajtotta fel a poharakat, hiszen áldomást kell inni az embernek, a szerencséjére. így aztán kissé remegő lábbal, ködös aggyal ült fel a teherautóra szürkületkor. hogy megkeresse és felrakja a maga szálfarakományát. Ott volt a gumifa. Fáradtan, hajlottan lógatta ágait. Közelében a gumikerekek és mezítelen talpak nyomát is megvilágította Corkery lámpása. Am a nehéz fáradsággal odavonszolt szálfái eltűntek. Düh kerítette hatalmába. „Hát, mégis becsaptak gazemberek! — gondolta, miközben ß halászok barátságos arca felvillant előtte. — Ala- koskodtak, no, de sebaj, megkapják a magukét!”

Corkery tudta jól a törvényt, hogy a part- ravetett hajóteherről azonnal jelentést kell tenni, s tilos azt saját célra felhasználni. S bár reménytelennek látszott, hogy a maga részét visszaszerezhesse, arról még gondoskodhat, hogy másnak se sok öröme teljen az egészben.

N

éhány nap múlva fegyveres járőr látogatta végig a halászok kunyhóit Mindenütt ugyanaz a jelenet játszódott le: látszólagos értetlenség,, tagadás, könyörgés, vita, végül mindany- nyiszor hátramentek a fészerbe, udvarba, ahol felhajtották a kátrányos ponyvát a glé- dába rakott szálfákról. Corkery ott állt a saját kalibájának ajtajában, s élvezettel figyelte, ahogy a járőr házról házra jár. s mindenütt néhány sort ír a jegyzetfüzetébe. Tán

még boldogabb volt, mintha zökkenőmentesen elszállította és jó áron eladta volna a fát.

De ahogy teltek a napok, a bosszú édes íze kissé megkeseredett a szájában. A szálfát nem szállították el, hanem helyben elárverezték, s az egész faluban nem volt más, aki alkudjon rá. mint maguk a halászok. Oly csekély áron kapták meg, hogy csupán a kötelező vámösszeget fedezte. Az árverés napjától kezdve pedig özönlöttek a teherautók a városból, s vitték a fát végtelen sorokban.

Corkeryt senki nem vádolta árulással. De úgy néztek rá, mint valami visszataszító, ocs- mány tárgyra, amelyet, ki tudja, honnan sodortak ide a tenger hullámai. Ha elhaladt egy beszélgető csoport mellett, egyszerre minden hang elhalkult. Még a boltos, meg a kocsma csaposa sem elegyedett beszédbe vele. munkát pedig még nehezebben kapott, mint régebben. Szinte lehetetlenné vált az élete, s a megélhetése is. Felesége, Martha, egyre kitartóbban buzdította, hogy költözzenek más vidékre, Corkery már-már hajlott a szóra, s egy reggel, mintegy búcsúzóul, kiment a laguna partjára azzal a titkos reménnyel, hogy talán sikerül néhány rákot fognia. Ahogy botjával ütögette a bokrok ágait, a bot vége váratlanul valami kemény tárgyba ütközött. Széthajígálta a már régóta letördelt száraz ágakat, s ott hevert előtte egy egész halom szálfa, mind elkorhadva, megvetemedve. Ez volt az ő farakása? Igen. hisz még a szétfoszlott kötélcsomök is ott voltak a fatörzsek között, s a gumifa göcsörtös ágai is ráhajoltak a halomra.

A

lig száz méterrel lejjebb észrevett egy másik görbetörzsű gumifát. Biztosan erre gondoltak a halászok, s ő is ahhoz a fához mehetett a teherautóval akkor éjszaka, amikor, ki tudja, milyen ördög bújt belé. A szesz, vagy a harag elvette az eszét: csak arra tudott gondolni, hogy meglopták. Sokra megy most már ezzel a fával! Hogy örült neki. mennyit fáradt vele, s végül semmi hasznát nem veszi, hiszen a fa elkorhadt, s ő elköltözik. És mégis, valahogy nem ez a gondolat volt a legfájdalmasabb Cobkerynak, amint ült, s bámulta a sötét vizet. Ismét eszébe jutott az a nap. amikor együtt dolgozott a szálfák föirakásán a halászokkal, s a bajtársias- ság érzése — a közösen elszívott pipadohánynyal és a korty rummal együtt — melengette a szivét.

Sokáig ült ott elmerengve, fülében még ott csengtek a csipkelődő megjegyzések, a nyüzsgő, munkálkodó sokaság zaja, de aztán újra valami gonosz indulat fogta el, amint pillantása a szálfákra esett...

Fordította: Zilahi Judit

YSSSSSSSSS/SSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSrSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSS/SSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSS'i

1 I

VANCE PALMER:

PARTRA VETVE

a müvet. ozepseguK vonz, í ezt a szépségét akarom tolmácsolni.

Ferencsik, Mahler szavail idézi:

— ÉRDEKESNEK LENNI KÖNNYŰ, szépnek lenni nehéz. Ezt az igazságot tartonr szem előtt ezen a martonvásári júliusi hangversenyen is

Jősfay György