Pest Megyei Hirlap, 1966. július (10. évfolyam, 154-180. szám)
1966-07-20 / 170. szám
PERMETEZNEK A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA X. ÉVFOLYAM, 170. SZÁM 1966. JÚLIUS 20., SZERDA A Hunyadi Termelőszövetkezet újtelepítésű kordonos szőlőtábláin traktorvontatású permetezőgéppel permetezik a szőlőre a bordóilevet. így védekeznek a peronosz- póra ellen. (Foto: Papp) Miért nem használjuk ki? Egy év után ismét kimen- henési lehetőség, de nem hasz- tem a Pálfájába. Tavaly már náljuk ki. láttam a kisvendéglőt, de — Hát a majálisok? most újból gyönyörködtem — Annak idején nem ked- benne. vezeti az időjárás, most peZöldre festett ablakai, az dig fontosabb a münka - asztalokat szegélyező kerítés halijuk. egy vadászlakot, vagy inkább vasárnaponként magaegy hegyvidéki turistaházat "J?3*« unatkozik a kopott juttat az eszembe. arena. , . . , , Bizony, ráférné már egy kis Mennyire kellett az ide, hogy javítás! örülnek ennek a kirándulók, hiszen szinte kínálja a romantikát itt az erdő szélén — gondolja a magamfajta ritka látogató. Vagy mégsem így van? —-vetődik fel bennem a kérdés Erdei Ferencné üzletvezető szavait hallgatva. — Reggelenként négytől hatig fogy a pálinka és a kevert, de utána semmi forgalom. Egész nap egy-két doboz cigarettát, esetleg szódavizet vásárló környékbeli látogat be hozzánk — mondja a fehér köpenyes asszony. A szombat, vasárnapok sem olyanok, amilyennek elképzelték. Miért nincsenek itt kirándulók, a természetet kedvelő családok, akiknek a kint főzött ebéd után jólesne a frissen csapolt sör? De még a főzéssel sem kellene bajlódni, hiszen bőven van a polcokon gulyás és töltöttkáposzta, mely a sarokban levő tűzhelyen pillanatok alatt felmelegíthető. Adva van a nyugodt pi„Hónán" jön a vonat? Kis állomás a miénk, nem túl nagy a forgalma sem. így megfelel az igényeknek az a szerény méretű tábla, mely az előcsarnokban tájékoztatja az utasokat a vonatok érkezési és indulási idejéről. Tussal gondosan megrajzolt betűk, pii'os színnel jelezve a gyorsvonat, a hosszabb városok neve rövidítve — nincs is ezek ellen semmi kifogás. De a rövidítést már túlzásba vitték. Honnan helyett az egy „n”-nel rövidebb „Hónán” áll a táblán. „A sárgabarackízen és velőn kívül sárgabarack- befőttet is készít a konzervgyár I. telepe.” (Újsághír) Kellemes barackillat fogad a konzervgyárban. A sárga gyümölcssel teli ládák szinte barikádot alkotnak a befőttes- üzem előtt. Bent az üzemben szaporán dolgozik a két felezőgép, a szemben levő helyiségben pedig a hagyományos kézi felezésnek lehetünk szemtanúi. — Már harmadik hete megy a barack, de most van az igazi szezon — jegyzi meg Tamás Rózsa műszakvezető. Az ő irányításával végzi munkáját a délutáni műszak 158, zömében nődolgozója. Mindenkinek akad itt tennivaló — talán még több munkást is tudnának foglalkozta tni. A puháját dzsem alapanyagnak főzik, az egészséges, félérett barack pedig felezés után a rotációs töltőgép segítségével üvegekbe kerül. Majd levezés, zárás a következő művelet, s a raktárba szállítják a frissen készült befőttet. Minden műszak után kétszáz mázsát. (szentpéteri) Börtön és kényszerelvonó kúra HAL JELZŐ PLANKTONOK A dél-ázsiai lakosság táplálkozási problémáival foglalkozik a nemrég létrehozott első nemzetközi Plankton Intézet a dél-indiai Ernakulam- ban. Az új intézetben a biológusok néhány éven belül 2300 planktonfogást elemeznek, a „nemzetközi Indiaióceán expedíció” hajóinak zsákmányát. Ennek a tudományos munkának igen nagy gazdasági haszna van: olyan vizeken, ahol eddig alig halásztak, a planktonokban fellelhető halikrák és lárvák biztos támpontot nyújtanak bőséges halállomány jelenlétére. Olasz szerelők, nyugatnémet lakkozógép Jövő nyéron indulnak Erős ütemben folyik a konzervgyár rekonstrukciója melés további kilenc tonnával nő. — Megindult a Il-es telep általános rekonstrukciója is. A meglevő épületeket javítjuk és korszerűsítjük, és építünk egy új hűtőtornyot Nagyobb lesz a kazánház is. Ez a kazánház fogja a gőzt szolgáltatni a majdani élelmiszer- ipari iskolakombinátnak. Ha az iskola felépül, csak egy kazánt kell hozzákapcsolni, és elegendő lesz a gőz. — A kazánháznak, a paradicsomlé-állomásnak, az 1100 vagonos raktárnak és a Il-es telep hűtőtornyának jövő év júniusában, tehát a szezon kezdetén be kell lépnie a termelésbe. — Reméljük, hogy ez sikerülni fog annak ellenére, hogy elég sok probléma adódik az új létesítmények, az ehhez szükséges gépek, berendezések határidőinek betartásában, mind a belföldi, mind a külföldi szállítóknál. Mégis bízunk benne, hogy az új üzemek üzembelépéséről időben beszámolhatunk. A tavasszal már beszámoltunk arról, hogy a konzervgyárban megkezdődött a nagy rekonstrukció. Néhány hónap elteltével most azért kerestük fel MUHI Jenőt, hogy beszéljen a nagy munka jelenlegi állásáról. — 65 millió forint beruházással indult meg a munka néhány hónappal ezelőtt. Elsőként egy 60x110 méteres, 1100 vagonos raktár építéséhez kezdett hozzá a 21-es számú építőipari vállalat. Az épület vázá t — amely előregyártott elemekből készült már összeszerelték, és gyors ütemben folynak a falazási munkák is. Ez a most épülő raktár a jövő szezonra megoldja a gyár égető raktározási gondjait. — A másik új létesítmény a 40 milliós költséggel épülő 70 méter hosszú dobozüzem lesz, külföldi gépi berendezésekkel. Ebben az új üzemben a gyáron belül fogjuk megoldani a konzervdobozok lakkozását és címkézését is. Az üzemben két darab kis és nagy dobozt gyártó gépsort állítunk fel. A dobozgépeket Olaszországból rendeljük meg, a lakkozógép nyugatnémet. Ez a dobozsor tízdekástól egykilós méretig 400 darab dobozt készít percenként. — A harmadik új üzem, aminek építése szintén folyamatban van, egy paradicsomlényerő állomás. Öt vonal lesz benne, amelyek naponta 15 vagon paradicsomot képesek feldolgozni. Ezzel az állomással együtt a gyár naponta 65 vagon paradicsom feldolgozására lesz képes. Hatása már a jövő évben megmutatkozik a gyár termelésében. — Az új létesítmények mellett megjöttek az első új gépek is, hatmillió forintért. Nemrég érkezett egy IMC- gyártmányú őszibarackfeldolgozó gépsor, amely húsz mázsa őszibarack (magvaváló és nem megvaváló) feldolgozását végzi el óránként. A vonal A DOBOZ A SZTÁR Szezonban mindig fontos, hogy elegendő csomagolóeszköz álljon az üzemek rendelkezésére. Pozsár Jánosné és Faragó Erzsébet 350 ezer pritaminos és paradicsomos dobozt készít. (Godány felvétele) RÚZS A POHÁRON — Sokat olvastam és hal- — Hát a piros karima mit lottam az újra alakított cifra- keres a poharakon — kérdez- kerti csárdáról — mondja tem. — Szoktak maguk egyál- Katona Ambrus, a Szabadság talán poharat mosni? Termelőszövetkezet ipartele- — Azok bizony rúzsnyomok pének dolgozója — azért el- — állapította meg az egyik határoztam, hogy ha lesz egy pincér. — Úgy látszik, nem kis szabad időm, kilátogatok vitte le a víz. Dehát minek is én is. _ használnak rúzst a nők? — Ki is mentem a felesé- Azután kénytelen-kelletlen gemmel. Az átalakítás es a kicserélték a söröket, berendezés tényleg megerde- (kopa) mel minden dicséretet. Jóleső érzéssel ültem le a vendéglőben és sört kértem. De mikor a pincér kihozta a sört, megingott bennem a kelleme- tes érzés. A poharakban a sörnek még a habja se igen érte el a hitelesítési vonalat s a poharak széléről piros karima mosolygott felém. A söröket visszavittem a kiméréshez. — Leesett a hab — mondták legyintve. MIT LÁTUNK MA A MOZIBAN? Házasság feltétellel. Magyarul beszélő szélesvásznú csehszlovák film. Csak 16 éven felülieknek. Kísérőműsor: 7. Világhíradó, Magyar híradó. Előadások kezdete: fél 6 és 8 órakor. Egy délelőtt a Hunyadiban TELJES GŐZZEL INDULHAT A CSÉPLÉS szerelesere az elmúlt hét végén olasz szerelők érkeztek a gyárba a gépsor összeszerelésére. Remélhetőleg hamarosan megkezdhetjük az őszibaracksor próbaüzemét. Az örömbe ürüm is vegyül — sajnos — ugyanis a magvaváló őszibarack feldolgozására vásárolt gépek (amelyek a sárgabarack magozására is alkalmasak) szereléséhez az olasz szerelők nem értenek. Ugyanis ezeket a gépeket az USÁ-ban készítették. így hát saját elképzeléseink és okoskodásunk alapján kell megkísérelni az üzembehelyezést. így a felelősség is a miénk. — Bár az előző témához tartozik, hadd említsem meg utólag, hogy az új létesítmé- nyek sorában a kazánházat is bővítjük. Ugyanis eddig a főszezonban a gyár termelését a rendelkezésre álló — és nem mindig elegendő — gőz határozta meg. Az építővállalat rendkívül jó ütemben végzi a munkát és remény van arra, hogy a jövő szezonban már alig lesz gond. A jelenlegi óránkénti húsz tonnás gőzterBefőttáradat 200 mázsa sárgabarackot dolgoznak (el egy műszakban járőr ébresztette fel az Aranykalász Étterem előtt Elbaktatott a munkásszállásra. Lefeküdt. Amikor felébredt, csak tizennégy forint volt a zsebében. Megitta. Ittasan ment el Vladárékhoz, ahol újra kapott kilencven forintot. Ez sem tartott sokáig, rövid úton leengedte a torkán. Részegen ment Hatvaniék- hoz is. Elővette a kapukulcsot, majd a lakásból két sonkát meg egy stráf szalonnát vitt el. A mozi előtt egy ismeretlen férfi 100 forintot adott érte. Ezt is megitta. A városi bíróság kétévi és háromhónapi szabadságvesztésre ítélte és kötelezte arra, hogy kényszerelvonó kezelésnek vesse alá magát. Szenvedélye nem először sodorta bajba Nagypál József kiskunfélegyházi kőművest, aki február 14-én szabadult a börtönből. Szabadulása után a Bács megyei Építőipari Vállalat nagykőrösi munkahelyére került, ahol hamarosan megismerkedett Hatvani Antal éjjeliőrrel. Fusizást vállalt Hatvani Balaton utca 4. szám alatti lakásán, s megtudta, hol tartják a kapukulcsot. Április 25-én Hatvaniék lakásán megegyezett Vladár Gyulával, hogy részére háromezerkétszáz forint értékű kőművesmunkát végez. Kapott is ötszáz forint előleget. Tizenöt korsó sört ivott és a hajnali órákban a rendőrLászlóné már kiértek a sor végére. — Ök a legjobbak — mutat rájuk. — Miért nem alkalmaznak tápoldatos permetezést? — A közelmúltban nálunk járt bolgár küldöttség is ezt kérdezte. A vegyszeres gyomirtás még nem helyettesíti a hagyományos növény- védelmet, alkalmazása magas szintű szaktudást igényel. Lassan mi is elsajátítjuk. — Keresetük? — Darabbérezésben dolgoznak. Naponta 80—85 forintot keresnek, 160 katasztrális hold szőlő van gondjainkra bízva. Mire Nyárkútrétre értünk, már deleiére állt a nap az égen. Pesti János brigádvezetővel egy kukoricatábla szélén találkoztunk. — Nagyon kellene már az eső, hevesebb földeken már „pipálnak” a kukoricák — mondja. — Egy hétig meg bírja, de azután sok baj lesz a kukoricával. — Vállalások? — A kései vetés ellenére a kukoricák nagyon szépek. A vállalt területek gyomtala-« nítása 95 százalékig megtör1 tént. (tóth) A dűlőn tűzoltóval találkoztunk. — Vigyáznunk kell a vörös kakasra! — mondja —, azért van szükség az állandó ellenőrzésre. Van-e kellő víz, betartják-e a tűzrendészeti szabályokat? A szőlőben Tóbi Antal traktoros, Rákosi Pál tanuló már nyolcadszor permetezik a szőlőt. Tóbi Antalról elmondták az irodán, hogy ő az egyik kiváló traktorosa a szövetkezetnek. Meleg a homok, süti az ember talpát. Csak a szőlő árnyékában lehet megállni. Verejtékező emberek, asszonyok dolgoztak a tűző nap melegén. Kötözik az összekuszált vesszőt. Herczeg Balázs szőlészeti brigádvezetővel ott találkoztunk. Ö tájékoztat bennünket. — Nyolcadszor permeteztünk és egyszer kénporoztunk. Erről az 57 holdas tábláról már az idén szüretelni akarunk. Kállai Antal, Kállai Antal- né, Kaszala István, Katona — Cseples? — 50 katasztrális hold őszi árpát levágtunk és elcsépeltünk. Hétfőn két cséplőgéppel megkezdjük a rozs és a búza cséplését is. Továbbmegyünk. Tejet visznek a csarnokba. Illés Ambrus és Bokk György állat- gondozók már hazafelé indulnak. — Hajnalban keltünk, mi már kidolgoztuk magunkat — mondják — ebéd után újból kezdjük. — Hány liter tejnél tartanak? — Jóval több már 80 ezer liternél. A cséplőgép „faránál” emberek dolgoztak, amire odaértünk már a szerszámokat szedték össze. — Utolsó simítás volt — mondja Papp Ambrus gépcsoportvezető. — Az utolsó pillanatra lettünk kész. Eddi® egy géppel csépeltük az őszi árpát, de most már hét- főr teljes gőzzel indulhatunk. Estere a meteorologia zl fokot jelzett, nappalra kánikulát. Reggel vendégoldalakkal felszerelt kocsik indultak a határba. Hat gép és hat fogat van a hordásnál. Három helyet jelöltek ki az asztagoknak, ezzel is könnyítik a munkát. Szurdokból hordják a rozscsomókat. Kévékkel magasra rakott kocsik fordulnak a Kovács-tanya mögött megkezdett asztagok- hoz. Idős Bakó István, Rácz Ferenc, Fehér László jönnek a kocsikon sorba. — Hát a kombájnok? — Nincs még kombájnunk feleli az idős Bakó —, de hát az is majd lesz, mint a többi gép. Egyszerre minden nem lehet. — Meddig tart a hordás? — kérdezzük Barthos László fő- agronómust. — Jó két hetet vesz igénybe ezzel a tempóval. Most már úgy állunk, hogy még egy kemény hét és asztagokba lesz rakva.