Pest Megyei Hirlap, 1966. június (10. évfolyam, 128-153. szám)
1966-06-05 / 132. szám
1966. JÜNITJS 5., VASÁRNAP ‘‘t/urtop 9 BODA ISTVÁN: Mindennapi csoda Ez is csak az, mindennapi csoda, este van, megszólal a zongora, Csajkovszkij, b-moll, tudom, két szemem úgy figyel már, hogy rezzenéstelen, mert olyan már ez ősi jelbeszéd, hogy önmagámban érzem a zenét, a sötét és világos hangokat, a kemény és lágy akkordokat, a hullámokat és örvényeket, a fel-felzokogó törvényeket, a szépséget, a jóságot, derűt: csak zene van. csak zene mindenütt, nevedben is csak ez van, csak zene emlékezetem végső édene, ebből vétettem hajdan, valaha, lassan belém hull neved illata, s amíg testem veled átlényegül a mindent megérteni kényszerül, a teljességet s azt is már amit csak a zene, a zene adhat itt a látomást, hogy végül ez marad mindent egybegyűjtve, a pillanat, a csodát, melyből úgy léptél elő mint váratlan fényből a hegytető, a titkot, melybe úgy simulsz bele, mint alkonyba a virág-levele, a világot, mely szinte akkora, mint itt e fel-felhangzó zongora: • csak ezt értem s csak azt, hogy este van, az életnek százezer hangja van és százmillió s ezermillió kemény és tiszta, mély és olvadó, ebből vagyunk, a csontunk és szivünk, a létezési formánk, a hitünk, férfiak nők és nők és férfiak s mindenki, aki valamit sirat ebből szól, itt szól: zene, csak zene, álmaink végső titka, lényege... TAVASZ (Gábor Viktor felvétele) HOLLÓS KORVIN LAJOS: Újságolvasás közben Nem sötét pincékben s nem az emberért szőnek ma összeesküvéseket, hanem fényűző üvegpalotákban s az ember ellen! Hogy e szétesett testű világ bordái, mint a zajló jég a folyón, vakon torlódva törjék egymást szilánkká, s az új csonthegyek csúcsaira trónolva fel a törpék, óriásoknak hihessék s hitessék magukat, ércnek plazma-testüket s eleven lángnak azt, mi szellemükben csak viliódzó jánosbogártüzek, s hogy a nyelvükön megbecstelenült fogalmak — haza, emberség, szabadság — nevében elvegyék mások hazáját, emberi jogait, és befalazzák az eget is fejük fölött. De minket, kik feljöttünk a napvilágra, semmi erő nem űzhet újra föld alá; az ormokról kiáltjuk nékik: — Nem'.... Mi, törvényeket döntők és alkotók, sziklához többé nem láncolható Prométheuszok, kik már mindörökre kitekertük a májunkat faló sasok nyakát — a tűz után, íme, lehozzuk akár az egész eget, mielőtt befalazzák a palackban dzsinnként lapuló gomba-fellegek, s mielőtt háborúkba háborúit agyuak, ordas törpék, tébolyultak a jövő tetemén lánctalpaikkal taposnának sima utat a múltnak! Barátaim, a Csendes-óceántól az Elbáig, új, szabad nemzedékek, bennetek hitem: szegjétek el útját a világrontó összeesküvésnek! Ne kelljen többé holtakról regélni a fáradt tollú krónikás barátnak, — ó, hadd ragasztom békességben kormos körmömre az utolsó gyertyaszálat... ESIK AZ ESŐ szél még esett egy kevés havas eső. Ej fél felé elállt, támadt. Csípős, hideg szél, akár novemberben. Fent az égen kergette, tépte a ritkuló felhőket, lent meg csak csetlett-botlott a fák között, zörgette az erdő vizes bokrait. Amikor erőre kapott, megrázta az öreg tölgyek lombját, egész záport zúdítva a rothadó avarra. Néha egy-egy gondolatnyi időre előderengett a hold, széles páraudvarávaL Balázs Sándor mezőőr fázósan húzta összébb magán az ázott viharkabátot Az esőtől védte ez a szódavízzel bélelt ruhadarab, de meleget nem adott. Alatta ugyan ott dagadozott a régi, szőrét hullajtó bekecs, de az is csak derékig takart. Sándornak meg inkább a lába volt érzékenyebb az időre. Ilyenkor, hideg szelek, esők, latyakos, csúszós utak idején úgy nyikorog a térde, mint rozsdás kulcs az öreg zárban. Ez még háborús emlék, a derekában levő golyóval együtt. Az is elkísér' a sírig, sok más emlékkel együtt. Mert ugye az ember egyebet sem csinál egész életében, mint emlékeket gyűjt. Jót is, rosszat is. De leginkább rosz- szat. És mit ér vele? Egyszerre csak vége lesz, amikor leereszkedik a gödörbe. Még annyi haszna sem lesz belőle, hogy elmondhatná a világnak, mi mindent élt. Tanácsnak vagy intelemnek. De hát kivel beszélhet a csősz? Egyedül van, éjjel is, meg nappal is. Az idővel ugyan nem számoltatja senki, de ha hiba van a határban, mindjárt a csőszt veszik elő: hol járt, mit csinált, miért fizetik? így aztán mindig csak egyedül, mindig csak kint, a gazdaság erdőn túli táblái között, meg itt az erdőben, ahol mindenki átmegy, ha a faluból jön vagy megy. De nemigen mennek ilyenkor, ismerik már, a helyén van mindig, nehéz kijátszani, csak tegnap sikerült valami pernahajdernek. j------------------- a süppedő 1 Toporog j avarsző-------------------- nyegen, c sizmája nyomán szörtyög, csepeg a víz, ahogy teste súlya kinyomja a szivacsos rot- hadékot. A tarisznyában van egy literes üveg. Az alján kotyog (nég egy kevéske bor. Körül- tnényesen előhúzza, kortyol, krákog, nyeli a savanyú bort. Gyomrában jóleső melegség irad szét, de nyomában az éhséget is érzi. Éjszaka olyan furcsán üres az ember gyomja. A hold [ Valaki fizetni fog ezért az éjszakáért. Ilyen időben alhatna a kunyhójában, nem kellene a kastos erdőben botladoznia, de hajtja a kötelesség, mert a gazdaság cseresznyését valaki tegnap hajnalban megdézsmálta. Az üzem- egységvezető ugyan nem vette észre, ehhez gyakorlott szem kell, de Sándor első pillantásra látta, valaki itt járt a faluból; jó ára van a korai cseresznyének... Hát ha ma is jönne, keze közé szalad . _ Most még jó is, hogy nincs vele a kutya, mert a tanulatlan jószág még elriasztaná az őrzőt. A kutya, a kis Juli, tegnap kölykedzett. Most ott vackol kicsinyeivel az ágy alatt és bebolházta a kunyhót. .. Majd valami port kell hozatni vasárnap az asszonynyal, mert vakarózhat egész esztendőben. A kutya mégiscsak hiányzik. Ha vele van, szólhat hozzá. Az meg, a buta, örül a szólításnak, csakúgy kavarja kurta farkával a levegőt, csapkodja a csizmaszárat. A héten már nagyon lógott a hasa, de jött vele mindenüvé. Lassabban jártak, többet pihentek, de együtt voltak. Enyhébb volt a magány. lejjebb csúszott, valamerre le, a »» 3 «« Lilikét húszéves korában vitték el először a rendőrök. Városszéli italboltban találtak rá. Eszméletlenségig részeg volt Máskor kiló kenyérért küldték a sarki boltba. Két hónap múlva hozták vissza. Lesoványodott testén lógott az ócska ruha. Hazatoloncolták Szolnokról. Legutóbb Hatvan környékén unt rá egyik futó ismerőse. Éjnek idején rúgta ki a lakásból, öltözetlenül rohant a országúton. Világos ablak: bezörget. A bámuló háziak bolondnak nézték, vagy gyilkosnak? A belső szobába vezették és 6 hálás volt Dermedt testére már húzta volna a nehéz dunnát ám nyílt az ajtó. Rendőr lépett be. — ö az? A háziak bólogattak. — ö. >»> 4 «« Ez Liliké egyik arca. A másik megnyerőbb. Szeret dolgozni és tud is. Kitűnő gépíró, szorgalmas. Megbízható munkaerő, már persze csak abban az időszakban, amikor... Jenő a jobbik oldaláról ismerte meg és ebbe lett szerelmes. Megkérte a kezét — Azelőtt pincér voltam. Csak egy éve dolgozom gyárban. Ez jobb. Elegem volt a részegekből, az ital és a dohány nehéz szagából. Mert hát akkor magam is ... Ez bizony jobb. Liliké szemérmes szűzzé válik, pirul és elmond mindent. Becsületes. Jenő előbb ugratásnak véli. Aztán gondolkodási időt kér. Találkoznak. A szakítás helyett kitart a lány mellett. Szerelme sajnálattal párosul. Segíteni akar. »» 5 «« Lenyalt frizurás, jól öltözött férfi kopog. Jenő. Az apa fofelhőrongyok alá. Még egy jó óra és szürkülni kezd. Sándor eltette a megüresedett üveget és elindult az ösvényen. Arcába lépten-nyo- mon nedves ág csapódott, meg víz zúdult elálló gallérja alá. Halkan porolt az istennel és ment bicegő, fura lépteivel, amiket a derekában maradt puskagolyó formált ilyenné. Majd az is gondol egyet és valahol a hátán jön ki. Miska bácsi, a harangozó is hordott vagy húsz évág egy ilyen golyót a fenekében, aztán csak előbukkant a bőre alatt. Egy kisfröccsért bárki megtapint- ? háttá az italmérőbem. Balogh ^ doktor meg egy bütykös bort ^ adott az öregnek, csak enged-^ je neki kivenni. Éppen csak ^ megkarcolta a bőrt és már ki ^ is fordult a hegye ... Az övét ^ is meg kellene operálni, de ^ valahol a csontok között la- ^ pul, nem lehet hozzáférni. ^ Azért is maradt bent. Pedig £ de jó volna, ha az övé is úgy ^ kibújna, mint a Miska bácsié... ^ Csak lépni tudna jobban, nem ^ is volna semmi baj. De így, ha ^ rosszabbodik az állapota, még ^ megéri, hogy mást tesznek ^ csősznek; nagy a határ. Az<! gadja. Bemutatkoznak, bevezeti a nappaliba és kérdi: — Parancsoljon? — Uram. szeretném megkérni Liliké kezét. — Uram, maga nem ismeri a lányomat. — Mindent tudok róla. — És mégis? ... Helyezze magát kényelembe, uram., * de miért is magázódunk... Szervusz kérlek, ugye Jenő a neved? Gyújts rá, parancsolj... Mondd kérlek, de megbocsáss, te normális vagy? — Szeretem Lilikét — Igen, értem, kérlek eaért is érdeklődtem. Dehát ez a ti dolgotok. Az apa agyán átvillan. Jenőt a polgári miliő vonzza. — Nézd, ez lesz a ti szobád tok, a nappali közös ... — Ha megbocsát, hozzám költözünk. Jobb lesz. Elnézést de arra gondoltam, hogy a más környezet... — De Jenő, kell ennél jobb — körbe mutat. — Nem a lakásra értem. Hidegre vált az apa hangja. — Ahogy gondoljátok, de mégis furcsa, hogy így beszélsz. Esküvő után otthon. Az ebédhez terítenek. Az asszony a tálalóból a családi ezüstöt veszi elő. Az apa méltatlankodna: minek ez a cirkusz... Ám jólnevelt úriember és hallgat. Töltöget. Adomákkal szórakoztatja vendégeit és közben magában dühöng: még engem hibáztat. Búcsúznak a fiatalok. Kenetteljes jótanácsok. A hangulat fagyosságáról egyedül a fiatalasszony nem vesz tudomást. Elméláz. Az örömszülők a kapuban várják, míg taxiba szállnak a fiatalok. És ekkor nyomavész az apa jólneveltségének. Köp. — Szemetek — mondja. Szántó István-Ssssssfssssssssssssssssssssss/ssssssssssss/ssssssss/ssssssssss/ssssssssssssssssssssssssssssssssssfssssssssssf/ssssssssssssssssssss/sssss/ssssssssss/ssssfssssssssssssssssssfssssssn »» 6 «« FALUSZÉL (Révész Napsugár rajza) üzemegységvezető mondta is a minap, hogy „Sándor, maga egyre jobban biceg, maholnap hason csúszik!.. Na, megcsalt az hiányzik, hogy eltegyék innen. Jó kis kerület ez. Sokat kell ugyan menni, meg sok a dimb-domb emelkedő, de jó kerület, szereti: megélhetést ad ... Kiért az erdő szélére, a csali toshoz. Lassan szürkült az éjszaka nedves feketesége Még egy fél óra, s innen a sűrűből éppen odalátni a cseresznyéskertre. Megállt, elhelyezkedett egy fiatal tölgyfa lombjának árnyékába és dóznija után kotorászott. Megtörölte vizes kezét, sodort, rágyújtott A párás, ritka levegőben lassan oszlott a füst. Nézte a kékes- szürke gombolyagot, ráfújt és a füst hosszan elnyúlt, semmivé foszlott Alit, cigarettázott, várta hogy reggel legyen. Ha eddig nem jött a balkézkalmár, ezután már nemigen merészkedik. Az ördögnek tartozott ezzel az éjszakával. De mit tegyen? A kötelesség: kötelesség! Mi is lenne a világból, ha az ember csak azt csinálná, amihez kedve van? Körmére égett a magasodorta, keserű ízű cigaretta. Még szippantott egy utolsót, aztán a csikket beledobta a lába előtt csillogó tócsába. Sisteregve vesztett csatát a tűz. Utolsó erejével vékony füstcsíkot lehelt ki, aztán vége lett. Sándor elgondolkozva nézte a víztükröt: a papír elázott, szétterült, a dohánycsíkok nehézkesen úszkáltak körülötte. j--------------------- aztán felI Sóhajtott [ nézett a vi--------------------- lágosodó égboltra, a távolban rohanó esőfelhőkre, beleszippantott a szokatlanul hideg májusvégi hajnalba és elindult vissza az erdei ösvényen. Furcsa, bicegő léptei nyomán szörtyögött a rothadó avar. Tenkely Miklós «« 1 »» Az öreg hanglemez olykor megreccsen, de még így is nagyon ünnepélyesek a nászinduló akkordjai. A násznép hat ember. Az apa magas, szép férfi, feleségén azonban már csak nyomokban lehet felfedezni a hajdani csillogást. Lányuk romlott A vőlegény? Nos, mindegy. Fő, hogy elveszt A tanúk méghatódottak, az anyakönyvvezető közönyösen ölti magára a szalagot Az egész öt perc. Gratulál az anyakönyvvezetőnő. Legutoljára az örömapával fog kezet Az gavalléros mélyen a szemébe néz, meghajol, alig érthető közhelyet mormol. Azután pillanat alatt lehervad arcáról a ráerőltetett mosoly. — Siessünk már. — Menjünk templomba is! — kéri urát az örömanya. — Anyuskám, te nem vagy normális. Hazamegyünk. * »» 2 «« A szülők tőrőlmetszett úriam berek. Anyagi gondot nem ismernek. Éltek a bankdirektori fizetésükből, majd a főkönyvelői jövedelemből annak rendje és módja szerint A férj szeretőt tartott, naponta járt templomba az asszony. És vallásosan nevelte a lányát Lilikét is. Szerette az Istent a kislány. Fiatalabb korában kizárólag templomban ismerkedett a fiúkkal is. Olyankor pedig, amikor bűnbe esett, anyjával a karján egyenesen a gyóntatószékhez vonult A derülő környékbeliek gyakorta kérdezték: — Miért nem ügyel jobban a lányára? — Minden reggel imádkozom érte. — Az kevés. — Ezentúl este is — szólt és alázatosan hajtotta meg a fejét
