Pest Megyei Hirlap, 1966. június (10. évfolyam, 128-153. szám)

1966-06-05 / 132. szám

fíJf MEGYE I KrMíriap 1366. JÚNIUS 5., VASÁRNAP — I Kl/ITI/RAIISKRONIRA F I LM Harc a gyémántokért Színes francia film Aki a krimi-filmeket sze­reti, ebben a színes, széles­vásznú francia filmben min­dent megtalál, ami csak szem­nek, idegnek ingere. A festői szépségű Elefántcsontparton játszódik. Az egzotikum tehát eleve adott: őserdő és ingo- vány, krokodil és kígyó, ele­fánt és oroszlán. Mindez pa­zar színekben és szélesvász­non. De az egzotikum mellett bővelkedik a film technikai trükkökben és bravúrokban is. Szökés és üldözés gyalog­szerrel, motoron, autón, autó­buszon, motorcsónakon, repü­lőn és helikopteren. Szerepel még a filmben két gengszter­banda, lepkevadásznak álcá­zott csinos banditanő, miszti­kus afrikai jelmezbe öltözött bandavezér, vakmerő rend­őrök, és egy csinos, szoknya­bolond diplomata. Ezek után hiányzik még valami egy iz­galmas, sikeres krimihez? Legfeljebb két kedvenc sztár: Lisolette Pulver és Jean Marais. Mi feladat vár még mind­ezek mellett egy olyan kitűnő rendezőre, mint amilyen a te­hetséges Christian-Jaque? Ke­res magának egy ügyes ope­ratőrt — Pierre Petit — és egy dallamos muzsikájú zene­szerzőt — Michel Magne. Az eredmény: biztos közön­ségsiker és kellemes másfél órás szórakozás. Vár ennél valaki többet egy krimi-film­től? (P. P.) EURIPIDÉSZ—SARTRE: TRÓJAI NŐK Elöljáróban: nehéz, fárasztó darab előadására vállalkozott a Vígszínház. „Háborúzzatok csak, hülye halandók, beledöglötök mind!” — jósolta a Trója elpusztulá­sával hontalanná vált Poszei- don tengeristen mennydörgése a dráma végén. Nem is a háborúról, döntő ütközeteiről, okairól, cselveté­seiről szól ez a háború-köz­pontú dráma, hanem szenve­déseiről, következményeiről. Nők idézik fel a szenvedést, a felégetett Trója utolsó élő la­kói, akik a tengerpart szikláin várják további sorsukat, hogy behajózzák őket a rabszolga­ságba. Nők emlékezete siratja hazájukat, vagy meggyalázott földjüket, — „termékeny Ázsiát" — férjüket, gyermekü­ket, átkozza a hódítót, a civi­lizált, az európai görögséget; a nők átkai figyelmeztetik a győzőket, hogy amíg a védők mindegyike saját földjén esett el, s tudta, miért —, mert máshol úgysem élhet — addig a támadók sorsa: értelmetlenül meghalni idegen földön, sem­miért A harc oka, az elrabolt He­léna, aki miatt férjé, Mene- laosz király bosszúálló háború­ba indult, elkerüli bünhődését. Szépsége és ravaszsága átsegíti a férjével való viszontlátás kritikus pillanatain —, a győz­tes király papucshőssé válik mellette. S mivel így a háború oka elbagatellizálódott, a pusztítás értelmetlensége meg­sokszorozódik. Sartre tételét — amelyet a szenvedések barokk halmozá- sú sorolása, felidézése sugall — talán így fogalmazhatnánk meg: a hódító háborúban a hó­dítónak épp úgy pusztulását jelenti a győzelem, mint a le- gyözöttnek. Nemcsak azért, mert gályái gyöngének bizo­nyulnak a győzelemben, el­nyert javak súlya alatt hanem mert a győzőket erkölcsileg is megfertőzik a háborúskodás tapasztalatai. A Vígszínház „Trójai nők” előadásán a szerzők és Illyés Gyula egyszerre modem és pa­tinás, eleven nyelvezete, a rendező, a vezető színészi há­ntás: Sulyok Mária, Ruttkai Éva, és a különösen kiemelke­dő Spányik Éva mellett egyen­rangú társalkodóként vett rész* a kórus is. Szegedi Erika Helé­na alakításával nem érthetünk egyet — igaz, a darab szerint is jelentéktelen személyért folyt a háború, mivel akiért viselték, csak nő volt —, de a szerep alakítója túl kis stílűvé formálta ezt a nőiséget. P. A. JOHANNES BOBROWSKI: LEVIN MALMA Különös, groteszk hangvéte­lű kisregény a Levin malma, a tehetséges keletnémet író el­ső s egyszersmind utolsó pró­zai műve. Ugyanis nem sok­kal azután, hogy hatvanhá­romban mindkét Németor­szágban egyidőben megjelent Johannes Bobrowski regénye, a fiatal író tragikus hirtelen­séggel elhunyt. Már önmagában is nagy je­lentőségű az a tény, hogy egy keletnémet szerző műve a nyugatnémet olvasókhoz is el­juthatott. Igaz, ebben közre­játszott az is, hogy két koráb­bi verseskötete alapján tagjai közé választotta a Gruppé 47 nyugatnémet írócsoport. Az elmúlt három esztendő alatt a Levin malma elindult a világ­siker útján, csaknem minden európai ország nyelvére lefor­dították. A regény a századfordulót megelőző esztendőkben játszó­dik Keiet-Poroszország egyik falucskájában, de játszódha­tott volna korábban vagy ké­sőbben is. Főszereplője a gaz­dag német malomtulajdonos. Róla, a nagyapáról vall a könyv oldalain az unoka. S a vallomás nyomán feltárul az olvasó előtt a német fasizmus eredete, felismerhetővé válnak gyökerei. Az író mesterien szövi tör­ténete szálait. Nem a klasz­A zon az emlékezetes napon péntek volt és május utolsó napja. Még fel sem kelt egészen a nap, első előlegezett sugarai ébren találnak már. Korán van, aludni kellene — hajtogatom ma­gamban, de csak fekszem, két kezemet tar­kóm alatt összefonva, s bámulom, hogy a be­szűrődő derengés mint hígítja a szoba sötét­jét. Aztán váratlanul, minden átmenet nélkül, a függöny finom csipkéit pillantom meg a mennyezeten, mintha élne, lágyan libeg, ahogy a hajnali szellő lobogtatja a nyitott ab­lak előtt hasonmását. Mintha csak az emléke­zés fátyolát lebegtetné előttem valaki. A sze­mem nyitva, mégis rég feledett arcok villódz- nak előttem. Kontúrjaik még belevesznek másfél évtized távolába. Inkább csak sejten?, mint tudom, kik voltak ők. Az, ott, drótkeretes szemüvegével, kerek ar­cával, tar fejével, rövid, tüskés bajuszával: Rozmár. Kémiára tanított a gimnáziumban. Gyomorbajos volt, gyakran szedett az órák alatt is szódabikarbónát. Ilyenkor valamelyi­künket felszólította: Hozz nekem, fiam, egy H20-t. És mi örömmel szaladtunk ki vízért, s öt-hat hosszú perc is beletelt, mire visszaér­keztünk az osztályba. Remek alkalom volt, hogy a kétnullás helyiségben elszívjunk egy cigarettát. A szünetben számíthatott az ember tanár látogatóra, de óra alatt... Barbarossza, hegyes, rőt szakálláról kapta a nevét. Matematikára, geometriára tanított, két éven át. Komor volt és kifürkészhetetlen, mint a naponta csatára készülő hadvezér. Mo­solyogni egyetlenegyszer láttuk a két esztendő alatt. A ballagás reggelén. Abban az eszten­dőben vezették be iskolánkban a tizenkét osztályos oktatást. Nem a saját tantermünk­ben kezdtük a napot. A hatévesek osztályát foglaltuk el. A mi tantermünkbe a kicsiket küldtük és gondosan kioktattuk őket, hogyan köszönjenek: kézit csókolom, Barbarossza bá­csi... Mi azalatt a tizenkilenc esztendős Em­ma nénire vártunk, akibe fülig szerelmes volt az egész osztály... Emma néni fülig vörösen, sírva szaladt ki a tanteremből. Barbarossza azonban finom kis mosollyal nyugtázta a jól sikerült tréfát. Akkor döbbentünk rá: nem­csak számokból és idomokból áll, van szíve is,J legfeljebb egy egyenlőszárú háromszög alakú... gyre több villamos csilingel odalenn az utcán. Ideje felkelni. Az íróasztalom fiókja félig kihúzva. Egy sárguló fény­képtabló kandikál felém. Üres tekintettel bámulom szabálytalan kamasz termetemet, groteszk tartásomat. Minden ember elér egyszer oda, hogy szem­betalálja magát önmagával. Kamasz-világ! Félek leírni ezt a szót, mert úgy érzem, még közel vagyok hozzá. Mintha nem is tizenöt éve, de tegnap léptem volna ki ajtaján. Szabálytalan termet, groteszk tartás, patta­násos arc, lobogó tekintet. Testem és lelkem ide-oda csapongott és sehogy sem tudott meg­állapodni. Nem azért, mert ilyen volt termé­szetem, hanem mert ilyen volt korom. Egy­szer úgy éreztem, minden az enyém, máskor azt, hogy semmi. Hányszor néztem mohón a lányok titkos vonalait, lestem a felnőttek gon­dolatainak karcsúságát, de egyben sem tud­tam megkapaszkodni. Egy sem lehetett igazán az enyém. Emil tanár úr volt az ideálom. Mindany- nyiunk ideálja. Aki rápillantott nyurga ter­metére, sportolónak nézte inkább, mint verse­ket recitáló irodalomtanárnak. Hét esztendő­vel volt csak idősebb nálunk, de a közös ki­rándulásokon — most is emlékszem még el- nyűhetetlen nagykockás bricsesznadrágjára — senki sem mondta volna meg, ki a diák, és ki a tanár. Velünk focizott, vitatkozott, de a szekundát minden esetben kérlelhetetlenül beírta annak, aki nem készült az órájára. ö magyarázta egyszer a kamasz-világ min- j den és semmi titkát: az ifjúság semmit sem j tud elfogadni önmagában, mindenhez szeretné szikus hagyományok folytató-; ja, regénye inkább a film per-j gő ritmusára, montázsokból $ összeállt képsorára emlékez- 5 tét. Gazdag nyelvezete, költői; szépségű mondatai, sziporká-; zóan szellemes humora növeli: a regény értékét, s teszi mara-! dandó olvasmánnyá. (Sárközy; Elga fordítása, Európa Könyv- 3 kiadó.) ; Kiss Imre önző módon magát hozzáadni; azt hiszi, hogy a boldogságot keresi, ám csupán önmagát, önmaga formáját kutatja a tárgyakban, az em­berekben. Jó volt mellette élni. Több volt, mint tanár. Ember és apa egyszemélyben. Pedig akár te­gezhettük is volna. Hét év nem olyan nagy különbség. Eszünkbe sem jutott soha. Ma sem tudom az okát Vajon, mi van vele? Tanár-e miég? Az igazgatónk, tudom, nyugdíjba ment Há­rom esztendeje mondta Peresztegi Dini, ami­kor az utcán összefutottam vele. Ott jutott eszünkbe: elmaradt a tízéves érettségi talál­kozónk. r eje lesz indulnom a szerkesztőségbe. Ki­lenc óra múlt Ha az ember az emlékeit kutatja, nem megtorpan, ahogy hinné, de rohan az idő. Útközben villan át rajtam: tegnap érettségi vizsgán voltam, hogy riportot írjak a ma diákjairól — innen az eleven emlék. A szerkesztőségben csend, cigarettafüstöt lehellő falak. Levelek, kéziratok, versek az asztalon. Az írógép egyhangú kattogással jel­zi az idő múlását Olyan, mint a zenetanárnak a metronóm. Metronóm. így hívtuk a mienket is. A hangvilla soha nem hiányzott kezéből. Mindig kirobbant belőlünk a nevetés, valahányszor a fejéhez koppintottá. Aztán odakapta a füle mellé. Ma ismert zeneszerző és karnagy. Nem­rég láttam a televízió műsorában. Hangvillá­val. És újra csak kacagnom kellett. Nem tehe­tek róla. Pedig tegnap a fiam az ő dalát dúdol­va jött haza az iskolából... A kopogás is olyannak tűnik most, mint a metronóm hangja. — Tessék! Az ajtó szélesre tárul és ott áll előttem Emil tanár úr. Nyurga, kisportolt termet, éjfekete haj... semmit sem váltos-ott Mintha újra a katedra előtt állna. összerezzenve ugróm fel a székről, köszön­teném, ha tudnám, hogyan. Bárki egyidősnek nézhetne bennünket, a tegezésre mégsem áll rá a szám. Tőle tanultam meg szeretni az iro­dalmat, ismerni a nyelvet... egy kicsit ő vezetett el ide engem a szerkesztőségi íróasz­talomhoz. — Szervusz... — nyújtja derűs mosollyal a kezét. Megszorítom, de mert még mindig nem tudom hogyan köszöntsem, rámnevet: — Te­gezz csak, nyugodtan. — Hát akkor... — fohászkodom neki — szervusz! — Az igazság szerint most az én dolgom lenne — hunyorít rám cinkosan — hogy ma- gázzalak, szerkesztő úr... — azzal néhány verset tesz le elém az asztalra. |ár esztendők óta nem tanítja a magyar irodalmat. Négy idegen nyelv tanára lett az egyetemen. De a versek szerete- téről nem tudott lemondani. Recitálás helyett maga írja őket. És nem is rosszakat. Prukner Pál Vácott az SZMT központi könyvtára négyhetes alapfokú tanfolyamot rendezett a város szakszervezeti könyvtárosai részére. A tanfolyam befejez­tével mind a huszonkilenc hallgató letette az alapfokú vizsgát. Strauss- és Schubert-estet rendeznek ma tizenkilenc órai kezdettel a leányfalui szabad­téri színpadon. Közreműködik az Egyetemi Koncertzenekar. A Magyar Rádió által szer­vezett Tiszán innen— Dunán túl című vetélkedő keretében június 25-én kerül sor Pest és Vas megye versenyére. A Me­gyei Könyvtár ebből az alka­lomból helytörténeti vonatko­zású ajánló bibliográfiát készí­tett és juttatott el a járási művelődési osztályokhoz, könyvtárokhoz. Innen—onnan A nagykátai szabadtéri szín­padon ma délután négy órai kezdettel fúvószenekari hang­versenyt rendeznek. A zebegényi szabadtéri szín­pad június 12-én kezdi meg működését. Első alkalommal az operától az operettig cím­mel rendeznek hangversenyt. . Ma délután három órai kez­dettel kerül sor a zeneiskola évzárójára a kókai művelődési házban. Álarcos vetélkedő lesz ma a budakeszi művelődési ház if­júsági klubjában. A vetélke­dőre a megyei klubközi ver­seny keretében kerül sor. Még öt bemutatót tart az Ál­lami Déryné Színház az idei évadban Pest megyében. Je­lenleg Ábrahám Pál: Bál a Sa­voy ban című operettjét játsz- szák nagy sikerrel. Június 9— 16 között Csehov: Sirály cí­mű színművét mutatják be. Június 25—július 3 között ke­rül sor Victor Clement: Kracska Purka című vígjáté­kának megyei előadására. Ezt követően néhány napig Heltai Jenő: Néma leventéjét játsz- szák, majd július 9—17 között kerül sor az évad utolsó be­mutatójára, Hámori Tibor— Szenes Iván—Nádas Gábor: Oké, Mr. Kovács című musi­caljének előadásaira. 1944. X. 6-án születtem Püspökhatvanban. Az általá­nos iskolát ugyanitt végez­tem. Már ebben az időben megbarátkoztam a költészet­tel mint versmondó. A ké­sőbbiekben — Várpalotán a szakközépiskolában, majd Pé­csett az aknászképzőben — sem váltam hűtlenné válasz­tottamhoz. „Verscsinálással” aktívabban egy éve foglalko­zom. Jelenleg a váci DCM-nél dolgozom. A kettőt mégis hogy sikerül összeegyeztet­nem? Hát... de azt hiszem, ennek elbírálása az olvasó dolga. .. VELED örülök látni szemedben randevúzó fények csókjait piciny kvantumok nedvesen tapadó, őszinte bókjait kedvesem, vágytól törten, gubózva haragosan hullámzani vagy testeden szunnyadva kebled halmával játszani csendesen, míg hullámhegyed partra nem ejt pázsitod simogat testemben téged eped minden sejt, űr lopja hangodat sebesen harmatmosta bokorsátor óvva tőlem el nem zár, s céltáblává választ Ámor — fenn leszünk, mert lenn a sár, nedvesen ha csillan bőrödön a fény rászórva apró csillámokat mintha megannyi tünemény fésülné lángoló hajadat selymesen elfeledjük, hogy van sivatag a napot felhő fojtja meg ünnepet nem csábít el harag pázsit nem takar vermeket kettesben kötött frigyünket áldja a természet kellem fonta bűvös kordon zárja mellénk örök társnak a szépet — és muzsikáljon ha mondom: szeretlek. Kiss Imre

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents