Pest Megyei Hirlap, 1966. június (10. évfolyam, 128-153. szám)

1966-06-12 / 138. szám

rtsr UteriI GfCírlap 1966. JtTNItfS 12., VASÁRNAP Kl'IJl/dfUB KBONIKA Bemutatjuk Hemingway egyetlen magyar vonatkozású írását BEMUTATÓ ELŐTT: EGY SZÖSZI SZERELME Rövidesen bemutatják film­színházaink Milos Forman csehszlovák rendező Egy szö­szt szerelme című alkotását A harmincnégy esztendős, te­hetséges rendezőnek ez a harmadik filmje, Az Egy szöszi szerelme élő problémát dolgoz fel: a Sazava folyó melletti Zruc városkában van egy cipő­gyár, amelyben kétezer lány dolgozik. Rajtuk kívül csak kevesen laknak a városkában, férfi alig van, aki van, az idősebb, családos ember. A lányok munka után a szere­lemről álmodoznak, ez az érzés tölti be gondolatai­kat, de testet nem ölt. — Milyen szerelemről szól ez a film? — kérdezte a rendezőt az egyik csehszlovák riporter. — Olyanról, amilyennel gyakran találkozunk. — Tehát olyan szerelmi történet, amilyent a néző is szívesen átélne? — Nem optimista szerelmi történetről van szó. — Filmje a szerelemben A tizenkilenc esztendős Hana Brejchova, a film főszereplője. SIMONÉ DE BAUVOIR: A körülmények hatalma A francia írónő két előző életrajzi kötete, a Jóházból való úrilány és A kor hatal­ma külföldi és hazai sikere után az olvasó most fella­pozhatja a harmadikat, A kö­rülmények hatalmát. Sartre élettársa, Simone de Bauvoir napjainkig vezeti életének fonalát. Noha sokkal keve­sebb valóban személyes él­ményt közvetít önéletrajzi trilógiája, mint magyarul is megjelent amerikai útirajza, és egy, a Nagyvilágban olva­sott novellája, — mégis, sze­mélyes jó Ismerősünkké vált az írónő. A trilógia vállalko­zása: megmutatni, hogyan alakult ki aktív cselekvő, baloldali élet- és művészet- szemlélete. Simone de Bauvoir nagy Mai francia festők A közönség egy része ne­vetni jár most ide a Mű­csarnokba. Nem akarom ledo­rongolni a közönségnek ezt a részét, mindenki úgy szóra­kozik, ahogy tud. Párizsban is szoktak festményeken ne­vetni, felháborodni, fejet csó­válni. A konzervatív ízlés nem holmi sajátosság. A ven­dégkönyv bejegyzéseit néze­getve azonban. óhatatlanul eszébe jut az embernek az a már frázisnak tűnő mon­dat: „Baj van a mi látás­kultúránkkal. . .” De erről sokat cikkeznek a szakem­berek, a szaksajtó. Csak ar­ról akarok szólni most, hogy belépve a kiállítási termekbe — én örültem. Az egységen belül (erről még szólok) micsoda változa­tosság Itt vannak mindjárt hűden Coutand. vásznai, a Föveny és a Nimes-i karos­szék. Nem nagyon lehet le­írni, mi minden van ezeken a képeken. Félmeztelen, mégis elegánsnak látszani akaró hölgyek, kispolgári képmu­tatás, és ugyanakkor az élet torz mezítelensége. Színesek, optimisták ezek a képek. Maréchal Tajtékja, a lilák, rózsaszínek, fehérek és kékek. egyszerre vad és mégis pasztellhatású kavar­gása. Bolin gyermekrajzra emlékeztető bizar/ utcaképe, amely az irrealitásból any- nyi valóságos hangulatot épít, hogy a néző rábólinthat, igen, a festő a montparnasse-i dombról néz le Párizsra. De itt van rögtön egy egészen más stílus, mintha egy meg­vadult Mattisse festette vol­na a Tigrisvadászatot, nyil­vánvaló, hogy Charles La- picque az ő nyomdokain jár. Hagyomány és újítás egyszerre mindenütt. Mau­rice Sarthon mesterműve a Camargue-i tó, már csak a maga nyelvén beszél, egy­szerre érzékelteti a vizet és a partot, a hajnalt és a szür­kületet, sötétlila világossár­gába játszik, a feketét a na­rancs ellenpontozza ... Ki­tűnő kép. Es fanyar mosolyra késztet Raymond Moisset Adámja. Meztelenre vetkő­zött szerencsétlen hivatalnok áll a híres fa alatt és kezé­ben egy zöld almát tart. Ar­ra kell gondolni, hát ezért a zöld savanyú almáért ér­demes volt? Es látható itt szecessziós hatás alatt szü­letett mű, és félig Picasso és félig Braque, Leon Gischa Kökörcsinjei olyan élethűek, mintha Noé előtt festették volna. Es megint mestermű­vek ... Robert Wogens' vászna, a Szürke part, egy­szerre idézi a világ szépsé­gét, harmóniáját és a ve­szett táncot járó iszonyatot. Pierre Soulages képén nincs más, csak sötétbarna és fe­kete hasábok, mégis meleg, és emberi, anélkül, hogy em­ber lenne a képen. Egységes, és szép ez a kiál­lítás. Mielőtt elmegyek, kö­rüljárom még a termeket, és nem zavar, hogy Adámon kívül csak egy félakt ábrá­zol embert a maga naturá- jábqn. Az egységet a non- figurativitás adja, ezen belül széles skálán mozognak, mon­danak ellent egymásnak a kü­lönböző irányzatok, örültem, most is örülök a kiállitás­es nak, mégis dóm napok témaköréből csúszott ki azon gondolko- óta. a festészet szükségszerűen az ember? N. P. jesen mozdulatlanul feküdni, mert a legpará­nyibb gondatlan moccanás elárulhatná a je­lenlétét Gedlah kutyáinak. Még messze volt a hajnal, amikor Guni mo- corgást hallott a házból. Aztán hirtelen kes­keny fénysugár hasított át a sötétségen. Ged­lah alsóruhában, gyertyával a kezében meg­jelent, s úgy látszott, keresgél valamit. Aztán nyilvánvalóan megtalálta, amit akart, leült a tűzhely melletti lócára, s a gyertyát maga mellé, a lóca szélére helyezte. Miután ké­nyelmesen letelepedett, hozzálátott a dohány­vágáshoz. Guni tisztán láthatta az arcát. ,.A sors küldte ide elém” — gondolta magá­ban. Sietősen ráfogta a puskacsövét, kioldotta a závárt, és célzott. — Ez őrültség! Oltsd el a gyertyát! Gyor­san! — hangzott fel a házból Gedlah felesé­gének ijedt hangja. — Aludj! Ne félj — nyugtatta Gedlah a hirtelen felriadt asszonyt. — Nincs miért ag­gódnod. „Nem számít, hogy most pusztítom el, vagy néhány perccei később” — gondolta Guni, s fokozódó érdeklődéssel hallgatta a házban fo­lyó beszélgetést. — Gyorsan oltsd ki a világosságot! — erós- ködött Gedlah felesége. — Ott ég a gyertya melletted, ha Guni a közelben rejtőzködik, éppen kapóra jön neki. — Tévedsz — vetette ellen Gedlah —, ez a lehető legrosszabb időpont. — Miért? — az asszony hangja elhalkult. — Azt hiszed, én nem tudom, hogy Guni éjjel-nappal üldöz engem, mert meg akarja bosszulni a bátyja halálát? S azt is tudom, hogy Guni bátor és derék dzsigit... — No látod, — nyöszörögte a felesége. — Várjál csak, jól figyeld, mit mondok — folytatta Gedlah nyugodt hangon. — Guni Alias nemes szívű, ő sosem lőne fegyvertelen emberre, aki ágyból kelt föl, s más sincsen rajta, csak az alsóruhája. Most legalább tu­dod, miért rossz ez az időpont, a Guni Alias­hoz hasonlóknak. GEDLAH ELHALLGATOTT, s tovább vág­ta a szűzdohányt egyenletes mozdulatokkal. Guni leengedte' puskáját, visszakattintotta a závárt, elundorodva kiköpött, s nesztelenül elhagyta búvóhelyét. Fordította: Zilahi Judit AKI VALAHA IS ÉLT a hegyekben, tudja. milyen hamar követi az alkonyt a sötétség, s milyen fekete az éjszaka a sziklákkal övezett szakadékokban, s a sűrű erdővel borított völ­gyekben. i A húszéves Guni Alias lopakodva surrant elő az erdőből és Gedlah tanyájához osont. Átmászott a kerítésen, észrevétlenül keresz­tülrohant az udvaron és elrejtőzött a házikó hátsó, ablaktalan fala mögötti bokrok között. Idáig minden simán ment, és Guni meg­könnyebbülten sóhajtott fel. Már éppen ideje volt,, hogy rendezne a számadását Gedlahhal. Két nap, két éjjel múlott el azóta, hogy Kaps 3edlah megölte az ő bátyját, Gudist, s ez dáig a tette bosszulatlan maradt. Kétszer hu­szonnégy óra pedig nagyon is hosszú idő egy ilyen rettenthetetlen dzsigitnek, mint ő. Meg kell ölnie Gedlahot, mielőtt a bátyját leeresztenék a sírba. Különben hogy is vehet­ne részt a temetésen? Guni szinte érezte ma­gán rokonainak átható, szemrehányó tekinte­tét. NEM HIÁBA ÉNEKELTÉK faluhosszat az Árgun Szeidről szóló dalt E vitéznek egykor megölték a fivérét, s ő még aznap éjjel meg­torolta a tettet, nem engedte, hogy a gyilkos még egyszer láthassa felragyogni a napot, gyorsan cselekedett, s azóta is zengik a di­cséretét. Guniról senki sem fog énekelni. Pedig hát éjjel-nappal állandóan üldözte Gedlahot, de sehol sem lelte, sem a faluban, sem otthon, sem az erdőben, mintha levegővé változott volna. Nagyon ravaszul rejtőzködhetett, ha még őt is sikerült kijátszania. Biztosan tudta, hogy meg kell fizetnie azért, amit tett. Hirtelen hangokat hallott a házból. Guni fülelt. Felismerte Gedlah hangját. De vajon, hogyan csalogassa ki az udvar- Da? Nem lőhetett rá addig, amíg a házban tartózkodik, nehogy megsebesítse a feleségét, vagy valamelyik gyermekét. Ez aztán nagy szégyen lenne, a falubeliek előtt. Rendkívül óvatosan félrehajtott egy ágat, előbbrekúszott, és belesett a házba. A szobá­ján félhomály volt, egy kicsiny pislákoló fény jött a tűzhely felől, megvilágítva egy szék és egy lóca körvonalait. A beszélgetés ibbamaradt. A család nyilvánvalóan már el­fogyasztotta vacsoráját, s most aludni tér. Guni elhatározta, hogy vár másnapig. Ügy tűnt, ez az éjszaka sosem ér véget. EGY PILLANTÁSRA SEM húnyta le a sze­mét. Figyelt minden zajra, s megpróbált tel­TAMÁS MENYHÉRT: Kávéházi csendélet \ kávéház öblös, magány-szülő csendjében emberi sorsok vesztegelnek: íz egyik homlok boltívén mohásodik a közöny, íz ablaknál ülő redőny mögé hulló fény-bordákra szegzi kétségbeesését, i sarokban egy viasz-arcú nő tömjénfiist- sóhajtással beszél az emberiségről, mellette ihlettől kínba-gyűrt arcon mámor nyirkosodik. Itt mindenkit csak egyetlen napra balzsamoz je a remény, és mindenkit a fájdalom gombostűjére ;űz az önemésztés. Ernest Hemingway: A MAGYAR hogy digók, amikor eltrafál- tad őket? — Digók — mond­ta Boyle — megszagolom a digókat egy kilométerről. ★ 1919-ben a vonaton utazott Olaszországban, egy darab viaszosvásznat hozott magá­val a pártközpontból, amire rá volt írva tintaceruzával, hogy ez az elvtárs sokat szen­vedett a fehérektől Buda­pesten és kérik az elvtár­sakat, hogy mindenben le­gyenek a segítségére. Ezt használta jegy helyett. Na­gyon zavart volt, félénk és egészen fiatal. A vasutasok egyik szerelvényről a má­sikra adták át. Pénze nem volt és a pult alól etették a vasúti restikben. Hajnali két órakor két ma­gyar betört egy trafikba a Tizenötödik utca és a Grand Avenue sarkán. Drevitts és Boyle egy Fordon jöttek a Tizenötödik utcai rendőrőr­szobáról. A magyarok éppen egy fasorból rückverceltek ki. Boyle az egyiket lelőtte az ülésről, a másikat pedig kilőtte a kocsiból. Drevitts begyulladt, amikor látta, hogy mind a kettő meghalt. A fe­nébe is, Jimmy, mondta, ezt azért nem kellett volna. Szép kis zűr lehet ebből. — Va­gányok, nem? — mondta Boy­le. Digók, nem? — Ki a fene fog ebből zűrt csinálni? — Hát lehet, hogy most nem lesz semmi — mondta Dre­vitts — de honnan tudtad, canesi nemirigway nevei nagyon soKan ismerik magyar- országon, olvasóink közül is bizonyára számos rajongója var századunk nagy amerikai írójának. Aligha szükséges a. alábbi írás szerzőjét bemutatni, szóljunk inkább Hemingwaj alkotói stílusának jellegzetességeiről. A magyar, ez (az apró, tömör remekmű, Hemingway ko­rai korszakának jellegzetes darabja. Ellenpontos, szembeállí- tásos szerkezetre épül fel. A bevezető néhány sorban egy tel­jes kis dráma játszódik le. Az derül ki belőle, hogy a „digók’ (az új bevándorlók megvető elnevezése Amerikában) és a: őket üldöző rendőrök —, az osztályhatalom képviselői — kö­zött tulajdonképpen nincs is különbség. Egyformán bűnözök A tulajdonképpeni novellában, Hemingway egy magyar kom­munista alakját jellemzi —, mintegy szembeállítva őt a betö­rő magyarokkal, éppúgy, mint a kegyetlenül gyilkoló rend­őrökkel. A gyakran „nyersnek” tartott Hemingway az emigráns kommunista alakját gyengéd vonásokkal ruházza fel, leik szilárdságát ezzel még jobban kiemelve. El vplt ragadtatva Olaszor­szágtól. Gyönyörű ország — \ mondta. És az emberek mi­lyen kedvesek. Sok városban volt már, sokat gyalogolt és sok képet látott. Giotto, Ma­saccio és Piero della Fran­cesca reprodukciókat vett magának és egy Avantiba csomagolva vitte őket. Man- tegnát nem szerette. Bolognában jelentkezett és én fölvittem magammal Ko- magnába, ahol meg kellett látogatnom valakit. Szép utunk volt együtt Kora szeptember volt és a vidék nagyon tetszett. Magyar volt, nagyon kedves fiú és na­gyon félénk. Horthy embe­rei alaposan elbántak vele. Erről csak keveset beszélt Magyarország ellenére hitt a világforradalomban. — És hogy áll a mozga­lom Olaszországban? — kér­dezte. — Nagyon rosszul — mond­tam. — Lesz az még jobbért is — mondta ő. Itt minden meg­van. Ebben az országban min­denki bízik. Minden újra el­kezdődhet itt. Nem szóltam semmit. Bo­lognában elbúcsúzott tőlünk, vonaton ment Milánóba és aztán Aostába, hogy a szo­roson átmenjen Svájcba. Be­széltem neki a milánói Man- tegnákről. — Nem — mondta nagy zavarban —, nem szereti Mantegnát. Felírtam, hogy hol ehet Milánóban, meg az elvtársak címét is. Megkö­szönte, de már arra gondolt, hogy hogyan fog átmenni a szoroson. Nagyon szeretett volna addig átme/ini, amíg tart a jó idő. Rajongott a hegyekért ősszel. Utoljára azt hallottam róla, hogy a sváj­ciak börtönbe csukták Sión mellett. Fordította: Raáb György szerzett rossz tapasztalatok­ról szól? — A szerelemről lehet idea­lista nézőpontból mesélni vagy pedig a tapasztalatból kiindulva és a kettő között nagy a különbség. Filmen, az Egy szöszi szerelme kísér­let, hogy egyidejűleg a két szempontból meséljek. — Mi adta a gondolatot, hogy filmje főszerepét az eddig ismeretlen Hana Brej- chovának, Jana Brejchova húgának adja? — Már évek óta ismerem Hanát, felismertem, hogy ő is tehetséges színésznő. Ezen­kívül pontosan megfelel an­nak a leánytípusnak, akire szükségem volt ehhez a film­hez. Az Egy szöszi szerelme Csehszlovákiában nagy sikert aratott. Érdeklődve várjuk magyarországi bemutatóját. 1 dern amerikai írók nézetei-^ nek alakulásáig. Francia írónő, — Európa^ egyik legrégebbi nyugati de- ^ mokráciájában ír, hat, cselek-^ szik. Kiábrándító képet fest ^ erről a demokráciáról: kita- 5 pintja, megmutatja a mindig | sorompóba állítható fasiszta $> erők veszélyét, leírja a német ^ megszállás alatt kollaboráló ^ francia tőke, a Gestapo mód- ^ szereit átvevő OAS szerepét,^ szétfoszlatja elképzeléseinket S á szabad választásokról, s a 5 többi demokratikus látszat- ^ jogról, amely csak addig il- ^ lett meg az embereket, ami« ^ valóban bele nem akarnak ^ szólni a dolgok alakulásába. ^ Simone de Bauvoir évtizede- S ken át kritikával figyeli a§ szocialista világ életét, ese-^ ményeit, — alapvető, aktív ^ együttérzését azonban soha ^ nem tagadja meg a szocializ- ^ must építő országoktól. p. A. | III. Dunakanyar | dalostalálkozó § Az idén harmadízben ren- ^ dezik meg a Dunakanyar da- ^ lostalálkozót, Vácott, a gép-1 ipari technikum dísztermé- ^ ben. Ma délelőtt fél tizenegy § órai kezdettel a váci Madách ^ Imre Művelődési Ház úttörő- § kórusa nyitja meg az ének- ^ karok immár hagyományos ^ fesztiválját. Az idei programban hét | kórus szerepel. A dunakeszi $ József Attila Művelődési Ház ^ női kamarakórusát Szakáll ^ Lászlóné vezényli. A biai fér- § fikórus Szakály Mátyás kar- ^ nagy vezetésével lép fel. A ^ vecsési művelődési ház kama- ^ rakórusát Somogyi Lajos, a ^ nagymarosi művelődési ház $ férfikarát Hernádi Ferenc, a $ szentendrei József Attila Mű- ^ velődési Ház énekkarát pedig ^ Kovács Lajos vezényli. Lisz- ^ nyal Gábor és Ella István ve- ^ zényletével mutatja be műso- ^ rát a veresegyházi művelődé- ^ sí ház énekkara. Hagyomány már az is, ^ hogy a Dunakanyar dalosta- $ lálkozóra vendégkórust is ^ meghívnak. Ez alkalommal a ^ pécsi bányászférfikar vendég- ^ szerepel a váci közönség előtt. ^ A jelentős zenei élményt ^ jelentő váci énekkari feszti- vál egyben országos minősítő ^ jellegű kórustalálkozó is, ami ^ növeli rangját, a zenei élet- § ben elfoglalt szerepét. Sí írói sikerei nem hogy nem tartották vissza élete fo­lyamán a világ esemé­nyei iránt való aktív érdeklő­déstől, — ellenkezőleg, ér­deklődése egyre inkább foko­zódott, egészen a politikai és írói cselekvésig. Nem tör­ténhetett olyan fontosabb esemény a világon, — amely­ben az írónő állást ne fog­lalt volna — s nemcsak a nagy történelmi pillanatokban, a háború alatt, amikor részt vett az ellenállásban, — de a hétköznapiokban is. Lemon­dott francia- és Európa- centrikus beállítottságáról: szenvedélyesen érdekli min­den, aminek köze van az emberiség általános ügyéhez, a kínai nők helyzetétől a mo-

Next

/
Thumbnails
Contents