Pest Megyei Hirlap, 1966. április (10. évfolyam, 77-101. szám)
1966-04-05 / 80. szám
nai Micrii 1966. ÁPRILIS 4., HÉTFŐ AZ IDEGEN Ford-Taunuson a megye útjain • Elég ennyi: Mister X ÉS VEZETŐJE SZEMÉVEI Az angol — elmaradhatatlan pipájával a szájában — azon morfondírozott: — Mit tegyek? Mit ajánlanak? Ha nem is vagyok idegen- vezető, az udvariasság arra késztetett, hogy segítségére siessek. A vendéget jószívvel kell kalauzolni, ez nemzetközi szabály. — Ha megengedi uram ... talán a Halászbástyát ajánlanám, vagy nézzen ki a Margitszigetre ... A pipás angol udvarias volt, de nem titkolta, hogy semmi újat nem mondtam számára. Pestet ismeri. Nem úgy, mint Londont, de amit nagyon kell, azt már látta. S ekkor gondoltam arra, hogy egy kicsit messzebbre kalau- zolbm, messzebbre a világvárostól. Megmutatom a távolabbi vidék egy-két szenzációját. — Wery well! Kitűnő ötlet. Megkérhetném, hogy üljön a kocsimba? A sztráda A kettős autópályához irányítottam, de nemet mondott. Azt már ismeri. — Kitűnő sztráda, de kicsi, nagyon rövid. Ezen nem is vitatkoztunk, de elmagyarázhattam, hogy a Balaton felé újabb autópálya kanyarodik, s nem is olyan sokára a fővárostól a Balatonig külön vonalon suhanhatnak az ilyen előkelő külföldi kocsik is, mint amilyen az angol Ford-Taunusa. Amit eddig elkészítettünk, az sem volt olcsó mulatság. A rengeteg híddal, alul-felüljá- róval, csatornázással, kilóméterenként 10 milliókat emésztett... — Az ön kocsija? — Villamossal járok vagy »utóbusszal. — Ö, egv újságírónak igáján természetes a kocsi. És egyáltalán több kocsi természetes, mint amennyi van Magyarországon. — Kedves Mister... szabadna a nevét tudnom? ... — Fontos? Kereskedelmi utazó, elég ennyi. — Tehát Mister X, ön a fentiekért a földrajzot és a történelmet hibáztassa. Ha nyilazó ősapáink, tegyük föl, az önök hazájában ütnek tanyát, s akkora birtokaink lettek volna a nagyvilágban, mint az angol koronának — nos uram, akkor önt vinném az én Taunusomon. Az angol nehezen mutatja érzelmeit, de látszik, hogy tetszik a válasz és pipája mögött mosolyog. Közben elfordítja a volánt és robogunk Vác felé. Mégis újdonság — A cementmű? Az már nekem sem újdonság. Hallót- í tam róla. Azt is, hogy a keletnémetek építették... — Mégis szolgálhatok új- ] donsággal ... Odabenn a gyorsan futó i papírszalagok közé kálauzo- i lom a vendéget. Az a nagy-i szerű ebben — magyarázom | —, hogy itt a rengeteg építő-] anyagot gyártó mű a maga: számára mindig a kellő meny-i nyiségben és minőségben szál-i lítja a papírzsákokat. Idáig; érnek a cementvezetékek és j egymásután, pillanatok alatt] híznak az óriási zacskók. Mis- i ter X végre elismerően bó-1 lint. Aztán néhány perc múl- i va a Forténál fékezünk. — Remélem nem akarja] bemutatni. Ha egy kereske-i delmi utazó Magyarországra: jön, s ezt sem ismeri — kér-i heti a nyugdíjazását. S valóban, az én partnerem] mint egy leckét, úgy fújja a] világpiac film- és fotópapír- márkáit. Meglep, hogy a ] Forte papírt a sor elejére te-] szí. Viszont nem titkolja, hogy] a filmkészítményeket még ] nem illeti az olimpiai hármas: pódium valamelyik foka. De azon őszintén örül, hogy milyen ragyogó toronyház, pa- 'ota épül a kerítésen belül. Az ország legnagyobb, a korábbiakhoz viszonyítva többszörös kapacitású fotokémiai gyára növekszik itt, s kerül szinte egyik évről a másikra a legkorszerűbb üzemek közé. Vízen Vízre széliünk, s a kompút után, Visegrád előtt fékezünk. — Ez igen, szerkesztő úr! Ez aztán panoráma. Tudja mennyit ér? Na nem számítom ki, mert összeszorul a szíve. De azért sejti?! Fönt a régi vár, lent az elkanyarodó Duna ... félek uram, hogy ezt nem értékelik eléggé. Látványosság önmagáért, de nem business! Hát ezen nem vitatkozom. Különösen nem egy kereskedelmi utazóval. És még különösebben azért, mert magam is jól tudom, hogy ennek a Mister X-nek igaza van. Azért mitagadás, jólesik látni a tegnap nyitott hipermodern, külföldieket váró Vár-éttermet. És Szentendrénél a határcsárdát, ahol a fatuskószékek, -asztalok, az ócska ladik a parton, a kifeszített, száradó halászháló nemcsak külföldinek, de hazánkfiának is csábító. A romantika kell, még akkor is, ha oly nagy gonddal állítják elő, mint itt. Ha érdekli... Falusi tájak, kis házak, kutyák, csordák a legelőn. Ahogy az idegenforgalmi tájékoztatóban látja az ember. Aztán Gödöllő. — Ha érdekli önt a tudomány ... — Feltételezi, hogy nem? Uram, egy kereskedelmi utazónak ... Hát persze! Egy kereskedelmi utazónak ismerni kell a tudományokat és a körülményeket is, amelyek között a vendéglátó ország polgárai élnek. Nekem mégis az az érzésem, hogy barátunk egy kicsit kevesebbet feltételezett a valóságosnál. Utazó ide, utazó oda, tudata mélyén mégis a csikós-színvonal a szíve szerint valóbb, s akarva-akaratlanul keresi mindenütt. Ezért nóvum mégis az Agráregyetem képe. Három szállósor a diákoknak, elegáns, praktikus berendezéssel; kettő még épülőben. Az istállóban szénaevő tejgyárak, lábon járó hústermelők. Mister X forgatja a pipát, s csak két megjegyzése van. A szállásra ennyi: „Európai!” A csodás jószágokra: „Irigyelni való!” A Taunus nyeli a kilométereket. Zavarba jön a Rákóczi út és Nagykörút kereszteződésénél. De méginkább zavarban vagyok én, akinek eligazítani illenék a vendég szuperbenzines kocsiját, S ez azért is jut eszembe, mert megállunk — tankolni. — Remélem, nem veszi rossznéven, de a benzin — pocsék! — Ellenkezőleg! Osztom a véleményét. Remélem nem veszi rossznéven, de nagyon olcsó is! Ezt elismeri. De mindketten tudjuk, hogy a járműnek nem segítsége, hanem öregítő- je, sőt gyilkosa az alacsony oktánszámú, gyönge benzin. És már robogunk is az olajváros felé. — Csinos, határozottan csinos — böki ki pipája mögül. S körbejárja a tornyok sorát a százhalombattai, több emelet magas, csövek hálózatával átszőtt építményeket. Szerencsém volt, mert nemcsak azt mondhattam el, ami már ismert, s most látható. Megkezdték a mostani finomító újabb, kétszeres teljesítményű részlegének építését. — Ha lesz szerencsénk összejönni két-három év múlva, már ebből töltik a Tau- nust is. S nem lesz oka panaszkodni, mert olyan készüléket is szerkesztenek hozzá, amely a mostani pocsék folyadékból kiváló motalkót varázsol. Visszahoz Pestre. Egy ideig hallgat, aztán szeme sarkából rámpillant, miközben egyszer-kétszer megszívja pipáját ... Háromszáz éves família Jó partner — Tudja szerkesztő úr, mi tetszik nekem? Hogy maga jó partner volt. Nem áradozik, de nem is szitkozódik. Tudja, minket egy világ választ el, s biztos lehet benne, hogy a közös túra után sem akarok letelepedési engedélyt kérni Magyarországon. De az utálatos, ha valaki a sajátját ócsárolja. Hogy is mondják ezt másként? Szóval a saját fészkébe ... A szálloda előtt kiszállok. Mivel köszönjek el? Szerencsére megelőz. — Viszontlátásra, mikor majd ön vihet a kocsijával. — De , kedves Mister X, ilyen sokáig el akarja kerülni hazánkat... Nagyot nevet, s olyan derekasan szorít kezet, hogy én bizony, most még egy saját kocsi sebességváltóját sem tudnám alaposan megmarkolni. T. Gy. Évszázadok óta A koratavasz aPró- »>id ie■ veleket ugrasztott ki az orgonabokrok ágaiból. A vadgesztenyék is terpesztgetik már kis, zöld tenyereiket. De az akácosok még csupasz, csontvázszerű ágakkal meredeznek. Közöttük ja- jongva-sikongva száguld a szél. Tegnap a szérűskerti pajta szalmatetejét is lesodorta. Nincs mit tenni: bontani kell. Kucsmásan, zekésen áll a puszta téglafalon. A fal mellett a sógor. Közös erővel húzzák le a megmaradt tetőcsonkokat. Néhány méterrel odébb, a szekér elé fogott két ló türelmetlenül kapálja a felázott földek — Akkor is így visongott a szél, negyvennégy decemberének végén, pontosabban János napján — emékezik később, már a takaros udvarház sok virágú verendáján U. Budai János. — Mondta is apám, köszöntőt fúj nekünk még a szél is. És magásra emelté' poharát, hogy az egészségemre ürítse, én meg az övére, mivel ketten voltunk a házban Jánosok ... Akkor nyitotta ránk az ajtót Szente József, a falu bírája. Mögötte három orosz katona lépett a szobába, csillagos-kucsmásan, géppisztollyal. „Fogj be, Jani fiam — szólt nekem a bíró — viszed a három felderítőt Pócs- megyerre ..Nem tagadom, inamba szállt a bátorság: akkor láttam először orosz katonát, meg aztán Pócsmegyer sem szabadult fel még... Ki tudja, mi van odaát? Mire lesz érkezésünk? — Vidáman felnevet: — így lettem én is felszabadító a három szovjet fel- derítővel együtt... Egy emlék a múltból, amely ma is eleven erővel él. — Nem történt semmi baj. Még engem is ünnepeltek odaát... Mire visszaértünk, most már győztesen, a mi házunkban ütött tanyát a szovjet parancsnokság... Még most is emlékszem apám szavára: „Sok János napot megértem már, de ennyi felköszöntőt sohase nem kaptam...” él a szigeti faluban, Ta- hitótfalun a Budai família. — Háromszáz évre visszamenően írás van róla ... — mondja titkolt büszkeséggel, — Tottfalu nevö Helységnek Urbarioma... — olvasom az írást, amely 1770. április 20-án kelt és Antonius Friebeisz, Pest—Pilis—Solt Vármegye fő- írnoka vörösszín viaszpecsétjével emelte hivatalos rangra, illetve törvénnyé az Urbariom- ban foglaltakat. Az Urbariom kilenc pontban foglalta össze a földesúr parancsait, jogait, a jobbágyok kötelességeit. „Minden egész Helyes Jobbágy koeteles lészen maga foeldes Uránaík minden Hétben egy Napot Nap-Kelettuel Nap-Nyugodtik (abban számlálván Munkára — való Menetelét, és vissza Joevetelét, ’s — az Etetésnek, és Itatásnak időéit) Négy marhával, maga Szekerével, Boronájával, s Ekéjével dolgozni tartozzék." A vaskos irat százötvenöt örökös jobbágyot, huszonkilenc házas jobbágyot és kilenc hazátlan zsellért tartott számon. Tíz esztendeig Elgondolkozó arccal simítja hátra haját. — Ha valaki azon a huszonegy esztendővel ezelőtti János- napon mindezt elmondja nekem, a hat elemit végzett pa- rasztlegiénynek, ugyanolyan értetilen arccal bámultam volna rá, mint ahogy Budai János ősöm nézhetné a mi világunkat. Igen, nem szégyenlem, hat elemim volt. még elégnek bizonyult számára a hat elemi. Aztán kevesellni kezdte. Talán csak azért, mert nem akart lemaradni két iskolás fia mögött. Vagy amiért olyan gyakran kopogtattak rá a szomszédok, a falubeli emberek, látván egyre sikeresebb termelési eredményeit. — Először a hetedik—nyolcadik általánost végeztem el. Aztán beiratkoztam a váci mezőgazdasági technikumba. Újabb négy esztendő. Nenn volt más célom véle, csak, hogy többet tudjak, terrnőbbé tegyem a tíz hold földemet... Van egy találó magyar közmondás: evés közben jön meg az étvágy. Ű. Budai Jánosnál tanulás közben jött meg a tudásszomj. Nem érte be a sikeres technikumi vizsgával. A Gödöllői Agrártudományi Egyetemre jelentkezett. Most harmadéves levelező hallgatója. Nem beszélte rá senki. Kitűnni sem akart társai közül. Jobb áflást szerezni sem. EgyAz örökös jobbágyok listáján olvasható a család ősének, Buda j Jánosnak neve. — Örökös jobbágy... — mosolyogva ízlelgeti a régi rangot, megszólítást. — Hol vagyunk már attól! — tolja félre a régi törvénykönyvet, amellyel sehogy sem egyezik V. Budai János új rangja: megyei tanácstag. S az érmek, kitüntetések is furcsán mutatnak a megsárgult lapu Urba- riomra téve: ezüskalászos gazda, aranykalászos gazda, min- tagazta, árvízvédelmi emlékérem, Szocialista Munkáért Érdemrend ... szerű tag ma ils a szakszövetkezetben. — Szeretek segíteni másoknak, de ahhoz többet kell tudnom náluk. Azt hiszem,- ez serkent a tanulásra. A tudás birtoklása. Végighúzza kissé tömzsi ujját az Urbariom jobbágyainak hosszú listáján. — Azt hiszem, ők még a betűkkel sem ismerkedhettek meg. Nekem megadatott... Tudja, a parasztember olyan, amit megszerezhet, megszerzi magának. Ez nemcsak a földre érvényes. A tudásra is ... De szüksége is van rá. A tu- . dásra, a csiszoltságra, a jártas- ! ságra. Nem múlik el nap, hogy ! a négy szigeti község lakói kö- | zül valaki meg ne szólítaná az 5 utcán, vagy be ne kopogtatna | takaros házának ajtaján. Jön- ! nek hozzá panaszokkal, javas- ^ latokkal, ötletekkel egyaránt. 1 — Decemberben meg akar! ták szüntetni a pékséget a fa- J lunkham. Eljártam a legfel- ! sőbb fórumokig. Marad a pék. ; Kisorosziban étkezése« napkö- | zi otthont akarnak a szülők S Szigetmonostoron szintén. Ta- j hitótfalu és Pócsmegyer lakói ! a megszüntetett hajóállomást szeretnék visszaállítani. Szi- ! getmonostor cukrászdát szedetne, Tathi tótfalu pedig a böl- | csődé bővítését. Megannyi j gond. Rám szavaztak, nem él- > hetek vissza a bizalmukkal. ! Életének egyetlen fájdalmas ! pontja van. Két fia közül S egyik sem örökölte a család • ősi földszeretetét. A kisebbik ! géplakatossegéd már néhány ! hónap óta. A nagyobbik egye- ! térni előkészítőre jár. I — Magyar—orosz szakos ta- i námak készül. Nem sikerült ! lebeszélnem róla. Pedig szor- ! ga.lmas, dologkedvelő gyerek, i Soha sem húzódozott a mun- | tód'. i Odakinn lassan csendesül a j — ■ 11 szél. szétkergette ] már a sötét fellegeket, most ] dolgavégezetten távozik. Még ] néhány nap és az akácok is új : hajtást eresztenek. Prukner Pál Bezzeg nem így volt ez régen Nem akarok ünneprontó lenni, de azért elmondom a véleményem. Meggyőződésem, hogy régen azért sokkal jobb élet volt. Mondjuk 15 évvel ezelőtt. Még most is könnybelábad a szemem, ha azokra az időkre gondolok. Ma az ember mást sem hall, minthogy mennyi hiba, meg probléma van mostanában. Ezelőtt 15 évvel pedig már itt volt a Kánaán. Akkor nálunk minden jó volt, mindennek örültünk, szinte belefáradtunk a lelkesedésbe. Még hibáink sem voltak. Akkor minden bajt az ellenség okozott, és nem kellett állandóan egymásban keresnünk a hibát. Akkoriban a béke védelmében elég volt egy kis ócskavasat vagy fáradt olajat gyűjteni, és ha az ember háromnégy röpgyűlésen hozzá is szólt, akkor ezzel akkora csapást mért Truman fejére, hogy attól kódúit. Nem kellett új mechanizmuson tömünk a fejünket, mert az összes vállalati hibát meg tudtuk oldani három strófa csasztuskával. A tervteljesítéssel sem voltak problémáink, mert az egész évi tervet három sztahanovistánk, 8500 százalékkal, valamilyen születésnapra határidő előtt teljesítette. Akkoriban a magánéletünkben sem volt probléma. Nem is volt magánéletünk. A férjek hitvestársi hűségére éberen vigyázott az üzemi háromszög. A nőkre nem kellett vigyázni, mert nem is néztek ki nőnek. A szerelmet általában haszontalan kispolgári időtöltésnek tartottuk. mely eltereli a figyelmünket a Gazda-mozgalomról. Gyermekeink is csak azért születtek, mert ezt egy miniszterasszony személyes szívügyének tekintette. Nekem aztán beszélhetnek az élet- színvonal emelkedéséről is. Sokkal jobban éltünk abban az időben. Akkor egy műbőr bakancs fele annyiba került, mint ma egy flancos francia import cipő. Nem kellett televízió és személyi hitelrészletet fizetni, a békekölcsön pedig fele annyi pénzt vitt el, mint ma a toto és lottó. Ráadásul kölcsönt jegyezni hazafias tett volt, totózni, pedig szerencsevadászat. Nem vitatkoztunk, hogy mi kell előbb, a kicsi, vagy a kocsi, mert kocsi nem volt, a kicsihez viszont igen kis befektetéssel bárki hozzájuthatott. Nem kellett hűtőszekrény sem, az az öt deka vaj, jó helyen volt a vízcsapban is. Akkoriban nem panaszkodtunk, hogy az ember nem tudja megvenni a szardíniát, a déligyümölcsöt, és a Napoleon- konyakot, mert mindezt a rothadó imperializmus termékeinek tartottuk, és mint ilyent, mélységesen elítéltük. Kétforintos kolbász, malátakávé, és kommersz rum mellett örült a magyar dolgozó. Akkor nem merték volna megállítani a dolgozót egy bár bejáratában, mert nem volt rajta nyakkendő. Meszes pufajkában is dolgozó volt, a dolgozó. Mert akkoriban törődtek a dolgozóval. Még az újságot is felolvasták neki. Mindenről megmondták, hogy mi a véleménye, úgyhogy a dolgozónak még gondolkodnia sem kellett. Nem zavartuk az embereket különböző fárasztó iskolákra. Egy alapfokú szeminárium elvégzése után, akár kiskirály is lehetett, ha egyébként a kádere rendben volt. Az újságírónak még írni sem kellett tudni, elég volt, ha elolvasták a Szabad Népet. Istenem, és milyen művészet volt an-i nak idején. Az ember beült a moziba, és] máris tudta, hogy a kövér ember go-j nősz, a sovány micisapkás pedig a pozi-] tív hős. Már az első tíz percben nyűgöd- ] tan elaludhattunk, abban a megnyugta-] tó tudatban, hogy a film végére az im-j perialisták szekértolójára úgyis lesújt: a szakszervezeti bizalmi vasökle. Az ak- i kori verseknek elég volt a címét elol-i vasni, az ember máris tudta a monda-] nivalóját. Nem kellett hetenként új tán- ] cot tanulni, hiszen éveken át együtt za- ] katolt a műszaki értelmiség, a dolgozó] paraszt, és a malteroslány. Nem volt] divat a divat. Egy kabát akkor ment ki i a divatból, amikor az ujja vége olyan ] rojtos lett, mint egy parasztgatya, ezzel ] is hirdetvén a két osztály megbontha-; tatlan szövetségét. És mi van ma? Elégedetlenség. Az emberek zúgolód-1 nak. És bátran ki merem mondani, iga-i zuk van. Hát tartható állapot az, hogy: két évre kell előjegyeztetni egy ezres ] Skodát? Meddig lehet még tűrni a tele-] vízió műsorát? Hónapok óta nem volt] Angyal! Hát hol élünk? Idejönnek ezek! a nyugatiak, fényes autójukkal, nekünk! meg ég a képünkről a bőr, a Trabant-! jaink miatt. Bátran kimondom: szégyel- i hetjük magunkat. 1951-ben már rég túl- < szárnyaltuk őket, most pedig hol tar-] tunk? És odafent, elvtársaim? Azt kívánják, hogy dolgozzunk! Min-! denütt csak ez a termelés. Állandóan a ! hibáinkat olvassák a fejünkre, és nem : átallják a nyugati munkatempót példa- ; ként elénk állítani. Hát nem, elvtár- > saim! Én megmondom őszintén, sokkal ; jobb volt azelőtt. Ősz Ferenc !
