Pest Megyei Hirlap, 1966. április (10. évfolyam, 77-101. szám)
1966-04-24 / 96. szám
1966. ÁPRILIS 24., VASÁRNAP HCCi'Ct <c?£vrlan 9 AGOSTINHO NETO (Angola): Üvegkalitka (Foto: Kotroczó) Töltésoldal, tördelt akácos, a sínnel fut, mint a puli, a fürge gyalogút; földöntúli csillag vezet az állomáshoz. A szél ujja veri keményen: s az útra tűzött nyárfasor suhogva mint a hárfa szól; gyökerek fogóznak a mélyben. A kukorica rendezett seregben visszavonul — a tarló néha lángol; mint csigaszarva: — a világból az utak visszahúzódnak ijedten. A zúgó erdők zöld-kék áradása a föld alá visszaszivárog; a táj kiszáradt meder, csorba árok, s a szárazon maradt hal csillanása minden levél. — A földbe eke vág az arcba ránc és fájdalom a szívbe. Az ember alig bírja eleinte, de aztán tűrhető lesz a világ. Barátom nem olyan jaj-de- \ fiatal ember. Túl van az öt- \ vénén, haja ősz, s hasban kissé § már túlméretezett a termete. \ A késői kor egyébként meg- ^ érdemelt gyümölcseként nem- ^ rég egy nagyon helyre-kis ba- § bát engedett le a gólya a hely- ^ renagy villalakás központifű- ^ téses kéményén. Volt nagy ^ öröm, érthetően még nagyobb, ^ mint általában az első gyerek ^ jövetelekor ifjú házasoknál ^ szokásos. Ajnározzák, babus- ^ gatják, dédelgetik, széltől, | fagytól, hőtől óvják a kis Bn- | gittét — mert, hogy üyen er- § dekes, antisematikus nevet § adtak a szöszke kis jövevény- ^ nek. § A háziorvos gyakori és \ rendszeres vendég a házban. ^ A múltkor, jelenlétemben, ép- ^ pen arról volt szó, hogy a ^ kisbabának (tisztelettel szól- ^ ván) a beöntésre használandó ^ kamillatea-főzetet milyen hö- ^ mérsékletre kell lehűteni a ^ se-hideg, se-meleg s így leg- ^ hatásosabb langyos állapot el- 8 nyerése céljából. 8 A beszélgetést hallgatva fel- 8 ötlött bennem egy régi em- % lék: feleségem telefonon ér- § deklődött volt a gyermekor- ^ vosnál újszülött kislányunk ^ hasonló funkcionális problé- ^ mája megoldásáról. ^ — Hányadik gyerekük a Sj kislány? — kérdezte az orvos, ^ szórakozottan vagy talán íj évődve, mivelhogy pontosan | ismerte családi státuszunkat. | — Második. 8 — Akkor langyos vizet tes8 sék használni. 8 — Miért csak langyos vizet? $ — s a feleségem ingerült i; hangján érződött, hogy kicsit S furcsállja az utasítást. § — Nézze asszonyom, az elit ső gyereknél langyos kamilla- § teát szoktam ajánlani. A má- ^ sodiknál egyszerű langyos vi- ^ zet. A harmadiknál nyugod- \ tan engedhet friss vizet a ^ csapból. ^ Míg ezen a történeten mé- ^ láztam, amikor barátom — az 8 orvos távozása után —, kifej- 8 tette nekem, hogy Brigittát $ legalább három éves koráig \ nem engedi le a városba, nem ^ engedi gyerekek közé. ^ — Itt, a kertben, tiszta le^ vegőn nőhet fel — magyarázata. — A legfogékonyabb kor- 5> ban megóvhatjuk igy a rá leselkedő veszedelmektől. Előre megborzongok, ha arra gondolok, hogy mi minden betegséget szerezhet: mumszot, bá- rányhimiőt, kanyarót, rubeólát, skarlátot; olyan szörnyűségekre nem is merek gondolni, mint a diftéria vagy a gyermekbénulás... Próbáltam néhány szelíd ellenvetést tenni, hogy aszon- gya: egyszer úgyis le kell majd engedni a városba, gyerekek közé, akkor mi lesz? Nem fél, hogy az ilyen üvegkalitkában, sterilen kezelt gyerek akkor egy hét alatt felszed minden nyavalyát? De nem mentem semmire, s ezért kénytelen voltam elismételni a következő történetet (a tanulság levonását barátom álmatlai. éjszakáira bízva): Eßy színésznő vadregényes, jól elkerített villájában kiskutyájával élt. A kutya nőtt, növekedett, de soha nem hagyta el a villa kertjét, amelyet át- ugorhatatlan kőkerítés védett. A kutya boldog volt, mindennel ellátták — nem is tudta elképzelni, hogy a kerten kívül van-e világ és az milyen lehet. Három éves lett (ez ku- tyáéknál olyan húsz év körüli fiatalemberkornak felel meg), amikor egy nap úrnője övét csatolt rá, pórázra kötötte és elvitte sétálni — a kerítésen túl. Már az utak, a fák, a sétáló emberek is megriasztották kissé a kutyát, ideges lett, de különösebb baj nem történt: ezek lényegében ismert jelen- ‘ségeknek tűntek számára. De egyszerre földbe gyökerezett négy lába. Nyelve oldalt fityegve maradt, szemére a csodálat és a rémület vékony hálót szőtt — dermedten állt. s Egy kutya ügetett felé, sza-§ bályos, négylábú, közönséges§ virgonc eb. Egyre közeledett, \ s a vilta-kutyában egy szépen^ kialakult, felépített világ om- ^ lőtt össze. Eddig azt hitte,\ hogy más kutya, mint ő, nincs \ a világon, vagyis ebben a sző- § rös. kedves műfajban ö az \ egyetlen példány. S íme... ^ Szivét valami összemarkol- ^ ta, szeme előtt minden össze- § kászálódott, s a felismeréstől^ — húszéves fiatalember létére ^ —, elnyúlt az út porában. § Nemes György $ v"""","y""""""""""""'""""""""""""""tss'sssssssfssssrss*rscfsssssmsssrsssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssss/ssssssssssssrssss/ss \ A vonatna! futottak ösz- sze. Veregették egymás vállát, kézszorongatások, felkiáltások: ezer éve... nahát... csakhogy végre találkozunk. Mint általában ilyenkor szokás. És amit úgysem vesz senki komolyan. A restibe húzódtak be, suta dolog lenne álldogálni a tolongó, lökdösődő emberek között. — ... isten ... — ... .egészségedre... A konyak kellemesen elzsibbasztotta a torkukat. — No mondd, mi van veled? — Semmi. Élek. — Azt látom. Dehát mégis: mit csinálsz, hol vagy? Hallgatott. Ez javíthatatlan. Akárcsak akkor — mennyi is? már tíz esztendeje? — ott, az egyetemen. Állandóan kérdezgeti az embert Hányszor mondták neki: szűnj meg. Akkor nevettek. Most nem teheti meg. Min nevetne? — Tudod, hosszú mese lenne. Ugye, azóta nem találkoztunk? — Nem. Csak annyit tudok, hogy akkor nem adtad le a diplomatervedet. — Igen. Mert... — Csak nem? — De igen. Én is kimentem. Mit mondjak neked? — Visszajöttél. Ez már maga sokat mond. Vagy nem? íj résén kopogtak a szavak. Érezték: közhelyek. Igen, nem. Játék. Szavak, s mögöttük súlyos, de ki nem mondott gondolatok. Gyanakvás- ísal kevert kíváncsiság: kimiféle ember lett belőle; kiment? visszajött? ..És te?” Már az egyetemen főmozgalmi ember volt, szervezett, veszekedett, vitázott, senki nem tudta, mikor is tanul. Jó, minden vizsgája jeles lett. Dehát a profok ugyanúgy tudták, mint ők: ez a Ballai valaki lesz. Sőt, már most : NÉZZ aTMKE is valaki. Azért lett jeles. Azért? Tudom, hogy megint ilyesmire gondolsz. Akkor is azt vágtad a fejemhez. Neked minden könnyen megy. — Tudod — mondta nagyon lassan Ballai — én valahogy téged szerettelek. Benned volt gerinc, megmondtad a véleményedet Én ugyan nem fogadtam el s ma is azt mondom jól tettem, de legalább kimondtad. Ha — pillanatnyi szünetet tartott — nem is mindent. A konyak a fejébe szállt, reggel óta nem evett, hét órai vonatozás van mögötte, érezte, a piszoktól ragad a keze, éhes, az ital görcsbe húzza a gyomrát ideges lett: — Ballai: név volt öregem. Név, érted? Féltek tőled. Én is féltem. Mindenki félt! Az utolsó mondatot már harsogta. Néhányan feléjük fordultak. Nem értette, miért feszül a düh benne, bár az ital forralta szavait maga is tudta, amit mond, nem igaz. Fütyült rá. Ballai arcát leste. Na, most mit felel?! Nevetett. szélesre húzódott szájjal, piciit még rázkódott is bele. — Féltetek? Haha ... a rojtos nadrágú Ballaitól. Aki, ha egy hónapban egyszer táncolni ment, úgy kért kölcsön fehér inget. Féltetek? Mindig azt hittem rólad, nincs humorérzéked ... most meg... Már mondani akarta, hangosan, figyeljenek csak ide: Jónás, az állhatatos. M■ Alkoholmámor Tehetetlenség V arázskulcsocska BEMUTATKOZOM ; Számomra egészen váratlanul, Pesten születtem, 1943-ban, j meglepően fiatal koromban. Akkor egészen olyan voltam, imint egy kisbaba. Ezt azóta sem tudtam megismételni. Mi- jkor akkorára nőttem, hogy megtanultam a kezemmel fogni —, | lábaim és egyéb végtagjaim helyett — megkaptam életem el- | ső ceruzáját, melyet habozás nélkül a számba vettem. ■ Azóta tudom, hogy betevő falatomat ceruzával kell meg- ! keresnem. ! Titokban csodagyerek voltam. Később nagyobb lettem, a : csoda pedig kisebb. Szemüveget kaptam, hogy jobban nézzek, i és bölcs tanácsokat, hogy jobban lássak. Így aztán sikeresen ! kijártam magam az Iskolákból, önálló életet kezdtem, és ezzel i minden megváltozott. Ma már szemüvegem van, hogy jobban > lássak, és bölcs tanácsaim, hogy jobban nézzek. Megtanítottak rajzolni, festeni, de én azért is másképp csi- ! náltam; így lettem karikaturista. : Ettől kezdve annyira a mások neveltetésére koncentrál! tam, hogy egész komoly emberré lettem. Ifj. Kertész László J i Bármerre jársz — i az úton lánc csörög. ’ Az erdő sűrűjében édesen susognak a pálmafák, madarak énekelnek ... S lobog a láng... lángolnak a füvek ... A kunyhók nádfedelcn pattog a láng ... ! A végtelen utakon | kiűzve otthonából i menekül menekül a nép I a végtelen utakon, amerre jársz... A végtelen utakon ma elnyűtt emberek bilincsbe verve vonulnak már megint... S lobog a láng, a tám-tám, lobog a tánc... A fény a szín a hang a mozdulat ritmusa mind, — a véré, mely kiserken a körmök alól, s benne a sebzett Afrika dalol... Ferencv. Lajos fordítása VÁCI MIHÁLY: GYÖKEREK FOGÓZNAK \ I Láng és ritmus igenis, féltem, féltünk, féltek ... mi féltünk... villanásnyira rémület lepte el, úristen, csak nem vagyok részeg, de legyintett. Ott egye meg a fene. Az egészet. Még az ujját is felemelte, célba vette Ballai mellét, úgy kérdezte: — Te? Te sokra vitted? Mi? Biztos, sokra vitted. — Sokra én. Kétezer holdon szaladgálhatok, rimánkodha- tok: ne így csinálják, mert visszafelé sül el, áldja meg már magukat az ég, hát értsék már meg ... Főmezőgazdász vagyok édes öregem. Lediplomáztam, s azóta ott vagyok. Egy helyen. Ennyire vittem. Nekem elég. Nem is vágytam többre. De mondjál már valamit magadról... Ezen még az ital sem fog? Vagy evett, tele van a bendő- je, azért ilyen? Meg sem rézéiül. Nehezedő pillákkal nézte. Jókötésű még most is. Nem eresztett pocakot, a bőre nem löttyedt meg, nincsenek táskák a szeme alatt. — Én? Felemelte az öklét, hogy jó erővel az asztal lapjára ejtse, de amikor meglátta Ballai csodálkozva felhúzódó szemöldökét, a mozdulat megfagyott az izmaiban, suta, merev karját esetlenül ejtette az ölébe. — Hói itt, hol ott. Nem sok sót esznek meg ve lent. Ajtót mutatnak: mehet. Kérdem én, miért? Jó, kimentem akkor. De visszajöttem! Jó, adtak állást Dehát mit kezdjek én nyomorult ezer héttel? Mit kezdjek? Mire elég az? Mond- ^ tam, adjanak többet. Tudod, $ mit mondtak? Hogy diplomáz- « zak le! Akkor lehet, addigi nem. Nekem! Persze, hogy $ odavágtam az egészet. A gyufaszálakat tördelte^ a hamutartóban, az egyik szál ^ megcsúszott, hamuit lökött ki ^ a térítőre. Az ujjával szétmá- ^ zolta, a fehér damaszt foltos ^ lett. Fekete, szabálytalan folt. ^ Intett a pincérnek, de Ballai 8 tiltakozott. Ö ráförmedt: — Ügy?! Már inni sem^ akarsz veiem? Hát már eny- ^ nyi szabadsága sincsen az em-| bemek... Ballai értetlenül, mind ide- § genebbül nézte. Furcsa gyerek $ volt ez már akkor is. Tele seb- bel, tüskével, sértődéssel. Ma- ^ gának való, mindig morgó. Pi- ^ cit szerette, éppen azért, mert ^ a véleményét nem takarta el. $ De most? Most fecseg. Az ital ^ csak az oka? Nézte, ahogy fel- ^ hajtja a konyakot. A száj mox 8 hó mozdulatától cseppek öm- 8 lőttek az áliára, onnét az in- ^ gére. Sajnálta. Tíz év után egy $ cimborával összefut az ember, ^ s lám, mivé lett? Együtt vol- ^ tak öt évet, mindannyiuknak ^ ugyanaz lehetett a jövője. Ha ^ úgy akarták. Mégis, mint ami- ^ kor a gyorsan forgó kerék po-S csolyába fut, úgy repültek. 8 szóródtak szét. Nemcsak föld-8 rajzilag, emberileg is. Dornai: $ sikkasztás. Papp már tanárse- ^ géd az egyetemen. Kalotai § pártfunkcionárius lett, Jennai $ agrárdiplomával a zsebében ^ pincér. És akkor itt van ez a| szegény... milyen keseredett, 8 ostoba lett. Hol rontotta el? ^ És csak 6 rontotta el egyedül?^ — Mennem kell. — Mehetsz Ballai! — Na ne bolondozz már... $ — Mehetsz... mehetsz a... ^ Odakintről még visszanézett.^ Látta, hogy a részegek har-^ sány mozdulataival a pincér-^ nek integet %
