Pest Megyei Hirlap, 1966. április (10. évfolyam, 77-101. szám)
1966-04-24 / 96. szám
% AZ MSZMP PEST MEGYEI BIZOTTSÁGA ES A _ M E C Y fc I TANÁCS L APJA PEST MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! í X. ÉVFOLYAM 96. SZÁM * - S A|IA «« FII.!.Kit 1966. ÁPRILIS 24., VASÁRNAP § Elsők között elsőn Fél évig ár ellen — Soha ennyi konzerv—Ahonnan egy hadsereg él Középiskolák évkönyveiben valamikor kövér betűkkel nyomtatták az eminens diákok nevét. A vastag betűsök az iskola minden tárgyából a legjobbat nyújtották. Elsők között lettek az elsők. Erre gondolunk most, amikor jóval nagyobb méretben, egy egész ország színe előtt, hirdetik ki, s nyomtatják ezer és százezer példányban a munka eminenseinek nevét. A hivatalos jelentés három Pest megyei üzem, illetve igazgatóság kitüntetéséről ad hírt: megkapták a Minisztertanács és a SZOT vörös vándorzászlaját. Társ és ellenfél: a víz — Akármilyen furcsán is hangzik, a mi elismertetésünk forrása a víz. Társunk is, s alattomos, irgalmatlan ellenfelünk is. A Középdunavölgyi Vízügyi Igazgatóság főmérnöke, Márkus István emlékezik vissza, hogy a kitüntetés okára választ adjon. — Tavaly fél éven át volEurópa időjárási térképe előtt Közép-Európa felett egy magasnyomású légköri képződmény épült fel, hatására nyugodt, esőmentes, az évszakhoz képest hűvös az idő. Anglia és Dél-Skandinávia környékén, valamint a Szovjetunió európai felének északi részén egy- egy nagy kiterjedésű ciklon szeles, csapadékos időjárást okoz. Hazánkban pénteken borult, szeles idő volt. A szombatra virradó éjszaka folyamán a Zalaegerszeg—Székesfehérvár—Miskolc vonaltól északra több helyről gyenge talajmenti fagyot jelentettek. tünk készültségben! 120 napig a folyók árhulláma ellen, 60 napon át a belvízrohamok ellenében kellett gáton állni. Az elismerés bizonyára ennek szól — mindenekelőtt. Háromezer ember, járművek, nehézgépek százai vívták kíméletet nem ismerő, éjjel-nappali csatát. S mindamellett az eredeti, 110 milliós építési programot 45 millióval „építettük túl“. Ebben természetesen a károk helyreállítása is szerepel. 600 vagon főzelék Még egy olyan óriás gyomorban is, mint amilyen egy országé, nagy falat, több tálalásra való 600 vagon élelem. — Ennyi volt a tavalyi többlet. Üzemünk, a Nagykőrösi Konzervgyár talán az egyik legnehezebb évét küzdötte végig. A korábbinál olcsóbb, tehát kisebb termelési értéket jelentő gyártmányokból kellett többet produkálni! A termés elég rossz volt, a nyersanyag drága. Mégis haszonnal zártunk. A recept: tisztításnál ügyeltünk, hogy kevés legyen a hulladék, a nyers- és készárunál pedig, hogy abból semmi se romoljon meg, vagy csak kevés. Mint a minőségellenőrzési osztály vezetője, nyugodt $ szívvel kijelentem, nemcsak ^ sok, de jó konzervet készítet- S s tünk tavaly — többnyire kül- ^ országi rendelésre — így He- § § (Folytatás a 2. oldalon.) § 8 Budapest szépítkezik Lám, nemcsak a parkok friss zöldhajtása, virágbontása, s az asszonyok, lányok üdesége jelzi az új évszakot. Budapest a történelmileg öreg, mégis fiatal város szobrai, építményei is szépítkeznek. A restaurátor Bem tábornok vállánál jár: megtisztítják a szobrot a rárakódott koromtól, feketeségtől. A Szabadság-hidra is ráfér egy kis csinosítás. Sőt nevezhetjük nyugodtan kozmetikád nak is. A meglazultak helyett új szegecsekkel fogják össze a híd vaslemezeit, s utánuk vonulnak a friss színt ecsetelő festők. A Botanikus-kert új pálmaházának tetőszerkezetén munkálkodnak a lakatosok. A tervezők legfőbb gondja; a háborúban elpusztult eredetihez hasonlóan építsék fel — az északi és déli oldalon üvegfalú — fővárosi nevezetességet, a pálmaházat. »4imsssmrmjrr'rffrffssmswssmfrsssss', $ A PÁRTKONGRESSZUS TISZTELETÉRE! A diósdi csapágygyár KlSZ-eseinek versenyfelhívása A Magyar Gördülőcsapágy Művek diósdi gyárának KISZ- bizottsága felhívással fordult a budai járás üzemi KISZ- szervezeteihez: csatlakozzanak az MSZMP IX. kongresszusa tiszteletére indítandó munkaversenyükhöz. A csapágygyári KISZ-esek az alábbi feltételek alapján kívánják a versenyt megindítani: a termelési terv teljesítése: jó minőségű munka (a tűrt selejtszázalék csökkentése); balesetmentes munka; anyag- takarékosság; önköltségcsökkentés; az igazolatlan hiányzások, késések felszámolása; szakmai és politikai továbbképzésben való részvétel; ifjú-5^ sági brigádok szervezése; a ^ műszaki fejlesztési terv telje- ^ sítésének elősegítésére minél ^ több újítás kidolgozása. A diósdi gyárban a fizikai ^ és műszaki dolgozók egyaránt ^ részt vesznek a mozgalomban. § A verseny védnökségére és ér- i tékelésére a járási KISZ-bi- § zottságot kérik fel. Nevezési ^ határidőnek április 30-át, a ^ verseny időtartamának pedig ^ a május 1-től szeptember 30-ig ^ terjedő öt hónapot javasolják, i Az értékelésre — a felhívás ^ szerint — októberben, az ered- ^ ményhirdetésre pedig no vem- ^ bér 7-én kerül sor. RÓMA: Saragat- Gromiko találkozó Szovjet—olasz gazdasági, tudományos és műszaki szerződés aláírása Péntek este a római szovjet nagykövetségen nagyszabású fogadást adtak Gromiko tiszteletére. Moro miniszterelnök pohárköszöntőjében elismeréssel szólt „arról a nagyfokú érdeklődésről, amelyet a szovjet külpolitika tanúsít a világbéke és a leszerelés ügye iránt". A fogadás előtt egyébként Moro, illetve Nennt, a kormány elnökhelyettese külön- külön is fogadták Gromikót. sssssssssssss/ssssssssss/ssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssss/ssssssssss* Károkat okoz a belvíz Nagyobb gond a vetésápolás Van elég vegyszer Megyeszerte kielégítően te- lelteic az őszi kalászosok — a kései vetéseket kivéve — mindenütt megerősödött és jól fejlődik a gabona. A mély fekvésű részeken azonban sok helyütt kárt okozott a táblákon a belvíz. Vértesi István, megyei mezőgazdász — emlékeztetve a Földművelésügyi Minisztérium most megjelent felhívására — elmondotta: feltétlenül szükséges, hogy a károsodást, főképpen a gabonaféléknél, pótolják a gazdaságok. Erre pedig — mint a felhívás is utal — jó lehetőséget kínál a gondosabb vegyszeres ápolás. Nagyon fontos, ■'y ezekben a hetekben a mezőgazdasági üzemek a szokottnál is lelki- ismeretesebben végezzék a vegyszeres gyomirtást és a karbamidos levéltrágyázást. A hozamnövelés érdekében még az olyan területeken is célszerű elvégezni a kar- bamidozást, ahol ezt korábban nem tervezték, Vagy nem végez' vegysze rés gyomirtást. A gabonanövények gyors fejlődése és a csapadékos időjárás miatt szükséges, hogy a rendelkezésre álló rövid időt maximálisan kihasználják a gépek. A sürgős vetésápolási munkák sikeréért sokat tehet a növényvédő gépállomás, ha segíti, ellátja szaktanáccsal a termelőszövetkezeteket. Pest megyében sincs különösebb akadálya a vegyszeres kezelés meggyorsításának és minél nagyobb területen való elvégzésének. Ehhez a munkához 1500 tonna kar- bamid és szinte korlátlan mennyiségű Dikonirt áll a termelőszövetkezetek rendelkezésére. Kusza Béla, megyei főag- ronómus az egyéb tennivalókról elmondotta, április végéig, május elejéig — ha az üzemek kihasználják a rendelkezésre álló gépi eszközöket, el tudják vetni a kukoricát. Változatlanul gyorsításra szorul a szántás, sürget a cukorrépa, a napraforgó és a burgonya vetése is. (s. p.) Gromiko és Fanfani harmadik napja tartó megbeszélései szombaton befejeződtek. A tárgyalások jelentős aktusaként a két külügyminiszter egyezményt írt alá a szovjet—olasz gazdasági, tudományos és műszaki együttműködésről. Az egyezmény aláírását fontos tárgyalások előzték meg, melyeket egy magasszintű szovjet gazdasági küldöttség folytatott a Fiat-művek, illetve az állami olasz olaj tröszt, az ENI vezetőivel. Mindkét fél megelégedését fejezte ki a tárgyalások kimenetelét illetően. A Fiaí- művek közreműködni szándékozik a szovjet autógyártásban, az ENI pedig nagy mennyiségű metánt akar importálni a Szovjetunióból. Az egyezmény aláírását követően Gromiko és Fanfani újabb egyórás beszélgetést folytattak nemzetközi kérdésekről. Gromiko meghívta Fanfa- nit Moszkvába, az olasz külügyminiszter a meghívást elfogadta. Római megfigyelők megegyeznek abban, hogy Gromiko és Fanfani tárgyalásai, a megbeszéléseket jellemző józan realizmus és szívélyes őszinteség — ha nem is hozhatnak úgynevezett szenzációs eredményeket, — javítják a két ország politikai kapcsolatait. Gromiko szovjet külügyminiszter szombaton felkeresMalinovszkij marsall látogatása a Finommechanikai Vállalatnál, a Honvédelmi Minisztériumban és dr. M Unni eh Ferencnél Az R. J. Malinovszkij vezette szovjet katonai delegáció szombaton délelőtt dr. Horgos Gyula kohó- és gépipari miniszter, Csémi Károly vezérőrnagy, honvédelmi miniszterhelyettes, a magyar néphadsereg vezérkari főnöke és Kaszás Ferenc, vezérőrnagy, miniszterhelyettes társaságában felkereste a Finommechanikai Vállalatot. A vendégek megtekintettek több üzemrészt, egyebek között a szélessávú mikrohullámú rádióösz- szeköttetéshez, a tv-átvitel biztosításához és az egyidejűleg 600 távolsági telefonbeszélgetés lebonyolításához szükséges berendezéseket gyártó részleget. A déli órákban a küldöttség látogatást tett a Honvédelmi Minisztériumban, ahol a vendégeket Czinege Lajos vezér- ezredes, honvédelmi miniszter fogadta. R. J. Malinovszkij szombaton felkereste otthonában dr. Münnich Ferencet, a Magyar Szocialista Munkáspárt Politi- | kai Bizottságának tagját. A szívélyes, baráti hangulatú találkozón R. J. Malinovszkij és dr. Münnich Ferenc, a két régi harcostárs, kötetlen beszélgetés során elevenítette fel a közös emlékeket, köztük azt az időszakot, amikor a spanyol polgárháború idején megismerkedtek egymással. Szombaton reggel Bukarestben, az államtanács palotájában román—jugoszláv közös közleményt írtak alá Tito elnök ötnapos romániai hivatalos látogatásának befejeztével. Szombaton délélőtt — magyar idő szerint — 9.30 órakor Tito elnök és felesége, valamint a kíséretükben levő hí vatalos jugoszláv személyiséAutóbusz - szakadékban Mintegy harminc kolumbiai gyermek lelte halálát az ecuadori határ mentén. Egy autóbusz 39 gyermekkel szakadékba zuhant. BAKU Földrengés és felhőszakadás Nyolc ball erősségű földrengést észleltek a Kaukázus előhegyeiben, Azerbajdzsán Kuszarszk kerületében. Áldozatok nincsenek. A földrengéssel egyidejűleg nagy arányú felhőszakadás árvíz- veszélyt okozott. gek különrepülőgépen hazautaztak Belgrádba. Letartóztatások Mint a MEN hírügynökség jelenti, az indonéz légierőben is tisztogatások vannak, 306 személyt, közöttük több magas rangú katonatisztet letartóztattak. Tito hazautazott Román—jugoszláv közleményt írtak alá te Saragat köztársasági elnö- i köt. A több mint egy órás be- j szélgetésben részt vett Fan- ] tani olasz külügyminiszter is. j