Pest Megyei Hirlap, 1966. március (10. évfolyam, 50-76. szám)

1966-03-10 / 58. szám

UKVBI ^/Cívtau 1966. MÁRCIUS 10., CSÜTÖRTÖK A francia kormány a NATO-ról Minisztertanács Párizsban Párizs A francia kormány szerdán Couve de Murville külügymi­niszter beszámolója alapján megtárgyalta az atlanti szö­vetség problémáját. Bourges tájékoztatásügyi államtitkár, a kormány szóvivője a minisz­tertanács ülését követő sajtó­értekezleten kifejtette a fran­cia kormány álláspontját. Hangsúlyozta, hogy Francia- ország nem akarja felmonda­ni az atlanti szerződést, 1969 után is tagja marad az atlanti szövetségnek. A szövetség ka­tonai szervezetét, a NATO-t azonban nem tartja megfele­lőnek. Miután a NATO re­formjáról eddig semmiféle hasznos vita nem alakulhatott ki a társországok között, a francia kormány jónak látta, hegy maga tegye meg a szük­séges intézkedéseket. A kormánynyilatkozatból nyilvánvaló, hogy Franciaor­szág nem kíván többé tárgyal­ni a NATO reformjáról, sem az idegen támaszpontok sor­sáról, hanem csak az általa hozott intézkedések gyakor­lati végrehajtását hajlandó megbeszélni az érintett orszá­gok kormányával. Újabb Drótakadályok a dfakartai utcákon Az elnöki palota környéke ostromlott várhoz hasonlít Hólavina Kasmírban Rawalpindi Kasmír pakisztáni részében hógörgeteg zúdult le a he­gyekből, s eltemetett nyolc személyt Tanhat faluban. Szovjet fotókiállítás Hanoiban Djakarta Az indonéz fővárosban szerdán folytatódtak a diáktüntetések. Körülbelül tízezer középisko­lai diák rohamozta meg és szállta meg a közoktatásügyi minisztérium épületét. A diá­kok jelszavakkal mázolták te­le az épület falait és hangosan kiáltozták: „akasztófára Sumard jó­val!” (az új közoktatásügyi minisz­terrel). A katonaság csak a tüntetés kezdete után negyedórával je­lent meg a helyszínen, de mint a Reuter és az AFP jelentésé­ből kitűnik, nem avatkozott közbe. Mind az AFP, mind a Reu­ter kiemeli, hogy a helyzet igen feszült. A kormányépületeket és elsősorban a külügymi­nisztérium épület ét páncé­losok őrzik, az utakat pedig szögesdrót- akadályok zárják el. A város utcáin mindinkább elszapo­rodnak az úttorlaszok. Az AFP arról is tudósít, hogy hétfő óta ejtőernyősök őrzik Su- bandrio külügyminiszter lakását is. Az elnöki palota környéke pedig valóságos ostromlott várrá változott. Mindenütt csak katonákat és katonai jár­műveket lehet látni. Szovjet helikopterek indultak nyugat-európai turnéra Ho Si Minh köztársasági elnök megtekintette a szovjet fotókiállítást, amely képekben mu­tatja be azt a segítséget, amelyet a Szovjetunió nyújt a VDK-nak az amerikai agresszorok ellen vívott harcban. (Rádiótelefoto) Lapzártakor érkezett: Szíriái különbíróság tárgyalja az elmoz­dított vezetők ügyét Bejrut Megalakult a különbíróság, amely ítélkezni fog a Baath- párt elmozdított vezetőinek ügyében — jelenti a Bejrút­ban megjelenő Le Jour. A lap szerint a most megala­kított bíróság előtt megjelen­nek majd a Baath-párt „tör­ténelmi vezetői”, az alapítók: Aflak és Bitar, Munif El Raz- zaz. a Baath-párt volt Szíriái főtitkára, Onnan tábornok, volt hadügyminiszter és a szí- 1 rial politikai élet sok ismert alakja, Moro bizalmat kapott a szenátusban 1 Róma Kedden, az éjszakai órákban befejeződött a bizalmi vita az olasz szenátusban. A szenátus 173 szavazattal 123 ellenében megszavazta a bizalmat az új kormánynak. Sékou Touré és Nkruimh újból Contskryban Dakar Sékou Touré és Nkrumah Rámákéból visszaérkezett Co- nakryba. A két elnök hazaté­résének hírét több utas meg­erősítette, akik szerdán érkez­tek repülőgépen Conakryból Dakarba. A NATO állandó tanácsának ülése Párizs Szerdán a NATO állandó ta­nácsának szokásos heti ülésén az Egyesült Államok képvise­lője hivatalosan tájékoztatta a 15 tagállam megbízottjait a De Gaulle—Johnson üzenet­váltás tény éröl. 1 Súlyos amerikai veszteségek Vietnamban Moszkvából nyugat-európai turnéra indult két szovjet he­likopter: az MI—6-os 65 utas befogadására alkalmas, de teherszállításban is jól bevált, akár „öccse” az MI—10-es. A két helikopter először Hollan­diába repül, ott részt vesz az utrechti vásáron, majd bemu­tatja, milyen segítséget nyújt­hatnának ezek a gépek a hol­landiai nagyarányú gátépíté­seknél. A két MI azután Párizsba, majd Marseille-be és Toulon- ba érkezik. Dél-Franciaország- ban erdőtüzek oltását mutat­ták be. Az MI—6-os szovjet helikopter több mint tíz ton­na oltófolyadékot vihet magá­val egy fordulóban. Francia- ország után Svájc következik, ahol részt vesznek egy 2800 méter magasan épülő szálloda építési munkálataiban. Mint a bemutatók szervezői elmondották, a szovjet heli­kopterek úton hazafelé, körül­belül két hónap múlva Buda­pesten is „fellépnek”. Végtelen viták A nyugati hírügynöksé­gek szerda reggeli jelenté­seiből kitűnik, hogy a Kö­zös Piac földművelésügyi minisztereinek kedden vé­get ért kétnapos tanácsko­zása korántsem volt olyan gyümölcsöző, mint ahogy azt az első hírek sejtetni engedtek. Az AFP szerint a mi­niszterek a bizonytalanság, sőt az elégedetlenség lég­körében váltak el, a leg­több kérdésben a végtelen viták után semmiféle meg­egyezést nem értek el, s az ülés egyedüli pozitívuma az, hogy megegyeztek a tej és a hús április 4-én élet­be lépő nemzeti áráról — de ennek a megállapodásnak értéke is kétséges. A nemzeti árakról szóló megállapodás célja az lett volna, hogy közelebb hozza a „hatok” országaiban a mezőgazda- sági termékek árának szintjét az 1967. július 1-én esedékes egységes árakhoz. A luxemburgi földműve­lésügyi miniszter, aki a kétnapos ülésen elnökölt, sajtóértekezletén elmon­dotta, hogy az összes prob­lémák hátterében a mező- gazdasági Közös Piac fi­nanszírozásának problémá­ja állt. Erről az elsősorban politikai jellegű kérdésről a Közös Piac külügymi­nisztereinek kel] majd dönteniök március 21-1 ülé­sükön. Kijátsssák az oloiembargót Felrobbant egy tebervonat Corning Arkansas állam északke­leti részében, Corning város közelében robbanás történt egy vegyi- és robbanóanya­gokkal megrakott tehervona­tiul. A robbanás jelentős anyagi károkat okozott, két ház kigyulladt. Mint már hírül adtuk, a napokban olyan jelentések érkeztek Londonba, hogy portagái hajón, vagy ha­jókon olajat szállítanak Rhodesiának. A december 17-én elren­delt angol olajembargó ér­vényesítése végett a brit kor­mányzat igyekszik megaka­dályozni, hogy a rhodesiai re­zsim olajhoz jusson. Ebből a célból illetékes angol he­lyen figyelmeztették a portu­gál olajvállalkozókat, tartsák magukat az embargóhoz, az angol haditengerészet és légierő pedig ellen­őrzi a Mocambique-hoz vezető tengeri és légi uta­kat. Anglia hivatalos kérést ter­jesztett a Malgas Köztársa­sághoz, engedélyt kért tőle, hogy a brit légierő felderítő repülőgépei a szigetország térségében felderítő tevé­kenységet végezhessenek. (Folytatás az 1. oldalról) határ mentén fekvő As Hau közelében a saigoni rezsim katonai egységei­nek egyik előretolt őrál­lásán. Az eddig beérkezett jelenté­sek szerint az őrállás védői veszteségeket szenvedtek. A szabadságharcosok le­lőttek egy repülőgépet, amely utánpótlást vitt a szorongatott helyzetben levő kormánykatonáknak. A. DNFF hírügynöksége közli, hogy a szabadsághar­cosok Quang Nam tartomány déli részében február 8 és 24 között megsemmisítettek 400 el­lenséges katonát, közöttük 100 amerikai agresz- szort * Saigoni hivatalos jelentés szerint az amerikai légihad­erő sugárhajtású vadászbom­bázói 25, a Ranger és a Kitty Hawk amerikai repülőgép- anyahajók gépei pedig 22 be­vetésben vettek részt kedden Észak-Vietnam ellen. Aranyórák a kutya gyomrában Az amsterdami repülőtéren egy holland hölgy várta, hogy a vámnál rákerüljön a sor. ölében egy kutyást tartott, amely azonban ide-oda dobál­ta magát. A vámosok a nő tiltakozása ellenére állatorvost hívtak, hogy vizsgálja meg a kutyát. Az állatorvos nemcsak megvizsgálta, de azonnyom- ban meg is operálta a kutyát, és kilenc darab aranyórát hú­zott ki a gyomrából. A B—52-es amerikai légi­erődök szerdán folytatták szőnyegbombá­zásaikat Saigontól 56 ki­lométernyire északnyugat­ra. Az amerikai hadvezetőség ugyanis feltételezi, hogy itt van „a partizánok egyik támaszpontja”. Ankrah tábornok sajtóértekezlete Accra Ankrah tábornok, az ál­lamcsíny útján hatalomra ke­rült ghanai kormányzat ve­zetője kedden sajtóértekezle­tet tartott Nkrumah volt el­nök rezidenciájában. A tá­bornok kijelentette, hogy rendszere az új alkotmány életbeléptéig kívánja a ha­talmat gyakorolni. Ankrah hangoztatta, hogy kormánya „szilárd kapcsolatokra törek­szik az Egyesült Államok­kal és Angliával, azonkívül kész segélyt elfogadni az Egyesült Államoktól, Angliá­tól, Nyugat-Németországtól, sőt a Szovjetuniótól is”. Már hetven évvel ezelőtt is... Lóvasút az Emke-sarkon Az ittfelejtett Rókus kórház A régi /rNemzeti"-t is lebontották Az „aluljáró-prob­léma” tehát hetven évvel ezelőtt kezdő­dött ... És nem is ez az egyetlen mai prob­léma, amelyről már a millenium alkal­mából kiadott baede- kerben is olvasha­tunk ... Hét évtized alatt fővárosunk tár­sadalmi szerkezete gyökeresen megv. - tozott, lakosságának száma megnégyszere­ződött, lóvasút jait csuklós autóbuszok, gázlámpáit « neoncsö­vek váltották fel, gaz borította kültel­kein modern lakóne­gyedek emelkedtek, de építészetének, közlekea - :nek bi- 7)nyos gondjai, úgy látszik, rohamos fej­lődése közepette is hűen kitartanak. Nézzük csak, mit ír Útikalauzunk a Nemzeti Színházról: „Az épület szűk, csak kevés köze .sé­get fogadhat be, és a mai igényeknek, dacára többszörös külső és belső átala­kításár. k, tatarozá­sának stb. sehogy sem felel már meg”. Ez természetesen nem a tavaly lebon­tott épületre, nem is a jelenlegi Nagyme­ző utcaira, és nem a most épü­lő Hevesi Sándor térire vonatkozik, hanem arra, amelyik hajdanában a Mú­zeum körút és a Rá­kóczi út sarkán ál­lott. De a jellemzés most is időszerűnek tűnik. Lapozzunk tovább. „ ... csak ama remé­nyünknek adunk ki­fejezést, hogy... a Margitsziget, mely megbecsüli: etetlen természeti kincs a nagy parkokban kü­lönben annyira szű­kölködő Budapest la­kosaira nézve, ... so­ha nem fog... be­építtetni, miről pe­dig kevéssel ezelőtt komolyan volt szó...” Hát igen, a nyelvezet bizony múlt századi. S ezért kétségtelen, hogy nem a szigeti to- ronyszálló ügye kö rül most zajló vitá­ban hangzott el. Nem kevésbé ak­tuális a Rókus-kór- házról szóló hetven év előtti ismertető sem. „ .. .roppant te­repet foglal ugyan el, s igen sok beteg­ágyat is tartalmaz, de kopottas külsejé­vel, célszerűtlen, el­avult belső felszere lésével stb. ma már sehogy sem ilik a fő­város szívébe, s meg is számlálvák már napjai. Lerombolta- tása csak a legköze­lebbi évek kérdé­se ...” Mintha e te­kintetben a baedeker szerzője kissé túlzot­tan optimista lett volna... Kikelt a zöldborsó Sóskút on (Folytatás az 1. oldalról) tak fel, befejezték a 250 hold mélyszántás simitózását. Itt is megkezdték az árpa vetését, s 40 holdon tették földbe a magot. Jelenleg 6 erőgép dol­gozik a földeken, a gyümöl­csösben befejezés előtt az őszibarackfák metszése, megkezdték a-szőlő nyitá­sát is. Az ürömi Magyar—Bolgár Barátság Termelőszövetkezet­ben még, inkább a gyümölcs kertészeké a „szó”. A legtöb­ben ugyanis a 170 holdat ki­tevő őszibarackosban dolgoz­nak. A járásban mind a 19 közös gazdaságban igyekeznek ki­használni a kedvező időjárást. Kivéve a laposabb, még ned­ves területeket, mindenütt szántanak. Gyors, lendület­tel halad a koraiak vetése is. Jellemző, hogy például a sós­kúti Béke Termelőszövetkezet­ben már kikelt a zöldborsó. A tartósnak Ígérkező enyhe időjárás nem hagyja nyugton a gépműhelyek szerelőit sem. A 187 erőgép — ennyi van jelenleg a termelőszövetkeze­tek birtokában — néhány traktor kivételével, kivonu­lásra készen áll. — *P — Zalka Máté özvegye Budapestre látogat Elküldték Moszkvába a meghívó levelet Zalka Máté özvegyének, akit leányával és unokájával együtt Bu­dapestre vár vendégül a Ma­gyar Tudományos Akadémia, a Párttörténeti Intézet, a Ma­gyar írók Szövetsége és a Partizán Szövetség, a Zalka Máté születésének 70. év­fordulója alkalmából április végén rendezendő emlékün­nepségekre. Mindazoknak a gépkocsi- és autó- buszvezetőknek, gya­logosoknak és villa­mosutasoknak, akik kényelmetlennek ta­lálják mostanában a közlekedést a leendő Emke-aluljáró he­lyén, szolgáljon né­mi vigasztalásul Bu­dapestnek és környé­kének 1896-ban meg­jelent „baedeker- szeru útmutatója”. A könyvecske szerint uranis „A körút­nak keresztezési pontja a Kerepesi úttal (a mostani Rá­kóczi út) Budapest­nek legnagyobb for­galmú helye, ahol a közlekedés főleg a nap bizonyos óráiban már-már világváro­sokra emlékeztető arányokat kezd ölte­ni. Összejön itt t. i. négy irányban az elektromos és két irányban a lóvasút, továbbá a töménte­len sok bérkor-', te­herszállító kocsi, mi­hez gyakran egy-egy temetési kocsisor já­rul...”

Next

/
Thumbnails
Contents