Pest Megyei Hirlap, 1966. március (10. évfolyam, 50-76. szám)

1966-03-09 / 57. szám

X. EVOLYAM, 57. SZÁM 1903. .»JA Színház minden héten Még öt előadás lesz a tavasszal Ha nincs is bérletrendszer, a színházlátogató közönség várja a rendszeres színházi előadásokat. A tél folyamán néhány sikeres előadást már tartottak a kecskeméti Kato­na József és az Állami Déry­né Színház művészei a műve­lődési ház színháztermében. — Igen, az idei színházi szezon sikeres volt — mond­ja Kis István, művelődési ház igazgató. — Ez az előadott műveknek és a vendégművé­szeknek köszönhető. Sikeres volt ez az „évad” még akkor is, ha a közönség nem töltöt­te meg zsúfolásig a termet minden esetben. — Hány előadás van még hátra? És milyen művek sze­repelnek a tavaszi műsorterv­ben? — öt színházi este van a tavaszi programban. Ebből egy különösen érdekes... — Miért? — A gimnázium színjátszói Moliere Fösvényét viszik színpadra Tóth Tibor rende­zésében, március 26-án, két hét múlva. — E héten pénteken a kecskeméti Katona József Színház egy fiatal szovjet drámaíró művét mutatja be, a „104 lap a szerelemről”-! Egy héttel később a Déryné Színház művészei Jókai Mór regényének színpadi változa­tát, az „Üj földesúr”-t hozzák el a városba. Azt követő hé­ten — mint már fentebb em­lítettem — a gimnázium diákjainak Fösvény előadása lesz a heti színházi program. Következő hét végén a kecs­kemétiek a Gül Babát mutat­ják be, s egy héttel később a Déryné Színház előadásában egy bolgár szerző művével, a Karnevállal zárjuk az színházi „évadot”. idei 104 lap a szerelemről Pénteken, március 11-én es­te fél nyolc órakor mutatja be a kecskeméti Katona József Színház Radzinszkij 104 nap a szerelemről című drámáját. A dráma, amely egy fizikus ! és egy légikisasszony szerelmé­ről szól, Udvaros Béla rendezé­sében kerül színpadra. A főszerepeket Moór Ma­rianne, Baracsi Ferenc, Schwetz András, Dévényi Ce­cília és Mezei hajós alakítja. Ma napirenden: AZ IPAR A mai párt-végrehajtóbi­zottsági ülésen a város ipari üzemeinek tavalyi tervteljesí­téséről és az idei tervfeladatok­ról lesz szó. Ezt követi az áp­rilis 4-i ünnepségsorozat prog­ramterve, majd egyebekről tár­gyalnak. Aktívaülést tartott az MHS Tiltakozó távirat a vietnami agresszió ellen A városi pártbizottság szék­házában az MHS városi el- nökége aktívaülést tartott. Réti József, az MHS városi elnöke beszámolt az elmúlt év eredményeiről, gondjairól. Megtudtuk, hogy 1965-ben 17 fővel emelkedett a szövetség taglétszáma, így jelenleg 387 tagot számlálnak soraikban. A legjobban a konzervgyári és a ládagyári lövészek dol­goztak az elmúlt esztendő­ben. A hajómodellezők három országos helyezést értek el. Az elnök külön elismerését fejezte ki az autómodellező szakkör tagjainak, akik tár­sadalmi munkában háromezer munkaórát áldoztak szabad idejükből, hogy felépüljön az autómodell-pálya. Ezután az idei tervekkel foglalkozott. Még ebben a hó­napban megkezdődnek az elő­készületek a bajnoki verse­nyekre. Az elnöki referátumot szá­mos hozzászólás követte. A legtöbben az új lőtér építésé­vel foglalkoztak. Vajdai Já­nos lövészalapszerve nevében 500 társadalmi munkaórát ajánlott fel az építéshez. Szász Dániel olvasta fel an­nak a tiltakozó táviratnak a szövegét, amelyet az aktíva­ülés résztvevői szövegeztek meg, s amelyben követelik a vietnami nép ellen intézett amerikai agreszió azonnali beszüntetését. Konyh a fizika Illatpusztulás - majonézemulzió — S a többi? A műsora? színházak A legkönnyebben elérhető tenger az Adria, néhány hete már vízum sem kell hozzá. Ez adta a gondolatot a TIT-nek, mutassák be az Adria partját, s az odáig vezető utat. A városból is többen jártak a múlt nyáron a tenger part­ján. Az út során készített fel­vételeket, diapozitíveket, vetí­tették a falra. DREZDAI LÁTOGATÓ Dieter Stoll válaszol Papp felv. A húsz éve Drezdában meg­alakult Freie Deutsche Ju­gend, a Szabad Német Ifjúság Szervezetének képviselője lá­togatott vasárnap városunk­ba. Drezda város területi ifjú­sági titkára, Dieter Stoll va­sárnap reggel érkezett. A dél­előttöt a KISZ-bizottságon töltötte. A helyi ifjúsági veze­tőkkel az ifjúsági szervezete­ken belüli problémákról be­szélgettek. A délelőtt második felében az Arany János Gimnázium leány diákotthonában Dieter Stoll beszámolt az NDK ifjú­ságának életéről. Előadását filmvetítés követte. Majd vá­laszolt a lányok kérdéseire, amelyekben a tanulási és szó­rakozási lehetőségekről érdek­lődtek. Az ebéd után megnézték az Arany János Emlékmúzeu­mot. A délutáni múzeumláto­gatást és a városnéző sétát a városi KISZ-bizottságon ba­ráti beszélgetés zárta. A drezdai területi ifjúsági titkár a késő délutáni órák­ban utazott el Nagykőrösről. KIFLISIKKASZTÓ Nagy Mihály (Tázerdő u. 90. sz.). Alkalmi munkákból tar­totta fenn magát, gyakran vál­toztatta munkahelyét. Három hónapig volt a sütő­ipari vállalatnál kihordó, 1965. június 24-től szeptember 24-ig. Kötelessége volt az, hogy a telepen szállítóval át­vegye a kiszállításra váró pék­süteményeket, azokat a bol­tokba leadja. Nagy Mihály azonban több esetben nem ad­ta le a pékárukat, hanem azo­kat más boltokban értékesí­tette, s az összeget a saját cél­jaira fordította. Összesen 693 forint értékű süteményt sik­kasztott, addig, amíg üzelmeit felfedezték. A városi bíróság hathónapi felfüggesztett szabadságvesz­tésre ítélte. A mellékbüntetés­ként 400 forintot, valamint a Hj kerítés A városi szociális otthon az idén 61 ezer forintért új kerí­tést kap. MST LÁTUNK MA A MOZIBAN? Játék a múzeumban. Széles­vásznú magyar film. Fősze­replők: Gábor Miklós és Dal- los Mária. Korhatár nélkül megtekinthető. Kísérőműsor: 1966/2. Világ­híradó. Amíg nem késő. Ma­gyar Híradó. Előadások kezdete: 5 és fél 8 órakor. Égnek törő sziklák, vízesé­sek, zöld tavak és fehér falú parasztházak varázsolódtak a klub falai közé. Dubrovnik és Split, Velence... A szent Márk téi a galambokkal és a híres velencei piac. S visszafelé, amint közeled­tünk a képeken hazafelé, úgy tűntek el a pálmák, a hatalmas szirtek és hófoltok s aztán egy út. hosszú szürke és itthon voltunk, szembén a Tulipán cukrászdával. Egy óra alatt bejárták a szomszédos Jugoszláviát a je­lenlevők a TIT klubban. Less pritamin alapan yaff A város termelőszövetkezetei idén 20 hold paradicsompapri­kát termelnek. A paradicsom- paprikát szerződés álapján a konzervgyárnak termelik, pri­tamin alapanyagnak. Az ízletes ételt készítő há­ziasszony kémiai és fizikai átalakulások egész sorának tudtán kívüli irányítója. Nem érdektelen megemlíteni, hogy a szakácsművészek — kor­ban — jóval megelőzték az alkimistákat. Tanúsítja ezt az is, hogy az alkímia első eszközeit (tálak, üstök, ke­mencék, stb.) mind a szaká­csoktól vették át. De a mű­veletek ugyancsak azonosak, hiszen a mérés, melegítés, be- párlás, aprítás és a keverés egyaránt laboratóriumi és konyhai művelet. A főzési nyersanyagok me­legítésével (sütésével, főzésé­vel) bonyolult folyamatok tö­megét indítja el a háziasz- szony. Megváltoztatja az anyagok emészthetőségét, illatát, belső szerkezetét és formáját. A táplálékban le­vő fehérjék és keményítők hasznos változáson esnek át, ezáltal jobban felhasznál­hatóvá válnak a szervezet számára. A sejteket elvá­lasztó falak szétroncsolód- nak, így a gyomor emésztő­nedvei könnyebben hozzá tudnak férni az őket „érdek­lő” molekulákhoz. Az illatok pusztulása, ke­letkezése szintén érdekes fo­lyamat A nyersanyagok fő­zésével az eredeti illatanya­gok jó része elszáll. Milyen kellemetlen szaga van például a fővő káposztának! A hús sütésekor viszont többnyire s ínycsiklandozó pörk-il!atok s szállnak fel a serpenyőkből, í lábasokból. $ Amikor a fővő rizshez ke­vés citromlevet adunk, hogy ne sárguljon meg, a követke­ző rejtélyesen hangzó ké­miai beavatkozást végezzük el: megváltoztatjuk a hidro­géniónok koncentrációját („megsavanyítjuk” a rizst.) Ez megakadályozza a festőanyag színváltozását. A fizika nyelvén szólva, a szakács igen sok „felületi jelenséget” is irányít A le­vesek és mártások felüle­tén a hártya („bőr”) képző­dését úgy lehet megakadá­lyozni, hogy az étel felületén olvasztott vajat terítünk el vékony rétegben, így az nem érintkezhet a levegővel. Nem utolsó helyet foglal el a „szakács-fizikában” az emulzió sem. A majonéz pél­dául sok zsírt tartalmazó vi­zes zsíremulzió. Hogy a zsír és a víz ne váljon szét, to­jás sárgáját adnak hozzá. Ez a két anyagot „átsegíti a ne­hézségen”, mivel jó „emul- gáló” szer. A szakács vegyész szerepét még tovább sorolhatjuk. Ha a hámozott burgonyát nem öntjük le vízzel, akkor .söté­tedni kezd (az oxidáció okozza a színváltozást). Vízzel le­öntve megakadályozzuk az oxigén hozzájutását Ezek után csupán azt kellene eldönteni, hogy akkor is olyan jó ételt főznének-e a szaká­csok és háziasszonyok, ha tö­viről hegyire ismernék az ösz- szes kémiai-fizikai folyama­tokat? Nemcsak az arcot, a térdet is festeni kell? Egy New York-i kozmetikai vállalat vezetője kifejtette: az egyre rövidülő szoknyák divatja megköveteli, hogy a kozmeti­ka ne érjen véget „az áll szintjén”, hanem fordítson különös figyelmet az állandó látványosságra, a térdek szépségére! Már ki is dolgozták az új kozmetikai módszereket, amelyekkel si­mává, s „ragyogóvá” lehet tenni a női térdet. NEHÉZ A VÁLASZTÁS SPORT Etlsés — eyywntís ellen Kinizsi A—Kinizsi B 3:1 Vezette: Bakonyi A Kinizsi labdarúgó-szak­osztályának vezetősége nem tudott vasárnapra edzőpart­nert szerezni, így a játéko­sok egymás között játszottak edzőmérkőzést szombaton dél­után, a két csapat a követke­ző összeállításban játszott: A) Vadnay — Jakabházy, Ju­hász, Kecskés IV — Aszódi, Kecskeméti — Marton, Kál­mán, S. Szabó, Decsi, Csípő. B) Gömöri — Vass, Bara­nyai, Szabó — Szomolányi, Farkasinszki — Herczeg, To- ricska, Halápi, Kecskés II. A B) csapat csak tíz főből állt. Különböző taktikai felada­Birkózósikerek Vasárnap Cegléden tartot­ták a Pest megye kötöttfogá­sú bajnokságát. A bajnoksá­gon négy nagykőrösi verseny­ző vett részt, és mind a négy versenyző szereplésével meg­szerezte a jogot a területi bajnokságon való részvételre. Helyezéseket a következők ér­tek el. 63 kilogramm: II. Szé­kely Ambrus; 78 kilogramm: I. Gulyás János; 87 kilo­gramm: II. Tóth Szalkay Ist­ván; nehézsúly: II. Dányi Ist­ván. Február 27-én Cegléden a válogatott keret kötelező ver­senyén Ronkó Dezső kitűnő versenyzéssel neves verseny­A Vénuszban cukrászati kiállítás volt. Az ehető tárgyak nagy sikert arattak Godány felv. Irány a kéklö Adria tok és elképzelések végrehaj-^ tása volt a játék célja. Felmerül a kérdés, hogy ^ milyen célszerű lett volna ^ a kupa küzdelmekben tovább- & jutni, amihez csak egy kis^ komolyság hiányzott a csapat^ részéről. Biztosítva lettek $ volna az előkészületi mérkő-^ zések a bajnoki idényig. ^ Csütörtökön Kecskeméten a ^ Fémmunkás ellen lesz ed- zőmérkőzés. Vasárnapra és ^ a jövő hétre ' még nincsen § program, 20-án már bajnoki $ mérkőzés lesz. A hátralevő ^ időt még ki kellene használ- ^ ni, mert jelenleg a csapat igen ^ gyenge formában van. S P. S. | § zők legyőzésével a harmadik helyezést szerezte meg. Ez an­nál is értékesebb, mivel ezen a versenyen Magyarország legkiválóbb kötöttfogású ver­senyzői szerepeltek. 98 kilo­gramm súlyban Tóth Szalkay István a II. helyen végzett. Vasárnap, 13-án birkózóink Szolnokon a területi szabad­fogású bajnokságon vesznek részt. Itthon, a Kinizsi székházé­ban a legifjabb megyei ver­senyzők lépnek szőnyegre. Ezen a versenyen a nagykő­rösi versenyzők is szerepel­nek. sz. sütőipari vállalatnak a kárt: 693 forintot és 1233 forint bűn­ügyi költséget kell fizetnie.

Next

/
Thumbnails
Contents