Pest Megyei Hirlap, 1966. március (10. évfolyam, 50-76. szám)
1966-03-09 / 57. szám
Szentendre r X. ÉVFOLYAM, 20. SZÁM 1966. MÁRCIUS 9., SZERDA PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA Kéményseprőt látok... Rendezni kellene már végre a város kéményseprő problémáját. Mégiscsak furcsa, hogy a kéményseprők központja Leányfalu. A városban még csak akkora hely sincs számukra, ahol megmosakodhatnának, vagy szerszámaikat tarthatnák. Arról nem is beszélve, hogy a jelenlegi „táv- irányítás” mennyi bonyodalommal jár. Mindezeken felül minden kormos ügyben Leányfalura kell menni. 27-RŐL 15 NAPRA • • Ünnepi hangulaf nélkül Ds és de — A neccelés karriert csinált — Évzárót tartott a háziipari szövetkezet A szövetkezeti gondolat nagyszerűen bevált helyi megnyilvánulása Háziipari Termelő Szövetkezetünk, amely nagy többségben nőket foglalkoztat, részben bejáró, részSZENTENDREI EMBEREK Nagy Károly nyugalomba vonali Nagy Károly esztergomi születésű, ott tanulta és gyakorolta mesterségét, asztalos volt. Harmincéves korában jött városunkba, azóta él közöttünk. „OTI-s Karcsi” néven ismertük meg, és vált népszerűvé, mert az SZTK elődjének, az OTI-nak volt körzeti megbízottja nálunk. Minden munkásember szerette, előzékenysége, segítőkészsége, em- berszeretete miatt. Itt is házasodott. A kommunista vértanú, Ivanits tanító bácsi lányát vette feleségül. Kislánya már férjnél van, fia felsőfokú gépipari technikumi hallgató. 1950-ben szakmája révén a Pomázi Faiparosok Kisipari Termelőszövetkezetének lett tagja. 1951 júliusától elnöke, megszakítás nélkül egészen nyugdíjazásáig. Tizenötéves elnöki működése nem volt eredménytelen. Bizonyítják ezt egyrészt a számadatok, valamint az a különös, ragaszkodó szeretet, amellyel a múlt heti közgyélésen „Karcsi bácsit” körülvették. Kulcsár István főkönyvelő a mérlegzáró közgyűlésen többek között ezeket mondta: „Kis szövetkezetünk tizenöt év alatt a te vezetéseddel vált azzá, amit ma itt látunk. Szegények voltunk, a munkabért is alig tudtuk fizetni — és ma (ezt bátran mondhatjuk), mi vagyunk Pest megye egyik legerősebb és leggazdagabb szövetkezete.” Így búcsúztatták „Karcsi bácsit”, aki nyugalomba vonult — és korlátozás nélkül hódolhat ezután horgászszenvedélyének. Horváth Levente Kriarasz professzor Tanulmány - térképpel Mit irt a Népszabadság és az Idegenforgalom ? ben otthonukban dolgozó bedolgozókat, sőt, nemcsak szentendreieket. Most már második éve a neccelési, vagyis szatyorkészítési részleg mindjobban növekvő export- forgalma révén csaknem négyszáz a tagok száma, ebből majdnem háromszáz a necce- Iőké, Férfiakat csak mutatóban találunk a szövetkezetben. A htsz a művelődési házban tartotta mérlegzáró közgyűlését. Noha Micskey Tibor elnöki beszámolójából megtudtuk, hogy 10 220 000 forintos évi tervüket 99,6%-ra, ezen belül az exporttervet 103%-ra teljesítették — az elhangzott hozzászólások után Áts János megyei KISZÖV kiküldöttnek meg kellett állapítania: az évzáró, mérlegismertető közgyűléseknél megszokott ünnepi hangulat itt nem érvényesült. Valóban, a konfekciórészleg hatvannyolc dolgozója nevében kérték a folyamatos munka további biztosítását; a körkötősök elmondták, hogy már e hónapra nincs munkájuk, anyagot pedig csak a hónap végére remélhetnek; s zajos, egyhangú tetszésnyilvánítással kérték családi és szociális körülményeikre tekintettel a szabad szombat bevezetését. Amiről pedig nem beszéltek, csak gyűlés előtt és után, lépcsősarki baráti együttesben: kevesellték, hogy a múlt évi 27 nappal szemben idén a beszámoló szerint csak 15 napi bérnek megfelelő nyereségrészesedést kapnak. Pedig a beszámoló és mérlegismertető távolról sem volt borús. Hétszázezer forinttal volt több a termelési érték, mint tavaly, a gyermekruhá- ka' gyártó házi varrók 115%-ra teljesítettek; jelentősen, másfél millió forinttal emelkedett a neccelők termelési értéke, 3 300 000 forintra, amelyből 2100 000 forint volt az export. Veszteségesen (önhibájukon kívül) mindössze a hulladékfeldolgozók zárták az évet; őszintén bejelentette az elnök, hogy az év folyamán sok volt a leértékelés, a kiselejtezés, a minőségi romlás, így. mintegy 100 000 forint ment kárba. A tagok közt felosztásra kerülő nyereség 173 491 forintot tett ki. Az ellenőrzési bizottság jelentését túl sablonosnak és közhelyesnek találtam, abból azt hiszem, senki nem tudta megállapítani, hogy a bizottság működése érdemben megfelelő volt-e. Jobban esett hallani, hogy a szövetkezeti bizottság 32 844 forintjából hatvanhat személyt jutalmazott, 19 főt szakszervezeti, tizennégyet saját hévizi telepén üdülte- tett, amellett, hogy könyvvásárlásra, színházjegyekre és bérletekre, hangversenyekre, sportfelszerelés karbantartására és beteglátogatásokra is juttatott vagy húszezer forintot. S a bizottság elnöke közölte, hogy idén 39 073 forint az ilyen célokra tervezett jóléti alap. Befejezésül megismétlem a szeptemberi vezetőségválasztáskor tett megállapításomat, amiben számtalan szövetkezeti tag egyhangú véleményével osztoznom kell: Meggyőződésem — és a szövetkezeti gondolat legteljesebb megértése szellemében képtelenségnek tartom —, hogy egy szövetkezetben, ahol 99%-ban nőkből áll a tagság (a közgyűlésen is 51 asszony tagfelvételét határozták el) — itt a néhány férfi mindegyike vezetőségi tag vagy részlegvezető, vagy mindkettő egyszerre, s a kilenc tagú vezetőségben a majdnem négyszáz nőt egyetlen egy képviselje, és hét részlegvezető közül csak egy legyen nő. Egyéni véleményem volt ez. a nemzetközi nőnap közeledtével, az ünnepi hangulatot erősen nélkülöző közgyűlés hatása alatt. (horváth) Tájékozatlan idegenek Ha a naptárra tekintünk, még telet mutat, de a csalogató napsugár már tavaszt jelez. A tavasz pedig a Du- na-kanyar egyik főszezonja, a kirándulók ezrei látogatnak el ilyenkor városunkba. A váratlanul beköszöntött szép idő bizony gondot okoz. Vasárnaponként és hétvégén a vasútállomás környéke tele van idegenekkel. S ez sok gondot okoz. Az idelátogató turista tanácstalanul ödöng az állomás környékén, tájékozódni szeretne, hol lehet ebédelni, vagy valami ennivalót vásárolni, esetleg hogyan tud tovább utazni távolabbi célja felé. A vasútállomáson van ugyan két tábla, mely némi tájékozódást nyújt, de ez bizony kevés. Az egyik tábla a turistautak felől ad tájékoztatást, a másik a város térképét mutatja. Az elmúlt években megszervezett idegenforgalmi szolgálat tagjai még nincsenek ott. a szolgálattevő vasutasok és buszosok, részben elfoglaltságuk, részben tájékozatlanságuk miatt, nem tudnak megfelelő felvilágosítást nyújtani. Helyes lenne, ha az Idegenforgalmi Hivatal gondolna erre. Jó lenne, ha az állomáson, vagy közvetlen közelében lenne egy információs pavilon, ahol mindent megtudhatna az érdeklődő, amire kíváncsi. Esetleg felvilágosító röplapok segítségével lehetne enyhíteni a helyzeten. De nemcsak HÉV-vel érkeznek hozzánk idegenek. Ilyenkor rengeteg az autós turista. Számtalanszor találkozunk a Duna-parton kérdezősködő autósokkal, akik például Lajosforrás irányába szeretnének tovább menni. Nincs ugyanis irányító tábla a város kapujában. Sem Budapest, sem Esztergom felöl. Ugyancsak nem tudja a Duna-partra tévedt autós, hogy lehet a városba bejutni. De ugyanez a helyzet a városból a Duna-part felé menet is. Különösen most, a Jókai utcai építkezés idején, mikor is csupán egy-egy utca szolgál a forgalom ilyen irányú lebonyolítására. Méghozzá mindkét utca egyirányú, ugyanakkor nehezen észrevehető és szűk. A Művész-presszóval szemben a Duna-partra vezető utcát nem hiszem, hogy egykönnyen megtalálja valaki, aki nem ismeri, hogy az vezet a Duna-partra. Más lehetőség pedig nincs! Arról nem is beszélve, hogy ebben az utcában, közvetlenül a torkolat után, egy villany- oszlop áll az úttestbe építve, ami még szűkebbé teszi az amúgy is szűk utcát. Parkolási lehetőség sem sok akad. A műúton tilos a parkolás. A Kék Duna előtt van ugyan néhány autó számára hely, de több nemigen akad. Jó lenne kijelölni erre a célra, végre valamelyik kevésbé forgalmas utcát. Mondjuk, vasárnaponkénti használatra a Péter-Pál utca Dumtsa Jenő utcán túli részét. De ezt akkor hirdetni is kellene! Látszólag mindez kicsiség, annál bosszantóbb a hiánya. De feltétlen tenni kell valamit megoldásuk érdekében. Ha hirdetjük is, hogy Szentendre a romantika városa, mi magunk ne legyünk romantikusok, számoljunk a valósággal és lépjünk előre! Balogh László kiállításán — Ezeknek a kiállításoknak elsődleges célja helyileg is megismertetni a szentendrei és a Szentendréhez vonzódó fiatal festőket, egyúttal újabb barátokat szerezni a képző- művészetnek, újabb színfolttal gazdagítani a városka kulturális életét. Szeretnénk, ha ezek a kamarakiállítások is méltóak lennének a szentendrei piktúra hagyományaihoz, s az itt kiállítók munkásságukban, törekvéseikben azt továbbfejlesztenék. Ezekkel a bevezető szavakkal nyitotta meg Székely LaMinden építkezés némi rendetlenséggel jár. A Paprikabíró utca és Bükköspart sarkán összedobált kövek és üres virágosvázák azonban nem építkezésből származnak. De nem is valami vonzó látvány! A végrehajtó bizottság határozata alapján, megszűnnek az izbégi forgalmat akadályozó és veszélyeztető „kiálló” tűzcsapok. A munkákat a Pest megyei Víz- és Csatornamű E. Kriarasz professzor, a Sza- loniki Egyetem irodalomtörténésze dr. Füves Ödön kíséretében a közelmúltban felkereste a püspöki könyvtárat és ott a görög kéziratos könyveket tanulmányozta, megtekintette az Egyházművészeti Gyűjteményt és a székesegyházat. ★ Dr. Füves Ödön neohellenis- ta: Görög kereskedők a Dunántúlon 1754—1771 között címen tette közzé legújabb dolgozatát az Antik Tanulmányok 1965. évi XII/L. számában. A járás területén Szentendrén, Pomázon és Csóbán- kán regisztrál görög kereskedőket a fenti időszakban. A vizsgált időszakban egyébként a Dunántúl 104 helységében éltek görög kereskedők. A tanulmányt átnézeti térkép egészíti ki. A Nép szabadság ez évi február 26-i száma hosszabb cikkben: Idegenforgalom, 1966. Milyennek látják és hogyan várják az idei szezont az idegenforgalom gazdái? ismerteti a vezető idegenforgalmi szervek nyilatkozatát, s kiemelik a területünket is érintő nemzetközi camping-kongresszust és eszperantó világkongresszust Mindkét rendezvény részben 3 Dunakanyarban zajlik le. * Az Idegenforgalom februári száma Szentendrei vázlatok címen közli Bihary Botondnak, a lap szerkesztőjének szentendrei képes riportját. Szimpatikus színekben ismerteti városunk idegenforgalmi adottsá- gait. j Vállalat szentendrei kirendelt-^ ségénél már megrendelték. $ ★ § Örömmel láttuk, hogy a 5 Jókai utca csatornája elérte a§ Dunapart felől a „kanyart”. $ Kezdünk reménykedni, hogy ^ valóban elkészül! $ ★ I Ügyes kezdeményezésnek 5 tartjuk, hogy az útjelző táblák 5 falbilincsire kerülnek. Az 5 amúgy is szűk utcatorkolatok-^ ban elhelyezett oszlopok szin- $ te vonzották az autókat. í JEGYZETFÜZET Mesél a múlt... ...VENDÉGEI NAGYOBBRÉSZT SZOCIALISTÁK“ f os, a városi művelődésügyi osztály vezetője a sorrendben immár harmadik képzőművészeti kamarakiállítást, amely ezúttal városunk egyik legtehetségesebb, legismertebb fiatal festőművészének, Balogh Lászlónak alkotásaiból ad ízelítőt. Bár Balogh Lászlót — lévén „ízig-vérig” ősszentendrei — nem kell külön bemutatni, mégis kedves kötelességünknek érezzük, hogy éppen tízéves művészi pályafutásának főbb állomásait megemlítsük. A képzőművészeti főiskola elvégzése óta szinte minden országos tárlaton szerepeltek művei és nem egy közülük méltán érdemelte ki a legszigorúbb kritikusok elismerését is. Első nagy sikerének mégis azt tartja, amikor Rab Ráby háza című festményét az egyik moszkvai kiállításon a tárlat legjobb darabjaként értékelték. Nagy élményt jelentett számára 1963-as párizsi útja, melynek során negyedmagával a fiatal magyar képzőművészeket képviselte. Nemcsak festményei, hanem könyvillusztrációi is elismerten a legjobbak közé tartoznak. Igen sok könyvet illusztrált és Resetnyikov Hajóvontatók című könyvének illusztrációjával díjat is nyert... Balogh László igen sokoldalú művész. Alkotásainak legfőbb jellemzője a tömörségre, egyszerűségre való törekvés. Művészetének ezt a domináló vonását bizonyítják igen szemléletesen a most kiállításra került képei, rajzai is. Komponáltságuk, raffinált színhatásuk csak fokozza ezt a tömör kifejezésmódot. A most bemutatott képek közül legszebbek a szentendrei tárgyú alkotások: mint pl. a Piactér, Izbégi házak, Szentendrei udvar, vagy a Patakparti házak. Talán azért is, mért nem csupán a művész tehetségéről, hanem szülővárosa iránti sze- retetéről is árulkodnak. Horányi Sándor Ez ugyan érthető, hogy már ekkor olvashatunk munkás- mozgalmi szervezettségről, hiszen állt már a Bogdányi utcában mai Művésztelepünk, amely akkor mint munkástü- dőszanatórium működött. És hogy jól és eredményesen működött, bizonyítja dr. Weisz Ármin városi orvosnak erről szóló írása: „Magyarországon a legelső volt a budapesti Általános Munkásbetegsegélyző Pénztár, melynek nálunk, Szentendrén is van 30 éve fennálló fiókja. (1905-ben jelent meg az idézett cikk). E fiók pedig Szentendrén 1897- ben nyitotta meg tüdőbeteg tagjai számára szanatóriumát, amelyben azóta több mint ezer beteg nyerte vissza munkaképességét és egészségét!” A Munkássegélyző Pénztár, i az OTI és a mai SZTK egy-i kori elődje még nem a társa-; dalom minden tagjára kitérje- i dő általános biztosító intézet; volt. A párt kezelésében és tu-í lajdonában állott. Vagyonát ■ a tagság filléreiből gyűjtötte; össze. ' Eddig tart a kesergés. Pedig mint az egykori lap példányaiból megtudjuk, társadalmi egyesületei is voltak a városnak, amelyek a kultúrát is voltak hivatva terjeszteni. A felekezeti jellegű Római Katholikus Legényegyleten, a szerb Jávoregyleten, a Keresztény Munkásegyesületen kívül 1903. szeptemberében például arról olvashatunk, hogy megalakult az Általános Munkásképző Egylet, melynek vigalmi bizottsága saját alapja számára szüreti mulatságot rendez a Knippayer féle vendéglőben. (A nagyhíd és a Paprikabíró utca sarkán volt. Ez az egylet kimondottan munkásmozgalmi alakulat volt. Bizonyítja ezt az ugyanezen lappéldány másik helyén olvasható hír, miszerint Knippayer vendéglős előfizetője a Népszava című lapnak „mert vendégei nagyobbrészt szocialisták. A napokban az oda belépő pénzügyőri fővigyázó a kocsmárost megfenyegette, hogvha nem mond le a lapról, az italmérési engedélyébe fog kerülni”. Sokat szoktuk emlegetni a szentendrei közömbösséget egy-egy nívós hangverseny vagy más kulturális előadás sikertelensége, fájdalmasan foghíjas nézőtere esetén — s úgylátszik a szentendrei „közönynek” valóban mélyen gyökerező hagyományai vannak. A Szentendre és Vidéke Hírlapja 1903. áprilisi számában így kesereg az újságíró: „Színészet. Mi, szentendreiek bátran elmondhatjuk magunkról, hogy aki a mi vendégszeretetünket egyszer élvezte, az többé nem kér belőle! Érzéketlenek vagyunk mi minden iránt amit művészetnek neveznek, közben fennhangon hirdetjük a haladást. Két hete jól szervezett színtársulat kereste fel városunkat, s a társulatnak két hete nem volt annyi bevétele, ami megélhetéshez elegendő. Pedig igazi művész annak minden egyes tagja! Hát csak vonjunk magunk köré kínai falat, nehogy a civilizáció ragályos betegsége minket is hatalmába kerítsen!”
