Pest Megyei Hirlap, 1966. március (10. évfolyam, 50-76. szám)
1966-03-23 / 69. szám
4 Hm» 1966. MÁRCIUS 23., SZERDA KÖNYVESPOLC HORVÁTH ÁRPÁDj Az ágyú históriája BARANGOLTAM A DUNAKANYARBAN... Érdekes újszerű kiadványt jelentetett meg a Zrínyi Kiadó. Horváth Árpád, a népszerű ismeretterjesztő író ezúttal a haditechnika területére vezeti el az olvasót, és bemutatja a háború immár évszázadok óta félelmetes eszközét, az ágyút, és annak izgalmas történetét. A szerző bemutatja, hogyan lett a középkori harangöntő mester ágyúöntő. A puskapor feltalálása új fejezetet nyitott a háborúk történetében. A harcterek képe átalakult, Engels világosan megmondja, hogy a tűzi fegyverek megjelenése vetett véget a lovagi világnak és a- lovagi harcmódnak. A kor legnagyobb elméi munkálkodtak e hadi- technika fejlesztésén. Leonardo da Vinci is sokat foglalkozott az ágyúöntés fogásaival és mesterségbeli részleteivel. Egy háromcsövű tábori ágyú tervét is elkészítette. A gyalogságot és lovasságot harcban kísérő lövegnek szánta. A tüzértechnika fejlődésének érdekes útján az olvasó megismeri a régi korszak ágyúit, híres tüzéreket és a technika rohamos fejlődését. Nagy utat tett meg az ágyú az elő- töltős csatakígyóktól a modern technika által alkotott pusztító atomágyúig. Kő-, vas-, bronz-, majd ólomgolyókat lőttek ki, később megjelentek a XVI. században az első robbanó lövedékek. Gránátnak nevezték el őket. Különféle gyújtó, világító, kartácsot szóró, robbanó lövedékek készítésében sok feltaláló buzgólkodott. 1803- ban tűnt fel a „Gránátkor - tács”, mely a feltalálóról srapnelnek nevezett lövedék. Az újfajta lövedékkel azt akarták elérni, hogy élő célok ellen tüzelve a lövedék megfelelő időben és helyen úgy robbanjon, hogy sok kisebb golyót szórjon szét. Feltalálója Shrapnel angol ezredes. Az 1848-as szabadság- harcban a császári tüzérség melyeket később követtek a páncélvonatok, páncélautók és végül a tankok. A verseny ma is tart Horváth Árpád könyvének jelentős részét teszi ki a két világháború tüzértechnikájának bemutatása. A szerző érdekes, olvasmányos formában a nem katonaolvasó részére is izgalmasan villant fed egy- egy epizódot és tár elénk sok félelmetes hadigépet. „Az ágyú históriája” nem száraz szakkönyv, hanem érdekes és hasznos olvasmány, mely jól szolgálja a legszélesebb olvasótábor — főleg az ifjúság — honvédelmi nevelését. „Kiköhögte" a lövedéket Ivan Sztarikov szovjet Őrmester a második világháborúban tüdőlövéssel kórházba került. Hosszabb kezelés után a seb begyógyult, de a lövedék a tüdejében maradt. Sztarikov jól érezte magát, visz- szament a frontra és a háborút Berlinnél ütegparancsnokként fejezte be. Két évtizedig az ufai olaj- finomítóoan dolgozott. Nem sokat háborgatta a lövedék. Nemrég azonban kezdte rosz- szul érezni magát, hőmérsékletemelkedés lépett fel. KV házba vitték és elhatározták, hogy műtétnek vetik alí. Erre azonban nem került sor, mert egy erős köhögési rohamnál a lövedék a beteg torkán keresztül távozott. Sgtarikov szívesen mutogatja a már majd negyedszáz-adós „bennlakás” során kissé megkopott lövedéket... A kora tavaszi nap bőkezűen ontotta sugarait ezen a vasárnap délelőttön. Dunabog- dány-felső! — kiáltotta a kalauznő. Még barátságosan eligazított: a „Vadásztanyá”ban ebédeljek, különben éhen maradok. A családi kisvendéglőben valóban ízesen főznek és udvarias a kiszolgálás. Hiába, Bog- tíányban is változást hoztak az idők. A nemzetközi idegen- forgalom erre a kis falura ugyancsak rányomta a bélyegét. A mintegy 650 házból 350-ben tv van, 150-ben pedig saját, Uni-motoros szivattyúval, fürdőszoba működik. Nem kevés a község lakóinak számához a személygépkocsi sem. A főutca járdája aszfaltból készült. A sűrű autóbusz- járat gondoskodik a kényelmes utazásról. Ez utóbbi nem éppen elhanyagolható kérdés. A duna- bogdányi fiatalok és emberkorban levők több mint fele eljár dolgozni. — Talán rosszul vezetik a helyi Üttörő Tsz-t? — Arról szó sincsen — nyugtatnak meg. Herr Mihály bátyám szavaival élve: a termelőszövetkezet valóságos aranybánya, ahol a tagok havi 1800 forint urai (személyenként, nem családonként). Ehhez hozzászámítható még az év végén kiosztásra kerülő prémium, termény, no meg a háztáji hozama. De hát akikor hol a hiba? Szakmát akar tanulni valamennyi fiatal... nem érdekli őket sem a föld, sem a falujuk ... Igaz lenne? ... — Nem törődnek velünk... a szórakozásainkkal sem. Azért kívánunk elmenni. A 19 éves H. Andris panaszolja: — Cukrász vagyok és üzletvezető-helyettes. Fizetésem, havi 1150, mégis azonos a kézilányéval. Nem az övét so- kallom, de a magamét keveslem, hiszen három esztendeig tanultam. A kineveziési papír szerint felelőssé tesz a vállalat a leltárhiányért... Napi 10 órát fizetnek, de tudják, hogy 14—16 órát dolgozunk, szezonban. Ezt csak vidéken merik csinálni, Pesten jobban megbecsülik a fiatal szakembereket ... Bonifer Ottó tavaly óta a harmadik KISZ-fitkár. Hónapok óta szívósan harcol, hogy ne csavarogjanak el a fiúk, érezzék otthon magukat a falujukban. Szerzett egy romos helyiséget klubszoba céljaira. Együtt hordták a maltert tagok és leendő tagok. Se- lejtbútort kérésükre a járás adott. Visszakerült Visegrád- ról a három éve kölcsönadott rádiójuk. A villanyt beszerelték, még nincs bekötve. Idáig tehát eljutottak. Sőt. A csendes KISZ-titkár megállapodott | a helyi Úttörő Tsz-szel 100 hold rét és legelő javítási munkáiban. Vagy 30 000 Ft-ot hoz majd a konyhára. Futja az elképzelt balatoni táborozásra, az új magnóra. Terveik reálisak. Megindult valamiféle pezsgés a hosszú tétlenség után. De akkor miért állítják, „hogy velünk nem törődik senki”? íme egy válasz, történettel illusztrálva. S ebben nemcsak a tények elszomorítóak, de kiérződik az a bizonyos — semmibevevés ... Bonifert Ottó esetét mondják el. A KISZ-titkár a Pilisi Erdőgazdaságban kőművessegéd. Télen segédmunkás. Fát rak az erdőben, vagy ami éppen jön. Munkahelye, ha , felmutatja. .a. .hivatalos meg hi-, vöt — elengedi, csak éppen, levonja béréből például a tanácsülésen eltöltött időt. Így történhetett, hogy legutóbb 1600 forint helyett 1250 forintot talált borítékjában. Vajon az erdőgazdaság — egy kis jószándékkal, nem találhatna más beosztást a részére? ,.. Nem az ő hibája, hogy a KISZ-titkárt meghívják a különböző értekezletekre. — Nem édes, mostohagyerekek vagyunk mi itthon. Hiszen mindenért külön harcolnunk kell. Legyen az kiselejtezett bútor vagy más. Törődést, segítséget csupán volt tanárunktól, Sas Bandi bácsitól, a művelődési ház igazgatójától kapunk. Helyet ad a fiatalságnak, problémáinkban eligazít. Pedig elfoglalt ember. Szervezi a különféle felnőtt-tanfolyamokat, háziiparit meg mezőgazdaságit. Plakátokat fest és a plakátragasztás is munkaköri feladata ... Hallgatom ismerőseim beszámolóit ... Ott Tibi és Rudolf Karesz családfenntartók. Az utolsó fillérig hazaadják kerestüket beteges édesanyjuknak. (Nem hagynák itt ezt a Duna menti falut semmi kincsért. Csak éppen kulturáltabb szórakozás után vágyódnak. A kocsma és a sramlizene kevés már számukra. Szakma, gyári élet és napi utazás. Mi marad még? Pár óra pihenés, szombaton esetleg tánc, nyáron kirándulás. Közben olvasnak. Berkesit és Fejes Rozsdatemetőjét. Az oroszlánkölyköket és a Légy hű önmagadhoz című könyveket. Érzésem szerint egy kicsit többet kéne törődni velük ... G. Molnár Edit — Gyermekoperát mutat be a dunakeszi 3. sz. általános iskola énekkara, szombaton a művelődési otthonban. .Itt adják elő' a „Csipkerózsika” című operát, melynek szövegét Grimm, zenéjét Pol- dini szerezte. Keserű István AZ UTOLSÖ HÓFOLTIG már alkalmazta az akkor új donságszámba menő lövedéket. „Fejezetek a régi magyar tüzérség történetéből” c. részben a szerző felvonultatja Mátyás király, a török háborúk és a Rákóczi szabadság- harc ágyúit. A lövegeket évszázadokon át elölről töltő ttéK. Elöltöltőkkel vívták meg a nagy szárazföldi és tengeri csatádat, elöltöltői voltak Napóleon tüzéreinek, elöltöltőket öntött Gábor Áron, sőt elöltöltőkkel harcolt a tengeren Nelson admirális is. Az elöltöltős fölöttébb hosszú és bonyolult művelet, így bizony gyakran rohanta le a fürge lovasság, vagy a bátran rohamozó gyalogság az ágyúkkal bajlódó tüzéreket. Ez a felismerés sürgette a gyorsabb és biztosabb tüzelést biztosító hátultöltés feltalálását. Először a velencei gólyákon jelentek meg hátultöltő lő vegek. Két fajta hátultöltő szerkezet alakult ki, a csavar és az ékzár. Horváth Árpád a hazai és külföldi múzeumok gazdag anyagát felhasználva mutatja be a tüzértechnika egyes korszakainak alkotásait. A torinói tüzérségi múzeum anyagából megismerjük a nagy jelentőségű hátultöltő szerkezetek fejlődését és harci alkalmazását. A világhírű leningrádi tüzérségi múzeum különösen gazdag anyaga vonultatja fel a XIX. és XX. század ágyúit. A Krupp név összeforrt az ágyú és a háború fogalmával. A szerző feltárja az „ágyúkirály’” birodalmának titkait. Vérrel és a “anyai fizetett űrietek szülték Krupp ..ágyúcsodáit”. „Az ágyú és páncél verseny- futása” című fejezetben olvassuk: „Az amerikai polgárháború meleg napjaiban a Mer- rimac és a Monitor összecsapása áj korszakot nyitott a haditechnika történetében, az ágyú és a páncél vetélkedésének a korát”. A két hadihajó küzdelme valóban a haditechnika fejlődésének jelentős állomása volt. Megjelentek az ágyúk ellenfelei, a páncélhajók, V acsora A liikor csütörtökön este bejelentette otthon, hogy szombatra vendégeket hívott vacsorára, az asszony egészen elképedt. Anyján, testvérein kívül nem evett náluk senki még, evőeszköze alig van, tányérja csak egyszerű fehér fajansz és különben is, hogy jön ő, hogy idegeneket etessen. Mert az ura annyit rögtön megmondott,‘hogy gyári munkatársa az illető, magyarázta, hogy sokszor megkínálja őt ez- zel-azzal, süteménnyel, befőttel, névnapját is emlegette, hogy vegyük úgy mintha már ott ülnénk az asztaluk mellett — szóval viszonozni kell. Kicsit zavarban volt az ember, ebből az asszony rögtön tudta, hogy valami nincs rendben, hogy valamit még nem bökött ki, ilyen volt amikor elvesztett (vagy eldorbé- zolt, ki tudhatja) háromszáz forintot. Ugyanígy rágta a szája- szélét, ugyanígy pirosodott a homloka. Míg végül megmondta: — Delnekiéket hívta ír)... Az asszony most már nemcsak elképedt, fuldokolni kezdett a méregtől. Hallomásból ismerte a férje összes munkatársát, esténként, mosogatás után az ember mindenről és mindenkiről pontosan beszámolt, ez volt a szórakozás, a csemege. Az asszony nem dolgozott. Delneki Viktor valami ügynökféle volt azelőtt, pontosan nem tudja senki sem, de hogy nem munkás az bizonyos. Tíz esztendő után is ügyefogyottan végzi a betanított munkát, de fehér szalvétában hozza a tízóraiját, ebédjéhez külön villát és kanalat visz, termoszban feketekávét hord magával (ebből szokta megkínálni úgylátszik az ő urát.) M ajdnem összeveszlek Del- nekiék miatt azon a csütörtök estén, pedig nem szokásuk, de az asszony úgy kétség- öresett, hogy Kelemen Gyula már megbánta az egész vacsorahívást. De csak magában. Mert amúgy két szóval eldöntötte az egészet: — Jönnek és kész... Ebből az asszony rögtön tudta, hogy vége mindennek, hogy neki most már azon kell törnie a fejét, hogy minél simábban kerüljön ki a rászakadt bajból. Éjfélig álmatlanul forgolódott. Gondolatai csak az étkezésig jutottak el, csak azért csengett, hogy a vacsora rendben legyen. Hogy mit beszélget majd az idegen asz- szommyal, hogyan telik el az este az meg se fordult a fejében, csak később, amikor már nagyjából készen volt a menetrend. Pénteken reggel működésbe lépett. Sógornőjétől kanalakat, villákat, kést kért, húgától a hatszemélyes étkészletét amit az az esküvőjére kapott és még nem is használt. Szakácskönyvet vásárolt — úgy is akartam — nyugtatta magát. Számtalan ötlet elvetése után úgy határozott, hogy újdonsággal rukkol elő, csupa könnyű ételt készít majd, kétféle salátát, sonkával töltött palacsintát, kaszinótojást és valami krémet. Hogy jól sikerül abban biztos volt, hihetetlen érzéke volt a főzéshez, mestere volt a szakácstudománynak — Kelemen Gyula ezért indult hízásnak amióta megnősült. Szombaton délelőtt — Gyulával félig haragban volt még — sütött, főzött, kavart. Any- nyit megtudott, hogy hat óra tájban jönnek Delne- kiélr, korán, mert valami jó műsor lesz később a televízióban — szép kis vendégek, dohogott ezért is, akiket ilyenkor is a televízió érdekel. G yönyörűen sikerült minden. A pa’acsintákat elkészítette, sütőben melegíti majd, a tojások habfehéren ültek a franciasaláta tetején, a krém könnyű volt mint a pehely, édeskés bort vásárolt, szódát — egy vagyon, sóhaj tozta — éppen most, amikor rekamiéhuzat- ra spórol. Gyula hazajött, szeme csillogásából látta, hogy elégedett Később megkóstolta a palacsintát hangosan dicsérte, tetszett neki, hogy a felesége ilyet is tud. Azonkívül imponáltak neki Del- nekiék. Az ősz hajú férfi munkában is jól öltözöttnek tűnt, időnként megállt a gépe mellett és azt mondta: Gyulám, te kitűnő szakmunkás vagy, hogy úgymondjam zseni... Szatén pongyolát vett fel először az asszony, aztán meggondolta és szoknyát, kardigánt húzott. A kardigánja új volt, divatos, laza kötésű. A fehér kötényét azért odakészítette, tálaláshoz. Dobogott a szíve. Hat óra után néhány perccel csengettek. Gyula nyitott ajtót, ropogós fehér ingben, kölnivíz-illatosan. A Delneki házaspár mosolyogva lépett be az előszobába, úgy mintha mindennap itt járnának. Nagyon szép sötétkék kabát volt Delneki Viktoron, virágot szorongatott a kezében, átadta és kezetcsókolt. Az asszony elpirult, teljesen megzavarodott és ködhomályon keresztül látta, hogy Del- nekiné nem fiatal asszony, de szalma színű a haja és barátságos a mosolya. Gyula előzékenyen forgott körülöttük — milyen friss — gondolta az asz- szony, más szombatokon ilyenkor majd hogy álmosan pislog, csak ha valami vígjáték van a televízióban, az élénkíti fel. Ragyogó tiszta volt a szoba, leültek, az asz- szony azonnal kisietett a konyhába, még ez a jó gondolta, az első nehéz perceket megússza. — Segítsek? — lépett be a konyhába Delnekiné, még elgondolni is rossz volt, hogy a világoskék kötöttruhája hozzáér valamihez, habos lesz vagy krémes. Delnekiné nem zavartatta magát, a hokked- lire ült és beszélt, beszélt megállíthatatlanul. Neki közbe sem kellett szólni. Apró csacskaságokat beszélt, de jó volt hallgatni, hogy ő pulóvereket köt gépen és hogy milyenek a vevők meg ilyesmit. — Egész kibírható — gondolta közben az asz- szony és büszkén rakta egymásmellé a kanalakat, villákat, tányérokat — nagyon szépen csillogott minden, csak el ne törjön valami, úristen az étkészletet azt megveheti, Ilus kényes az ilyesmire. A férfiaknak könnyű volt, azok mindjárt találtak témát a gyárból, Delnfeki könnyedén hátradőlt a fotelban, otthonosan, félszeme az asztalon volt azért, mit terít, milyen tányérokat rak az asz- szony, leves lesz-e vajon, valami jó, kiadós húsleves. Mert ő azt nagyon szerette és nagyon régen evett, esténként csak valami hideget tálalt a felesége, az üzemi koszt pedig ... Végre az asszony asztalhoz invitálta őket s következett az első fogás, a franciasaláta. Kicsit szedtek, Gyula csak mímelte az evést, nem a fogára való volt az ilyesmi, csak úgy csinált, mintha nagyon ízlene neki s közben fel-fel ugrált szódáért, borért. Majdnem ugyanannyit vitt ki az asz- szony, mint amennyit behozott, Delneki soha nem rajongott a franciás ételekért, Delnekiné csak a fogyókúrája miatt örült, de mérsékelten, mert arra 'volt lehetősége otthon is. A palacsintánál felragyogott Delneki: — diós vagy túrós — találgatta, de mikor kiderült, hogy egyik sem, nagyon csendes lett. Egyet vágott ketté, felét otthagyta, pasztillákat szedett elő, gyomrára hivatkozott. Az asszony kétségbeesetten kínálgatott, ő maga alig evett pár falatot az idegességtől, mert a konyhaasztal odakinn még tele volt étellel, Delneki pedig már cigarettára gyújtott, Delnekiné a csipketerx- tóket csodálta végig: — Milyen ügyes vagy szívem, és hogy van hozzá türelmed ... A feketekávé nagyon ízlett. Kettővel ivott Delneki és újból kezetcsókolt. Gyula arcán ugyanaz a zavar látszott, mint amikor bejelentette a vacsoravendégeket, milyen kázus lesz még ebből, gondolta, mennyi szemrehányás, de miért is kellett ilyen ételeket készíteni az asszonynak, pont most, miért... Nyolc óra tájban már sűrűn nézegette az óráját Delneki, — nagyon kellemes itt, de sajnos messze lakunk ... Tíz percig még engedtek a marasztalásnak, habár Gyula nem nagyon igyekezett s az asszony is sértődött volt a megmaradt tálakért. — Legközelebb nálunk — csókolta meg az asszony Kelemen Gyulánét, aki erre azt gondolta: soha napján. A férfiak rázogatták egymás kezét, Gyula arra gondolt, talán fel kellene ajánlani, hogy elkíséri őket a villamosmegállóig, annyival is később kezdődne az otthoni zivatar. De maradt. S zótlanul lépdeltek Delne- kiék, az asszony csak annyit mondott: — Te is csinálhattál volna jobb programot ... — Legalább — sóhajtozott Delneki — egy jó kis marhapörköltet főzött volna, valami jó kis pörköltet... Kelemen Gyuláéknál elmaradt a vihar. Az asszony, nem tudni miért, győztesnek érezte magát és sajnálta á legyőzőt- tet. Annyira, hogy kedves tudott hozzá lenni. Még azt is elnézte, hogy Gyula a konyhaasztal sarkán szalonnázik lefekvés előtt. A palacsintából vitt a húgának, mikor visszavitte az étkészletet — már nem jó — mentegette, másnapos, le láttad yolna, hogy fogyott frissen ... / Bende Ibolya
