Pest Megyei Hirlap, 1966. március (10. évfolyam, 50-76. szám)

1966-03-23 / 69. szám

1966. MÁRCIUS 23., SZERDA FEST MHO it OtlílHP Nagy nap volt 25 EVE, egy napfényes, koratavaszi hét­fői napon, IMI. március 23-án érkeztek meg a budapesti Kele­ti pályaudvarra a magyar sza­badságharcnak azok a zászlói, amelyeket a cári hadsereg 1849- ben, a világosi és a zsibói fegy­verletétel után, győzelmi tró­feákként vitt magával és, ame­lyeket csaknem egy évszázad múlva a szovjet kormány nagy­lelkűsége és őszinte jóindulata jeléül visszaadott a magyar nép­nek. Az útvonalon — a Keleti pályaudvartól a Thököly úton, a mai Dózsa György úton, a Hő­sök terén, a Népköztársaság útján — ahol a katonai díszegy- ség katonái, kezükben a dicső csaták lyuggatott, tépett zászlói­val elhaladtak — ezrek álltak meghatottam levett kalappal sor­falat, és az emberek sűrűjében — a fasiszta terror idején — harsányan hangzottak, hullá­moztak végig a tömegen a ma­gyar-szovjet barátságot éltető lelkes jelszavak. — Dömsöd község tovább szépíti Duna-partját. A köz­ségi strand befejezésére és a partvonal rendezésére ebben az évben 150 ezer forintot kívánnak fordítani. — Kaszás István festőmű­vész kiállítását március 26- án délután 3 órakor tartják a Vízművek kultúrotthoná- bain (Budapest, V. Károlyi Mihály utca 12.) Megnyitó beszédet Dávid Katalin mű­— A péceli művelődési ott­hon meghívására, csütörtö­köm délután fél 5 órás kez­dettel a Budapesti Jósesel Attila Gimnázium KISZ- saervezetének ének- és ze­neszakköre bemutatja Adóm: a „Nürnbergi baba” e. víg­operáját, amellyel a lelkes együttes már Budapesten is megérdemelt nagy sikert aratott Igényes vendég — Mivel szolgálhatok? — Egy fazonigazítást ké­rek. .. ! PIACON Süt a márciusi nap a Fény utcai piacon. Ide jár­nak a solymári asszonyok, a tél­ről megmaradt „háztájival.” Gróf Erzsi néni és Blum Borisika a tisztára mosott egészséges sárga­répát kínálják, no meg a piros almá­kat. — Nálunk már megkezdődött a tavaszi munka a tsz-ben, nemigen érünk majd rá piacozni. Pedig ezt minden asszony szívesen csinálja. Egy kis terefere alkudozás, össze­jön néhány fo­rint. Ez a fajta munka, szórako­zás — mondják. Április 1-én életbelépnek az új tüzelőanyagárak A Kormány tavaly decemberi határozatának megfelelően, ápri­lis l-től megváltozik a szilárd tü­zelőanyagok ára. A szénféleségek ára átlagban 25 százalékkal, de 20-tól 30 száza­lékig, a brikettek ára pedig iá­tól 32 százalékig emelkedik. A lignitbrikett ára nem változik. A koksz- és tüzlfaféleségek ára át­lagban szintén 23 százalékkal lesz magasabb. A Belkereskedelmi Miniszté­rium az új tüzelőanyagárakat tar­talmazó árjegyzékeket a hó vé­géig eljuttatja a tüzelőanyagke­reskedelmi vállalatokhoz. Az új fogyasztói árakat a megrendelő­irodákban, a telepeken és a bol­tokban kifüggesztett árlapokon hozzák a vevőközönség tudomá­sára. A megrendelő irodákban és a telepeken március 28 és 31 között leltározás miatt nem vesznek fel megrendelést. A kistelepeken (pincékben) kis tételekben ezek­ben a napokban is lehet vásárol­ni. A lakások távfűtési dija az 1966/67. évi fűtési idénytől kezdő­dően légköbméterenként 1,80 fo­rinttal emelkedik. A tömbfütéssel ellátott lakóépü­letekben Is a távfűtéssel azonos összegű díjakat kell fizetni. Ez a tömbffitéses lakóépületek nagy ré­szében a jelenlegi díjak csökken­tését jelenti. A központi fűtéses lakások fű­tési díját a tényleges üzemben- tartási költségek alapján kell ki­számítani. A jelenlegi fűtési díj tehát a felhasznált tüzelőanyagok áremelésének megfelelően módo­sul. ...................... A zokban a központi fűtése« la­kóépületekben, amelyekben a dí­jat állandó összegben állapítottak meg, az 1966/67. évi fűtési idény­től kezdődően szintén át kell tér­ni a tényleges tízembentartási költségek alapján történő díjelszá­molásra. A melegvízszolgáltatás díja a távfűtéses lakóépületekben nem emelkedik; változatlan marad a központi fűtése« lakásokban is. — A Magyar Történelmi Társulat idei vándorgyűlését Kecskeméten tartja április 7—8-án. — Az ideológiai irányelvek végrehajtásának tapasztala­tairól a vasasszakszerveze­tekben címmel a Szakszerve­zetek Megyei Tanácsa elnök­ségi ülést tart március 31-én, Az olvasó kérdez — a megyei rendőrkapitányság válaszol Schnidinger János, aszódi olvasónk, azzal a kéréssel for­dult szerkesztőségünkhöz, hogy a kismotorokra vonat­kozó, nemrégiben megjelent rendeletet ismertessük. Kéré­sére a Pest megyei Rendőrfő­kapitányság Közlekedésrendé­szeti Osztályához fordultunk, ahonnan a következő választ kaptuk: A szóban forgó rendelkezés a következőképpen hangzik: „Azok az 50 köbcentimétert meg nem haladó hengerűr­tartalmú segédmotoros kerék­párok, melyek 50 kilomé- ter/óra sebességnél nagyobb sebességgel képesek haladni, 1966. január 1. után csak mo­torkerékpárként vehetnek részt a közúti forgalomban.” A fentiek szerint érintett gépjárműveket tehát kismo­torkerékpárként le kell vizs­gáztatni, s rendszámtáblával, forgalmi engedéllyel látja el a rendőrhatóság. A vizsgára való jelentkezéskor a tulaj­donjogot a ..Segédmotor be­jelentőlap IÍI-as szelvényé­vel” igazolja. A két személyre konstruált segédmotorod kerékpárokat, végsebességükre való tekintet nélkül, motorkerékpárnak kell tekinteni, tehát le kell vizsgáztatni. Azok a személyek, akik, a fentiek szerint vizsgára kö­telezett motorkerékpárt 1964. dec. 31-ig vásárolták, és 1965. nov. 31-ig vizsgára jelentkez­tek, kedvezményes vizsgát te­hetnek. A könnyítés a KRESZ- vizsgára nem vonatkozik — csupán műszaki és gyakorlati vizsgát nem kell tenniük. Azok, akik nem éltek a kedvezményes vizsga lehető­ségével, motorkerékpárvizsgál, tehetnek. Azok részére pedig, akik a könnyített vizsgán ön­hibájukon kívül nem vehet­tek részt (betegség, külföldi távoliét stb.) — a kedvez­ményt a megyei Rendőrfőka­pitányság, illetve a KFRÍ Autóközlekedési Tanintézete ez év december 31-ig enge­délyezheti. 1966. március 1. utón. a forgalomban az említet1', jár­művek csak hatósági jelzé­sekkel vehetnek rész', s ve­zetésükhöz érvényes rrsotor- keréknárvezetői engedélv szükséges. HA A TV-BL T NÉMA TANÚK — Ez mindenkire tartozik, ez mindenkinek a felelőssége — mondja a film végén egy idős munkás, kifejezve azt, hogy nem bűnügyi, hanem társadalmi kérdésről van szó a „Néma tanuk” c. tv-dokü- anentumfilmben. Anyagát a Pamutszövőipári Vállalatnál, illetve a vállalati összevonás után az 1963. nya­rán megalakult Pamuttextil Műveknél történt társadalmi tulajdon elleni bűntett és egyéb visszaélések szolgáltat­ják. Az alkotók — Kende Márta rendező, Koós Béla szerkesztő és Molnár Miklós operatőr — azokat a körülmé­nyeket teszik vizsgálat tár­gyává, mélyek talajul szolgál­tak egy ilyen, éveken át tártó óűn cselekmény-sorozat elkö­vetéséhez. A filmmel azt ákarták kifejezni, hogy nem lehetünk némák, amikor a közösség üdéről van szó. A dokumentumfilm három „főszereplőre” épül. Jellem­zésüket a film megadja. A „Néma tanuk” c. filmet a Legfelsőbb Bíróság ítéletének közlése után egy rövid hozzá­szólás-sorozat fejezi be. A film alkotói 180 munkást hív­tak össze, s miután előttük a filmet levetítették, arra a kérdésre kértek választ: Le­hetünk-e némák, amikor a közösség ügyéről van szó, és mit kell tenni, hogy ilyen ese­tek ne fordulhassanak elő. A választ röviden összefoglalva, így fogalmazták meg: Csak a demokratikus szervezetek, a párt- és szakszervezetek biz­tosíthatják azt a légkört, a közösségnek azt a támogatá­sát, melynek tudatában az emberek bátran megszólal­nak. Foto: Molnár A rádió és a televízió mai műsora KOSSUTH RADIO 8.20: Könnyű dallamok. 8.56: Or* vosi tanácsok. 9.00: A játékautó­tól az emeletes buszig. Az Ifjúsá­gi Rádió műsora. 9.20: Zenekari muzsika. 10.10: Könnyűzenei hír­adó. 10.53: Néhány perc tudo­mány. 11.00: Iskolarádió. (A márc. 18-i adás ismétlése). 11.15: Dalok Vietnamról. 11.27: A Szabó család (Tegnapi adás ism.). 12.15: Gyön­gyösi Rá ez Géza népi zenekara játszik, Nemes Rózsa és Szabó József énekel. 13.00: A törvény­könyv. A rádió jogi műsora. 13.15: Simone Boccanegra. Részletek Verdi operájából. 14.05: Operett- részletek. 14.30: A zászlók vissza­térnek. Dokumentumműsor. 15.00: Kamarazene. 15.20: A podolini kí­sértet. Folytatásos rádiójáték. V. rész. 15.53: Hanglemez (MK). 16.10: Tánczenei koktél. 16.45: Közvetítés az MTK—Prágai Slavia KK selej­tező mérkőzés IL félidejéről. Be­szél: Szepesi György. 17.30: Bar­tók művek. 18.00: Mi történt a nagyvilágban? 18.20: Színes népi muzsika. 18.55: Húszas stúdió. Az Ifjúsági Rádió klubestje. A házi­gazda: Kovács Dénes. 20.00: Esti Krónika. 20.25: Made in Hungary. Könnyűzene, tánczene, dzsessz. 21.20: Gondolat. A rádió irodalmi lapja. 22.25: Bartók: A kékszakál­lú herceg vára. Egyfelvonásos opera. 23.25: Victor Hugo két ver­se. 23.30: Opcrettrészletek. 0.10: Az operettrészletek folytatása. PETŐFI RADIO 14.00: Zenekari muzsika. 15.05: Délutáni frissítő. 15.45: Közvetítés az MTK—Prágai Slavia KK selej­tező mérkőzés I. félidejéről. Be­szél: Szűcs Ferenc. 16.30: Orvosi tanácsok (ism.). 16.35: Rádióegye­tem. Zenei tagozat. Chopin II. rész. JL23; Hirdetőoszlop. 17.33; Goethe verseiből. Elmondja IIos- vay Katalin és Üjiaky László. 17.37: Könnyűzenei híradó. 18.20: A József Attila Szabadegyetem programjából. Idegrendszer és öröklés. Részletek dr. Horváth László főisk. tanár előadásából. 18.45: Magyar fúvószene. 19.05: Hangverseny a stúdióban. 19.40: Gazdaszemmel a nagyvilág mező- gazdaságáról. 19.55: A világiroda­lom remekei. Dante: Isteni színjá­ték. Pokol I. rész. 21.05: A Ma­gyar Rádió és Televízió énekkara énekel, vezényel Csenki Imre. 21.20: Ifj. Magyar! Imre népi ze­nekara játszik. 21.53: Schumann: I. „Tavaszi’» szimfónia. 22.25: Az értelemért. Antal Gábor írása. 22.35: Könnyűzene PrágábóL URH 18.35: Sugár Rezső—Romhányi József: Hunyadi — hősi ének. 19.32: Könnyűzene. 20.25: Csaj­kovszkij szimfonikus művei IV. rész. 21.36: Joan Sutherland és Paul Schöffler énekel. 22.10: A jazz kedvelőinek: Chico Hamilton együttese játszik. TELEVÍZIÓ 15.38: MTK—Slavia Praha Közép­európai Kupa labdarúgómérközés közvetítése a Hungária úti pályá­ról. A szünetben: A Magyar Hir­dető műsora. 17.40: Hírek. 17.45: Szomszédaink életéből. Pálos T^- más romániai útijegyzete. 18.00: Törvény és lelkiismeret. Kisfilm. 18.15: A képzőművészet története. A népvándorláskor művészete. 18.45: Falusi dolgokról. Időszerű ag­rárpolitikai kérdések. 19.10: Napló. 19.15: Esti mese. 19.30: Tv »«Híradó. 19.50: Oberhausen, Cortina, Mis­kolc. Riportműsor. 20.50: Van kedve táncolni? 21.25: Néma ta­nuk. Tv-dokumentfilm. 22.05: Tv- Húadó y- L kiadás. Márciusi és áprilisi pártnapok CEGLED VAROS Szeszipari Vállalat Hl. 25-én 1$ óra Arató Jenő. O. Vízkutató Vál­lalat IIL 25-én 16 óra Bolcsó János. MAV-állomás HL 25-én 18 óra Rá- toti István. Faipari Ktsz III. 25-én 16 óra Magyar László. Háziipari szövetkezet — NlVÖ m. 25-én 16 óra Mohos Ferenc. Vasipari Ktsz III. 25-én 16 óra Varga Sándor. Ci­pőipari Ktsz Hl. 25-én 14 óra Sen­ke Lajosné. Élelmiszer Kisker. Váll. IH. 25-én 17 óra Zs^fa Bé­la. Foldszöv. Hl. 25-én 18.30 óra Balogh Ferenc. DAV Hl. 25-én 16 óra Radványi N. József. Május i. Ruhaüzem UI. 25-én 13.45 Munzer István. Tanács Építőipari V. Hl. 25-éai 16 óra Sőreg Pál. Sütőipari Vállalat Hl. 25-én 16 óra Szeberé- nyi József. Villamosipari Gyár III. 25-én 14 óra Bartus Szilárd. Téglagyár III. 25-én 15 óra Varga Ferenc. Húsipari Vállalat III. 25-én 7 óra Sipos Bálint. Ruhaipari Vál­lalat Hl. 25-én 13 óra MáthévVera. MAV-pft. in. 25-én 15.30 óra Tóth Ferenc. MAV-vontatás III. 25-én 15 óra Somogy vári Ferenc. Közle­kedési Gépjavító V. III. 25-én 15 óra Ágoston Sándor. Gépjavító ál­lomás IIL 25-én 16 óra Joó Ágos­ton. Városi tanács Hl. 25-én 16 óra Szelepcsényi Imre. Pedagógus aiapsz. III. 25-én 18 óra dr. Vá­mosi Nándor. Cipőipari Vállalat III. 25-én 14.45 óra Hegedűs József. Talajjavító Vállalat Hl. 25-én 16 óra Kovács András. Cifrakerti ÁG. ÜL 25-én 15 óra Szabó Elemér. Kecskéscsárdai ÁG. ni. 25-én 16 óra Lédeczi Béla. Vörös Cs. Tsz. közp. n. üe. m. 25-én 7 óra Lu­kács Imre. Vörös Cs. Tsz Közp. Hl. üe. Hl. 25-én 13 óra Kovács Halál a sinek között Figyelmetlenül haladt át a sinek között a nagykátai vasútállomáson Bódi Flórián 65 éves kazánfűtő, helybeli lakos. Az állomáson átfutó gyorsvonat Bódi Flóriánt ha­tóira gázolta. — Az egészségügyi kultúra emelkedését mutatja, hogy az elmúlt évben a BCG-ol- tásra kötelezett gyermekek 99,26 százaléka részt vett a szűrésein. — Szurkait a kocsmában. Egresi Gyula 42 éves érdi lakos az égjük italboltban vita közben előrántotta zseb­kését és azt háromszor bele­bökte Csuhár.y Géza 22 éves targoncavezető vállába. A fiatalember súlyos sérülést szenvedett. A szurkaié ellen bűnvádi eljárást indítottak. József. Kossuth Tsz. I. üe. LEI. 25-én 7 óra Súlyom György. Kos­suth Tsz II. tte. III. 25-én 7 óra Tokaji András. Kossuth Tsz HL üe. III. 25-én 7 óra Tószegi Imre. Kossuth Tsz IV. üe. III. 25-én 7 őrá Ilusztl László. Petőfi Tsz III. 25- én 16 óra Bódizs Antal. Tán­csics Tsz Ugyer III. 25-én 7 óra Juhász Károly. Dózsa Népo Tsz közp. m. 26-án 7 óra Badosza Miklós. Dózsa Népe Tsz I. üe. III. 26- án 7 óra Egri János. Dózsa Né­po Tsz. II. üe. m. 26-án 7 óra Szalisznyó Ferenc. Lenin Tsz. in. 26-án 12 óra István József, Tán­csics Tsz. közp. HL 26-án 7 óra Nagy László. NAGYKATAI JÁRÁS Tápiószele mozi helyiség IV. 14- én 19 óra Czapp Miklós. Tápió- szentmárton kultúrliáz IV.15-én 19 óra dr. Pénzes János. Tápió- szecsó kultúrház rv. 15-én 19 óra dr. Bozóki István. Újszilvás kul- túrház IV. 15-én 19 óra Szabó Já­nos. Tápiógyörgye kultúrház IV. 15- én 19 óra Unyl József. Tápiö-’ szőllös rv. 19-én 19 óra Salomvá- ri László. Farmos rv. 19-én 19 óra Békési György. Nagykáta Göböly- járás IV. 19-én 19 óra Kátai Szil­veszter. Nagykáta MBK. tsz. IV. 19- én 17 óra Holló István. Nagy­káta Erőszőlő IV. 19-én 19 éra No- vák Ferenc. Kóka kultúrház IV. 20- án 19 óra Hovancsik Ferenc. Tó­almás kultúrház IV. 20-án 19 óra Gáti Károly. Táplóság kultúrház IV. 20-án 19 óra Megyes Károly. Nagykáta Epres! iskola IV. 20-án 19 óra Sauer László. Szentmárton- káta Újtelep IV. 22-én 19 óra Gu­lyás Gábor. Szentmártonkáta Kossuth Tsz IV. 22-én 19 óra Tu- róczi Attila. Szentmártonkáta Uj Világ Tsz IV. 22-én 19 óra Árok­szállási I. Tápióbicske Apr. 4. Tsz. község IV. 22-én 19 óra Hajdú Gergely. Pánd Egyetértés Tsz és község IV. 22-én 19 óra Kulcsár Pál. RÁCKEVEI JÁRÁS Dunaharaszti MAHAV gyár IV. 19-én 14 óra Arató András. Tököl község művelődési ház IV. 19-én 18 óra Kovács Antalné. Szigetha­lom községi pártház IV. 19-én 18 óra Hegedűs Istvánná. Aporka község művelődési ház IV. 18-án 18 óra Szentivánszki János. Dél­egyház! község párthelyiség IV. 19-én 18 óra Mészáros Józsefné. Dunaharaszti összevont párthelyi­ség IV. 20-án 18 óra Fülöp Győző. Dunaharaszti Sütőipar IV. 18-án 15 óra Polgár Ernő. Dömsöd köz­ség pártház IV. 18-án 18 óra Sáf- rányos László. Dunavarsány köz­ségi pártház IV. 19-én 18 óra Széli Károly. Dunavarsány HTSZ Szék­ház IV. 19-én 16 óra Széli Károly. Dunavarsány pedagógus psz. Isko­la IV. 19-én 14 óra Csáti János. Dunavarsány MTSZ Palántancvelö IV. 21-én 18 óra Csáti János. Ha­lásztelek község párthelyiség IV«- 19-én 18 óra Garzó András. Lérév község Műsz. O. IV. 18-án 19 éra Dr. Varjú Klára. Makád község ta­nácsháza IV. 19-én 18 óra Puzdcr Ferenc. Majosháza község műve­lődési otthon rv. 19-én 18 óra Szabó Imre. Kiskunlaeháza közsé­rrmrnp 1966. március 23, szerda, Viktória napja. A nap kél: 5.43, nyugszik: 18.10 órakor. A hold kél: 6.29, nyugszik: 19.22 órakor. Felhőátv ónul ások, többfelé futó eső. Elénk, helyenként erős nyugati, északnyugati szél. Az éjszakai lehűlés mér­séklődik, a nappali felmelege­dés alig változik. Várható legmagasabb nappali hőmér­séklet 10—15 fok között. gi pártház IV. 19-én 19 óra Szűcs Béla. Kiskunlaeháza Rákóczi MTSZ Iskola IV. 14-én 19 óra Pá­ré j Mihály né. Kiskunlaeháza gép­áll. ebédlő IV. 19-én 15 óra Bucsi Imre. Ráckeve községi, községi tanács IV. 15-én 13 óra Fridecki József. Ráckevei Járási Tanács IV. 13-án 14 óra Szabó József. Szigetbecse község párthelyiség IV. 15-én 19 óra Gulyás Ferenc. Szigetcsép községi párthelyiség IV. 18-án 18 óra Appel Gábor. Szigethalom rendelő int. műv. ház IV. 19-én 14 óra Miseta János. Pestvidéki Gépgyár ebédlő IV. 19-én 15 óra Bata Pál. Tűzrendé­szet tanterem IV. 19-én 8 óra Mi­seta János. Szigetszentmárton pártház IV. 29-én 19 óra Molnár Ferenc. Szigetszentxniklós község pártház IV. 19-én 19 óra Bányai Zoltán. Szigetujfalu község párt­ház IV. 18-án 19 óra Roik Károly. Taksony község pártház IV. 15-én 18 óra Csömör József. Soroksár központi ebédlő IV. 19-én 16 óra. Magyar Sándor. Vány ebédlő IV. I9-én 17 óra Varga Vendel. Erős­puszta ebédlő IV. 19-én 17 óra Kiss Mihály. Szigetcsép kerület költségvetés ebédlő IV. 19-én 17 óra Nagy Mihály. Szigetbecse gazdaság ebédlő IV. 19-én 17 óra Szőke János. Szigetmajor ebédlő IV. 20-án 17 óra Nagy Mihály. Lakihegy ebédlő IV. 19-én 17 óra Végh Kálmán. Budakeszi IV. 19- én 17 óra Bán János. Apaj I. n. Hl. pedagógus ebédlő IV. 15-én 17 óra Megyeri Vilmos. Dömsöd gaz­daság IV. 18-án 18 óra Tar Lstván. Pereg gazdaság IV. 15-én 7 óra Fraknói Iván. Sarlósár gazdaság. IV. 18-án 17 óra Kovács Kálmán. VÁC VAROS DCM IV. 14-én 14.30 óra Still Fe­renc. Híradástechnika TV. 14-én 14.30 óra Biczó Rezső. KIP öntö­de IV. 14-én 14.30 óra Vogel Gyu­la. Hajógyár IV. 14-én 14.15 óra Miskai Ferenc. Forte-gyár IV. 14-én 14.30 Gulyás József. Egyesült Izzó IV. 14-én 14.30 óra Bárány László. Kötöttárugyár IV. 14-én 14.15 óra Oszlár Béla. Bélésáru- gyár rv. 14-én 14.30 őrá Molnár Nándor. Fonógyár TV. 14-én 14.30 óra Marcsok János. Húsipari Vál­lalat IV. 14-én 15 óra Hantos La­jos. Tatarozó—Vegyesip. Jav. IV. 14-én 16 óra Tóth Imre. Palma Gu­migyár IV. 14-én 13.30 Prohászka József. Erdőgazdaság—Műszaki Érd. LV. 14-én 15 óra Herédi Jó­zsef. Finomfonógyár IV. 14-én 14.30 Kovács László. — Tanácstagi fogadóórák: Budai János megyei tanács­tag március 27-én 14 órakor a kisoroszi tan ácsházán, Bá­nyai Pál 10 órakor a duna- haraszti ku1 tűrotthonban ta­nácstagi fogadóórát tart. — Nagy meglepetésre Ipoly damásd KISZ-csapata nyerte meg vasárnap Vámos- mikolán az I-poly menü köz­ségek szellemi vetélkedőjét. Vámosmdkola és Ipoly töl gyes a második, illetve a harma­dik helyre szorult. — Az áttörök kulturális szemléjének városi bemuta­tója lesz március 30-án Nagykőrösön, délután 2 óra­kor a művelődési házban.

Next

/
Thumbnails
Contents