Pest Megyei Hirlap, 1966. március (10. évfolyam, 50-76. szám)
1966-03-22 / 68. szám
Nyitány négy vendég-győzelemmel A vendégek sikerét hozta a megyei labdarúgó-bajnokság nyitánya. A 90 perc nagy részében fölényben levő Váci Vasutas „elgázolta” a gödöllöieket. Szigetújfalu technikailag és erőnlétben egyaránt jobb volt a kartali csapatnál. Nagykőrös taktikai diadalt aratott. Jól lefékezte a sokat rohamozó törökbálintiak lendületét, s ellentámadásai mindig veszélyesek voltak. Már a 2. percben vezetéshez jutott a Kinizsi, amikor is lyukat rúgott a hazai kapus. A két szomszédivár, Bag és Aszód találkozóját nagy küzdelem jellemezte. Itt is a jó taktika hozott sikert az újonc javára. Szünet után „nyílt sisakkal” játszottak. A nagy tét miatti idegeskedés nyomta rá bélyegét a szi- getszentmiklósi meccsre. A vendégek vezetése után az Autó, a maga javára fordította az eredményt, a DMTK, a befejezés előtti percben vívta ki az igazságos döntetlent. Dunakeszin a 12. percben megsérült üllői Hang szünet után visszatért, de csak statisztált. A Vasutas, a helyzetek sorozatát hagyta ki. Vecsésen már az első félidőben eldőlt az eredmény a gólra- törőbb hazaiak javára. Monoron hazai vezetés után feljött a Honvéd, s az 55. percben kiegyenlített. Az 56. percben Monor kihagyott egy 11-est, de ezután két gólt lőtt, s a Honvéd beletörődött a vereségbe. Váci Vasutas—Gödöllői Vasas 600 néző. V: Petró. G: Mogyorósi 4:0 (3:0). Gödöllő, 300 néző. V: Pusztaszeri. G: Oravecz (2), Pálinkás, Pólyóka. Jó: Takács (a mezőny legjobbja), Kurucz, Pálinkás, Oravecz. A gödöllőiek közül senki sem dicsérhető. Aszód—Bag 1:0 (0:0). Bag, 2500 néző. V: Gombás. Jó Füzér, Stef- kó, Truzsi, ill. Deme M., Katona Góllövő: Truzsi. Szigetújfalu—Kartal 2:0 (1:0). Kartal. 300 néző. V: Kaiser. G: Vigh B., Koroknai. Jó: Vigh B., Pflumm, Kovács, ill. Nagy Jenő. Nagykőrösi Kinizsi—Törökbálint 2:1 (1:1). Törökbálint, 300 néző. V: Szórádi. G: Kecskés ni (2), ill. Merl. Jó: Gömöri, Kecskés III, Csikós, Szomolányi, ill. Tóth, Stiffter. Dunaharaszti MTK—Csepel Autó 2:2 (0:0). Szigetszentmiklós, (2), ill. Fodor, Galambos. Jó: Bogdán, Peff, Bana, ill. Novák, Kreisz. Dunakeszi Vasutas—Üllő 2:0 (0:0). Dunakeszi, 200 néző. V: Sándor. G: Bucsek (öngól), Erdős. Csak Bencsik, az üllői kapus dicsérhető. Solymosi László Monor—Pusztavacsi Honvéd 3:1 (1:0). Monor, 900 néző. V: Bernáth. G: Bajkai (2), László, ill. Molnár. Jó: Baj kai, Petries, László, Kajli, ill. a csatársor. Vitéz Imre Vccsés—AlbertirsA 2:0 (2:0). Vecsés, 600 néző. V: Badacsonyi. G: Schubert (2). A G9. percben a ve- csési Hubertet és albertirsai Szu- dát durva játék miatt kiállították. Jó: Trasszer (a mezőny legjobbidegenben nem ment A labdarúgó NB III. második fordulójában csak az otthon játszó Váci SE számára termett babér. Idegenben szereplő két csapatunk elvérzett balszerencsés körülmények között. A Latorca utcában hiába voltak számbeli fölényben a Bányász-szurkolók. Váci SE—Rétsági Honvéd 1:0 (1:0) Vác, 1110 néző. V: Hermel. VSE: Fehér — Doroszlay, Bö- röcz, Fábián — Ottó, Kávai — Kiss L. Pintér, Kriska, Jágerszki, Kozarics. A belső játékot erőltető, körülményesen játszó váci csatárok lövései nem sikerültek. A védekezésre berendezkedett vendégek előrevágott labdákkal kísérleteztek. A 8. percben Rompos öngólt vétett, ezzel szenvedtek vereséget. A döntetlen igazságosabb lett volna. Jó: Doroszlay, Böröcz. Breznay István Honvéd ÉTI—Tököl 2:1 (0:0) Ecseri út, 400 néző. V: Kakukk. Tököl: Rozgics II — Mazák, Ger- gényi III, Vászin, Nikolicza — Ja- rosi, Joszkin — Dragovics, Horák, Plausin, Rácz. Az első félidőben a hazaiak támadtak többet, de a vendégvédelem jól hárított. A második félPEST MEGYEI HÍRLAP A Magyar Szocialista Munkáspárt Pest megyei Bizottsága és a Pest megyei Tanács lapja Főszerkesztő: SUHA ANDOR Kiadja a Hírlapkiadó Vállalat Felelős kiadó: CSOLLANY FERENC Szerkesztőség: Budapest, Vin., Somogyi Béla u. 6. II. em. Kiadóhivatal: Budapest, VIII., Blaha Lujza tér 3. Egész nap hívható központi telefon: 343—100, U2—220 Gépírószoba (hívható 20 óráig): 140— 447. Titkárság: 131—248. Egyéb számok- 140—449, 141—462. 141— 258. Előállítja: Szikra Lapnyomda Budapest. Index: 25 064 Terjeszti: Magyar Posta. Előfizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj 1 hónapra 12 forint idő tököli fölénnyel indult, és az 55. perc meghozta a vezetést. A 74. percben jogtalan H-esből egyenlítettek a hazaiak. A 90. percben Honvéd támadás indult, a partjelző közben a mérkőzés végét jelezte. A bíró azonban elengedte az akciót, s az idegeskedő Pest megyei védők mellett megszerezték a győztes gólt a hazaiak. A múlt hetinél lényegesen jobb teljesítményt nyújtó Tököl igazságtalan vereséget szenvedett. G: Horák. Jó: Rozgics H, Mazák, Gergényi Hl, Joszkin, Horák. Bundies Péter Elektromos—Pilisi Bányász 2:1 (2:0) Latorca utca, 400 néző. V: Kádár. P. Bányász: Huj I — Schuck, Hau, Krupp — Peiler, Straub — Mannúertz, Sodró, Bocsik, Probst, Bartl. Az első 20 perces hazai nyomás két gólt hozott. Az elsőt Huj 1 jobb helyezkedéssel védhette volna, a másodiknál pedig Peller késlekedett. Később hiába volt a Bányásznak jó néhány helyzete, csak egyet tudott értékesíteni. G: Sodró. Jó: Probst. Schuck, Hau, 1. Honvéd ÉTI 2 2------6 :1 4 2. Sárisáp 2 2------5 :1 4 3. Ercsi 2 2------3 :1 4 4. Elektromos 2 2------4 :2 4 5. Váci SE 2 11 — 1:0 3 6. K. Goldberger 2 11 — 2:1 3 7. Pilisi B. 2 1—1 3:2 2 8. Gázművek 2 1—1 2:2 2 K. Húsos 2 1—1 2:2 2 10. Traktorgyár 2 1—1 3:4 2 11. Sörgyár 2—11 2:3 1 12. Láng 2—11 0:2 1 13. K. Tűzálló 2------2 1 :3 — Tököl 2-------2 1 :3 — 15. Rákoscsaba 2-------2 1 :4 — 16. Kétség 2-------2 0 :5 — Az Eszakközép csoport további eredményei: Sárisáp—Láng 2:0, Rákos csaba—Traktorgyár 1:2, Eresi—Gázművek 2 :l, Goldberger— Sörgyár 1:1, K. Tűzálló—K. Húsos Az 1967. évi jégkorong világ- és Európa-bajnokságot március 18— 29 között bonyolítják le az osztrák fővárosban. A szokatlanul késői időpontra a részvevők kívánságára tették a téli sporteseményt. CEGLÉDI APROHIRDETESEK Idős házaspár 40—50 év közötti bejárónőt keres. Kossuth F. u. 13. sz. _________________ B útorozott szoba két dolgozó nő részére kiadó. Cegléd, IV. kér., Béke tér 3. sz. Eladó 600 n-öl jó szőlő belterületen, a Téglagyár dűlőben. Ér- , deklődni csak dél- 1 után. Cím: m. kér., Táncsics u. 13. Jó állapo.ban levő mély gyermekkocsi el- adó. Sárkány utca 10. Ugyer XI. dűlő 843 sz. szőlő, házzal eladó Magánterület. Jó állapotban levő há_ lószobabútor eladó. Megtekinthető délután 4 órától. Rákóczi u 56/a., C-lépcsőház, II. emelet, 7. ajtó. Berva motor eladó (generálozott és bejáratva) Szarvas u. 12. Azonnal pénzhez jut, ha felesleges könyveit behozza a ceglédi könyvesboltba, március 25-én. Magas áron vásárolunk régi és új kiadású szép- irodalmi, tudományos és ifjúsági könyveket. Figyelem! Csak egy napig vásárolunk. Magányos dolgozó nő egyedülálló néninél bútorozott szobát keres, választ „Szerény” jeligére kérem a ceglédi Hirdetőbe. Postafiók: 86. Két kataszteri hold föld az Alsóerdőnél Horváth-féle szőlő eladó. Értekezni lehet: Puskin utca 22. alatt. Csolnak utca 23. számú ház nagy kerttel elköltözés miatt eladó Két darab hasas üsző eladó. Ugyerszél XX. dűlő, Varga Mihálynak___________________ C semöi Rákóczi Tsz bérfőzést vállal Március 11-től. április 11- ig Jelentkez'és a szeszfőzdénél._________ ö sszkomfortos, háromszobás ház autógarázs- zsal, két szoba, konyha éléskamra. fáskamra, beköltözhetően, külön is eladó Kisfaludy utca 17. sz alatt Érdeklődés Mária utca 8 alatt Po- zsárnénál. ja), Leimetter, Schubert, Siszler, ill. Liptai, Fekete T., Jánosi, Ma- tyovszki. Fekete József 1. Váci Vasutas 1 l _ 4:0 2 2. D.-keszi 1 1 — — 2:0 2 Szigetújf. 1 1 — — 2:0 2 Vecsés 1 1 — — 2:0 2 5. Aszód 1 1 — — 1:0 2 6. Monor 1 1 — — 3:1 2 7. Nagykőrös 1 1 — — 2:1 2 8. Cs. Autó 1 — 1 — 2:2 1 9. DMTK 1 — 1 — 2:2 1 10. Törökbálint 1 — — 1 1:2 — 11. Pusztavacs 1 — — 1 1:3 — 12. Bag 1 — — l 0:1 — 13. Albertirsa 1 — — 1 0:2 — Kartal 1 — — 1 0:2 — Szigetújf. 1 — — l 0:2 — 16. Gödöllő 1 — — 1 0:4 — KISTEXT—Ceglédi VSE 3:1 (2:1) Lejátszották a megyei sakkcsapatbajnokság utolsó fordulóját. Aszód 6:6-os döntetlent ért el Dunaharaszti ellen, s ez elsőségét jelenti. A megyei egyéni bajnokság XI. fordulója: Varga—Török függő, Fábián—Búzás 1:0, Magyar—Szíván 1:0, Schubert—Gaszner 0:1, Branűhuber—Grósz 1:0, Dózsa dr.—Hámory függő. További, játék nélkül befejezett játszmák: Hámory—Magyar 0,5:0,5, Schubert—Hámory 0:1, Búzás—Török 0,5:0,5. A mai nap párosítása: Dózsa dr.—Hámory, Gaszner—Török, Lugosi—H. Tóth, Varga—Szíván. Az élcsoport állása. 1. H. Tóth 7,5 (2 elmaradt), 2. Hámory 6,5 (1 elmaradt, 1 függő), 3. Grósz 6 (1 függő), 4. Brandhuber 6. Sportakadémiai finálé A budai járási sportakadémia múlt hétről elhalasztott utolsó előadását ma délután 5 órakor rendezik az Agráregyetem (XI. Villányi út 5—7.) dísztermében. Ugyancsak ma lesz a ráckeveiek utolsó összejövetele a Ráckevei JTS helyiségében, Turóczi Béla, a PPS főelőadójának közreműködésével. KitünS második félidő A Bp. Honvéd Klapka utcai csarnokában zsúfolt nézőtér előtt játszották le a férfi kézilabda VB E-csoport- jának utolsó mérkőzését. A magyar és a francia válogatott találkozója ezúttal már tét nélküli volt, mert mind a két együttes korábban biztosította a 16-os döntőben való szereplését. Az első félidőben a franciák kissé megijesztették a magyarokat, akik később kitűnő teljesítményt nyújtva, fölényes, 31:17 (8:9) arányú győzelmet arattak és végül is mindössze egy pont elvesztésével, három győzelemmel és egy döntetlennel végeztek az első helyen. Labdarúgó NB I Bp. Honvéd—Pécs 1:0 (0:0). Pécs, 18 000 néző. Ferencváros—Dunaújváros 2:0 (2d)). Népstadion, 30 000 néző. MTK—Győr 2:1 (1:1). Népstadion, 20 000 néző. Tatabánya— Diósgyőr 2:0 (0:0). Diósgyőr, 10 000 néző. Dorog—Salgótarján 1:0 (0:0). Dorog, 4000 néző. Vasas—Özd 1:0 (0:0). Özd, 8000 néző. Teü’alálat nélkül A vasárnapi totófordulóban a maximumot, a 12 találat jelentette, amelyet 53 pályázó ért el, egyenként 14161 forintos nyereménnyel. Tizenegyes 697, tíztalála- tos szelvény 5011 darab akadt. Nyeremények 447, illetve 93 forint. A fent közölt összegek a nyereményilleték levonása után értendők. Totóeredmények: í, 2, 2, 2, 1, x, 1, 2, 1, 1, 2, x, x, 1. KXSTEXT-pálya. 1000 néző. V.: Tarróssy. CVSE: Hamza — Cseh, Oláh, Császár, — Csontos, Tóth — Csurgai, Kökény, Darázs, Pintér, Markó. Ceglédi támadásokkal és ceglédi biztatással kezdődött a játék. A 14. percben bekapott váratlan potyagól azonban megzavarta a csapatot. Igaz, Csontosnak a 24. percben sikerült 35 méteres lövéssel egyenlíteni, de nem sokkal később újabb potyagól következett Mezőnyben sokkal jobb volt a Vasutas, de próbálkozásai sorra kimaradtak. Csurgai két kapufája, valamint Pintér ellen elkövetett szabálytalanság miatt meg nem ítélt 11-es végképp megpecsételte a vendégek sorsát. Szünet után még egy rövid ideig remény volt a kiegyenlítésre, azonban 3:1 után mindkét csapat belenyugodott az eredménybe és csak mezőnyjáték folyt. G.: Csontos. Jó: Oláh, Csontos, Kökény, — Kecskeméti — 1. S. Kohász 3 2 1 4:1 S 2. Kecskemét 3 2 1 7:3 5 3. Szóin. MÁV 3 2 — 1 5:2 4 4. Jászberény 3 2 — 1 3:2 4 KISTEXT 3 2 — 1 9:6 4 6. Szóin. MTE 3 1 2 — 4:3 4 SZVSE 3 2 — 1 4:3 4 8. Bp. Spart. 3 1 1 1 4:3 3 MGM Debr. 3 1 1 1 4:3 3 10. Miisk. Bány. 3 1 1 1 3:3 3 11. Bp. Előre 3 1 1 1 3:4 3 Nagybátony 3 1 1 1 3:4 3 13. Cegléd 3 1 — 2 6:7 2 14. Pénzügyőr 3 1 — 2 4:5 2 15. B.-csaba 3 — 2 1 3:5 2 16. Kiskunf. 3 — 1 2 3:7 1 17. Borsodi B. 3 — 1 2 2:6 1 18. Gyula 3 — 1 2 1:5 1 A Keleti csoport további eredményei: Kecskeméti Dózsa—Szolnoki MTE 2:2, Nagy- bátony—Gyula 0:0, Salgótarjáni Kohász—Pénzügyőr 1:0, MGM Debrecen—Békéscsaba 1:1, Kiskunfélegyháza—Bp. Előre 1:2, Szolnoki MÁV— i Borsodi Bányász 1:0, Jászberény—Miskolci Bányász 1:0, Bp. Spartacus—Szegedi VSE 1:3. MOZAIK Velencében befejeződött a nemzetközi sakkverseny. A jugoszláv Ivkov került az első helyre, Lengyel Levente harmadik lett. ★ Párizsban a másodszor kiírt férfi tőrcsapatok Európa Kupáját a moszkvai együttes nyerte, amely a döntőben 9:5 arányban győzött az OFC Bonn ellen. Az Ű. Dózsa a negyeddöntőben kiesett. Az eltűnt Rímet kupa nyomában... „Iszonyú” — mondotta Anglia sportminisztere. „Botrány” — dühöngött egy finn labdarúgó vezető. „Hírverési fogás” — jelentette ki az argentin rádió labdarúgó kommentátora. Botrány, vagy hírverés, az Elcserélném alig használt Panni robogó kismotoromat egy mag. netofonért. Cím: Bat- tó Sándor, Abony, Bem József u. 7. sz. Vennék! Jókarban levő házat. Idős háztulajdonos, amíg él, benne lakhat. „70 000-ig” jeligére, a nagykőrösi Hirdetőbe. ____________ E ladó 6 éves. hasas tehén. Nagykőrös VH., Sallai Imre u. 42. özv. Biczó Sándomé. Rózsaszükségletét szerezze be 120 fajta bokor- futó-, nemzetközi újdonságaimból. Kérje díjtalan árjegyzékemet. Szalikai ró. zsa kertészete, Pusztaszab öles. Alagi Állami Gazdaság faiskolájában kapható CHAMPION, ELBERTA, I. H. HALE, SUNBEAM őszibarack facsemete — keserű mandula, alanyon szemezve. Vásárolható a helyszínen. minden nap 7—17 óráig. Vasútállomása a Bp. Nyugati pályaudvarról induló, vác— veresegyházi vonalon levő ALAGIMAJOR. Érdeklődés, rendelés a 493—512-es telefonon. Szobafestést, mázolást azonnalra vállalok, minőségi kivitelben, Walkyd- és más műanyag-falak! Nagy, Vác, Rózsa Ferenc utca 26. (Izzó mellett.) Telefon: 372.__________ E ladó 300 n-öl házhely Zentai utcában. Érdeklődni: Nagykőrös, Báthory u. 6. Eladó Simpson motor- kerékpár. Nagykőrös, Attila u. 14. Gyermekgondozási vállalnék. „Április” jeligére, a nagykőrösi Hirdetőbe, Beköltözhető fél ház eladó. Értekezni: Nagykőrös, Esedi u. i.9. Beköltözhető családi ház eladó áron alul. Cegléd, Budai út l-es kilométerkőnél, Mes. térné. _________________ E gy hároméves, gyen- gefias üsző eladó, 2. járás, Homolytáji-dűlő 6. szám Tolnaiéknál, Nagykőrös.___________ P iros Pannónia mo. torkerékpár eladó. Cegléd, Sugár utca 25. szám. VIT. kér._____ E ladó ingatlanok a budai járás területén Budakeszi; 3 szoba, hall, konyha, fürdőszoba, speiz, 333 n-öl telekkel. Ara: 200 ezer forint. 2 szoba konyha, speiz, zárt veranda mellék- helyiség, 460 n-öl telekkel. Ára: 150 ezer forint. Budaörs: 200 n-öl kerített gyümölcsös telek. Ára: 30 ezer forint. 500 n-öl gyümölcsöstelek. Ára: 30 ezer forint. Piliscsaba: 547 n-öl telek. Ára: 3000 forint. 200 n-öl kerített üres telek. Ára: 12 ezer forint. Üröm: 400 n-öl kerítetlen telek. Ara: 20 ezer forint. Érdeklődni lehet: PIK. Budapest, V, Kálmán u. 13 szám. Központban 1 szoba, konyhás házrész eladó. Érdeklődni: Nagykőrös, Dózsa Gvörgy út 24_________ S zőlőkaró eladó Nagy- kőrö* S^o1r>oVi út 24. Eladó Sachs tírusú, benzinmotoros vízszivattyú. Nagykőrös. Szolok! út 41. Eladó 1 darab 4 HP Mia benzinmotor szi_ vattyúval összeépítve, és 1 darab Pannónia mo'orkerékpár, új állapotban Nagykőrös, IX., Tét étien u. 18. ETU 353 árokásógépre és K—61 daruskocsira munkát vállalunk Gépjavító % Állomás. Aszód. Patkányirtás vadász- görénnyel. Szehr Ráckeve Molnár u. 18. Azonnali belépéssel felveszünk esúcsesztergályos, szerkezetlakatos. Hegesztő villanyszerelő szakmunkásokat. valamint vidéki munkára gép- és szerkezetlakatosokat. tv- és lánghegesztőt és szegecselő szakmunkásokat Jelentkezni lehei Országos Bányagép- gyártú Vállalat. IV kér. Baross u. 91—95 mindenesetre tény maradt, hogy a labdarúgó világkupa, amelyet a világbajnoknak kell átnyújtani a nyáron Angliában, egyszerűen eltűnt. Az angol lapok máris ezt a lopást nevezik a legmerészebbnek az 1963. nyarán lebonyolított nagy vonatrablás óta. A lopás valóságos lidércnyomás az angol labdarúgó vezetők számára, akik még nem találták meg a labdarúgó szövetségnek azt a kupáját 6em, amelyet 1895-ben loptak el egy birminghami kirakatból. A Scotland Yard válogat tott detektívjeit küldte a tolvaj nyomába, akiről feltételezik, hogy harminc év körüli, fekete a haja és a szeme. Egy ilyen férfit láttak a kiállítási teremben körülbelül abban az időpontban, amikor a kupa eltűnt. A lopásra valószínűleg akkor került sor, amikor a szomszéd teremben háromszáz metodista hívő zsoltárokat énekelt: a szent énekek zaja elnyelte az üvegcsörömpölést, amikor a tolvaj betörte a kiállítási vitrint. A labdarúgó világbajnokság 30 ezer font sterlingre biztosított trófeáját a jelenlegi védő, Brazília, januárban szállította Angliába. Több éves gyakorlattal rendelkező gépkocsivezetőt, aki teher- és személygépkocsi- vezetői vizsgával rendelkezik. valamim autószerelő szakmunkást felvesz a Szentendrei Betonárugyár Munkásszállás van. Tanácsi Igazolás szükséges Jelentkezni személyesen a gyáregység gépészeti osztályán Szentendre. Dózsa György út 34 sz. alatt lehet _____________ N agy mennyiségű agyag díjtalanul elvihető, sürgősen. Nagykőrös, VI., Kölcsey u. 17 IC._____________ Házhely eladó. Nagykőrös. VII., Aponyi u. 12. sz. A franciaországi Poltiersben a Martel Kupáért rendezett nemzetközi párbajtörversenyen a magyar Schmitt került az első helyre. Az Egyesült Izzó Gépgyára esztergályos marós szakmunkásokat, valamint Detanult esztergályos és maros munKaerőket keres felvételre Jelentkezes a gyér személyzeti osztályán, j szombat kivételével naponta | 8 — 14 óráig. Budapest IV., Szilágyi u. 26. Rákospalota — i Újpest vasútállomás mellett A 23 játékosból álló szovjet labdarúgó-válogatott megérkezett Jugoszláviába. A szovjet együttes 20 napos előkészületet folytat az Adriai-tenger partján levő Makars- kán az angliai világbajnokságra. A felkészülés során a szovjet válogatott több mérkőzést játszik a jugoszláv klubcsapatokkal. A nyugatnémet úszószövetség Joachim Küpperst, a 100 m-es hátúszás Európa-csúcstartóját 6 hónapra felfüggesztette a versenyzéstől, mivel egy nemzetközi versenyen egy másik klub színeiben' állt rajthoz. Ha Köppers büntetése érvényben marad, nem vehet részt az utrechti Európa-bajnok- ságon. Lipcsében vasárnap este került sor az SC Leipzig és Bp. Spartacus női kéziiabdacsapata között az EK-elődöntő első mérkőzésére, A német együttes 10:4 (5:2) arányú győzelmet aratott. A visszavágóra március 26-án kerül sor Budapesten. A jégkorong-világbajnokság után újabb jelentős téli sporttesemény- re kerül ser Jugoszláviában. Március 25—27 között rendezik meg Planicán a hagyományos „sírepülő” nemzetközi ugróversenyt, amelyen 14 országból 60 sportoló áll rajthoz. Egynapos világcsúcs A rigai nemzetközi súlyemelőverseny középsúlyú kategóriájában az elsőséget a szovjet Velja- jev szerezte meg 465 kg-mal. A verseny keretében a szovjet Iszakov a nyomásban 161 kilóval új világrekordét állított fel. Veres Győzőnek a szombaton, Szombathelyen felállított 160,5 kg-os világrekordját adta át a múltnak, tehát a magyar versenyző rekordja mindössze egy napot élt meg. Félnehézsúlyban Tóth Géza, nehézsúlyban Ecser egyaránt harmadik lett. VIZ- VILLANYSZERELŐ betanított és szakmunkásokat, MEZŐGAZDASÁGI GÉPES AUTÓSZERELŐKET KERESÜNK. Jelentkezés írásban. Gépjavító Állomás, Aszód. Ismét megnyílt a Vadkacsa Kisvendéglő“ MINDENNAP: halászlé, túréscsusza, frissen sültek