Pest Megyei Hirlap, 1966. március (10. évfolyam, 50-76. szám)
1966-03-22 / 68. szám
Női szocialista brigádok tapasztalatcseréje A szocialista munkaversen kiszélesítéséről tárgyalnak ma a dánszentmiklósi Micsurin Termelőszövetkezetben. A tapasztalatcserét az MSZMP járási bizottsága, a járási nőtanács és a Ceglédi Városi-Járási Agráregyesület együttesen szervezi. Ezen a termelőszövetkezetek női szocialista brigádjainak vezetőin és a női munkacsapatvezetőkön kívül részt vesznek a termelőszövetkezeti nőbizottságok titkárai is. A tapasztalatcserére a ceglédi MÁVAUT-állomásról reggel 9 órakor indul autóbusz.-gi PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA A CEGLEPI JÁRÁS ES CE6L Fürdőt és pihenőt épít a Vörös Csillag Termelő- szövetkezet. A tsz vezetősége úgy határozott, hogy még ebben az évben elkészítik a mintegy 650 ezer forintos épületet. A munkálatokat a termelőszövetkezet saját építőbrigádja végzi. X. ÉVFOLYAM, 68. SZÁM 1966. MÁRCIUS 22., KEDD Ne a p ácon vásároljon gyümölcsfát I A 8/1955. F. M. számú ren- . delet szerint törvény, hogy gyümölcsfát és szőlővesszőt csak a megyei tanács engedélyével szabad forgalomba hozni. Aki engedély nélkül árusít, az kihágást követ el, ugyancsak az is, aki ilyen helyről szerez be szaporítóanyagot. Facsemete és szőlővessző árusítására Cegléd városban a faiskolák telephelyei, valamint a helyi földművesszövetkezet Bercsényi és Kazinczy utcai Ierakatai vannak kijelölve, ahol a vásárló közönség szabványelőírásnak megfelelő fajtaazonos szaporítóanyagot vásárolhat. A városi tanács vb mezőgazdasági osztálya Több műszakban kell szántani — A kertészet jó! felkészült — Jönnek az új szakemberek Vezetőségi ülés a jászkarajenői Új Barázda Tsz-ben A tavaszi tennivalók jó megszervezése nagyon fontos valamennyi termelőszövetkezetben, mert a rossz indulás kihatással lehet az egész évi munkára. Jászkarajenön — az Új Barázda Tsz-ben a legutóbbi vezetőségi ülésen a főagronó- mus beszámolóját vitatták meg a tavaszi munkák állásáról, majd a kertészeti brigádvezető számolt be a kertészetben folyó előkészületi munkákról. — Az időjárás nem kedvez a mezőgazdasági munkáknak. Sajnos, nem lehet a földekre gépekkel rámenni. Még 1100 katasztrális holdon kell elvégezni a tavaszi szántást. Ez a feladat a tsz erőgépparkját figyelembe véve — harminc napos munkát jelent, s ez igen hosszú idő, ennyit már nem lehet várni. Olyan megoldást kell találni, amely ezt az időt lerövidítheti — mondotta Dani Mátyás főag- ronómus. — Tegnap sikeresen vizsgáztak a fiatal traktorosok, CSAK NŐKNEK! A tavaszi hajápolásról Félrövid haj a divat - enyhe tupírral Még nem raktuk el a téli holmikat, s köztük a kendők, sapkák sem kerültek még a szekrénybe, azonban a női fodrászatokban egyre nagyobb a forgalom, és egyre több tanácsot, tájékoztatást kérnek a haj ápolásáról, s a tavaszi frizuradivatról. Mit mondanak a fodrászok? — A nylonkendőbe, s különösen a szőrmesapkákba szorított hajat igen megviseli a levegőtlenség. Nem hasznos a hajnak az sem, ha túl hidegben hajadonfővel járunk. Mindkét esetben korpáso- dás, fejbőrviszketés és hajvégtörés — úgynevezett mo- lyosodás — állhat be. A hajhagymáknak ibolyántúli sugarakra van szükségük, hogy egészséges hajszálakat tudjanak termelni. Tavasszal igen sok ilyen panasszal találkozunk. Ajánlatunk: ha tupírozott a haj, pihentessük egy ideig, s végéből egy-két centit vágassunk le. De nem árt ez a símán fésült hajaknál sem. Az utóbbinál esetleg változtassunk frizurát, ugyanis a megszokott fésülés változtatása serkenti a fejbőr vérkeringését. Komolyabb panaszoknál — nem múló fejbőrviszketésnél nagyfokú hajhullásnál — tanácsos bőrgyógyász szakorvost felkeresni. A divatos frizura viselése is csak úgy érvényesül, ha az kezelt, ápolt, hajból készül. Hiába a szép fésülés, ha a hajvégek betegek. Az ilyen hajaknál nem tartósak a frizurák. A divatnál némi előnyt jelent az, hogy megszűnt a túl- tupirozás, amely bizony nem használt a hajnak. Tupírozás ugyan van, de enyhébb formában. Ezt nem is nagyon igényli a félrövid haj, ami mindinkább előtérbe kerül a konttyal szemben. Tehát: az idei divat a félrövid, vagy egészen rövid haj, enyhe tu- pirral, laza hullámokkal. Könnyen kezelhető, ápolt hatást kelt — mondják a fodrászok. Cs-né Jeltelen zsákutca Amióta folyik a csatornázás, a Rákóczi út egyre több mellékutcája válik ideiglenesen zsákutcává. Ezen senki sem bosszankodna, ha nem okozna kellemetlenséget naponta több gépkocsivezetőnek, akik mit sem sejtve hajtanak be az újdonsült zsákutcába. Példának ezúttal csak a Teleki utcát említjük, ahová a Kossuth Ferenc utcáról nyugodtan befordulnak a gépkocsik, mivel semmi sem figyelmeztet arra, hogy zsákutca. Az a szerencséjük, hogy a járási tanács nyitott kapuja segítséget nyújt a visszafordulásnál még a pótkocsis teherautónak is. De egy zsákutcát jelző tábla még ennél is jobb megoldás lehetne. Könnyítse meg tavaszi munkáját, vegye igénybe az FMSZ kölcsönző szolgálatát háztartási gépek — takarítási eszközök — festőfelszerelés — permetezők, igénybe vehetők.- CEGLÉDEN: Marx Károly u. 2. sz. alatti kölcsönzőboltban, TÖRTELEN: Hunyadi u. 19. Fodor Imrénél így egy erőgépre több traktoros jut, tehát több műszak beállításának sincs akadálya — közölte Kudelich Géza, a tsz elnöke. — Vannak olyan területek, ahol csak lóvontatással lehet a földet felszántani, mert a traktor elsüllyedne — folytatta beszámolóját Dani Mátyás. — A tavaszi vetések előkészítéséhez a szükséges intézkedés megtörtént. A brigádok ismerik a feladatot, és a megfelelően előkészített vetőmag is rendelkezésre áll. Az őszi vetések fejtrágyázása befejeződött, így minden erőt a tavaszi munkák elvégzésére lehet fordítani. A főagronómus a belvizek elleni küzdelemről is beszélt, majd felhívta a vezetőség figyelmét, hogy egyre több a vetést károsító legeltetés. A kertészet munkájáról Előd József kertészeti brigádvezető számolt be. Elmondta, hogy a korai palántázás feltételei biztosítva vannak. Már húsz katasztrális holdnyi területhez szükséges paprikapalánta várja a kiültetést. . A további mennyiség is rendelkezésre áll, és valamennyi növényféléből tartalékot is biztosítanak. Valamennyi melegágy! keretet kijavítottak, és elkészült az öntözéshez szükséges kút. A hallottak alapján a vezetőség egyhangúlag megállapította, minden remény megvan ahhoz, hogy az idén korán jelentkezzenek a nagyobb jövedelmet hozó primőr áruval. Munkájukat akadályozza, hogy az időben megrendelt kertészüvegeket még nem kapták meg. A vezetőség elhatározta, hogy a falubeli — most végző — fiatal agrármérnököt és technikust — szüleik, a tsz tagjai — hazahívjálc a tsz-be dolgozni. (kecskeméti) Megrendelő: a KGST Exportra dolgozó kisiparosok Kisiparosaink évek óta a „lakosság szolgálatában” jelszót igyekeznek megvalósítani. Az iparnak sokoldalúan képzett szakmunkások nevelésével segítenek. Nemrégiben tapasztaltuk ezt kisiparosoknál tett látogatásunk alkalmával. Ifjú Szilvási Lajos vaseszterHárom segéd kezeli a különféle célgépeket, amelyeket ötletesen, szinte maguk szerkesztettek. Szilvási Lajos felesége és édesapja is részt vesz a munkában. Büszkén említi a fiatal mester legutóbbi, az NDK-ba küldött munkájukat. Ezeknél az Szilvási Lajos műhelyében Lórik József és Birinyi Mihály exportra kerülő gépalkatrészeket készít Kép, szöveg: Jakab Zoltán gályos műhelyébe léptünk elsőnek. A szűkös kis bérleti helyiségben szorgos munka folyik. A Kisiparos Exportra Termeltető Irodának, a KE- TI-nek megbízatását teljesítik. A FELSZÓLALÓ PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Magyar Szocialista Munkáspárt Pest megyei Bizottsága az 1966/67-es tanévre felvételi pályázatot hirdet a Marxizmus—Lenini zmus Esti Egyetem hároméves általános tagozatára A hallgatók az első tanévben filozófiát, a másodikban politikai gazdaságtant, a harmadikban magyar és nemzetközi munkás- mozgalom történetet tanulnak. Félévenként vizsgáznak, és a tagozat elvégzéséről az 1088/1957. Korm. sz. rendelet értelmében végbizonyítványt kapnak. A tagozatra való jelentkezés feltétele: egyetemi, főiskolai vagy középiskolai, 5 hónapos pártisko- lai, marxizmus—leninizmus esti középiskolai végzettség. Az egyetemnek kihelyezett tagozatai lesznek: Buda, Cegléd, Nagykőrös, Dabas, Gödöllő, Monor, Nagykáta, Ráckeve, Szentendre, Szob, Vác járási, Illetve városi pártbizottságokon, a Gödöllői Agrártudományi Egyetemen és a Csepel Autógyárban. Altalanos tudnivalók: A tanév minden tagozaton szeptember 1—június 30-ig tart. A jelentkezők felvételi vizsgát tesznek. A hároméves általános tagozaton hetenként egyszer meghatározott napon háromórás előadás, illetve osztályfoglalkozás van. A tandíj egy tanévre 170 Ft, amely két részletben fizethető. A felvételi vizsgákat 1966. május 10. és 25-e között tartjuk a tagozatok székhelyén. A FELVÉTELI VIZSGA TÁRGYA a marxizmus—leninizmus esti középfokú iskolák anyaga. Aki a felvételi vizsgán nem felel meg, vagy egyidejűleg más egyetemre, tanfolyamra is jelentkezett, a Marxizmus—Leninizmus Esti Egyetemre nem nyerhet felvételt. Valamennyi tagozatra pártonki- vüUek is kérhetik felvételüket. A pályázatot a kihelyezett osztályokba való felvételre a munkahely szerint illetékes járási-városi pártbizottságra kell beküldeni április 10-ig. Ugyanitt szerezhetők be a jelentkezéshez szükséges kérdőívek és a részletesebb felvilágosítást nyújtó tájékoztató. A pályázathoz orvosi igazolás szükséges, MSZMP PEST MEGYEI BIZOTTSÁGAj Amióta az Alkotmány Termelőszövetkezetbe járok, Bakos PáUal lépten -nyomon találkozom. A hetvenkét éves ember hosszú időn át vezetőségi tag volt, s a zárszámadáskor beválasztották a szociális bizottságba. — Nem csupán tag akarok lenni ebben a — szerintem fontos — bizottságban, hanem alaposan szeretnék részt is vermi abban a munkában, amelynek az a célja, hogy megkönnyítse, megszépítse az öregek, életét és segítséget nyújtson az arra rászorulóknak. i fi I — Hamarosan gyűlés lesz, és én ezen feltétlenül felszólalok. Biztosan helyeselni fogják javaslataimat. — Több alkalommal volt a tagság kiránduláson. Jártunk Észak-Magyarországon, Pécsett, s ezek a kirándulások nagyon jól sikerültek, és örömet szereztek a részvevőknek. — Tudnék azonban ennél nagyobb és szebb örömet. Mégpedig azt, hogy ott segítsünk, ahol arra a legnagyobb szükség van. — Azt fogom javasolni, hogy az idén ne menjünk kirándulásra. Ehelyett a kirándulás költségeiből — gondolom, lehet vagy tízezer forint — segítsük az arra rászorulókat. Bakos Pál érdekesen fogalmaz. Azt mondja: segítsük a nálam öregebbeket! — Az ő érdekükben akar felszólalni. És hogy milyen komolyan gondolja a dolgot, azt bizonyítja, hogy még meg is fogalmazta a hozzászólás szövegét. Fehér papíron gépelt sorok. Azt is megtudom, hogy a hetvenkét éves ember pötyögtette az írógépen, de a mondanivalót a szíve diktálta. (rossi) alkatrészeknél ezredmillimé- terig terjedő pontosság volt a követelmény. A sikert igazolja az újabb, KGST részére kapott, kétszáznyolcvan darabos megrendelés. Ez sem könnyű feladat így kisiparilag, hiszen élelmiszer- ipari gépalkatrészeknek is se- lejtmentesen kell elkészülni. Túri Ferencnek a Széchenyi úton van vesesztergályos műhelye. önállósítása óta motorosok sokaságát látta el szabványon kívüli vagy kereskedelemben nem kapható alkatrészekkel. Pontos munkáját igényelték a közületek, vállalatok és termelőszövetkezetek egyaránt. Jelenleg ő Í6 a KETl-nek dolgozik. Újjáépített műhelyében megtalálható a MÉH-től vásárolt selejtezett G—35-ös motortestre alapozott horizon- tálköszörűtől kezdve sokféle gép. Mint mondja, a kis sorozatú megrendelések szerszámozása nem kis gonddal jár. Ezért nem vállalja gyártását az állami ipar. Jövőjét tekintve bizakodó, fiát akarja elindítani az életbe, és becsülettel dolgozni, ahol szükség lesz munkájára. SPORT Vigyázat! Szöglet veszély! r KISTEXT—Ceglédi VSE 3:1 (2:1) KISTEXT-pálya, 1000 néző. Vezette: Tarrósy. CVSE: Hamza — Cseh, Oláh, Császár — Csontos, 'i uch — Csurgói, Kökény, Darázs, Pintér, Markó. A vasárnapi jó játék után 300 cegieui szurkoló kísérte csapatát Budapestre, mert legalább döntetlent vártunk. Sajnos ez elmaradt, s a szurkolók keserű szájízzel távoztak, mert igaz a csapat helyenként jól iátszott, de olyan három pót*''•"óllal kaptunk ki, amely sokáig emlékezetes marad. Ceglédi támadásokkal kezdődött a játék, azonban a KISTEXT is vezetett egy-két szép támadást. A 14. percben Császár szépen szerelt, a labda 7 méterre volt a kaputól. Ekkor érthetetlenül, mindenki leállt, mire Szeitl odasétált, és Hamza mellett a hálóba gurított. 1:0. Továbbra is a ceglédi csapat maradt támadásban, egy szép támadás végén Csurgai a kapufát találta el, majd a 24. percben Csontos 35 méteres bombája védhetetlenü) vágódott a léc alá. 1:1. A 33. percben szögletrúgás után újabb gólt kaptunk. (Ez a harmadik, szöglet után kapott gólunk, három mérkőzés alatt. Jó lenne gyakorolni a szöglethez való felállást, mert egyes játékosok ezt sem ismerik. Nem csoda, ha ilyen gólok elveszik a csapat kedvét.) Szünet után Kökény vezérletével több szép támadást vezetett a Cegléd, melyek közül Csurgai újabb kapufája és elhibázott nagy helyzete érdemel említést. Az 57. percben Pintért kecsegtető helyzetben kilöktélv a pályáról, a játékvezető a 11-est nem ítélte meg. A 77. percben egy szórványos hazai támadás végén Cseh bizonytalankodott, Oláh kénytelen volt kitámadni, a többi védő megint leállt, és Szeitl újabb góllal beállította a végeredményt. 3:1. A vereséghez hozzájárult hogy alapvető felállási formákkal nem vagyunk tisztában. Sok gólt kaptunk az idén szögletből. A 4—2—4-es felállás egy rossz változatát játsszuk, a támadásoknál a középső részt teljesen átadjuk az ellenfélnek, és így hiába vezetjük széleken a támadásokat, az ellenfél ki tud húzódni. Darázs hátravonása nem megoldás, nem tudja ellátni megfelelően ezt a szerepkört. Igaz, jól szerel, de tíz leadásból hét ellenfélhez megy. Sokkal helyesebb lenne egy gólratörő, a támadásból is részt vállaló középcsatár beállítása. A ceglédi szurkolók joggal várják, különösen a védőjáték javulását, mert Oláh pillanatnyi megingása mindig biztos gólhelyzetet eredményez. Jók: Oláh, Csontos, Kökény. Kecskeméti Mihály Labdarúgás Ceglédi Építők—Abony 1:3 Kézilabda Ceglédi Építők férfi—Budapesti Testvériség 26:19 (13t5) Heves iramú, gyors, változatos Ierohanásokkal győztek a ceglédiek. A nehéz talaj befolyásolta a játékot. Igen jól mutatkozott be az újonc Sza- lisznyó, Csendes látványos védést mutatott be. Gól: Monori 7, Tukacs 4, Rossi, Bálint, Jónás, Bujáki 3 —3, Takács 2, S. Tóth 1. Ceglédi Építők női—Budapesti Testvériség 4:5 A Ceglédi Építők csapatának lányai nagyon szépen állták az NB. Il-es Testvériség rohamait, s az eredmény is reális. Asztalitenisz NB. II. férfi. Ceglédi VSE— Jászberényi Lehel 12:8. Győz: Farkas—G. Bíró páros 1, Gergye—Nyíri páros 1. egyéniben: Farkas 4, G. Bíró 4 és Gergye 2. Teke Fővárosi Vízművek—Ceglédi Építők 2:6 A Ceglédi Építők tekézői idegenben is biztosan győztek. A tekézők jó formáját bizonyítják az egyenletes dobások, az első három közt mindössze nyolc fa különbség van. Jók: Aranyvári 450 fa, Pákoz- di 444 fa és Nagy László 442 fa. — sz —