Pest Megyei Hirlap, 1966. február (10. évfolyam, 26-49. szám)

1966-02-09 / 33. szám

1966. FEBRUÁR 9., SZERDA tear megyei ztfívlap Évzáróra készülnek a szegkovácsok is Piliscsaba, Csobánka és Po- máz környékéről 130 szegko­vácsot foglalkoztat már a Pest megyei Szegkovács Ktsz. 1964- ben a szövetkezet dolgozói 10 millió 200 ezer forint értékű sínszeget és ácskapcsot készí­tettek, tavaly 8 millió forint volt a ktsz termelési értéke. A bevételből kiosztásra kerülő osztalék — előzetes számítá­sok szerint — várhatóan 3—4 százalék lesz és körülbelül másfél—kétheti fizetésnek fe­lel majd meg. A pénzügyi gaz­dálkodás mérlege most kerül jóváhagyásra s február végén vagy március elején tartják a szegkovácsok a mérlegzáró közgyűlést Randevú a Déli-sarkon A déli sarkvidéken talál­kozóra került sor a szovjet és a japán délsarki expedí­ció tagjai között. A japán vendégek látogatást tettek az Ob nevű szovjet hajón, amely annak idején kimentet­te a jégtorlaszok közé szo­rult „Szója” japán expedí- eiós hajót. Kinek a portáján? A TÖRTÉNET, melyet mondanivalója sejtetéseként említ az újságíró, tulajdon­képpen nagyon rövid és min­dennapi: a törteli Aranykalász Termelőszövetkezet 150 hold borsó vetését tervezte, de tsz tervez — kapacitás végez. Az ipari kapacitás. A gyártó vál­lalat ugyanis csak augusztus­ban szállítja le a borsófejtés­hez szükséges berendezést, de hol lesz már akkor a borsó? Mindennapi konfliktus, s ha most a törteli tsz-gazdák kénytelenek megváltoztatni terveiket — csökkenteni a borsó vetésterületét — azt csakis az iparnak köszönhetik. Némi erőltetéssel úgy is mondhatjuk: „a munkásosz­tálynak”. De — ne mondjuk. Ne mondjuk, mert éppen elég hebrencs ember van, akinek előbb jár a szája, mint moz­dul az esze, s ahelyett, hogy a maga portáján nézne körül, mindig másoké előtt, vagy másokén söpör. A mezőgazda- sági termékek felvásárlási árának emelése e gondolkozni nem, de beszélni annál in­kább szerető embereknél „már megint a parasztok” s „mi fizessük meg, hogy ők jobban éljenek” summázatú álláspontokat szült, tényéktől, valóságtól függetlenül. Mert független a valóságtól az effé­le álláspont: aki csak kicsit is ismerős falun, jól tudja, még mindig mennyire jelentős a különbség — mégpedig a pa­rasztember rovására — a vá­rosi és falusi ember körülmé­nyei, ellátottsága, s nem utol­sósorban munkája anyagi el­ismerését illetően. Most még­sem ezt firtatnám, hanem — a törteli példánál maradva — azt, mi lenne, ha mindenki e gondolkozni restek példáját követné, s egymást érnék az igen alapos elemzésre érdemes kérdés ez is —, hogy néhány éve még maguk is — parasz­tok voltak. Azon viszont már nem lehetett mosolyogni, hogy mennyire tájékozatlanok a mezőgazdaság valós gondjai illetően, hogy fogalmuk sincs, mit jelent, s miért elengedhe­tetlen az amortizációs alap képzése, s hogy éveken át mi' ért ütközött mind nagyobb ne­hézségekbe a mezőgazdaság­ban a bővített újratermelés! | Gondolatvilágukban — és ter­mészetesen nemcsak az övéké­ben — még mindig úgy él a falu, mint sok százezer apró gazdaság bonyolult és eléggé anarchikus szövevénye, ahol a „kaparj kurta, néked is lesz” elve érvényesül, s nem úgy — ami a valóság — mint a nagy­üzemi mezőgazdasági terme­lés mind jobban megszilárdu­ló s valóban nagyüzemivé vá­ló szerkezetének egy-egy pil­lére. A félreértések és félre­magyarázások forrását úgy gondolom, valahol itt kell ke­resni. Február havi pártnapok Csepel Autó Szerszám- gyár II. 18-án 15.30, Cservenka Ferencné, a KB tagja, a me­gyei pártbizottság első titkára. Csepel Autógyár lg. épület II. 18-án 16 óra, Aczél György, a KB tagja, művelődésügyi miniszterhelyettes. Sári község II. 15-én 18 óra, Dr. Vészi Béla, a Pártfőiskola igazgatóhelyettese. Váci Kötöttárugyár II. 17-én 14.30, Benke Valéria, a Társa­dalmi Szemle főszerkesztője. Főt község II. 16-án 18 óra. Moharos József, az MSZMP Központi Bizottságának mun­katársa. Nagykőrös város II. 14-én 19 óra, Kristóf István, az MSZBT főtitkára, orsz. gyűlési képvi­selő. Százhalombatta Erőmű II. 23-án 16 óra, Kardos Géza pénzügyminiszter-helyettes. DCM. Vác II. 17-én 14.30, Gergely László, az Építésügyi Minisztérium pártbizottságá­nak titkára. Persze az éhség nagy úr, s ha úgy déltájban a jó sors vagy az esedékes ebédszünet a konyha felé veti a halandót, illatosabbnak érzi a levest, gusztusosabbnak látja a sültet, s jobban élvezi még a sárga­répafőzeléket is. Eme emberi tulajdonságok is befolyásoltak akkor, amikor a kisablak mö­gött először pillantottam meg a magyarbajszos, ifjú szaká­csot Párolgott leveses merő­kanala, s kívánta a jóétvágya­kat. Határozottan rokonszen­ves volt. Szabad, nem szabad, kerül­tem egyet, s benyitottam a konyhába. A Törökbálinti Ál­lami Gazdaság ebédmesterét, Zátonyi Józsefet egy főzelék- habarásnyi időre elszólítottam. — Hány ember szakácsa? — Hatvannak főzök. — S mióta van kezében a főzőkanál? — Huj jaj! Nagyon régen. Amikor csak tehettem anyám mellé szegődtem. Ott hagytam még a gimnáziumot is. Hiába, hát nekem ez a mesterség im­ponált. — Mióta mestere? — Mikor is? Hatvannégy­ben szabadultam, Walter mes­ter volt a tanítóm. — S az első posztja? — Talán ismeri, a Síposnál Óbudán. — Ahol a túróscsusza meg halászlé költemény ké­szül? — Ott. — S miért jött ide? — Nyugodt hely, szabad szombatom, vasárnapom van. A kislányom öt hónapos, a fe­Ebédmester leségem is szeretem, amikor tehetem hát, robogok hazafelé. — Mit szeret enni legjob­ban? — Megint nehéz dolgot kér­dezett. Mindent, amit jól ké­szítettek. — Élete célja, vágya? — Nem tudok különöseb­bet. Ebben a nagyobb család­ban, ahol most a főzőkanalat forgatom, dicsérik amit főzök. S ha nekem is jó, ők is elége­dettek, a bajszom mellé itt szeretnék szakállat is ereszte­ni! Nincs nagyobb álma, nincs több vágya. Mint ahogy az érkező jóétvágyú, éhes embe­reknek sincs. Várják a forró levest, aztán a gőzölgő máso­dik fogást. S ebben megaka­dályozni az ebédek ifjú mes­terét vétek lenne. Az asztalra mutat, s kiméri a következő adagot: tessék megkóstolni. Szöveg, kép: Tóth György oktondi általánosítások, a mondvacsinált s éppen ezért álellentétek. Mert — ezt ismerjük el — szemrehányni valóból lenne elég, itt is, ott is. Joggal pa­naszolhatná a tsz-gazda, hogy az ipar — holott egy adott vállalat dolgozóinak megha­tározott csoportjáról van csak szó! — rossz, csapnivaló mun­kát végzett náluk, megrepedt az istálló fala, rossznak bizo­nyult a hideglevegős széna­szárító berendezés, áll a trak­tor, mert nincs alkatrész. És ugyancsak joggal panaszolhat­ná a munkás, hogy míg ő be­csülettel ledolgozza a nyolc órát, addig a tsz-tagok — ho­lott itt is csak a tagok egy részéről van szó — nem ezt teszik, hajnalban vonatra ül­nek, kofálkodnak, csirkéért, tojásért annyit kémek, ameny- nyit akarnak. Felesleges foly­tatni, mi mindent lehetne pro és kontra elsorolni; ám jogosa kérdés, hogy kinek használna ez, mit mozdítana előbbre, s hánytorgatásuktól könnyebb lenne-e a holnap? JÓ DOLOG s a felszabadu­lásunk óta eltelt két évtized­ben. nemes hagyománnyá is vált, hogy város és falu egyaránt figyelemmel kíséri a munkát, számon tartja a gon­dokat, nem munkás vagy pa­raszt, hanem az egész nép ér­deke alapján bírálja el tették és feladatok értékét, fontossá­gát, sorrendjét. Egymás mun­kájának, gondjainak figyelem­mel tartását azonban hiba úgy értelmezni, hogy az akadékos­kodás, gyanakvás legyén. Ma­gam is próbára tettem néhány munkást, akik a „bezzeg” szó­val kezdték jnondókájukat a parasztságot illetően. Azon csak magamban mosolyogtam — bár nem mosolyra, hanem Sikeres keresztezés Tíz éve „termelnek” a ma­gyar-tarka és kosztromai te­henek keresztezéséből szár­mazó tehenek a mosonma­gyaróvári Agrártudományi Fő­iskola lajtahansági kerületé­ben. A keresztezett állatok ez idő alatt kiválóan vizsgáztak. A tejtermelés átlaga megha­ladta az évi 5100 litert. Még örvendetesebb, hogy a két ki­váló fajta egyesítésével a tej zsírtartalmát is 0,2 százalékkal sikerült növelni. A kereszte­zett tehenekből jelenleg 320 áll a gazdaság istállóiban. A korszerű tartási és takarmá­nyozási viszonyok között ne­velt állomány tavaly egymil­lió forint tiszta hasznot hajtott a gazdaságnak. A MUNKÁSOSZTÁLY való­ban sokat segített a falvak népének, de az is igaz, hogy a falvak népe is évről évre többet tett a munkásosztályért, az egész országért. Hiba lenne nem látni, hogy a falu is vál­tozott, nem azonos az öt, s kü­lönösen nem a tíz évvel ezelőt­tivel! S éppen ez a változás az, mely erősein leszűkíti, majd lehetetlenné teszi a ko­rábban, a kisparaszti gazda­ságok idején meglevő város— falu közötti ellentétek újrater­melődését, s helyébe mind­inkább a közös célokat, s az azok eléréséért kifejtett közös erőfeszítéseket állítja. Elsie­tett, általánosító s ezért meg alapozatlan és igazságtalan vélekedések helyett elsősor­ban a magunk portáján néz­zünk körül. Azt jelentené ez, hogy ne törődjünk városi em­ber létünkre a faluval vagy fordítva? Törődjünk, de a tö­rődés módját, mértékét, cél­ját ne találomra, s ne indula­tok alapján szabjuk meg. A valóság ismerete, a tényék elemzése az egyetlen biztos alap ahhoz, hogy mások por­táján se tekintsenek bennün­ket hívatlan s ráadásul még a porta tulajdonosait is leszó­ló vendégeiknek. Mészáros Ottó ENERGIAEMBEREK. Kevesen érzik annyira min­den lépésük, mozdulatuk erejét és hasznát, mint azok, akik energiát előállító vagy azt hasznosító gépeket építe­nek. A Ganz 'Villamossági Műveknél tavaly született meg a Százhalombattán már indulásra kész 150 megawattos áramfejlesztő. Dolgoznak már egy 220 megawattot produ­káló turbógenerátoron is. A napokban a Bánhidai Erőmű­nek készített 100 megawattos fejlesztőt vizsgáztatnak. Ám a nagy halak között akad néhány ilyen apróság is, mint amin most dolgoznak a mesterek. Teheremelő motor ké­szül — úszódaruhoz Falusi patikus, az irodalom, meg a népfront Sovány, magas ember, egé­szen fehér hajú. Erdélyi szár­mazás. Dicsőszentmártonban született öt ven hét éve, har­mincöt esztendeje fejezte be egyetemi tanulmányait, azóta gyógyszerész. Sokfelé volt pa­tikussegéd az országban, amig a gyógyszertárak magántulaj­donban voltak. Az államosítás óta gyógyszertárvezető. Előbb Dunakeszin, ötvennégy máju­sától pedig Visegrádon. Fél óra beletelik, amig a curiculum vitae részleteiben eddig jutunk. Hússzor is fél­beszakad beszélgetésünk, va­lahányszor valamilyen orvos­ságot ki kell adni, felugrik, a pult mögött álló két fiatal nőhöz siet, összehasonlitja a receptet a gyógyszerrel, ír va­lamit, azután visszajön. Fe­hér köpenye széle menet is, jövet is lebben a sietségtől. — A két hölgy még csak asszisztens jelölt — int a fe­jével Nagy Albert gyógysze­rész a pult mögé. — Amig be nem fejezik tanulmányaikat, nincs joguk semmit sem ön­állóan kiadni. Mindennap reg­gel fél hatkor kelek ... Bo­csánat! Ugrik a pulthoz kezében recepttel tér vissza: •— Ezt a kanalas orvosságot el kell készitenem. Mondjuk, elmegyünk, jobb lesz, ha estefelé, zárás után hallgatjuk meg, amire kiván­csiak vagyunk, egy falusi gyógyszerész hétköznapjának történetét. Járjuk közben a falut, be­szélünk ezzel-azzal, benézünk a tanácsházára is, aztán visz- szamegyünk a patikába, az aj­taját éppen most zárják. Fél hat, befejeződött a munkanap. — Szóval fél hatkor ke­lek ... — folytatnánk a be­szélgetést, de éles csengés vág a szavába: — Bocsánat! Kimegy a kis ügyeleti szo­bából a gyógyszertárba, ki­nyitja az utcai ablakot. Pa­pír zdzzen, ez a recept, üveg- szekrény ajtaja zörren, most veszi élő a gyógyszert, pénz csorren, visszajön. — Reggel háromnegyed nyolctól déli tizenkettőig tart nyitva a gyógyszertár, dél­után meg kettőtől fél hatig, szombaton pedig ebédszünet nélkül délután kettőig egy­folytában. A munkájáról ezt mondja: — Szürke, mert már meg­szoktam, mégsem unalmas, mert állandó nagy figyelmet igényel, rendkívül nagy fele­lősséggel jár. Parányi tévedés és... Megint a csengő. S fél órán belül még ötször be íren na­gyot. Elvileg hetenként négyszer vagyok inspekciós, a gyakor­latban egész éven át vasárnap ■s. egész nap. Itt lakom, nem mondhatom, tessék holnap jönni. A beteg orvosságra vár. Késő estig sokszor felcsen­getik, éjszaka ritkán, több­nyire csak igazán sürgős eset­ben. Legalább is télen, nyáron azonban annál gyakrabban, apró baj esetén is. Az üdülő­vendég ha beteg, türelmetle­nebb az állandó visegrádi la­kosnál. Érthető — teszi hoz­zá megértéssel — hiszen nya­ralás közben senkisem akar­ja az ágyat őrizni, hamar meg szeretne gyógyulni, azon­nal kell az orvosság. Még éj­szaka is. A községi tanácsülések Visegrádon sokszor voltak ha­tározatképtelenek a tagok részvételensége miatt. Tavaly szeptemberben harmincnégy­ből csak huszonegy községi tanácstag jelent meg az ülé­sen, és a távol maradottak kö­zül nyolc ki sem mentette magát. Októberben huszonöt, novemberben ^huszonhat ta­nácstag vett r&zt az ülésen, viszont mindössze kettő-kettő nem igazolta távolmaradása oká.. Ez a statisztikai adat a köz­ségi tanácsházáról származik egy jelentésből, amely arról sz^’-’ol be, hogy a ta^Vs^gok most már jobban érdeklőd­nek. egyre többen járnak el pontosan az ülésekre. De hát mi köze ehhez a patikusnak? Sok Mint a község Haza­fias Népfront-bizo+*"!-"nak múlt év dereka óta új elnöke, a tanács vezetőinek felkérésé­re a bizottság új titkárával, Huszár Pállal együtt felkeres­ték a notórius távolmaradó­kat és beszéltek velük. — A népfrontelnökség no­bile officium, szóval fizetés nélküli hivatal, de azért ne csak a szép cimet vállalja, akit méltónak találnak rá, dol­gozzon is. Ez az én vélemé­nyem. A Hazafias Népfront jelöltjeit választották meg ta­nácstagnak, a mi kötelessé­günk figyelmeztetni közülük a feledékenyeket kötelességük­re. Ebédszünetben, vagy akár nap közben is, egy-egy fél­órára, de leginkább szombat délután meg vasárnap felke­res valakit, nemcsak tanácsta­got. A lakosság kívánságait tudakolja, meghallgat javasla­tokat és tájékoztat. A nép­fronttitkárral felváltva részt vesz a községi tanács és a vb ülésein. — Tanácskozási joggal hi­vatalosak az ülésekre a nép­front vezetői, vn' pe'R't élünk ezzel a joggal. „A népfrontbizottságnak ön­álló jó javaslatai vannak. Fel­adatul tűzte ki a lakosság szé­les körű tájékoztatását a köz­ség ügyeiről” — ez az idézet Ráczkevi Erzsiét községi ta­nácselnök egyik vb-ülési fel­szólalásából való. Ezt pedig a gyógyszerész mondja: — Január 14-én szabad pártnap volt. Akcióba lépett a népfrontbizottság és még olyanok is megjelentek, akik soha tájékára sem mentek semr 'féle pártmegmozdulás- r>-’­A visegrádi patikusnak szív­ügye a művészet, különösen az irodalom, tehát mióta újra megnyílt a községben az iro­dalmi eszpresszó, a községi népfront felcsapott közönség- szervezőnek. Aztán a megyei népfrontbizottság közbenjötté- vel a Zeneművészeti Főiskola növendékeinek több • isorát biztosította. Legközelebb pe­dig külön népfrontprogram lesz az eszpresszóban, Fehér Klára és Nemes László jön ez alkalommal Visegrádra. — Most azon dolgozom, hogy Beniuc Mihály aradi ro­mán költő szintén eljöjjön irodalmi eszpresszónkba. Mutatja a tavaly Romániá­ban magyar nyelven is ki­adott Beniuc-regényt. Egy kisember története a címe. — Meleg szavakkal ír a ro­mán és a magyar nép barát­ságának szükségéről, nagyon megszerettem ezért. Annyira pártolja az irodal­mat, hogy miután más vállal­kozó nem akadt rá Visegrá­don, tavaly óta terjeszti a szépirodalmi könyveket. — Múlt tavasszal a könyv­napon 1600. karácsonykor 1900 forint értékű könyvet vettek Visegrádon. Egy ilyen kis faluban! Nagy szó ez... Bocsánat! ; Megint orvosság miatt ■.sengetnek. Igazán elég a hivatalos dolga még munkaidőn túl is a gvr "'vszerészeknek, és mégis szakít időt irodalomra, község dolgaira. Vázlatosan csak ennyit egy mai falusi patikus hétköznapi életér'!. Csupán egyikéről. Hihetőleg azonban a sok kö­zött még jőnéhányé ugyan­ilyen, vagy legalább hasonló. Szokoly Endre

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents