Pest Megyei Hirlap, 1966. február (10. évfolyam, 26-49. szám)
1966-02-03 / 28. szám
Kádár János fogadta a DNFF budapesti irodájának vezetőjét Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára szerdán bemutatkozó látogatáson fogadta Dinh Ba Thi-t, a Dél-vietnami Nemzeti Felszabadítás! Front budapesti irodájánaik vezetőjét AJUB KHÁN RÁDIÓBESZÉDE Karachi Ajub Khan pakisztáni elnök kedden rádióbeszédet mondott, amelyben többek között kijelentette: „A taskenti nyilatkozat nemcsak megszilárdítja Pakisztán egységét hanem lehetőséget is ad a kasmír! és jammui kérdés békés rendezésére. Indiának és Pakisztánnak tudomásul kell vennie, hogy jövője és virágzása e nyilatkozat igazságos és becsületes úton történő valóra- válásától függ.” Magyar gyógyszerkiállítás Szudánban Szudán fővárosában, Khar- tumban megnyílt a MEDIM- PEX Gyógyszer Külkereskedelmi Vállalat kiállítása. A kiállítást a szudáni egészségügyi miniszter nyitotta meg. A bemutatott készítmények között találhatók antibiotikumok, fertőzés elleni, cukorbetegséget, maláriát gyógyító szerek. KARDELJ KAIRÓBAN Kairó Edvard Kardelj, a Jugoszláv nemzetgyűlés elnöke szerdán hivatalos látogatásra Kairóba érkezett. „Az ékszer szép szer“ ~~ lényegen azóta sem esett csorba, a nők mindig szerették, keresték a díszítő szép holmikat. A Fővárosi Öra-, Ékszeripari Vállalat most mutatta be legújabb termékeit. A választék gazdag, s anyagi lehetőségeihez mérten mindenki megtalálja a számára legkedvezőbb, legmutatósabb holmit. A legújabb termékek hamarosan megjelennek az fizietekben A megyei tanácsülés napirendjén: Pest megye 1966. terve A Pest megyei Tanács végrehajtó bizottsága tegnapi ülésén az év első megyei tanácsülésének előkészítésével foglalkozott. Február 18- án kerül sor a nagy fontosságú megyei tanácsülésre, amelyen előterjesztik Pest megye 1966. évi, részletesen kidolgozott tervét. Ezenkívül szerepel még a napirenden a pénzügyi állandó bizottság beszámolója, az elmúlt három évben végzett ellenőrző tevékenységéről, és sor kerül a megyei NEB jelentésére. A tanácsülés dönt majd arról is; kik kapják meg elmúlt évi munkájuk alapján az elismerést jelentő Rész és egész Nem ismerik egymást, már csak a földrajzi távolságok miatt sem, a Híradástechnikai Anyagok Gyárának sajtoló üzemvezetője, a Monon Kefegyár kefeüzemének vezetője, a Szentendrei Kéziszerszámgyár forgácsoló- üzemének vezetője, mégis, azonos gondról beszélteit. Rész és egész kapcsolatáról, arról, hogy a gyár üzemei, üzemrészei, műhelyei alkotják az egészet, mégis, olykor másfelé mozog az egyik kéz, mint a másik, jobbra lép az egyik láb, balfelé igyekszik a párja. Végül azután csak egy ritmus születik belőle, de sok energiát felemészt ennek megteremtése. Sok energiát, a gyár vezetőinél csakúgy, mint az — üzemvezetőknél. Viták, véleményeltérések lehetnek s vannak is a munkában; gonddá csak altkor válnak, ha az akadékoskodás formáját öltik, ha a megoldások keresése helyett a majd én megmutatom, az azért is megcsinálom, a mit érdekel engem a másik üzem nézőpontja válik uralkodóvá. Az említett üzemvezetők ugyan nem fogalmaztak élesen, de gondjaik között minduntalan vissza-visszatértek azokra, melyek az összhang időnkénti hiányának, a vélt üzemérdekek előtérbe tolásának következményei. Nemcsak az ő gondjuk ez, másutt is szinte kivétel nélkül megtalálható. A gyáron, üzemen belüli kooperáció döntő termelési tényező, hiszen ha a forgácsolóból kevés vagy rossz minőségű alkatrész kerül tovább, a szerelde nyögi, ha a festőd“ hibát vét, a fonoda, a szövöd« látja elsősorban a kárát. Fev^zerű ez. mint az egyszeregy, de csak addig, míg általában szólunk róla. Nincs olyan üzemvezető, aki tagadná az üsz- szefüggéseket, s aki szánt- szándékkal „kitolna” a másik üzemmel, műhellyel. Olyan azonban van — s nem is kevés — aki üzeme érdekeit a jónál is jobban altalja képviselni, s ezt nemegyszer mások rovására teszi. Uj gépek érkeznek, s bár a szomszéd műhelyben nagyobb szükség lenne azokra, harcol, az asztalra üt, indokol és szemrehányásokat tesz, de végül megszerzi. Mód van új emberek felvételére — itt is magának „kapar”, hiszen a többlet létszám jói jön, még altkor is, ha az adott helyzetben nincs rá múlhatatlanul szükség. Lehet, hogy az ilyen üzemvezető ügyes és jó ember beosztottjai szemében, mert hiszen amit csak lehet, azt kiverekszi, de egyáltalán nem bizonyos, hogy — valóban jó üzemvezető az egészet, azaz a gyár érdekeit tekintve! A jó üzemvezető — s ezt általában megint mindenki elismeri — nemcsak a maga részlegét, hanem a termelés egészét látja, i«meri. Tisztában van az összefüggésekkel, s azzal, hogy részlege fontossági sorrendje mi az egészben, a gyár mechanizmusában. Ha a döntő üzemrész — kívánja meg a kellő elbírálást, de ne többet! Ha kiegészítője csak a fontosabb üzemrészek tevékenységének, ne értékelje túl e szerepet, s ne akarjon a többi üzem rovására erősödni. Érezze, hogy a termelés egészében üzemrésze nélkülözhetetlen, de tudja azt is, hogy — ő sem nélkülözhet másokat! Rész és egész kapcsolatában lehetnek súrlódások, de a zökkenőknek már a termelés látja kárát. Legyenek viták s véleményeltérések is lehetnek, de az alapvető parancsot — melyet a termelés szab meg_ s mely alól nincs kivétel — nem feledhetik: az egész, tehát a gyár munkájának értékét megszabja a részek, tehát az üzemek közötti együttműködés. M. O. „Községfejlesztésért” jelvény arany fokozatát, illetve a „Kiváló állattenyésztő” címet. A végrehajtó bizottság ezt követően egyéb ügyeket tárgyalt, majd az ülést Czap Miklós elnökhelyettes zárta be. PEST MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI. EGYESÜLJETEK! AZ MSZMP PEST' MEGYEI BIZOTTSÁGA ES A.MEGY El TANÁCS LAPJA X. ÉVFOLYAM, 28. SZÁM ÁRA 50 FILLÉR 1966. FEBRUAR 3., CSÜTÖRTÖK Megkezdődtek a hivatalos tárgyalások Kállai Gyula látogatása Nasszer elnöknél Egyiptomi lapok a tárgyalások jelentőségéről Szerdán délelőtt a Kubbeh- palotában megkezdődtek a Magyar Népköztársaság és az Egyesült Arab Köztársaság miniszterelnökének hivatalos tárgyalásai. Magyar részről a tárgyalásokon részt vesznek: Kállai Gyula, a Minisztertanács elnöke, Bíró József külkereskedelmi miniszter. Kiss Árpád, az OMFB elnöke, Szarka Károly külügyminiszterhelyettes, Rónai Rudolf közlekedés- és postaügyi miniszterhelyettes, dr. Sághy Vilmos, az Országos Tervhivatal elnökhelyettese, dr. Rosta Endre, a Kulturális Kapcsolatok Intézetének ügyvezető elnöke. Rácz Pál, hazánk kairól nagykövete és Tóth Elek, a Külügyminisztérium főosztályvezetője. Az EAK részéről a tárgyalásokon részt vesz Zakaria Mo- hieddin, a köztársaság alelnö- ke, miniszterelnök, Mahmud Favzi, külügyekkel foglalkozó miniszterelnökhelyettes, dr. Mxisztafa Khalll miniszterelnökhelyettes és ipairügyi miniszter, dr. Mohamed Labid Sukeir, gazdasági-külkereskedelmi és tervezési miniszter, Mahmud Riad, külügyminiszter, dr. Szolimán Huzujen, a kulturális ügyek minisztere, Mohamed Ibrahim, az EAK budapesti nagykövete, Abdel Malik Szaad, közlekedésügyi Ä francia minisztertanács ülése Párizs A francia minisztertanács szerdán De Gaulle elnökletével tartott ülésén a vietnami helyzettel, a Közös Piac külügyminisztereinek luxemburgi értekezletével és a színes televízió terén kialakult francia— szovjet együttműködéssel foglalkozott. „Kinn a falu végén — Nem füstöl a kémény" Szerelvény a tűzben - Készül a farró alagút Mennyit húz a téglavonat - 50 milliós beruházás Türökháiintan A kémény csakugyan magában árválkodik. Egy szobakályhára való füstlehelet sem hagyja el, pedig jó időben csak úgy kavarog a hosszú építményből. Csendes a határ. Mondhatjuk, hogy téli szünetet tart a törökbálinti téglagyár. Bevetésre Ikes® a iiiezői$ax«la^ légiflotta — A kémény nem füstöl, nem is gyújtunk alá április elejéig. így is negyedmillióval több téglát kocsiztunk ki. Nem hittük volna, hogy sikerül, annyira bántott, támadott az idő. De hát az árvízkárosultakért indított tégla-akció itt is meghozta gyümölcsét — Így tehát tavaszig nem történik semmi különös. Válasz helyett odakinn gépek búgnak fel s nekiesnek a korábban hófödte csupasz földnek. — Ezek jelzik Itt, hogy nem is olyan soká új világot talál, aki idejön. A többit már a Tégla és (Folytatás a 2. oldalon) miniszterhelyettes, Ahmad Hasszán el Feki külügyi államtitkár, Abdel Magid Musz- tufa közoktatásügyi államtitkár. Kállai Gyula látogatásának eseményeit az egyiptomi sajtó vezető helyen ismerteti és méltatja a két ország barátságának jelentőségét. Az Ah ram vezércikkében hangsúlyozza, milyen örömmel, baráti érzelmekkel fogadja vendégeit az EAK népe, amely nagyrabecsüli a magyar és az arab nemzet szoros és mindinkább megszilárduló kapcsolatait. A lap emlékeztet azokra a történelmi körülményekre, amelyek között a két nép forradalmi harcát megvívta. Nem kétséges — írja az Ábrám —, hogy a mostani egyiptomi—magyar találkozó megerősíti a két ország baráti kapcsolatait, együttműködését a legkülönbözőbb területeken, egyszersmind elősegíti a gyarmati rendszer és agresszió elleni közös harcot Valamennyi lap fényképes tudósításokban számol be a magyar kormányfő érkezéséről és a látogatás első napjának eseményeiről. Az Ahram kiemeli Kállai Gyulának azt a kijelentését, hogy az EAK forradalmának példája hatott a nemzeti felszabadító mozgalomra az egész világon; az Akhbar a magyar kormányfőnek azt a megállapítását hangsúlyozza címében, hogy a két ország közös célja a jobb társadalmi rendszer megteremtése. A Gumhurija aláhúzza a kolonializmus el(Folytatás a 2. oldalon) KÉT BRIGÁD ELINDULT BUDAÖRSRŐL 34 REPÜLŐGÉP VÁRJA A MUNKÁT gád már kivonult helyére. gád már kivonult a munkahelvére. S Házasságból született :-.vm . ■ aj Budaörsről, a mezőgazdasági légiflotta központjából kaptuk a hírt, hogy a repülőgépes növényvédő szolgálat felkészült a közelgő munkákra. I960 óta a flotta igen hatékonyan segíti a nagyüzemek növényvédelmét és a vetésápolási munkákat. A PZL típusú repülőgépek száma az utóbbi öt év alatt négy darabról 34-re nőtt. Tavaly már több mint félmillié holdnyi területet permeteztek, poroztak a rovarkártevők ét a különböző gombabetegségek ellen. Jó hasznát látják a gazdaságok nemcsak a szántóföldi növények, hanem egyes speciális kultúrák: a rizs, a vöröshagyma, sőt a szőlők és a gyümölcsösök védelmében iS' Zsámbokon és Valiké határában, de Gödöllőn is, rendsze- ^ résén részt vesznek már a nö-1 vényvédő repülőgépek a veté- ^ sek karbamidos levéltrágyázá-1 sában. Sole esetben a nagy tö- ^ megű rovarkártevők elleni ^ küzdelemben is kivették a rés srüket a flotta repülői. S $ A mezőgazdasági ...flotta” íj ismét bevetésre vár: két tori-8 Százhalombatta határában mutatták be a mindentudó, elegáns külsejű újdonságot. Most éppen az árokásó kanál tépi a földet, egy óra alatt 30—35 méter hosszú, több mint két méter mély utat vágva. A masina a nyugatnémet Schaeff cég és a Vörös Csillag Traktorgyár közös produktuma. Előbbi a hidraulikus berendezést, utóbbi a traktort adta a jól sikerűit házassághoz. Az erőgépre szerelt talaj egyengető simává teszi a terepet. A komb' nált földgépnek a mezőgazdaság és építőipar egyaránt nagy hasznát látja I»