Pest Megyei Hirlap, 1966. február (10. évfolyam, 26-49. szám)
1966-02-03 / 28. szám
rear MEcrei z/£ir!ap 1966. FEBRUAR 3., CSÜTÖRTÖK ÁLLANDÓ REPÜLŐTÁMADÁSOK A VDK ELLEN Amerikai Tiltakozik az egész világ Saigon Az amerikai légierő és haditengerészet gépei szerdán is folytatták a Demokratikus Vietnam terrorbombázását. Erről Saigonban egy amerikai katonai szóvivő csak annyit közölt, hogy a két fegyvernem gépei összesen 22 bevetésen vettek részt Észak-Vietnam fölött, S hogy ott hidakat, vasútvonalakat, gépkocsioszlopokat, raktárlétesítményeket bombáztak és támadták a Ben Thuy kikötő berendezéseit. Dél-Vietnamban a szárazföldi akció legnagyobb részt a „Vagány” fedőnevű hadművelet keretében zajlott le. Az AFP hírügynökség jelentése szerint Binh Binh tartományban az első amerikai légimoz- gékonyságú hadosztály alakulatai elvesztették a harci érintkezést a partizánokkal. Bzóvivői közlés szerint az amerikai, dél-vietnami és dél-koreai fegyveres erők a hadművelet folyamán, amely január 25-én kezdődött el, 695 embert gyilkoltak meg. Ezekről azt állítják, hogy vietcong-katonáik. Kétszáz embert hadifogolyként, további 437-et pedig .gyanúsítottként” elfogtak, az utóbbiak 75 százalékát azonban polgári ruhában találták. Saigontól mindössze 25 kilométernyire délkeletre az első amerikai lövészhadosztály alakulatai léglés tüzérségi támogatással törtek rá egy alagútrendszerre, amelyet partizánok építettek ki. Az erődítményre záporoztak a tüzérségi lövedékek és bombák. Amikor azonban veszteségek árán elfoglalták az alagútrendszert, az állásokat üresen találták. Saigontól 500 kilométernyire északkeletre, a „Vagány” hadművelet színhelyén szerdán délelőtt amerikai helikopterek vé- letlenségből rakétákkal saját csapataikat lőtték. Egy amerikai katona meghalt, 8 megsebesült. Tokio Szato japán miniszterelnök szerdán az alsóházban interpellációra válaszolva kijelentette: Észak-Vietnam amerikai bombázásának felújítása sajnálatos. Belgrad A jugoszláv kormány a vietnami fejleményekről kedden nyilatkozatot adott ki, s mély sajnálkozásának adott hangot a VDK elleni bomba- támadások felújítása miatt Genf A genfi leszerelési értekezlet keddi ülésén Zdenek Cérnák csehszlovák küldött felszólalásában rámutatott: az amerikai kormány a VDK elleni értelmetlen, barbár bombázások felújításával az egész világ előtt megint bebizonyította, valójában milyen szándékokat táplál a délkeletázsiai térségben. Oslo Norvég fiatalok kedden nagy tüntetéseket rendeztek az amerikai nagykövetség előtt Bécs Becs belvárosában kedden este több százas tömeg tüntetett az észak-vietnami amerikai bombatámadások újrakezdése, az Egyesült Államok vietnami agressziója miatt Varsó Lengyelországban az üzemek, intézmények dolgozói kedden és szerdán tömeggyűléseken tiltakozik a VDK bombázásának újrakezdése miatt Nyugat-Berlin A két nyugat-berlini egyetem diákjai gyűléseken tiltakoznak az amerikaiak szeny- nyes vietnami háborúja ellen. Eniiatt néhány napja a Steinplatzon levő diákotthonban egy amerikaellenes előadóestet fasiszta elemek Időzített bomba felrobbantásával zavartak meg. Kairó Hivatalos egyiptomi körök szerdán a MEN hírügynökség tudósítójának kijelentették: az Egyesült Arab Köztársaság nagy sajnálkozással és mélységes aggodalommal fogadta a VDK elleni bombatámadások folytatódásának hírét. Kambodzsa fölött lelőttek egy amerikai repülőgépet A kambodzsai légelhárítók január 30-án lelőttek egy C— 130 Hercules mintájú amerikai repülőgépet, amely behatolt Kambodzsa légi terébe. Kandal tartomány Kaam Samnar Króm határállomás körzetében. A repülőgép a vietnami határ közelében An' Long falutól nem messze zuhant le. Malié los karambol Tizennyolc mezőgazdasági munkás meghalt és tizennégy megsebesült Miamitól délre, ahol az őket szállító autóbusz az útkereszteződésnél összeütközött egy vonattal. Költözik a templom Az Országos Béketanács tiltakozása a Vietnami Demokratikus Köztársaság elleni kalóztámadások folytatása miatt Az Országos Béketanács elnöksége táviratot küldött az Egyesült Államok elnökének, amelyben rámutat: A magyar közvélemény mély felháborodással értesült arról, hogy 37 napos szünet után az Amerikai Egyesült Államok repülőgépei ismét folytatták a Vietnami Demokratikus Köztársaság elleni légi agressziót. — A nemzetközi jog és az emberi morál alapelveire apellálva ismételten fölemeljük szavunkat: szüntessék meg a Vietnami Demokratikus Köztársaság bombázását, vonják ki az Amerikai Egyesült Államok csapatait Dél-Vletnamból és az 1954-es genfi egyezmények szellemében teremtsék meg a békét Vietnam véráztatta földjén. Ugyancsak táviratot küldött az Országos Béketanács elnöksége Hoang Luongnak, a Vietnami Demokratikus Köztársaság budapesti nagykövetének, melyben a magyar nép szolidaritását fejezte ki. Ben Barka-ügy Illőitek egy rendőrtisztjei LAPZÁRTA A Béke-világtanács küldöttsége Carapkinnál A Béke-világtanács jelenleg Genfben tartózkodó küldöttsége szerdán látogatást tett Carapkin nagykövet, szovjet fődelegátusnál, a genfi leszerelési értekezlet társelnökénél. A TASZSZ jelentése szerint kifejtették Carapkin- nak a Béke-világtanács álláspontját, a leszerelés nemzetközi feszültség lémakörét illetően. és a probPárlzs Halálos lövés érte szerda reggel a francia államvédelmi rendőrség egyik tisztjét, a 34 éves Maurice Gallibert-et A rendőrtiszt két tiszttársa kíséretében autón érkezett a főváros 17. kerületébe. A gyilkosság abban a pillanatban történt, amikor a Ben Barka-üggyel kapcsolatban körözött egyik gengsztert le akarták tartóztatni. A gépkocsiban ülő másik két rendőrtiszt kisebb sérüléseket szenvedett. A tettes elmenekült A nyomozás folyik. Japán küldöttség Kairóban Kairó Sogiru Kavasima, a hatalmon levő japán liberális demokrata párt alelnöke nyolctagú delegáció élén szerdán Kairóba érkezett. Tüntetés a nyomor ellen New York A tábori csendőrség gumibotokkal kergette szét Mississippi államban a munkanélküli néger tüntetőket, akik elfoglalták egy légitámaszpont épületét. A tüntetők tiltakoztak a nyomor és törvénytelen kilakoltatások ellen, munkát, élelmet és lakást követeltek. Abn Szimbel Az Abu Szimbel-i Ramszesz sziklcutemplomot és a mellette lévő kisebbet, amelyet a fáraó felesége, Nefertari királyné tiszteletére építetett, az asz- szuárd nagy gát mögött duzzadó víz elöntéssel fenyegette. Az EAK kormányával egyetértésben az UNESCO felhívást Intézett a világ országodhoz: mentsék meg az egyetemes kultúra e páratlan műemlékét. A felhívás eredményes volt: 52 ország járult hozzá Abu Szimbel műkincseinek megmentéséhez. A munkálatok költségvetése 36 millió dollár. képei díszítik, akik látogatást tettek az elnöknél. Az egyiptomi és a magyar sajtó képviselőinek jelenlétében a televízió és filmhíradó munkatársainak felvevőgépei előtt az államférfiak üdvözölték egymást és barátságosan elbeszélgettek. Az eszmecserét követően két órakor Nasszer elnök asztalhoz kísérte vendégeit, az időközben megérkezett egyiptomi államférfiakat, és a magyar küldöttség tagjait Az afgán miniszteretek a Szovjetunióban Moszkvában Podgornij, a Szovjetunió Legfel sőbb Tanácsa Elnökségének elnöke (balról), fogadta Maivandval afgán miniszterelnököt (jobbról), aki február 1-én, a szovjet kormány meghívására Moszkvába érkezett. (Telefoto) fcixkíSeht. mondtaMony Mennyit húz a téglavonat (Folytatás az 1. oldalról) Cserépipari Tröszt osztályvezetője, Sobor Ede mondja. — Két év után az ország egyik legkorszerűbb téglaüzemét avathatjuk. Megállás nélkül indul és érkezik majd a téglavonat. Alag- úton hajt keresztül — lépésben — míg a tűz forrósága ki nem égeti valamennyit. Korábban behordták, befalazták, kiégették, kihűtötték, a zárófalat lebontották, ismét kita- licskázták a téglákat. Később annyi dolog akad mindössze, hogy a lassan mozgó kocsikra felpakolják a nyerset, míg a T. Gy, | A FŐMÉRNÖK nagytudású ember volt, és ami ebben a ^ fő: ember, örült, ha a gyerekek (így nevezte a fiatal mérnö- ^ köket) fejlődnek, ha átvesznek tőle valamit, még jobban, ha ^ külföldi folyóiratokat olvastak, vagy egyedül önállóan meg- i oldottak egy-egy témát. Addig fiatalok maradtok, amíg az eszeteket gyúrjátok, i használjátok. Az izmok hamarább mondják föl a szolgálatot, $ mint ez a fura szürke kocsonya. Ezért csak ebbe bízzatok. | Ez ébren tart benneteket és fiatalon, mondogatta egy medve $ kedves dörmögésével. Háta mögött el is nevezték öreg tenge- $ ri medvének, a hangja után, mert nagy bajsza volt és mert ^ kitudódott róla, hogy eredetileg hajókonstruktőr. Az öreg mérnök megjárta mind a hat világot. Maga sem ^ tudta pontosan, mennyi nyelvet ismer. Szegeden született, ^ Hamburgban végzett, Párizsban és Londonban dolgozott, Bu- S dapesten nősült, és Moszkvába emigrált. Amikor negyvenöt- § ben hazajött, már 55 éves volt, de mindenki negyvenre eskü- S dött. Odakint tanár volt a mérnökképző akadémián, idehaza 5 gyakorlati munkát kapott. Nem is bánta. „Olyan labdaéhes ^ vagyok”, mondta az új kis kollektívának. „Oly régen szagol- $ tam vasat, olajat, műhelyszagot”. FŐMÉRNÖK LETT és azt hitték bolond, vagy álszent, amikor megkérdezte: nincs közöttük valaki alkalmasabb, aki jobban ismeri a gyárat a hazai viszonyokat. Egy hónap múlva, ^ szombaton hazavitte a főmérnöki fizetést. Az asszony elé ra- ^ kott két liter étolajat, három kilogramm sót, tíz kilogramm ^ lisztet. A melaszt otthagyta, azt már ismerte, nem bírta a § gyomra. Másnap vasárnap lévén vitt egy kis munkát is, ne tét- ^ lenkedjék otthon. Tíz órát ült íróasztala mellett, végülis el- ^ készült a munkával. Hétfőn két fiatal szimpatikus kollégájá- ^ nak feladta ugyanazt a leckét, egy hét múlva kisebb eltérések6 kel mindkét fiatal mérnök az ő eredményére jutott Tehetségesek, és milyen fiatalok, gondolta, ezeké a jövő. i; Elment az igazgatóhoz, behívatták a párttitkárt is „Ezekből ^ kommunistát kell csinálni”, mondta. Fél óráig vitatkoztak. Az ^ igazgató véleményét egy szóban összegezte: reakciósok. A párt- S titkár még gondolkodott Az öreg behívatta másnap a két fiatalembert és elébük rakta a nyilatkozatot. Egyikük sem írta alá. — Én Béla bátyám, nem politizálok — hallotta Nagy mérnök válaszát. — Én a polgári demokrácia híve vagyok, az amerikai életformát szeretném látni itthon is, és ezért nem kell haragudnia Béla bátyám — szólt Kiss mérnök és mindketten kimentek. Amikor 1945 őszén, a Kommunista Párt kisebbségbe került a választásokon, Nagy József fiatal mérnök belépett a Kommunista Pártba, Kiss János a kisgazdákat választotta. A munkában azért mind a hárman egyek voltak, összeforrasztotta őket az eszük és a hivatásuk. Észrevétlenül kisebb szellemi trösztöt alakítottak, nem tudtak egymás nélkül élni, dolgozni. Béla bácsi az öreg tengeri medve észrevétlenül nagy tapintattal irányította őket, úgy, hogy senki sem vette észre. Nagy József arra esküdött: a főmérnök, a gyári kommunisták eszményképe, Kiss János meg arra: Béla bácsi igazi úriember. Amikor mindketten megnősültek, mind a kettőjük tanúja Béla bácsi volt. Kiss mérnök is rendesen viselkedett, nem ment csak a tanácshoz esküdni. — Azért, mert kisgazdának képzeltem magam valaha, ma már lehetek én is ateista — szólt nevetve a lakodalmi ebédnéL ÖTVENHATBAN Béla bácsit hazaküldte az Ellenforradalmi Tanács, azután Nagyot is. Kiss János ottmaradt, nem hő- börgött, semmit sem tett. Egyszer Nagy felhívta a lakásán telefonon, hogy látogatná meg őt, vagy esetleg ő menne el Kiss lakására. Kiss elfoglaltságára hivatkozott és kibújt. — Ez nem bűn — mondta neki Béla bácsi november közepe táján — végezd továbbra is becsülettel a munkádat. — Azért az öreg medvés dörmögésben volt némi malícia. Teltek a hónapok, az évek, összeforrottságuk töretlen volt, megterveztek egy nemzetközi pályázatot közösen, és megnyerték közösen. A főmérnök felment a kormányhoz és szólt ott egy ismerősének, akivel együtt tanított Moszkvában, adjanak már valami kitüntetést ennek a két gyereknek, megérdemlik. Leszóltak az üzembe, aztán mind a ketten megkapták a magas kormánykitüntetést. Mindenki boldog volt, legfőképp Béla bácsi. Egy hónap múlva bement az igazgatóhoz és kérte nyugdíjaztatását. Az asszonnyal is, mint régi szellemi partnerével az igazgatóval is, mint akitől sok minden függ. megbeszélte, hogy utódjaként Nagy Józsefet javasolja, ha egyáltalán Nasszer elnöknél (Folytatás az 1. oldalról) leni közös magyar—arab fellépés jelentőségét A lapok Magyarországon járt tudósítóik tollából újabb jelentéseket közölnek hazánk politikai, gazdasági és kulturális életéiről és kiemelik, hogy Kállai Gyula látogatása során sor kerül az EAK és a Magyar Népköztársaság új gazdasági, tudományos-műszaki és kulturális egyezményeinek aláírására Szerdán délben Kállai Gyula miniszterelnök Nasszer elnök meghívására látogatást tett Manchiet-El-Bakriban, az elnök magánlakásán. Nasszer elnök most is Kairó külvárosában lakik, abban a házban, ahol a forradalom előtt élt amikor még ezredes volt. Nasszer elnök és a korábban odaérkezett Amer marsall, az EAK alelnöke fél kettőkor fogadta Kállai Gyulát és a magyar kormányfővel együtt érkező Zakaria Mohieddin miniszterelnököt. Az elnök és Amer marsall a ház kapujában fogadta vendégeit majd abba a szalonba vezette őket, amelyben az elnök illusztris látogatóit fogadni szokta. A szalont azoknak az állam- és kormányfőknek dedikált fény-