Pest Megyei Hirlap, 1966. február (10. évfolyam, 26-49. szám)
1966-02-18 / 41. szám
1966. FEBRUÁR 18., PÉNTEK HFC.YF.I tÄiriiip Kukoiicaxnor zsolás: cséplőgéppel Monoron az Üj Élet Termelőszövetkezetben ötletesen oldották meg a kukorica mor- zsolását. Az aprólékos munkát, kézierő helyett géppel végzik, méghozzá cséplőgéppel. Erre a célra ideiglenesen átalakítottak egy cséplőgépet, amit Utos traktor hajt. Hogy minél könnyebb legyen a munka, a csöves kukoricát szállítószalag viszi fél a cséplőgép dobjába és viszonylag kevés zúzódással a dob verőléced lemorzsolják a kukoricát. Naponta 8 ember, 10—11 óra alatt ilyimódon 170—ISO má- zsányi kukoricát tud lemorzsolni. SÁRI SÖTÉT HÁZAI Piacon „Kérdeztük a tanácselnököt, miért nem tettek villanyhálózatot ebbe az utcába is, és erre azt a választ kaptuk, hogy csak akkor lesz villanj, majd ha már meghaltunk . . A fenti idézet egy névtelen levélből való. Általában nem foglalkozunk aláírás nélküli panaszokkal, bejelentésekkel, ebben az esetben azonban mégis elindultunk Sári községbe. A MA VAUT megállójától, vagy másfél kilométeres út vezet az új településre, mely a falun kívül esik. A mély sarat taposva több embert is megállítottunk, de egyik sem tudta, merre van a keresett utca. Végre egy kerékpáros Két falu Pistája (Tudósítónktól) Dombokkal szegélyezett sáros út köti össze a két völgybe épült falut, Pencet és Csővárt. Nem nagy távolság. Húsz perc autóbusszal. De Fazekas István penci tanácselnöknek azóta, hogy elvállalta a csővári elnökséget Is, többet jelent, mint azt a pár kilométert másnaponként megtenni. — Szeptemberben kértek fel, hogy helyettesítsem a csővári kollégát, amíg ő iskolán van — mondja az előjegyzési naptárban lapozgatva. — Azt kérdi, nem nagy megterhelés-e? Tudja, ismernek engem itt is, ott is egyaránt. Igv könnyebben birkózom meg a problémákkal. Nem kell szétszakítanom magam, otthon vagyok mindkét faluban. Hogy ismerik, azt én is tapasztalhattam, míg a tanácsházára jöttünk az úton, kö- szöngetve jobbra-balra. Mindenki Pistának szólította. Lapoz egyet a naptárban: — A két legnagyobb gond Csőváron a kultúrház, itthon a törpevízmű építése. — Csővár szlovák nemzetiségű falu, szépen őrzi és ragaszkodik is hagyományaihoz. Látta, fiatal és öreg egyaránt népviseletben jár. Nem vetik le még akkor sem, ha a városba mennek. Ez a kultúrház többet jelent majd, mint alkalmat a társadalmi élet kibontakozásához. — Elárulok egy titkot: az ünnepélyes megnyitásra csővári lakodalommal rukkol elő a fiatalság. Remélik, lesz olyan sikere, mint az ecseri- nek. Május elsejére terveztük a megnyitót. Eddig minden rendezvényt a kocsmában tartottunk. Ennek a fiatalság nem nagyon örült. És még valami. Tervbe vettük a járdaépítést, mert nem szeretik az emberek, ha a falujukat ..sáros” jelzővel együtt emlegetik a váci járásban. Megint lapoz, és most már hazaérkeztünk. — Itthon a vízellátással vannak bajok. Egyszerűen nincs ivóvizünk. Feltártunk egy forrást, de az is fertőzött. Most várjuk a KÖJÁL javaslatát és döntését. Ha megszületik: rögtön megalakítjuk a Törpevízmű Társaságot. Már most sok a jelentkező. A község fejlesztésére kapott összeget is erre tartogatom. — Most pedig, ha megengedi, befejezném, mert várnak az fmsz-gyűlésen — nyújtja a kezét. Búcsúzás közben az jár az eszemben, hogy valóban nem nagy a távolság Penc és Csővár között, ha az ember útközben két falu sorsán töpreng. Máray Munkáskertszövetkezetek A tanácsi kezelésben levő, kihasználatlan — hosszabb időre bérbeadható, vagy értékesíthető — ingatlanokra alapozva a földművesszövetkezetek az elmúlt év második felében hozzákezdtek a munkás-kertszövetkezetek szervezéséhez. Az új szövetkezeti forma iránt, mint ezzel kapcsolatban a SZÖVOSZ- ban elmondták, országszerte nagy érdeklődés nyilvánult meg. Az idén folytatódik a munkás-kertszövetkezetek szervezése. Baranya, Borsod és Heves megye iparvidékein máris újabbak vannak alakulóban. 4 A TITKOLÓZÓ LEVELIRO 4- NEM AD A BOLTOS PETRÓLEUMOT 4 „MAJD HA MEGHALTAK MÁR"? i' férfi a homlokára csapott „Ha az új településen lesz valóban, akkor csak megtaláljuk, hiszen ottan lakom én is.” A villanyoszlopok közelében Földes út vezet oda, az, amelyik a szomszédos Inárcs- ra is elvisz. Balra telefon- oszlopok, jobbra villanypóz- nák szegélyezik. Kísérőnk sietne, esti iskolába megy, de azért lassabbra fogja járművét Asszony karikázik most szembe velünk, megállítja. — Hallod-e te, merre van a... ! A megszólított megáll. — Nem tudod? — Én is ott lakom pár lépésre tőled. Aztán tudakozódik jövetelünk céljáról, majd elismeri, hogy hallott a levélről, de hogy ki irta, azt nem mondja meg egy világért sem. Viszont panaszkodik. Elismétli a levél állításait, méghozzá olyan pontosan, hogy most már tudjuk; ő a levélíró. Ahogy közeledünk célunkhoz, már látszik is; a mellékutcánál megszakad az oszlopok sora, s az egyre mélyebb szürkület homályba burkolja a sötét ablakú házakat Közel tízéves ez az új település, takaros új házak sorakoznak mindenfelé. Érthető, hogy hiányzik a szobákból a villany, és már most érthetetlen, hogy miért hagyták ki a település 14 házát az elektromos hálózatból. És a mi rádiónk? Az asszony bevezet a szobába. Gyerek alszik a sötétben, ösztönösen keressük a villanykapcsolót persze hiába. Petróleumlámpa ad végül is egy kevéske bűzös fényt Hogy tanuljanak így a gyerekek? Egy liter petróleum két napra sem elegendő, és ráadásul a település üzletében hiába keresik, több kilométerre kell érte elmenni. Mire átmegyünk a szomszédba, Suhajda Jánosnéhoz, többen is összegyűltek már. Záporoznak a panaszok. Mindenki tanúsítja, hogy a tanácselnök valóban úgy felelt a kérdezőknek, ahogy az a levélben állt Lehet, hogy gondjai vannak neki is a hálózat fejlesztésével, talán még nincs rá pénz, de hát ilyen válasz akkor sem helyénvaló. — Pedig ennek a nagybátyja — böknek Kecskés Miklós felé. (Ö az, aki bekísért az országúiról.) Neki is sötét a portája, kéri, látogassuk meg. Szép új házban lakik. A szobában csillár, falikarok, kapcsolók, de hát hiába kattintgatjuk, itt is csak petróleumlámpa szolgál. — Még a mosógépet is megvettük, meg a rádiót — toldja meg a listát felesége. Iskolás fiúk valamelyik este tanulás közben kifakadt. — Beszél a tanító bácsi arról, hogy rádió van a holdon, A miénk mikor szólal már meg? Építési tilalom Kár lenne sok szót vesztegetni arra, hogy mennyit fejlődött az ország — a megye villamoshálózata. Sári sötét házai is csak pár lépésre vannak a világosságtól. Meg is kérdeztük a tanácsban, mi ennek az oka? Meglepő volt a válasz. „Építési tilalom van arra a településre.” Ezt mondták a járásban is. Oka van a tilalomnak, nem akarják, hogy annyira szétterüljön a község. Ez helyes, de a járási tanács építési osztálya is elismerte, a már meglevő házakba jár a villany. Talán többet használ az őszinte beszéd, és még többet a társadalmi munka. Ezt pedig szívesen vállalnák a sötét házak lakói. Benedek B. István O Á két liba gyanakodva néz, vagy tán éppen válogatja melyik gazda lenne méltóbb hozzájuk? Mert a régi hűtlenül túlad rajtuk. Bármily kecsesen billentik oldalra a fejüket, nem kerülhetik el prózai sorsukat, libasült lesz mindkettőből. Afls Csak úgy mosolyog az al- masor, piros is zöld is, sárga is, de minden arra ingerei, hogy jó nagyot harapjon bele az ember. Elkel ilyenkor télvégén a zamatos vitamin- gyűjtemény. — Tessék a virágból — bundás ember kínálja a tavasz színpompás jelét. Ez persze még nem az igazi: művirágot árul a piacon. Parasztok nyugdíjban Nyugdíjas parasztok. E szavak hallatán Illyés Gyula „Három öreg” című verse jut az eszembe, s aztán sok-sok gyermekkori emlék: nagyapáim, falum öregei. A süp- peteg sírhalmok alatt nyugszik a falumbeli öreg Bodó, Z. Ágnes és a többiek, akiket még a vagyon sem mentett meg a nyomorúságos öregkortól. Alakjuk már csak emlékekben villan fel: a múlt ködéből öreg béresek bukkannak elő, akiket az uradalom kivert, mint egy kutyát, mert már arra sem volt erejük, hogy a béresek teheneire vigyázzanak. Sokan kegyelemkenyéren tengették életük öreg napjait, s hányán akasztották fel magukat, vagy ugrottak a kútba, mert nem bírták elviselni a megaláztatást, amibe családjuk és a társadalom taszította őket. Voltak, akiket gyermekeik emésztettek el lassan pusztító méreggel. „Mit kínlódsz vele ?" Móricz Zsigmondi írt erről megrázó riportot a harmincas évek elején. A „Tiszazugi méregkeverők” című írását, mint tükröt tartotta az akkori uralkodó osztály elé: íme, ilyenné lesz a falu, s benne az öregek helyzete, ha a társadalom nem törődik velük. De hát ki is törődött volna éppen az öregekkel abban a társadalmi rendben, amelyben az ember embernek volt a farkasa. Semmilyen törvény nem védte az idős, dolgozni nem tudó falusiakat. Nem csoda, ha elterjedt a suttogás: „Mit kínlódsz vele?” — nemcsak a Tiszazugban, hanem máshol is ... Olyan mélyen telepedett a falura az úri elnyomás, a szegénység, hogy a nagy iró, Móricz Zsigmond sem tudott egyebet, mint feljajdulni: „Nagy fekete felhőkbe telepszik a gond, a magyar bánat, a magyar zokogás... túlnyomó részük elhagyatott, szegény ... Kiáltó jel az élet pusztáján.. Néha még ma is az! De már nem a társadalom nyomorítja meg őket, hanem éppen a múlt kísérteié, szokása, kötöttsége teszi sok öreg számára a jelent is szomorúvá. Nem tűnt még el teljesen az a gond, amiről Móricz Zsigmond írt. Vannak még síró, panaszkodó öregek s az okokat legtöbb esetben a múltban kereshetjük. A falusiak egy élet munkáját ku- porgatták össze, abban a reményben, hogy vagyonkájukért majd eltartják őket — és mi az eredmény? Családta- lan, gyermektelen, idős házaspárok eltartási szerződést kötnek a fiatalokkal, akik közül sokan ahelyett, hogy becsületesen eltartanák őket, inkább durván bánnak velük, nem adnak nekik rendszeresen enni, sok esetben kirakják őket a lakásukból, hogy minél előbb rátehes- sék kezüket a vagyonra, a házra... Akadnak még rossz lelkű emberek, de azért az említett esetek ritkán — és egyre ritkábban — fordulnak elő. A törvény Is védi az idős házaspárokat, és a közvélemény is egyre jobban az öregek oldalára áll. Az évek lassan meghozzák a jobb, az emberségesebb világot. A termelőszövetkezeti mozgalom erősödésével pedig egyre jobban a közösség gondoskodik a falu öregeiről. A legnagyobb vívmány A szövetkezetek szervezésével egyidejűleg látott napvilágot Magyarországon az a törvényerejű rendelet, amely a tsz-tagok számára kötelezővé tette az általános társadalombiztosítást, az idős, munkaképtelen tsz-tagok részére pedig öregségi és munkakép- telénségi járadékot állapított meg. A legnagyobb vívmány, amelyről csak álmodni mertek a régi öregek: a nyugdíj. Egyre több nyugdíjas paraszttal lehet találkozni falun. A nyugdíjasok — a tsz- ben ledolgozott évektől függően — 3—400 forintot kapnak egy hónapra. Ehhez jön még a háztáji föld, a ház körüli udvar, kert jövedelme, a földjáradék összege. Mindezért a tsz-tag havonta 27 forintot fizet be a nyugdíjalapra, 4,50-et a balesetbiztosításra, 6 forintot betegbiztosításra. A tsz is hozzájárul a nyugdíjalaphoz, de még ez sem teszi ki azt az összeget, amelyet az állam fordít a tsz- tagok betegsegélyezésére, az öregek megélhetésére. 1965- ben a társadalombiztosításra országosan több mint 18 milliárd forintot fordítottak — egy lakosra 1550 forintot Falun ma 27 ezren tsz-nyugdíjat élveznek, és 290 851-en öregségi, munkaképtelenségi járadékot kapnak, havonta 260 forintban. A termelőszövetkezeti nyugdíjra, járadékra tehát összesen egymilliárd forintot fizetett ki 1965-ben az állam. A biai példa Nem sok az a 260—320 forint, de némi függetlenséget mégis biztosit. A termelőszövetkezetek sem hagyják magukra az öregeket. A biai Dózsa Termelőszövetkezetben 2070 holdon 160 tag gazdálkodik. A tsz-ben hatvanan nyugdijat, illetve öregségi járadékot kapnak. Emellett persze dolgoznak is. Az idősebb tagok közül kerülnek ki az éjjeliőrök, a csőszök, az udvarosok, a baromfigondozók. Évente átlag 150—200 munkaegységet teljesítenek. Egy munkaegység értéke 1965-ben 45 forint volt. Az idős tagok egész háztájit kapnak. A tsz a háztáji földek minden gépi munkáját elvégzi. Erről beszélgettem a napokban Habuda Tamás tsz- elnökkel. Elmondotta, hogy az öregeknek a tsz-ben havonta megvan a 800 forint jövedelmük, amiből már takarosán meg lehet élni. A nyugdíjasok az állami nyugdíj mellett a termelőszövetkezettől havonta még 100 forint szövetkezeti nyugdíj-kiegészítést is kapnak. Ezenkívül a tsz jövedelmének két százalékát szociális, kulturális alapra fordítja. Az öregeknek kifizetett különböző segély összege tavaly meghaladta a 166 912 forintot. A tüzelőt, a fejadagot is a termelőszövetkezet adta a nyugdíjasoknak. S végül földjáradékot is kapnak. Az öregek a tsz klubjában rádiót hallgathatnak, kártyázhatnak, szórakozhatnak. Amióta Bián a tsz fennáll, még nem fordult elő, hogy idős tagok gyerekeikre szorultak volna, sőt inkább ők segítették a fiatalokat házépítésben, autóvásárlásban. Az egész társadalom ügye Móricz riportjának megjelenése óta harmincöt esztendő telt el. Az utolsó négy-öt esztendőben a falusi öregek helyzetén mélyreható változás történt. Az állam, a tsz- közösség mögöttük van és a gyermeki szeretet sem hiányzik. Nem bontja meg már köztük a harmóniát a föld- éhség, a vagyon iránti sóvárgás. A legutóbbi kormányintézkedések is segítik, hogy a termelőszövetkezeti tagok betegsegélyezése, nyugdíja közelebb kerüljön az üzemi munkásokéhoz. S ha ez a társadalom egyebet nem is tett volna, mint hogy a falusi öregek helyzetét megnyugtatóan rendezte, már akkor is minden eddigi társadalmi rendszernél igazságosabb. Köznyelvünkben új fogalom honosodott meg: nyugdíjas parasztok! Sokan még most ízlelgetik az új kifejezést, amelynek jelentése egy boldogabb, gondtalanabb életet takar. Gáli Sándor
