Pest Megyei Hirlap, 1966. február (10. évfolyam, 26-49. szám)
1966-02-18 / 41. szám
Ms r mtCYKI 1966. FEBRUÁR 18., PÉNTEK KÖNYVESPOLC Ilaroun Tazieff: Találkozás az ördöggel Vékony, szokatlan alakú könyv, rengeteg fényképpel. Ismeretlen és félelmetes világról mesél: a vulkánokról. A természet elemi erejű viharai ezek bolygónkon, csak a kozmikus viharokhoz hasonlíthatók — anyag ezer és ezer tonnái röppennek a magasba; vulkáni hamuk, bombák — la- pillik — és lávafolyamok, ősi, pusztító ellenségek. A Vezúv mondja az európai ember, s még hozzáteszi — az Etna. Tazieff — akinek ugyané tárgyról készült filmje néhány éve rendkívül nagy sikert aratott — pedig száz és száz ilyen vulkánról szól könyvében. Földünk tele van sebhelyekkel: vulkánok nyoma. És tele van ma is nyitott bejárókkal a mélybe, a magma világába, a „pokolba"’. A szerző — aki a vulkanoló- gióban első számú gyakorlati szaktekintély — expedícióival felkereste a Szakura Jimát Japánban csakúgy, mint a Kra- kataut—melynek 1883-ban bekövetkezett kitörése a történelem legnagyobb természeti katasztrófái között szerepei, 37 ezer embert pusztított el — a Niragongot, az Etnát. Valamennyi földrész vulkánjait, s könyve tárgyilagos beszámoló ezekről a pokol-kapukról, de az emberekről is, akik mind többet, akarnak megtudni a vulkánokról, nemcsak tudásvágyból, kíváncsiságból, hanem azért is, mert — már ma is — az ismeretek elősegítik a veszély enyhítését, az emberi életek, anyagi értékek megmentését. Tazieff tehát nemcsak az örök emberi kíváncsiság képviselője, hanem tudományos — adatgyűjtő, elemző is. Külön kell megemlékezni a fényképekről: a laikus számára is nyilvánvaló, hogy készítésük nem egyszer a szó szoros értelmében életveszéllyel járt. Szerencsére, nyomdai kiállításuk, még a színes képeké is, kifogástalan. (Gondolat Kiadó.) m. o. „A/em varjuk a csodát..." KISZ-fiatalok a leendő otthonokért Gyorsított lakásépítés A Baranya megyei Építőipari Vállalat Pécsett ezer lakás kiszolgálására alkalmas, gépesített szerelőipari előregyártó üzemet létesített. Ide összpontosították a korábban szétszórtan dolgozó szerelőket. Ezután a helyszíni munka csupán az előregyártott elemek, szerkezetek beépítésére korlátozódik, ami rövid idő alatt elvégezhető. Ez a módszer azért is előnyös a vállalatnak, mert a szerelés egyszerűbb, könnyebb folyamatainak elvégzésére kevésbé képzett munkásokat is alkalmazhat. Akták és gyerekek Ki az az ember, aki egy év alatt egy szekrényre való aktát „termelt”, s egymaga intézi a járás gyermekvédelmi ügyeit? Akinek van egy tucat „motosza” — olyan elképzelések, melyek már évek óta motoszkálnak a fejében. A statisztika, a sok-sok szám helyett vegyük sorra ezeket az elképzeléseket, hiszen amit dr. Fóthi László, a monori járás gyámügyi főelőadója munkájáról, problémáiról elmondana, azt — ha nem is ugyanezekkel a számokkal illusztrálva — hallhatnám az Alföldön vagy Heves megyében is. Ami speciálisan helyi probléma, az az a tény, hogy a Budapest /.örnyéki községek túlzsúfoltak. Egészen Pilisig — Vecsésen, Ecseren, Üllőn — többgyermekes, messziről ideköltözött családok szoronganak egy-egy kis helyiségben, mely csak a legjobb esetben fűthető. Hogy lehet ezeknek a szülőknek a amire éppen szüksége van. Szeretetet, megértést, tapintatot. Olyan környezetet kell teremtenünk, ahová szívesen megy haza, ahonnan nem csábítja sok-sok izgalmas eseményével az utca. Mert hiába veszik állami gondozásba azt a gyereket, akinek a fantáziát, a szórakozást, az izgalmat az utca örök feszültsége, pillanatonként változó képe, izgalmas eseményei jelentik — elszökik. S talán valahol itt található meg a korai házasságok oka is. A szeretett, nyugodt otthonból nem valószínű, hogy tizennégyéves korban a házasságba menekülnének a fiatalok. (d.) A lakáskérdés világviszonylatban gond. De talán elsősorban a háború sújtotta Európában. Jártam az NDK-ban és beszélgettem lengyel fiatalokkal az Uj-Katowice toronyházai tövében. Reálisan ítélték meg a — könnyűnek nem mondható lakáskérdést. A minap utam Gödöllőre vetett s míg a hivatal előszobájában soromra várni kényszerültem — felfedeztem magamnak az újdonsült várost. A februári napsütésben kipirult arcú fiatalok téglát adogattak egymásnak, fittyet hányva a latyaknak. Amikor pedig beszélgetésbe keveredtünk, céljaikról így informáltak: — Nem csodavárással — munkával töltjük szabad időnket ... Ebből a laikus is megértheti — komoly dolgokról, a leendő otthonokról van szó. — Mégis mi a teendő, hogyan induljon el egy falusi fiatal? — Ismerik, tudják a tennivalókat... szabadkoztak. Majd ifjú Fekete Gábor, aki 24 éves és férj, megköszörüli a torkát — Hát akkor tessék jegyezni: Először jelentkezzék az illető a járási KISZ-bizottságon. Mondja él, szeretne részt venni a KISZ lakásépítési akcióban. Kérelme a vb elé kerül. Figyelembe veszik, hogyan állta meg a helyét a munkában és a KISZ-ben. Majd a beérkezési sorrend alapján döntenek és erről értesítik. Ezek után aláírhatja: hány óra és milyen természetű társadalmi munkát vállal. Például alapozási, vagy szállítási, stb. 500 munkaóra a kötelező — ennyit ismer el az OTP. A kedvezmények egyike, hogy a fiataloknak egy 120 000 Ft-ba kerülő kettőszobás lakáshoz mindössze 30 000 Ft, illetve ebből levonva az 5000 Ft értékű társadalmi munkát — 25 000 Ft „előtakarékossági összeg” szükséges. Hogyan látja a megyei KlSZ-bizottság a fiatalok lakásgondjait? A KISZ hatodik kongresszusa elfogadta azt a javaslatot, hogy a harmadik ötéves terv során, országosan 10 000 ifjúsági lakás épüljön fel a mozgalom keretében. Ezen belül Pest megyére 702 jut. Az OTP a KISZ-lakásépítési akció részére soron kívül biztosítja a hitel megadását és folyósítását. Továbbá elismeri 5000 Ft értékben a társadalmi munkát. A fiatalokra elsősorban a talaj munkáknál és az anyagszállításoknál vár feladat. A helyi tanácsok a lehetőség szerint, már közművesített telket biztosítanak. Ez utóbbiak a kialakult árak szerint, részletre vásárolhatók. A KISZ- bizottságok segítenek: anyagok, gépek beszerzésénél és ellenőrzik az építkezéseket műszaki és egyéb szempontokból. A megye néhány községében már tető alá kerültek ilyen „KISZ”-lakások. Sziget- szentmiklóson például, a Csepel autógyári fiatalok elképzelései, tervei alapján — beépített konyhabútoros és bojlerral felszerelt fürdőszobás lakásban tarthatták a lakás- szentelőket Mindehhez persze jó együttműködés szükséges a kivitelező ktsz és más szervek részéről. G. Molnár Edit Az okos kút/a Az Information '.mű párizsi lapban jelent ieg: „Alla.-.edvelőnek eladom fajkutyámat. A vevő kívánságára tanúkkal igazolom, hogy a kutya megugatta Maurice Cheváliect, Winston Churchillt, Franz cioise Sagant és más hírességeket. Fizetés meg- ayezés szerint.” JE LE NT ES DO MONY BOL: A fegyelmezett munka eredménye A domonyi Dózsa Termelő- szövetkezet évek óta nem tartozott az élenjáró szövetkezetek közé. A legtöbbször mérleghiánnyal zárt. A tagok jövedelme a járási átlag alatt maradt. Tavaly, a gazdasági év elején új vezetőség vette kézbe az irányítást. Kezdetben nem sok bizalommal fogadták az új élnök intézkedéseit, a szigorú fegyelem szokatlan volt náluk. Később, a szemmel látható fejlődés nyomán változott a hangulat. A szombati zárszámadó közgyűlés igazolta a reményeket. A munkaegység értéke 36 forintra, a tagok évi átlag- jövedelme kétezer forinttal emelkedett. A közgyűlésen oklevelet és pénzjutalmat nyújtottak át a 15 éve tsz-tagoknak, a példamutató dolgozók pedig pénzjutalmat kaptak. Komondorok - sikerek. Evers Vilmosné 10 éve foglalkozik kutyatenyésztéssel. Jelenleg hófehér szőrű komondorokat és koromfekete pulikat nevel. A pilisszentiváni kutyafarm világhírű, a tenyésztő több nemzetközi és országos kiállításon első díjat nyert fajkutyáival. A „Dósgyőri Herceg Kajla” nevet viselő komondor már tíz kiállítás abszolút győztese. A képen: elérkezett az ebédidő, naponta 15 kilogramm húst és vitamindús zöldségféléket esznek a komondorok lakáskultúra előnyeiről, a he- ^ lyes nevelés elveiről beszélni? ^ Mit tehet ebben az esetben a ^ gyámügyi előadó? Lakást ad- $ ni nem tud, minden rossz kö- ^ rülmények között élő gyerme- ^ két állami gondozásba venni ^ nem lehet. Hiszen egy-egy & gyerek havonta 1500 forintba« kerül az államnak. A problémát csak az olda- | ná meg, ha több gyógype- « dagógiai iskola épülne, § több gyógypedagógiai osztályt létesítenének. Csak anyagi 5 eszközökkel lehetne ezen a ^ helyzeten segíteni. Differen- ^ ciált gyógypedagógiai iskolá- ^ kát kellene létrehozni, hogy az ^ árván maradt gyerek ne ke- ^ rüljön egy iskolába csavargó ^ vagy éppen tolvaj társával, s Hogy ne alakulhasson ki a « nem ritka és nagyon káros $ „tapasztalatcsere” a tapasztalt ^ és a — mondjuk — csavargás- ^ ban kevésbé jártas gyerek kö- S zött. Ez lenne a „gyógyítás” mód- í ja — de a „betegséget” meg > is lehet előzni. Nem szükség- ^ szerű, hogy évente 50—60 § gyereket vegyenek állami gon- ^ dozásba. Nem szükségszerű, ^ hogy 10—12 éves gyerekek lop- ^ nak, csavarognak, fis bármennyire unalmas ^ is — bármennyire banali- ^ tűsként hat is — ez a szü- ^ lökön múlik. Akik világra hozzák a gyere- ^ két, megkérdezik, megcsinál- ^ ta-e a házi feladatát, kimos- ^ sák, kivasalják a ruháját — ^ de elfelejtenek foglalkozni % vele. Meg kell tanulni játsza- í ni a gyerekkel. Természete-: sen — nem kampányszerűen, hanem folyamatosan — kell ne- ^ ki adnunk önmagunkból azt, Js A KALAP Megálltam az egyik körúti kirakat előtt. Nagyon megtetszett egy nyakkendő s éppen magammal alkudoztam, hogy megvegyem-e vagy sem, amikor megszólalt mögöttem egy hang: — Szia, öreg Fóka! Nézelődünk? önkéntelenül is a pénztárcám felé nyúltam, mert felismertem a Hangot: ez Keferci és, ha ö az, akkor ez nekem pénzbe kerül. — E pillanatban ért az egyik meglepetés: a pénztárcám nem volt a helyén! Gyorsan végigkutattam az összes zsebemet, de eredménytelenül. Azután hirtelen eszembejutott, hogy a hivatalban éppen kifizettem az „ehetit”, amikor valaki bejött hozzám. A pénztárcát a fiókomba tettem s ott is maradt. Még szerencse, hogy nem vesztettem el! Kefercinek közben feltűnt ez az ideges rángatózás, ahogy a zsebeimet kutattam s barátságosan hátbavert: — Vitustánc, vagy valami új táncfigura? Fókuci, vénségedre megjöhetne már az eszed! Sietve megnyugtattam, hogy nincs semmi bajom, csupán csak a pénztárcámat kerestem. — Minek neked itt, a nyílt utcán a pénztárca ? Nagyot nyeltem. Nem mondhattam meg, nyíltan és őszintén, hogy a vele való találkozás késztetett erre a keresésre. És ekkor hirtelen eszembe jutott a nyakkendő: — Kérlek szépen — mondottam — ezt a nyakkendőt szerettem volna megvenni s meg akartam nézni, hogy van-e nálam elegendő pénz? Még szerencse, hogy idekint néztem meg és nem odabent, mert akkor kényte- en lettem volna valamit otthagyni zálogban, míg hazaszaladok pénzért. E szavakra barátom homloka élborult. Aztán látszott rajta, hogy súlyos harcot vív belül, önmagával. Mikor ez a csata eldőlt, így szólt: — Na, gyerünk be ide, ebbe a presszóba, ott elmondok neked ezzel kapcsolatban egy tanulságos történetet. Ez volt a másik nagy meglepetés: Keferci, aki fizet! Erre — gondolom, még nem volt példa, amióta ismerjük egymást. Ezek után már megértettem, hogy mi volt az a belső vívódás az előbb. Végső soron tehát az oktatás győzött a fukarság fölött! Bementünk a presszóba és leültünk. Jött Irmuska, a kisasszony. — Kérünk két fél... — kezdtem feladni a rendelést, de Keferci közbevágott: — Két szimplát! Hiába: a bőkezűségnek is van határa! Mikor a kisasszony letette a szimplákat, Keferci lassan kavargatni kezdte feketéjét, majd így kezdte: — Tudod, Fókuci, a múlt héten rámszólt az asszony, hogy túl nagy a hajam. Ideje lenne már elmenni és levágatni. Egy darabig ellenkeztem. De te is tudod: hogy van az asszonyokkal ha valamit a fejükbe vesznek, akkor legjobb rájukhagyni — már csak a családi béke, a békés egymás mellett élés, meg miegyéb miatt is! — Ebben tökéletesen igazad van — mondtam. Kefi hálás mosollyal nyugtázta szavaimat, majd folytatta: — Így, tehát — belenyugodva a felsőbb parancsba — elindultam egy fodrászt keresni. Sikeresen találtam is egyet, de lévén szombat, elég sokan voltak és bizony várni kellett. Még szerencse, hogy kellemes társaság verődött össze és így beszélgetéssel agyon tudtuk ütni az időt. Szinte észre sem vettem s egyszerre rám került a sor. Beültem tehát a székbe, a mester pedig elvégezte mindazokat a műveleteket, amiket ilyenkor el szoktak végezni a vendégeken. Végre befejezte s én felálltam, és indultam a pénztárhoz fizetni. Már nem emlékszem pontosan mennyit tett ki az összeg, csak azt tudom, hogy a pénztár előtt vettem észre, hogy otthonfelejtettem a pénztárcámat. tJgy látszik, mikor átöltöztem, hogy a borbélyhoz menjek: elfelejtettem a másik ruhámból áttenni. Elképzelheted, mit éreztem, mikor kezem az üres zsebbe mélyedt! Na, de még szerencse, hogy én hamar feltaláltam magam! Odamentem a mesterhez és előadtam neki a dolgokat. — A mester megértőnek mutatkozott. Különösen mikor, megígértem, hogy az új kalapomat otthagyom zálogban, míg hazasietek a pénzért. Miután ilyen szépen megegyeztünk elindultam haza. Otthon azután szerencsésen előkerült a pénztárca s indulhattam visz- sza. — Éppen a kulcsot illesztettem a zárba, amikor kijött a nejem s rámszólt, hogy ilyen időben miért mászkálok kalap nélkül, miért nem veszem fel azt a szép új kalapomat. Nem azért van, hogy ott lógjon a fogason. — Ezzel a fogashoz sietett és levette róla az én új kalapomat és a fejemre csapta! Gyorsan kiléptem az ajtón és sietve bezártam, kívülről. Hirtelen elöntött a meleg. A vérnyomásom felszaladt 200 fölé. Az erőm elhagyott, úgy, hogy le kellett ülnöm egy pillanatra a lépcsőre, hogy összeszedjem magamat és a gondolataimat. Ezek szerint én először kalap nélkül mentem le. De hát akkor tulajdonképpen kinek a kalapját hagytam ott zálogban?! És mi lesz azzal a vendéggel, akié tulajdonképpen a kalap? Ha végzett ez alatt és el akar menni nem engedik, hogy vigye a kalapját? Vagy ráfogják, hogy tolvaj és rendőrt hívnak?! Na,... szóval szörnyű volt! — Egy pillanat múlva felugrottam és rohanaz utcára és tam le a lépcsőn, ki hány a fodrász! Nagy kár, hogy senki nem mérte az időt, mialatt én megtettem az utat a kapunktól a fodrászig. Egész biztos, hogy megjavítottam volna a 3 ezer méteres akadályfutás világrekordját! Ahogy befordultam az Aradi utcába lelassítottam a futásom — Zalán futása ehhez képest csak gyenge próbálkozás lehetett — és fülelni kezdtem. Megérte! Irmuska közeledett felénk. — Még... — akartam rendelni, di barátom gyorsan közbevágott: — Még nincs vége! Most figyelj: ahogy állok az ajtó előtt, hallom ám. hogy a főnök vitázik egy vendéggel, aki ezt a bizonyos kalapot akarja elvinni. „Hagyja ott”! — így a főnök „Miért hagyjam, hiszen az enyém”. — így a vendég. — „Na ne vicceljen Ezt az a dagadt vörös hagyta itt, zálogban”. — „Miféle vörös? És főleg mi köze az én kalapomhoz?” ... röpködtek a szavak s egyre forróbb lei a hangulat. Belevetette magát min denki már, aki csak ott volt s má azt hittem tettlegességre kerül \< sor, amikor az egyik segéd észrevett „Itt a vörös” kiáltotta nagy örömmé s én kénytelen voltam belépni. A továbbiakat mellőzzük! Elég a: hozzá, hogy amikor elhagytam a csa tateret, úgy néztem ki, mintha ér lettem volna a 14. aradi vértanú — fejezte be elérzékenyült hangon előadását Keferci. Majd fájdalmas arccal lefizette Irmuskának az ötöst c feketékért és indultunk kifelé. — Remélem, leszűrted a tanulságot — fordult hozzám, mielőtt elváltunk volna. — Igen — feleltem. Nem szabad zálogban hagyni semmit! — Dehogyis — mondta leckéztető hangon. — Szabad! Csak ha észreve- szed, hogy idegen holmit hagytál ott, nem szabad érte elmenni! Radnai András
